EMPIRIA Magazin III. évfolyam 1. szám 2004. január – Kuliffay Hanna írása

 

HAMISÍTOTT TÉNYEK ÉS ADATOK

 

„Az elmúlt évben voltak olyan idők, mikor teljesen visszataszítónak találtam (iraki) állásfoglalásunkat a világ többi nemzetének pozíciójával szemben”  – nyilatkozta a napokban a volt hadügyminiszter, a vietnami háború fő architektusa, Robert McNamara. „Visszaélünk a befolyásunkkal. És amit csinálunk az rossz. Morálisan rossz, politikailag rossz és gazdaságilag rossz.” 

Akik azt gondolják, hogy fabatkát sem ér annak a kritikája, aki egy elhibázott politikai döntés kitartó védelmezőjeként és végrehajtójaként egy sikertelen és hatalmas emberáldozatot követelő háború egyik vezéregyénisége volt, másképpen fogják látni a helyzetet, ha elolvassák McNamara könyveit. A 87. évét taposó, mára történelmi alakká avanzsált McNamara ugyanis öregkori napjait annak szentelte, minden ízében kritikusan elemezze egy letűnt korszak szövevényes politikai helyzetéből, faji elfogultságából, katonai elszámításaiból és személyi felelőtlenségéből adódó hibáit, bűneit, túlzásait és vakságát, amelyek a múlt század 60-as 70-es éveiben végzetes tévútra vitték az Államokat.

1995-ben publikált Visszatekintve (In Retrospect) című könyvében – azzal a patriotikus céllal, hogy a jövőben megóvja Amerikát egy hasonló katasztrófától – pontokba szedte azokat a téves ítéleteket, hazugságokat, öntelt tudatlanságot és mítoszokat, amelyek a vietnami háborúhoz vezettek. Doug Sanders, a kanadai Globe & Mail újságírója, aki személyes interjút csinált a meakulpázó McNamarával, felhívja a figyelmet rá, mennyire kísértetiesen aktuálisak a mostani időkben ezek a pontokba foglalt leckék, az iraki és afgán háborúra és a megszállás „nemzetépítő”, gerilla háborús időszakára vonatkozóan:

„Nem birtokolunk egy fajta Isten-adta jogot...” – vonta le Vietnamból a következtetést McNamara. George W. Bush azonban éppen ebben a hitben él.  A hónap közepén tartott országgyűlési beszámolójában is utalt rá, Isten akaratát szolgálva Amerika egyéni döntési joggal rendelkezik, vagyis függetlenítheti magát a világ népeinek akaratától, mivel „az ügy, amit szolgálunk igaz, hiszen az egész emberiség ügye.”

A  paralogizmusnak ez a kitűnő példája jellemzője a Bush-féle dogmatikus beállítottságú agynak: a háború jó és igaz, mivel az emberiség ügye. Mások a kommunizmust, megint mások a kolonializmust tartották annak, mégsem lett tőle egyik sem 'igaz'. Hasonló jellegű washingtoni okoskodás: ha már elfoglaltuk Irakot, akkor „minden áron győznünk kell”, vagyis minden eszközzel rá kell kényszerítenünk az ellenálló lakosságra az amerikai demokráciát, jogrendszert, gazdasági módszereket, sok éves katonai felügyeletet.

Saunders megállapítja, hogy ez az (unilaterális és imperialisztikus) elhivatottság érzet, megfosztva a teljes képben való látás előnyétől, néhány nagyon szerencsétlen kimenetelű útra vitte az országot. „Az iraki akció messze jobban alakult volna, ha a tervezői és végrehajtói McNamara könyvét olvasták volna a Kinyilatkoztatás könyve helyett.”  Ha egyáltalán olvasnak.

Hegel volt, aki azt mondta, hogy a modern ember napi imája a reggeli újságolvasás.  A híres filozófus feltételezte, hogy a modern homo sapiens napkeltével magára a nagyvilágra akarja nyitni álomittas szemét és kellőképen felmérve a realitást próbálja a helyét megtalálni benne. Nem így a jelenlegi amerikai elnök. 

George Bush, aki reggelente újságok vagy tanulságos történelmi monográfiák helyett a Bibliát forgatja, ennek megfelelően nem okozott váratlan fejbekólintást, mikor tavaly június 4-én az Air Force One  fedélzetéről Irak feletti győzelmét meghirdetve azt mondta: „Nem vagyok nagyon analitikus típus. Mint tudják, ez azt jelenti, nem töltök egy csomó időt töprengve magamon, vagy hogy miért is csinálok bizonyos dolgokat.” Akár ne is mondta volna!  Lehet nem észrevenni minden hozzáállásán? Minden állásfoglalásán?

Ugyanakkor más dolgokra is magyarázatot adott ez a balgán  őszinte megnyilatkozás.   Nyilván csak úgy élhet ennyi hiába való pusztítás és véráldozat tudatával kétségbeesés nélkül egy felelős személy, ha nem morfondíroz rajta. Ha nem mérlegeli a tettei erkölcsi oldalát.   Ha egyszerűen túllép rajta, és soha nem gondol rá, ezerszámra dobatott cluster bombákat védtelen alvó népekre. Százezrével tett gyermekeket nyomorékká, koldussá, árvává. 

Bush személyiségferdülése komoly tényező az ország jelenlegi katasztrofális helyzetét és jövőjét illetően.  Mivel nem analizálja a dolgokat, ezért utólag sem realizálja és nem is hajlandó beismerni a melléfogásait, mint például nagyhangú ígérgetésének kudarcát, amely szerint szebbé, boldogabbá és biztonságosabbá teszi a megszállt országok és ezáltal az egész közel-keleti régió életét. Mivel nem ismeri be a melléfogásait, nem is tudja korrigálni vagy legközelebb elkerülni őket. 

Valójában most még Bush mentségére szolgálhatna a tudatlansága,  analitikus és szintetizáló készségének hiánya, ha a tornyosuló vészfelhőket látva önként lemondana. Az idő múlása és vele a tagadások, takargatások és újabb atrocitások sora azonban rohamosan csökkenti ezt a lehetőséget, fokozva egy tényekre alapozott számonkérés és felelősségre vonás fokozódó igényét.  A belső politikai konfrontációkból adódó ellenségek száma és ennek következtében a leleplezés veszélye is az idővel arányosan növekszik. Minden botrányosan összetorlódhat az őszi választásokra.

 

DÖBBENETES OLVASMÁNY

Csak pár nappal a hivatalos közlést megelőzve, mi szerint Irak nem készült támadásra, és nem jelentett milliók halálát jelentő, szó szerint „immidiate”, vagyis azonnali veszélyt az Államoknak, Bush az általa elrendelt megelőző támadás jogosságának azon újabb indoklásával állt ki az ország elé, hogy az amerikai katonák „reményt visznek az elnyomottaknak és igazságot szolgáltatnak az erőszakot alkalmazókkal szemben  – mintegy biztonságosabbá teszik Amerikát.”  (Ha az állítás első részét igaznak vennénk, akkor sem következne belőle automatikusan a második.)   

A University of San Francisco politikai tanszékének docense, Stephen Zunes viszont úgy ítéli meg, az idegen országok inváziója, nagy magasságból való bombázása, megszállása és az urbánus gerillák elleni civil áldozatokat követelő katonai beavatkozások több félelmet, mint reményt váltottak ki, több erőszakot, mint igazságtételt provokáltak, és példa nélküli Amerika-ellenességet ébresztettek az iszlám országokban, sőt  azokon túl is, tehát az ország helyzete éppen veszélyesebbé vált.

Zunes hasonló precizitással sorra vette, elemezte, cáfolta vagy korrigálta Bush országgyűlési beszámolójában elhangzott számos más állítását.  Bár ezek közül az alternatív médiát rendszeresen olvasóknak legtöbb észrevétele nem újdonság, a hazugságok, ferdítések, túlzások hosszú listája így összeszedve mégis döbbenetes olvasmány.

A Baltimore Afro American  főszerkesztője, Talibah Chikwendu, aki saját bevallása szerint személyes averziója miatt nem bírta a televízión figyelni Busht és így hajnalban a Fehér Ház internetes közlésében nézte át a beszédét, azt írta:

„Soha életemben nem olvastam ennyi féligazságot és (alig) leplezett kísérletet a félelem gerjesztésre. Nem tudom, mi is rémített meg, mi dühösített, sőt  bőszített leginkább, az, hogy: 1. (Bushnak) volt képe ennyi hazugságot összehordani; 2. hogy a körülötte levő emberek, akik tudják az igazságot mégis tapsoltak neki;  3. vagy hogy egy csomó amerikai, akik itt élnek ebben az országban, de mások is,  mindezeket el fogják hinni.” 

Mikor Chikwendu a „fabrikált mese” több pontját, a „lódításokat és hazugságokat” konkrétan is kibelezte, azzal fejezte be, „sajnálatos módon a(z a virágzó) helyzet, amit (Bush) leírt még csak nem is hasonlít annak az államszövetségnek a helyzetére, amiben én élek.” Nyilván hozzá hasonlóan érzett a több mint 9 millió munkanélküli, a csőd szélén álló számtalan kisüzem és bolt tulajdonos, az özveggyé lett többgyerekes katonafeleség vagy a közel 50 milliónyi egészségügyi biztosítást, gyógyszereket nélkülöző kisember is.

A háborgás mellett azonban nem szabad elfelejteni, hogy a társadalmi részvétlenség éppen annyira nem új keletű Bushnál, mint ahogy a közvéleményt megfélemlítő manipulálás és a háborús uszítás sem.  A kongresszus azonban meg sem próbálta megfékezni az elmúlt 3 évben, sőt mindent aláírt neki, és minden számláját kifizette.  Idézzük csak fel emlékeztetőül a múltat, a 2003-as, a háborút közvetlenül megelőző State of the Union Address egy részletét: 

"Szaddám Huszein a saját védelmében beleegyezett tömegpusztító fegyvereinek leszerelésébe. Az elkövetkező 12 évben azonban szisztematikusan megszegte ezt az egyezményt. Tovább folytatta a kémiai, biológiai és nukleáris fegyverkezést, még akkor is, mikor inspektorok voltak az országban.  (. . .) A leghatározottabb ellenállást fejtette ki az ENSZ-szel és  a világ közvéleménnyel szemben. Az ENSZ 1999-ben arra a következtetésre jutott, Szaddám Huszeinnek elég alapanyaga van, hogy 38 ezer liter botulinum toxint termeljen, amely elég, hogy emberek millióit ölje meg légzőszervi támadás útján.  (. . .) A saját hírszerzőink felmérése szerint Szaddám Huszein alapanyagai révén 500 tonna sarint, mustár gázt és VX idegölő szert tud előállítani, ami ilyen hatalmas mennyiségben szintén kiszámíthatatlan ezrek halálát tudja okozni.  (. . .)  Szaddám Huszeinnek 30 ezer tömegírtó vegyi anyagokat célba juttató muníciója van. . . . Iraki disszidensektől tudjuk, hogy Iraknak számos mobil biológiai fegyvergyártó laboratóriuma van. Ezek speciálisan arra tervezettek, hogy háborúban használatos gyilkos bakteriális anyagokat termeljenek. (. . .) A brit kormány tudomására jutott, hogy Szaddám Huszein nem régen jelentős mennyiségű urániumot szerzett Afrikából. A saját hírszerző szolgálatunk pedig azt állítja, nukleáris fegyverek gyártásához való nagynyomású alumínium csöveket kísérelt meg vásárolni.”  

A média a Bush külpolitika alátámasztására fantázia térképet közölt a legveszélyesebb tömegirtó szerek és fegyverek pontos lelőhelyeiről. (A USA Today közlése. Forrás: a washingtoni Stratégiai Tanulmányok Intézete)

Az itt felsoroltakból semmi nem volt igaz. Semmi. Az elnök légből kapott állításait és adatait követően feltette a kérdést, miért is építi évek óta, hatalmas pénzeken és óriási kockázatot vállalva ezt a hatalmas fegyver arzenált Szaddám Huszein? A válasza rá az volt, „Az egyetlen lehetséges magyarázat, az egyetlen lehetséges felhasználása ezeknek a tömegpusztító fegyvereknek a dominálás, fenyegetés vagy a támadás.”  Ez véletlenül nem három?

De ettől eltekintve, miért ne lehetne még egy negyedik is? Ha mindenki másnak, akinek van  védelemül szolgálnak a tömegpusztító fegyverei, miért ne védhette volna Szaddám Huszein is a maga szankciókba  belerokkant, korábban Izrael által már bombázott országát?  A politika fricskája mindenkinek, aki egyensúlyt vagy következetességet keres benne, hogy Ariel Sharon (Saron) szóvivője, Raanan Gissin pontosan ezt az Iraktól megtagadott jogosultságot hozta fel nem régen Tel Aviv védelmében, mikor azt nyilatkozta, hogy „senkinek nincs joga megkérdőjelezni és bíróság elé citálni minket amiatt, hogy hogyan védelmezzük magunkat.”

ORSZÁG-VILÁG TUDJA

Bár voltak a háborút megelőző időben is sokan, akik elég tájékozottak voltak és tudták, a Bush beszédben felsoroltakból semmi se volt igaz – többek között azok a milliók, akik a  NO BLOOD FOR OIL! jelszóval tüntettek – mára viszont, egy évvel később ország-világ tudja. Mindenki.  A 8 hónapi sikertelen fegyverkutatás után önként lemondott tudós, David Kay, Bushék által jelölt megbízható szakértő, a kormány tudta nélkül sajtókonferenciát tartott és a világ elé tárta, semmi terhelő bizonyítékot nem talált és megerősítette, amit komoly szakértők a háború előtt is hangoztattak, Iraknak nem volt meg a technológiája, hogy akár a szomszédos országokat fenyegethette volna – nem ám Amerikát.

Volt hasonlóan elfogulatlan és felelősségtudattal rendelkező európai, ázsiai, sőt izraeli szakértő is, aki a háborút megelőzően ugyanennek a nézetnek hangot adott, a figyelmeztetésük azonban, akár csak az amerikaiaké, süket fülekre talált.

Kay előzetes engedély nélküli sajtótájékoztatóján tett leleplező bejelentése után – ami sokkhatásként érte a Bush adminisztrációt – a média is rákényszerült komolyabban felvetni a kérdést, még mindig udvariasan és cseppet sem vádlón, végül is ki vezetett félre kit? És ki kényszerített hazugságokra kit? Bush informálta félre tudatosan az országot, Colin Powell informálta félre tudatosan az ENSZ nagy gyűlését vagy őket is félrevezették? Érdektelenségből volt tudatlan és uszító Condi Rice vagy azért, mert becsapták? De kik? A CIA? Az elnökhelyettesi hivatal? A gyanús múltú iraki emigráns szervezetek? A Moszad? A Pentagon?  Vagy talán közös összefogásról lett volna szó, amit szakmailag a konspiráció szóval szoktak jelölni?

„A tévedések lajstroma hosszú” – mondta a szenátus fegyveres szolgálati bizottságának meghallgatásán Kay, leplezetlenül a CIA-re hárítva a felelősséget és vizsgálatot indítványozva. Véleménye szerint – és ebben megerősítette Scott Ritter ENSZ fegyver specialista, Hans Blix ENSZ inspekciós csapatvezető és Mohamed ElBaradei, a Nemzetközi Atom Energia Bizottság fejének korábbi szakvéleményét – az iraki együttműködéssel bonyolított inspekciók és  a fegyver megsemmisítési program eredményesen működtek. Kay szerint – és itt McNamarához hasonlóan szintén az ország jövőjéért aggódó patriotizmus bátor megnyilvánulásával állunk szemben – „az amerikai népnek mindezt joga van tudni”.

Kay ráadásul végzetesen megtorpedózta a Pentagonnak azt az egyik dédelgetett tervét, amely Szíriát átmentett iraki fegyverek birtoklásával vádolva és a határ menti területein kutatva szélesítik majd ki a jelenlegi konfliktus helyzetet. „Irak, Washington állítása ellenére, nem szállított (tömegpusztító) fegyvereket Szíriának. Nem volt neki egy darab sem, amit szállítson,” – szögezte le Kay.

A népszerű republikánus szenátor, háborús veterán, John McCain, Bush hithű támogatója, pártjából elsőként háborodott fel az ENSZ korábbi jelentéseinek igazolását látva, és elsőként javasolta egy független vizsgálóbizottság felállítását mondván, „ezek a kérdések választ igényelnek. . . hogy is tévedhettünk ilyen óriásikat egy csomó esetben!”

Edward (Ted) Kennedy válasza a saját hiszékenységük áldozatainak és más értetlenkedőknek: „Ami történt több volt, mint a titkosszolgálat felderítési kudarca, ezen túlmenően a titkosszolgálati eredmények manipulálásával állunk szemben, amelyek indokként szolgáltak a háborús döntésre.” 

Mikor tapintatlanul szaglászó újságírók újra és újra felvetik Bushnak, hol vannak a tömegpusztító fegyverek, és ha nem voltak, ki a felelős az ország félreinformálásáért, az elnök szemmel láthatólag irritált lesz. Néha ügyetlenül kertel, máskor kitérő választ ad, de olyan is volt, hogy önérzetében sértve nem felelt a riporter kérdésére, csak elnézett a feje felett.   

Mindenesetre mikor a média lehetőséget ad Edward Kennedy azon véleményének közlésére közvetlenül az országgyűlési beszéd után, hogy „az iraki háború a több, mint két évszázados amerikai külpolitika egyik legnagyobb baklövése, amellett, hogy becstelen és jogtalan”, létezhet olyan tisztességes, ártatlanul félrevezetett elnök aki ne akarna a dolgok mélyére hatolni? Elképzelhető, hogy egy becsapott elnök visszaéléseket és jogtalanságokat gyanítva ne lenne felháborodott, és ne rendelne el azonnali felelősségre vonást?

Bush azonban nem akar nyilvános vizsgálatot, nem kér számon, nem hibáztat senkit. Egyáltalán nem dühös. Azt állítja, hogy továbbra is száz százalékosan megbízik a nemzetközi hírszerző szolgálatban. Ahogy mondta is, nem analizál, nem morfondíroz a dolgokon. És a háborúval kapcsolatban semmi se sürgős. Hogy miért nem? „Az adminisztráció húzza az időt, mert tudja, politikai problémával áll szemben.” – állítja Joseph Cirincione, aki most januárban jelentetett meg egy tanulmányt arról, Iraknak nem voltak tömegpusztító fegyverei az 1990-es években. 

Cirincione gyenge kifogásnak tartja a Fehér Ház részéről, hogy a CIA-n belül további titkos belső vizsgálatokra van szükség, mivel lassan köztudott, hogy Colin Powell ENSZ beszámolójának és az idézett Bush beszédnek is szinte minden pontja valótlan. „Ez hogy  történhetett meg? Az elnöknek nincs rá válasza.” – vádol egyszerű kijelentésével is Cirincione, a Carnegie Endowment for International Peace neves politikai analistája. 

Szerecsenmosdató trükkjeként a kérdést megkerülve Bush újabban azt ismételgeti, teljesen mindegy ki mivel idokolta a háború halaszthatatlan szükségességét, ő személy szerint végül is jól döntött, hiszen a világ jobb és biztonságosabb hely Szaddám Huszein rezsimje nélkül.  Tényleg az lenne?

Zunes szerint Irak közvetlen és nagyon is érintett szomszédjai és számos független stratégiai elemző is azt állítják, egy legyengített és lefegyverzett iraki rezsim – még Szaddám oppresszív uralkodása alatt is – jobb és biztonságosabb körülményeket biztosított a jelenlegi szituációnál, mikor az ország gerilla harcok, terrorista támadások, szeparatista mozgalmak és az iszlám extrémizmus által szétzilált.

Mindenesetre elképzelhető, hogy erre a konzekvenciára alapozottan egy napon az egyetemes történelmi megítélés is megértőbb lesz Szaddám Huszein iránt, aki ezt a vallásilag, etnikailag, gazdaságilag és kulturálisan komplex, sokrétű, ellentmondásos és élettérért rivalizáló társadalmat egységgé(*1)  tudta kovácsolni és össze tudta tartani.  Talán még azt a szerepét is méltányolni fogják, amit fiatal éveiben az ország nemzeti öntudatának felnőtté válásában játszott – ami a jelenlegi elszánt rezisztencia életre hívója és kötőanyaga.

 HÓVIRÁGOS OFFENZÍVA

Bush többször elhangzott magabiztos kijelentése ellenére a világ nem lehet jobb és biztonságosabb Szaddám Huszein rezsimje nélkül, amennyiben Irak maga a bizonytalanság, folyamatos öldöklés, jogtalanság és káosz. A „megválaszthatatlansága”(*2) miatt teljesen figyelmen kívül hagyott demokrata jelöltségért versengő Dennis Kucinich a hónap közepén figyelmeztette a Fehér Házat, amennyiben továbbra is manipulálni próbálja az új iraki kormány tervezetet, rengeteg katonai és civil áldozatot követelő népfelkelést robbanthat ki. „Az adminisztrációnak nincs joga  kitenni ilyen szintű veszélynek az ott levő amerikai csapatokat.” – véli Kucinich,  az egyetlen elnökjelöltségért induló, akinek választási programjában szerepel a megszállás azonnali beszüntetése és a csapatok mielőbbi hazahozatala.

Január végére azonban nyilvánvalónak látszik,  hogy a politikai vezetés érdektelen a katonák veszélyes helyzete és a halottak, sebesültek, nyomorékok növekvő száma iránt.  Míg Washington az ENSZ kooperációját is igénybe véve az általa elképzelt kormány felállításán dolgozik, hogy formailag minél előbb át tudja adni a hatalmat és befejezze a megszállást, (lerázva ezzel többek között az újjáépítés és a közszolgálat, beleértve a közbiztonság megteremtésének nemzetközileg előírt felelősségét) addig a Pentagon újjászervezi a hadsereget, felújítja a fegyvereket és hosszú távra berendezkedve növeli harcoló egységei számát. Az elnökválasztás idejére már nem megszállóként, hanem a béke őrangyalaként, meghívott barátként kíván a hadsereg parancsnokság Szaddám Huszein palotájában vendégeskedni.

A Pentagon, korábbi intő jóslatoknak mindeddig fittyet hányva, végül is  realizálta, hogy nem képes a jelenlegi létszámmal megteremteni a beígért stabilitást és a zavartalan olajszállítást.  Rumsfeld, aki nyilvánosan mindig ellenezte a létszámnövelést, váratlanul 30 ezerrel több katonát rendelt aktív szolgálatra. Bár a létszám növelése a kongresszus jogkörébe tartozott volna, Rumsfeld háborús sürgősségre hivatkozva egyszerűen átlépett rajta. Hogy elhallgattasson minden tiltakozást, az amerikai főparancsnok, Ricardo Sanchez generális sietve bejelentette, hogy korábbi szakvélemények ellenére al-Kaida-veszélyre gyanakszanak Irakban.

Az al-Kaida az a bűvös és rettegett szó, amivel mindenki sakkban tartható Amerikában. A bármiféle kérdés felvetést elnémító, minden tiltakozást rögtön lebénító szó önmagában is elég indok, hogy az AP hírügynökség nyugodt lélekkel címként közölhesse a Bush-kormány döntését: Az amerikai hadsereg nagy létszámú haderőt szándékozik Irakban tartani 2006-ig. Ezután már szinte szeme sem rebben az olvasónak annak láttán, hogy a hóvirágok nyílása idejére kiterjedt al-Kaida-ellenes offenzívát tervez a Pentagon a közös afgán-pakisztáni határ mindkét oldalán.  És ki tudja, még mi mást?

*1  A bujdosásra kényszerült Szaddám Huszein mindvégig híve maradt az általa bevezetett szekuláris princípiumoknak, amelyek segítségével modernizálta,  és a XX. századba emelte Irakot. Kicsempészett privát jellegű üzeneteiben az elfogatása előtti közvetlen időkben is figyelmeztetett a fundamentalizmus lappangó veszélyére.

*2 A megválaszthatatlanság Amerikában nemcsak politikai állásfoglalásra,  hanem  előnytelen küllemre, megjelenésre, stílusra, sőt bőrszínre, esetleg furcsa névre vagy akcentusra is vonatkozhat.  

 2004. január

 

Addenda

"There was no doubt in my mind that Saddam Hussein was a grave and gathering threat to America and the world. We know he was a dangerous man in a dangerous part of the world. We know that he defied the United Nations year after year after year. And given the offense of September 11, we know we could not trust the good intentions of Saddam Hussein because he didn't have any." (President George W. Bush speaking to reporters at the White House in an appearance with U.S. ally in Iraq, Polish President Alexander Kwasniewski. January 2004)

David Kay, former director of the Iraq Survey Group, a CIA/Pentagon team searching for weapons programs, has said he found no evidence to suggest that Iraq was producing chemical, biological or nuclear weapons before the war…. Kay resigned as the group's director last week. Charles Duelfer, a longtime U.N. weapons inspector, will replace him.  In an interview Monday night with NBC, Kay said that prewar intelligence regarding Iraq was "clearly" wrong -- that his inspectors found no sign of weapons of mass destruction or a "real connection" between Iraq and terrorists. But he said Baghdad was becoming "more dangerous in the last two years than even we realized" because "Saddam was not controlling the society any longer." (Bush defends Iraq war in face of WMD findings. CNN. January 28, 2004) 

“I wasn't entirely shocked by Kay's remarks. They clearly tried to gin up every piece of intelligence to try to get us to go into that war." (Former Vermont Gov. Howard Dean. January 25, 2004)

Rep. Dennis Kucinich of Ohio, a Democratic presidential candidate who voted against the congressional resolution authorizing Bush to go to war, said the United States could have avoided a costly and dangerous occupation if it had listened to U.N. inspectors. "We cannot take the president off the hook for an illegal war that was based on lies," Kucinich said. (…) The Bush administration went ahead with the invasion in the face of opposition from some members of the U.N. Security Council and reports by U.N. weapons inspectors that they had found no sign of renewed weapons programs to date. (Bush defends Iraq war in face of WMD findings. CNN. January 28, 2004) 

 

VISSZA a Jelenkor rovat címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin címoldalára