EMPIRIA Magazin V. évfolyam 2. szám – Kuliffay Hanna írása
2006. február
AZ ÁLOM TOVÁBB ÉL
(Coretta Scott King emlékére)
Tavaly november végén fülest kaptam, hogy George W. Bush 30-án beszédet mond a U.S. Naval Akademy tisztavatásán Annapolisban. Természetesen biztonsági okokból nem lehetett csak úgy hívatlanul bejutni (ez most sokféle tiltásra kitűnő mentség), ettől függetlenül oda akartam ugrani, hogy legalább azt megnézzem, mennyien tüntetnek ellene – ahogy mindig mindenhol, ahol megjelenik. Az időpont azonban annyira titkosított volt, nem lehetett kiszimatolni a két napos ünnepi program menetrendjét. Ahogy Thomas E. Woods Jr. a New York Times által jegyzett best seller író januárban megjegyezte, „Igazán félelmetes, ami jelenleg megy ebben az országban.”
Középen a Coretta Scott King temetésén emlékezetes búcsúbeszédet mondó Joseph Lowery tiszteletes, mögötte a feszélyezetten tekergő George W. Bush és a bosszúságát alig leplező First Lady. (Jason Reed/Reuters)
Bush egyre többet bujkál. Érthetően. Ki szereti, ha kifütyülik? Ha öklöt ráznak felé? Már nemcsak Európában és Latin-Amerikában fogadja mindenhol tüntetők tömege, dobálják tojással és műanyag palackokkal a kocsisorát és mutogatnak obszcenitásokat felé, hanem hazai földön is. A riportereknek ugyancsak meg kell dolgozni érte, hogy pár szóra elérjék valahol. Annapolisban Matt Taibbi, a Rolling Stone kitűnő publicistája sem tudta Busht elcsípni, annál nagyobb sikernek könyvelhette el egy héttel később, mikor bejutott a Nemzetbiztonsági Tanács washingtoni OMNI Hotelben tartott zártkörű ülésére, amelyet szervezői a hangzatos Nemzeti Stratégia az Iraki Győzelemért címmel illettek, és Busht jegyezték az előadók listáján.
Mint erről a magazin kiváló politikai rovatában beszámolt, az elnök részvételét nyilvánosan nem jelezték, a média jelenlétét mégis korlátozták (csak tíz riporter volt hivatalos), és Bush megjelenése protokollárisan szokatlan időre, reggeli 7 órára lett beütemezve. (Talán a bújócskázás miatti hajnali kelés is oka annak, hogy Laura nagyasszony szerint George W. este 9-kor már ágyban van.) Bár elvileg mindenki elnöke, mégis csak a saját pártjának megbízható emberei és többszörösen ellenőrzött meghívott vendégek lehetnek a hallgatói. Fő tanácsadója és samesza, Karl Rove nyilván rájött, mástól aligha fog tapsot kapni – az pedig elengedhetetlenül szükséges az elnöki népszerűség látszatának fenntartásához.
A médiában időnként felvetődik, hogy Bush elszigetelődött a néptől, de ennek nem kevésbé jelentős másik oldala, hogy a nép is elszigetelődött „választott” elnökétől – a cár atyuskától sem lehetett hermetikusabban annak idején. Azon kevesek közül, akik hivatalos kapcsolatba kerültek vele, némelyek azt nyilatkozták, hogy szinte burokban él, és onnan nyugalom- és kényelemszeretetből, illetve intellektuális kíváncsiság híján nem szívesen mozdul ki – már csak azért sem, mert óvakodik bárminemű disszonanciától. Személyesen csak azokkal találkozik, akitet Dick Cheney és Karl Rove arra érdemesít, és csak arról tud, amiről ők ketten jónak látják, hogy tudjon, vagy amiről tájékoztatóul Condoleezza Rice csivog neki.
