EMPIRIA Magazin XIII. évfolyam 1. szám. 2014. január-március. © Kuliffay. Minden jog fenntartva.

Kuliffay Hanna

 

A FÉLIGAZSÁG TELJES HAZUGSÁG

ABin Laden túlélte saját halálát?” című elemzés folytatása

II. rész

 

Egy régi aforizma szerint a féligazság valójában teljes hazugság. A leleplezése pedig, tehetjük hozzá, egyformán bosszantó, megalázó és időigényes mindkettőnek. Éppen ezért a nagy többség inkább lenyeli a hatalmi konspirátorok gyanús félrevezetéseit, valószerűtlen túlzásait és részigazságait – pláne, ha a kétségek lelki nyugalma megzavarását jelentenék.(*1) Ellenőrzés és átgondolás helyett inkább megalkuszik. Elfogadja, ami nem  ordító lehetetlenség, vagy amivel a környezete kiegyezik, vagy amit a tv-ben mondanak.  Ennek ijesztő következményére utalt Noam Chomsky, mikor azt mondta, az ország lakossága nem tudja, hogy mi történik, ráadásul még annak sincs tudatában, hogy nem tudja.

Élő közvetítés bin Laden házából a Fehér Házba, vagy csak washingtoni szemfényvesztés?

Mikor a 9-11-es támadást követő napokban George W. Bush közölte, legfontosabb célkitűzése, hogy annak fő szervezőjét, Oszama bin Ladent, kézre kerítse „élve vagy holtan", sokan ujjongással fogadták abban a reményben, hogy az 'al-Kaida nagyfőnök' kiiktatásával helyre is fog billenni a világbiztonság.  Bin Laden volt Bushék egyetlen gyanúsítottja, miszerint ő lett volna a történelem legkomplexebb terrorakciójának bravúros szervezője, bár semmi bizonyíték nem volt rá. Mi több, a francia Pierre-Henry Bunel, volt katonai hírszerző szerint arra sem volt bizonyíték, hogy az al Kaida terrorszervezet valaha is létezett volna:

Az 1980-as évek közepén az al Kaida egy számítógépes adatbázis volt, amely az Iszlám Konferencia titkárságának belső kommunikációjára szolgált. Az al Kaida nem volt terrorista csoport, mint ahogy nem volt Oszama bin Laden személyes alárendeltje sem. (...) Az igazság az, hogy nem létezik al Kaida nevű terrorista gárda. És ezt minden tájékozott magas beosztású ügynök tudja is. Viszont folyamatosan zajlik egy propagandakampány, hogy elhitessék az emberekkel az ’Ördög’ (földi) képviselőjének nyilvánított entitás létét, kizárólag abból a célból, hogy rávegye a tv-nézőt egy terrorizmus ellenes átfogó nemzetközi irányítás elfogadására.

A tv-nézők esetében a félrevezető propagandakampányok nagyrészt sikeresek – az afganisztáni és iraki háborúkba ugratás, Líbia "felszabadítása", Szíria "demokratizálása" ennek nyilvánvaló bizonyítéka –, probléma csak az olvasó, a kritikusan elemző réteggel szokott lenni. Ez így volt a bin Laden-ügy záróakkordjának kapcsán is, mikor a kormányszóvivő, a CIA tájékoztatója és a médiainformáció megbízhatatlansága felvillanyozta az analitikus elmék szürke állományát: vajon miért kellett Washingtonnak ezúttal is hazudozni és rágalmazni, ráadásul megint kuszán és ügyetlenül? Miért kellett megint zárolni a vonatkozó iratokat, megsemmisíteni az eljárás bizonyítékait? Titokban kihallgatni és, ha igaz, Abbottabadból kitoloncolni a likvidálás traumatizált női és gyermeki szemtanúit, majd földig rombolni az otthonukat?

Nem kevésbé kérdéses, vajon miért hitték a szomszédok, a környékbeliek és a pakisztániak többsége, hogy a legyilkolt férfi nem Oszama bin Laden volt, hanem egy Dubaiból való herceg?  És miért nem döbbent meg rajta a világ, a CIA úgy támadott meg elnöki hozzájárulással – egy alvó gyerekekkel zsúfolt házat, hogy a terrorakcióba beavatottak 45%-a nem hitte, a speciális kiképzésű rohamcsapat bin Ladennel fog szembekerülni.(*2) Legalább is közel 50%-ban volt elég kurázsi ahhoz, szabadon vállalta az egyébként elterjedt véleményt, miszerint valószerűtlen, hogy állandó orvosi kezelés híján és a Tora Bora bunkerjeinek a nukleáris bombával felérő Daisy Catterekkel való több napos bombázása ellenére a "terrorvezér" túlélt volna. 

Meglehetősen eltompult agyúnak kell annak lenni, vagy szándékolt  szemellenzősnek, aki bármilyen komoly dologban mint a bin Laden-ügy is, rá se hederít a hírközlések ellentmondásaira, a hivatalos közegek irányított, gyakran zagyva tájékoztatására, akit nem zavar a nyilvánvaló félreinformálást ellensúlyozó, külföldről tudósító riportok cáfolása. Miért lenne sikk, vagy éppen hazafias kötelesség korlátoltnak, logikátlannak, bambán kritikátlannak lenni?

