EMPIRIA Magazin III. évfolyam 12. szám, 2004 – Kuliffay Hanna írása
2004 november
HULLAHEGYEKRE ÉPÜLŐ DEMOKRÁCIA
H. L. Mencken, a XX. század első felében híres amerikai újságíró, társadalomkritikus és kommentátor szerint „a vallást bunkóként és ürügyként használják a hatalom után sóvárgó politikusok és moralisták, akiknek legtöbbje kétségtelenül szélhámos.” Meglátása figyelmet érdemlő adalék a George W. Busht elnöki székében tartó, egyébként érthetetlennek tűnő választás megértéséhez, mint ahogy némi fényt vet az Új Világrend érdekében vívott szent háborúk könnyed elfogadtatására, sőt a több százezernyi iraki civil halott 'zsidó-keresztény' vállrándítással való elintézésére is. GOD IS LORD! – ami úgy értelmezendő, hogy minden az Úr akarata szerint történik.
Valójában a vallás és az egyházak iránti tekintélytisztelet minden korban hozzájárult a Hatalom obszcén szerzésvágyának erőszak útján való kielégítéséhez. Miért lenne most másképp? Elődjeikhez hasonlóan a mai ultrakonzervatív republikánus politikusok és moralisták is élnek a vallási manipulálás lehetőségével, a maguk hasznára fordítva az ország középső és déli államaiban nagy számban élő híveik hiszékenységét, abszolutizmusát, csökönyös fundamentalizmusát. Ugyanakkor kihasználják provincializmusukat, propaganda iránti fogékonyságukat, („Amerika nem hátrál meg!”) soviniszta hergelékenységüket („Atomot nekik!”) és egy Bush nevű istenfélő demagógba vetett bugyuta bizalmukat.
Intellektuális megosztottság: demokrata világvárosok (kék), republikánus vidék (vörös) CBS News
A múlt havi elnökválasztás eredményét elemző szélsőjobboldali média lépten-nyomon sugallta, éppen csak ki nem mondta, Isten kezének tulajdonítja Bush győzelmét. Ezt a piszkos eszközökkel, végig szoros küzdelemben vívott, dicstelen, éppen hogy győzelmet...!? De ha már annyi utalás történt az égi beavatkozásra és vele a „megújuló Amerika” morális igényeire, óhatatlanul felmerül a kérdés, tényleg nem lehetett onnan föntről tisztességesebbet találni ország-világ irányítására, mint egy patalogikus hazudozót, aki fenyegetéssel és zsarolással szerez koalíciós partnereket, és akinek katonái fehér zászlót lengető civil lakosságon próbálják ki a legkorszerűbb koponyazúzó és csont megolvasztó fegyvereket?
Végül is mit ér a mindenhatóság, ha a neokonok szégyenletes jelöltjét sorozatos leleplezése után se lehetett jobbra, igazabbra, lelkiismeretesebbre cserélni? Egyébként akik úgy érzik, a választással kapcsolatban sok minden érthetetlen számukra, különösen a vallást és a közel sem egyértelmű (vallási) moralitás furcsa szerepét illetően az amerikaiak döntésében, azok érdekes dolgokra bukkanhatnak, ha futólag visszapillantanak azokba a régi szép időkbe.
KÜZDELEM A SÁTÁNNAL
A korai amerikai telepesek, a rideg radikalizmusukról hírhedt puritánok(*1) abban a hitben éltek, az újonnan fölfedezett észak-amerikai földrész – amelyen évezredek óta indiánok milliói éltek – a bibliai Isten nekik szánt ajándéka, vagyis az „új ígéret földje”. Ennek megfelelően az őslakosokat tekintették a hajdani kánaániaknak, akiket ószövetségi könyörtelenséggel üldözötté, rabszolgává és mellékesen kereszténnyé kellett tenni. Rasszista gőgtől eltelve és szerzési vágytól elvakulva jogosnak tartották az ősi hitükhöz és ősi földjükhöz ragaszkodó indiánok tömeges kiirtását.
Az angliai születésű John Winthrop, aki áttelepülve 1629-ben Massachusetts kormányzója lett, egy híressé vált beszédében azt hangoztatta, a „bűnös Britanniától” messze kerülve a puritánok a hajdani izraeliekéhez hasonló egyezséget kötöttek Istennel: ha engedelmesek, jutalmat és segítséget kapnak, ha nem, a poklok örök tüzét.(*2) Ez a fantazmagória nagy hatással volt az amerikai kolóniákra, különösen a korabeli New-England társadalmára, amely az égi kegyesség folyamatosságának reményében szigorú szabályok és korlátok közé szorította a mindennapi életet.
Az ókori izraeliek zilált sorsát elkerülendő kötelezővé tette a közösségben való aktív részvételt mint a rendszeres misehallgatást és bibliaoktatást, az egyházi nevelést, az egyházi adót. A patriarchalizmus gyakorlatának megfelelően az asszony a családfő alá tartozott, a gyermekek pedig az apa tulajdonának számítottak. A házasságon kívül született gyerekre örök megvetés, sőt kiközösítés várt. A puritánok ellenezték az élet minden sava-borsát, a zajos összejöveteleket és táncot, a luxus cikkeket, kozmetikázást, ékszereket. Tiltották az alkohol fogyasztást, a kivágott ruhát, kártyázást, majd később a mozit és a dauerolt hajat.
Számukra a szexualitás kizárólag a gyermeknemzés célját szolgálta, egyébként a szeretkezés vágya és gondolata is bűnnek számított. Mindennapi életük során állandó küzdelemben álltak a Sátánnal, aki megszemélyesítve minden sarkon lesett rájuk, és rontó befolyásával ugyanannyira aktív részese volt a sorsuk alakulásának, mint a felhők fölött trónoló öreg Teremtő. A Winthrop-féle puritán Kálvinizmus azonban az üdvözülést csak a választottaknak ígérte – maga az egyházi tagság is kiváltságnak számított. A más hitűekről és a kiközösítettekről alkotott vélemény az volt, magukra vessenek, ha elkárhoznak.
A koloniális bíróság a társadalmi rend elleni legkisebb vétségért kemény büntetést szabott ki az elkövetőkre. Ugyanakkor a Bibliára, többek között Pál apostolra(*3) hivatkozva a puritánok és későbbi követőik az élet természetes rendjének tartották embertársaik adás-vételét, munkaerejük (sokszor ingyenes) kihasználását és nem utolsó sorban a fehér ember életterének rablás útján történő állandó növelését. Ennek megfelelően támogatták azt az agresszív expanziós politikát, amelynek hívei és katonai parancsnokai az alvó indián települések lerohanása vagy felgyújtása előtt arra hivatkoztak, tudják, mit csinálnak, mivel a bibliai Isten szavaitól megvilágosodva eljárásukhoz kellő fénnyel rendelkeznek.
Hogy ez a szégyenletesen jogtalan világ már a múlté, és amúgy sem tartott soká? William E. Channing, Harvardon doktorált unitárius pap, a rabszolgaság és a szegénység ellen prédikáló és szervezkedő aktivista még a XIX. század közepén is azt írta egy magánlevélben: „dicsekszünk ugyan a társadalom előrehaladását illetően, ez a haladás mégis magába foglalja a realitás és a morális alapelvek behelyettesítéseként az elsöprő brutális erőszakot.”
Az amerikai „brutális erőszak” szent kenőolaja Channing idejében ugyanaz a rasszista gőg, vallási fanatizmus és aranyimádat volt, amely az előző évszázadokat is jellemezte. Amiért az egyházak soha nem forszírozták a kérdést, lehet-e valaki keresztény, miközben párhuzamosan mammonnak és a kardnak is hódol, annak az az egyszerű oka volt: ők is üveggyöngyökért szerezték az indiánoktól a földet. Ők is rabszolgákkal műveltették a latifundiumaikat. És mindig megáldották a fegyvereket.
CHENEY ELŐZŐ ÉLETE
Az amerikai szenátor és történész, Albert J. Beveridzse 1900-ban beszédet mondott Washingtonban a szenátus előtt, amelyben a Fülöp-szigetek végleges megszállása mellett érvelt. Egyes részeit olvasva az a benyomás alakul ki, mintha Dick Cheney már élt volna egyszer egy másik bőrben, egy évszázaddal korábbi képmutató, agresszívan hódító világban.
A Fülöp-szigetek a miénk, örökre, az alkotmány szavaival ‘a terület az Egyesült Államokhoz tartozik’. ... Nem fogjuk megtagadni a szigetvilág iránti kötelességünket. Nem fogjuk elszalasztani a lehetőségeinket az Orienten. Nem fogjuk megtagadni a részvételt a fajunk küldetésében, a meghatalmazást, Isten jóváhagyásával, a civilizált világ részéről. És tovább fogjuk folytatni a munkánkat, és nem fogunk panaszkodva vonítani, mint a teherhordásra korbácsolt rabszolgák, hanem éppenséggel hálásak leszünk a feladatért, amely érdemes az erőfeszítésünkre és hálát adunk a Mindenható Istennek hogy kijelölt minket mint választott népét, abból a célból, hogy vezessük a világ megújulását.
A mai republikánus propaganda szöveg kiemelt címszavai tehát – mint az isteni meghatalmazás(sal folytatott tömegirtás), a világtól kapott megbízatás (nemzetközi koalíció), a választottság és vallási fensőbb rendűség hangoztatása, valamint a világ erőszakos megújításának és egyeduralkodói irányításának gondolata – mind a múltból öröklöttek. (A korra jellemző hasonlat: ... nem fogunk panaszkodva vonítani, mint a teherhordásra korbácsolt rabszolgák)
Marx előtt senki sem hibáztatta a társadalmi vagy a politikai rendszert a nincstelen tömegek kilátástalan helyzetéért, sőt az egyház magukat a szegényeket hibáztatta sorsukért. „Véleményem szerint kegyetlen dolog volt azt mondani ezeknek a (segélyt kérő) embereknek, azért nyomorognak, mert bűnösök. És azt mondani nekik, térjenek meg Istenhez, vagy mind a pokolra jutnak” vádolta önéletrajzában Virginia Foster Durr a múlt század eleji nagy depresszió idején bármi szánalom helyett „átkot szóró prédikátorokat”.
A keleti part későbbi vallási mozgalmai, mint az Első nagy ráébredés vagy Az új fény élesztése és a belőlük sarjadó Szabad akaratú v. Általános baptisták abban különböztek a puritánoktól ill. a Partikuláris baptistáktól, hogy a szentírások egyéni értelmezése és az ezzel járó önrendelkezés lehetőségének kihangsúlyozása révén mindenkinek lehetőséget hirdettek a választottságra, az isteni kegyelem elnyerésére.
Ez a jobb szó híján forradalminak is mondható interpretáció társadalmi következményekkel is járt, mivel ettől fogva elvben az átlag polgár, sőt a szegény ember és a színes bőrűek is számíthattak az égiek támogatására a megélhetésért vívott mindennapi versengésben. Ez azonban, mint Durrnál is olvashattuk, nem befolyásolta az egyházak évszázados társadalom megosztó (Divide et impera) politikáját:
A legtöbb déli városban az episzkopális egyház a legfelkapottabb, a presbiter követi, majd a metodista és a baptista és más evangélikus csoportosulások. Abban az időben a katolikusokkal nem számoltak, olyan kevesen voltak. (A vallások között) mindig volt fokozat, szóval presbiteránusnak lenni jelentett valamit. Valahogy olyan volt, mint Jákob létrája – mindig volt valaki fölötted és valaki alattad.
Máshol azt írta Durr: "a közönséges emberek többnyire baptisták voltak". És megint máshol, „A feketék mindenen kívül voltak.” 'Minden' alatt természetesen a testvéri keresztény társadalmat értve. Nemzedék nemzedék után hitte, hogy a társadalmi-vallási ranglétra isteni eredetű – amit ki más, mint az egyház feladata lett volna a zavart agyakból kiiktatni, sőt kitiltani.
Úgy voltunk nevelve, én legalább is, hogy a gazdagság szétosztása Isten által volt elrendelve. A "vérben" volt. Vagy gazdagnak és okosnak és hatalmasnak és gyönyörűnek és egészségesnek születtél, vagy szegénynek és elnyomottnak és betegnek és boldogtalannak és részegesnek és erkölcstelennek. Szinte semmit nem tehettél a végzet ellen, mert "a vérben" volt. Ez végül is megnyugtató érzés volt, mert mikor az ember az éhezőket, szegényeket, kétségbeesetteket látta, azt gondolhatta, "Nos, ez nem az én hibám. Én nem vagyok ennek az oka. Isten egyszerűen így rendelte."
A két legfontosabb baptista szekta 1801-ben egyesülve komoly számbeli fölényre tett szert a rivalizáló metodista és presbiter szektákkal szemben. A XIX. század végére politikailag is egyre befolyásosabb vallási tábor hívei egy virágzó, tökéletes demokráciáról ábrándozva istenük jelöltjeinek és 'újjászületett', buzgón evangelizáló gyermekeinek vagyis az „igazi amerikaiaknak” tartották magukat. Meggyőződésük ma is tovább él a bibliai övezetnek nevezett déli államokban, valamint az ország szívében: a heartland farmjain, küszködő településein és poros kisvárosaiban. Jézus küszöbön álló második eljövetelét Izraelben várókként ők az Izraelt feltétel nélkül támogató amerikai külpolitika legkövetkezetesebb elvi és anyagi támogatói.
Intellektuálisan is megosztott ország - Chart designed by nielsbuus.dk based on: http://chrisevans3d.com/files/iq.htm.
Az eredeti IQ számadatok az "IQ and the Wealth of Nations" című könyv számára készültek.
Amit sokat mondó érdekessége ellenére sem kapott fel a média, hogy a polgárháború idején a rabszolgaság intézménye és a hermetikus szegregáció mellett síkraszálló déli államok a mostani választáson mind George Bushra szavaztak, míg a deista Abraham Lincoln felvilágosult elveivel azonosuló államok többsége John Kerryre. Hasonlóképpen sokat mondó az a felmérési eredmény, (fenti ábra), amely szerint az államok IQ-átlagát tekintve az első 16 legmagasabb pontszámot elért állam (113-100) John Kerryt támogatta, míg a 98-nál kevesebb IQ-átlagú államok, a 85-ös átlag intelligenciájú Mississippivel bezárólag, Busht támogatták.
A New York Times november 17-ei riportja közli egyébként azt a szintén jellegzetes országos felmérési eredményt, amely szerint a demokrata egyetemi professzorok száma 7-1 arányban múlja felül a republikánusokat a humán és reál területeken egyaránt. Az óceánmenti világvárosokkal és nagy múltú egyetemi városokkal rendelkező államokhoz képest elmaradott konzervatív államok cionista-fundamentalista szavazói azt vallják, és szervezetten olyan politikusokra szavaznak, akik szerint erény nem létezik hit nélkül, mint ahogy moralitás sem létezhet vallás nélkül.
A gondolkodó világ számára örök rejtély, hogy férhet össze az emberi agyban a hitre alapozott erény a tömegirtással, kínvallatással, szegregációval? Vagy a valláson nyugvó moralitás a háborúkkal, megélhetést biztosító olajkutak fegyveres kisajátításával, az állami terrorizmussal? Vajon mi okozza azt a tömeges tudathasadást, ami semmi ellentmondást nem lát a hullahegyekre épülő demokráciában?
Ötvenkilenc millió öntudatos keresztény és (többségileg ortodox, kisebb létszámban neokonzervatív) zsidó szavazó voksolt arra a Bushra, akit nemzetközi viszonylatban háborús bűnösnek tartanak, akit a Lawyers against the War – egy 13 ország jogászaiból és törvényhozóiból álló, Kanadában székelő bizottság – nemzetközi törvényekre alapozottan persona non gratanak nyilvánított Kanadában, aki szisztematikusan becsapta az országot, a saját pártját és a saját hittársait, aki felelős az Abu Ghraib börtön megnyomorító (sokszor halálos) kínzásaiért, aki az Inter Press Service cikke szerint mérgesgázokat, izraeli gyártmányú, nemzetközileg tiltott szóró bombákat és egyéb nem-konvencionális fegyvereket vetett be Faludzsában, arra, akinek több, mint százezernyi iraki civil vére szárad a kezén... és még sorolhatnánk.
Az amerikai elnök és befolyásos, haszonleső köre bőrét mentve önvédelemből rázza le magáról a nemzetközi humanista szervezetek, többek között a Vörös Kereszt vádjait, és tagad utolsó foga hullásáig, de érdekes lenne tudni, vajon a saját lelkükbe nézve, Jézus tanításait figyelmesen olvasva mivel mentik őket New Yorkban vagy a Bibliai övezetben?
Bush ismét számított az ortodox zsidóság támogatására -- és meg is kapta.
(Newsweek - June 2, 2003. Photo: Khue Bui)
AMERIKA EGY MÁS VILÁG
Vannak, akik szerint Amerikát kivételezett helyzete miatt nem lehet a szokásos mércével mérni, amiből természetesen az következik, felelősnek sem lehet a szokásos (v. törvényszerű) módon tartani. Az amerikai excepcionalizmus egyes értelmezői szerint ugyanis az Egyesült Államok szabadságszeretetével, az emigránsok befogadásával, elszánt patriotizmusával és briliáns alkotmányával kivételezett helyet foglal el a világban.
Mások szerint igazi demokráciája(?), az államok szövetségének koncepciója és a 'melting pot', Isten olvasztótégelyének gyakorlati megvalósítása helyezi mások fölé. Megint mások szerény de megkérdőjelezhetetlen véleménye szerint az excepcionalizmus fogalma a puritanizmusban gyökerező amerikai vallások, szekták és követőik morális szupremáciájára utal.
Mindezek ellenére hogy vélheti bárki is, hogy az említettek közül akármelyik irtóhadjáratokra, katonai puccsokra, nehézfegyveres megszállásra jogosít? Nemzetközileg tiltott L20-as szóró-bombák hajigálására? A megbuktatott kormány és a helyi ellenzék vád nélküli fogva tartására? Kórházak, iskolák, templomok, energiaszolgáltatók bombázására? És akkor még nem is kérdeztünk rá arra a bizonyos hipokrízisen nyugvó morális szupremáciára, amelynek egyik jellemző múltbeli példája Alex Haley Gyökerek (Roots) című könyvében olvasható: „Ha lehetséges, a rabszolga szállító hajónak sabbath napján kell útra kelni, mivel akkor, egy népszerű mondás szerint, Isten áldása kíséri.”
Hallgatni lehet róla, de az internet és vele az alternatív média világában lehetetlen tagadni akár a múlt, akár a Bush-éra bűneit, amit a konzervatívok azzal szoktak elütni, még sincs szabadabb, gazdagabb, istenfélőbb nép a földön, és nincs ország, amely biztosabb jövőt és magasabb fokú önmegvalósítási lehetőséget nyújtana, mint az Egyesült Államok.
Ezek közül az apologéták közül kerülnek ki azok, akik önző, szűklátókörű gondolatvilágukat jellemzően, de mégis sokszor segítőkész, őszinte meggyőződésből akarják átplántálni az „igaz kereszténységet” és az „igazi demokráciát” a tévutasnak vagy diktatórikusnak nyilvánított országokba. Az ő balga jóhiszeműségüket, provincializmusukból következő egykaptafás világszemléletüket használták ki évtizedek óta a szélsőjobboldali republikánus politikusok, és lovagolta meg sikerrel a választások során Bush mesterstratégája, Karl Rove.
Rove-nak ismernie kellett Alexis de Tocqueville megállapítását, miszerint a világ könnyebben elfogad egy egyszerű hazugságot, mint egy komplex igazságot. A Fehér Ház és a Pentagon az elmúlt években nagyüzemileg gyártotta és folyamatosan ontotta a legprimitívebb hazugságokat, amelyeket az amerikai tömegek minden bizonyított cáfolat ellenére készségesen benyakaltak. (A cáfolatot persze nem a tv-képernyők sugározták, hanem olvasni, tanulni, előadásokra kellett járni hozzá – a tömegek körében egyik sem túlzottan népszerű foglalatosság.)
Harvey Cox (Many Mansons) véleménye szerint mikor az emberek félnek, mert minden bizonytalannak és kilátástalannak tűnik, azt választják vezetőjüknek, aki égi támogatásra hivatkozik, még akkor is, ha titkon sejtik, hogy az illető hazudik. Szánalmas döntés. Nevetséges is lehetne, ha nem hordozna végzetes veszélyeket magában. A magukat istenek küldöttjének valló beteges hazudozókat nem korlátozza a lelkiismeret vagy a szégyenérzet. George W. Bush választási győzelmét ünneplő beszédében nem restellte a népet azzal biztatni – két bizonytalan kimenetelű megszállás, százezret meghaladó iraki áldozat, növekvő munkanélküliség és fokozódó deficit ellenére –, hogy „belépünk a remény időszakába”.
Ilyen őszinte, megbízható, ilyen lélekemelően tiszta és igaz a Fehér Ház kereszténynek mondott, Bush saját szavaival Jézus filozófiáját követő politizálása. Rove valóságtorzító zsenialítása egyébként még abban is jelentkezett – és ebben méltó támogatóra talált a vezető médiában –, hogy az iraki háború miértjéről, a nem létező tömegirtó fegyverekről, a jogtalan megszállásról és a humán áldozatvállalásról teljesen elterelte a figyelmet. Bravúros fordulattal az ún. morális kérdéseket, elsősorban a homoszexuálisok családjogi követeléseit és a magzatvédelmet tette a választások központi témájává.
Irányítása alatt a Fehér Házban úgy döntöttek, az iraki genocídium, az afgán és iraki fogolykínzások, a sokmilliós hazai szegénység, a katolikus egyház pedofil visszaélései, a börtönökben, intézetekben uralkodó szexuális visszaélések dömpingje és az internetet is elárasztó milliárdos gyermekpornóüzlet nem népszavazásra érdemes morális problémák. Az évek óta együtt élő, gyerekeket nevelő Kathy és Nancy vágya viszont, hogy egy szép napon erről hivatalos papírt kapjanak, az viszont megbotránkoztató kívánság, mivel a házasságot megszentségtelenítő (a válás nem az?), a tisztes társadalom szerkezetét alapjaiban megrengető követelésnek ítéltetett. Ugyanígy az is, ha az apja vagy nagybátyja által megerőszakolt, a traumát kiheverni képtelen tizenéves nem akarja megszülni a tragédiájára örökké emlékeztető gyereket.
Az ortodoxok és fundamentalisták elvárása az volt, szavazz republikánusként a házasság szentségére, akkor is, ha Bushék évekre háborúba viszik tőled a házastársadat, akkor is, ha özveggyé tesznek, és egyedül kell nevelned az árváidat, akkor is, ha az intézmény maga régen csődöt mondott. Szavazz republikánusként az élet védelmében akkor is, ha erőszaknak áldozatul esett lányod idegroncsként vetett véget a sajátjának. Akkor is, ha Irakban Donald Rumsfeld utasítására nehézbombázók temetik romok alá a terhes anyákat.
A NÉPIRTÁSOK NEM SZÁMÍTANAK
A választási adatfeldolgozás szerint hét lehetőség közül választva 22% azt jelezte, számára a szavazásnál az ún. morális értékek voltak a döntőek, és ezek 79%-a Bushra szavazott. Ez az MSNBC, az Arizona Republic és a Washington Post sipákolása ellenére egyáltalán nem „dramatikus”, csupán csekély emelkedés az előző évek választási preferenciájához viszonyítva, vagy pl. a gazdaság/munka jelentőségéhez mérten, amely 20% számára volt idén döntő tényező. Miért lett teljesen elhallgatva a gazdasági helyzet miatti hasonlóan magas százalékú aggodalom? Nyilvánvalóan azért, mert rossz fényt vetne az amúgy is fülig problémákban evickélő Fehér Házra.
Az iraki kérdés a szavazók 15%–nál volt a fontossági lista élén, ami külpolitikai probléma lévén és közvetlenül csak keveseket érintőn rendkívül szokatlan magas érték. Minden 7. meginterjúvolt szavazó a szívén viselte egy távoli, ismeretlen ország sorsát, akit ráadásul a Bush-adminisztráció következetesen a megtámadásunkkal vádolt. Sokkal többen tartották fontosabbnak az iraki problémát (76-26 arányban Kerryre szavazva), mint amennyien az oktatás, az egészségügy vagy az adókérdés rendezését – de természetesen ez sem lett médiatéma. Mindenesetre az nyilvánvaló, amennyiben a demokraták egy békepárti jelöltet állítottak volna szembe Bush-sal, akár Howard Deant, akár a hasonlóképpen rátermett Dennis Kucinich-et, ma szorongások, gyűlölet és bizonytalanság helyett kiegyensúlyozott, optimista várakozással nézne az ország az új év beköszöntése elé.
Bár teljesen érthetetlennek tűnik, más síkon mégis érthető az égiek által jelölt Bushra szavazó 59 milliós szám. Ahogy Marx poetikus együttérzéssel megfogalmazta, „A vallás az elnyomott lények sóhaja, a szívtelen világ szíve, a lélektelen világ lelke. A nép ópiuma.” Semmi kétség, az átlag ember patologikus önsors rontással igényli, hogy becsapják, és az egyházi hatalom vetekszik a világival, hogy kielégítse ezt az igényt – amit aztán a maga javára fordíthat.
Egyes vélemények szerint az amerikai szavazásoknál a faj – afrikai-amerikaiak, zsidók, latinok hagyományosan demokraták – , másoknál a vallási affiliáció fontosabb tényező. Akik hetenkénti templomba járók, vagy még gyakrabban, azok túlnyomó részt republikánusnak vallják magukat, míg akik rendszertelenül, ritkán, vagy egyáltalán nem templom látogatók, azok a demokratikus értékek védelmében – női egyenjogúság, fegyverkorlátozás, szociális védőháló, születésszabályozás védelme, minimál bér emelése, deficit kontroll – rendszeresen demokrataként szavaznak. Mindez azonban nem újdonság, tehát nem is messzemenő következtetésekre jogosító szenzáció, akárhogy is próbálták a jobboldal elemzői annak feltüntetni.
A vallás és az ún. morális kérdések jelentősége, különösen az idén, messze el lett túlozva, és mint a médiában minden, propagandacélokat szolgált. A tömegtájékoztatás a választást megelőzően, de az utólagos kiértékelés során is csak a két fő párt jegyzett szavazóinak állásfoglalásával számolt. A népesség másik felének véleményét, és igényeit – beleértve a 28%-ot kitevő függetleneket és kisebb harmadik utas pártok tagságát is – teljesen kívül rekesztették, pedig őket is beleszámítva teljesen más képet kapunk az országról, és miért is ne mondhatnánk, hogy az „igazi” Amerikáról? Csak példaként említve, egy 1999-es országos Gallup-felmérés szerint a megkérdezettek 62%-ának az volt a véleménye, a vallás egyre kisebb jelentőséggel bír Amerikában és csak 42% hitte, hogy a kereszténység az egyetlen igaz vallás. Eppur si muove!
A választásokat megelőzően a Vatikán támogatásáról biztosította George W. Bush elnököt, és ezt körlevélben a híveknek is tudomására hozta. Az üzenet félreérthetetlen volt: iraki népirtás ide – afgán népirtás oda, minden jó katolikus Bushra voksoljon. Mahatma Gandhit egyszer megkérdezték, mit gondol koloniális urainak vallásáról. Azt válaszolta: Attól tartok elfelejtkeztek Krisztusról a kereszténységben.
*1
A puritanizmus leginkább egy fajta vallási innovációnak tekinthető - inkább
vallási mozgalomnak, mint felekezetnek vagy szektának, bár erősen szektariánus
jellegű. A XVII. századi izmus mai megfelelője az ujjá született keresztény
fundamentalizmus.
*2 „A
zsidók nem fogadjál el a sarkalatos keresztény igényt, amelynek során Jézus
révén a keresztényeket is magába foglalva kiterjedt a szövetségi nép. Ez a
különbség nem triviális és nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni.” Harvey
Cox: Many Mansions
*3
A Leviták könyve III. 25:44 - „Ők (a környező idegen népek fiai) lehetnek a
tulajdonotok, és magatok után örökségül hagyhatjátok őket a gyermekeitekre, hogy
örök jogon az övéik legyenek. Ők
lehetnek a rabszolgáitok, de testvéreitek fölött, Izrael fiai fölött nem
rendelkezhettek kényetek-kedvetek szerint.” Pál apostol levelei, A
korintusiaknak írt első levél, 7:21 – „Ha rabszolga vagy, s úgy nyertél
hivatást, ne bánkódj miatta. Még ha szabaddá lehetnél is, maradj meg benne. Aki
ugyanis mint rabszolga nyert hivatást az Úrban, az az Úrnak szabadosa.”
*4
Eredeti idézet: “Mr.
President! As you carry out your lofty mission of service to your nation and to
world peace, I assure you of my prayers and cordially invoke upon you God’s
blessings of wisdom, strength and peace.”
2004. november
MÁS és mégsem
II. János Pál pápa tisztes kora ellenére még mindig ott tülekszik (vagy odataszigálják?) a világpolitikai élmezőnyben, mintha eddig nem okozott volna elég kárt annak a modern katolicizmusnak, amely dogmatizmusa miatt szárnyaszegett, belső reformokra képtelen, pazarló és költekező, szexuális botrányai miatt pedig Amerikában, Kanadában és Európában is lejáratott. Ez év júniusában egész Itália harsányan tiltakozott ellene, hogy fogadja Busht, de a Pápa nem vett tudomást róla. A néphangulatot a Liberazione címlapja képviselte, amelynek fő címe tudtul adta, “BUSH PERSONA NON GRATA” Itáliában. Több, mint félmillióan tüntettek Róma utcáin a látogatása ellen, az emberek óriási Bush-képeket cipeltek a felirattal, WAR CRIMINAL, vagyis HÁBORÚS BŰNÖS. Kordonok, kerítések, sorompók és 10 ezer rendőr tartotta féken a népharagot. A média előzőleg közölte, a szokásos szabvány nyilatkozaton kívül ne tételezzen fel senki felelősségrevonást, de még dorgálást sem a háborút korábban még halványan helytelenítő pápa részéről. Amiből arra lehetett következtetni, hogy meglehetősen könnyedén átlépett az iraki áldozatok sírhalmain. A beharangozott politikailag korrekt szenvtelenség ellenére mégis megdöbbentő volt, milyen elragadtatott elismeréssel fogadta Busht – nagyra értékelve “elkötelezettségét, amelyet az amerikai társadalom morális értékeinek támogatása terén folytat, különösen az élet és a család vonatkozásában.”
A mondat abszurditása külön cikket érdemelne, de csak említsük meg azt, ami a két Busht, apát és fiát is vádként érte a haladó szelleműek részéről, és ami az újjászületett keresztény fundamentalisták és a pápa közös állásfoglalása is: többre értékelik a magzatot a világra jött csecsemőnél. Az ortodox katolikusok és baptisták egyformán tiltakoznak a foetus abortálása ellen, de csak periférikus kérdésnek tekintik az újszülött túlélési körülményeinek és folyamatos ellátásának gondjait, míg az anya érdeke és egészségügyi védelme teljesen kívül áll radarjuk hatáskörén. A pápa dicséretének viszonzásaként Bush a legmagasabb elnöki kitüntetés, a Presidental Medal of Freedom átadásakor “morális vezérletéért” dicsőítette a Pápát, aki viszont egy értékes, bronzba öntött feltámadási jelenettel ajándékozta meg, mielőtt útjára bocsátotta: „Elnök Úr. Midőn magasztos küldetését teljesíti országa és a világbéke szolgálatában, biztosíthatom az imáim felől és szíves örömest invitálom önre Isten bölcsességet, erőt adó és békét jelentő áldását.” (*4) Vajon ki rendezte ezt a szégyenteljes színjátékot? Ki osztotta ki a fő bohóc szerepét? És mennyi volt a kialkudott honorárium? A részleteket nem tudjuk, az eredmény viszont ismeretes: Az amerikai katolikusok 63%-os többsége Busht támogatta Kerry ellenében. (Kuliffay Hanna írása. EMPIRIA Magzin. 2004)
Addenda
II. János Pál pápa a pedofil papok
szexbotrányait
azok első nyilvánosságra kerülése óta igyekezett elhallgatni. A kérdés azonban
túlmutat még rajta is. Egy 2007-ben a BBC-ben bemutatott dokumentumfilmből
(Sex
crimes and the Vatican) ugyanis kiderült, hogy II.
János Pál legközelebbi munkatársa, a jelenlegi pápa -- még mint Joseph Ratzinger
bíboros -- volt az a döntéshozó, aki a pedofil papok ügyeinek eltussolására parancsot adott és
a dolgot megszervezte. Titkos körlevelét megkapta a világ összes fontos
parókiája, melyben Ratzinger a Vatikán védelmét nyújtotta a pedofil papoknak. A
rendelet megtiltotta, hogy a pedofil rémtetteket a helyi egyházmegyéken belül
bírálják el. Elrendelte, hogy minden ilyen esetet az exclusive competence, azaz
'kizárólagos illetőség' címén egyenesen a Vatikánnak jelentsenek, a bűnös
papokat pedig kötelezték arra, hogy bármilyen eszközzel, de
bírják hallgatásra az áldozatokat.
(Nibiru, 2011. április 22)
"I’d like to speak today about the war in Iraq. The president’s handling of the war has been a toxic mix of ignorance, arrogance, and stubborn ideology. No amount of presidential rhetoric or preposterous campaign spin can conceal the truth about the steady downward spiral in our national security since President Bush made the decision to go to war in Iraq. If this election is decided on the question of whether America is safer because of President George Bush, John Kerry will win in a landslide. Enough time has now passed to make us sure of that verdict, beyond any reasonable doubt." (Senator Edward Kennedy. Senate Floor. September 28, 2004)
"Míg a morális értékek az exit-pollokban 22%-kal vezető helyet kaptak, ez nagy részt attól függött, hogyan tették fel (következésképpen ki hogy értelmezte, K. H.) a kérdést. A morális értékek, alig hagyták maguk mögött a gazdaság (20%) és a terrorizmus (19%) problémáját az elsőbbségi versenyben. Valójában a morális kérdések ügye kevésbé volt fontos 2004-ben, mint 2000-ben és 1996-ban, mikor is az amerikaiak 35 ill. 45 százaléka nevezte meg egyes számú priorításaként. Ha már a morális értékek az év sztorija, legalább legyen igaz." (Jennifer Wheary. Denver Post. 2005. január 2)
Beiktatási beszédében az új pápa ismét hangsúlyozta konzervatív beállítottságát és elvetette egy olyan egyház gondolatát, amelyet magával sodor a divathóbort és a korszellem. (…) Ratzinger bíborosról azt tartják, hogy jelentős szerepe volt Izrael Államának diplomáciai elismerésében azzal, hogy ennek teológiai igazolását adta. (II. János Pál pápa 1993. decemberében tette meg ezt a történelmi lépést.) Ez nem kis dolog volt a katolikus egyház részéről, miután tudvalevő, hogy Jusztin vértanú és Szent Ágoston napjai óta azt hangsúlyozta, hogy a zsidó nép Jézus elvetéséért való büntetésképpen veszítette el Szentélyét és hazáját, és örökre vándorolnia kell a föld színén mindaddig, amíg el nem fogadja Jézust, mint messiást és Isten fiát. Ne feledjük el, hogy amikor Herzl Tivadar felkereste X. Pius pápát és sürgette, hogy ismerje el a cionista mozgalmat és a zsidóság igényét az ősi földre való visszatérésre, a pápa megfedte, mondván, mivel a zsidók nem ismerték el Jézust, ő sem tudja elismerni a zsidó népet. Mindehhez hozzátette, hogy amint a zsidók hajlandók áttérni a kereszténységre, biztosítani fog papokat a részükre, akik megkeresztelik őket, és keresztényként visszafogadják őket a Szentföldre, vágyott hazájukba. (Rabbi Jan Caryl Kaufman: XVI. Benedek pápa. 2005.05.02)
Állítólag Moltke mondta egy fiatal katonának, hogy ha
jó stratégiai, katonatudományi irodalmat akar olvasni, akkor olvasson ókori
szerzőket, mert azok még nem vesztették el azon érzéküket, hogy a dolgokat saját
okaikra vezessék vissza. A mai európai közgondolkodás nagymértékben elvesztette
ezt az érzékét. Ebben nemcsak a marxizmus a hibás; valószínűleg eredendően a
kereszténység volt az, amely a maga ideologizált világmagyarázataival már régtől
fogva rongálta az európai emberiségnek arra való képességét, hogy egyszerű
dolgokat a saját okaikra vezessen vissza, nem pedig valami különleges sémába
akarjon mindenáron belepréselni, akár az üdvözülés és az isteni gondviselés ez a
séma, akár pedig az osztályérdek és az osztálytársadalom.
(Bibó István: Válogatott tanulmányok és az
osztálytársadalom)
"The best way to avoid another Manhattan is
to stop threatening Muslims' security.
Your security is not in the hands of Kerry, Bush or Al-Qaeda. Your
security is in your own hands. Each state that does not attack us or harm us
will be safe." (From alleged bin Laden video tape aired by Al Jazeera
days before the Americans went to the polls.
Egyes politikusok és egyházi vezetők szerint a "kivételezett helyzetű" amerikai nép függetlenségi nyilatkozata és alkotmánya isteni ihletésű. További fantázia-szülemény, hogy Isten azzal a rendkívüli céllal teremtette az amerikai nemzetet, hogy adjon szabadságot a világ minden népének. "I believe that the Declaration of Independence and the Constitution are divinely inspired documents, written by men especially raised up by their Creator for that purpose. I believe that God has made and presented to us a nation for a purpose -- to bring freedom to all the people of the world." (George Romney's Lincoln Day speech. Boston. 1966)
Ebben a témakörben lásd még: Vér, arany, istenek és dicsőség; Lenin árnya a Fehér Házban
VISSZA a Jelenkor rovat címjegyzékéhez
VISSZA az EMPIRIA Magazin címoldalára