EMPIRIA Magazin VII. évfolyam 4. írás – Kuliffay Hanna írása

AZ IRAKI HELYZET

VESZÉLYES, VÉRES ÉS KILÁTÁSTALAN

Ez a cikk eredetileg a Gondola.hu Háttér rovatában jelent meg 2008 áprilisában

A 15 hónapja fokozott intenzitású katonai erőbevetés és politikai nyomás ellenére az iraki helyzet az amerikai megszállás hatodik évének kezdetén is veszélyes, véres és kilátástalan. “Még nem jutottunk túl a válsághelyzeten. Semmi fényt nem észleltünk az alagút végén” – közölte David Petraeus generális kongresszusi beszámolójának első napján Washingtonban. 

Olvasóink számára nem meglepetés, hogy az amerikai haderők főparancsnoka a végső győzelem reményében ismét újabb türelmi időért folyamodott, és nyilvánosan bejelentette, hogy a nyárra meghirdetett csapatleépítésre nem fog sor kerülni. Annak ellenére, hogy egyes szenátorok – főként John McCain és Joe Lieberman – és az irányadó média minden igyekezetükkel dicsőítik, és eredményesnek állítják be a 15 hónapos eszkalációt, Petraeus óvatosan „kiegyensúlyozatlannak”, „törékenynek és változékonynak” nyilvánította az iraki helyzetet, amely továbbra is számtalan próbatételnek néz elébe. 

Az egyik demokrata képviselő kérdésére, hogy mi a jelenlegi hivatalos álláspont, miért is halt meg több mint 4000 amerikai katona Irakban, a generális kényszeredetten azt válaszolta, hogy „nemzeti érdekből”. A katonaság győzelmi trófeájaként pedig a „tartós biztonságot” jelölte meg, amely pillanatnyilag ugyanolyan elérhetetlennek tűnik, mint mikor Bush elrendelte a csapatlétszám 30 ezer fővel való növelését, vagy mikor Bagdad eleste után színpadias körülmények között, nagy pátosszal bejelentette: „A küldetés teljesítve”. 

Napi bombázás, kijárási tilalom, 150%-os kihasználtságú börtönök, 3 és fél millió menekült mint a tartós biztonság alapelemei? Gazdasági katasztrófa, özvegyek és árvák ezrei, több százezer hadirokkantat, agysérültet, kezelhetetlen pszichikai leépültet okozó háborúskodás mint nemzeti érdek? Az amerikai nép vérvesztesége, sokasodó gondjai és fokozódó anyagi terhei ellenére John McCain a Fehér Házba való beköltözés után ki akarja terjeszteni a Közel Keleten az amerikai befolyást, és ezért csökkentés helyett tovább akarja növelni az Irakban és Afganisztánban állomásozó haderő létszámát.  Mint a napokban egy tv-műsorban kifejtette:

"Egyike a nagy hibáknak a  rengeteg hiba közül, melyeket az elmúlt közel 4 év alatt elkövettünk, hogy folyamatosan csökkentettük a hadsereg létszámát. Néhány csapat időről időre visszatért (Irakba), és ez stresszhatásnak tette ki a katonákat és családjaikat, de csak egyetlen dolog rosszabb a túlzott fokú stressznek kitett hadseregnél, és ez a legyőzött hadsereg.  És amit én láttam, az egy legyőzött hadsereg..." (Ez elsősorban Donald Rumsfeldnek szóló kritika, K. H.)

McCain nem téríthető el attól a teljesen megalapozatlan, senki által nem igazolt nézetétől, hogy ha több katonát vetettek volna be – ha további 20 vagy 40 ezer bajtársa esett volna el?  –, a vietnámi háború megnyerhető lett volna. Képtelen az 5 éves hadifogsága okozta kudarcérzete következtében elhatalmasodó győzelmi mániáján túllépve eljutni arra a pontra, hogy feltegye magának a kérdést, hol van végül is a határ?  Milyen össznépi áldozat éri meg a nagyhatalmi érdekcsoportok kiszolgálását?