*

A kormányhivatal első jelentései között harangozta be, hogy Obama elnök és szűk vezetői, tanácsadói köre a Fehér Ház különtermében folyamatosan figyelemmel kísérte (A. verzió) a bin Laden-ház drónról közvetített megrohamozását és a terrorvezér likvidálását. Még hivatalos képet is közöltek a képernyőt feszülten figyelőkről, amelyen Hillary Clinton izgalmában, vagy ijedtében éppen a szája elé kapja a kezét. (Ezt a külügyminiszter asszony utólag kikérte magának, ő csak meg volt fázva...?)

Mikor azonban a média részéről konkrét kérdések merültek fel, előkerült egy B. verzió, mi szerint egy ideig ugyan tényleg figyelemmel kísérték a történteket, beleértve a sikertelen landolást is, de mikor az állig fölfegyverzett csapat 3 fegyvertelen lakót az előkertben elintézve ’belőtte’ magát a házba, 25-30 percre el lett vágva a helyszíni közvetítés. Hmmm. Csak találgatni lehet, hogy miért. Talán Obama nem lelkesedik az olyan moziért, ahol valakinek szinte testközelből szétlövik a fejét. Amiért is persze nem lehet őt elítélni, mivel a sarokba szorított ember kinyírásakor elkerülhetetlen egy pillanatra belelátni vádló, iszonyattól táguló szemébe. Csak a háborúban legyilkolt százezrek roskadnak a kamera leleplező szeme híján a főparancsnok lelkivilágának zaklatása nélkül a saját vérükbe.

Declan Walsh, a Guardian riportere azt jelentette 2011. május 6-án, hogy beépített CIA ügynökök egy környékbeli bérelt házból hosszú hónapokon keresztül figyelték a 3 szintes, meglehetősen lerobbant állapotban levő bin Laden-házat. Ennek során a legmodernebb high-tech berendezéseket alkalmazva lehallgatták a házbeliek egymás közti társalgását és a másokkal folytatott elektronikus kommunikációját, nagy hatásfokú teleobjektívek alkalmazásával követték a napi rutinját, és radar segítségével megállapították, hogy a háznak nincs és nem is készül menekülésre szolgáló földalatti folyosója.

Az utólag óriási sikernek elkönyvelt akciót követően Robert Gates hadügyminiszter azt mondta, óvatosságból mindenre felkészültek, még arra is, ha bin Laden esetleg mégsem lenne ott... Azt már nem fecsegte ki, mi volt arra az esetre, valójában a csúcsepizódra kidolgozott haditerv, de egy biztos. Rögtönzésről szó sem lehetett. Nyilván sikertelenségről sem. Mindenáron fantasztikus eredményt kellett produkálni kemény legény Obama választás előtti népszerűsítésére. Ezt a célt egy intelligensen és meggyőzően nyilatkozni, cáfolni, védekezni, bizonyítani képes, még elméleti terrorizmussal is csak gyanúsítható ember bilincsbe verése nem szolgálta volna.

Az évtized leggondosabban előkészített és legkorszerűbb eszközökkel bonyolított kémfeladata ugyan 10 milliókkal haladta meg az erre eredetileg betáblázott költséget, ennek ellenére soha nem látták, és nem tudtak egyetlen felvételt sem készíteni az állítólag ott élő bin Ladenről, és nem tudták elcsípni és felvenni az „al-Kaida vezérnek tartott titokzatos ember” hangját. Valójában úgy rohamozta meg az állig felfegyverzett több, mint 20 tagú kommandó éjszaka 1 és 2 között a házat, hogy semmi jele nem volt bin Laden jelenlétének.  (Még ha bin Laden állítólagos feleségei évek óta ott is laktak a fiaikkal és azok családjaival, még az sem szolgált bizonyítékul az ő ott létére, halálos betegségéből való ’csodás gyógyulására’.)

Az emberek egyébként a Közel-Keleten már régen halottnak tartották bin Ladent, és idővel a nyugati kémirodákban is archiválták a dossziéit – a CIA-nál 2005-ben. Mivel az utóbbi évtizedben semmilyen politikai, vallási, társadalmi aktivitására, semmilyen organizációs kísérletére nem szolgált hiteles bizonyíték(*3), a kémközpont figyelme egyre inkább a következő 'ellenséges és veszélyes' nemzedékre, első sorban a 19 éves és 24 éves fiaira összpontosult.  A hivatásos (CIA, FBI) konspirátorok szemében idővel fontosabbá váltak, mint ő maga. Ha csak felét örökölték azoknak a pozitív tulajdonságoknak, amelyekkel Michael Scheuer – a CIA volt magas rangú alkalmazottja és 1996-1999 között a bin Laden-egység főnöke – könyvében az apjukat illette, akkor bizonyos mértékig érthető az amerikai titkosszolgálat figyelme: hitbuzgóság, nagylelkűség, személyes bátorság, stratégiai érzék, karizma és türelem.

(Az irányító és kontrolláló szervek soha nem szeretik a kimagasló egyéniségeket. Nem szeretik a nemzetben gondolkodást, a függetlenségi törekvést, a néppel azonosulást, az egyénileg kiérdemelt hírnevet.) A genetikai adottságok, örökölhető tulajdonságok, családi vonások, nevelés stb. azonban nem mindig sorsformálók. Éppen ezért jogtalan fiatal életekre törni, mielőtt betájolódnának a világba, mielőtt irányt szabnának maguknak, mielőtt bármilyen vonalon elkötelezetté válnának.