Mások arról számolnak be, hogy hirtelen haragú és ingerlékeny, a beosztottjai félnek bármiféle problémát közölni vele. Egyszerűbb tehát a kellemetlenségeket elhallgatni, vagy legalábbis vastag aranyporral behinteni. A Newsweek egyik idézett diplomatája szerint Rice mindenkit óva int tőle, hogy váratlanul rossz hírrel lepje meg a Nagyfőnököt, másvalaki szerint pedig – főleg az említettek miatt – az elnöknek fogalma sincs a politikai realitásról. Azonban hiába óvakodott, hiába mesterkedett a stábja, Bush a hónap elején olyan helyzetbe került, hogy kénytelen volt meghallgatni olyan honpolgárokat, akik szembesítették önmagával és az országban uralkodó nem éppen fényes politikai realitással. Még ha a hallottak jelentőségét nem is tudta mindjárt kellőképpen felmérni, a bőrén és zsigerileg is érzékelnie kellett az ellene fortyogó közhangulat intenzitását.
BOTRÁNYOS GYÁSZÜNNEPSÉG
Coretta Scott Kinget, Dr.
Martin Luther King neves polgárjogi- és békeharcos özvegyét tízezer gyászoló
búcsúztatta február 7-én Atlanta legnagyobb baptista imaházában. A hatórás
szertartáson négy elnök és három first lady, tizennégy szenátor, számos
parlamenti képviselő, ismert polgárjogi harcos, vezető egyházi személyiség és
neves művész vett részt. A felravatalozás kezdetétől napokon keresztül közel 200
ezren rótták le tiszteletüket a nyitott koporsó előtt annak elismeréseként, hogy
– az idősebb George Bush szavaival – „a világ kedvesebb és gyengédebb hely volt
Coretta Scott King miatt”. Jimmy Carter megemlékezése szerint Mrs. King a
férjével együtt „eltökélt harcot vívott a szabadságért és igazságért, ráadásul
békés úton”. Bill Clinton a mikrofonnál, oldalán Hillaryvel, arra szólította fel
az összegyűlteket, hogy a King gyerekeket segítve szüleik hagyatékának
ápolásában és céljaik elérésében emlékezzenek tisztelettel a férjre, és kövessék
az asszony lábnyomát. Egy
rendkívüli asszonyét.
Coretta Scott King (georgiainfo.galileo.usg.edu)
Mikor egy radikális fajgyűlölő 1968-ban lelőtte a férjét, Coretta King megszervezte a temetést, majd mindössze négy nappal a tragédia után elutazott Memphisbe, ahol férje helyett részt vett a legszegényebbek, leglenézettebbek, legocsmányabb munkát végzők, a köztisztasági alkalmazottak érdekvédelmében tartott országos tüntetésen.
A 60-as évek egyik legszebb asszonya négy gyereket nevelt fel egyedül, amellett, hogy mindent elkövetett férje szellemi és erkölcsi hagyatékának megőrzése érdekében. Atlantában aktívan részt vállalt a férjéről elnevezett kulturális központ létrehozásában, amely az erőszakmentes társadalmi változás nemzetközi érvényre juttatását tűzte ki célul. Ezen kívül több mint három évtizeden át minden alkalmat megragadott, hogy a legkülönbözőbb fórumokon szót emeljen a faji- és gazdasági egyenlőségért, az alapvető polgári jogokért (a szavazati jog kivívásáért és a szegregáció makacs maradványainak eltörléséért), széleskörű tanulási és művelődési lehetőségekért, a nukleáris leszerelésért, valamint a természetvédelem, a nő- és gyermekvédelem, a gyakorlati jogegyenlőség és a világbéke érdekében.
Coretta Kingnek az ex-elnökök általi dicsőítése – és nem kevésbé az egybegyűltek Carter elnöknek, a Clinton házaspárnak és Ted Kennedynek szóló lelkes fogadtatása – kényelmetlen feszengésre késztette a fő helyen ülő elnöki házaspárt, pedig a feketeleves még hátra volt. A nekrológok ugyanis mind politikai színezetűek voltak, ráadásul mind kritikusak Bush politizálását illetően.
(Az emiatti utólagos republikánus felháborodás ellenére mi más lett volna illőbb egy polgárjogi- és békeharcos végső búcsúztatóján, mint a repressziós politika emlegetése? Egy hollywoodi sztár temetésén talán nem illik az Oscar-díjat említeni? Egy kiváló sportolóén az olimpiát?)
„Véleményem szerint Coretta Scott King azt akarná, hogy folytassuk a haladás irányába való menetelést, ami a hátrányos helyzetűek jogainak érvényesítését, a nők jogait és a polgárjogokat illeti, méghozzá meghátrálás nélkül.” – hangoztatta búcsúbeszédében Ted Kennedy. „Méltósággal viselte a gyászát” – emlékezett vissza King asszonyra Joseph Lowery reverendus, majd azzal folyatta: „Csendesen, de erőteljesen vetette magát a küzdelembe. Kiállt a békéért minden (politikai) kavarodás közepette.”
Ezzel természetesen nem örvendeztette meg az elnöki párt. Mintha csak megérezte volna, Bush eredetileg nem is akart részt venni a gyászünnepségen, hanem az apját és feleségét akarta maga helyett küldeni. Karl Rove azonban nyilván figyelmeztette, hogy távolmaradásával újabb politikai baklövést követne el, ahogyan a Katrina hurrikán idején tette a Dél cserbenhagyásával. Az emberek még nagyon is emlékeznek erre. Így aztán az utolsó percben írtak neki egy elismerő hangú beszédet, és azt nagy önfegyelemről tanúságot téve fel is olvasta. „Coretta Scott King nemcsak biztosította férje hagyatékának túlélését, de maga is vezéregyéniséggé vált, és mikor beszélt, Amerika feszülten figyelt rá.” (Ezt a figyelmet persze Bush gőgösségében önmagára nem vonatkoztatta – a megérteni vágyás, az elmélyültség egyébként sem lévén jellemző adottsága.)
A Madison Capital Times szerkesztősége „Coretta King elítélte a háborút” címmel közölt búcsúztató cikkében figyelmeztetett rá, hogy Bush hiába próbálkozik nagylelkű nekrológjával igényt tartani akár egy kicsit is az asszony elvi hagyatékára, egy percig sem feledtetheti, hogy „Coretta kitartó ellensége volt ennek az elnöknek és gyakori kritikusa hatalmi visszaéléseinek”. Mint idézte, 2003-ban, szinte az iraki invázió előestéjén King asszony a férje születésnapi évfordulója alkalmából hangoztatta, hogy Dr. King hevesen ellenezte a szükségtelen és ostoba háborúkat – a békét magával az Igazsággal azonosítva.
„Az ő kihívása és példaadása vezessen és inspiráljon minket, hogy békés alternatívát keressünk az iraki háborúra és a Közép-Kelet más katonai konfliktusára – mondta a megemlékezésen King asszony a feszült palesztin-izraeli helyzetre utalva. A Madison Capitol Times szerkesztősége azzal zárta cikkét, számítani lehet Coretta King bátor és inspiráló életének és gazdag aktivista hagyatékának további elismerésére, de e hagyatékból az érdemli a legtöbb figyelmet, hogy „abszolút ellenzője volt a jelenlegi elnök illegális és immorális háborúskodásának”.(*1)
KÍNOS PILLANATOK
Az egyébként minden kritikától és minden bírálattól távoltartott elnök legkínosabb pillanatai közé tartozott, mikor Joseph Lowery – aki együtt dolgozott a polgárjogi harcok idején Dr. Kinggel, és akit Bush az elmúlt években sikeresen elkerült – számos dárdát döfött Bush amúgy is halálos sebektől vérző politizálásába.
„(Coretta King) elítélte a terrort, amelyet (távirányítású) okos bombáink okoztak messzi küldetéseik során. Most már tudjuk, hogy ott (Irakban) nem voltak tömegpusztító fegyverek, viszont Coretta velünk együtt tudta, hogy itthon be vannak vetve a félreinformálás fegyverei.” – utalt Lowery a Bush-Cheney külpolitikára és a média eltussoló szerepére, majd gyakori tapstól megszakítva felemlegette a háborús fegyverkezés miatt terjedő nyomort, a nagyvárosok elhanyagolt belvárosi kerületeit, az alacsony színvonalú közoktatást és az egészségügyi ellátottság drámai hiányosságait. Nem véletlen tehát, hogy afro-amerikai körökben Bush teljesítményének értékelése folyamatosan az egyjegyű számok kicsiny birodalmában stagnál.
„Nincs elég pénz fiatalnak, öregnek, szegénynek, de egyre több van a háborúra” – idézett a „Time to love” című Stevie Wonder számból Lowery, és ez a sokezres tomboló, állva tapsoló gyásznép teljes egyetértésével találkozott. A botrány szaga és heve keveredett az égő gyertyákéval.
Laura Bush leplezetlen megvetéssel figyelte az öreg szónokot, és a vele eggyé váló lelkes tömeget (hogy mernek ilyen tapintatlanok lenni?), Bush pedig úgy viselkedett, ahogy máskor is, mikor hazugságon vagy tisztességtelenségen kapták – feszengve, hunyorogva heherészett, időnként az apjával is összevillantva hitetlenkedő pillantását. Megbotránkozásuk jeleként még a fejüket is egyszerre csóválták. Na de ilyet! Hát nem az anyai önfeláldozásról illene ilyenkor beszélni? A család összetartásához szükséges istenadta lelkierőről?
Nyílt rosszallásuk ellenére a további beszédekben is fel-felbukkant az iraki intervenció és megszállás ellenzése, a Katrina hurrikán targédiáját követő felelőtlen eljárás miatti háborgás és a kormányzat amerikai állampolgárokat(*2) érintő lehallgató- és megfigyelő programjának elítélése. Carter elnök, akit nyílt háborúellenes kiállása és a Carter Center működtetése miatt egyre szélesebb körű elismerés övez az országban, nem véletlenül említette meg a King házaspárral kapcsolatban, hogy a munkásságukat nem értékelték a kormány vezető köreiben. „Nehéz idők jártak rájuk annak idején, mikor mindkettejük, férj és feleség polgárjogait megsértették azzal, hogy céltáblájává váltak a kormány titkos lehallgatási akciójának, más jellegű (rendőri – a szerk.) felügyeletének, és mint önök is tudják, az FBI zaklatásának.”
(Hiába ágáltak ellene zajosan kerepelve a neokonzervatívok, a hatósági visszaélések tagadhatatlanul fontos részei voltak Kingék meghurcolt, megtaposott életének, akárcsak bombatámadásnak áldozatul esett otthonuk, állandó fizikai fenyegetettségük és börtönnapjaik.)
Carter annak a véleményének is hangot adott, hogy a Katrina hurrikán és főleg New Orleans pusztulása arra figyelmeztet mindannyiunkat, hogy „all are not yet equal in America” – még mindig nem mindenki egyenlő Amerikában. Ha valaki kételkedne benne, "egyszerűen csak fel kell idéznünk azoknak a louisianaiaknak, alabamaiaknak és mississippibelieknek az arcát, azokét, akiket a legtragikusabban sújtott a Katrina, hogy eljusson a tudatunkig, még mindig nincsenek azonos lehetőségek minden amerikai számára" – idézte fel a kísértő közelmúltat a volt elnök.
(Bushék rosszalló fejcsóválása ellenére King asszony ezzel a bírálattal is egyetértett volna, tehát ezt is aktuális volt megemlíteni. A New York Post azonban, lezseren megfeledkezve az áldozatok, halottak és eltűntek százairól, „szégyentelennek” nyilvánította Cartert, mert felemlegette a tragédia mögött meghúzódó társadalmi és gazdasági differenciáltságot.)
Maya Angelou, egy ünnepelt költőnő – aki még Bush 2001-es beiktatása alkalmával az elnöknek megelőlegezett bizalommal szavalta „A szikla kiált ma hozzánk” című költeményét a Kapitólium dombján – ez alkalommal szinte kihívásként szólította fel a gyászolókat, hogy a stafétabotot átvéve valósítsák meg a King házaspár erőszakmentes küzdelmét. „A mostani pillanattól kezdve tartozunk nekik azzal, hogy ez a (gyászoló) gyülekezet nem csak egy újabb lábjegyzet lesz a történelem lapjain.” Vagyis elérkezettnek vélte a tettek idejét.
Edward (Ted) Kennedy(*3) demokrata szenátor személyes kapcsolatát felidézve hozta emberközelbe a két rajongó tiszteletnek örvendő hírességet:
„Mindig is csodáltam Dr. Kingben és azután, hogy megismertem, még inkább Corettában, ahogy felkarolták azokat az ügyeket is, amelyekről majdnem biztosan tudták, hogy el fogják veszíteni, azokkal együtt futtatták, amelyekről tudták, hogy ha elég kitartóan dolgoznak, képesek lesznek megnyerni. Mindketten úgy vélték, hogy a siker elérésének nehézsége nem mentesíti az embert attól a kötelességétől, hogy próbálkozzon.”
Atlanta polgármestere, Shirley Franklin gazdag szimbolikájú búcsúszavai nyilván egy életen át elkísérik mindazokat, akik a tízezres tömeggel eggyé válva egy magasabb rendű eszmevilág értő hallgatóiként jelen lehettek:
„King asszony képzett és tehetséggel megáldott énekes volt. És csatlakozott a szabadság kórusához. Az őrangyalok eme fényes gyülekezetét a maga egyéni számaival gazdagította. Én és mi, mindannyian hálásak lehetünk, hogy Coretta rendkívüli hangja sohasem remegett a megfélemlítéssel, gonoszsággal vagy durva támadásokkal szembe kerülve. Az ő hangját olyan előadásmód jellemezte, amely maga volt a tisztaság a rasszizmust, a háború esztelenségét és a szegénység felszámolását illetően. Az ő rezonanciájának nemzetközi hatótávolsága volt az atlantai Sunset Boulevard-tól a saigoni rizsföldekig, Soweto bádogtetőitől a bagdadi bomba-menhelyekig. (…) (Coretta) a felszabadulásért énekelt. Azokért énekelt, akiknek semmi, de semmi okuk nem volt dalra fakadni.”
Mikor Franklin „a háború esztelenségét” említette, ebbe óhatatlanul beleértette azokat, akik a józanul intőket rágalmazva és fenyegetve kirobbantották, és most a következőt tervezik. Szégyenérzet és mea culpa azonban minden kudarc ellenére sem jellemzi a neokonzervatív vezető köröket és kiszolgálóikat, szövetségeseiket, akiknek bértollnokai – leginkább az interneten – még két héttel később is támadták azokat, akik a temetéssel adódó alkalmat megragadva a felelősöket megszólítva hangoztatták az erőszakmentesség és emberi szolidaritás iránti vágyukat és elkötelezettségüket.
Erre vonatkoztatva nyilatkozta Lowery, amit a Washington Post is közölt, hogy a republikánusok nem értik a fekete temetés tradícióját. "A tradíció szerint ugyanis kiértékeljük és ünnepeljük az elhunyt életét és magunkra vállaljuk azokat az ügyeket, amelyekért az illető életében kiállt. Mrs. King szívügye a béke és a faji egyenlőség megteremtése volt, és én felszólítottam az élőket, hogy (ők is) ennek érdekében cselekedjenek.”
Egyes felvételeken azonban a pódiumon az öreg szónok mögött rézsutosan ülő Laura Bush méltatlankodó arcát, és mellette az elnök feszengő pozícióját látva aligha tételezhető fel, hogy akik ennyi szenvedés és véráldozat után továbbra is ki tudták rekeszteni szívükből és elméjükből a béke, türelem és szabadság ideáját, azok az alagsori mentális lépcsőfokokról valaha is az emeletre, pláne a tetőteraszra tudnának jutni. Szemmel láthatólag hidegen hagyta őket a megfémlítések ellenére évtizedeken keresztül küzdő Coretta King méltányolása, és célját tévesztette náluk a „speaking truth to the power” jelszó – az igazságnak a hatalommal való közlése iránti minden áron való elkötelezettség magasztalása. Pedig a King házaspár által eszményített humanitás, az egyenlőség (egyenlő jogi és gazdasági, tanulási, művelődési lehetőség), integritás, szolidaritás és felelősségtudat felemelő ideája az amerikai jövő legfőbb biztosítéka. Ahogy Eddie Long püspök mondta Dr. King „I have a dream” című beszédére utalva: az álom tovább él. Coretta King tudta, hogy Amerikának nincs más lehetősége.
*1 Midőn Bush 2004 januárjában megjelent King tiszteletes sírjánál, hogy megkoszorúzza, Coretta King udvarias volt ugyan, de nem hagyta az ügyet megjegyzés nélkül. Mielőtt üdvözölte volna Busht, egy korábbi esemény alkalmából az ebenezeri baptista imaházban azt mondta, hogy ő azok pártján áll, akik ellenzik a háborút, és azon a tényen bánkódott, hogy „azok az emberek (mármint a háború igenlői) nem felelősek nemzetük politikájáért.” „Ha ők (a háborút ellenzők) lennének (a felelősek) – tette hozzá –, akkor, úgy vélem, sokkal nagyobb békében és igazságosságban élnénk”. (Maleczki József fordítása) *2 A Washington Post cikke szerint 325 ezer név van a National Counterterrorism Center összesített listáján, ami négyszerese a 2003-as adatbázisnak. Timothy Sparapani az ACLU nevében „sokkhatásúnak és nem szerencsésnek” nyilvánította a tényt, bár „nem meglepőnek”, hozzátéve, hogy amennyiben több mint 300 ezer nyilvántartott terrorista akar bajt okozni az országnak, ahhoz képest az NCC gyakran vitatott adminisztrációs problémái elenyészők. *3 Kennedy nemcsak elismeri mások személyes kiállását, de egyike annak a 23 szenátornak, aki 2002 októberében ellene szavazott annak a felhatalmazásnak, amely kaput nyitott Bush számára Irak „lefegyverzéséhez”. „Az Irak elleni háború ürügye becsapás volt, 'made up in Texas'” -- nyilatkozta 2003 őszén az Associated Pressnek. Az év elején Kennedy támogatott egy olyan demokratikus javaslatot, amely késleltette volna az elnök gazdagoknak szánt adócsökkentését és korlátozta volna a kormánykiadásokat, addig, míg a kormány be nem nyújtja az iraki háború költségvetését. A beadvány nem jutott sehova, és Kennedynek a kormány elszámoltatására irányuló későbbi, őszi próbálkozása is kudarcot vallott.
2006. február
Addenda:
1984-ben Coretta King megjelent Washington D.C.-ben egy kis baptista imaházban. Én is okvetlen ott akartam lenni. Egyszerűen és gyönyörűen beszélt az emberiességről, az erőszakmentességről és a felebaráti szeretetről mint a mi közös elhivatottságunkról. Beszéde végén fogadott néhány embert az oltárral szembeni székbe telepedve. Én is ott tébláboltam, utolsóként a sorban. Végül én is sorra kerültem és elfogódva bemutatkoztam. Akkorra már a többség távozott, így hát odahúzott még egy széket maga mellé és helyet kínált. Aztán negyven percig beszélgettünk az üres templom oltárával szemben. És milyen szívélyes volt! Megerősítette a béke és az igazságosség iránti elkötelezettségemet, és arra buzdított, hogy lelkészként mindig törekedjem az erőszakmentesség hirdetésére. Az évek során, kiváltképp midőn a Fellowship of Reconcilation (A megbékélés szövetségének) igazgatója voltam, Coretta King segítségét kínálta nekünk. És nagyon sok segítséget kaptam Dr. King barátaitól, különösen James Lawson tiszteletestől és Dorothy Cottontól – kedves barátaimtól, kik a legelevenebbé tették nekem Dr. King látomását. (John Dear: The Last Words of Dr. King. Maleczki József fordítása. April 2, 2008)
Négy amerikai elnök -- három ex és a jelenlegi -- is részt vett a mártír polgárjogi harcos, Martin Luther King özvegyének gyászszertartásán. Több mint hat óra hosszat tartott a 78 éves korában elhunyt Coretta Scott King búcsúztatása az atlantai Újjászületés Misszionáriusai baptista templomnál mintegy tízezren álltak sorba, hogy bejuthassanak és hallhassák a beszédeket, dalokat, visszaemlékezéseket. Jimmy Carter volt elnök közvetetten a Fehér Ház jelenlegi urát bírálta, amikor felidézte, hogy a King-házaspárt a kormányzat titokban lehallgatta, s utalt arra is, hogy a Katrina hurrikán katasztrófája megmutatta, még nem teljesült Martin Luther King álma az amerikaiak teljes egyenlőségéről. George W. Bush kínosan mosolygott, ahogy akkor is, amikor egy fekete tiszteletes felidézte, hogy Coretta King mennyire helytelenítette az iraki háborút, "az intelligens bombák terrorját". (Busht bírálták a gyászszertartáson. A Sófár utalása a Népszava cikkére. 2006. február 9)
Coretta Kingről olvasható továbbá: Lapszemlék rovat 2004. I. félév 5. írás
VISSZA a Jelenkor rovat címjegyzékéhez
VISSZA az EMPIRIA Magazin címlapjára