"Don't kill the massenger!"(*1) -- arról viszont szinte semmi sem volt
olvasható, hogy a média bűntársként együttműködött a 2007-es videón megörökített
és hasonló gyilkosságok eltussolásában.
EMPIRIA Magazin XI. évfolyam – Kuliffay Hanna írásai
Kommentárok, elemzések, lapszemlék
2012 – II. félév
© Kuliffay Hanna. Minden jog fenntartva.
7. írás
November 15.
Semmi kétség felőle, hogy Bradley Manning
katonai hírszerzési és biztonsági-elhárítási szakemberre súlyos ítélet vár: a halállal felérő életfogytiglani
börtönbüntetés mellett az "árulónak" kijáró pszichológiai terrornak
és
fizikai bántalmazástól való örök rettegésnek néz elébe. Valójában nem annyira azért büntetik
a 25 éves informatikust, mert szolgálata során közzétett egy halom titkosított
dokumentumot, hanem sokkal inkább azért, mert egy videofelvétel révén a
világ nyilvánossága elé tárta, ami (addig sikeresen tagadott) rutin eljárás volt:
Irakban az amerikai katonák -- feletteseik jóváhagyásával -- heccszerűen
likvidálnak riportereket és operatőröket, mit sem törődve a 'járulékos
áldozatokkal', mégha gyerekek is. Bár az alternatív médiában több írás is
megjelent Manning és közvetve más hivatalbeli visszaéléseket leleplezők
védelmében --
"Don't kill the massenger!"(*1) -- arról viszont szinte semmi sem volt
olvasható, hogy a média bűntársként együttműködött a 2007-es videón megörökített
és hasonló gyilkosságok eltussolásában.
(Kép: Bradley Manning. AP felvétel)
Annak ellenére hagyta jóvá az amerikai média a megszálló csapatok, "különleges megbízatású" felderítő alakulatok és zsoldos halálbrigádok (Blackwater USA és mások) végzetes visszaéléseit -- ez esetben, azt, hogy egy U.S. Apache helikopterről levadászták a Reuters két alkalmazottját és a közelükben tartózkodó 9 gyanútlan, többnyire fegyvertelen civilt, majd a mentésükre érkezőket --, hogy ezek a nemzetközi törvények szerint háborús bűncselekménynek számítanak. Erre hivatkozva a nemzetközi újságíró szövetség többször is tiltakozott Washingtonban, de hiába -- felelősségre vonás nem történt. Volt azonban -- mert mindig akad búza a pelyva közt --, egy rendkívüli ember, méghozzá a CNN vezető beosztású, tehát bizalmi állást betöltő alkalmazottja, nevezett Eason Jordan, aki több szakmai jellegű fórumon is felvetette, a likvidálás veszélyének vannak kitéve a hivatásukat gyakorló riporterek és operatőrök. Erről a következőképpen számoltunk be 2005-ben:
A háborúk kezdetén az amerikai felszabadító seregek Kabulban és Bagdadban is szétbombázták az Al-Dzsazíra hivatalosan működő, az amerikai főparancsnokságnál annak módja szerint bejelentett adóállomásait. Elvégre miért is hagyták volna, hogy közvetítsék a nemzetközi jogszabályokon keresztülgázoló esztelen pusztítást és a polgári lakosság kíméletlen irtását a világ felé!? Tareq Ayoub, az Al-Dzsazíra nemzetközileg ismert vezető tudósítója bagdadi irodájában esett áldozatul az amerikai fegyvereknek, míg a Reuters hírügynökség képviselője, Taras Protsyuk és a spanyol Telecino tudósítója, Jose Couso a Palestine hotelben működő sajtóirodájukban lelték halálukat. A túlélő riporterek és stábjuk -- néhányan sebesülten -- állandó fenyegetéseknek kitéve, életük kockáztatásával továbbra is tudósítottak a két megszállt országból, míg tavaly augusztusban az al-Allawi-kormány többszöri zaklatás és ideiglenes zárolás után véglegesen kiutasította Irakból a népszerű és szakmailag tekintélyes hírközlő állomást -- bujtogatással és ellenpropagandával vádolva.
A napokban újabb győzelmet könyvelhetett el Washington a szólás-
és sajtószabadság őrangyalaként: kitartó nyomás és fenyegetések hatására
eredeti tulajdonosa,
Katar kormánya végre megadta magát: beleegyezett a privatizálásba,
és piacra rakta az Al-Dzsazírát.
A "Közel-Kelet szeme, füle és szíve" már régen Washington
begyében volt. Colin Powell
külügyminiszter személyesen is szót emelt a működtetése ellen, a
babérokat viszont utódja, Condoleezza Rice fogja
learatni, mikor a globális média végre bekebelezi és uniformizálja a független
sajtószolgáltatás és hírközlés jelentős keleti bástyáját.
*
Csak napokkal február 4-i írásunkat követően a New York Sun leközölte a Davosban ülésező Világgazdasági Fórum rendezte panelviták egyik résztvevőjének állítását, mely szerint Irakban az amerikai katonák szándékosan likvidálják a nem kívánatos újságírókat és tudósítókat. A CNN híradó részlegének vezetője, Eason Jordan, a Túl fogja élni a demokrácia a médiát? címmel rendezett konferencia felszólalójaként felfedte, ő maga 12 újságíróról tud, akiket nemcsak hogy meggyilkoltak az amerikai csapatok, de katonai célpontként intéztek el.
A konferencia egy másik amerikai
résztvevője, Barney Frank demokrata képviselő utólag azt nyilatkozta a Sun
riporterének, Jordan azt is említette, tudomása van róla, hogy az Al Dzsazíra
egyik letartóztatott riporterével, akit az Abu Ghraib börtönben tartottak fogva,
megetették a cipőjét. (Bár ő még szerencsés volt, hogy ezt utólag
elmesélhette.) Egyébként ez nem az első eset volt, hogy a "felszabadult" Irakot
is megjárt, nyilván kiválóan tájékozott Jordan felhozta a katonaság eljárását,
amelynek következtében (túl sokat látott? túl sokat tudó? túl önálló?)
riporterek vesztették életüket. 2004 novemberében a Portugáliában tartott
News Xchange nemzetközi konferencián hasonló vádaknak adott hangot. Az
Xchange korábbi, 2002-es összejövetelén pedig az izraeli katonaságról
állította, hogy "számos alkalommal" szándékosan vadászott a CNN kiküldött
tudósítóira.
Olvasóink talán
még emlékeznek rá, hogy 2002-ben a
Jordániából accreditált
palesztin
fotóriporter --
a Pentagon szerint véletlen -- agyonlövését
annak idején azzal kommentáltuk, "komoly
figyelmeztetés volt minden külföldi riporternek, ne üsse az orrát a
nagyok
dolgába".
És pontosan erről volt szó. Azonban nem mindenki volt hajlandó tudomásul venni a
nyilvánvaló fenyegetést, minek következtében az elmúlt 2 év alatt több
mint 60 újságíró, filmoperatőr és fotóriporter vesztette életét Irakban.
A konkrét esetekre alapozott szándékos veszélyeztetés és likvidálások ténye
európai és közel-keleti médiakörökben vissza-visszatérő téma, azonban egy magasbeosztású amerikai médiaszemélyiség szájából hallani a Pentagon
kritikáját egészen rendkívüli eset, és csak idő kérdése, hogy mikor és milyen
retorziót fog maga után vonni. (
Addenda: A New York Sun cikke után pár nappal Eason Jordan lemondásra kényszerült, anélkül, hogy állításait a nyilvánosság előtt hivatalosan kétségbe vonták, vagy cáfolták volna. De nem csak a Pentagon és a Fehér Ház lapított. Egyetlen tv-network sem indított vizsgálatot az ügyben (Hallóóóóó CNN!), annak ellenére, hogy statisztikailag a riporterek és operatőrök elhalálozási esélye 10-szer nagyobb, mint a katonáké. Még azok a blogírók, akik futólag közölték is Jordan kollegiális kiállását, és pozitívan kommentálták, sem hozták fel védelmében ezt a megdöbbentő statisztikát.
* *
Manning azért hozta nyilvánosságra a Wikipedián keresztül a számára hozzáférhető (nem szigorúan) titkosított dokumentumokat, mert ezekből ő, a maga 23 évével, rádöbbent az iraki háború jogtalanságára, esztelen kegyetlenségére -- ami miatt keserűen kiábrándult feletteseiből, illetve a washingtoni kormánypolitikából. A nagyon fiatalok őszinte (szent?) naivitásával azt e-mailezte barátságot tettető besúgójának, szeretné elérni, hogy "az emberek, legyenek bárkik is, lássák az igazságot, mivel anélkül nem tudnak megfelelő döntéseket hozni". Úgy vélte, "az információnak szabadnak kellene lenni, mivel köztulajdon".
Manning abban reménykedett, hogy ha az illegális kormányintézkedéseket, törvénytelen hivatalos eljárásokat, nemzetközi törvényszegéseket felfedi, az "világviszonylatban vizsgálatokat, vitákat és reformokat fog elindítani". Ha Obama elnök betartotta volna az ígéretét, hogy övé lesz "a történelem legtranszparensebb adminisztrációja", akkor így is történt volna. Az elmúlt 4 év alatt azonban az igazságügyi minisztérium éppenséggel fokozott hajszát indított a kormányszintű és hatósági visszaéléseket leleplezők ellen. Obama első terminusa alatt sokkal több 'whistle blower' ellen indult eljárás kémkedés és az ellenség közvetett támogatásának súlyos, többnyire hamis vádjával, mint elődjeinek bármelyike alatt.
Mikor a megkínzott, megalázott, elszigetelt Manningen erőt vesz a csüggedés, és a betonpadlózatba döngöli a kilátástalanság, némi pszichikai kapaszkodó lehet számára, hogy integritásáért, karakánságáért és önzetlenségéért nagyon sokan tartják eszményképüknek szerte a világban. És nem kevésbé felemelő lehet számára az, hogy három nobel-békedíjas -- Desmond Tutu, Mairead Maguire és Adolfo Pérez Esquivel -- közös nyilatkozatban magasztalta áldozatvállalását és hősiességét:
"Mi, mint olyan emberek, akik arra szántuk az életünket, hogy részt vegyünk egy békésebb és igazabb világ kialakításában, tisztelgünk Manning bátorsága előtt, és elítéljük a kormány szigorú eljárását."(*2)
*1 "Ne gyilkold meg a hírhozót!"
*2 Nobel Laureates Salute Bradley Manning:
Archbishop Desmond Tutu, Mairead Maguire and Adolfo Pérez Esquivel.
2012
Addenda:
Az amerikai Glenn Greenwald, a guardian.co.uk kiváló újságírója, aki 2012 decemberében hosszú cikkben számolt be a tárgyalás alatt álló egyszerű közkatonából a hírszerzésbe került elemzőről, befejezésként azt írta, "amit Manning feltételezhetően adott a világnak, azért hálát és kitüntetést érdemel, nem életfogytiglani börtönt."
The 23 journalists killed in
combat-related crossfire make up 34 percent of the worldwide death toll this
year, about twice the historical average. And beginning in 2010, the number of
journalists killed while covering street protests or similar dangerous
assignments has risen well above the rates recorded since 1992. Journalists
carrying cameras--still photographers, television cameramen, and
videographers--paid an unusually heavy price in recent years. Freelancers and
online journalists have also composed an increasing proportion of fatalities
during this timeframe. (…)
Unfortunately, there is little accountability for attacks on journalists in
Syria or elsewhere. "Most of these abuses remain unpunished," the United Nations
Educational, Scientific and Cultural Organization said in a March 2012 report on
journalist security. "States must therefore ensure that the perpetrators of
crimes and acts of violence against media professionals and associated personnel
are brought to justice, while also taking preventative measures to ensure that
such crimes are not committed in the first place." The rate of accountability
for journalist deaths in 2012? Zero. (Frank Smyth:
Combat deaths at a high, risks shift for journalists. CPJ. December
2012
“I saw the truth,” Samir Chmagh, 19, son of the dead man, said Tuesday in
his family’s living room in Baghdad. “They saw clearly that they were
journalists and that they were holding cameras. It was painful when we saw this
movie.” It was a fog-of-war moment
in July 2007 on the streets of Baghdad in which American troops gunned down men
they identified as insurgents. The attack left 12 people dead, including Namir
Noor-Eldeen, a 22-year-old Reuters photographer, and Mr. Chmagh, 40, a driver
and assistant for the news agency. A
video from the cockpit of an Apache helicopter was released on Monday by
WikiLeaks.org, an online organization that said it had received the video from a
whistle-blower in the military. (…)
The Committee to Protect Journalists, a nonprofit group based in New York that promotes press freedom and
monitors violence against journalists around the world, said in a statement that
the video “confirms our long-held view that a thorough and transparent
investigation into this incident is urgently needed.”
(Tim Arango and Elisabeth Bumiller:
For 2 Grieving Families, Video Reveals Grim Truth. April 6, 2010)
"information should be free / it belongs in the public domain / because
another state would just take advantage of the information … try and get some
edge / if its out in the open … it should be a public good." (Bradley Manning’s
web chat
Julian Assange: What’s important to remember is that every step that the Apache takes in opening fire is authorized. It does pause before shooting. It explains the situation, sometimes exaggerating a little to its commanders, and gets authorized permission. These are not bad apples. This is standard practice. You can hear it from the tones of the voices of the pilots that this is in fact another day at the office. These pilots have evidently and gunners have evidently become so corrupted, morally corrupted, by the war that they are looking for excuses to kill. That is why you hear this segment, “Come on, buddy! Just pick up a weapon,” when Saeed, one of the Reuters employees, is crawling on the curb. They don’t want him for intelligence value to understand the situation. The man is clearly of no threat whatsoever. He’s prostate on the ground. Everyone else has been killed. They just want an excuse to kill. And it’s some kind of — appears to me to be some kind of video game mentality where they just want to get a high score, get their kill count up. And later on you’ll hear them proudly proclaiming how they killed twelve to fifteen people. (…) Something that has been missed in some of the press reportage about this is that there is a third attack, just twenty minutes later, by the same crew, involving three Hellfire missiles fired onto an apartment complex where the roof was still under construction. We have fresh evidence from Baghdad that there were three families living in that apartment complex, many of whom were killed, including women. And we sent a team down there to collect that evidence. So that is in the full video we released, not in the shortened one, because we didn’t yet have that additional evidence. Innocent bystanders walking down the street are also killed in that attack. (Massacre Caught on Tape: US Military Confirms Authenticity of Their Own Chilling Video Showing Killing of Journalists. Democracy Now! April 6, 2010) [The US military has confirmed the authenticity of newly released video showing US forces indiscriminately firing on Iraqi civilians. On Monday, the website WikiLeaks.org posted footage taken from a US military helicopter in July 2007 as it killed twelve people and wounded two children. The dead included two employees of the Reuters news agency, photographer Namir Noor-Eldeen and driver Saeed Chmagh. Amy Goodman]
Prosecutors said that if Manning had released documents to
The New York
Times instead of WikiLeaks, they would still charge him with aiding the
enemy. Never before has a soldier been jailed for releasing information to the
media. The Los Angeles Times subsequently published an editorial
criticizing "the federal government's unprecedented targeting, in recent years,
of whistleblowers and those who leak to the press," and calling the charge of
aiding the enemy "excessive."
“I
think, in one sense, that WikiLeaks has done an extraordinarily valuable
service, because it has exposed what it is that war actually is, what we’re
actually doing in Afghanistan and Iraq on a day-to-day basis. My concern with
the discussions that have been triggered, though, is that there seems to be the
suggestion, in many circles — not, of course, by Julian — that this is some sort
of extreme event, or this is some sort of aberration, and that’s the reason why
we’re all talking about it and are horrified about it. In fact, it’s anything
but rare. The only thing that’s rare about this is that we happen to know about
it and are seeing it take place on video. This is something that takes place on
a virtually daily basis in Iraq and Afghanistan and other places where we invade
and bomb and occupy. And the reason why there are hundreds of thousands of dead
in Iraq and thousands of dead in Afghanistan is because this is what happens
constantly when we are engaged in warfare in those countries.” (Glenn Greenwald
journalist. Democracy Now! April 6,
2010
„I think that in an age where so much information is flying through cyberspace,
we all have to be aware of the fact that some information which is sensitive,
which does affect the security of individuals and relationships, deserves to be
protected and we will continue to take necessary steps
to do so.” (Secretary
Hillary Clinton’s justification for
Bradley
Manning’s prosecution. 2011) [In 2011
Army Private
Bradley
Manning was charged with multiple felonies and faced decades in prison for
leaking documents that he firmly believed the public had the right to see
--
none of those was top secret.]
"Manning’s release to WikiLeaks of a State Department cable revealed U.S.
knowledge that an American atrocity which the government had denied had actually
occurred, without leading to any prosecution of the perpetrators. That
publication forced [Iraq prime minister Nouri] Maliki — who had been inclined to
allow President Obama to keep 10,000 or more American troops in Iraq beyond the
end-of-the-year deadline agreed by Bush — to insist that there be no immunity
from prosecution by Iraqi courts for American troops remaining. Obama couldn't
keep American troops there — to be accused, perhaps correctly, of atrocities —
without immunity. He had to pull them all out." (Daniel
Ellsberg explains that Manning saved lives, rather than causing harm to
thousands, as the government claimed. May 10, 2013
The government has been collecting data on nearly every U.S. citizen and assembling webs of their relationships, National Security Agency whistleblower William Binney told the Hackers On Planet Earth (HOPE) conference last week. Binney worked for the Defense Department's foreign signals intelligence agency for 32 years before resigning in late 2001 because he "could not stay after the NSA began purposefully violating the Constitution," according to a statement he made in court records. On April 20 he gave his first interview after resigning to Democracy Now!, asserting that the FBI raided his home after he blew the whistle on the NSA's extensive spying on Americans. On July 2 Binney, along with two other former NSA employees, agreed to provide evidence in the Electronic Frontier Foundation's lawsuit that alleges the U.S. government operates an illegal mass surveillance program (i.e. Jewel vs. NSA). (Michael Kelley: NSA Whistleblower Says The Feds Are Gathering Data On Nearly Every US Citizen. Business Insider. July 17, 2012)
Juan Mendez
has completed a 14-month investigation into the treatment of Manning since the
soldier's arrest at a US military base in May 2010. He concludes that the US
military was at least culpable of cruel and inhumane treatment in keeping
Manning locked up alone for 23 hours a day over an 11-month period in conditions
that he also found might have constituted torture. "The special rapporteur
concludes that imposing seriously punitive conditions of detention on someone
who has not been found guilty of any crime is a violation of his right to
physical and psychological integrity as well as of his presumption of
innocence," Mendez writes. The findings of cruel and inhuman treatment are
published as an addendum to the special rapporteur's report to the UN general
assembly on the promotion and protection of human rights. They are likely to
reignite criticism of the US government's harsh treatment of Manning ahead of
his court martial later this year.
Chelsea Manning (formerly Bradley Manning), currently incarcerated at Leavenworth Prison, will be recognized at a ceremony in absentia at Oxford University's prestigious Oxford Union Society “for casting much-needed daylight on the true toll and cause of civilian casualties in Iraq; human rights abuses by U.S. and “coalition” forces, mercenaries, and contractors; and the roles that spying and bribery play in international diplomacy,” according to the press release, published by activist and author David Swanson. The Sam Adams Award acknowledged Chelsea Manning, 26, for revealing to the world some of the atrocities of the Iraq War, including the "Collateral Murder" video – footage taken in July 2007 from inside the cockpit of a US Apache helicopter as US troops onboard cut down 12 unarmed civilians, including two Reuters reporters. (Chelsea Manning awarded 2014 Sam Adams Prize for Integrity in Intelligence)
Manning "exposed the dark side shadows of our national security regime and foreign policy follies. His acts of civil disobedience … strike at the very core of the critical issues surrounding our national security, public and foreign policy, openness and transparency, as well as the unprecedented and relentless campaign by this Administration to snuff out and silence truth tellers and whistleblowers in a deliberate and premeditated assault on the 1st Amendment." (Former senior NSA executive and SAAII Awardee Emeritus Thomas Drake)
“As Iraq erupts in civil war and America again contemplates intervention, that unfinished business should give new urgency to the question of how the United States military controlled the media coverage of its long involvement there and in Afghanistan. I believe that the current limits on press freedom and excessive government secrecy make it impossible for Americans to grasp fully what is happening in the wars we finance. One of my regular tasks was to provide, for the public affairs summary read by the command in eastern Baghdad, a single-sentence description of each issue covered, complementing our analysis with local intelligence. The more I made these daily comparisons between the news back in the States and the military and diplomatic reports available to me as an analyst, the more aware I became of the disparity. In contrast to the solid, nuanced briefings we created on the ground, the news available to the public was flooded with foggy speculation and simplifications.” (Chelsea Manning: The Fog Machine of War. [Chelsea Manning on the U.S. Military and Media Freedom] The New York Times. June 14, 2014)
Manning told me she heard the name WikiLeaks for the first time in 2008, at a computer security training course at Fort Huachuca. By the end of 2009, she had started logging on to internet relay chat conversations devoted to the site. (I.R.C., a semisecure protocol, was then the preferred method of communication for hackers.) Initially, she was an observer: She was intrigued by the work that Julian Assange and his team were doing, if not quite ready to endorse their argument for total transparency. She told me that she believed then, and believes now, that “there are plenty of things that should be kept secret.” “Let’s protect sensitive sources. Let’s protect troop movements. Let’s protect nuclear information. Let’s not hide missteps. Let’s not hide misguided policies. Let’s not hide history. Let’s not hide who we are and what we are doing.” (Matthew Shaer: The Long, Lonely Road of Chelsea Manning. The New York Times. June 12, 2017)
“Where you stand determines what you see.” Chelsea Manning, by virtue of her past work as an analyst with the U.S. military, carefully studied footage of what could only be described as atrocities against human beings. She saw civilians killed, on her screen, and conscience didn’t allow her to ignore what she witnessed, to more or less change the channel. One scene of carnage occurred on July 12, 2007, in Iraq. Chelsea Manning made available to the world the black and white grainy footage and audio content which depicted a U.S. helicopter gunship indiscriminately firing on Iraqi civilians. Twelve people were killed, including two Reuters journalists. (…) In 2013, she was convicted by court-martial and sentenced to 35 years in prison for leaking government documents to Wikileaks. On January 17, 2017, President Obama commuted her sentence. In May of 2017, she was released from military prison having served seven years. (Kathy Kelly: Judging U.S. War Crimes. March 10, 2019)
Chelsea Manning, who bravely exposed atrocities committed by the U.S. military, is again imprisoned in a U.S. jail. On International Women’s Day, March 8, 2019, she was incarcerated in the Alexandria, VA federal detention center for refusing to testify in front of a secretive Grand Jury. Her imprisonment can extend through the term of the Grand Jury, possibly 18 months, and the U.S. courts could allow the formation of future Grand Juries, potentially jailing her again. (Kathy Kelly: Judging U.S. War Crimes. March 10, 2019)
Chelsea Manning's legal team said Wednesday that the former intelligence analyst tried to take her own life Wednesday, but was transported to a hospital where she is recovering. Manning has been in jail since May 2019 for refusing to testify before a grand jury investigating WikiLeaks. She was scheduled to appear in federal court in Alexandria, Virginia, on Friday for a hearing on a motion to terminate the civil contempt sanctions stemming from that refusal. In the motion filed last month, Manning's lawyers argued that Manning has shown during her incarceration that she can't be coerced into testifying before a grand jury. Manning served seven years in a military prison for leaking a trove of documents to WikiLeaks before President Barack Obama commuted the remainder of her 35-year sentence in 2017. (AP. March 11, 2020)
American whistleblower Chelsea Manning's legal team revealed late Wednesday that she is recovering in the hospital after attempting to take her own life while jailed for the vast majority of the past year in what one United Nations expert has denounced as "an open-ended, progressively severe coercive measure amounting to torture." (Jessica Corbett: Chelsea Manning recovering after attempting suicide while jailed in ‘coercive measures amounting to torture’. Common Dreams. March 12, 2020)
"In spite of... over a year of so-called 'coercive' incarceration and nearly half a million dollars in threatened fines—she remains unwavering in her refusal to participate in a secret grand jury process that she sees as highly susceptible to abuse." (Legal team of whistleblower Chelsea Manning, 2020)
"I object to this grand jury... as an effort to frighten journalists and
publishers, who serve a crucial public good. I have had these values since I was
a child, and I've had years of confinement to reflect on them. For much of that
time, I depended for survival on my values, my decisions, and my conscience. I
will not abandon them now."