A bin Laden fiúk esetében mégis ez történt. Mit se számított, semmi jele nem volt annak, hogy egyáltalán folytatni tudták  volna apjuk hajdani mecénás szerepét. (Mint régebben olvasni lehetett, bin Ladennek a muzulmán országok önállósulási céljait és egy független Afganisztán gazdasági felemelkedését elősegítő milliói idővel megfogyatkoztak, a maradékot a bankok befagyasztották, korábbi támogató kapcsolatai pedig el lettek vágva tőle.)

Némi jelzőkkel hergelő, bizonyítatlan legendákon kívül annak se volt jele, hogy a fiúk aktívan támogatták volna a tálibok függetlenségi törekvéseit, vagy részesei lettek volna bármelyik rezsim megdöntésére szövetkezésnek. Apjukkal ellentétben nem volt 25 millió dollár a fejükre kitűzve, nem körözte őket az InterPol, nem szerepeltek az FBI Most wanted listáján. Mégis céltáblájává váltak egy olyan 'föntről'  irányított koncepciós tervnek, amely ugyanazt a végzetet szánta nekik, mint korábban az apjuknak.

*

A Fehér Ház írásbeli közleménye szerint, (A. verzió), a Neptune Spear fedőnevű hadművelet során elsőnek bin Laden 19 éves Hamza nevű fiát intézték el. Ezt azonban utólag módosították. A B. verzióban bátyja, a 24 éves Khalid volt az első sikeresen kilőtt célpont. A média számára is teljesen érdektelen személycsere különös rejtélye, hogy Hamzát azóta sem látta senki, se élve, se holtan.

A londoni Daily Telegraph híradása szerint az anyja azt mondta a pakisztáni hatóságoknak, hogy "nem látta a fiát az amerikai rajtaütés óta", ami úgy értelmezhető, hogy a támadás éjszakáján otthon volt.  Nem is lehetett volna máshol egy olyan világszenzációnak szánt likvidálás esetében, amelyet válogatott profik közel egy évig készítettek elő. Mivel a körbevett házból szökési lehetősége nem volt, ebből az egyetlen józan következtetés származhat, hogy a különleges alakulat magával vitte – nyilván hullazsákban.

Korai hivatalos jelentések szerint a támadás során a ház tetőteraszán landolni készülő 2 helikopter „tűzharcba került”. (A. verzió) Ez nagyon is hihető, mivel a bin Laden fiúk állandó fenyegetettségben felnőve ki voltak képezve önvédelemre és a családjuk védelmére. Hamar fel tudták mérni, hogy milyen veszélyhelyzetbe kerültek, és akcióba léptek. A konspirációs agyak szerint ez látszik logikus magyarázatnak arra, hogy megbillent és kigyulladt a golyóktól lyuggatott egyik helikopter. Egy pakisztáni hírszerzési tisztviselő ezt megerősítette, mikor azt mondta a helyi riportereknek, hogy „egy helikopter lezuhant, melyet a földről találhattak el”. (A. verzió) Az Esquire 2013. február 11-i interjúja szerint (The Man Who Killed Osama bin Laden) az ítélet effektív végrehajtója tanúja volt a közvetlen előttük landolni készülő helikopter lelövésének, amiről tájékoztatta is egyik  bajtársát: "They shot one of our helo down." (A. verzió)

A szovjet éra bunkó belügyeseire emlékeztető John Brennan, Obama belbiztonsági és terrorizmuselleni tanácsadója, gerjedt lelkesedéssel pocskondiázta a Fehér Ház platformjáról személyes ősellenségét.

„Képzeljék csak el vizuális perspektívából, hogy adva van bin Laden, aki ezekre a (terror)támadásokra uszít egy több mint 1 milliót érő épületkomplexumból, egy olyan környéken élve, amely messze van a fronttól, egy asszony mögé bújva, akit pajzsként tart maga előtt. Azt hiszem, ez világosan ábrázolja, mennyire hamis volt a szövege az elmúlt években.”

Aztán azt állította a riportereknek, akik úgy tudták, hogy végig szemtanúja volt a történteknek: „bin Laden tűzharcban vett részt”. (A. verzió) A CIA igazgatója, Leon Panetta aki Brennannal együtt részt vett a Fehér Ház élő közvetítésén, szintén az A. verziót hangoztatta: Oszama bin Laden tűzharcban lelte halálát, és „nem sok ideje maradt, hogy bármit is mondhatott volna”.  

A Pentagon közlése szerint az amerikai katonaság „az egész feladat teljesítése közben tűzharcba volt bonyolódva.” (A. verzió) Ezt, már az emeleti hálószobában az váltotta ki, hogy az állítólagos bin Laden a felesége „humán pajzsa” védelméből lövöldözött a rátörő rohamcsapatra. (A. verzió) Egy meg nem nevezett vezető beosztású kormányalkalmazott a sajtó informálása során szintén azt állította, hogy bin Laden ellenállt, és tűzharcban lett megölve. („He did resist the assault force. And he was killed in a firefight.” A. verzió)

A következő napi, május 3-i hivatalos tájékoztatás szerint viszont nem volt semmilyen tűzharc (B. verzió), és szó sem volt 'hősiesnek' is mondható ellenállásról (B. verzió).  Meglőtt helikopter sem volt – a balul elsült landolás műszaki hiba miatt történt. (B. verzió)

Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy Oszama bin Ladennek ugyan nem volt fegyvere (B. verzió), de igaz, hogy „ellenállt (A verzió), amihez (végül is) nincs szükség fegyverre”. Hmmm. Vajon hogy állt ellen, ha a felesége mögött lapított? Igaz persze, hogy erre nem volt hosszan lehetősége, mivel Brennan szerint az asszonyt rögtön lelőtték. (A. verzió)  Brennannak ellentmondott Carney és egy vezető beosztású kormányhivatalnok állítása, miszerint az asszony a fegyverek kereszttüzében csak megsebesült, és kórházba került. (B. verzió)

Az AtlanticBin Laden meggyilkolásának meredek sztorija” című beszámolójában azt írta, hogy akárcsak Carney, Brennan is azt állította, bin Laden azért lett meggyilkolva, mert ellenállt a Navy Seal letartóztatási kísérletének (A. verzió). De míg ő fegyveres ellenállásról beszélt (A. verzió), Carney viszont fegyvertelenről (B. verzió).

És mindezeknek a kínosan lejárató ellentmondásoknak betetőzésére Brennan benyögte az évszázad legbutább hazugságát: „Ha lehetőségünk lett volna élve elfogni, akkor azt csináltuk volna.” Donald Rumsfeld kedvenc megfogalmazásában egy betanított majom is tudja, hogy a Navy Seal speciális kiképzésű kommandói soha nem járnak humanitárius, vagy diplomácia jellegű küldetésben. Nem szívügyük a Máltai Szeretetszolgálat sem. Ahol ők éjszaka berúgják vagy belövik az ajtót, ott nincs sok esély magyarázkodásra, mert kérdés sincs. Pontosan erre utalt Panetta, mikor azt mondta, Oszama bin Ladennek „nem sok ideje maradt, hogy bármit is mondjon”.

Mint az alternatív médiában olvasni lehetett, a meginterjúvolt szomszédok és környékbeliek nem hitték, hogy a legendás hírű bin Laden évekig köztük élt. Valójában országos viszonylatban is kevés pakisztáni hitte, hogy a meggyilkolt férfi ő lett volna. (A YouGov felmérés szerint 66% valaki másra – részben az idősebbik fiára, részben a rejtélyes módon eltűnt  Hamzára – gyanakodott.)

A Guardian közölt egy képet egy szakállas, vértócsában fekvő holttestről, aki lehetett Khalid vagy akár a Dubaiból való herceg is... de semmiképpen sem a szinte kölyök Hamza. A felvételen nem kivehető, hogy hol készült, és furcsa módon datálva sincs (!), mint a földszinten lakó két  30 év körüli, szétlőtt fejű férfiáldozat képe, melyek bejárták a világhálót. Korai beszámolók szerint  Khalid bin Laden a harmadik emelet lépcsőin futott le, mikor lelőtték. Mivel elég valószerűtlennek tűnt, hogy minden fedezék nélkül egyenesen a házat ostromlók karjaiba rohant volna, utólag hozzátették, azért igyekezett le a második emeletre,  hogy "megvédje az apját" – de mivel nem jutott oda, nem is halhattak meg együtt. (A. verzió

Az Associated Press viszont éppen ezt állította. Riportja szerint Khalid az apja szobájában  volt a 3. emeleten, és vele együtt lett kivégezve (B. verzió). Az NBC News tudósítása megerősíti ezt, viszont tudomása szerint kettőjük együttes kivégzésére (B. verzió) a második emeleti  (A verzió) hálószobában került sor. (Az állítólagos bin Laden-ágyról készült képen csak egyetlen nagyobb vérfolt volt kivehető. A dialízis készülékről, amit a veseelégtelenségben szenvedő bin Laden orvosi rendeletre évekkel korábban vett magának, nem történt említés a beszámolókban, viszont a CIA szenzációként közölte, hogy hajfestéket és Viagrát találtak a fürdőszobában.) 

Mark Bisonnette, a kivégző osztag egyik résztvevője szerint (aki Mark Owen néven könyvet is írt  az esetről), Oszama bin Laden 2. emeleti (A. verzió) szobája ajtajából kinézett a folyosóra, mikor a lépcsőn felfelé igyekvők közül az élen járó katona kapásból halántékon lőtte. Mikor ettől hátra bukott, a katonák utána tódultak a hálószobába, és az első kettő (figyelemen kívül hagyva a homlokon tátongó lyukat és a feje alatti vértócsát) többször mellbe lőtte, miközben két (2) nő jajveszékelt mellette. (A. verzió)

Egy Phil Bronstein nevű riporter írásából viszont, aki egy névtelen résztvevő beszámolóját közvetítette az Esquire olvasóinak, másképpen festett a dolog.  Mikor a 4-5 emberből álló csapat vezetője lelőtte a lépcsőn lefutó Khalidot, átlépve rajta ketten a harmadik emeletre  (B. verzió) igyekeztek, ahol észrevették a kikukucskáló Oszama bin Ladent. Ugyan párszor rálőttek, de nem sebesült meg (B. verzió), csak visszahúzódott. Mikor követték a szobába, bin Laden egy polc közelében állt, amin elérhető távolságban  volt tőle a lőfegyvere, tehát veszélyt jelentett rájuk nézve, sőt egy (1) asszony is (B. verzió), aki mintegy védelmi pozícióban állt előtte, "talán hogy mindketten mártírok legyenek".

Az elbeszélő visszaemlékezése szerint ő lőtte 2-szer (B. verzió) homlokon az Oszamának vélt bin Ladent, aki a második lövésre az ágya elé rogyott, ahol aztán golyókat eresztett a mellkasába. Ezután már nem mozdult és a nyelve kilógott. Khalid likvidálását ő nem vállalta magára (B. verzió). Az asszony haláláról (A verzió) vagy megsebesítéséről (B. verzió) itt szó sem volt, ez tekinthető tehát a C. verziónak, ami szerint a nő dühében nekiesett, mint aki verekedni akar, úgy, hogy az ágyra fektetve meg kellett bilincselni. A katona akkor vett észre az ágy másik oldalán egy 2 év körüli síró, sokkos állapotban levő kisgyereket --  az idős, súlyos beteg "bin Laden legkisebb fiát'.  (Ez megint egy teljesen új A, ha nem C verzió.)

Az itt felsoroltakból is kiviláglik, hogy a hivatalos közlésekből származó legfontosabb információk is ellentmondásosak voltak, és a valós tények és történések összezavarására, alakítgatására, eltussolására szolgáltak. Abszolút lehetetlen ugyanis elhinni, hogy közelharchoz szokott, gyilkoláshoz edzett katonák ne lettek volna képesek pontosan beszámolni róla, hogy egy hálószoba 4 fala között egy vagy két férfit intéztek el, egy vagy két nő jelenlétében. A tőlük származó beszámolók tovább juttatva a feljebbvalóik személyes érdekeinek és az aktuális  politikai érdekeknek megfelelően váltak képlékennyé – hol bővítve, hol csonkítva, hol torzítva, hol a dicsőség kedvéért mitizálva.

*

A hivatalos amerikai közlések szerint bin Laden holttestét már pár órával a halála után az Arab-tenger hullámaiba temették. Ez komoly sokkhatás volt azoknak a bennfenteseknek, akik megkésve döbbentek rá, hogy az eredeti terv – bin Laden holttestének Amerikába szállítása – valamiért megváltozott.  Az Anonymous nevű világhálós leleplező csoport olyan belső használatra szánt titkos e-maileket csípett el, és tett közzé a WikiLeaks révén többek között a brit Guardianban, amelyekben lelepleződött, hogy a hirtelen-váratlan döntést a legmagasabb kormányszinten hozták. De mint tudjuk, nem rögtönzés eredményeként. Ahogy Gates mondta, az A. verzióról B.-re váltás arra az esetre volt beütemezve, "ha Oszama bin Laden mégse lenne ott". ("... ha mégse lenne ott", egy férfi hullát akkor is produkálni kellett Washington dicsőséges hadjáratához.)

Egy bennfentes, aki csak az A. verzióról tudott, az akció befejezése után a következőt írta kliensének: annyi bizonyos, hogy az egyik helikopter elvesztése ellenére „szerencsére el tudtuk hozni magunkkal a holttestet. Hála Istennek.” (2011. május 2, 5:26am)És egy másik e-mailben: „A holttest a CIA gépén útban van Dover (Maryland állam, K.H.) felé, ahonnan egyenesen Bethesdába, a Fegyveres Erők Patológiai Intézetébe szállítják. (2011. május 2, 5:51am)

Erre azonban nem került sor. Ahogy ez az említett bennfentes, egy bizalmas információkat közvetítő hírszerzés-szolgáltató cég vezérigazgatója, mintegy értetlenkedve jelzi 1:36pm-kor a kapcsolatának, „a holttestnek már meg kellett volna érkezni Doverbe” a katonai repülőtérre... Az A. verzió szerint "meg kellett volna"... Megdöbbentő fordulatként azonban a 3:11pm-es e-mailjében azt írja: „Elképesztő disznóság történt, már a halakkal alszik.” (B. verzió) Ehhez megjegyzésként hozzáfűzi, „szerintem a hulla tengerbe dobása még kísérteni fog bennünket”. Azt jósolja, és érezhetően nem minden gyanakvás nélkül, hogy az amerikai kormánynak videófelvételekkel és képekkel bizonyítani fog kelleni, hogy valójában Oszama bin Ladent intézték el, mert ha nem, a CIA és a kormány magára szabadítja az "őrült konspirációs teoristákat".

"Őrülteken" nyilván azokat is érteni kell, akik nem éppen indokolatlanul felvetik, végül is milyen nemzetközi jog alapján likvidált a CIA vádemelés nélkül, teljes titoktartás mellett 5 személyt egy idegen, szuverén ország területén. Ahogy Julian Assange vélte, a titkos igazságszolgáltatás egyáltalán nem igazságszolgáltatás. Az igazságszolgáltatás gyakorlatának nyilvánosnak kell lenni.

Hasonló nézetre alapozottan indított kampányt az amerikai Jogi Figyelő (Judicial Watch) az Abbottabadban készült vizuális anyag nyilvánosságra hozataláért. Ez az "őrült" oktatási alapítvány – amely a transzparencia, felelősségtudat és integritás híve, és ennek közéleti gyakorlatát sokszor bírói úton kéri számon a kormánytól, a politikusoktól és a törvénytől –  felvetette, hogy az Obama adminisztráció azért utasítja el a vizuális anyag nyilvánossá tételét, mert rejteget valamit, ami kétségbe vonhatja az elnök legnagyobb teljesítményét: Oszama bin Laden bravúros likvidálását.

Anwar Iqbal, a pakisztáni Dawn újságírója szerint a Jogi figyelő  felfedezett egy füstölgő pisztollyal felérő bizonyítékot arról, hogy az Obama kormány mindent elkövet, még törvénytelenséget is annak érdekében, nehogy az Abbottabadból hullazsákban elszállított holttest beazonosítására alkalmas felvételek napvilágra kerüljenek, és független szakértők által vizsgálhatókká váljanak. A Pentagon egyik vezető beosztású hivatalnoka, William McRaven admirális, aki abban az időben a Különleges Alakulatok feje volt, egy 2011. május 13-ra datált e-mailben felszólította az ítéletvégrehajtó kommandó tagjait, hogy minden még esetleg náluk maradt képet és videófelvételt, "különösen Oszama maradványairól", juttassanak el a CIA-nak, vagy haladéktalanul semmisítsenek meg. (Ezt a rendelkezést annak tudatában hozta, hogy minden bizonyító jellegű hivatalos dokumentum megsemmisítése törvénybe ütközik.)

A Jogi figyelő éppen ezt a döntő lépést megakadályozni próbálva kérelmezte  az USA  Védelmi Minisztériumától a több mint 50 tételből álló vizuális anyag megtekintését a Szabad Informálódási Jog  (Freedom of Information Act) keretében. Indoklásuk szerint szükség van annak vitathatatlan és kétségtelen bizonyítására, hogy az Abbottabadban likvidált férfi Oszama bin Laden volt.  A transzparens kormányzás híveként elnökké választott Obama viszont éppen ennek a bizonyító eljárásnak lehetőségét akarta mindenáron elkerülni, mikor elrendelte a felvételek teljes zárolását.

A klasszikus krimikben a fekete kalaposok mindenre, még gyilkosságra is képesek, hogy sikeres bűnügyi akcióik betetőzéseként megsemmisítsék az ellenük felhasználható bizonyítékokat, hogy félre állítsák a nem kívánatos tanukat, és hogy megszabaduljanak a túl sokat tudó véres munkát végzőktől. Az "őrült konspirációs teoristák" szerint hatalmas tétje miatt a bin Laden-krimiben mindháromra sor került.

 

*1  Ezt fémjelzi a republikánusok ünnepelt nagyasszonyának, Barbara Bushnak az iraki háborút  két nappal megelőző fejtegetése, miszerint "nem mérvadó" és ezért felesleges a híradóban  taglalni a katonai hullazsákok esetleges számát, magát a halált felemlegetni vagy azt találgatni, hogy mikor is fog kezdődni a háború... példaként erre a saját ’bölcsességét’ hozta fel egy retorikai kérdés formájában: "miért is pazarolnám ilyesmikre a gyönyörű elmémét?"

*2. During his 60 Minutes interview with CBS News last night, Barack Obama admitted that US intelligence was only 55/45 confident that Bin Laden was even in the compound raided last Sunday night, fearing that the occupant could actually have been a “prince from Dubai”, a skepticism shared by residents of Abbottabad, one of whom told the BBC that the man seen watching television in the tapes released by the White House Saturday was in fact his neighbor, not Bin Laden. (Paul Joseph Watson. May 9, 2011)

*3. George W. Bush egy 2002 márciusában tartott sajtókonferencián azt mondta, bin Laden  teljesen „marginális helyzetbe” került, (már akkor, K.H.), mivel mind a hálózata, mind pedig az őt befogadó tálib kormány – „az emberi történelem legbarbárabb rezsimje” – meg lett semmisítve. (Bush sem azon a márciusi, sem egy 2002 decemberi sajtótájékoztatóján egyetlen szóval sem vádolta bin Ladent a 9-11 szervezésével és kivitelezésének koordinálásával. Ügyeletes mumusként azonban továbbra is jó szolgálatot tett a nyugati és az izraeli kormányoknak. Ha Oszama bin Laden nem lett volna, ki kellett volna találni. Ha meghalt, életben kellett tartani.)

 

 

Addenda

A New York Times 2009 április 22-i számában az FBI volt felügyeleti különleges ügynöke,  Ali Soufan azt állította, hogy egy hiteltérdemlő vallomás szerint nem Oszama bin Laden, hanem Khalid Shaikh Mohammed volt a szeptember 11-i támadás szellemi atyja. "It is inaccurate, however, to say that Abu Zubaydah had been uncooperative. Along with another F.B.I. agent, and with several C.I.A. officers present, I questioned him from March to June 2002, before the harsh techniques were introduced later in August. Under traditional interrogation methods, he provided us with important actionable intelligence. We discovered, for example, that Khalid Shaikh Mohammed was the mastermind of the 9/11 attacks." (Ali Soufan: My Tortured Decision. April 23, 2009) [Ali Soufan was an F.B.I. supervisory special agent (from 1997 to 2005) on th esupposed „effectiveness” of torture and details of the Abu Zubaydah interrogation.]

A CIA 2006 júliusában utólag közölte, hogy előző évben, 10 évi sikertelenség után végleg megszüntette az Alec Station nevű kutatási egységet, amelyet elsősorban bin Laden elintézésére hoztak létre. Ez a lépés annak felismeréseként, vagy ha úgy tetszik annak beismeréseként volt elkönyvelhető, hogy bin Laden és közvetve az al Kaida már nem jelentett a világra komoly veszélyt, tehát nem érte meg további időt és főleg pénzt pazarolni rá.   

A Fox News 2001. december 20-án rövid riportban közölte Oszama bin Laden halálhírét azzal a címmel: "Bin Laden Already Dead"

"The reason we have conspiracy theories is that sometimes governments and organisations do conspire. It would be wrong to write off all conspiracy theorists as ‘swivel-eyed loons’, with ‘poor personal hygiene and halitosis.’  They are not all ‘crazy’. The difficult part, for those of us trying to make sense of a complex world, is working out which parts of the conspiracy theory to keep and which to throw away.” (Observer columnist and academic John Naughton. Cambridge University Festival of Ideas debate. 2013)

It is unfortunate that this larger issue in the war against terrorism has been obscured by the debate over the legitimacy of the war. Critics who have fixed on the failure so far to find weapons of mass destruction as evidence of a Bush deception miss this point. Removing one of the worst regimes of all time, one that traded in death and torture, sends a strong signal to corrupt and authoritarian Arab and Muslim governments that reform may be the better part of wisdom. Reform is bad news for Bin Laden and his terrorist network.  With the stakes so high, failure in Iraq is unthinkable. (Frederick W. Kagan: We Must Win in Iraq. December 28, 2003)

„The West chronically underestimates bin Laden's piety, generosity, personal bravery, strategic ability, charisma and patience." (Michael Scheuer, chief of the CIA’s bin Laden unit from 1996 to 1999 and a consultant to that unit until 2004.)

On June 5, 2006, FBI spokesman, Chief of Investigative Publicity Rex Tomb said, “The FBI has no hard evidence connecting Usama Bin Laden to 9/11.” (Ed Haas freelance writer / author, is the editor and columnist for the Muckraker Report.  June 18, 2006)

It is big and destructive. To be exact, the Daisy Cutter bomb weighs in at 15,000 pounds and destroys anything in a 600-yard radius. First used during the Vietnam War, these huge bombs have since been employed in the Gulf War and most recently in Afghanistan. Although the “Daisy Cutter” bomb is not a nuclear weapon, its use in battle has caused controversy because of its terrifying and utterly destructive nature. The BLU-82B or “Daisy Cutter” is the largest conventional bomb in existence and is 17 feet long and 5 feet in diameter, about the size of a Volkswagen Beetle but much heavier. It contains 12,600 pounds of GX slurry (ammonium nitrate, aluminum powder, and polystyrene), and is so bulky that it cannot even be launched in a conventional method. To put that in context, the ammonium nitrate in just one Daisy Cutter bomb is about six times the amount used in the bombing of the federal building in Oklahoma City. Although the blast from this bomb is extremely lethal, it still has less than a thousandth the destructive power of the atomic bomb used on Hiroshima.(…) Its extremely destructive nature and devastating power make it an easy target for controversy, but its most recent use as a psychological weapon is undeniably effective. (Carolyn Lauer:  The Daisy Cutter Bomb -- Largest Conventional Bomb in Existence. 2002)

 „The labeling of Osama bin Laden as the terrorist responsible for those acts before he had been tried and convicted could also be seen as undermining some of the basic tenets of the rule of law.'' (Former South African President Nelson Mandela’s statement.  AP. January 3, 2002)

Pakistan's president says he thinks Osama bin Laden is most likely dead because the suspected terrorist has not been unable to get treatment for his kidney disease. [A Bush administration official] said U.S. intelligence is that bin Laden needs dialysis every three days and "it is fairly obvious that could be an issue when you are running from place to place, and facing the idea of needing to generate electricity in a mountain hideout." (Pakistan's Musharraf: Bin Laden probably dead. CNN. January 18, 2002)

Renal dialysis -- talking about hemodialysis -- is something that really is reserved for patients in end-stage renal failure. That means their kidneys have just completely shut down. The most common cause of something like that would be something like diabetes and hypertension. Once that's happened, if you're separated from your dialysis machine -- and incidentally, dialysis machines require electricity, they're going to require clean water, they're going to require a sterile setting -- infection is a huge risk with that. If you don't have all those things and a functioning dialysis machine, it's unlikely that you'd survive beyond several days or a week at the most. (CNN)

Experts were puzzling over the latest videotape of Osama bin Laden yesterday in the hope of establishing firm clues which may indicate when and where the recording was made.  Parts of the 105-minute tape broadcast by al-Jazeera, the Arab satellite channel, on Wednesday night showed Bin Laden with his deputy, Ayman al-Zawahiri, who urged supporters to bury Americans in "the graveyard of Iraq".  But a French terrorism expert cautioned yesterday against taking the video at face value. Roland Jacquard, head of the International Observatory on Terrorism based in Paris, told French radio that it was mostly a collection of old footage and soundtracks which have been aired.  "Given that Osama bin Laden has not appeared on a video cassette for many months, it is pretty incomprehensible that in the only video cassette where he appears beside Ayman al-Zawahiri he doesn't speak, he just allows the latter to speak," Mr Jacquard said.  "The voice of Bin Laden that we hear in the background, thanking the World Trade Centre plane hijackers, is exactly the same message that was broadcast in a video cassette by al-Jazeera on December 26 2001," he said.  Mr Jacquard said some of the Bin Laden pictures on the tape could predate the US-led offensive in the Tora Bora mountains in eastern Afghanistan in December 2001 during which the al-Qaida leader was confirmed as being present. (Brian Whitaker: Bin Laden video is compilation of repeats, says expert.  The Guardian. September 12, 2003)

 "Is everything a conspiracy? No. Just the important stuff." (Jeff Wells, Canadian author and satirist. 2005)

Officials said the firefight was fierce and significant. The armed resistance also reportedly came from Bin Laden himself, who was identified by....a resident. The U.S. troops gave Osama what was described as a brief opportunity to surrender before firing several times, at least once into the head. During the operation, a photo of his face was transmitted to analysts, who confirmed the identification. (…) At some point, if only to convince die-hard Bin Laden followers, officials are expected to release a corpse photo, as has been done in the past when famous villains such as Che Guevara and Iraqi President Saddam Hussein were killed or captured. Additionally, such special ops are typically videotaped by mini-helmet cams to document a sensitive mission and assist in debriefing and future training. All Americans left safely, loading Bin Laden's body onto the choppers that had landed outside.  (..) The next tricky maneuver was disposing of Bin Laden's body, which according to Muslim ritual must be buried by sundown Monday. Sunday, American sources said that tradition would be honored, presumably after obtaining DNA samples to match with his known relatives. (How Osama bin Laden died: Details of the commando raid that killed the world's most wanted man. LA Times. May 2, 2011)

Democratic security swagger hit a new high when Obama ordered the raid that killed Osama bin Laden. During the 2012 election, Democrats frequently quoted a comment by (Republican) Defense Secretary Robert Gates that sending in the Navy SEALS was “gutsy call.” Joe Biden was fond of bragging that the case for Obama’s first-term success was simple: Osama bin Laden was dead and General Motors was alive. The president accused his rival, Republican Mitt Romney, of being “stuck in a Cold War mind warp.” A poll just before the election gave Obama the edge on foreign policy, national security, and the war on terror. The Democrats offered security, and they were in charge. (Noah Gordon: How Republicans Got Their Groove Back on Security. The Atlantic. October 29, 2014)

I was deeply honored to be part of that small group advising the president. I brought to those discussions my experience as a senator from New York on 9/11. And my commitment to do whatever I could in whatever role I had to bring bin Laden to justice. You’ve all seen the picture of us crowded into the smaller situation room watching the video screen, every second counted. One of the copters misgauged how high the wall was around the courtyard, clipped the tail, getting disabled. It didn’t stop the SEALs from rushing out, getting into the compound, returning fire against bin Laden’s body guards, taking on his adult son and finally bin Laden himself. But the SEALs knew that they had to destroy the helicopter before they left. I was holding my breath through the entire operation because at anytime Pakistani soldiers could have arrived. This compound was in a military garrisoned city, actually the home of their military academy. So yes, every second counted, but still our SEALs took the time to move the women and children, bin Laden’s family members, to safety before destroying the helicopter. That is what honor looks like, that is America at our best. (Hillary Clinton's Speech Touting 'American Exceptionalism'. American Legion’s national convention. August 31, 2016)

Bár soha semmi bizonyíték nem volt rá, hogy bin Ladennek bármi köze lett volna a 9-11-es terrorakcióhoz, és arra sincs mai napig sem, hogy a fia "követné az apja lábnyomait". A propaganda-média mégis folytatja a hamis vádakat,  ill. ravasz módon, burkoltan újabb terrorakció valószínűségére is utal, amit ezúttal Hamza bin Laden nyakába akarnak majd varrni: Osama Bin Laden was one of the world’s most notorious terrorists and was known for being the man behind the September 11th terrorist attacks. It was the worst terrorist attack that the United States has ever witnessed and it changed our world as we know it. On May 2, 2011 Bin Laden was killed by the United States military, known as SEAL Team Six. It was a long term effort, but the USA eventually got him and ended his reign of terror. (…) Hamza bin Laden who is Osama’s son has apparently followed in his father’s footsteps. He wants to “avenge” his father’s death, which is never a good thing (I know this from Disney movies only). Hassan said that if Hamza was in front of him, he would say: “God guide you. Think twice about what you are doing. Don’t retake the steps of your father. You are entering horrible parts of your soul.” Lets hope that Hamza is able to listen to his uncle someday, because that’s the last thing the world needs, a second Osama Bin Laden. (Osama Bin Laden’s Mother Has Broken Her 17 Year Silence About Why Her Son Became A Terrorist. BrainCharm.  August 2018)

“The world is a much safer place today. And I can assure you Americans in the region are much safer today after the demise of Qassim Suleimani.” Mr. Pompeo spoke to top diplomats in France, Britain, Germany and China on Friday about the strike and told his foreign counterparts that the United States was committed to de-escalation, according to State Department statements. One American official familiar with the internal discussions about the strike said the administration was still trying to figure out what is next and how to be prepared for it. The official, who spoke on the condition of anonymity, said the backlash over General Suleimani’s death could be more fraught than that after the American raid in 2011 that killed Osama bin Laden, who led a stateless group and had no international support. (Peter Baker and Edward Wong: Trump Says He Ordered Killing of Iranian to Prevent New Attack on Americans. The New York Times. January 3, 2020)

VISSZA az EMPIRIA Magazin Jelenkor rovatának címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára