EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása

                                                                                                        Napi Magyarország, 1999. május

MIÉRT ÖRÜL WASHINGTON BARAKNAK?

Kevesen  gratuláltak őszintébb lelkesedéssel Ehud Barak választási győzelméhez, mint Clinton elnök. Nyílt titok volt Washingtonban, hogy Bill és Bibi (Clinton és Netanjahu) nem lelkesedtek egymásért és még kevésbé egymás elképzeléseiért Izrael külpolitikáját illetően.  Clinton, a Yitzak Rabini "földet békéért" irányvonal követőjeként, az oszlói egyezmény híveként és az utóbbi időkben a Palesztin államalapító törekvések elméleti támogatójaként állítólag közelebb áll Barakhoz, mint Netanjahuhoz, akivel a béketárgyálasok zátonyra futása miatt az utóbbi hónapokban szinte megfagyott a viszony.  A Fehér Ház és az amerikai kormány utólag azt állítja, hogy az idők folyamán Netanjahu többször is megszegte adott szavát, és így teljesen hitelét vesztette Washingtonban. 

Nemcsak Clinton, de az amerikai sajtó sem hullatott könnyeket Netanjahuért, és "hatalmas változásokat', a Közel-Kelet "megújulását" jósolva napok óta ünnepli Barakot. Csak reménykedni lehet, hogy optimizmusuk nem túlzott.  Győző és  legyőzött ugyanis nagyon is hasonló háttérrel és múlttal rendelkeznek, azonos problémákkal és azonos ellenerőkkel néznek szembe és mindemellett alapvető, robbanásveszélyes kérdésekben -- mint Jeruzsálem helyzete, a jogtalanul beépített új települések végleges bekebelezése, vagy az állambiztonság szavatolásának módszerei -- azonos álláspontot képviselnek. Akárcsak Netanjahu, Barak is Izrael oszthatatlan fővárosának tekinti Jeruzsálemet, és még csak tárgyalni sem hajlandó a státuszáról. Mindezek ellenére az amerikai sajtó moderáltnak könyveli el Barakot, és igyekszik  figyelmen kívül hagyni, hogy Netanjahu végül is akkor vált szószegővé és arogánssá, akkor feküdt be teljesen az ultrakonzervatív erők követeléseinek, mikor politikai túlélését érezte veszélyeztetve. 

Ami Barak javára billentette a mérleget Clinton és a média szemében, az annak hangoztatása, hogy hajlandó összecsomózni a béketárgyalások régen elszakadt fonalát, nemcsak a palesztinokkal, de a szíriaiakkal és a libanoniakkal is. "Békét fogunk teremteni" -- ígérte Barak a győzelmet ujjongva ünneplőknek. Visszagondolva Netanjahu sem ígért háborút, mégsem volt képes békét teremteni. A nagy kérdés, hogy  Baraknak fog-e sikerülni? 

A nyugati sajtó beállítása ellenére Barak nem a külpolitikai programjával nyert. Az amerikai James Carville, Clinton első választási győzelmének fő tartópillére és Barak választási hadjáratának egyik tanácsadója úgy nyilatkozott, meggyőződése szerint "az izraeli nép folytatni akarja a béketárgyalásokat." Ennek ellenére a kortes hadjáratok utolsó heteiben  Arafat neve el se hangzott a pódiumokon. Külpolitika helyett a társadalmi javak igazságosabb elosztása, az intézményesített etnikai diszkrimináció fellazítása, új munkalehetőségek teremtése, valamint az egyház és államigazgatás fokozatos szeparációjának kérdése foglalkoztatta a szavazókat.

A csatározások bal és jobb oldal, szélsőségesek és moderáltak,  ortodoxok  és  szekulárisok között elsősorban a belpolitikai irányvonal kialakítása és egyengetése körül dúltak. Az ortodoxok az új kormánytól is állami támogatást követeltek a vallási iskolák  számára, egyéb kiváltságaik és hagyományaik messzemenő tiszteletben tartása mellett. A szefárd zsidók, különösen a sötétbőrű afrikaiak, egyenlő elbírálást és lehetőségeket követeltek a világosabb bőrű askenázi zsidókkal -- azonos méretű szeletet a közös tortából.   A kereskedőket meg a vendéglősöket az érdekelte, változnak-e majd annyira az idők, hogy kinyithatnak végre szombaton is? A diáklányt pedig az, hívhatja-e telefonon vagy mehet-e majd moziba a fiújával szabbat idején.

Barak jelenleg százféle elvárás megtestesítője és még a nemzetközi média szemében is "új idők fia". Azonban győzelme ellenére sem irigylésre méltó a helyzete. Az amerikai zsidóság -- amelynek csak kis töredéke, talán 20-30%-a ortodox -- különösen sok reményt fűz a pályafutásához, bár némi aggodalommal figyeli, vajon sikerül-e  Baraknak a megszabott 45 napon belül egy olyan életképes  koalíciót  kovácsolni, amely a békés egymás mellett élés megvalósításán túlmenően egy fokozatosan szekularizálódó, toleránsabb, etnikailag inkluzívabb és  kötetlenebb társadalmi rend kialakítását is célba venné.

Addenda:

Gidon Levi: Where your life would have lead you, if you were born a Palestinian?

Ehud Barak: If I was at the right age, I would have joined one of the terror organizations.

(Barak was interviewed on a one of the cable channels by Haaretz's Levi. March 1998)

"Most obviously my guess is a bin Laden organization. . . We have to stand firm against such terrorism. We have to coordinate to launch the same kind of fight that our forefathers gave to the fight against piracy on the high seas -- mainly terrorists should not be allowed to land at any port or airport. The leadership of the world should be able to take action. It is time for action. The world is not going to be the same place as before. (. . .) Bin Laden sits in Afghanistan. We know where the terror sites are.  It's time for action."

(Ehud Barak former Israeli prime minister, defense minister, military intelligence chief) {On 9/11 Barak was the first person to call for the U.S. to attack Afghanistan.  He told Rupert Murdoch's Sky Television in London that Western governments needed to make a concerted effort to combat terrorism. Jerusalem Post. September 12, 2001}