EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása

Eredeti közlés: Demokrata - Műhely rovat, 1995. 34. szám

SZÉP SZAVAK, NAGY SZAVAK

Clinton elnök vétója, avagy Washingtonban teljes a káosz

Számtalan kritika érte a Clinton-adminisztráció külpolitikáját az évek során, de soha nem ennyi, mint az elmúlt hetekben. A kongresszus tagjai a küszöbön álló vakáció eufórikus légköre ellenére részletesen tárgyalták, elemezték és szenvedélyesen elítélték a szerb expanziót és a velejáró népirtást, a deportálások, fizikai atrocítások, nemzetközi jogsértések halmozódó bűntetteit.

A balkáni tragédia megszüntetése érdekében felszólalók közül többen felvetették az egyetemes emberi jogok kapcsán az USA erkölcsi elkötelezettségét, valamint szuperhatalmi státuszával járó felelősségét. Végül is a szenátus 69-29 arányban, a képviselőház pedig 298-128 arányban megszavazta a boszniaikat méltányatlanul sújtó fegyverembargó feloldását. Ez a több mint kétharmados többség elegendő a Clinton elnök által beígért vétó érvénytelenítésére. 

Az embargó eltörlésének egyik legkövetkezetesebb szószólója Bob Dole szenátor, a republikánus szárny vezetője, aki évek óta rendületlenül kritizálja az USA passzív szerepét a kelet-európai konfliktust illetően. A 72 éves szenátor a balkáni válság kezdetén nyíltan kritizálta George Busht az agresszoroknak zöld utat jelző külpolitikája miatt, amely a washingtoni be nem avatkozásról biztosította Szerbiát. (Annak idején sokan értékelték érte, hogy ellenvéleményét közös párthoz való tartozásuk ellenére sem rejtette véka alá.) Az elnökváltás óta Dole figyelmét továbbra is a válsághelyzetre koncentrálva Clinton legkitartóbb kritikusa  nehezen kiismerhető, tétova külpolitikája miatt. 

Clintonnak a szenátushoz intézett nyílt levelére, amelyben a NATO-szövetségesek támogatására és ennek kapcsán a fegyverembargó további fenntartására toborzott támogatókat Dole így válaszolt: “Az Egyesült Államok a szabad világ vezére. A boszniaiak a nyugati vezetők könyörületére vannak utalva, akik mellesleg azt hiszik, tudják, hogy mit csinálnak.  Ez a szavazás nem csupán Bosznia ügyében történik. Ez a szavazás Amerikát is jelenti – amiben hiszünk –, az emberségünket és az eszméinket. Ez a szavazás döntés arról, hogy valójában mi a helyénvaló.”

Szép szavak, nagy szavak az előtérben, megfontolt politikai sakkhúzás a háttérben – mondják a Clinton óvatos manőverezését támogatók. Könnyen beszél helyénvalóságról és fennkölt eszmékről Dole, akit nem terhel felelősség a nemzetközi, elsősorban az orosz kapcsolatok várható lebénulásáért, a háború feltételezhető kiszélesedéséért, a békefenntartó erők esetleges veszteségeiért vagy a helyi konfliktusba belebonyolódó amerikai katonák életéért.  A szenátor győzelme tudatában nyugodt lélekkel távozott augusztusi vakációjára a hőhullámokban fuldokló Washingtonból, anélkül hogy választ adott volna olyan lényeges alapkérdésekre, ki fog fegyvert adni a boszniaiak kezébe? Ki és hogyan fogja a helyszínre szállítani és ki fogja átvenni? Ki fogja kiképezni a katonákat a fegyverek használatára és nem utolsó sorban ki fog mindezért fizetni? 

Sokak szerint Dole, aki Clinton legesélyesebb vetélytársa a jövő évi elnökválasztáson, a felelősség minden terhe nélkül meglovagolt egy politikailag korrekt ügyet, amelyen nem veszíthetett, sőt! Az embargó leszavazása azt az illúziót keltheti a felületesen ítélkezőkben, hogy a republikánusok vezette kongresszus tette meg a kezdeti lépéseket a balkáni háború megfékezésére, amely lépések Dole nevéhez fűződve erkölcsi sikerként és politikai győzelemként fognak regisztrálódni.

A minden mögött piszkos politikát gyanítókat ugyanakkor elgondolkoztathatja, hogy nemcsak az ellenzék köreiből, de Clinton saját pártjából is számos szenátor és képviselő támogatta Dole álláspontját. A paradoxon, miszerint a passzív rezisztencia is aktív állásfoglalás, vonatkoztatható a clintoni (passzív) külpolitikára, amely ugyanúgy áldozatokat produkált, mint a száguldó puskagolyók.  “Hol a határ az atrocitások elviselésében? – tette fel a kérdést a demokrata képviselő, David Bonior. – 200 ezer halott boszniai elegendő? Végül is ezt produkálta az elmúlt három év, mert mi hagytuk. Legyünk becsületesek és valljuk be: már benne vagyunk ebben a háborúban.”

A szintén demokrata Stenley Hoyer, Maryland állam képviselője szerint (a képviselőház vitafórumán) senki nem nyilvánította sikeresnek az elnök külpolitikáját – sőt mindenki kudarcnak mondta. Joe Biden, az ismert demokrata szenátor szintén kudarcnak vélte az elnök balkáni politikáját. Mindenesetre ez elgondolkoztató kell, hogy legyen. 

Clinton nem először találja magát a ringben két oldalról püfölve, ha külpolitikáról van szó.  A haiti menekültügyi kérdésben például a saját pártja szélén állók a diktatórikusnak ítélt kormány megbuktatására búzdították, míg a republikánusok  minden beavatkozást, sőt  a menekültek befogadását is ellenezték.  A kínai kérdésben a kongresszus idealistái, azon kevesek, akik még hisznek az amerikai eszmék és ideák világformáló erejében, arra buzdították Clintont, a kereskedelmi korlátok megszüntetését kösse össze az európai értelemben vett emberi jogok tiszteletben tartásával. A magukat reálpolitikusoknak valló Kissinger-féle új világrend hiénái viszont ezt feleslegesnek (ha nem röhejesnek) ítélték, és vadul ellenezték. A boszniai krízis kapcsán voltak, akik vezető szerepet szántak Amerikának a genocídium megállításában, mások viszont Európára és az ENSZ-re hárítottak volna minden felelősséget.

Hogy a kép még kuszább legyen, Clinton mosom kezeimet balkáni politikája nemcsak kritikát, de támogatást is két irányból kap. A képviselőház hírszerző bizottságának republikánus elnöke figyelmeztette az embargó feloldására szavazókat, számolniuk kell az amerikai csapatok esetleges bevonásával az egyre veszélyesebbé váló konfliktusba. “Én magam nem szavaznék a saját fiam Boszniába küldésére, de arra se szavaznék, hogy mások fiait odaküldjék” –  jelentette ki.  Ugyanígy vélekedett a floridai demokrata, Sam Gibbons is, aki szerint  ez nem Amerika háborúja, és nem is volna szabad beleavatkoznunk. "Amennyiben az elnök csapatokat akar küldeni (Boszniába), én személy szerint nem támogatnám.” 

Az embargó megszüntetése az európai szövetségesek és a Clinton-kabinet szerint elkerülhetetlenné tenné a fegyveres amerikai beavatkozást. Clinton nem tagadhatná meg a szövetségeseknek tett ígéretét, miszerint védelmet szolgáltatna a békefenntartó erőknek, illetve fedezné a kivonulást, amennyiben (mindkét oldal felfegyverzése esetén) kétirányúvá válna a küzdelem. Ugyanakkor azt a lehetőséget sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a békefenntartó erők (és vele együtt a média) kivonása minden eddiginél kíméletlenebb 'megelőző' öldökléshullámot indíthat el a szerbek részéről, amelynek során likvidálhatják a fegyverfogásra képes férfiak döntő hányadát.  A gyűlöletnél csak a félelem válthat ki végletesebb reakciót. 

Az Egyesült Nemzetek chartája szerint mindenkinek joga van önmaga védelmére és minden országnak joga van a határai biztosítására. Az amerikai kongresszus ennek alapján és részben saját lelkiismeretére való hivatkozással szavazott a fegyverembargó feloldására. Nem kétséges azonban, hogy Pandora szelencéjét nyitotta fel, amelynek tartalma –  jelen, és jövő drámaian kusza, szorongatóan kilátástalan politikája – napról napra vedlik át tragikus, véres történelemmé.

Ebben a témában lásd még: A béke nem mindig jobb mint a háború...; Lapszemle 1997-2001-II rész, 13. cikk

Addenda

The creation of an independent Kosovo in the name of democracy and humanitarianism is considered by the Clinton crowd to be one of the US's first post-Cold War foreign policy successes. Under the direction of the late egotist Richard Holbrooke, intellectual—if we can use that word—godfather of today's Susan Rices and Samantha Powers, a new US protectorate was created in the heart of the Balkans, one of the more historically unstable regions of the Western world. Of course, it had nothing to do with democracy and humanitarianism and everything to do, as has been the case with most major moves the US has undertaken in the world since 1989, with the need to give the US the ability to: project power into every corner of the globe and disrupt the possibility of any country or bloc of countries impeding its economic and military designs. More concretely, it was part of the US plan to make sure that the then newly unshackled countries of Eastern and Southeastern Europe would essentially be beholden to it, and not their EU neighbors. (Thomas S. Harrington: Another US “Success Story”: The Creation and Abandonment of Kosovo. March 1, 2015)

Leading Kosovo Serb politician Oliver Ivanovic was killed in a drive-by shooting on Tuesday that is likely to reignite tensions between Pristina and Belgrade. The assassination occurred on the very day that Serbia and Kosovo had resumed talks on normalising ties after a hiatus of more than a year. (…) The Serbian government official in charge of Kosovo, Marko Djuric, said the murder was "a criminal, terrorist act against the entire Serbian people". (…) Ivanovic, 64, of the Social Democratic Party, was considered a moderate politician in the ethnically divided town of Mitrovica. Last year he was elected a deputy in the municipal council of northern Mitrovica. A former Serbian state secretary for Kosovo, Ivanovic was a key interlocutor with NATO, the United Nations and later the European Union after the 1990s war and was seen as backing dialogue with Kosovo's ethnic Albanians. (…) Under the pressure from the international community and European Union auspices, Kosovo and Serbia have been trying to normalise ties almost 20 years since the start of a bloody war that claimed 13,000 lives, mostly ethnic Albanians. The 1998-99 war between Serbian security forces and Kosovo Albanian guerrillas was ended by a NATO air campaign. (Tanja Vujisic: Prominent Kosovo Serb politician assassinated. AFP. January 16, 2018)

Speaking of charlatans, presidents Clinton, Bush, and Obama appeared on the show, apparently from the Hall of War Criminals. They each said their allotment of banalities that boiled down to how, despite their political differences, they had been able to come together and kill people across the globe and crush the working class, and we should do the same now, in the name of unity. If the inauguration ceremony and ‘Celebrating America’ – with all its insipid, manufactured performances and star-spangled sappiness honoring our elderly president, who’s capable only of muttering or shouting incoherent inanities – are any indication, we are an artistically, intellectually, and politically bankrupt nation… and we are truly doomed. (Michael McCaffrey: The musical performances at the Biden inauguration chime with America’s bankrupt culture. January 21, 2021)

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára

VISSZA  az EMPIRIA Magazin 90-es évek rovatának címjegyzékéhez