EMPIRIA Magazin VI. évfolyam 11. szám - Kuliffay Hanna írása

 Az elemzés eredetileg a gondola.hu Külpolitika rovatában jelent meg 2007-ben.

SAROKBA SZORÍTVA AZ AMERIKAI DEMOKRÁCIA

November elején az amerikai televízió fő híreiben napokon keresztül kiemelt eseményként közvetítette a pakisztáni törvényhozók kormányellenes tüntetéseit, de nagyvonalúan elhallgatta, hogy ezzel egy időben hazai földön a Nemzeti Jogász Egyesület George W. Bush és Dick Cheney elleni bizalmatlansági indítvány azonnali benyújtását terjesztette elő.

  Bill Clinton is a pro-háborús Lieberman személyes támogatója volt

A New Yorkban székelő jogász egylet, National Lawyers Guild (NLG) –  az Egyesült Államok legnagyobb és legrégibb közérdekű- és emberjogokat védő egyesülete –, idén Washingtonban tartotta évi ülését. Ezen az  elnökség által előterjesztett határozati javaslat felsorolta Bush és Cheney több mint egy tucat súlyos törvénysértését és bűncselekményét. Az „egységesen és nagy lelkesedéssel” támogatott dokumentum egyben felszólította az ügyben illetékest, a Kongresszusi Képviselőházat, hogy alkotmányos jogával és kötelezettségével élve haladék nélkül lásson hozzá egy számonkérő eljárás beindításához.

Mint tudvalevő, az elnök vagy az alelnök döntéseit és rendelkezéseit bíráló – és integritását megkérdőjelezve vezetői jogfolytonosságát is kétségbevonó – bizalmatlansági indítvány (impeachment) csakis államellenes bűntények esetében javasolható. Ilyen például a kongresszus jóváhagyása nélkül indított háború, államtitkok vagy stratégiai tervek külföldi hatalomnak való kiszolgáltatása, hivatali esküszegés, az ország érdeke elleni konspirációs tevékenység vagy a polgárjogokat, illetve nemzetközileg elfogadott emberi jogokat védő törvények megszegése. 

Marjorie Cohn, a Thomas Jefferson School of Law professzora és az NLG elnöke szerint Bush és Cheney számonkérése jogos és egyben indokolt: „Az agresszió háborúja, a titkos börtönök, a kegyetlen, embertelen és degradáló (vallatási) módszerek, a kínzások révén szerzett bizonyítékok felhasználása, és az (amerikai) állampolgárok bírósági engedély nélküli megfigyelése mind Bush és Cheney megbízatása alatt kezdeményeztettek és vezettettek be, méghozzá annak ellenére, hogy mindez az Egyesült Államok alkotmánya és a nemzetközi jogok szerint is törvénytelen.”

Russel Tice, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt titkosszolgálati alkalmazottja hasonló indokokra alapozva annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy (független) ellenőrző mechanizmus híján az ország rendőrállammá vált. Korábbi elnökök alatt például elképzelhetetlen lett volna a „habeas corpus” – a védőügyvédhez és nyilvános tárgyaláshoz való jog – rendeleti felfüggesztése. (Az Associated Press díjnyertes fotósa, Bilal Hussein ennek következtében rostokol több mint 19 hónapja vádemelés nélkül Bagdad hírhedt amerikai börtönében, a Camp Cropperben.)

Az olyan, amerikaiak millióit érintő központosított rendelkezés is lehetetlen lett volna, amely az utazással kapcsolatos adatokat és szokásokat, úti partnereket, sőt az útra vitt személyes tárgyakat és könyveket (!) veszi 15 évre titkosított jegyzékbe, vagy amelyik feljogosítja az államvédelmi szerveket, hogy bárki távollétében – bírói végzés nélkül – átkutathassák az otthonát. „Az alkotmány nélkül semmink sincs.” – vélekedik Linda Boyd, a Washington for Impeachment nevű polgárjogi szervezet igazgatója.

Az alkotmányra és a nemzetközi jogokra hivatkozó szakértői állásfoglalásokat hallva óhatatlanul felmerülő kérdés, vajon a tv-híradók főszerkesztői, akik Iszlámábád jogászainak alkotmányos követeléseit napokig fő helyre érdemesítették, milyen meggondolásból, milyen indokkal hallgatták el az amerikai jogászkollégák párhuzamosan zajló követeléseit? Talán csak az érdemes a kamerák figyelmére, ha a jogtalanság miatt érzett felháborodás fizikai konfrontációvá fajul? Vagy még inkább, mikor ezt kihasználva vagy éppen ezzel visszaélve a globális status quo politikai tőkét tud kovácsolni belőle?

Az NLG, amelynek minden szövetségi államban van részlege, washingtoni ülésén felszólította a(z államonkénti) kormányszerveket, szakszervezeteket, polgárjogi egyesületeket és különböző társadalmi szervezeteket, hogy fogadjanak el az övéhez hasonló (részleteiben ismertetett) határozati javaslatot, és vegyenek igénybe minden eszközt és lehetőséget, amellyel rá tudják kényszeríteni a kongresszust Bush és Cheney felelősségre vonására, és hivatalából való eltávolítására.

*

Szeptember 15-én az IMPEACHBUSH.org, az AfterDowningStreet.org és mások szervezésében egy Fehér Ház előtt tartott röpgyűlésen beszédet mondott Ramsey Clark – Lyndon B. Johnson egykori igazságügyi minisztere, akinek az apja is igazságügyi miniszter és legfelsőbb bírósági tag volt –, és szintén arra szólította fel a hivatalos számonkérés elkötelezett híveit, hogy az elkövetkezendő három hónapban szenteljék minden energiájukat az ügynek. 

Clark hangsúlyozta, hogy a kongresszusi képviselőknek (beleértve Nancy Pelosit is) nincs joguk meggátolni a javaslat benyújtását. „Az alkotmány – a népért, nép által és a nép érdekében – jogi szükségletből nyújt lehetőséget erre a javaslattételre” – figyelmeztette a gyűlés résztvevőit. „Eljött az idő, hogy éljünk ezzel a joggal.”

Sokak szerint nagyon is eljött az ideje.  Éppen egy éve, hogy az amerikai szavazók demokrata vezetőségű kongresszust választottak. Mint azt Bob Cesca visszaidézi, azért választottuk őket, hogy pár decibellel felerősítsék a hangunkat, eléggé áthatóvá téve ahhoz, hogy eljusson a washingtoni hatalmasságok füléhez. „Azért béreltük fel ezt a pártot, hogy a szószólónk legyen, és a rájuk testált lehetőséggel élve véget vessen a háborúnak, és elszámoltassa ezt a történelmileg népszerűtlen rezsimet” – írta Cesca. „Mostanig azonban a demokraták semmit sem tettek, hogy megvalósítsák a tőlünk kapott mandátumukat.” 

Sőt, a demokrata pártvezetőség és a kongresszus demokrata szárnyának a neokonzervatív ideológiával szimpatizáló vagy lényegében azonosuló és gazdaságilag konzervatív csoportosulása, a „Kék kutyák”, mindent elkövettek és elkövetnek a mai napig is, hogy a Bush-Cheney duó zavartalanul haladhasson eredeti, neokonzervatív iránytűvel betájolt útján.

A mérsékelt és progresszív demokratákat háttérbe kényszerítő klikk tagjai annak idején támogatták az iraki intervenciót, azóta pedig feltételek és elszámoltatás nélkül osztogatják a kormánynak a hadi kiadások fedezetére a biankó csekkeket, nem kifogásolják, hogy „biztonsági érdekekre” hivatkozva a Fehér Ház megcsonkítja az alkotmány biztosította demokratikus polgárjogokat, és szolgaian megszavazzák az elnök szélsőséges nézetű kinevezéseit – legutóbb a demokrata Charles Schumer és Dianne Feinstein javaslatára a „háborús” elnöknek kiterjesztett – lassan korlátlan – jogokat tulajdonító  Michael Mukaseyt az igazságügy miniszteri tárcára.

A Kék kutyák támogatásával csakis a közel-keleti megszállás folytatását támogató, és Irán fegyveres „megregulázását” kilátásba helyező elnökjelöltségi- és politikai aspiránsok kapnak politikai- és médiatámogatást, és természetesen anyagi hozzájárulást is a Rahm Emanuel által lakat alatt tartott pártkasszából. (Emlékezetes példa volt erre 2006-ban a Connecticut állambeli szenátori választás, mikor minden eszközzel „Bush kedvenc demokratáját” és Cheney lelkes szekértolóját, Joe Liebermant támogatták a szavazók körében népszerű, háborút ellenző Ned Lamonttal szemben.)

Nemde megdöbbentő és egyben ironikus, hogy az intervenciós külpolitikát ellenző progresszíveknek és középutas demokratáknak nem csak a republikánusokkal és nem csak a kormánypárti médiával, hanem a saját pártjukbeli szélsőjobbal is viaskodni kell?  Csoda, ha a legjobbak távol maradnak a politikai pályától, mert irtóznak az iszapbirkózástól? Mert úgy érzik, hogy párt támogatás híján semmi esélyük nincs?

A demokrata megosztottságot és (az egyenlőtlen esélyű) belső harcokat példázza, hogy a legutóbbi iraki és afganisztáni háborús költségvetés felhatalmazási törvényének legfontosabb kikötését –  amely szerint egy Irán ellenes háború indítását megelőzően az elnök köteles a kongresszus beleegyezéséért folyamodni – a szavazás előtti utolsó pillanatokban, az éj leple alatt „valakik” titokban kitörölték a közösen jóváhagyott szövegből – és másnap reggel így, megcsonkítva került szavazásra. Furcsa módon az illegális beavatkozásból döntő jelentősége ellenére sem lett politikai vagy médiabotrány.

A legnagyobb döbbenetet és csalódást azonban az jelentette a középutas és progresszív demokratáknak – de a velük szavazó függetleneknek és kiábrándult republikánusoknak is –, mikor Nancy Pelosi nyilvánosan bejelentette, hogy a Fehér Háznak nincs mitől tartani; bármit tett is az elnök korábban, és bármilyen végzetes lépésekre szánja is el magát a továbbiakban, számonkéréstől és felelősségre vonástól nem kell tartania, ugyanis bizalmatlansági indítvány benyújtásáról szó sem lehet.

Bill Galagher a hónap közepén azt írta a Niagara Falls Reporterben, hogy a „San Francisco-i demokraták” – akik közül egyesek Kék kutyák is – Bush elnök erőtlen, rövidlátó, cinikus kiszolgálói. „A Ház szóvivője Nancy Pelosi és Dianne Feinstein demokrata szenátorok, mindketten San-Francisco gazdag képviselői, vezető hangadói annak a kongresszusi kórusnak (a médiából ismeretesek: Steny Hoyer, Rahm Emanuel, Charles Schumer, Hillary Clinton, Joe Lieberman, Carl Levin, Tom Lantos – K. H.), amely az érdekeket helyezi előnybe az elvekkel szemben és a politikai előnyszerzést bizonyos politikai igazságok ellenében.” 

Ebben az az egyre szélesebb körök számára hihetetlen és felháborító, hogy ezt a szavazóik megbízásával visszaélve egy népszerűtlen (lásd a mellékletet), sokak által megvetett elnökkel összejátszva, az ország, sőt a következő generációk érdekeivel ellentétben teszik. Gore Vidal nem régen ismét felhívta rá a figyelmet, hogy Amerikának nincs két pártja, hanem egy pártja van két jobbszárnnyal.  Pontosan ennek, az egypárt-rendszer óriási veszélyének láttán jelentette ki Burt Cohen, 7-szeres volt állami szenátor: „Ahhoz, hogy Amerika Amerika maradjon, egy bizalmatlansági indítvány (elfogadtatása) elengedhetetlenül szükséges”.

 (A CNN november 9-i felmérésének eredménye: a Hogyan értékeli George W. Busht korábbi elnökökhöz viszonyítva kérdésre közel 380 ezer szavazó 53%-a szerint Bush a mindenkori legrosszabb elnök, 16% szerint pedig rosszabb az átlagnál. Csupán 3% ítélte úgy, hogy minden idők legjobbja.)

A hajdani Reagan-kormány Igazságügyi Minisztériumában szolgált konzervatív alkotmánytudós, Bruce Fein egyike azon szakmájabeli keveseknek, akik a kockázattal nem törődve kiállnak a bizalmatlansági indítvány (impeachment) szükségessége mellett. Dennis Kucinich demokrata képviselővel egyetértésben Fein elsősorban az elnökhelyettest tartja felelősnek az országban eluralkodó antidemokratikus állapotokért. Cheneyt de facto elnöknek nyilvánítva, őt (és jobb kezét, David Addingtont) tartja felelősnek a kormány legkomolyabb túlkapásaiért.

Véleménye szerint az alelnök intézményesítve akadályozza az alkotmány által előírt (jogi) ellenőrzés és (hatalmi) egyensúlytartás gyakorlati lehetőségét. Különösen felháborítja, hogy a kongresszus, mely intézményt Cheney nyilvánvalóan semmibe veszi, rendszeresen eltűri a visszaéléseit és alkalmanként nem vonta azonnal felelősségre hatáskörének túllépéséért.

„Olyan kongresszusunk van, amelyik alapjában véve gerinctelen.” – vonta le a következtetést Fein.  Ez jóval kíméletesebb azokhoz a véleményekhez képest, amelyek szerint részben szervilizmusa, részben titkos alkui és egyezkedései, valamint nagyfokú érdekazonossága és ideológiai átfedések miatt a kongresszus a kormányhoz hasonlóan bűnrészes az alkotmány sokszoros megtaposásában.

* 

Mint erről a Gondolában (Jó irányt diktál Bush?) korábban már olvasható volt, Dennis Kucinich  demokrata képviselő és elnökségi aspiráns április óta próbálkozott Cheney hivatalos felelősségre vonatásával, de csak november 6-án sikerült elérnie, hogy javaslatát felolvashassa a képviselőház üléstermében.  Amint a rezolúció végére ért, a ház többségi vezére, Steny Hoyer azonnal átvette helyét a mikrofonnál, és aláásva a saját pártjabeli javaslatot, felszólította a két párt képviselőit, hogy közösen napolják el az ügyet.  Magát a vádat nem vonta kétségbe, hanem azzal megpróbálta elütni, hogy a képviselőháznak egyéb, ennél sokkal fontosabb teendői vannak.

A republikánus képviselők azonban a közelgő választások árnyékban nem akartak osztozni a javaslat elfektetetésben, ezért egy bravúros húzással azonnali szavazást kényszerítettek ki, amelynek eredményeként a 11 oldalas határozati javaslatot átutalták a ház jogi bizottságához – tehát átpasszolták a demokraták térfelére. A jogi bizottság jelenlegi vezetője ugyanis egy demokrata képviselő, John Conyers.

Conyersről tudni kell, hogy tavaly télen  – Az alkotmány krízisben címmel és A Downing Street-jegyzőkönyv és az iraki háborúban elkövetett visszaélések, manipuláció, fogolykínzás, megtorlás és eltitkolásuk alcímmel – egy 182 oldalas, 1,022 lábjegyezettel ellátott hivatalos dokumentumba foglalta az elmúlt évek fontos politikai tényezőit, intézkedéseit és döntéseit.  A célja ezzel az volt, hogy rákényszerítse a kongresszust, a valósággal szembenézve vitassa meg „az amerikai nép ellen elkövetett bűntényt” – a Bush–Cheney-kormány hatalmi visszaéléseinek teljes jegyzékét. A megdöbbentő krónika azonban kiértékelés és szavazás helyett valahogyan az elfektetett dossziék fiókjában kötött ki,  ahonnan azóta sem került elő.

A republikánusok tudták, hogy ezek után „számíthatnak” Conyersre, mivel a lejárató incidenst követően Pelosi és Hoyer lekötelezettje lett. A különböző emberjogi- és polgárjogi szervezetek korábbi reménysége ugyanis azzal a feltétellel kapta meg tavaly novemberben a Jogi Bizottság vezetői kinevezését, hogy a továbbiakban önmagát megtagadva eláll az alkotmány és a demokrácia megsértőinek felelősségre vonásától.  Conyers beleegyezett. Egyesek szerint eladta a lelkét.

Ez Kucinich szempontjából azt jelenti, hogy a Conyers vezette bizottság a kormány hátralevő hónapjaiban mindig túlságosan elfoglalt lesz ahhoz, hogy a Cheney elszámoltatásáról szóló javaslatával érdemileg foglalkozzon. Így aztán, az agyafúrt politikai játszma következtében a vezető pártfunkcionáriusok egyike sem fog abba a kínos helyzetbe kerülni, hogy nyílt állásfoglalásra kényszerülve ország-világ előtt mentegesse-magyarázza Cheneyt, majd felelőssé váljon a felmentésében. (A harmadik, hasonlóképpen elhallgattatott demokrata, Jim Webb Virginia állambeli szenátor, többszörösen kitüntetett vietnámi veterán, volt „Reagan-demokrata”, aki Reagan elnöksége alatt védelmi miniszterhelyettesként szolgált. Webb tavasszal javaslatot nyújtott be annak megakadályozására, hogy Bush kongresszusi határozat nélkül támadhassa meg Iránt. Ezt a szenátus demokrata vezetője, Harry Reid torpedózta meg, úgy, hogy azóta sem jutott felszínre.)

Conyers a Fox News radikális jobboldali tv-adónak adott interjújában azzal mentegette Pelosi döntését, hogy tényleg nem volt érdekében (!) a Kucinich beadvánnyal foglalkozni, mivel műsorra tűzve komoly törést okozott volna, amely rossz hatással lett volna a kongresszus további teljesítményére. Mi lehet szánalmasabb, mint a megalkuvásnak ilyen botcsinálta megnyilatkozását hallani?

*

A Kucinich-féle határozati javaslat elsősorban azzal vádolja Cheneyt, hogy szándékosan manipulálva a hírszerzési eljárást félrevezette az Egyesült Államok polgárait és kongresszusát, és így megszegte azt az alkotmányos esküjét, hogy hűségesen végrehajtja elnökhelyettesi megbízatását. Másik ellene szóló vád, hogy szintén félrevezető szándékkal találta ki és híresztelte az iraki tömegpusztító fegyverek világveszélyét – ezzel indokolva az Egyesült Államok intervencióját –, és szándékosan azzal ámította a népet, hogy Irak és a szeptember 11-ei terrortámadásokkal vádolt szervezet, az  al-Kaida között kapcsolat állt fenn.

Ha a jogi bizottság csak egyetlen vádpontot is elfogadna – létezhet olyan működőképes agy, amelyik külön tudná választani egymástól a több mint egy millió áldozatot követelő iraki hódítást Dick Cheney személyétől? –, akkor a teljes képviselőház elé kerülne szavazásra, majd elítélő döntés esetén a szenátus feladata lenne a hűtlenségi tárgyalás lefolytatása. Erre azonban a jelenlegi helyzetet figyelemmel kísérve semmi kilátás sincs. 

Akik eddig kételkedtek benne, mára azok számára is egyre nyilvánvalóbb, hogy a demokraták nem akarnak véget vetni a Bush–Cheney-féle  imperialista kormányzásnak, hanem örökölni akarják tőlük. Minden jel erre mutat. A demokrata színekben játszó hatalmi „elit” ugyanúgy sóvárogja az olajból, a Tigris-Eufrátesz vízéből, a fegyverkezésből vagy a rekonstrukcióból származó busás profitot és a stratégiai fölényt, mint a republikánus mezben játszók.  Az országos érdek, a népakarat, a véráldozat egyiküknek sem számít.

A népakarat semmibevételére jó példa a következő: idén, május 28-án az MSNBC Politika rovatában több órás élő szavazásra volt lehetőség. A feltett kérdés az volt, vajon Bush elnök hivatalos eljárása, mint  a saját állampolgárai ellen elrendelt illegális kémkedés, a háborút előidéző félrevezetései és egyéb törvényszegései elég indokként szolgálnak-e a törvény előtti felelősségre vonáshoz?

Pár óra alatt elképesztő számú, majdnem fél millió válasz futott be (lásd az alábbi mellékletet).  A szavazók 4,2%-a szerint a felelősségre vonás NEM lenne jogos, mivel Bush a többi elnökökhöz hasonlóan elkövetett ugyan néhány „félrelépést”, de semmi komolyat. 5,7% szintén úgy vélte, hogy NEM jogos, mivel az elnök „abszolút semmi rosszat” nem tett, a kérdőre vonása tehát politikai lincselés lenne. 1.8%-nak, akik nyilván átaludták az utolsó 7 évet, nem volt véleménye. Nyolcvannyolc százalék (88%!) viszont, úgy ítélte meg, hogy IGEN, az elnöknek megelőlegezett bizalom kétségbevonása és döntéseinek kivizsgálása, tehát az impeachment jogos.

Semmi kétség, hogy ha a kérdés Cheneyre vonatkozott volna, a válaszok aránya nem sokban különbözne. Hubert G. Locke a Seattle Post Intelligence-ben közölt cikkében (Az impeachment hangja egyre erősebb) egy magas rangú diplomatára hivatkozik, aki azt mondta: Cheney „a saját maga törvényei szerint jár el”, ezért fővádlottnak kellene lennie az USA törvényeinek cinikus megszegéséért. Véleménye szerint az alelnök „a jelenlegi kormány arroganciájának, minden aljasságának és hitványságának szimbólumává vált”, és elrettentő példája a mindenkori veszélynek, mikor az ország irányító pozíciók egyike egy machiavellista ideológiájú személy kezébe kerül.

Ennek veszélyére többek között Norman Mailer is figyelmeztetett. Februárban egy Los Angelesben tartott előadása során megjegyezte, hogy a demokrácia egy különleges állapot, amely az elkövetkezendő években ugyancsak komoly védelemre szorul. Ezt a 80 évesen halálához közeledő író „a fasizmust megelőző atmoszférát idéző Amerikában” elképzelhetetlenül nehéz feladatnak jósolta – és az azóta eltelt 9 hónap teljes mértékben őt igazolta. 

Mi a veszélye annak, ha az elnök az alkotmányt figyelmen kívül hagyva megszünteti a kormányszervek közti ellenőrzést és egyensúlyt? Fein szerint „ez hatalmas probléma, mert ez alapvetően diktatúra.” Éppen ezért Boyd szerint a jelenlegi nagy tét nem csak Bush és Cheney felelősségre vonása, hanem egyben az alkotmány védelme és az elnöki hivatal eredeti feladatának és szerepének helyreállítása.

A Kucinich- Conyers- és Webb-féle határozati javaslatok talonba tétele egyértelműen arra utaló jel, hogy a demokrácia követelményeinek megfelelően hivatalos úton történő próbálkozások eleve halálra vannak ítélve. Más utat kell keresni, de egyelőre senki sem tudja, hol és merre. A végsőkig kiábrándult és tanácstalan egyénnek az alkotmány és az igazi demokrácia védelmével kapcsolatos szerepét és kötelességét illetően mi sem időszerűbb, mint az amerikai imperializmust hevesen ellenző kiváló író, novellista és szatirikus Mark Twain tanácsa: „Légy hűséges a hazádhoz mindenkoron, a kormányhoz viszont csak akkor, mikor érdemes rá.”

2007. november

A fenti elemzés eredetileg a Gondola.hu Külpolitika rovatában jelent meg. További közlésre átvették: HÍRMORZSÁK.HU;  Hírstart;  Hírgyűjtő;  OBSERVER BUDAPEST;  SMSFriss.hu;  Észbontó.hu és mások

Addenda:

Kucinich has long pushed for a vote to impeach Cheney, but has failed to win the backing of the Democratic leadership. After Kucinich introduced the resolution, House Majority Leader Steny Hoyer, D-Md., immediately moved to table it. House Speaker Nancy Pelosi said "impeachment is off the table" and Congress is focused on responsibly getting U.S. troops out of Iraq, covering 10 million uninsured children and meeting national priorities long neglected by the Bush administration, said her spokesman Nadeam Elshami.  (The Washington Post)

Tactical retreats by “humbled” pro-war columnists focused on US ineptness in waging the war, not on the illegality, immorality and insanity of invading a major Arab country that wasn’t threatening the United States. By failing to expand the criticism of Bush beyond success or failure, the mainstream US news media continued to embrace implicitly Bush’s assertion of a special American right to attack wherever and whenever the president says. It was still out of bounds to discuss how the Iraq invasion violated the Nuremberg principle against aggressive war and the United Nations Charter, which bars attacking another country except in cases of self-defense or with the approval of the UN Security Council. To one extent or another, nearly all major US news outlets had bought into the imperial neoconservative vision of an all-powerful United States that operates outside of international law. (Robert Perry: Journalists ‘Humbled’ but Unrepentant. [With Sam and Nat Parry.] Extra! November 12, 2007)

VISSZA a Jelenkor rovat címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin címlapjára