EMPIRIA Magazin VIII. ÉVFOLYAM 4. szám - Kuliffay Hanna írása
Eredeti megjelenés: gondola.hu Külföld rovata 2009. augusztus 17
HONDURAS LECKÉJE – LATIN-AMERIKA TANULSÁGA
Áprilisban az amerikai országok csúcstalálkozóján Barack Obama a közép- és dél-amerikai katonai rezsimek korábbi washingtoni támogatására utalva úgy nyilatkozott, az Egyesült Államok készen áll a múltban elkövetett hibái beismerésére. Ezzel azt a látszatot keltette, hogy Latin-Amerikát és az Antillákat illetően véget szándékozik vetni bizonyos nemzetközi jogsértéseknek, és diplomáciára helyezve a hangsúlyt igyekszik elkerülni minden esetleges vérontást.
A
Hondurasban június végén lezajlott katonai puccshoz való kormányhozzáállás
azonban erős kételyeket ébresztett a valódi változásban reménykedőkben, mivel
számos vonatkozásban azokra a reagálásokra emlékeztetett, amelyekkel Washington a
közelmúltbeli, közismerten
CIA-részvétellel történt
puccsokat fogadta. (Ilyen volt a Haiti (2001),
a Venezuelai (2003), majd az újabb Haiti (2004) puccs.)
Habár Washingtonban vonakodva, a szavak szintjén maradva helytelenítették a hondurasi elnök, Manuel Zelaya (képünk) elrablását, gyakorlatilag azonban azokat az erőket támogatták (és támogatják), amelyek megakadályozták az elnök pozíciójába való visszatérését. Számos jel mutat arra, hogy Obama ezen a téren sem fogja választási ígéretét betartani, s a százmilliókat lelkesítő jelszava – „Változás, amelyben hihetünk” – üres frázispuffogtatásnak bizonyul. Mintha Cheney, Rumsfeld, Rice, Wolfowitz, Richard Perle és köreik rontó szelleme lebegne továbbra is a fél éve gazdát cserélt Fehér Ház fölött...
Az elmúlt nyolc évben Az Új Amerikai Évszázad címen ismeretes neokonzervatív doktrína ideológusai és média-propagandistái nyíltan hirdették, de gyakorlati megvalósításának vezéregyéniségei sem titkolták, hogy a több hadszíntéren folytatott fegyveres beavatkozás – katonai megszállás, bábkormányok felállítása, erőszakon alapuló „demokratizálás” – hívei. Akiket sikeresen megtévesztettek, vagy akik elfogultságból. esetleg valamilyen érdekből hinni akartak ebben a dicső demokratizálásban, ma már azok is realizálták, hogy a valódi cél az olajkutak birtoklása és a stratégia előnyszerzés volt, és ez marad a jövőben is – legyen szó akár szomszédságbeli, akár távoli országokról.
Bár az afganisztáni és iraki nemzeti ellenállás leküzdésének nehézségei miatt az USA „hátsó udvarának” tekintett közép- és dél-amerikai országok ideiglenesen takaréklángra kerültek, ám végig a tűzhelyen maradtak. A Bush-Cheney években a demokratikus úton nemzetfelemelő politikára törekvő, „új baloldalnak” nevezett latin-amerikai és az Antillákhoz tartozó (Karib-tengeri) országok kormányai ugyan elkerülték a belügyeikbe való nyílt beavatkozást, de bármikor sorra kerülhetnek.
Az állandó szemmel tartást, sőt a szélsőséges ellenzékkel való szoros kapcsolattartást látszik igazolni Zelaya gondosan időzített és jól szervezett elrablása. A demokratikus úton megválasztott, a nép felemelése érdekében radikális reformoktól sem elriadó elnököt 2009. június 28-án éjszaka egy 200 katona által fedezett kommandóegység rángatta ki az ágyából, és úgy, ahogy volt, pizsamában repülőre toloncolva Costa Ricába deportálta.
Oscar Arias, Nobel-békedíjas Costa Rica-i elnök váratlan diplomáciai szerepbe kényszerült nemcsak Zelaya és a Tegucigalpában törvénytelenül hatalomra jutott átmenetinek mondott kormány között, hanem különböző követségek és külügyminisztériumok, nemzetközi békeszervezetek és emberjogi szervezetek között is. Mivel Honduras alkotmányának 102-es cikkelye megtiltja bármelyik állampolgára száműzését vagy idegen országnak való kiadatását, az erőszakkal eltávolított elnök már csak ezért is széleskörű rokonszenvre és támogatásra talált nemzetközi vonalon is. Arias több fórumon is hangsúlyozta, hogy Zelayának a nemzetközi közösségek és az Egyesült Államok támogatása révén minél előbb vissza kell kerülnie törvény szerinti pozíciójába.
A katonai puccsot követő napon Barack Obama úgy nyilatkozott, hogy „nem akarunk visszatérni a sötét múltba”, vagyis az Egyesült Államok nem fogad el egy "illegálisan hatalomra kerülő" kormányt. Csakhogy a régió békéjét és biztonságát erőteljesen veszélyeztető puccs pár szavas elítélése, a sötét múlt és az ígéretes jelen szembeállítása nem tűnik többnek puszta taktikázásnál. Nem indult ugyanis rögtönzött kongresszusi vizsgálat, hogy vajon kik álltak az emberrablás mögött, milyen szerepe volt benne például a CIA-nek, bizonyos pénzügyi- és gazdasági érdekképviseleteknek, vagy a Pentagon és a hondurasi katonai vezetés közötti összekötőnek, a Floridából operáló Déli Parancsnokságnak (Southern Command).
Ráadásul az Obama-kormány nem rendelt el gerincroppantó retorziókat. Hogy mi lett volna az elvárás Washingtontól a jogrend visszaállítása érdekében? Sara Elisa Rosales, a női jogok képviseletének vezető alakja Hondurasban a következőképpen nyilatkozott erről:
„Az Egyesült Államok visszahívhatta volna a követét, ahogy az európai és latin-amerikai kormányok tették. Befagyaszthatta volna a puccs irányítóinak vagyonát és megtagadhatta volna tőlük az amerikai vízumot. Elvághatott volna minden anyagi segélyt, és életbe léptethetett volna egy kereskedelmi embargót. Ha az Egyesült Államok megszakította volna a kereskedelmi kapcsolatait Honduras-szal, a puccs valójában hamarosan kudarcot vallott volna.”
ZELAYÁT TÁMOGATJA AZ OAS
Azt, hogy Washingtonban a külpolitikai változás csupán taktikai, és nem lényegi (stratégiai), legmarkánsabban a következő tény bizonyította: mikor a hondurasi katonaság tankokkal lezárta Tegucigalpa repülőterét, hogy megakadályozza Zelaya esetleges visszatértét, Washington is megtagadta tőle a leszállási engedélyt a Palermolában zavartalanul működő légi bázisán. Ezt a döntést a Hillary Clinton vezette Külügyminisztérium illetékesei azzal indokolták, hogy az elnök hazatérése vérontást okozhat… Ez nehezen vélhető másnak, mint burkolt beismerésének, hogy az elnök visszatérése hírére a fellelkesült hondurasi nép kész lenne szembeszállni a katonasággal. Kínos politikai öngól.
Az Ariashoz továbbított egyezkedő jegyzékek tárgyalási pontjai között szerepelt, hogy Zelayának önként le kell mondania arról a korábbi szándékáról, miszerint fontos reformjellegű kérdések eldöntését népszavazásra bízza. Ennek a lehetőségnek felvetése volt ugyanis az egyik fontos tényező, amely a helyi hatalmi elit szemében indokolttá és sürgetővé tette Zelaya megbuktatását. Mikor ugyanis az utóbbi évtizedekben döntő fontosságú kérdésekben – mint globalizációs gazdasági és monetáris kényszer, alkotmánymódosítás, privatizáció kontra államosítás – a nép beleszólási jogot nyert egyes latin-amerikai országokban, a hatalmába bebetonozott felső tízezer alkalmanként veszített a nincstelen, felemelkedési lehetőséget és működő demokráciát igénylő “új baloldallal” szemben.
A déli államoknak ezt a sarkalatos változását tükrözte, hogy a korábban teljesen washingtoni befolyás alatt álló – hol baráti rábeszéléssel, hol gazdasági kényszerrel vagy lekötelező kölcsönökkel megosztott – Amerikai Államok Szervezete (Organization of American States, OAS) ez alkalommal egyhangúlag tiltakozott az ellen, hogy Zelayának a képviselőházzal és a katonai vezetéssel való konfrontációját emberrablással és fegyveres hatalomátvétellel oldják meg. Az OAS közös közleménye kimondta: ”Semmilyen kormány nem nyer diplomáciai elismerést, amely ebből az alkotmányellenes beavatkozásból származik”, és követelte ”José Manuel Zelaya Rosales elnök azonnali és biztonságos visszatérését alkotmányos funkciójának betöltéséhez”.
John Grant Az Igazság (The Truth) magazinban közölt kiváló elemzése szerint a latin-amerikaiak úgy érzik, hogy a puccs – önmagán túlmutatva – támadás a független döntésjogú, demokratikus jellegű, reformszándékú trend ellen. Szerinte a mostani, hondurasi puccs az 1954-es guatemalai és az 1973-as chilei ”reformgyilkos” puccsokat idézi vissza. Argentína elnöknője, Cristina Fernandez de Kirchner (akit Washington a szokásos megosztó szándékkal európai jellegű szocialistaként próbál a marxista populistának nyilvánított szocialista államfőktől elkülöníteni), szintén úgy ítélte meg, hogy „a katonai puccs mintegy visszaesés Latin-Amerika történelmének legborzasztóbb éveibe”. A törvénytelenség és az erőszak visszatérte miatti aggodalmában jelentette ki Luis Inacio da Silva, Brazília elnöke is: ”Nem köthetünk semmilyen kompromisszumot Zelaya hazatérését illetően.”
Az egységesen ellenséges nemzetközi hangulatot érzékelve az Obama-kormány diplomáciai képviselete rákényszerült, hogy olyanokkal szavazzon együtt, akik évek óta vörös posztók a neokonzervatív hatalmi elit és a – vele kart karba öltő – Wall Street szemében, mint Brazília, Chile, Bolívia, Venezuela, Uruguay és mások. A meglepő végeredmény: az OAS 34-0 arányban elítélte a törvénytelen kormányváltást, és követelte Manuel Zelaya visszatértét. Hogy az ítéletnek nyomatékot adjon, ideiglenesen felfüggesztette Honduras szervezeti tagságát.
A szavazás kényszerítő szellemében Clinton hivatalából felhívta az illegális kormány fejét, Roberto Michelettit, és felszólította, hogy folytasson tárgyalásokat Arias-szal Zelaya hazatérési feltételeiről, ugyanakkor nyomást gyakorolt Zelayára is, hogy fogadja el az egyeztető szervezetek valamelyikének javaslatát. (Ez részben időhúzó taktika volt – minél tovább van az elnök távol, annál nehezebben tudja visszatornásznia magát –, részben pedig a jogtalanság tényének manipulatív elmaszatolása, aminek során a nemzeti érdek és biztonság ellen nyilvánvaló visszaéléseket elkövető fél egyenrangú tárgyalópartner rangjára emelkedik.)
Annak ellenére, hogy az OAS Zelaya „feltétel nélküli és azonnali” visszatérését követelte, az elnök a béke és nyugalom érdekében két, különböző feltételekhez kötött egyezményt is elfogadott volna. Micheletti azonban – akit a washingtoni külügyminisztériumban bár ”ideiglenes ügyintéző elnöknek”, de végül is elnöknek titulálnak – minden ajánlatot visszautasított, és kijelentette, hogy Zelaya ellen elfogató parancs van érvényben, tehát soha többet nem térhet vissza szülőföldjére. A véglegesség hangoztatásával kísértetiesen ismétlődni látszik a köznép körében népszerű, sőt rajongott volt haiti elnök, Jean-Bertrand Aristide tragikus sorsa…
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx clinton kép
CLINTON ÓVATOSKODIK
A kategorikus elutasítás a legkevésbé sem lephette meg Clintont: nyilván egy percig sem hitte, hogy Micheletti komolyan venné az egyezkedésre való felszólítását, hiszen sem ő, sem a minisztérium nem volt hajlandó katonai puccsnak nevezni Zelaya erőszakos eltávolítását. A külügyminiszter asszony nem véletlenül óvatos a szavakkal. Igyekszik nem rátaposni a közvetlen közelében levő nagyérdemű tyúkszemekre. Csak egy kiragadott példa: Lanny Davis a férje, Bill Clinton ügyvédje, egyszersmind a Latin-Amerikai Üzleti Tanács (Business Council of Latin America) hondurasi részlegének befolyásos jogi képviselője.
Az elnökválasztás során Davis természetesen Clintont támogatta Obamával szemben, és szoros kapcsolatban áll olyan neokonzervatív, velük rokonszenvező, vagy nekik elkötelezett egyénekkel, akik kinevezést, vagy külön megbízatást kaptak Clintontól. A puccsot követően Honduras gazdag és befolyásos üzletemberei és bankárjai megbízták Davist, hogy képviselje az érdekeiket Washingtonban. Ennek eleget téve Davis a Capitoliumban végiglátogatta a Külpolitikai Kapcsolatok Bizottságának fontosabb tagjait, majd nyíltan is állást foglalt: egy hirtelen összetoborozott kongresszusi meghallgatáson Honduras alkotmányának védelmében tett szükségszerű és legális lépésnek nyilvánította Zelaya deportálását.
Legális deportálás... alkotmányvédelemből... Ez ugyan jókor és a legjobb helyeken hangzott el, Clinton mégis óvatos marad a szavakkal, ugyanis a katonai puccs három vezéregyénisége az amerikai Védelmi Minisztérium hírhedt kiképző programjának (közismert nevén US School of Americas) végzettje. A Georgia állambeli Fort Benning katonai bázison diverzáns tevékenységre, erőszakos hatalomátvételre, diktatúrák fegyveres védelmére, halálbrigádok szervezésére és szakszerű kínvallatási módszerek elsajátítására képzik ki a program résztvevőit. (A 70-es illetve a 80-as években a szervezet két sikeres végzettje lett Honduras brutális katonai diktátora, és a légierő jelenlegi főparancsnoka, Luis Javier Prince Suazo is a hírhedt katonai iskolában kapott kiképzést az 1990-es években.)
Helyi híradások szerint Romeo Vasquez generális, a fegyveres erők jelenlegi főparancsnoka június elején komoly ellentétbe került Zelayával a Palmerola katonai repülőtér – az USA fő latin-amerikai bázisának – ügyében. Zelaya egy két évvel ezelőtt George W. Bush-sal történt megegyezésre alapozva (a Tegucigalpából Palmerolába vezető 4 sávos repülőtéri utat amerikai cég építette volna), be akarta indítani Palmerola nemzetközi jellegű polgári repülőtérré alakítását. A költségeket részben a Hugo Chavez kezdeményezésére alakult latin-amerikai szövetség (ALBA) bankjának kedvezményes kölcsöne fedezte volna. Ez a szándék – a status quot védő katonai vezetés, a befolyásos katolikus egyházfők és a nemzetközi pénzintézetek mellett – a Pentagont és a CIA-t is hevesen megbotránkoztatta, annál is inkább, mivel még ki sem heverték a sokkhatást, hogy Zelaya kormánya csatlakozott az ALBÁ-hoz.
Mindent ellenséges szemszögből nézve nem könyvelték el érdemének, hogy ezen keresztül Honduras előnyős kereskedelmi egyezményeket tudott kötni a szövetség országaival és alacsonyabb áron jutott üzemanyaghoz a PetroCaribe-től. Ennek akkor mérhető fel az igazi jelentősége, ha számba vesszük, hogy Honduras lakosságának 70%-a nyomorban él, s az évi átlagjövedelem 1600 dollár. A legszegényebbek felemelésére Zelaya az év elején 60%-kal megemelte a stagnáló minimálbért – hatalmas felzúdulást váltva ki felsőbb körökben és az általuk kézben tartott médiában.
A repülőtér építése elősegítette volna a kereskedelmi- és a turistaforgalmat, s ezreknek adott volna jól fizető munkalehetőséget – ez azonban a legkevésbé sem érdekelte az említetteket és a katonai vezérkart. A konfrontáció végül odáig fajult, hogy Zelaya elbocsátotta a Pentagon kívánságát honfitársai érdeke elé helyező generálist az állami szolgálatból. Micheletti azonban hatalomra kerülvén azonnal visszahelyezte eredeti pozíciójába – Clinton, a kongresszus és washingtoni média cinkos hallgatása mellett.
Honduras népe ugyan hetek óta tüntet az utcákon Zelaya visszahívását követelve, és az Egyesült Nemzetek főtitkára, Ban Ki-moon is sürgetőleg lépett fel a visszatérését illetően, az elnököt mégis rendszeresen halállal fenyegetik, át ne merje lépni a határt. Az Earthtimes.org közlése szerint augusztus 6-án a főváros legnagyobb állami egyetemének diáksága tüntetett Zelaya hazatéréséért. Mikor dühükben és fenyegetettségérzetükben köveket kezdtek dobálni a rendőrségre, könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták fel őket.
REICH, A VISSZATÉRŐ RÉMÁLOM
Zelaya több interjúban is úgy nyilatkozott, véleménye szerint Obamának és Clintonnak nincs közvetlen köze a történtekhez, (? K.H.) viszont Washingtonban befolyásos konzervatív erők, pénzügyi és üzleti körök feltétlen támogatták az ellene végrehajtott puccsot. Főkolomposként Otto Reich nevét említette, aki az Obama által is felidézett „sötét múltban” Olivier North-hoz, Elliott Abramshoz, John Negropontehoz (utóbbi a Bush-kormányban betöltött magas kinevezései után jelenleg Clinton tanácsadója) és másokhoz hasonlóan mélységesen lejáratta magát, mikor az 1980-90-es években a szegénységtől gyötört latin-amerikai országokban (részben máig is titkosított) szerepet játszott politikai ellenfelek likvidálásában, hamis vádakra alapozott emberrablásokban, fegyver- és kábítószercsempészésben, valamint a sok éves felforgató és propaganda-tevékenységben.
A San Antonio Express-News szerint Reich ”felkavaró rémálomként tért vissza a nem túl távoli múltból”, mikor Bush átmenetileg – rehabilitációs céllal – külügyminiszter-helyettesi pozícióba helyezte. Ezt követően 2002-2004-ig Condoleezza Rice különleges megbízottjaként szolgálta az akkori kormányérdekeket.
Mikor Zelaya a Hondutel állami telekommunikációs társaságnak adott megbízást egy Reich által pártfogolt privát cég rovására, Reich nyilvánosan korrupcióval vádolta, mondván, hogy hagyta magát megvesztegetni – holott éppen neki (Reichnek) volt komoly anyagi érdekeltsége az üzletben. Bár személyes bosszúvágy, pénzéhség és hatalomvágy is közrejátszott a puccs szervezésében, Roger Burbach ezt azzal egészíti ki ”Obama és Hillary – zéro változás Hondurasban” című cikkében, hogy az Egyesült Államok Zelayával szembeni politikájának sarkalatos lényege Venezuela-ellenes mániája.
Zelaya nemcsak politikai és gazdasági reformokat akart bevezetni a gazdag és befolyásos oligarchák pénzügyi és tulajdonjogi hatalmának korlátozására, hanem együttműködésre törekedett a környékbeli rokoni országokkal – többek között a gazdasági támogatás nyújtására kész Venezuelával. A vagyonos földbirtokos családból származó Zelaya minél inkább belelátott a népét szegénységben tartó nagyhatalmi törekvések ügynökei és a honi bankár, földbirtokos, militáris és médiaelit közös ügyleteibe, annál inkább próbált eltávolodni tőle – erre pedig jobb-középről törvényszerűen csak a bal irányába volt lehetősége. Az Amerikában többnyire pejoratív és elidegenítő értelemben hangoztatott ”latin-amerikai balra tolódás” nem más, mint a szegénységből és elmaradottságból való kétségbeesett menekülési kísérlet. Zelaya, a népéért felelősséget érző-vállaló elnök politikája is országmentő próbálkozás volt.
Ennek ellenére, mikor Zelaya aláírta a kedvezményes kereskedelmi és petróleumegyezményt a Chavez-kormánnyal, többeket maga ellen hergelt Washingtonban. Philip Crowley, a Külügyi Minisztérium államügyi miniszterhelyettese egy nyilatkozatában vérlázítóan fölényeskedő hangon oktatta ki a száműzetésbe kényszerült elnököt:
“Bizonyosak vagyunk abban, hogy ha a (Karib-tengeri) régió országai számára követésre érdemes mintakormányt és mintaelnököt választanánk, Venezuela jelenlegi vezetése nem igazán szolgálna mintaképül. Ha Zelaya elnök ebből az epizódból ezt a tanulságot szűrné le, akkor ez jó lecke lenne neki.”
Mi több, ami jó lecke Zelayanak, egyben jó lecke a régióbeli országok elnökeinek is: ami vele történt, az velük is könnyen megtörténhet. A célzás világos. Az alkotmány, a demokratikus választásban megnyilvánult népakarat, a népszerűség, az emelkedő életszínvonal nem biztosíték semmire. A tét nagy. Ha Micheletti kihúzza az októberi választásokig az elnöki palotában, majd 'meglepetésszerűen' megválasztatja magát, akkor Obama tekintélye minimálisra csökken az OAS tagállamok körében. Tavaly, Hugo Chavez újraválasztása alkalmából, Mark Weisbrot, kiváló dél-amerikai helyzetelemző, azzal indokolta a venezuelai elnök elsöprő sikerét: ugyanazért voksolnak rá hatalmas tömegek, mint Obamára – a remény és a változás képviselőjét látják benne, amire a régiónak nagy szüksége van.
Chavez – akit Obama a választási kampány idején a személyes tárgyalófélként esélyes elnökök közé sorolt – már több vonalon bizonyított. A gazdasága (az össznemzeti termelési érték) 87 százalékkal nőtt 2003 óta, mikor a kormány ellenőrzése alá vette a nemzeti tulajdont képező olajipart; intézkedései eredményeként a szegénységi szint felére csökkent; a lakosság 90%-a ingyenes egészségügyi ellátásban részesül és az oktatás felső fokon is ingyenes. Venezuela nem bonyolódott deficitet okozó fegyverkezésbe és háborúkba, és így megtehette, hogy ebben a felemelkedő periódusában segítő kezet nyújtson a régió szegényebb és elmaradottabb országainak – többek között Hondurasnak. Most Obamán a sor, hogy bizonyítson, és tényleges politikai változások előidézésével kivédje a ”csak taktikai változás” lesújtó vádját.
2009. augusztus
Ez az elemzés eredetileg a gondola.hu Külföld rovatában jelent meg 2009. augusztus 17-én. További közlésre többek között átvették: Alternatív Hírportál; Kitekintő.hu; Hírlista.hu; Hírmutató; hirek.hirliget.hu<RSS Hírek; Lapszemle.hu; magyarország.ma, politica.Ars; linkdoboz.hu<HírDoboz< Külföld;
A Honduras leckéje -- Latin-Amerika tanulsága a Hírlapom.hu és a hírfal.hu népszerűségi listáján az élmezőnybe került.
Addenda:
"At times we sought to dictate our terms. But I pledge to you that we seek an equal partnership. There is no senior partner and junior partner in our relations; there is simply engagement based on mutual respect and common interests and shared values." (President Barack Obama. Summit of the Americas. April 19, 2009)
Amnesty International is publishing a summary of findings to highlight serious human rights concerns which should be addressed as a matter of urgency. These concerns include the increasingly disproportionate and excessive use of force being used by the police and military to repress legitimate and peaceful protests across the country. Female protestors are particularly vulnerable and some women and girls taking part in the demonstrations are reportedly suffering gender based violence and abuse at the hands of police officers. At least two protestors have died as a result of gunshot wounds: nineteen-year-old, Isis Obed Murillo died on 5 July at Toncontín airport in Tegucigalpa, where protestors awaited the return of President Zelaya. On 1 August, 38-year-old teacher Roger Abraham Vallejo died in hospital as a result of injuries sustained from a bullet wound to the head, reportedly fired by police during the break up of the protest which took place in Tegucigalpa on 30 July 2009. (Robert Naiman: Amnesty: Honduras Testimonies Show Extent of Police Violence. t r u t h o u t . August 20, 2009)
"Detention and ill treatment of protesters are being employed as forms of punishment for those openly opposing the de facto government, and also as a deterrent for those contemplating taking to the streets to peacefully show their discontent with the political turmoil the country is experiencing." (Esther Major, Central America researcher at Amnesty International)
Around dawn Tuesday, supporters who defied the government-imposed curfew outside the Brazilian Embassy were violently dispersed with tear gas and water cannons. Electricity, phone and water service to the embassy have been shut down, and the Honduran military has reportedly set up a truck with loudspeakers there, blasting the Honduran national anthem. On Monday, the Organization of American States (OAS) reiterated its call "for the immediate signing of the San Jose Agreement," the accord negotiated by Costa Rican President Oscar Arias calling for Zelaya's return as president, with members of the coup regime included in the government, and amnesty for anyone involved in the coup. Zelaya has agreed to the terms, but installed coup President Roberto Micheletti has rejected them. After the June 28 coup, the OAS immediately suspended Honduras from OAS proceedings and called for Zelaya's immediate reinstatement. On June 30, the U.N. General Assembly issued a unanimous demand for "the immediate and unconditional restoration of power" for Zelaya. Likewise, UNASUR, the Union of South American Nations, at its summit in Quito, Ecuador, formally denounced the coup. The OAS Inter-American Commission on Human Rights traveled to Honduras in late August and reported that demonstrations in support of Zelaya "were broken up by public security forces, both police and military, resulting in deaths, cases of torture and mistreatment, hundreds of injured, and thousands of arbitrary detentions." (Amy Goodman: President Zelaya and the Audacity of Action. TruthDig.com. September 23, 2009)
“Zelaya could stay as long as necessary for his safety in the Brazilian embassy in Tegucigalpa." (Brazilian President Luiz Inacio Lula da Silva speaking at the G20 summit in Pittsburgh. September 25, 2009)
Obama attacks critics for arguing that the US needs to solve the world’s problems, e.g., Honduras. Translated: The US will only lead when it is the US's interest. When the US is content with status quo, e.g., the coup in Honduras and Israeli ethnic cleansing, it will do nothing or hinder change if the world tries to change. (Posted by Progressive101 September 26th, 2009)
Photos have been disseminated here in Latin America of the gorilla gang attacking the embassy with toxic gases. There are also loudspeakers in front of the embassy blaring the anthem full blast 24/7--the same trick the gringos used against Noriega when he was hiding in the Papal Nunciate in Panama. (Posted by luckyyou September 26th, 2009 12:00 pm)
Obama called for the restoration of the democratically elected government of Manuel Zelaya. But when Zelaya first returned to Honduras, Hillary Clinton called it "reckless and imprudent" of him. Now, after Zelaya has taken asylum in the Brazilian embassy in Honduras, the U.S. Ambassador to the Organization of American States, Lewis Anselem, just echoed Clinton by calling his move "irresponsible and foolish." And, with great condescension, the ambassador said Zelaya should stop "acting as though he were starring in an old movie." Actually, what we're seeing is an old movie, and a bad one at that. It's a movie called U.S. imperialism, and it keeps running and running and running. (Matthew Rothschild: The State Department Scolds Zelaya Again. The Progressive. September 30, 2009)
In order to avoid further tarnishing relations with Latin America, Obama needs to take a decisive position and act accordingly. Coup d’états must not be allowed to stand as a legitimate portal to transferring power, or else the role of democracy in the electoral process, will have been compromised if not extinguished. Despite Micheletti’s claim that he took office under a constitutional transfer of power, this was not an accurate analysis of what took place. What occurred was that Zelaya was thrown out of Honduras with a gun to his head. Due to the past damage inflicted on all of the Central American nations over the decades, Washington must take this opportunity to uncompromisingly promote the proper definition of democracy by demanding the return of Zelaya to office. (Stephanie Brault and Michaela D'Ambrosio: Honduras Update: Micheletti Spirals Downward as the US Fails to Fully Condemn the De Facto Regime and Insists on Mincing Around With the Appointees Who Don’t Wear Its Colors. Council on Hemispheric Affairs. October 1, 2009)
"As a revolutionary I will be today, tomorrow and forever on the front lines of my people, all the while knowing that I may lose my life". (Walter Trochez member of the Popular Resistance against the coup.) On Dec. 13, 2009 Walter, 25 was shot in the chest by a drive-by gunman while walking home. He died at the hospital. He was part of a string of Resistance-related murders during the past few weeks alone.
"In restoring aid to Honduras and recognizing the fraudulent government of Porfirio 'Pepe' Lobo Sosa, the United States is continuing to shore up the coup regime that has violently taken over Honduras since June 28, and which continues to repress the nonviolent Resistance with over 250 violations of human rights since Lobo's inaugural, including three assassinations of Resistance members." (Dana Frank professor of history at the University of California at Santa Cruz specializing in Honduran social movements and political history. March 2010)
When the constitutionally elected president Manuel Zelaya was ousted by the military on 28 June, the overwhelming majority of media groups declared, in total contradiction of the truth, that the soldiers were reacting to Zelaya's attempt to modify the constitution, thus ensuring he could remain in power. Several other media groups added that he was following the example of Hugo Chavez, who is presented as an authoritarian populist leader. In fact, Manuel Zelaya was proposing to the Honduran citizens that they vote in favour of the organization of general elections for a Constituent Assembly, which would have represented real democratic progress being made in this country. This is well explained by Cécile Lamarque and Jérôme Duval on their return from a CADTM mission in Honduras: __"The coup d'Etat was carried out on the same day Manuel Zelaya had organized a non-binding "consultation" asking the Hondurans whether or not they wanted to convene a National Constituent Assembly, after the elections which were due to take place on the 29 November 2009. The question went like this: "Do you agree that at the next general elections of 2009, a fourth ballot box be installed so as to allow for the people to express their point of view on the convocation of a national Constituent Assembly? YES or NO?" If this consultation had resulted in the majority voting "yes", the president would have issued a decree of approval before Congress so that, on 29 November, the Hondurans would formally make known their decision on the convocation of a Constituent Assembly through this "fourth ballot box" (the first three ballot boxes would be for the election of a president, deputies and mayors, respectively). In order to give an air of legality to the coup, Congress and the Supreme Court, associated with the putsch, deemed the ballot box to be illegal and asserted that president Zelaya had "violated the Constitution" by trying to modify it "so as to set his sights on serving a new mandate", in the manner of an "apprentice Chavist dictator". And yet, Manuel Zelaya, through this consultation with the people, was not seeking to renew his presidential mandate of four years which cannot be renewed. Zelaya would therefore be unable to be a candidate for his own succession." Cécile Lamarque and Jérome Duval: Honduras: Why the Coup d'Etat. September 17, 2009 [Translated by Francesca Denley and Judith Harris]
One needs to be aware of the one-sided manner in which the leading media report the news, and adopt a highly critical approach when appraising it. The discrediting of Hugo Chavez, Rafael Correa and Evo Morales is so excessive that it poses the risk of numbing international public opinion in the event of another coup d'Etat, or of lulling the public into approving aggressive measures taken by a government such as the US. Among the many insidious and unfounded accusations, we can read in the Spanish papers (for example in El Pais) that Rafael Correa's election campaign was financed by the FARC. We can also read that the Venezuelan authorities do nothing to fight drug trafficking. In the case of the Honduran president Manuel Zelaya, the discredit heaped on him is intended to prevent international opinion mobilizing in favour of his return to power as head of State. (Eric Toussaint: Venezuela, Honduras, Peru, Ecuador: Media Lies and "Oversights". October 23, 2009.) [Toussaint is the president of CADTM Belgium {Committee for the Abolition of Third World Debt, www.cadtm.org}, has a PhD in political science from the University of Ličge (Belgium) and the University of Paris VIII (France)]
Foreign Minister Rodas has stated that she has repeatedly tried to make contact
with the US ambassador in Honduras, Hugo Llorens, who has not responded to any
of her calls thus far. The modus operandi of the coup makes clear that
Washington is involved. Neither the Honduran military, which is majority trained
by US forces, nor the political and economic elite, would act to oust a
democratically elected president without the backing and support of the US
government. President Zelaya has increasingly come under attack by the
conservative forces in Honduras for his growing relationship with the ALBA
countries, and particularly Venezuela and President Chávez. Many believe the
coup has been executed as a method of ensuring Honduras does not continue to
unify with the more leftist and socialist countries in Latin America.
(Eva Golinger:
Honduras: Obama's first coup d'etat?
June 28, 2009)
USAID, providing over US$50 million annually for “democracy promotion” programs, which generally supports NGOs and political parties favourable to US interests, as has been the case in Venezuela, Bolivia and other countries in the region. (Eva Golinger: Honduras: Obama's first coup d'etat? June 28, 2009)
“We think that
Honduras has taken important and necessary steps that deserve the recognition
and the normalization of relations. I have just sent a letter to the Congress of
the United States notifying them that we will be restoring aid to Honduras.
Other countries in the region say that, you know, they want to wait a while. I
don’t know what they’re waiting for, but that’s their right, to wait.”
(Secretary of State Hillary Clinton. March 2010
"In the subsequent days I spoke with my counterparts around the hemisphere, including Secretary [Patricia] Espinosa in Mexico. We strategized on a plan to restore order in Honduras and ensure that free and fair elections could be held quickly and legitimately, which would render the question of Zelaya moot.” (Hillary Rodham Clinton: Hard Choices. Simon and Schuster. 2014)
The 2009 coup in Honduras has led to severe repression and death squad murders of political opponents, union organizers and journalists. At the time of the coup, U.S. officials denied any role in the coup and used semantics to avoid cutting off U.S. military aid as required under U.S. law. But two Wikileaks cables revealed that the U.S. Embassy was the main power broker in managing the aftermath of the coup and forming a government that is now repressing and murdering its people. ( 35 countries where the U.S. has supported fascists, drug lords and terrorists.
As Secretary of State in 2009, Hillary Clinton helped a right-wing coup in Honduras remove an elected left-of-center president, setting back the cause of democracy and enabling corrupt and drug-tainted forces to tighten their grip on the poverty-stricken country. (…)The Obama administration has expressed sympathy for anti-corruption movements in Central America, but has yet to acknowledge its failure to protect democracy in Honduras against a military coup in 2009, which set the stage for that country's current crisis. Bowing to pressure from conservative Republicans in Congress, Secretary of State Hillary Clinton refused to condemn the ouster of leftist President Manuel Zelaya in 2009. By her own admission, she began plotting within days to prevent him from returning to office. Her recently released emails show that she sought help from a pro-coup lobbyist for Honduran business interests to establish communications with the new military-backed president. She also approved the continuation of U.S. aid to the illegitimate new regime, blocked demands by the Organization of American States for Zelaya's return, and accepted subsequent presidential elections that were condemned by most international observers as unfair and marred by violent intimidation. In 2011, President Obama officially welcomed Honduras's dubious new president to the White House and praised his "strong commitment to democracy." (Jonathan Marshall: The Honduran Coup's Ugly Aftermath. August 23, 2015)
The coup represented a disastrous step backward for Honduran society as well as its politics. University of California historian Dana Frank observed that "A vicious drug culture already existed before the coup, along with gangs and corrupt officials. But the thoroughgoing criminality of the coup regime opened the door for it to flourish on an unprecedented scale. "Drug trafficking is now embedded in the state itself . . . all the way up to the very top of the government . . . A former congressman and police commissioner in charge of drug investigations declared that one out of every ten members of Congress is a drug trafficker and that he had evidence proving "major national and political figures" were involved in drug trafficking. He was assassinated on December 7 [2011]." (Jonathan Marshall: The Honduran Coup's Ugly Aftermath. August 23, 2015)
„Well, I mean, it’s incredible this woman is a presidential candidate, that she’s doing like things like this, the fact that she would say we wanted to "render the question of Zelaya moot," we wanted to bury the democratically elected president’s existence and act like the coup didn’t happen. I mean, that’s why it’s so terrifying that today—or rather, on Saturday, she would say—she would defend this coup, say it wasn’t a coup, and defend her actions in installing this terrifically horrific, scary post-coup regime. And, of course, that she would cut that out of her memoir, in the paperback version, is also very scary.” ("She's Baldly Lying": Dana Frank Responds to Hillary Clinton's Defense of Her Role in Honduras Coup. DemocracyNow! April 13, 2016)
„Well, Obama handed Latin America over to her and allowed her to carry forward this policy. I mean, it was certainly—Obama made some noises the very first day or two, and then, after that, was largely silent and handed over to Secretary of State Clinton. Clearly, he was her boss. If he didn’t approve of this, it wouldn’t have happened. And so, I think it’s really important when we talk about Hillary Clinton, the candidate, what she’s doing, to also talk about Obama’s responsibility for that and Obama’s responsibility for what’s happened since, because I think, as a lot of people know, that coup and the illegitimate election that followed it, that Hillary Clinton is celebrating so clearly in her statements, opened the door to this complete—almost complete destruction of the rule of law in Honduras.” ("She's Baldly Lying": Dana Frank Responds to Hillary Clinton's Defense of Her Role in Honduras Coup. DemocracyNow! April 13, 2016)
VISSZA az EMPIRIA Magazin Jelenkor rovatának címjegyzékéhez
VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára