EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása

Magyar Demokrata, 2000

NADER, A ZÖLD

 

Thomas Jefferson volt amerikai elnök 1823-ban Marquis de Lafayette-nek írt levelében azt állította, hogy valójában csak két választási lehetőség van a politikában: a whigek (liberálisok) és a toryk (konzervatívok) között. "Ezek minden országban megtalálhatók, akár ezen a néven, akár máson, mint például arisztokraták és demokraták, cote droite és cote gauche, ultrák és radikálisok, servilek és liberálisok." A két nézet elvi differenciáltsága, illetve eltérő jövőképe és megvalósítási eszközei biztosítják a hatalmi egyensúlyt vagyis a demokráciát. Ezek szerint nincs is lehetőség egy harmadik útra? Vagy csak felesleges?

Jeffersonnal mit se törődve Ralph Nader azt hirdeti, hogy "az amerikai szavazóknak elege van a két párt dominációjából". Utat tehát a függetleneknek, a harmadik utasoknak, a progresszíveknek! Hogy ki az a Ralph Nader? És miről beszél?

Nemcsak a magyar olvasó kérdezi ezt, de az amerikaiak többsége is. Az évtizedek óta rendkívüli eredményeket produkáló társadalmi-, jogvédelmi-, természetvédelmi- és politikai aktivista Nader az amerikai Zöld Párt új elnökjelöltje. "A nagytőkés részvénytársaságok kontrollálják a kormányt" – hirdeti Nader, akinek egyes számú programpontja a két párt uralmának megtörése és az átlagpolgár, az alsó-, és középosztály hatalomba való részesedési jogának visszaállítása. Ez éppen elég indok arra, hogy a média semmibe vegye, a politikai és pénzelit pedig gáncsolja, ahol csak lehet.

Bár a demokrata kettős, Al Gore és Joe Lieberman is a középosztály érdekképviselőinek tüntetik fel magukat, sőt bizonyos mértékig a hátrányos helyzetűek szószólóinak is, hitelképességüket azonban aláássa, hogy teljes egészében a mega-vállalatok és különböző érdekcsoportok finanszírozzák korteshadjáratukat, mint ahogy megelőző politikai pályafutásukat is. George W. Bush és Dick Cheney ugyancsak adócsökkentést és ezen keresztül mintegy fokozott önrendelkezési lehetőséget kínálnak mindenkinek, tehát a kisembernek is, de ők is pénzeszsákokból tornyozott hegyek tetejéről prédikálnak. Erre mondja a hajdani baloldali-progresszív Hollywoodot képviselő politikai aktivista, a jó öreg Warren Beatty, hogy az USA plutokráciává változott és hogy a pénz irányító szerepe a politikai életben tönkretette az amerikai liberalizmust. A megoldás Beatty szerint? Átfogó kampányreform és – Ralph Nader.

A tényleges választói képviselet és kampányreformok kitartó híveként Nader egyetlen fillért sem fogad el a függetlensége feladását elváró érdekegyesületektől és pénzmágnásoktól. 1966-ban is a saját zsebéből fedezte 5 ezer dollárt kitevő kampányköltségeit. Az idén országjárása során tartott röpgyűlései sokszor 10 ezres tömegeket is vonzottak, akik szerény 7 dolláros belépővel támogatták a szónokot. Ebből persze még mindig nem futja méregdrága tv- és újsághirdetésekre, vagy politikai konzultáns cégekre. Az ebből adódó arányeltolódásra jellemző, hogy szenátor Lieberman Texasban két szűk körű politikai rendezvény során 1.7 millió dollárt gyűjtött be.

HOL VAN AZ ÚN. ELLENZÉKI SAJTÓ? 

Azt persze néha jobb lenne nem firtatni, hogy kiktől. Lieberman egyik nagylelkű pénzügyi donorja és személyes vendéglátója, Scott Ginsburg például a bátyjával és apjával együtt jelenleg a szövetségi kormány vizsgálata alatt áll, mivel 1999-ben illegálisan szerzett belső információ révén 1.8 millió dollár nyereséget vágott zsebre az értéktőzsdén. Bár a média azt is számon tartja, hogy Gore a  vitafórumokon hányszor ráncolta rosszallóan a homlokát Bush szónoklatát figyelve, Ginsburg kétes kapcsolatait és a Gore-Lieberman párost támogató pénzügyi megajánlásának legalitását azonban senki sem bolygatta (hol van ilyenkor az ún. ellenzéki sajtó?), és így sikerült az egész ügyet bravúrosan a szőnyeg alá söpörni. 

Egy 66 éves ember, aki a mai világban politikus és ügyvéd létére megvesztegethetetlen, és elveihez hűen évtizedeken keresztül a közérdekek kitartó képviselőjeként a kisemberek szószólója, az a jövő reménységeként és az integritás megtestesítőjeként lehetne példakép ország-világ számára. Mivel azonban az integritás megtestesítője címet korábban már a Clinton-csepülő Joseph Liebermannak ítélte a média, így a Fehér Ház készpénzért való kiárulásának ügye, vagy Nader vesszőparipája, a globális konglomerátumok hatalmi kontrollja Naderrel együtt a politikai süllyesztő sötét mélyén találta magát.  

Onnan pedig nincs az a tiltakozó hang, ami eljutna a felszínre, úgyhogy a média – először azzal az indokolással, hogy Naderről nem lehet hallani, tehát nem hír, aztán azzal, hogy nincs érdeklődés iránta – egyszerűen figyelmen kívül hagyja. És akiről-amiről a média nem tudósít, az nem is létezik. 

Legalábbis így volt eddig. Az Internet azonban valamelyest változtatott ezen a helyzeten. A digitális szervezés következtében – beleértve az áprilisi IMF és World Bank elleni tüntetések résztvevőiből verbuvált 1500 fiatalt – 35 ezer önkéntes dolgozik Nader érdekében, és az idén először 40 hivatásos szervező is ügyködik, hogy programja nyilvánosságot kapjon. "Az ország politikai spektrumának körülbelül fele, a középvonaltól  balra, szisztematikusan kizárt a nyilvános dialógusokból, és ez még sokkal inkább veszélyes a nemzet politikai egészsége szempontjából, mint az a visszaélés, hogy képviselőik nem kerülhetnek a címoldalra" -- írta 1987-ben Alexander Cockburn. Nyugaton a helyzet (azóta is) változatlan.

Kérdés egyáltalán, hogy a két fő párt energikus, jó megjelenésű, kommunikációs készséggel, tapasztalattal rendelkező jelöltje és a sokaknak nagyon kedvező gazdasági helyzet mellett érdekli-e egyáltalán Amerikát egy erősen intellektuális benyomást keltő (nem egyértelműen előny!), széles látókörű, de idősödő, minden karizmát nélkülöző harmadik utas elnökjelölt? (Lewis Lapham ugyan azt írta a Harper's magazinban, hogy a karizma szó többféleképpen interpretálható, sőt akár arra az élettel teli intelligenciára és az (időnként) felragyogó mosolyra is  redukálható, amelyekkel Nader rendelkezik.)

A választásokhoz közeledve a megkérdezettek 70%-a jelezte, igenis hallani akarja a Zöld Párt (és a  4. helyezésű Reform Párt) képviselőinek nézeteit. A tv-vitafórum demokrata és republikánus összetételű rendezőbizottsága azonban ezt kategorikusan megtagadta, csak tovább fokozva Nader szavaival „a szavazók apátiáját a kétpártrendszer dominációja és ezen keresztül a demokrácia aláásása miatt".

De mi  is valójában a demokrácia? Stephen Carter, a Yale Egyetem jogi karának professzora szerint a demokrácia nem az ellenfelünk felett aratott győzelem mindenáron való biztosítását jelenti. "A demokrácia azt garantálja, hogy minden hang hallható legyen, hogy semmilyen hang ne élvezzen kiváltságot, és mindenki a szabályok szerint játsszon." (Integrity. 1996)

A kiváló, de kis példányszámú zsidó periodikában, a Tikkunban, Micah Sifry azt taglalja, hogy mi lenne, ha  Nader nem lenne kirekesztve a vitafórumokból:

"Képzeljük csak el, hogy végül is tanúi lehetnénk annak, amint valaki felvetné a kritikus kérdéseket a nagyiparosok hatalmáról, a gazdaság koncentráltságáról, a pénz korrumpáló szerepéről a politikában, az Államközi Takarékpénztár (Federal Reserve) és a Világ Kereskedelmi Szervezet (World Trade Organization) elszámolási kötelezőtlenségéről, az univerzális egészségügyi ellátottság hiányáról,  az új energiapolitikáról, a közterületek és légi utak közhasználatáról, és arról, mi is lenne a tényleges módja, hogy minden gyermeket kiemeljünk a szegénységből. Mindezekről egy feddhetetlen integritású hírhozótól hallanánk, aki eredetileg (és sokszor sajnálni valóan) nem hivatásos politikus."

Phil Donahue, országos hírű tv-személyiség (talk show host) szerint, a két fő párt félelmeit és bizonytalanságát tükrözi, hogy kizárja a nyilvánosságból a Zöldeket. "De mitől félnek?" – tette fel a retorikus kérdést egy tv-interjú során Donahue, Nader leghatásosabb szószólója. "Az őszinteségtől? Az igazságtól?"

A PÉNZÜGYI SZEKTOR ÉRDEKVÉDELME 

Lássuk csak! Valójában mindkettőtől félnek. A korporativ globalizációval kapcsolatban Nader a következőket nyilatkozta a Tikkunnak: "Egy nemzetközi intézmény csak akkor működőképes, ha helyi és regionális kezdeményezésekre, demokratikusan irányított gazdasági életre alapozott. Másképpen az IMF-et és a Világ Bankot kapjuk, amelyek a hatalmi elit érdekei szerint alakítják-formálják a világot." Máshol Nader azt írta: "Az IMF a világgazdasági válságot csak súlyosbította, és mindennemű további anyagi támogatását le kellene állítani."

„A pénzügyi globalizáció eredményeként a túlzott (kölcsönös) egymástól való függés elszigetelt helyi katasztrófákat világméretű problémákká tehet” – nyilatkozta Nader a Washington Timesnak. "A pénzügyek globalizációját, amely magánál a gazdaságnál lazábban kontrollált, igenis szabályozni kell." Nader kivonná az Egyesült Államokat a Világ Kereskedelmi Szervezet hatásköréből, mivel "a szervezet a kommercializmust helyezi mindenek fölé – az egészség, munkaköri biztonság, szellemi értékek, vagyis minden fölé.”

„Minden vallás óvva int minden társadalmat, hogy túlzott hatalmat adjon a kommercialista érdekcsoportok kezébe, bármilyen kultúrából is származnak" – hívja fel a figyelmet Nader.  "Bizonyított tény, hogy (különböző társadalmakban) a kereskedelem-centrikusság volt a legfőbb veszély, amely idővel eltaposott és aláásott minden más értékrendet."

Mióta Nader a Zöldek jelöltje, a párt tagsága haladó szellemű függetlenekkel és kiábrándult demokratákkal bővült. Nader szerint "A Clinton adminisztráció és a volt pénzügyminiszter Robert Rubin, volt Goldman Sachs társulati tag irányítása alatt a gazdaságpolitika egyre fokozottabban az USA pénzügyi szektorának érdekeit szolgálja – még a korporális mamut gyártóvállalatok rovására is. Az eredmény egyfajta kaszinó gazdaság, ahol a spekulációs tőke uralkodik mindenek felett, ahol az orosz mafia-kapitalisták értékes üzletfelekként kezeltek, ahol majdnem mindig a nagybefektetők nyernek nagyot, mivel a játékszabályok a kisbefektető, a munkásember, a vásárló és a környezet ellen íródtak." 

Nader maga is elismeri, hogy álláspontja nem egy szokványos politikai megnyilatkozás, úgyhogy bizonyos mértékig érthető, hogy a média sem tekinti annak. Ennek ellenére programjának szervezett elhallgatása, személyének háttérbe szorítása antidemokratikus tendencia. Valójában a "normálisan elfogadottól" eltérő véleményeknek is joga lenne fórumot kapni. Ez egyelőre várat magára, annál is inkább, mivel ha Nadert sikerül az idén visszafogni, és relatív ismeretlenségben tartani, a következő választáson koránál fogva már aligha lesz tényező, és hasonló kaliberű utód híján kihunyhat vele a Zöldek alig pislákoló politikai mozgalma.

Arra a kérdésre, mi a véleménye az eddigi elnökválasztási vitaestekről, Nader azt válaszolta: "Mindenki a középosztályról beszélt, de a három óra alatt senki egyetlen szóval sem említette a 47 milliót kitevő dolgozó szegényeket, akik a létminimumból tengődnek." A riporter nem kérdezett rá, vajon ő mit mondana róluk, vagy mit tenne az érdekükben. Mint ahogy azt sem kérdezte meg Nadertől, hogy mi a véleménye a médiáról, pedig nem ártott volna, ha hallja: "A média semmi lényegre törő témával nem akar foglalkozni. Megvannak a szabvány témáik, és arra tőlünk hasonlóképpen szabványosított választ várnak." És akkor itt egy ember, aki erre nem hajlandó! Csak persze nehogy azt higgye valaki is, hogy a világon bárhol elnökséget lehet nyerni őszinte, szókimondó karakánsággal, a részletekre is kiterjedő, átfogó világképpel, kikezdhetetlen integritással és nemzetépítő tenni akarással.

Továbbiak a 2000-es választásokkal kapcsolatban: Lieberman a szent; Retorika, szemfényvesztés, hullámlovaglás?

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.) Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez, írjon Hannának: Editor@EmpiriaMagazin.com

 

VISSZA  a 90-es évek rovat címlistájára

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitóoldalára