EMPIRIA Magazin  VI. évfolyam. 10. szám Kuliffay Hanna írása

 

 

 

 

RICE ÉS A KÖZEL-KELETI STABILITÁS DÉLIBÁBJA

  

 

 

Condoleezza Rice az Ebony magazin október számában úgy nyilatkozott, nem érdekli, hogyan fogják a történészek értékelni politikai szerepét, mivel abban reménykedik, hogy „amit Amerika tett, és amit az irakiak tettek, az egy demokratikus, igazán stabil Közel-Kelet létrejöttének kezdetét jelenti”.

Rice nem véletlenül van úgy elkönyvelve, mint Bush ”leghűségesebb bennfentese”. Az elnök második terminusának vége felé ugyanis a washingtoni vezető körök nagy része lecserélődött.  Néhányan, mint Paul Wolfowitz és Lewis Libby, botrányos körülmények között tűntek el a politikai porondról, mások kevésbé viharos jellegű lemondásra kényszerültek (Donald Rumsfeld, Alberto Gonzales, Karl Rove), ő viszont nemzetbiztonsági tanácsadói pozíciójából külügyminiszterré előléptetve továbbra is buzgó élharcosa a kormány radikális neokonzervatív ideológiai irányvonalának.

Fentebb idézett, délibábos reménye mégis megdöbbentő, ugyanis majdnem lehetetlen, hogy miniszteri pozíciójában ne figyelt volna fel arra, hogy a megszállás ötödik évében a demokráciának és stabilitásnak semmi jele a Tigris és az Eufrátesz völgyében; a véráldozat továbbra is elrettentő, a társadalmi felbomlás ijesztő, közbiztonság nem létezik, a nyomor és a létbizonytalanság elképzelhetetlen méreteket ölt. . .

Az Opinion Research brit közvélemény kutató ügynökség napokban közölt felmérési eredménye szerint az invázió és a megszállás több mint egy millió iraki életébe kerülhetett. Ehhez hozzáteszi, hogy ez „meghaladja a Ruandai genocídium áldozatainak 800 ezerre becsült számát”. (A politikai korrektség elvárásának megfelelve, egyelőre csak így, közvetve használatos a genocídium kategória az iraki százezrek szisztematikus irtására vonatkozóan.) A sebesültek és nyomorékok, özvegyek és árvák,  koldusok és éhezők, menekültek és hajléktalanok számát további milliókra becsülik.

 

Hogy a számszerű adatokkal való esetleges szembesítést elkerülje, Rice rutinos interjúalanyként megelőző támadásba lendült: „Valami türelmetlenségféle érzékelhető amiatt, amin az irakiaknak keresztül kell menni a siker eléréséhez.” Valami türelmetlenségféle? Úgymint felesleges hiszti?  Indokolatlan kötözködés? És egyáltalán, miért KELL az irakiaknak eltűrni ennyi vérveszteséget, gyötrelmet és megaláztatást? Miért KELL elviselniük, hogy a Bagdadtól északra, Baladba telepített légi bázisáról az amerikai légierő még most is hetente több ezer hadműveletet hajtson végre országuk területén?

 

A hadművelet szó maga aligha idézi fel automatikusan azt a kegyetlen borzalmat, amelynek a légitámadások során a védtelen iraki nép rendszeresen ki van téve, hiszen nincs vérszaga, nincs jajszava, nincs könny íze. Hasonlóképpen, senki sem lát maga előtt szétzúzott koponyát és kiloccsant agyvelőt, aki azt olvassa, hogy az amerikaiak tökéletesítették egyik korábbi „csodafegyverüket”: a kisebb pilóta nélküli felderítőgépek (predatorok) 2 Hellfire (Pokoltűz) rakétával voltak felszerelve, addig a legkorszerűbb MQ-9 Reaper 14 darab, földről irányítható rakétát hordoz, és ráadásul két 500 tonnás bombát.

 

Akárcsak a tv-t félszemmel figyelő átlagolvasó, nyilván Rice sem küszködik az MQ-9 Reaper áldozatainak rémképeivel, és az sem csökkenti háborús zelótizmusát, hogy a robotpilótás monstrumok áldozatainak 90 százaléka civil. Nyilván egyetértően bólintott Bush napokban elhangzott bölcselkedésére: „Freedom is not free.” A szabadság nincs ingyen. Az ára pedig a demokrácia terjesztő felszabadítók taksája szerint vér – és még több vér.

 

Nem tudni, mint a kormány felelős tagja, mérlegelte-e valaha is akár emberi szempontból, akár jogi oldaláról, kiváltképp a nemzetközi szabályok paragrafusait is figyelembe véve az eljárást, amelynek során a támadó gépet (akár a Nevada sivatagból) távirányító katonai személy vádló, rögtönítélő és ítéletvégrehajtó egy személyben. A likvidálásra ítéltnek semmi joga, semmi esélye nincs.

David Bromwich azt írja most megjelent, Cheney törvényei című cikkében, hogy az elnökhelyettes vezető neokonzervatív tanácsadói gondosan tanulmányozták a volt Szovjetunió irányító mechanizmusát és sokat tanultak belőle.(*1) Ez mintegy magyarázatként szolgálhat a Rice és Cheney közötti lényegi egyetértésre: mindketten ugyanazon „igaz forrásból” merítettek. Rice ugyanis képzettségére nézve szovjetszakértő – a lenini és sztálini önkényuralom törvénytelenségeinek és illegális eljárási módjainak kiváló ismerője.(*2) Tanulmányai révén, tisztában van az állami terror módszereivel, hatásával és (a hatalmi elvárásoknak megfelelő) eredményességével.

ÖTSZÖR ANNYI BOMBA 2007-BEN

Fegyverszakértők szerint az MQ-9 Reaper hatásossága egy sugárhajtású F-16-os vadászgépével ér fel. Ennek alapján az Associated Press úgy ítélte meg, hogy „az átlagon felüli méretű robotgépek bevetése vízválasztó lesz még Irakban is, pedig az ország mostanig is számos találékony módját tapasztalta a levadászásnak és likvidálásnak”. 

 

Rice mindezek ellenére nem érti, miért „türelmetlenek”, miért tiltakoznak egyre többen a megszállás elhúzódása miatt.  Az afro-amerikai középosztályt megszólító, elegáns képes újság, az  Ebony riportere nagy ívben elkerülte, hogy számon kérje Rice-tól: ha igaz a hivatalos állásfoglalás, mely szerint több vonalon is fokozatosan javul a helyzet Irakban és izmosodik a demokrácia, miért van még most is szükség a (nem véletlenül) Pokoltűznek keresztelt rakéták bevetésére? Több generációs családokat kiirtó, szomszédságokat, utcasorokat, háztömböket elpusztító bombázásokra?

 

Még csak azt sem lehet Rice mentségére felhozni, hogy idegen támadástól megkímélt országban felnőve fogalma sem lehet róla, min mennek keresztül az irakiak, főleg a gyermekek. Rice ugyanis 2004-ben a Vanderbilt Egyetem évzárójának dísz szónokaként utalt egy gyermekkorában történt eseményre, amely állítása szerint az egész életére kihatással volt:  személyesen nem látta ugyan, de a közelsége miatt hallotta és így mélyen átérezte 1963-ban azt a robbanást, amelyet a Ku-Klux-Klan követett el Birminghamben, mikor bombát dobott egy baptista imaházra.

 

„Soha nem fogom elfelejteni a hangzását, örökké ott fog rezonálni a fülemben” – mondta Rice, aki a támadás során elvesztette 4 játszópajtását. „A  bűntettet azzal a szándékkal követték el, hogy megfosszák a fiatal életeket a reménytől, eltemessék az ambícióikat.”

 

Hát nem ugyanezzel a céllal bombáz minden modern hatalom, akár helyi vagy idegenben hódító, legális vagy illegális – nem a likvidálás, a terrorizálás, a reménytől és jövőtől való megfosztás céljával?  A Klán ugyanúgy gyilkos erőszakon alapuló illegális módszerekkel dolgozott annakidején, ahogy a Bush-Cheney kormány manapság – csakhogy az utóbbi hatalma, pénze, befolyása és lehetőségei szinte korlátlanok.  

 

Rice ma is emlékszik a traumára, amelyet a hittanórára váró kis gyermekkori barátnője, Denise McNair elvesztése okozott neki, valamint a szegregáció kegyetlen igazságtalanságaira és félelmeire is: „Sokszor mulasztottam feketéknek elkülönített iskolámból bombatámadással való fenyegetések miatt. Azok a borzasztó események örökre belevésődtek a tudatomba.”

 

Érdekes módon viszont szeme sem rebben a Pentagon hivatalos jelentése hallatán, mely szerint az USA 2007 első félévében ötször annyi bombát dobott a végsőkig kiszolgáltatott, teljesen védtelen iraki lakosságra, mint 2006 első hat hónapjában. Nem csupán az ottani elborzasztó események (képei, beszámolói, riportjai) nem vésődnek örökre a tudatába, hanem (akárcsak Madeleine Albright) teljesen érzéketlennek is látszik az iraki gyermekek százezreinek halálát, mindennapi tragédiáit, jövőtlenségét illetően.

 

Az UNICEF tanulmánya szerint az iraki lakosság fele gyermek – 20 százaléka 5 éves kor alatti. A gyermekek 70%-a az állandó bombázások és robbantások következtében gyógyíthatatlan, folyamatos leépülést és korai halált okozó traumatikus agysérülést szenvedett, vagy pszichikai atrocitások által egész életre negatívan kiható trauma okozta stressz-szindrómával kényszerül élni. Ennek tudatában vajon hogy lehet képes Rice bármikor, bárkivel, bármin is nevetni?  

 

(Kép: Rice Moszkvában Sergej Lavrovval hercigeskedik)

 

Az interjú során Rice azzal igyekezett elütni a Bush-Cheney kormány sokrétű felelősségét, hogy „a demokrácia kialakítása időigényes, majd azt tette hozzá „ha egy nép tudatában lehet annak, hogy a demokráciához időre van szükség, akkor azok mi vagyunk – mi, fekete amerikaiak”. Ezt azzal indokolta, hogy az 1789-ben írt alkotmány szabadságjogai őket csak a Polgárjogi Mozgalom eredményeként, az 1960-as évek közepétől illette meg – tehát több mint 170 éves késéssel.

 

Nehéz lenne eldönteni, hogy mérhetetlen cinizmus vagy inkább nagy fokú korlátoltság részéről arra utalni, hogy az ő hosszas elnyomottságuk, kirekesztettségük és szenvedéseik igazolhatóvá vagy legalábbis elfogadhatóbbá tennék bárki hosszú távú fegyveres megszállását, vagy feljogosítaná őket, hogy leintsék a „csak” 5. éve szenvedő irakiak érdekében „türelmetlenül” (feleslegesen hisztizve?) békét és azonnali visszavonulást követelőket.

 

Mikor Rice az iraki intervenciót megelőzően a szülei generációjának „non-violent” (erőszakmentes) polgárjogi küzdelmeivel hozakodott elő, hogy elfogadtassa a maga kollektív sokkhatásra alapozott, megsemmisítő jellegű támadást sürgető állásfoglalását, a Black Commentator (Fekete Kommentátor) publicistája, Margaret Kimberley „offenzívnek” ítélte a retorikáját.

 

Még ha igaz is lenne, hogy a történészek ítélete nem érdekli a külügyminiszter asszonyt, az övéinek véleménye viszont nem hagyhatja teljesen hidegen. Eszerint pedig akármi lesz is a Bush-Cheney külpolitika távlati kihatása és eredménye, az egyházi ember és polgárjogi harcos Al Sharpton szerint Rice hagyatéka mindig egy népszerűtlen elnök jogtalan háborújához lesz csatolva. „Azzal, hogy minden vétsége ellenére hűséges maradt az elnökhöz, hálára kötelezte, mivel politikájának végrehajtására koncentrálhatott” – vélte Sharpton. (Hogy ez mennyire volt előnyös az ország és a közel keleti  stabilitás szempontjából, az teljesen más kérdés.)

 

SZÉPREMÉNYŰ INTERVENCIÓK

 

Mikor kiderült, hogy Iraknak nem voltak tömegpusztító fegyverei és nem készült London, Washington és Tel Aviv nukleáris elpusztítására, Rice kritikusai hitelt érdemlő bizonyítékokra hivatkozó vádaskodásait „becsapásnak”, „félrevezetésnek” és „demagóg megfélemlítési taktikának” nyilvánították. Nemcsak hogy a szeme se rebbent tőle – elvégre „a cél szentesíti az eszközt” –, de továbbra is azt hangoztatta, hogy Szaddám Huszein rezsimje bizonytalanná tette a Közel-Keletet – a nemzetközi véleményt közlő statisztikák ugyanezért Izraelt és nem sokkal kevésbé az Egyesült Államokat teszik felelőssé –, és így része volt a szeptemberi terrortámadást előidéző problémás körülményeknek.

 

(Nem illik már visszaidézni, de annak idején a hivatalos álláspont szerint a terroristák nem a Közel-Kelet „problémás körülményei miatt”, hanem az  amerikai demokrácia, a szabadság és a Coca Cola gyűlöletében rombolták le a New York-i ikertornyokat. Abban az időben más indokot felvetni Amerika-ellenességet jelentett.)

 

A jobboldali média, többek között a Forbes és a Time magazin Rice-ot többször is a legbefolyásosabb és legnagyobb hatalmú női politikusnak nyilvánította, ennek ellenére a saját mércéjével mérve sem tudott jelentős külpolitikai eredményt felmutatni. Legfontosabb személyes feladatának és céljának ugyanis a közel-keleti helyzet diplomáciai úton, fejlesztési programok révén és anyagi ösztönzők segítségével történő átrendezését harangozta be – fókuszában a palesztin-izraeli-libanoni-szír kérdéssel , de mint köztudott, mindezzel sehova sem jutott. A szépreményű afganisztáni és iraki intervenciók óta pedig ő is felelős  további feszültséggócok kialakulásáért a régióban.

 

Kritikusai szerint Rice hibát hibára halmozott, mikor az említett közel-keleti átalakulást kezdeményező programja (Transformational Diplomacy) ellenére nem volt hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni olyan fontos országokkal, mint Irán és Szíria, és még kevésbé a demokratikusan választott palesztin kormánnyal. (Albright meg is jegyezte Rice határozott elzárkózása kapcsán, hogy valójában mindig hasznos olyan kormányokkal tárgyalni, akiknek más a nézetük.)  Ugyanakkor furcsa logikával – a tervbe vett demokratizálási folyamat érdekében „jó partnereknek” nyilvánította Pakisztánt, Jordániát és Kuvaitot annak ellenére, hogy egyikük sem demokrácia, sőt Pakisztán jelenleg katonai diktatúra.

 

Az idén januárban az Economist „Condoleezza Rice hullócsillaga” címmel közölt vezércikkében úgy foglalta össze, hogy Rice „nem az a nő, aki valamikor volt”. Viszont, hogy ki is volt valamikor, annak megítélése attól függ, ki mit tart fontosnak, milyen alapelveket döntőnek.

 

Mikor például Bush 2004-ben külügyminiszterévé nevezte ki, hivatalos közleményében a következőképpen  értékelte: “A külügyminiszter (személye) Amerika arca a világ felé, és Dr. Rice-ban a világ országunk erejét, kellemét, tisztességét fogja látni.  (. . . ) Én (korábban, nemzetbiztonsági tanácsadói pozíciójában, K.H.) támaszkodtam a tanácsára, hasznosítottam komoly tapasztalatát és értékeltem megbízható és józan ítéletét. És most megtiszteltetésnek veszem beleegyezését, hogy a kabinetemben fog szolgálni.”

 

Steve Almond szerző és publicista egyáltalán nem osztja Bush rajongását. Szerinte Rice hivatalbeli döntései ellenkeznek a széles körben elfogadott humán értékrendszerrel. „Egyenesen megmondva, Rice egy hazug” – írta tavaly májusban. „Az elmúlt 5 évben tudatosan, ismételten, gyakran extravagáns módon hazudott az amerikai népnek. Akárcsak az elnök, akit oly hűségesen szolgál, nem hajlandó beismerni a hibáit, illetve hibáinak tragikus következményeit, noha ezek során fiatal katonák és irakiak halnak meg. Mint diplomatának, nem az ország demokratikus volta iránti elkötelezettsége a lényeg, hanem az abszolút hatalom.”

 

Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az abszolút hatalmat nem személy szerint magának akarja. Rice csapatjátékos, aki büszke elért pozíciójára és a vele járó hírnévre, sőt a Bush kabinet eredményeire is, de akárcsak elődje, Colin Powell, ő is minden ellenállás nélkül tudomásul veszi, hogy a tényleges irányítás a Fehér Házban (többnyire Dick Cheney irodájában) történik. Úgy tűnik, elégedett azzal, hogy az „élcsapat” tagja, hogy naponta értekezik az elnökkel, akit érdekel a véleménye, és hogy befolyásosabbnak hiszik és mondják, mint amennyire valójában.

 

Rice tv nyilatkozatai és kongresszusi meghallgatásai során felszínesnek és sablonosnak tűnik, szereti a szólamokat, és gyakran melléfog – vagy átgondolás nélkül szajkózza, amit előírnak neki. (Donald Rumsfeld egyszer azzal ütötte el a kritikáját, „A lány nem tudja, mit beszél.”) Akárcsak Cheney, 2005 nyarán ő is szinte szó szerint azt állította, hogy egyre több iraki kooperál és csatlakozik az „egyesült Irak” újjáépítéséhez, ennek következtében a felkelők (az ellenállók) napjai meg vannak számlálva. Cheney azóta nyilvánosan beismerte, hogy alaposan melléfogott, Rice azonban elegánsan eltekint az ilyesmitől.

 

Természetesen az ilyen jellegű állítások gyakran propagandacéllal félrevezetőek, de időről-időre Rice egyéb kijelentései is megdöbbentően és illogikusan eltájoltak. 2005 szeptemberében például azt mondta, „az iraki háború indításának eredeti célja az volt, hogy segítséget nyújtson a közel keleti népeknek társadalmaik átalakításában.” Ez már legalább a 26. kabinet szintű változat, de a maga abszurditásában kétségkívül eredeti. . .

 

RICE ÉRTÉKELÉSE 18%

 

Rice, mintegy a Bush kormányt egészében jellemző hipokrízis két lábon járó szimbóluma, a napokban Moszkvába látogatva azon aggodalmaskodott, hogy (a 82%-os népszerűségi indexű) Putyin olyan szorosan fogott központi hatalomra tett szert egyszersmind olyan mértékig hiányzanak Oroszországban a pártpolitikát ellensúlyozó intézmények , hogy veszélyeztetettnek látszik az ország demokratikus elkötelezettsége.

 

„Meg is mondtam az oroszoknak, hogy a Kreml túlságosan centralizálta a hatalmat” – nyilatkozta emberjogi aktivistákkal való találkozója után. „Mindenki kétségbe vonja az igazságszolgáltató testület teljes függetlenségét. Nyilvánvalóan kérdéses az elektronikus média függetlensége, és úgy vélem, hogy kérdéses a Duma (politikai) ereje is.”

 

Rice elegánsan eltekintett attól, hogy az egyik amerikai főadó moszkvai tudósítója a minap úgy emlegette a nemzeti jellegű (középosztályt erősítő, fiatalokat felkaroló, a szegénységet fokozatosan felszámoló, a nemzeti vagyont és tulajdonjogot védő), sikeres belpolitikát folytató orosz elnököt, mint „popular Putin”, és számos fiatalt interjúvolt meg, akik tanúsították, hogy széles körben „népszerű”, sőt körberajongott elnök, akit ha lehetne, újra választanának.

 

Afölött viszont aligha nézhet el, hogy ezzel ellentétben Bush népszerűségi indexe a Reuters/Zogby közvélemény kutató szerint a múlt hónapi kínos értékről,  29%-ról szégyenletesen alacsonyra, 24%-ra zuhant, és akár hiszi Rice, akár nem, ennek okai között éppen a tőle Putyinra zúdított vádak is szerepelnek: a Fehér Házban központosuló, megkérdőjelezhetetlen hatalom, az igazságszolgáltató testület és az elektronikus média nagyfokú kontrollja és az itteni „Duma”, a parlament tehetetlenkedő gyengesége – amit egyesek teljes befekvésnek, mások  kollaborációnak ítélnek.

 

Az októberi statisztikai felmérés szerint a parlament teljesítményét a megkérdezetteknek csak 11%-a értékelte pozitívan, de más területen sem sokkal jobbak az eredmények. 26% véli úgy, hogy az ország jó irányba halad, 26% elégedett a gazdasági mutatókkal és 18% – csupán 18%! – adott pozitív visszajelzést a Bush-Cheney-Rice-féle külpolitikát illetően.

 

Mindenesetre Rice jobban tenné, ha Sergej Lavrov portája helyett inkább a sajátján sepregetne, és Putyin „veszélyes” hatalmi összpontosítása helyett inkább azon aggódna, sőt gyötrődne, hogy a saját főnöke az ő közreműködésével ássa alá végzetes lépésekben az amerikai respublikát. Andrew Greeley, 52 éve a Chicagói Érsekség papja, 45 éve szociológus, 40 éve a Chicago Sun-Times rendszeres cikkírója, 28 éve a Chicagói Egyetem előadója, és az Arizonai Egyetem szociológia professzora a minap azt írta, szégyelli magát Amerika nevében mindazok a gonoszságok miatt, amit az elmúlt években a nemzet nevében elkövettek.

 

Szégyelli magát – nyilván Rice helyett is.(*3)

 

*1 Eredeti idézet: "In the old Soviet Union, which neoconservative privy councilors have closely studied and learned from, the goons and thugs ran everything. Everything: from the machine of the state bureaucracy to the reasons given by obedient judges to the smallest humiliation extorted from a hapless citizen by a police detective or a customs official. Good people were kept out of public life, and out of public service, because Lenin's Law and Stalin's Law had no conceivable place for them." (David Bromwich: Cheney’s Law)

* 2 "A totalitarian logic also exists, just revealed by the former deputy White House counsel Timothy Flanigan (who has been nominated by the Bush administration to become the United States' deputy attorney general).  Asked by two senior Republican senators, John Warner and John McCain, to describe the standards governing U.S. prisoner treatment, he replied that there are no standards.  The indirect meaning of Flanigan's statement that there are no standards is that nothing is forbidden. This seems a deliberate choice by the Bush administration.  This is why the United States is not a force for justice and order in the Middle East. It has become the opposite, a creator of disorder and injustice. Does the American public understand this?" (William Pfaff: The Falklands: A Lesson for America in Iraq. International Herald Tribune)

*3 Rice katolikusként nevelkedett, katolikus elemi- és középiskolába járt, II. János Pál pápa privát audiencián fogadta, és a jezsuita Boston College 2006-ban - a diákság nagyrésze és a tanári kar több mint száz tagjának írásos tiltakozása ellenére - díszdoktorává avatta.

 

2007. október

 

 

(A fenti cikk eredetileg a Gondola web-újság Külpolitika rovatában jelent meg, ahonnan további közlésre átvették: SMSFRISS.hu, Hírkereső, JobbHírek.hu, RSCAT.HU RSS-katalógus, Lapszemle.hu, OBSERVER BUDAPEST<Médiafigyelő, Hírgyűjtő, Váli-völgyi információs lap, frisshír.com, Észbontó.hu és a magyarcentrum.hu<hírcentrum)

 

A témában lásd még: Lapszemlék-kommentárok 2010 II. félév, 4. írás

 

Addenda:

 

Bár  a Ház Külföldi Ügyek Bizottságának meghallgatásán Rice ezúttal nem "gombafelhővel“ fenyegetődzött, mint Irak esetében, de hasonló céllal a "legnagyobb kihívásnak" nyilvánította Iránt a Közel-Kelet és a világ biztonsága szempontjából: "The policies of Iran constitute perhaps the single greatest challenge to American security interests in the Middle East and around the world.” A gullop.com gyorsan beadott közlése szerint az amerikai publikum is "a világ stabilitás legnagyobb veszélyének tekinti Iránt ". Ha azonban  figyelembe vesszük a média és egyes vezető politikusok hónapok óta tartó háborúra uszító kampányát, akkor ez a szám -- 35% - 50% republikánus, 30% független, 26% demokrata -- valójában meglepően alacsony.

 

Rep. Maxine Waters (D-CA), an African-American, offered fierce criticism of the Administration, including Condoleezza Rice: "My name is Maxine Waters and I'm not afraid of George W. Bush. My name is Maxine Waters and I'm not intimidated by Dick Cheney.  My name is Maxine Waters and I helped to get rid of Rumsfeld. My name is Maxine Waters and Condi Rice is nothing but another neocon and she doesn't represent me." Anti-war demonstration, Washington D.C. January 27, 2007 

Nonetheless, Rice is intelligent enough to deduce such a conclusion. All she has to do is look at caricatures of her in daily newspapers; the gap between her front teeth matures into a dark abyss, her insolent attitude and inconsiderate expectations all turn the former academician into the region's fiend, one that is strongly associated with political instability and disorder. The fact is, Rice couldn't care less about Arab public opinion, nor any other public opinion for that matter. Her definition of democratic transformation hardly resembles the people's collective desire. She simply stands at odds with the people's aspirations for greater freedom and change, and undoubtedly she knows it. Her declaration, following Israel's devastating war on Lebanon in July 2006, that time had arrived for a "New Middle East", and her full backing of the Israeli military adventure, earned her "enemy of the people" status that towers far beyond that of former secretary of state Madeline Albright. Rice's incessant attempts to chastise and sanction Iran -- while leaving all other options open -- for allegedly striving to obtain nuclear capabilities for the purpose of manufacturing weapons of mass destruction while turning a blind eye to Israel's full-functioning mass killing capabilities, made her but another double-faced foreign policy hypocrite.  (Ramzy Baroud: The Logic behind Rice's Grin)

"The security of Israel is the key to security of the world." (Condoleeza Rice, National Security Advisor. May 2003)

"What we knew going into the war was that this man was a threat. He had weapons of mass destruction. He had used them before. He was continuing to try to improve his weapons programs. He was sitting astride one of the most volatile regions in the world, a region out of which the ideologies of hatred had come that led people to slam airplanes into buildings in New York and Washington. Something had to be done about that threat and the president to simply allow this brutal dictator, with dangerous weapons, to continue to destabilize the Middle East."(Condoleezza Rice. Interview with Gwen Ifill of PBS's NewsHour With Jim Lehrer.  July 30, 2003) [Just two days earlier, David Kay, the Bush administration's top weapons inspector in Iraq, had briefed administration officials. "We have not found large stockpiles. (. . .) We've got a lot more to search for and to look at."]

 

"But we should not let our voice waver in speaking out on the side of people who are seeking freedom. And we must never, ever indulge in the condescending voices who allege that some people in Africa or in the Middle East are just not interested in freedom, they're culturally just not ready for freedom or they just aren't ready for freedom's responsibilities.  We've heard that argument before, and we, more than any, as a people, should be ready to reject it. The view was wrong in 1963 in Birmingham, and it is wrong in 2003 in Baghdad and in the rest of the Middle East." (Condoleezza Rice. Speech to the National Association of Black Journalists in Dallas.  August 7, 2003)

 

Rice might contemplate those words of warning before she prattles on about the bright new day aborning in Iraq. Last June, when Stephanopoulos asked Rice if she agreed with Vice President Dick Cheney's claim that the insurgency is in its "last throes," Rice replied in the affirmative citing the "elections again in December that will bring about a permanent government." Unstoppable in her myopic optimism, she now blithely ignores the results of that election and predicts "an Iraq that is a tolerant Iraq, an Iraq that will fight terrorism." In your dreams, Condi. (Robert Scheer: Dream on, Condi. Truthdig)

 

"What (Condi) articulates and lives in a personal faith that strengthens her in her demanding and controversy-laden calling." (Christianity Today)

 

“Since I was a girl I have relied on faith -- a belief that I'm never alone, that the bottom will never fall out too far. That has always been a part of me, and I'm drawing on that now. (. . .) Because of that strong family structure and an intense faith, I've never believed that God would fail me if I'm faithful. (. . .) I care a lot about people -- those who work for me, my parents, my family. Even in these busy times, I find time for the people who have meant a lot to me throughout my life. If you get caught up in the present and aren't somehow connected to those people, you can lose your way.”  (National Security Advisor Condoleezza Rice. Oprah Winfrey interview. February 15, 2002)

 

A neveltetésére és örök hitére büszke katolikus lány egyike volt azon kormánytagoknak, akik tudtak az emberség ideáját sárba tipró és az alkotmány jogszabályaiba ütközö fogolykínzásokról: I first gained access to the OLC memos and learned details about CIA's program for high-value detainees shortly after the set of opinions were issued in May 2005. I did so as Secretary of State Condoleezza Rice's policy representative to the NSC Deputies Committee on these and other intelligence/terrorism issues. In the State Department, Secretary Rice and her Legal Adviser, John Bellinger, were then the only other individuals briefed on these details. In compliance with the security agreements I have signed, I have never discussed or disclosed any substantive details about the program until the classified information has been released. (…)The OLC holds, rightly, that the United States complies with the international standard if it complies with the comparable body of constitutional prohibitions in U.S. law (the 5th, 8th, and 14th Amendments). Many years earlier, I had worked in that area of the law. I believed that the OLC opinions (especially the May 30 one) presented the U.S. government with a distorted rendering of relevant U.S. law.  (Philip Zelikow: The OLC "torture memos": thoughts from a dissenter. April 21, 2009) (Zelikow has been executive director of the 9/11 Commission.)

 

Shortly after Condoleezza Rice took charge of the 57,000-person State Department in 2005, she said she relished the challenge of "line responsibility" in leading a large organization.    Nearly three years later, Rice is under fire from inside and outside the State Department for a range of crises that are largely managerial in nature - the failure to monitor private security guards in Iraq, the delays in opening the huge U.S. Embassy under construction in Baghdad and the resistance of some Foreign Service officers to being forced to serve there. Over the summer, the department also fell woefully short in processing passport applications, resulting in ruined vacation plans for many Americans.  Within the department, Rice is viewed by many rank-and-file employees as an aloof manager who relies on a tight circle of aides, leaving her out of touch with the rest of the staff. (Glenn Kessler:  Rice's Management at Issue. 10 November 2007)

“Today's headlines and history's judgment are rarely the same." (Condoleezza Rice visiting in Canada. 2009)

. . . And as for Condi Rice, well, she has been used just like Lincoln’s slavery issues were… for the image. Because, in fact, look at the genocide in Africa being implemented with the help of the CIA these days. What a slick trick to have a Black Woman as Sect of State to implement genocide on people of African ancestry! Also looks good as a cover for Middle Eastern genocide. Only the likes of the Stanford fascist double-speak propaganda machine (where 2 generations of Bushs congregate with Sun Myung Moon and others of their ilk for ‘prayer meetings’) could come up with something so clever! (RestoreDemocracy. November 9th, 2007 5:01 pm)

 

Internal State Department memos warning against use of torture that the Bush Administration tried to "collect and destroy" were released on Tuesday following a Freedom of Information Act request by the National Security Archive, a nonprofit advocacy group for government transparency.  The until-now classified critique of the CIA torture program and the legal defense offered for it was written by a high-level advisor to then-Secretary of State Condoleezza Rice. The memo labeled "draft," concludes that because they violated the Constitutional ban on "cruel and unusual punishment," the CIA techniques of "waterboarding, walling, dousing, stress positions, and cramped confinement" were "the techniques least likely to be sustained" by the courts. Zelikow also wrote that "corrective techniques, such as slaps" were the "most likely to be sustained." The last sentence of the memo reads: "[C]ontrol conditions, such as nudity, sleep deprivation, and liquid diets, may also be sustainable, depending on the circumstances and details of how these techniques are used." (Dissenting Memos on Bush Torture Program Released Administration tried to 'collect and destroy' all copies of advice White House received objecting to cruel acts. Common Dreams. April 4, 2012) [According to Zelikow's accounts, he authored the memo in an attempt to counter the Bush administration's dubious claim that CIA could still practice "enhanced interrogation" on enemy combatants despite the president's December 2005 signing into law of the McCain Amendment, which, in Zelikow's words, "extended the prohibition against cruel, inhuman, or degrading treatment to all conduct worldwide." CD]

 

"One of the most compelling outcomes of the 9/11 commission was that a seam had developed. Our intelligence agencies looked out; our law enforcement agencies looked in. And people could - terrorists could - exploit the seam between them. So the president is determined that he will have the ability to make certain that that seam is not there, that the communications between people, a limited number of people with Al Qaeda links here and conversations with terrorist activities outside, will be understood so that we can detect and thereby prevent terrorist attacks. (…) The president had authorized the National Security Agency to collect information on a limited number of people with connections to al Qaeda." (Secretary of State Condoleezza Rice. Meet the Press. December 18, 2005)

 

Secretary of State Condoleezza Rice on Sunday defended President Bush's decision to secretly authorize the National Security Agency to eavesdrop on Americans without seeking warrants, saying the program was carefully controlled and necessary to close gaps in the nation's counterterrorism efforts. (...) Ms. Rice also said Mr. Bush decided to skirt the normal process of obtaining court-approved search warrants for the surveillance because it was too cumbersome for fast-paced counterterrorism investigations, an assertion that some national security experts, members of Congress and civil liberties advocates have challenged. (Ames Risen and Eric Lichtblau: Rice Defends Domestic Eavesdropping.  December 19, 2005)

 

Rice jobban tenné, ha felvilágosítaná lezseren elutasító főnökét, hogy a kongresszusban többen, mint Feingold is, törvénytelen intézkedéssel vádolják: "FISA law says it's the exclusive law to authorize wiretaps. This administration is playing fast and loose with the law in national security. The issue here is whether the president of the United States is putting himself above the law, and I believe he has done so." (Sen. Russ Feingold, D-Wisconsin. December 19, 2005)

 

Democratic House leaders called Sunday for an independent panel to investigate the legality of a program President Bush authorized that allows warrantless wiretaps on U.S. citizens, according to a letter to House Speaker Dennis Hastert. "We believe that the President must have the best possible intelligence to protect the American people, but that intelligence must be produced in a manner consistent with our Constitution and our laws, and in a manner that reflects our values as a nation," the letter says. House Minority Leader Nancy Pelosi; Minority Whip Steny Hoyer; Rep. John Conyers, the ranking member on the House Judiciary Committee; and Rep. Henry Waxman, the ranking member on the House Committee on Government Reform, signed the letter. (Democrats call for investigation of NSA wiretaps. CNN.com. December 19, 2005)

 

“I would many times over liberate Iraq again from Saddam Hussein. I think he’s a danger to the Middle East. We should have worked with the tribes. We should have worked with the provinces. We should have smaller projects than the large ones that we had.” (Condoleezza Rice. Speech at the Chinese University of Hong Kong. AFP. March 18, 2010)  [Nonetheless, she insisted, the administration had “finally got it right” in 2006, the year before a new “surge” strategy was employed to bring down levels of unrest. Daniel Tencer: GOP congressmen: Everyone agrees Iraq was a "Horrible mistake". March 19, 2010]

VISSZA a Jelenkor rovat címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin címoldalára