Juan Cole, az egyik legelismertebb Közel-Kelet-szakértő szerint nem a vietnámi háborúból levonható tanulságok az irányadóak ma Irakban, hanem a háború ostobaságai elevenednek fel újra.  “McCain és a republikánusok az észak-vietnami kommunistákat félreértetve nemzetközi kommunista fenyegetésnek nyilvánították, holott csak vietnami nacionalisták voltak.” – fejtette ki Cole. “Most ugyanezek az emberek nemzetközi al-Kaida fenyegetésnek értik félre a szunnita felkelőket, pedig ezek csak arab nacionalisták.” (A megállapítás tényén nem változtat, ha felvetjük a kérdést, félreértésről volt és van már megint szó, vagy a hódító cél érdekében történő szándékos félremagyarázásról?)

A New York Times kiváló politikai elemzője és kommentátora, Bob Herbert februárban azt írta Végeláthatatlan című cikkében, hogy a nemzet belefáradt a háborúba, elege van a Bush-kormányzat 8 évéből, és halálosan aggódik a gazdaság helyzete miatt. A kongresszus azonban – egy-két kritikus hangtól eltekintve – továbbra is támogatja, és főleg fedezi a Fehér Háznak a Weekly Standard  című neokonzervatív lap szerinti “biztonságot nyújtó, liberálisabb magot hintő” közel-keleti politikáját.

A maghintésben élenjár Bush Bagdadba akkreditált nagykövete, Ryan Crocker, aki szintén főszereplő volt a kongresszusi meghallgatáson. Crocker úgy nyilatkozott a USA Today riporterének, hogy a tavaly szeptemberben tett kongresszusi beszámolója óta a biztonsági helyzet jelentősen javult Irakban, és annak a reményének adott kifejezést, hogy „ez  a politikai és gazdasági haladás a továbbiakban is várható”. Mint mondta, ennek a haladásnak reményében támogatja Petraeus várakozó (a csapatlétszámot befagyasztó) álláspontját, ami úgy értendő, hogy az eszkaláció, tehát a fokozott létszámú és hatásfokú megszállás folytatódik, akkor is, ha a helyzet (mint szerinte és McCain szerint) jelentősen javul, és akkor is, ha (mint független elemzők és egyes katonai szakértők vélik) a helyzet romlik, és természetesen akkor is, ha (mint Petraeus állítja) erősen bizonytalan.

*

Azokban a napokban, mikor Crocker és Petraeus a híres japán cseresznyefák virágzásában gyönyörködhettek Washingtonban, Irakban újabb véres összecsapásokra, rakéta- és bombatámadásokra, letartóztatásokra, temetésekre, öngyilkos merényletekre, és a fővárost felszabdalva újabb (minden mozgást korlátozó és ellenőrző) betonválaszfalak további emelésére került sor. A déli kikötővárosban, Baszrában a fegyveres kormánybeavatkozás, majd a csatlakozó koalíció nehézfegyveres büntető akciói miatt Bagdadban 1 milliós tüntetést szerveztek. Az iraki kormányfő azonban az adott napra a korábbi (több napos) forgalomkorlátozás helyett teljes fokú kijárási tilalmat rendelt el. Ezt részint azért, hogy elkerüljön egy esetleges vérfürdőt, részint pedig Washington kívánságára, hogy a biztonsági helyzet jelentős javulását hangoztató nagykövet, Crocker (és közvetve az elnök) lejáratását ezzel megakadályozza.

Bush azzal próbálta lejátszani a Bagdad elestének ötödik évfordulóját megelőzően felerősödő rezisztenciát, hogy az a demokratizálódó állapotok természetes velejárója. „Az iraki violencia (erőszakos, vérre menő konfrontáció) szükséges része a fejleményeknek” – bizonygatta (talán magának is), bár korábban egyszer bevallotta, nem gondolta volna, hogy a “háború” ennyi ideig fog tartani. Az elhúzódása azonban nem intette megfontoltabb, ésszerűbb döntésekre, mint ahogy számos előjel szerint megbízatásának hátralevő hónapjaiban sem fogja.

Az angol újságok ugyanis, többek között az Independent, azt a hírt repítették világgá, hogy a hónap elején Washingtonban új haditerv kovácsolódott, amelynek célja, hogy a nyár folyamán Baszrát teljesen brit-amerikai fennhatóság alá vonják.  A merész tervnek megfelelően Gordon Brown miniszterelnök villámlátogatása során már ígéretet is tett, hogy Anglia ebben aktívan részt vállal – kormánya tehát eláll a tavasz végére betervezett, sőt beígért létszámcsökkentéstől.  (Nuri al Maliki korábban többször is ellenezte, sőt akadályozta egy nemzeti-populista, Muktada al Sadr csapatainak és politikai támogatóinak végleges felszámolását, a közeljövőben azonban tehetetlen lesz a Washington és London közötti kölcsönös egyetértés alapján megújított összefogással szemben.)

Nem tudni, hogy csak véletlen egybeesés volt, vagy megtervezett akció, de Petraeus és Crocker kongresszusi beszámolójával egy időben az internetes vandalizmus áldozatává lett az iCasulties.org brit hírportál, mely egyedülálló volt a maga nemében. A főszerkesztő közlése szerint rosszindulatú támadók megsemmisítő csapást mértek világhálós oldalukra. (Az Ottomán birodalomban volt időnként példa rá, hogy kedvezőtlen hír hallatán elintézték a hírhozót.) A portál még tíz nappal a támadás után sem tudta visszaállítani eredeti közlési formáját, és csak a legalapvetőbb napi információt képes közölni.

A jól szerkesztett, megbízható információs portál napi rendszerességgel ismertette az iraki és afgán hadieseményeket, és 7 évre visszamenőleg közölte a NATO és a koalíció (hivatalosan közölt) katonai és civil veszteségadatait, a sebesültek, súlyos betegek, szolgálatban öngyilkosságot elkövetők számát és egyéb adatokat. Nyilván valahol valaki úgy ítélte meg, nem néz ki túl jól – vagy nem tartozik országra-világra –, hogy a hónap első 10 napjában ismét élesen emelkedő tendenciát mutatott az amerikai katonai és a Zöld zónában a polgári veszteség.

Az iCasulties.org válogatott napi jelentéseiből és riportjaiból nyilvánvaló volt, hogy az iraki lakosság (az amerikai, angol és izraeli kiképzésű) katonaságot és rendőrséget kollaboránsnak tekinti, amiért is az ellenálló csoportok vagy öngyilkos merénylők hasonló elszántsággal támadják őket, mint a megszállókat. Másik oldalról viszont a rendőrségi vagy katonai csapatok gyakran átállnak a tüntetők vagy az ellenállók oldalára, vagy legalábbis megtagadják a parancsot, hogy lőjenek rájuk – nem egyszer saját rokonaikra, szomszédjaikra, kollégáikra.

Az elmúlt napokban Baszrában folyó csatározásokban a „rendteremtő” kormánycsapatoknak több mint 1300, ha nem 1500 katonája dezertált. Sokan nemcsak megtagadták a parancsot, hanem átadták, vagy hátrahagyták a helyi gerilláknak a harckocsijukat, fegyvereiket.  Bush – aki állítólag elhitte a tanácsadóinak, hogy az irakiak virágokkal és tárt karokkal fogják fogadni a katonáit – gyakran értetlenül és hitetlenkedve néz szembe az ilyen jellegű epizódokkal, de semmiért nem ismerné be a megszállással kapcsolatos irtózatos tévedéseit.

Nem hajlandó beismerni, hogy feneketlen mélységű kátyúba vitte az országot, pedig legutóbb az egyetemi kutató központ, a Stratégiai Tanulmányok Nemzeti Intézetének (National Institute for Strategic Studies) riportja is kimondta, méghozzá a bevezetője első sorában: “Vérben és javakban mérve az iraki háború elérte egy jelentős háború és egy jelentős bukás státuszát.” Nem hajlandó tudomást venni a Közel-Kelet poklát megjárt Iraki Veteránok a Háború Ellen (IVAW) elnevezésű csoportosulás évfordulós közleményéről, amely szerint „Irakban a stabilitást elsősorban akadályozó tényező a folyamatban levő amerikai megszállás”. A közlemény azzal vádolja Petraeust, hogy a kormány vitapontjait szajkózza, miközben figyelmen kívül hagyja, amit szolgálatot teljesítő katonái mind tudnak: az iraki megszállás jövője kilátástalan.

*

Döntéshozatala során Bush egyszerűen eltekint az ENSZ napokban közölt hivatalos felmérésétől, amely szerint Irakban a humanitárius krízishelyzet súlyosabb, mint volt valaha is, és semmi remény a javulásra. Az erősen megcsappant, gyakran éppen csak túlélő lakosság köréből legalább 4 millióan éheznek, 60% nem jut tiszta ivóvízhez, az 5 éves kor alattiak alultápláltsági aránya pedig elérheti a 9%-ot. És mivel a legalapvetőbb közügyi szolgáltatások 5 éve alatt sem lettek helyreállítva, a legutóbbi ENSZ-felmérés szerint a lakosság védekező mechanizmusa, tűrő- és ellenállóképessége a végsőkig túlfeszített.

A várható következmény? Még több halál, még több öngyilkos merénylet, még több házikészítésű robbanóakna, még több szabotázsakció. És ahogy kiveszőben az ellenállásra képes fiatal férfi, egyre több merényletre vállalkozó nő lép a helyébe, holott ez mindeddig szinte ismeretlen volt az arab ellenállás több évszázados történelmében. (A Washington Post egyik cikke szerint a múlt évben több mint 500 öngyilkos merénylet történt Irakban.)

Az elnök a rossz hírek, vagy éles kritika hallatán valószínűleg Crocker szavaival nyugtatgatja magát, miszerint “Irakkal kapcsolatban minden nehéz, de ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen.” Bush bevallja, hogy továbbra is “komoly és bonyolult problémák várnak megoldásra”, de – akárcsak Petraeus vagy Crocker – visszautasítja, hogy átfogó távlati tervvel szolgáljon a háború, megszállás és pénzügyi spekuláció következtében gazdasági hanyatlásba taszított, egyre inkább elégedetlen amerikai népnek.  A bugyuta kifogás? Nincs terv, mivel senki sem lát a jövőbe. Ezzel szemben – ordító ellentmondásként – szégyenbélyeget emlegetve és vészharangokat kongatva elrettentő rémképeket festenek arról a beláthatatlannak mondott jövőről, amely akkor következne be Irakba, ha visszavonulásra, vagy akárcsak  jelentős csapatleépítésre kerülne is sor.

Ez a félrevezető farizeuskodás igencsak gyakori vezető politikai- és kormánykörökben. Bush azonban mindig elviszi a pálmát. Legutóbb a Wright-Patterson légi bázison mondott beszédében arról próbálta meggyőzni hallgatóit, hogy minden a legjobb úton halad, “az eszkaláció pontosan azt valósítja meg, amit a feladatául tűztek ki. Segíti az irakiakat, hogy visszaszerezzék a biztonságukat és megújítsák politikai és gazdasági életüket.” Talán semmire sem illik annyira a bölcs megállapítás, mint a nagyhatalmi érdek diktálta washingtoni politizálásra: minél inkább változnak a dolgok, annál inkább ugyanazok maradnak.

A gondola.hu Háttér rovatában közölt elemzést további közlésre átvették: fidesz.hu<hírek<sajtószemle; Hírstart; Hírvilág; OBSERVER BUDAPEST; Hírkereső; Hírstart<Sajtóközpont; Déli Lap<Vezető hírek;  Hírgyűjtő;  RSCAT.HU RSS-katalógus; politicaars.hu;  Észbontó.hu<Hírolvasó 

Addendum:

A Reuters napi jelentése szerint folytatódnak a légitámadások és  a nehézfegyverek bevetése a könnyűfegyveres ellenállók és a civil lakosság ellen. Április 22-én ismét egy nő követett el öngyilkos merényletet egy rendőrőrs előtt, amelynek 8 halálos és 17 sebesült áldozata lett.

04/22/08 Reuters: U.S. soldiers killed three militants  -- U.S. soldiers in an M1 Abrams tank and Bradley fighting vehicle killed three militants late on Monday after a U.S. route clearance vehicle was hit by an improvised explosive device, the U.S. military said.

4/22/08 Reuters: U.S. drone aircraft kills two militants in New Baghdad -- A U.S. drone aircraft fired a Hellfire missile at a vehicle loaded with RPGs and AK47s, killing two militants in New Baghdad on Monday, the U.S. military said on Tuesday.

04/22/08 Reuters: Suicide bomber kills 8 people, wounds 17 in Diyala province -- A female suicide bomber killed eight people and wounded 17 when she blew herself up north of Baghdad, Iraqi police said. They said the attack took place outside a police station in Diyala province.

04/22/08 Reuters: Rocket attack kills 6 people in eastern Baghdad -- A rocket attack in eastern Baghdad killed six people and wounded 10, police said.

The miracle, of course, was that, so late in the game, the American media swallowed the President's (and the general's) propaganda on the surge campaign which, on the face of it, was ludicrous. Stranger still, they did so for almost a year before the situation started to fray visibly enough for our TV networks and major papers to take notice. For that year, most of them thought they saw a brass band playing fabulously when there was hardly a snare drum in sight. That result may be a public-relations man's dream, but it was thanks to a con man's art. The question is: Can the President make it back to Texas before the bottom falls out in Iraq? And will the general continue to fall ominously upward? (Tom Engelhardt: Selling the President's General: The Petraeus Story. April 27, 2008)

Mourners seek comfort as their relative is taken for burial from a hospital in the Shiite stronghold of Sadr City in Baghdad, Iraq on Wednesday, April 30, 2008. On Tuesday, U.S. forces struck back at militia fighters with 200-pound (90-kilogram) guided rockets that devastated at least three buildings in the densely packed district that serves as the Baghdad base for the powerful Mahdi Army militia. The U.S. military said 28 militiamen were killed as the U.S. patrol pulled back. Local hospital officials said dozens of civilians were killed or wounded. (AOL News)

In any case, the study ended four months after the bombing of a revered Shiite shrine in Samarra helped set off a wave of killings throughout Baghdad and other mixed Sunni-Shiite areas. So because of its timing, the study missed the period of what is believed to be the worst sectarian killings, during the latter half of 2006 and the first eight months of 2007. The figures on violent deaths were part of a large study of chronic illnesses, mental health status, environmental risk factors and other factors affecting family health in Iraq. The figures were based on interviews with 9,345 heads of households across the country that had been selected according to statistical methods that are standard in peaceful areas. The interviewers, who were employees of the Iraqi Ministry of Health, had been trained how to ask the survey questions and to assign the stated causes of deaths. The surveyors largely conducted their work in August and September 2006. In Baghdad, Shiite militiamen, often acting in coordination with or with the acquiescence of fellow Shiites in the Iraq security forces, purged many neighborhoods of Sunnis. Many were grabbed, handcuffed, shot in the head and dumped with other victims. Sunni insurgents continued their campaign of terrorizing Shiite areas with car bombs and other attacks. In fact, one co-author, Louay Hakki Rasheed, was killed on his way to work on Aug. 2, 2007. The extraordinarily dangerous security situation prevented surveyors from visiting about 11 percent of the areas that the researchers had intended to visit. Most of the places that were off-limits to the researchers were in Anbar Province, the Sunni-dominated region of western Iraq. While there have been significant security improvements in Anbar in the past year — after Sunni tribal leaders joined with United States troops to drive out extremist militants — in 2006 the province was a lawless haven dominated by insurgents. Most of the other areas into which the researchers could not go for safety reasons were in Baghdad, which at the time was being ripped into balkanized concentrations of Shiites and Sunnis. Some neighborhoods looked like urban ghost towns, as the residents who did not have the money or the ability to flee the country stayed holed up in their homes rather than risk being abducted or killed by the death squads and gangs of criminals and insurgents who roamed much of the capital freely. (Lawrence K. Altman and Richard A. Oppel: W.H.O. Says Iraq Civilian Death Toll Higher. The New York Times. January 10, 2008)

The Lancet in October 2006, estimated that 601,027 Iraqi civilians had died from violence dead between the war’s start, in March 2003, and July 2006.. That study, which was conducted with researchers from Al-Mustansiriya University in Baghdad, involved one-fifth the number of households and one-twentieth the number of areas surveyed by the new W.H.O. study. (...) But another study, by Johns Hopkins, which has come under criticism for its methodology, cited an estimate of about 600,000 . (Lawrence K. Altman and Richard A. Oppel: W.H.O. Says Iraq Civilian Death Toll Higher. The New York Times. January 10, 2008)

VISSZA a Jelenkor rovat címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin címlapjára