6. írás
Október 25.
Még az a szerencse, hogy időnként nevetséges – bár sokszor inkább kényszerű vihogást kiváltó – dolgok is vannak a televízió politikai műsoraiban, különben már az a kis százaléknyi néző is lemorzsolódott volna, mely undorát leküzdve még figyelemmel kíséri, mivel is etetik folyamatosan az egyre sikeresebben idomított népet… Az amerikai választást csak 20 nappal megelőzően a CNN tv-adó sztárolt riportere, Hogyacsudábakerültképernyőre Amanpour arra volt kíváncsi, vajon milyen jövő vár a Nyugat és Izrael globális terveinek útjába kerülő országokra mint Afganisztán, Szíria, Líbia, Irán…
A témát hallva a gyanútlan alkalmi néző joggal gondolhatta, valaki olyant fog erről megkérdezni, aki az évszázad első évtizedében – a hivatalos állásfoglalás és propaganda ellenére – bravúrosan átlátta, és így ellenezte a Bush–Cheney-kormány illegális és tévutas külpolitikáját, és ennek megfelelően kritikával szemlélte, talán el is ítélte annak mai napig tartó folytatását. Az lett volna a logikus, hogy olyan diplomáciában és politológiában jártas valakit bír szóra, aki vérontás helyett nemcsak a Bush-időkben, de az Obama-évek alatt is a nemzetközi jog érvényesítésének, a konfliktusok békés megoldásának híve, sőt hirdetője volt. (Az előző, 5. cikkünkben felsoroltunk néhányat közülük.)
Amanpour azonban a maga módján ítéli meg az
érdemeket, méri a tisztességet és
alkalmazza a humanitás kritériumait, ezért az
állandó háborúk és
rezsimváltó terrorakciók
közepette olyan interjúalanyt
választott, aki a neokonzervatívizmus imperialista ideológiájának
elkötelezettjeként okozója és felelőse, nem
pedig
hitelt érdemlő
felmérője a várható eseményeknek.
„És ki más lenne, aki jobban meg
tudná mondani
nekünk, hogy mi vár Amerikára és a világra, mint az, aki ott volt a
lövészárokban, Britannia volt külügyminisztere, Jack Straw, Britanniával, az
Egyesült Államok kulcsfontosságú
szövetségesével egyetemben a jó és a nehéz időkben, mint az iraki háború, és
mint Tony Blair vezető diplomatája, kulcsfontosságú szerepet játszott a Nyugat
tennivalóinak előjegyzésében Afganisztánban, Iránban, a Közép-Keleten és azon
túl.”(*1)
Tényleg, ki más is lenne, aki jobban tudná, és felérne a vétkesek közt cinkos Jack Strawhoz?
*1 A slamposan összefolyó mondatszerkesztés [az angol nyelvhasználatban iskolázatlanságot jelentő run-on sentence] jellemző a világ egyik legjobban fizetett riporterének stílusára
Ebben a témában lásd még: Lapszemle-kommentár 2003. I. évfolyam 26. írás ("Angliában olyan nagy a felháborodás a Blair-Straw duó hazudozása és felelőtlennek ítélt döntése miatt, hogy a tornyosuló hullámok idáig, a keleti partra is átcsapnak. Erre fel és nem hazai nyomásra kényszerültek magyarázkodni és mosakodni egyesek Washingtonban.")
Addenda
Colin Powell was the subject of controversy in 2004 when, in a conversation with British Foreign Secretary Jack Straw, he reportedly referred to neoconservatives within the Bush administration as "fucking crazies." (In addition to being reported in the press (though generally, the expletive was censored in the U.S. press), the quote was used by James Naughtie in his book, The Accidental American: Tony Blair and the Presidency, and by Chris Patten in his book, Cousins and Strangers: America, Britain, and Europe in a New Century.)
*
Jack Straw sem szóban, sem írásban nem szégyenli azt a neokonzervatív önvédelmi hamukát hangoztatni, miszerint Irak ma jobb hely, mint a néhai elnök, Szaddám Huszein idején volt. Azt állítja, az iraki gazdaság teljesítménye tavaly 9,6 százalékkal nőtt, a közszolgáltatások "drámai mértékben" javultak, 2003-ban csak 13 millió iraki jutott hozzá tiszta ivóvízhez, ma viszont már 22 millió embernek van egészséges vízellátása, a csecsemőkori halálozási arány pedig kevesebb mint a felére csökkent… Véleménye szerint – amire nem szolgál semmilyen bizonyítékkal -- Szaddám Huszein a szövetségi beavatkozás nélkül előbb-utóbb újraindította volna fegyverfejlesztési programját, és még akár a környező arab országokban beindult politikai megmozdulások ellen is felléphetett volna. A Kadhafival kapcsolatos feltételezése az egyetlen, ami valószínűnek tűnik: a líbiai vezetőt az vette rá tömegpusztító fegyverfejlesztési programjának békés feladására 2003-ban, hogy "a nyugatiak annak idején megmutatták, készek háborút indítani Irak ellen az övéhez hasonlóan nagy hatásfokú fegyverek miatt".
Annak ellenére, hogy többek között Colin Powell, külügyminiszter és a CIA-főnök, George Tenet nyilvánosan cáfolták az irakiak nukleáris fegyvergyártó képességét és ezzel közvetve a támadó szándékát, a Kongresszus olaj és a petro-dollár érdekeltségű demokrata vezéregyéniségei (Pelosi, Clinton, Gephardt, Biden, Lieberman és mások mint Samuel Berger) 2002-ben háborús hisztériakeltőkként versenyt hazudtak a Fehér Házbeliekkel és egymással:
"And frankly they (the sanctions) have worked. He (Saddam Hussein) has not developed any significant capability with respect to weapons of mass destruction. He is unable to project conventional power against his neighbors." (Secretary of State Colin Powell. February 24, 2001)
“We do not have any direct evidence that Iraq has used the period since
[Operation] Desert Fox to reconstitute its WMD programs, although given its past
behavior, this type of activity must be regarded as likely."
(George Tenet Director of Central Intelligence for the
United States Central Intelligence Agency [CIA])
House Democratic Leader Nancy Pelosi: "Saddam Hussein certainly has chemical and biological weapons. There's no question about that." (NBC's Meet the Press. November 17, 2002)
US Senator Hillary Clinton: “I believe the facts that have brought us to this fateful vote are not in doubt. Saddam Hussein is a tyrant who has tortured and killed his own people... Intelligence reports show that Saddam Hussein has worked to rebuild his chemical and biological weapons stock, his missile delivery capability and his nuclear program. He has also given aid, comfort and sanctuary to terrorists including Al Qaeda members.” (October 10, 2002)
US Senator Richard Gephardt: “September 11 was the ultimate wake-up call. We must now do everything in our power to prevent further terrorist attacks and ensure that an attack with a weapon of mass destruction cannot happen. … the first candidate we must worry about is Iraq… [Saddam Hussein] continues to develop weapons of mass destruction, including nuclear devices.” (Leader of the Democratic Caucus in the House, October 10, 2002)
US Senator Joseph Isador Lieberman: "Saddam can't remain in power. We have reasons to believe he is developing nuclear weapons." (February 2002)
Senator Joe Biden: "For two decades, Saddam Hussein has relentlessly pursued weapons of mass destruction. There is a broad agreement that he retains chemical and biological weapons, the means to manufacture those weapons and modified Scud missiles, and that he is actively seeking a nuclear capability. (...) We must be clear with the American people that we are committing to Iraq for the long haul; not just the day after, but the decade after..." (Senate debate. October 2oo2)
5. írás
Október 7.
Akik egyformán bűnösök, azok egyformán is hazudnak. Logikus, nem? Ezért nem különösebben meglepő hogy Jack Straw napokban megjelent memoárkötetében (Last Man Standing: Memoirs of a Political Survivor) a többször felvetett kérdésre -- ha 2002-2003-ban tudta volna mindazt, amit ma, támogatta volna az Irak elleni háborút? -- ugyanazt hazudta, mint amerikai külügyminiszter-társai: Colin Powel és Condoleezza Rice: "Nem, nem támogattam volna. Hogyan is dönthettünk volna az iraki invázió mellett, ha tudtuk volna, hogy nincsenek az országban tömegpusztító fegyverek?" A kis ártatlan jószág…! Egyszerűen csak nem tudta, mi a helyzet Irakban. És ez még csak nem is az ő hibája volt. Hiányos tájékoztatás, félreinformáltság, némi 'group thinking' miatt támogatta Bush és Blair nukleáris hatásfokot megközelítő bombázásait és rakétatámadásait. Ezt a blődséget vajon ténylegesen mentségnek, meggyőző magyarázatnak szánta?
(Amerikai demokrácia-terjesztés. Archívum)
A memoir csak betonba önti -- ami a külügyminiszter megfigyelőinek eddig sem lehetett kétséges --, hogy Straw már régen teljes felmentést adott önmagának. Mint írta, idővel realizálta, hogy "értelmetlen továbbra is a gyakran felvetett kérdésen töprengenie", hiszen a háború melletti döntését “az akkor rendelkezésére álló legjobb bizonyítékok alapján hozta”. Micsoda? A legjobb bizonyítékok alapján? Bár nevetségesen ostoba dolog lenne egy háborúpárti kormánypolitikustól utólag gyötrő szégyenérzetet és mea culpát várni, mégis, egy ekkora hazugság gyomorszájon vágja az olvasót, úgy, hogy belegörnyed. Mivel az iraki háború rétegérintett téma, nyilván nem a birsalmasajt készítőknek szánta könyvét, hanem a napi politikában, történelemben, politológiában, társadalomfilozófiában jártasaknak – őket nézi tehát Straw gyengeelméjűeknek?
Róluk tételezi fel, hogy
annyira
tájékozatlanok,
úgy
manipulálja őket, ahogy kedve tartja? Nekik akarja bemesélni, hogy “az elérhető legjobb
bizonyítékok alapján döntött” egy
lefegyverzett, szankcióktól meggyötört,
fegyverforgatásra alkalmas generációit veszített
védtelen
ország lerohanása mellett?
Straw talán azt tételezi fel, hogy senki sem olvasta Scott Ritter 2003-ban megjelent könyvét (Frontier Justice*1) és publikációit, nem hallotta vészharangot kongató interjúit, előadásait? Vagy reméli, hogy azóta mindenki amnéziába esett? Ritter 1991-98 között az ENSZ nukleáris fegyverellenőre volt Irakban, és mint nagy tudású, felelős szakember cáfolta számos fórumon a Bush és Blair kormányok minden bizonyítékot nélkülöző állításait az iraki tömegpusztító fegyverek világveszélyéről. Ennek ellenére lehet, hogy Blair pincsikutyája azt tételezi fel, senki sem emlékszik rá, hogy a BBC két évvel a háború előtt többször is foglalkozott vele, hogy Szaddám Huszein rendszere térdre kényszerült az embargók hatására, és nem rendelkezik többet a kapacitással, hogy fejlett technológiájú támadó, vagy akár védelmi fegyvereket gyártson, vagy vegyen. Irak teljes ipari és gazdasági leépülése és a több mint 1 millió halott ('járulékos áldozat') miatti nemzetközi felháborodás(*2), illetve a humanitárius szervezetek nyomására az ENSZ-ben többségbe kerültek az embargó beszüntetése mellé álló országok -- ez volt az egyik ok, ami kiváltotta Washingtonban, Londonban és Tel Avivban a központilag gerjesztett, nagy ütemben terjesztett háborús hisztériát.
A jelenséget és veszélyét időben felismerve
hangoztatta
John R. MacArthur
politikai újságíró és szerző, az
intellektuális
Harper's Magazine
elnöke és kiadója 2002 decemberében, hogy “valójában minden, amit a Bush-adminisztráció csinál, az (tervszerű) kalkuláció eredménye, és nagy része
hazugságon és féligazságon alapszik”.
Hozzá hasonlóan
Hans Von Sponeck, volt ENSZ főtitkár helyettes
Az álcázott előkészületeket és a háborús mítoszgyártást próbálta megtorpedózni a
*1 Despite the attempts at assasinate his character
during 2003-2003, Scott Ritter has been proven correct about Iraq and its lack
of WMD. He is correct that we the citizens and the Congress are culpable for
beleiving the Big Lie. (…) Ritter articulately makes the case that Iraq had long
ago lost its ability to manufacture WMD's, and details his efforts to stop
Bush's illegal war of aggression. Certainly, the lack of WMD's found in Iraq has
proven Ritter entirely correct in virtally all of his assertions, and he has
been utterly vindicated. The sad, ignorant war-supporters who ignored him -- or
worse, questioned his patriotism -- have been exposed as un-American idiots who
understood nothing of WMD's. If America had done a better job of listening to
Mr. Ritter, our young people would not have died in vain, and we would not be
stuck in a quagmire today. (On Amason about
Frontier Justice : Excellent book - Ritter understands what defines
patriotism. October 27, 2003)
*2 Washington tiltakozása ellenére Beirutban a 2002. márciusában tartott arab csúcstalálkozón 22 ország kormánya, beleértve Kuvait vezetőségét is, a gazdasági és fegyveres embargó feloldása mellett döntött.
*3. Hans Von Sponeck, volt ENSZ főtitkárhelyettes, 2002 júliusában elutazott Irakba, és végiglátogatta az állítólagos tömegirtó fegyverek tárhelyeit, de csak használhatatlanná vált maradványokat talált. Hazatérve úgy nyilatkozott: "nincs bizonyíték az al-Kaida-Irak kollaborációra". “Evidence of al-Qaida/lraq collaboration does not exist…. Six years of revisions to sanctions policy on Baghdad have repeatedly promised ‘mitigation’ of civilian suffering. Yet, in 1999, UNICEF confirmed an estimated 5,000 excess child deaths every month above the 1989 pre-sanctions rate. Four months ago, UNICEF reported that more than 22 per cent of the country’s young children remain chronically malnourished. Credible opposition groups outside Iraq have called for delinking economic and military sanctions. At the March Arab summit in Beirut, all 22 Arab governments (including Kuwait) called for the same. If the economic embargo on Iraq is not in their interest, then in whose interest is it?” (Hans Von Sponeck. July 29, 2002) [Von Sponeck is former UN Assistant Secretary General. He headed the UN “oil-for-food” program until he resigned in 2000 in protest over the continued sanctions on Iraq. He was in Iraq two weeks ago, visited sites purported to be weapons sites and found them to be “defunct and destroyed.”]
*
Bár Colin Powell nem ismeri be, de igenis tudta, hogy a Szaddám Huszein elleni rágalomhadjárat dokumentációja a háborús uszítás eszközeként minden lényeges pontját illetően becsapás, torzítás, hamisítvány és kitaláció volt – a saját erre vonatkozó szóhasználatával „bullsh*t”, vagyis „bikasz*r”. Utólag mégis azzal a gyatra hazugsággal próbálta tisztára mosni magát, amivel Condoleezza Rice, Paul Wolfowiz, John Kerry, Hillary Clinton és a politikusok közül sokan mások: valójában nem felelős semmiért, hiszen csak naivan elhitte, amit „mindenki más”, hogy a CIA és a Pentagon bizonyítékai teljesen megbízhatók. Az iraki atomveszély, úgymond, "nemzetközileg elfogadott tény” volt. Ezzel a gyerekes „mindenki más is” indokkal – Hans Blixet, Mohamed ElBaradeit, Scott Rittert, Joseph Wilsont, William Powellt, Denis Hallidayt, Wesley Clarkot, a békepárti vallási/felekezeti közösségeket, társadalmi szervezeteket és a háború ellen tüntető polgártársainak millióit levegőnek tekintve – Powell generális lezseren fel is mentette magát, és az eseményektől egyre távolabb kerülve mára ismét az ország sorsát befolyásolók közé igyekszik beférkőzni. Mintha kitörlődött volna az emlékezetéből, hogy többek között a saját beosztottjai, a külügyminisztérium hírszerző- és elhárító osztályának szakértői többször is figyelmeztették rá: az elnökhelyettesi hivatal Rumsfeld és Tenet sameszaival kooperációban téves információkkal etetik. Csakis ő tudja, miért hallgatott mégis rájuk, miért lobogtatta élenjárva a háború zászlaját. Egy tisztességes, felelősségtudattal rendelkező miniszter ilyen helyzetbe sodródva önként lemondott volna. (A süllyedő Titanicról Obama kikötőjébe. 2008 október)
"A Bush-adminisztrációnak nem Irak lefegyverzése a célja. A végső cél a rezsim
megbuktatása, és ehhez csak eszközként használja a fegyverinspekciót -- bár
mind a cél, mind az eszköz igénybe vétele megszegése a nemzetközi törvényeknek. Az
egész fegyverinspekció egy szélhámosság."
Powell 2001 februárjában az egyiptomi külügyminiszter hivatalos washingtoni látogatása során tartott sajtókonferencián közölte, hogy az iraki szankciókat folytatni kell, mert eredményesek: az állandó nemzetközi megfigyelés féken tartja Szaddám Huszeint, és így az utóbbi időkben „nem fejlesztett ki semmilyen figyelemre méltó képességet a tömegpusztító fegyverek gyártására. Sőt még arra is képtelen, hogy konvencionális erőt alkalmazzon a szomszédjai ellen.” Mások erről a nyilatkozatáról elfelejtkezhettek, de Powell (aki utólag tagadja) semmiképpen sem.
“Azok a vezetők, akik az iraki háború pártján voltak, mai napig sem tudták megmagyarázni, miért is támadták meg (az országot), ha nem voltak kémiai fegyvereik. Nos, (most megint) ugyanezeket a dolgokat látom történni Irán esetében. Érdekes módon – úgyanúgy, ahogy Condoleezza Rice minisztersége alatt – most is semmibe veszik a külügynél a latin-amerikai országok állásfoglalását. Mintha pontról pontra, színárnyalatról színárnyalatra másolnák az elődök dicstelen külpolitikáját” -- nyilatkozta tavaly ősszel Lula da Silva, aki más dél-amerikai elnökök képviseletében is hangoztatta, hogy Iránnak joga van a békés nukleáris energiához. (Brazília elnöke Luiz Inacio Lula da Silva. 2009)
"Richard Haass, Colin Powell külügyminiszter politikai irányvonalát meghatározó és terveit kidolgozó gárda vezetője önként lemondott 2002-ben, mikor realizálta, hogy a Bush és Powell által követelt leszerelés csupán látszat alkudozás az eleve eldöntött iraki háborút illetően. "As head of State's planning, Haass' mission to the NSC was, ha says, to discuss 'the pros and cons' of escalating toward war with Iraq. Says Haas 'Basically, she (Condoleezza Rice) cut me off and said, 'Save your breath -- the president has already decided what he's going to do on this.' "
Az
ENSZ fegyverinspektorai, a francia, német, orosz, kínai, mexikói
és kanadai kormányok, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA),
Powell jobb
keze, Richard Haass, számos
dél-amerikai, afrikai és muzulmán ország,
a
sok milliós tüntetők hada szerte a világban, az alternatív média
újságírói, szerkesztői, kiadói, Kennedy és Byrd szenátorok, a meghurcolt és meghazudtolt
fegyverszakértő, Scott Ritter,
a
tiltakozásként lemondott amerikai diplomaták és vezető angol politikusok
-- Clare Short és Robin Cook --, a
békeszervezetek
és szószólóik, a
különböző
ellenzéki csoportokba tömörülő értelmiségiek, veteránok, diákok és művészek
nem
tévedtek, nem fogtak mellé.
Éppen ezért senkinek
sincs joga az elmúlt idők
véráldozatáért és tragédiáiért kollektíven
„mindenkit”
felelősséggel terhelni.
Semmi kétség nem fér hozzá, hogy az iraki világveszély egyik fő hangoztatója Dick Cheney volt. Az elnökhelyettes már 2002 augusztusában azt állította, Szaddám Huszein egy évtized alatt újjászervezte nukleáris fegyverprogramját, ráadásul mestere lett a fegyverinspektoroktól való bravúros rejtegetésének. Mindezt annak ellenére hangoztatta, hogy az Atomenergia Ügynökség direktora, Mohamed ElBaradei határozottan cáfolta a titkos arzenál létezését, és Colin Powell is úgy nyilatkozott 2001 februárjában, hogy Szaddám Huszein a gazdasági blokád és szigorú nemzetközi szankciók következtében képtelenné vált tömegpusztító fegyverek gyártására. Ugyanabban a hónapban volt CIA veteránok és a külügyminisztérium regionális szakértői is olyan eredményekre jutottak, semmilyen közvetlen bizonyíték nincs rá, hogy Irak a megsemmisítő amerikai támadásokat követően újraindította volna tömegpusztító jellegű fegyverkezését. Az intervenciót erkölcsi és jogi alapon ellenző volt angol külügyminiszter, Robin Cook, képviselői mandátumáról való lemondását többek között azzal indokolta, hogy Bagdad nem volt reális fenyegetés, mivel nem volt meg a technológiai know-how-ja hosszú távú stratégiai célpontok elérésére. (EMPIRIA Magazin: Cheney, a média és az iráni puskaporos hordó. Jelenkor rovat. 2007. június)
Addenda
Wesley Clark, nyugalmazott generális, aki anyagiak és médiatámogatás híján utolsóként csatlakozott a demokraták 2004-es elnökjelölési kampányához, 2003. december 2-án azt a (sírját megásó) kijelentést tette, ő “soha nem látta sürgősségét a Szaddám Huszein elleni háborúnak és annak, hogy támadást indítsanak az ENSZ beleegyezése nélkül." Bár ezzel a bunkóval demokrata vetélytársait akarta kiütni, valójában a Bush–Cheney-háborút teljes mellszélességgel támogató demokrata pártvezetés felett is ítéletet mondott, minek következtében a fokozatosan ránehezedő nyomás hatására (Nancy Pelosi nem tűri az ilyesmit) kénytelen volt elsőként diszkréten kimaradni a jelöltségért folyó versengésből.
Before we go to war with Iraq, we must be able to determine that Iraq poses a threat to the national security of the United States. Such a determination must be backed up with substantive fact. I believe that Iraq does not pose a threat to the U.S. worthy of war. This conclusion is shared by many senior military officers. According to President Bush and his advisers, Iraq is known to possess weapons of mass destruction and is actively seeking to reconstitute the weapons production capabilities. I bear personal witness, through seven years as a chief weapons inspector in Iraq for the UN, to both the scope of Iraq’s weapons of mass destruction programs and the effectiveness of the UN weapons inspectors in ultimately eliminating them. While we were never able to provide 100 percent certainty regarding the disposition of Iraq’s proscribed weaponry, we did ascertain a 90-95 percent level of verified disarmament. These are the sort of facts that must be included in any hearing that seeks to determine the threat posed by Iraq today. It is clear that Sen. Biden and his colleagues have no interest in such facts.” (Scott Ritter. July 29, 2002) [Ritter was a chief UN weapons inspector in Iraq, is the author of Endgame: Solving the Iraqi Problem Once and For All]
“The American people deserve to know that the key issue here is that there is no proof that Iraq represents an imminent or immediate threat to the United States of America. I will repeat: there is no proof that Iraq represents an imminent or immediate threat to the United States. …The administration has refused to provide the Congress with credible evidence that proves that Iraq is a serious threat to the United States and that it is continuing to possess and develop chemical and biological and nuclear weapons. Furthermore, there is no credible evidence connecting Iraq to al Qaeda and 9-11, and yet there are people who want to bomb Iraq in reprisal for 9-11. Imagine, if you will, as Cleveland columnist Dick Feagler wrote last week, if after this country was attacked by Japan at Pearl Harbor in 1941, if instead of retaliating by bombing Japan, we would have retaliated by bombing Peru. Iraq is not connected by any credible evidence to 9-11, nor is it connected by any credible evidence to the activities of al Qaeda on 9-11. (Congressman Dennis J. Kucinich. Speech on the House floor. October 3, 2002)
"Az al-Kaida/Irak kollaborációra nincs semmilyen bizonyíték" nyiltakozta Hans Von Sponeck, volt ENSZ főtitkár helyettes 2002 júliusában. ("Evidence of al-Qaida/lraq collaboration does not exist.” Hans Von Sponeck. July 29, 2002) [Von Sponeck is former UN Assistant Secretary General. He headed the UN “oil-for-food” program until he resigned in 2000 in protest over the continued sanctions on Iraq. He was in Iraq two weeks ago, visited sites purported to be weapons sites and found them to be “defunct and destroyed.”]
The International Atomic Energy Agency (IAEA) says that the photos do not reveal anything to arouse suspicions of renewed weapons programs in Iraq. And the White House staff have already admitted that Bush's claim that a 1998 IAEA study reported that Iraq would have nuclear weapons capability within six months was mistaken (the report actually "found no indication of Iraq having achieved its program goal of producing nuclear weapons..."). The fact that Bush and Blair's 'evidence' was discredited within 24 hours of its revelation means we should call on our leaders to be on guard and call for scrutiny, deliberation and caution before they commit young men to war based on specious allegations or suspiciously convenient evidence. (Mike Zmolek: Ignore the Distractions: Bush Means War. CommonDreams.org September 9, 2002)
Mikor 2002 szeptemberében Tony Blair személyes találkozójukon néhány satellitfelvételt adott át Bushnak az iraki tömegpusztító fegyvergyártás "legújabb bizonyítékaként', a Nemzetközi Atomenergia Bizottság (International Atomic Energy Agency, IAEA) hozzájutva udvarias ásítást, vagy mosolyt nyomhatott el, mielőtt közölte, hogy valami épületféle felhúzása a régi fegyvergyár helyén nem jelez számukra semmi gyanúsat… a szépreményű Bush- és Blair-bizonyíték 24 órán belül diszkreditálva lett a szakemberek által. Az eset komoly figyelmeztetésként arra intette a döntéshozókat, hogy nagyon meggondolják, százszor ellenőrizzék, mielőtt elkerülhető veszélynek teszik ki a katonaságnál szolgáló amerikai fiatalokat – fokozott figyelmet fordítsanak a többnyire félresöpört, eltorzított vagy kigúnyolt (békepárti) ellenvéleményre. “Traditionally the news media have had a tendency to reflect those in power, especially on foreign policy. Dissident voices are routinely marginalized, trivialized, distorted and even ridiculed, if not ignored altogether. History shows in the case of the Gulf War, Vietnam War, Korean War, Spanish-American War, these dissidents have been accurate more often than not…” (Robert McCheseney author. December 23, 2002)
“The Bush administration’s claim that it has ‘evidence’ of continued
development of Iraqi weapons of mass destruction appears to be the last refuge
of scoundrels. While UNMOVIC and IAEA weapons inspectors are reporting
full cooperation from the Iraqis, Defense Secretary Donald Rumsfeld is
alleging that the inspectors won’t be able to find evidence of Iraqi WMD
programs…. The U.S. determination to wage war against Iraq is becoming more
transparent with each passing day. And U.S. hypocrisy is at an all-time high
given its own dismal record on international treaty obligations and nuclear use
plans.”
(Jacqueline Cabasso
Executive director of Western States Legal Foundation, a nuclear disarmament
advocacy organization. December 10, 2002)
*
Jelen sorok írója már 2003 februárjában igyekezett felhívni a figyelmet rá, hogy a legváratlanabb helyeken is, mint például a Külügyi Minisztériumban, léteznek nemes szemléletű amerikaiak – bár nem kapnak kitüntetést, pódiumot, milliós könyvszerződéseket. Colin Powell, aki bravúrosan túltette magát két irtóhadjárat indításában való dicstelen szerepén, és fel is oldozta magát minden vétke alól, nyilván régen kiiktatta memóriájából valamikori – hűtlennek, okoskodónak, árulónak nyilvánított? – beosztottjait, akik nem hódoltak be neki. Ez azonban erkölcsi szempontból nem mentesíti őt a felelősségtudatuk miatt meghasonlott életükért, kettétört karrierjükért:
Az amerikai külpolitika elleni tiltakozásként egy hónapon belül két hivatásos diplomata adta vissza megbízatását Powellnek. John Brown, aki 1981 óta volt külügyi szolgálatban és a londoni, prágai, moszkvai, belgrádi és kijevi kirendeltségeken teljesített szolgálatot, azzal indokolta lemondását, hogy képtelen tiszta lelkiismerettel támogatni Bush Irak-ellenes háborús terveit. "Az Egyesült Államokat egyre inkább az igazságtalanul alkalmazott nyers erővel azonosítják az egész földkerekségen," írta a magas, bizalmi beosztásban szolgáló Brown. "Az elnök más népek nézeteit figyelmen kívül hagyó döntései egy Amerika-ellenes évszázad születését segítik elő. Személy szerint én a hazám iránti szeretetből csatlakoztam a külügyi szolgálathoz, de most rákényszerülök, hogy feladjam a hivatásomat, pontosan ugyanabból az okból, amiért választottam."
J. Brady Kiesling, athéni diplomata szintén 2003 februárjában adta be lemondását. Íme néhány mondat a korábban Tel Avivban, Jerevánban és Casablancában szolgáló Kiesling felmondóleveléből: "A jelenleg megvalósításra kijelölt kormánypolitika összeférhetetlen nemcsak az amerikai értékrenddel, de az amerikai érdekekkel is. A hevesen forszírozott Irak elleni háború belehajszol minket a nemzetközi legitimáció eltékozlásába, ami pedig Woodrow Wilson óta a leghatékonyabb védelmi és egyben támadásra jogosító fegyverünk volt. Megkezdtük a világon eddig ismert legnagyobb és leghatékonyabb nemzetközi kapcsolatrendszer felbomlasztását. A jelenleg előírt pályakör biztonság helyett instabilitást és veszélyt fog eredményezni." Kiesling nyíltan azzal vádolja a Bush-kormányt, hogy politikai céljainak elérése érdekében szisztematikusan meghamisítja a hírszerzés eredményeit, és a vietnami háború óta nem látott mértékben szándékosan manipulálja az amerikai közvéleményt; az önző status quo pedig a maga érdekében központilag eltúlozza a terrorveszélyt, és szándékosan összezagyválja a terrorizmus és Irak egymástól független problémáját. Kiesling nem érti, miért nem számít, hogy a korábbi partnereink és támogatóink bizalmatlanok és nem állnak mellénk. Az oroszokat és izraelieket hozza fel példának, hogy a fegyveres túlerő nem megoldás a terrorizmusra. "A poszt-háborús Irak romhalmaza, Grozny és Ramallah pusztulása láttán csak egy Mikronézia-rangú idegen ország fogja a jövőben Amerikát követni." (...) Kiesling azzal zárja, „Lemondok, mert megpróbáltam, de képtelen voltam a lelkiismeretemet a kormány szolgálatával összeegyeztetni."
* *
4. írás
Szeptember 25.
Mint tudjuk, bizonyos témakörökben nem ajánlatos az
igazságot keresni, a tényeket firtatni, a hivatalos állásfoglalást adatszerűen
cáfolni. A 9-11-es terrorakcióval kapcsolatban megpróbálják lejáratni,
tönkretenni vagy legalábbis is kigúnyolni
mindazokat, akik a
hivatalos verzió iránti kétségeiknek hangot merészelnek adni, akik titkosított
dolgokat firtatnak, ellentmondásokat feszegetnek, vagy akárcsak logikus
kérdéseket tesznek is fel: ezeket egy kalap alá véve, kellőképpen megvető
hangsúllyal “konspirációs teoristáknak”
nyilvánítják, akiknek együgyű okoskodása, alaptalan piszkálódása nem
érdemel figyelmet, pláne
hivatalos kivizsgálást vagy
nyilvános magyarázatot. Meg kell érteni a nyűtt agyú
fantasztáknak: a téma nem téma. Az ellenségeskedő konspirációs teóriáknak semmi
köze a valósághoz.
A 9-11-es Igazság
(9/11 Truth) nevű tényfeltáró csoport
egyik legtájékozottabb aktivistája, számos könyv szerzője, Don Paul viszont azt
állítja,
éppen
realitásra alapozottan lehet
arra következtetni, hogy maga “a történelem
konspirációkból áll. Konspirációk révén ragadja magához, és tartja meg az uralkodó
osztály a
hatalmat.”(*1)
Ami a 9-11-es konspirációs támadás
iránt ismét felkeltette a széles
látókörű, következetesen gondolkodó konspirációs
teoretikusok figyelmét, az egy szeptemberi
Reuters híradás volt, amit az
NBCN News is leközölt. E hír szerint
egy szövetségi bíró döntése alapján két légitársaság, az
AMR Corp’s American Airlines és a
United Continental Holdings Inc. tárgyalásra kényszerülnek menni,
mivel felelősséggel és így kártérítéssel tartoznak a New York-i ikertornyok
elpusztításáért.
A döntés óriási jelentősége, hogy visszatérhet az eddig
sikeresen eltussolt kérdés boncolgatása -- melyet
az évek során
számos könyv,
publikáció és dokufilm szerzője felvetett – hogy
ha az állítólagos arab légi kalózok nem szerepeltek a nyilvánosan közölt
eredeti
utasjegyzékekben, akkor
hogyan kerültek fel
a gépekre? Rendkívüli hanyagság történt volna a repülőtársaságok részéről,
méghozzá egy és ugyanazon napon, két különböző repülőtéren, 4 különböző gépen? A
valószerűségszámítás szerint ennek semmi esélye, ráadásul az állítólagos arab
fickók a beszállókártya ellenőrzésekor nem szerepeltek egyetlen videofelvételen
sem. Akkor viszont csak két lehetőség maradt. Az egyik, hogy a géprablóknak
minden repülőtéren összeesküvő társai voltak, akik a személyzetbe beépülve
rejtélyes kerülőúton
biztosították a
csoportos
beszállást. Ezt a verziót a
CIA és az
FBI lenyomozta, és
eredménytelensége miatt
egyből kiütötte. A másik verzió, hogy soha nem is
kerültek fel az eltérített (útközben
távirányításra
váltó) gépekre, mivel az akcióhoz nem volt szükség rájuk.
Ha ezt az eddig sikeresen eltussolt alapkérdést valamilyen
jogi ügy kapcsán megpiszkálnák, csak összefüggéseiben lehetne tárgyalni, és ki
tudja,
annak folyamán
mi minden eddig érthetetlen és megfejthetetlen dologra derülne fény, ki mindenki kerülne utólag a pácba.
Ezért
minden valószínűséggel
tárgyalásra, pláne
nyilvános tárgyalásra soha nem fog sor kerülni.
(Akik családtagjaikat, vagy tulajdonukat vesztették el, annak idején privát kártérítési
pereket akartak indítani a légitársaságok ellen, azonban
"biztonsági okokra" hivatkozással megtagadták tőlük
ennek a lehetőségét, és minden tiltakozásuk ellenére rákényszerültek egy kollektív
kártérítés elfogadására.)
A per iránt érdeklődők számára lényeges tudnivaló, hogy a
vádemelő
World Trade Center Properties (WTCP) csak két hónappal a terrortámadás előtt
2,805 milliárd dollár értékben
99 éves bérletet kötött a romló állapotban levő,
műszakilag elévült, évek óta kihasználatlan, tehát ráfizetéses
WTC épületeire, ami akkoriban
hozzáértőknek pocsék, sőt, őrült business-döntésnek tűnhetett, de
végül is
-- micsoda
meglepetés! -- zseniális húzásnak bizonyult.
A WTCP nevében
egy Larry Silverstein nevű befektető, a Westfield America vállalat
igazgatója -- mintha csak látnoki képességekkel rendelkezett volna -- 3,2
milliárdos biztosítást kötött a WTC
lebontásra megérett épületcsoportjára, amely
biztosítás akkor volt
először terrortámadásra is érvényesítve. Bár ez ugyancsak gyanús lehetett volna a
biztosító, ill. viszontbiztosító társaságok szemében, mégis, anélkül, hogy
szokásos üzleti rutinként
alapos
vizsgálatot indítottak volna az ügyben, a
terrortámadás után lezseren kifizettek (vagy helyettük is az állambácsi nyúlt a
közös kasszába) 4,091 milliárd dollárt a
WTCP-nek. Bár nem lebecsülendő bevétel két hónapos üzletkötés eredményeként
(a szerződés 2001. július 23-án vált jogerőssé), ennek ellenére Silverstein, aki
Benjamin Netanjahu régi barátja és befolyásos ember New York és Washington
republikánus köreiben, eredetileg 6,4 milliárdot követelt, mivel úgymond 2
terrorista gép 2 épületét rombolta le… A helyi bíróság azonban egyszeri
terrorakciónak könyvelte el, és
így elutasította.
A Reuters cikke
szerint csak 2 nappal a tragikus támadás után, 2001. szeptember 11-én, mikor a
New Yorkiak még fel sem ocsúdtak megrázkódtatásukból, és még azt sem tudták,
hányan estek áldozatul a barbárságnak, vagy lettek nyomorékok, idegroncsok,
özvegyek, árvák, esetleg egyik óráról a másikra otthontalanok és munkanélküliek,
a WTCP jogtanácsosai máris kártérítési
kérelmet adtak be a United Airlines és
az American Airlines ellen.
Az alapindok: „a terroristák nem szállhattak volna fel a gépre, nem
téríthették volna el, és nem reptethették volna az ikertornyokba, ha a
légitársaságok nem követtek volna el hanyagságot.”(*2)
Silverstein úr nem volt szívbajos, és 8,4 milliárd dollár
kártérítést követelt a légitársaságoktól, hogy -- régi vágya szerint -- újjá tudja
építeni a két felhőkarcolót. Az előzetes egyeztetésen a bíró azonban
csak azt a
2,805 milliárd
megtérítését ítélte jogosnak, amit bérleti díjként előzetesen kifizettek. Ráadásul a
védelem képviselői szerint a légitársaságok nem követtek el semmilyen
hanyagságot, mindenben szabályosan jártak el,
amiért is
érthetetlennek
tartják, mit akarnak a WTCP-befektetők tőlük,
mikor megkapták a
nekik járó
biztosítási összeget. Akárhogy is alakul az ügy ezek után, a jogi konfrontáció
során mindkét fél képviseletének óvakodni kell, nehogy a nyerés érdekében
elszabadult vita hevében valaki túllőve a célon többet mondjon a kelleténél, és kirúgja
a kissámlit a
hitelét vesztett,
nyakában kötéllel
vergődő hivatalos 9-11-es mítosz alól.
*1 Az
országok határait és a népek érdekeit, jogait semmibe vevő jelenlegi globális
politizálás során az Új Világrend 'árnyék kormánya' nem is lenne képes titkos
tárgyalások és egyezségek [konspiráció] nélkül működni.
*2
A kormánypolitikusok első perctől kezdve bin Ladent és követőit vádolták a
gépeltérítéssel. Az FBI rekord idő alatt összeállított egy listát
muzulmán nevekből, amikhez személyes adatokat is csatoltak, ki hol lakott, hol
dolgozott, hol képezték ki pilótának, kikkel tartott kapcsolatot, mit csinált a
támadás előtti
napon stb. Sőt rejtélyes módon még azt is szinte mindjárt tudták,
melyik 5 személyes csapat melyik gépen volt, holott saját közlésük szerint nem
volt róluk semmilyen felvétel egyik repülőtéren sem. Bár a 19 állítólagos
terrorista közül 7 személyről hamarosan kiderült, hogy éli világát, ez mégsem
zavarta a hivatalos közegeket, sőt az ügy Bush által megbízott
vizsgálóbizottságát sem.
Addenda
Az amerikai újságírók érdekvédelmi szervezete, a Newspaper Guild – mintegy visszavágásként – "Amerika-ellenesnek" nyilvánította a 9-11-es eseményeket követő sajtóhelyzetet, amelynek során megszűnt a kritika, a morális aggodalom, valamint a kormánypropaganda és az eljárás iránti kétségek nyilvánosság elé tárása annak ellenére, hogy “a vita, valamint az ellentétes nézetek és állásfoglalások közlésének lehetősége a demokratikus önkormányzat lényege.” A Guild szerint ez a fontos szerep egy nemzeti krízis esetében – mint a jelenlegi is – még fontosabbá válik, éppen ezért tiltakozott ellene, hogy egyes újságírókat megbélyegeztek, megfenyegettek és meg is büntettek. “Néhányan azt tapasztalták, elsősorban patriótáknak kell lenniük és csak másodsorban zsurnalisztának” – közölte web-lapján a News Guild, amely számos félreállított újságíró cikkét publikálta (kívánságra névtelenül) az események kapcsán. A szeptemberi tragédia a közel-keleti helyzet megítéléséhez hasonlóan vízválasztóvá vált az amerikai médiában. (Az Igazságközlés igénye. Empiria Magazin. 2002 szeptember)
Sokak csalódására ebben a témában még az amerikai imperializmus mindenre elszánt, a cél szentesíti az eszközt taktikázást a történelemből ismerők ("white flag operations") sem tudták, vagy megalkuvásból nem akarták tudni a 9-11-es barbarizmus politikai hátterét és motivációját. Köztük volt Noam Chomsky is, aki Barrie Zwickerrel készült interjújában 2002. november 14-én a hivatalos álláspont védelmében azzal építette le Zwickert és hagyta megválaszolatlanul az által felsorolt fizikai lehetetlenségeket és különböző kétségeket: "Nézze, ez mind csak konspirációs teória."
A konspirációs teóriáról írta 1991-ben
Christopher Hitchens:
To take an obvious example, nobody refers to Keith Kyle as
a ‘collusion theorist’ because he explodes the claim that Britain, France
and Israel were not acting in concert in 1956. The term ‘organised crime’, which
suggests permanent conspiracy, is necessary both to understand and to prosecute
a certain culture of wrongdoing. And you may have noticed that those who are too
quick to shout ‘conspiracy theorist’ are equally swift, when consequences for
authority and consensus impend, to look serious and say: ‘It’s more complicated
than that.’ These have become standard damage-control reflexes.
(Christopher Hitchens:
On the imagining of conspiracy.
November 7, 1991)
A
szeptember-11
hivatalos magyarázatát már 2001 novemberében
sokan
elutasították, mivel teljesen lehetetlennek tartották:
This is not to say that
the American government deliberately planned every detail of the terrorist
attacks or anticipated that nearly 5,000 people would be killed. But the least
likely explanation of September 11 is the official one: that dozens of Islamic
fundamentalists, many with known ties to Osama bin Laden, were able to carry out
a wide-ranging conspiracy on three continents, targeting the most prominent
symbols of American power, without any US intelligence agency having the
slightest idea of what they were doing. (Patrick Martin: US planned war in
Afghanistan long before September 11. November 20, 2001)
The Re-Open the Investigation Oxy-Morons -- This is what I call the 9/11 truthers who keep saying that the original investigation was a white wash. Folks. . .THERE WAS NO ORIGINAL INVESTIGATION! We don't need to re-open one, we need to have one! The job of the Kean Commission was to document the events as outlined in the prepared official story. Any evidence or testimony that did not corroborate the official story was to be left out. This was a rule of the Commission! Their mandate was to make recommendations on how to improve national security, not to find fault or blame and surely not to investigate!!! (Jesse Richard: 9/11 Myth Huggers: 7 Years of Ignoring the Evidence. 2007)
This phrase (conspiracy theory and its muscular friends "conspiracy nut,"
"conspiracy whacko," etc.) is far more than simply another misleading figure of
speech. It's a particularly effective tool for suppressing healthy citizen
scepticism about the contradictions about the contradictions and absurdities of
9/11 and further investigation into them. (Barrie Zwicker: The Shame of Noam
Chomsky and the Gatekeepers of the Left. 2007)
Another mysterious twist in the story of 9/11 concerns the perpetrators of the terror attack, believed to have been 19 members of al-Qaeda, mostly from Saudi Arabia. Yet just days after the attacks, the BBC was already reporting that four of the alleged terrorists were alive and well. “Saudi Arabian pilot Waleed Al Shehri was one of five men that the FBI said had deliberately crashed American Airlines flight 11 into the World Trade Centre,” according to the BBC. “Now he is protesting his innocence from Casablanca, Morocco." The report went on to mention Abdulaziz Al Omari, another of the Flight 11 hijack suspects, who is protesting his association with the attacks. Omari claims he is an engineer with Saudi Telecoms and lost his passport while studying in Denver, Colorado. Meanwhile, Asharq Al Awsat newspaper, a London-based Arabic daily, says it has interviewed Saeed Alghamdi, while another suspect, Khalid Al Midhar, is also alive. Since the events of 9/11/2001, a total of seven of the alleged hijackers have turned up alive, yet their names continue to appear among those of the individuals who pirated four commercial jets and used them as weapons of mass destruction against prime US targets, killing 3,000 innocent people and changing the course of world history in ways that we can only begin to imagine. (Robert Bridge: Eleven enduring mysteries of 9/11. September 11, 2012)
The attacks of 9/11 COULD NOT HAVE HAPPENED without the willful failure of the
American defense system. In Washington, Air Force pilots demanded to fly but
were ordered to stand down. Yet instead of prosecuting the president and
military leaders for this unprecedented dereliction of duty, military leaders
were promoted and the president was praised for presiding over a defense system
that suspiciously failed the most crucial test in its history. None of the
deaths would have happened without the deliberate unplugging of America's air
defenses. Planes that lose contact with control towers are usually intercepted
by fighter jets inside of ten minutes, as the incident with the golfer's plane a
few months earlier so clearly demonstrated. Yet on 9/11, the jetliners that
struck New York were allowed to proceed unmolested for more than a half-hour,
and the plane that supposedly crashed in Washington was not intercepted for more
than an hour and forty minutes after it was widely known that four planes had
been hijacked. (John Kaminski: 9/11 Was A
Hoax. March 22, 2003)
A WTCP harmadik acélszerkezetű toronyépülete, amely az ikertornyokhoz hasonlóan szabadesésszerűen omlott le szeptember 11-én, szintén Silverstein felügyelete alá tartozott, de az első két nap után a 7-es számmal jelölt, 47 emeletes épület, amelyben ezrek dolgoztak, többet nem szerepelt a médiában, és nem szerepelt a 9/11 Bizottság Riportjában sem – mintha soha nem is létezett volna. “For many people, the collapse of the 47-story World Trade Center 7 complex remains the most inexplicable event of 9/11. Building 7 was never hit by an airplane, yet it became the third steel-framed building in history, behind the North and South Towers, to collapse due to fire in a single day. Some eight hours after the free-fall collapse of the first two structures, Building 7 collapsed to the ground in almost free-fall speed, which some architects and engineers say is suggestive that the massive under-structure of the buildings was somehow being destroyed as the much smaller upper floors were descending. And just like the North and South towers, WTC 7 fell precisely into its own footprint, which is pretty remarkable considering that demolition experts are paid a lot of money to make sure that that is exactly what happens when they bring down structures. Should we just do away with demolition experts and fly commercial jets into skyscrapers that we want to get rid of? But the real mystery of the collapse of Building 7 is that it is never mentioned once in the final 9/11 Commission Report. This is all the more strange considering that WTC 7 housed an Emergency Command Center for the City of New York that Mayor Rudolph Giuliani had built in the mid-1990’s. On the morning of September 11th, however, Giuliani did not head to his Command Center, with its open view of the Twin Towers, but rather to a makeshift, street-level headquarters away from the action. WTC 7 also held the offices of numerous government agencies, including the Department of Defense, the CIA, the Secret Service, the IRS, and the Security and Exchange Commission. Was WTC 7 considered too top secret to mention in a public commission report?” (Robert Bridge: Eleven enduring mysteries of 9/11. September 11, 2012)
"To begin with, the forensic principle of ‘who most benefits from the crime?’ clearly points in the direction of the Bush administration. . . . The more you review the connections and the sweeping lapse of security across so many coordinates, the more the lines point backwards [to the White House]. (Canadian social philosopher John McMurtry)
It is hard to accept the al Qa`ida behind 9/11 myth when scientists and highly qualified specialists -- chemists, engineers and architects -- proved beyond doubt that WTC towers collapsed due to controlled demolition using high tech incendiaries. It is customary to link most terrorists with the use of -- improvised explosive devices -- and small arms but not with -- Nano thermite -- or controlled demolition demonstrated by the way WTC towers collapsed. This was not the work of improvised mentality. 9/11 was like the work of a shadow government capable of intelligence collection and covert activities including assassinations and paramilitary operations. (Dr. Ashraf Ezzat: Why haven’t we had another 9/11 yet? -- 9/11 was not all about hitting towers or killing 3000 innocent Americans. It was not about clash of civilizations nor Islam hating the west. And whoever masterfully did it can do it again. October 6, 2010)
Within a month of 9/11, NYC fire commissioner Thomas Von Essen, a 30-year NYFD veteran, set up interviews with fire, port authority police and EMT first responders to record their initial impressions of what they experienced on Sept 11. The stories of 503 men and women ran to 12,000 pages. Graeme MacQueen, a recently retired religious studies professor, read them all. In addition to the heartrending nature of many of the stories, the consistent theme was of hearing, feeling and seeing explosions, a controlled demolition. Failure to officially acknowledge this evidence is further proof of an inside job. MacQueen (McMaster University, Ontario, Canada) narrowed down the testimony of 118 first responders as especially court-worthy testimony. But he notes the entire testimony was excluded by the 9/11 Commission, as well as the National Institute of Standards and Technology (NIST). [Part 1 of 2; Part 2: First Responders Testimony] (Video prepared for the Vancouver 9/11 Truth Conference, June 22-24, 2007 / snowshoefilms yoryevrah. Uploaded by on June 7, 2007)
It is a given, government and corporate insiders scheme and plot. In the days
before they had to create the illusion that government officials were responsive
to the dictates of the electorate, rulers, their advisors and counselors created
deceptive strategies in pursuit of holding and acquiring greater power, in
secret, behind closed doors. Withal, their plots were not termed conspiracies;
their machinations and attendant acts were called…a day at work. (Phil
Rockstroh: Empire of Panic and Ephemera:
Applying Rigorous Imagination to America's Paranoid Style)
3. írás
Szeptember 12.
Az Associated Press korabeli közlése szerint 2006 április elején Bagdadtól körülbelül 12 mérföldnyire az irakiak lelőttek egy AH-64D Apache Longbow harcirepülőt. Az aszimmetrikus háború következtében ilyen eset csak ritkán fordult elő az évek során, pláne, hogy a szerencsétlenül járt pilóta és lövésztársa nem tudtak katapultálni, és életüket vesztették.
Az AP tájékoztatása szerint az amerikai mentőegységek összegyűjtötték a fellelhető emberi maradványokat, de nem mulasztották el az alkalmat, hogy megrágalmazzák a világ előtt azokat, akiket végül is ők kényszerítettek gyilkos önvédelemre. Egy világhálós oldal videóján ‘valakik’ úgy tüntették fel, hogy afgán “terroristák” – mint valami ragadozó vadállatok – egyes testrészeket elvittek volna a színhelyről. Bár az USA katonai szóvivője, Jonathan Withington alezredes elítélte a tisztázatlan eredetű videó közreadását, de utána mindjárt a következő lebénító kijelentést tette: “A terroristák folyamatosan demonstrálják az emberi méltóság és az emberi élet iránti erkölcstelen megvetésüket.”
Csak a "terroristák"? Nem inkább az amerikai hipokrízis dicső triádja a politikai, a vallási és a katonai vezetőség? Végül is a rezsímváltó politika teszi szükségessé és pénzeli, a vallás megáldja, a katonaság pedig beveti a leggyilkosabb modern fegyvereket, miközben összehangolt kórusként gyáva és embertelen terroristának nyilvánítják a megszállás ellen minimális eséllyel küzdőket. Az Államok közkatonájának bemesélik, hogy a haza és a zsidó-kereszténység védelmezője, mikor lerohan idegen országokat, amelynek lakói vérszomjas, gyalázatos banditák – pláne, ha lelövik a létező legkomplexebb, teljesen digitalizált, lézerirányítású, „Pokoltűz” rakétákkal felszerelt Apache helikopterüket. A közkatonák többsége fölszabadítóként, az amerikai demokrácia és a bibliák terjesztőjeként érkezik a kolonizálásra kiszemelt országokba, ahol hamarosan rájön, nemcsak hogy nem fogadja virágfüzérrel a lakosság, de el kell viselnie a rászegeződő szemekből perzselő gyűlöletet, és mindig számítania kell az olthatatlan szabadságvágy önfeláldozásra kész, a retorzió alkalmára váró elszántságára.
Ha a szemek ölni tudnának... (Iraki archívum)
Idővel a legtöbb közkatona realizálja, hogy legalább rokkantnak, de inkább halottnak kell lennie ahhoz, hogy hivatalosan hősnek számítson. Az persze kizárólag az ő pszichéjét terheli, hogy ezért valójában mire lesz hajlandó – hány férfit, asszonyt, óvodást és kisiskolást hajlandó likvidálni, koldussá, menekültté, árvává, özveggyé, vakká, őrültté vagy nyomorékká tenni, mielőtt valamilyen formában utoléri a végzet.
Többségüket váratlanul éri a felfedezés, hogy Afganisztánban és Irakban, de a világ más pontjain is, ahol az USA és szövetségesei kolonizáló hatalomként lépnek fel, kialakul egy önkéntesekből verbúválódott rezisztencia, amely -- az alezredes jelzőit alklamazva – az emberi méltóság megsértésének és az élet iránti megvetésnek tartja a civil lakosság bombázását, nemzeti egységének felbomlasztását, függetlenségének, önirányításának felszámolását, polgárainak bebörtönzését, kínvallatását, természeti kincseinek elrablását, jövőjének ellehetetlenítését. Ahogy a mondás tartja, egyik ember terroristája a másik ember hőse... és fordítva.
Bár ezzel Washingtonban is tisztában vannak, ennek ellenére megjátszák, hogy akárcsak a Bush-adminisztráció naivái és Grál-lovagjai nem értették, vajon „miért gyűlölnek minket” a Közel-Keleten, Dél-Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában, a volt Jugoszláviában és máshol, úgy ők sem értik, miért esnek áldozatul amerikaiak nekiszabadult indulatoknak a "felszabadított" (új kantárszárat kapott, bábkormány által irányított) országokban.
Mikor tegnap, egy tüntetés során a Bengháziban működő amerikai konzulátusnál elfajultak az indulatok, és a Tripoliból odaérkező ideiglenesen megbízott amerikai követ, Christopher Stevens 3 emberével a felforrósodott színhelyre érkezve áldozatul esett a tömeg dühének, Hillary Clinton a következőt mondta a hír hallatán: „A legmagasabb fokon elítélem a küldetésünk ellen elkövetett támadást. Szívettépő számunkra ez a borzasztó veszteség. Soha nem létezik semmilyen mentség az ilyen jellegű erőszakos cselekvésekre.”
A személyes megbízottja halála miatti megrendülés kivételesen egy őszinte és igaz érvényű megállapításra késztette, hiszen kétségbevonhatatlan: soha, semmilyen mentség, igazolás, elnézés nem elfogadható az agresszivitásra, erőszakra, merényletekre, tömeggyilkosságokra. De ehhez hozzá tartozik, hogy nemcsak Líbiában, hanem Irakban, Afganisztánban, Pakisztánban, Jemenben… és sorolhatnánk tovább, és természetesen nem is csak az amerikaiak, hanem a mosdatlan helyi népek, éhségtől legyengült gyermekek elleni erőszakos cselekvésekre sem. A külügyminiszter-asszony azonban nem ilyen demokratikusan értelmezte a megbocsáthatatlanságot, hiszen Obama jobbkeze a neokonzervatívok imperialista ideológiájának gyakorlati megvalósításában, aminek alaptétele, hogy a mások gyötrelme és élete nem számít. Izrael kivételével minden más ország és nép csak bábú a régiót átrendező nagyhatalmi játszmában.
Clinton majdnem hihetően tetteti ennek kapcsán, hogy naivan ostoba – bár nem sikk és jogilag sem mentség ostobának lenni – mikor például ezzel állt ki a bengházi támadás miatt ország-világ elé: „Hát ez hogy történhetett meg? Hogy történhetett ez meg abban az országban, amelyiket mi segítettünk felszabadulni, egy olyan városban, amelynek mi játszottunk közre az elpusztítástól való védelmében?”
Érezhetően hamis ez a retorika, de Clinton tudta, a tragikus alkalom maga kizárta a lehetőséget, hogy bárki is feltegye neki a kérdést: gondolja, hogy már senki sem emlékszik rá, Washington, a NATO és dollárfizetésű zsoldosok támadták meg nehéz fegyverekkel és rakétákkal, gyújtóbombákkal a békés, szuverén Líbiát, hogy megbuktassák a kormányát, privatizálni tudják az olajiparát, és elkobozzák jelentős aranykészletét? Azt feltételezi, hogy már mindenki elfelejtette, az intervenció során az ott élők tízezrei estek áldozatul a nyugati katonai szövetség terrorjának, az ország feltrancsirozásának, a tömeges tisztogató-megtorló akcióknak? Clinton megjátszhatja magát, hogy Bush-hoz hasonlóan fogalma sincs, miért gyűlölnek minket, a tényen azonban mit sem változtat, hogy nemcsak az egyéni ellenállók vagy csapatterroristák, de a nagystílű állami terrorakciók indítványozói és kivitelezői is „folyamatosan demonstrálják az emberi méltóság és az emberi élet iránti erkölcstelen megvetésüket.”
Ez pedig jogi értelemben véve háborús bűntett.
Addenda
Secretary of State Hillary Clinton, speaking of the killings of the U.S.
officials in Benghazi, asked "how could this happen in a country we helped
liberate, in a city we helped save from destruction?" The answer that will
probably never occur to her is that not everyone in Libya, not even everyone in
Benghazi, saw the U.S./NATO air war as liberation -- even some of those who
celebrated the overthrow of the Qaddafi regime didn't want it to come via
foreign air forces. (Phyllis Bennis: The Middle East in Turmoil Once Again:
And It's Not All About Us. Institute for Policy Studies. September 24, 2012)
2. írás
Augusztus 18.
Sokan azt gondolják, a médiacenzúra szigorítása George W. Bush alatt fajult
végképp el, holott már az apja,
volt CIA-s
George Herbert Walker
Bush
alelnöksége idejében is (1981-1989) ugyancsak aktívan, a hírhozókat
gyakran büntetve működött.
Példa
erre a legendás hírű tv-zsurnaliszta és dokumentumfilmes, 15
Emmy díjas Jon Alpert
karrierje, aki egész fiatalon jól szervezett támadások tüzébe került Ronald Reagan
szélsőjobboldali, háborús zelóta támogatóitól, mikor Nicaraguából visszatérve
bejátszásra kerültek leleplező helyszíni riportjai. A háborúmániások még
bojkottot is szerveztek az adója ellen.
Ezek az
emberek – élükön Reagannal, aki kaliforniai filmstúdók vásznán “harcolta végig” a II.
világháborút – mindenáron el akarták titkolni az amerikai bombázások borzalmait
és
a civil halottak tömegét, valójában az amerikai erőfölény általános
pusztításának kiméletlenségét. Alpert viszont azon a véleményen volt –
akárcsak Julian Assange és munkatársai – hogy “a
riportereknek közre kell adni az igazságot, mégha fájdalmas is”. Alpert visszaemlékezése szerint
a
nézetkülönbség miatt “nagyon forró lett (a
helyzet) az NBC-nél”. A főnökség végül azzal tanácsolta el, hogy maradjon a
határokon belül, nehogy "valahol máshol beleütközve az amerikai külpolitikába ismét
bajba kerüljön..."
Bár ezt könnyen fenyegetésnek lehetett venni, Alpert mégis ismét útra kelt 1991-ben, és élete kockáztatása árán dokumentálta azt az Egyesült Államok bombázása okozta kegyetlen pusztítást és ún. ‘járulékos károsodást’, amit a Sivatagi Vihar fedőnevű támadás idézett elő Irakban. Az adásba kerülés előtt pár órával azonban megbízója, az NBC tv-adó, minden indoklás nélkül letiltotta a filmet, és Alpertet elbocsájtotta állásából. Hogy a megtorlás hathatósabb legyen, a kereskedelmi csatornák egyhangúan feketelistára tették. Pedig nem csinált ő semmi büntetni vagy elítélni valót, csak azt követte hűen -- saját vallomása szerint sokszor a halál közelségétől rémülten --, ami az apja elvárása volt: “Bárki, aki ezen a bolygón él, meg kell próbálja jobb helyként elhagyni, mint az érkezésekor volt.”
G.H.W. Bushról lásd még: Az egypólusú Új Világrend gyökerei ( Empiria Magazin, 2014-es cikk)
MÁS – akikre büszkék lehetünk:
Aranyérmes lett a magyar szenior csapat a Lille-ben rendezett XIV. bridzsolimpián, amely része a II. World Mind Sport Gamesnek, a szellemi sportok négyévente sorra kerülő világjátékának.
A szövetség szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Magyar Péter, Szappanos
Géza, Dumbovich Miklós, Kovács Mihály összetételű együttes a kedden és szerdán
rendezett döntőben az amerikai csapat ellen győzött 247-166-ra. Bárány György
kapitány csapata a fináléban két nap alatt 96 leosztást játszott a
tengerentúliakkal, s már a félidőben jelentős előnyre tett szert, majd a
befejező napon ezt tovább növelte. A magyar együttes kiváló eredményének értékét
tovább növeli, hogy a kéthetes versenysorozatot csere nélkül négyen játszották
végig, míg más országok jellemzően hatfős csapatokat indítottak, s ketten mindig
pihenhettek.
Magyarország ilyen kiváló eredményt több mint hetven éve nem ért el bridzsben --
a harmincas években kétszer Európa-bajnok volt a magyar csapat; nyolc évvel
ezelőtt a bridzsolimpián ötödik lett. (MTI. 2012. augusztus
22)
1. írás
Július 20.
George W. Bush nagyfokú tájékozatlansága és gyakran komikus tudatlansága leginkább anekdotikusan illusztrálható. Ezek közül az egyik kedvencem, amelyik annyira jellemzi, senki nem tételezheti fel, hogy közreadója, Peter Galbraith*, volt nagykövet könyve sikeréért, vagy pusztán a hecc kedvéért kitalálta volna. Íme:
Bush elnök csak két hónappal azelőtt, hogy Irakba rendelte az intervenciós
csapatokat, fogalma sem volt róla, hogy az Iszlámnak két fő felekezete van. Egy
évvel az Egyesült Államok kongresszusa előtt mondott “Gonoszság Tengelye”
beszéde után
ugyanis
három iraki-amerikaival szervezett találkozón vett részt. A
beszélgetés során nyilvánvalóvá vált
a vendégek
számára, hogy Bushnak fogalma sincs a
szunniták és shíiák közti különbségről. A három iraki rászánta az időt, hogy
megmagyarázza neki a
vallás két válfaja (fő szektája)
közti különbséget – mire az elnök állítólag azt
a megjegyzést tette, “Én azt gondoltam, hogy az irakiak muszlimok.”
Egy-egy Bush-adoma kapcsán mondják, akik Obamát ma már éppen annyira utálják
és megvetik, mint elődjét, hogy
'Bush
legalább szórakoztató volt…
* The End of Iraq: How American Incompetence Created
A War Without End. (2006)
Egy másik Bush-aranyköpés:
VISSZA a Lapszemlék rovathoz
VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára