Empiria Magazin - Kuliffay Hanna

Empiria Magazin - Kuliffay Hanna írásai

KULIFFAY HANNA:

MINDEN HAZUGSÁG SZÁMÍT

(könyvismertetés)

A libanoni származású, 1931-ben New Yorkban elhunyt Kahlil Gibran szerint, aki megért téged, közelebbi rokonságba kerül veled, mint bármelyik testvéred. Csak akinek élete során része volt benne tudja, akár a realitás talajába gyökerezetten is, mire utalt korának híres misztikusa. Azt hiszem, leginkább ennek a (véletlen összetalálkozás során felfedezett) kölcsönösen felvillanyozó "megértésnek', szellemi rezonanciának, több síkú nézetazonosulásnak köszönhetem Bognár József bátorító, segítőkész támogatását – szerkesztőként is – egy karcsú könyvecském megjelentetéséhez, amely Hazugságok szárnyain címmel került a könyvpiacra. (Magyar Ház Kiadó, 2005) Részletes ismertetése helyett itt közlöm a kiadó hátlapon olvasható ajánlását, majd lejjebb az antológia bevezetését abban a reményben, hogy az amerikai külpolitika és globális kihatása iránt érdeklődők közül páran megkeresik a Téli Könyvvásáron.

A Hazugságok szárnyain -- Politikai reflexiók (Budapest, Magyar Ház kiadó, 2005) többek között megtalálható a következő könyvtárakban: Országos Széchenyi Könyvtár [Magyar Nemzeti Bibliográfia, 60. évf. 24. füzet, külpolitika< ezredforduló<magyar irodalom<Egyesült Államok<publicisztika alatt katalogizálva], Országgyűlési Könyvtár (Budapest), Központi Statisztikai Hivatal Központi Könyvtár [raktári jelzet: 563249], Pécsi Tudomány Egyetem Könyvtára, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 3 fiókja, Széchenyi István Egyetem Könyvtára, [327K97] Debreceni Egyetem Könyvtára, Vörömarty Mihály Megyei Könyvtár (Székesfehérvár), Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Szeged), Kisfaludi Károly Megyei Könyvtár (Győr), Csorba Győző Megyei Városi Könyvtár, Tudásközpont (Pécs), Nemzeti Közszolgálati Egyetem Könyvtára (Budapest), Deák Ferenc Megyei Könyvtár (Zalaegerszeg), Nyírbátori Városi Könyvtár, Takács Gyula Megyei és Városi Könyvtár (Kaposvár), Jókai Mór Városi Könyvtár (Pápa), Központi Statisztikai Hivatal fiókkönyvtára (Törökbálint), Berzsenyi Dániel Könyvtár (Szombathely), Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézet (Pápa) és Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár (Győr).

Külföldön megtalálható az Egyesült Államokban a Library of Congress [VIAF ID:170061481], a University of Washington Libraries (Seattle, WA) [E902.K85 2005] és a Stanford University Library könyvállományában [E895.K85 2005]. Franciaországban az Université Paris Quest Nanterre La Défence jegyzi a “Modern Nemzetközi Dokumentációs Gyűjteményébe” (BDIC) (http:www.worldcat.org/title/hazugsagok-szarnyain/oclc/493775692)

A Hazugságok szárnyain megrendelhető az Interneten a Libri könyvkeresőjével: www.libri.hu/konyv/kuliffay_hanna.hazugsagok-szarnyain-politikai-reflexiok.html a Politikatudomány és a Társadalomtudományok témakörből, és a Magyar Menedék Könyvesházból: www.magyarmenedek.com/products/4626/Hazugsagok_szarnyain_-_Kuliffay_Hanna.htm.

A Webopac nevű Web-katalógus Adatbázisa jegyzi a Hazugságok szárnyaint az információs kulcsszavak Kuliffay, Hanna és Bush, George W. nevek felütésére.)

A MAGYAR HÁZ KÖNYVEK KIADÓI AJÁNLÁSA:

Kuliffay Hanna, aki évtizedek óta az Egyesült Államokban élve szenvedélyes megfigyelőjévé és elemzőjévé vált az amerikai külpolitikának – és akinek cikkeit, tudósításait többek között a Pesti Hírlap, a Napi Magyarország, a Reform Magazin és a Magyar Demokrata közölte – eltúlzott általánosításnak tartja az Európában gyakori véleményt: "Az amerikaiak mind háborús őrültek!" Az egyik ok, amiért rendszeresen virtuális tollat ragad, annak hangsúlyozása, a társadalmi és politikai viszonylatokat figyelembe véve az ország népe ebben az esetben sem azonosítható kollektíven a kormánnyal. Írásaiban a tradíciókban gazdag, demokratikus jellegű amerikai pluralizmus folyamatos igényét látva, híveinek elszántságában, küzdőképességében bízva ír az alternatív médiáról, a békemozgalmakról, a tiltakozó jellegű individuális áldozatvállalásról. Véleménye szerint a bibliát literálisan értelmező George W. Bush Henry Kissinger cinikus mondását is szó szerint véve – "a demokrácia túl fontos ahhoz, hogy az emberek szavazással döntsenek róla" – vitte bele Amerikát választási csalás és hazugságok sorozata révén a közel-keleti kátyúba, amely a 9-ll-es tragédia háborús indokként való kihasználásának alapötletével kezdődött...

A KELLO.hu országos könytárellátó recenziója 2005-ben:

A kis kötet az Egyesült Államokban élő magyar újságírónő társadalmi és kulturális ötvözetű politikai írásaiból tartalmaz válogatást, melyek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő, feszültségekkel teli évekből származnak. A szerző írásaiban elsősorban arra kíván rámutatni, hogyan manipulálta a Bush-kormányzat az amerikai közvéleményt az általa elsősorban gazdasági megfontolásokból indított katonai akciók elfogadtatása érdekében. Miként történhetett meg, hogy az előzetesen kigondolt tervnek megfelelően szelektált vagy átértelmezett esetenként kreált bizonyítékok (a CIA és külföldi titkosszolgálatok jelentései, ENSZ fegyverszakértői vélemények stb.)illetve a politikai lózungok (gonosz tengelye, demokrácia terjesztése stb.) elégségesnek bizonyultak a közvélemény többségének meggyőzésére? Annak ellenére, hogy több jelentős NATO-szövetséges, sőt az ENSZ BT is szembeszállt Bush törekvéseivel, aki szinte az egész iszlám világot az Egyesült Államok ellen fordította, sőt, az iraki demokráciaexport hamarosan egy végtelennek tűnő véres megszállássá vált? Meddig marad töretlen az amerikai küldetéstudat? Beszélhetünk-e az amerikai társadalom lelkiismereti válságáról? Hatalmával visszaélő, hiszékeny népét végzetesen félrevezető kalandor vajon Bush, vagy a neokonzervatív elit kirakatfigurája, hasznos idiótája? Kicsoda tulajdonképpen a szélhámos Ahmed Chalabi, a Pentagon által támogatott szökevény banksikkasztó? Kuliffay Hanna ilyen és hasonló kérdésekre ad logikusnak tűnő, olykor elgondolkodtató választ olvasóinak.

HAZUGSÁGOK SZÁRNYAIN

Politikai reflexiók

BEVEZETÉS

Az itt következő válogatás társadalmi és kulturális ötvözetű politikai írásai az Egyesült Államokat 2001 szeptemberében ért terrortámadást követő feszültségekkel teli évekből származnak, tehát George W. Bush elnökségének első terminusából. Tulajdonképpen két dolog győzött meg róla, érdemes lenne időrendbe szedve utólag kiadni őket. Az egyik, hogy annyi (önmagát lejárató vagy éppen kiütő) változatát hallottuk az iraki háború kiváltó okának, végül is az eseményektől időben messze kerülve egyre nehezebb az eredetit visszaidézni: tömegpusztító fegyverek, küszöbön álló nukleáris holokauszt, világ hegemóniára törekvő Al Kaida-Bagdad konspiráció, rezsim váltás szükségessége, Izrael fenyegetettsége, civilizációk konfrontációja, "Christian crusade” (keresztény szent háború), a szeptemberi tragédia megbosszulása, Szaddám Huszein tömeggyilkosságai, klinikai őrültsége, a világterrorizmus veszélye, ENSZ-fegyverinspektorok kitiltása, az áhított amerikai jellegű demokrácia közel-keleti meghonosítása...

Ezek után mi az utolsó, az idei nyár augusztus havi változata? Az elnök szerint egy „nemes cél” érdekében harcoltak és maradnak a csapatok továbbra is Irakban. A vietnami háború hajdani közismert ellenzője, kaliforniai progresszív politikai aktivista, publicista és egyetemi tanár, Tom Hayden megjegyzése szerint ennek az állítólagos nemes célnak keresése még a tömegpusztító fegyverek sokat hangoztatott keresésénél is illuzórikusabb.

A másik kiadásra inspiráló indok az a hirtelen fordulat, amelynek során a milliárdokat felemésztő megszállás létjogosultságának és a vele járó véráldozat értelmének egyre gyakoribb kétségbe vonása következtében Washingtonban kezdenek elszaporodni a kimosakodások és szégyentelen tagadások. Kabinetminiszterek, magas beosztású kormányhivatalnokok, döntő szerepet játszó politikusok – akik gyakorlatból tudják, hogy a kollektív emlékezet rövid életű – igyekeznek szabadulni a háborút provokáló énjüktől, próbálnak elhatárolódni az ún. preventív védelmi támadásra sürgetésük máig kísértő demagógiájától. Akik annakidején Szaddám Huszein és al Kaida-konspiráció globális veszélyével riogatták a szeptemberi tragédia miatt elbizonytalanodott, (valakin) megtorlásra vágyó tömegeket, most felváltva tiltakoznak – ezt se, meg azt se mondták. És pláne nem úgy értették...

Az Atlantic július elején megjelent számában Paul Wolfowitz, miniszterhelyettes még pentagonbeli elegáns irodájában, de már a World Bank elnöki székének biztos várományosaként váltig tagadta, hogy Szaddám Huszeint tömegpusztító fegyverek birtoklásával vádolta volna, egészen addig, míg az interjút készítő riporter visszakereste, és szó szerint idézte a brit Independentből: „There is incontrovertible evidence that the Iraqi regime still possesses such weapons.” A hangsúly természetesen az „incontrovertible” (kétségbevonhatatlan) szón van.

Wolfowitz végül beismerésre kényszerülve minden mentegetődzés nélkül csupán annyit jegyzett meg, a "kétségbevonhatatlan szó túl erős volt”. Mint ebből bárkinek nyilvánvaló, a miniszterhelyettes úr kegyes elnézéssel viseltet maga iránt, holott veszélyesen manipulatív eredeti állítása teljes megalapozatlansága miatt jogilag és morálisan abszolválhatatlan, tragikus következményeinek szemszögéből nézve pedig végzetesen felelőtlen. Wolfowitz pentagonbeli főnöke, Donald Rumsfeld azonban még rajta is túltett, mikor az egész kormányt en bloc akarta hab tisztára súrolni: "Nem hiszem, hogy bárki, akit ismerek az adminisztrációban valaha is azt állította volna, Irak nukleáris fegyverekkel rendelkezik.” Nézzük csak. Akár ismeri önmagát Rumsfeld, akár nem, (talán még nem minden énje találkozott egymással), 2002-ben azzal tartotta huzamos ideig gyomorgörcsben az országot, hogy "Egyesek vitatják, hogy az iraki nukleáris fenyegetés küszöbönálló. Én nem lennék (ebben) olyan biztos.”

Lehet ilyesmiről csak úgy elfelejtkezni? Feltételezni, hogy más sem emlékszik rá? Szintén valamikor abban az időben mondta szokásos nyegléskedő tudálékoskodásával a kamerák bűvöletében: egy betanított majom is tudja, hogy az irakiaknak van bevetésre kész biofegyverük. Mint kiderült, mindketten tévedtek. Egyébként Rumsfeld állítása ellenére az adminisztráció minden résztvevője a feje búbjáig sáros. Az elnökhelyettes, Dick Cheney többször is azt állította, semmi kétség, hogy Szaddám Huszein jelenleg rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel. Az azonos álláspontot képviselő Colin Powell légi felvételekkel és grafikonokkal bizonyított ENSZ-beszámolója a CNN és a C-Span jóvoltából a Bush-adminisztráció világraszóló, lemoshatatlan szégyenfoltja.

Condoleezza Rice, a háborús izgatás nagyasszonya kifejtette, nem akarja, hogy az irakiak Coca-Cola gyűlöletének bizonyítékaként szolgáló „füstölgő fegyver” egy gombafelhő legyen New York fölött. George W. Bush, aki nyilván ugyanazt a direktívát követte, amelyet Rice, hasonlóképpen próbált pánikot kelteni: „Amerika nem hagyhatja figyelmen kívül az ellenünk gyülekező fenyegetést. A veszély nyilvánvaló bizonyítékával szembenézve nem várhatunk a végső bizonyítékra – egy füstölgő fegyverre – amely gombafelhő alakjában törhet ránk.”

Egyébként éppen Wolfowitz volt, aki utólag nyilvánosságra hozta, hogy az adminisztráció közös megegyezéssel döntötte el Irak inváziójának legális indokaként a világégést jelentő tömegpusztító fegyverek veszélyét, „lévén az egyetlen indok, amiben mindannyian egyetértettünk”. David A. Kay, a Bush által Irakba kinevezett, majd meghasonlottságában önként lemondott fegyverszimat jelentése – "mindannyian tévedtünk, Iraknak nem voltak tömegpusztító fegyverei” – pont ezt az elnökhelyettesi hivatal és a Pentagon rezsóján kotyvasztott, kormánykörökben általánosan elfogadottá váló kitalációt cáfolta.

Valójában az elkövetkező oldalakon sorakozó, idézetekben és hivatkozásokban gazdag alkalmi írások utólag különös jelentőségre tehetnek szert abból a szempontból, végül is ki mit mondott, és hogy manipulálta vele a közvéleményt. Mikor a szökevény banksikkasztó Ahmed Chalabit, a Pentagon pártfogoltjaként Szaddám Huszein utódjának szánt szélhámost újságírók az iraki tömegfegyvereket illető "téves”, valójában szándékosan félrevezető titkos információszolgáltatás miatt tessék-lássék módra piszkálgatták, azzal rázta le őket, "Hősök vagyunk, akik hibáztak... Amit pedig korábban mondtunk, az nem számít."

Nagy tévedés. Igen is számít. Minden hazugság számít, különösen, amelyikhez vér tapad. És hogy kik voltak ebben a háborúban a hősök, azt nem Chalabi fogja eldönteni. Az Internet térhódításának és az alternatív média és könyvkiadás felvirágzásának köszönhetően ma már az sem egyértelmű, hogy a történelmet (kizárólag) a győztesek fogják írni. Széles körben túl sok információ elérhető, amiről nem lehet hallgatni, amit nem lehet utólag meghamisítani.

A klisé szerint a zsurnalizmus a történelemírás piszkozata. Ennek megfelelően a szélsőjobboldali publikációk máris azon törik magukat, hogy a saját (gyakran tisztességtelen, mindig elfogódott) eszközeikkel kontrollálják a neokonzervatív politika vezéregyéniségeinek megítélését – mentsék a menthetőt. Wolfowitzról már is azt írják, nem lehet csak úgy egyszerűen beskatulyázni (mármint a háborús zelóták és bűnösök közé), mert új állásában afrikai útja során – á la Diana – AIDS-es gyerekeket ültetett az ölébe...

Richard Cohen viszont a közvélemény növekvő bizalmatlanságát látva azzal vette védőszárnyai alá Busht a Washington Postban, "az Elnök nem egy hazug alak, sokkal inkább egy kritikátlan ember, aki mindent elhitt, amit mondtak neki." Cohen szerint tehát Bush – lenini szóhasználattal – az a bizonyos "hasznos idióta”, aki mindent bevesz, amit beadagolnak neki. De, még ha így is lenne, akkor is nagyon kérdéses, vajon jogilag vagy a történelem ítélőszéke előtt mentségére szolgálhatna-e olyan konkrét visszaélések esetében, mint az állami szuverenitás megsértése, törvényesen választott kormány fegyveres megdöntése, nemzetközileg tiltott fegyverek használata, vagy az emberi jogok megsértésének kormányszinten engedélyezett gyakorlata?

Cohen mellett más Bush-apologéták szerint az elnök minden külpolitikai hozzáértés és tapasztalat híján érthető módon tette magáévá az alelnöki hivatalban és a Pentagonban irányadóként elfogadott Kissinger-i diverziós politikát, amelynek jelszava: „A semmittevés veszélyei nagyobbak, mint a kockázaté, amelyet az esetleges megoldás érdekében vállalunk.” Ezt szinte szó szerinti ismétlésben hallottuk nem is egyszer Bushtól, annak ellenére, hogy a máig is kísértő vietnámi háború éppen a Kissinger-i demagógia gyakorlati kudarcának legfényesebb bizonyítéka.

A szimplicitásánál fogva szinte ártatlannak tűnő Kissingeri általánosítás csak addig ártatlan, amíg a „semmittevés veszélyei” szavak mögé nem sorakoznak fel a valóságban a gyűlöletet és félelmet keltő propagandisták, háborús uszítók és végletekig polarizáló politikai erők. Az eredetileg Latin-Amerikára, elsősorban Allende megbuktatására kidolgozott diverziós stratégia új sztaniolba csomagolva „preventív védelmi támadás” néven lett eladva Bushnak és vált véres valósággá Afganisztánban és Irakban.

A demokrata párt – amelynek pénzes hatalmi elitje egyre kevésbé demokratikus és még kevésbé ellenzéki – alkalmatlan volt az agressziós külpolitika feltartóztatására, mint ahogy egyre megosztottabban ma is alkalmatlan az országnak a megszállás mocsarából való kihúzására. Egy tárgyilagos, (ön)cenzúrázatlan, mélységében is elemző, valóban közérdekű média híján pedig csak fokozatos lassúsággal ereszt hajszálgyökereket a széles közvéleményben: az elnök tudatosan és átgondoltan, egy előzetesen kidolgozott tervnek megfelelően szelektálta, értelmezte és politizálta a rendelkezésére bocsátott CIA jelentéseket, az ENSZ fegyverszakértői véleményezéseit, az INR (a külügyminisztérium titkosszolgálati és kutatási bürója) szakértői jelentéseit, mint ahogy a saját diplomatái és szövetségesként nyilvántartott országok kormányainak, titkosszolgálati jelentéseinek kétségekkel teli figyelmeztetéseit is.

Nem véletlen, hogy a Bush-adminisztráció brutális kritikusa, a 83 éves Norman Mailer, patriotikus aggodalmában „a mi korunk lelkiismereti forradalmát” sürgeti. Akik továbbra is tétováznak Bush megítélésében, sőt támogatják, azzal érvelnek, végül is az Elnök hűségesküt téve isteni gondviselés alatt áll, a kongresszus mindenben támogatja, a demokraták lényegében nem hibáztatják, a sajtó és a televízió csak formailag kritizálja, a Biztonsági Tanács és az Európai Unió nem ítélte el, koalíciós partnerek részvételével tartja csizmája sarka alatt Afganisztánt és Irakot, II. János Pál pápa pedig röviddel halála előtt személyesen fogadta, megáldotta és bőkezűen megajándékozta. Miért is ne bízhatnánk rá az ország további kormányzását?

Hatások és ellenhatások metszéspontjában állva az amerikaiak egy része még mindig ingatag a kérdést illetően, hatalmával visszaélő, hiszékeny népét végzetesen félrevezető kalandor tehát Bush, vagy a neokonzervatív hatalmi elit hasznos idiótája? A szabadság eszméjének Isten által választott védelmezője, vagy az olajérdekek gátlástalan, mindenre elszánt frontembere? Aki ezzel kapcsolatban esetleg a hivatalos véleményre lenne kíváncsi, egyenesen az elnök szájából hallhatja. Nem olyan régen egy anabaptista híveinek rendezett fogadáson Bush azzal biztatta, lelkesítette őket, „Biztosra veszem, hogy Isten szól rajtam keresztül, ami nélkül nem tudnám végezni a munkámat.”

Hallatára, mi más mint Camus szavai jutnak az ember eszébe: „Az abszolút bizonyosság érzete a vég kezdete.” A franciák lelkiismeretének tartott író töretlen humanizmusa ma is útmutató és fogódzó annak, aki se hős, se szent nem akar lenni, mert az érdekli, hogy ember legyen. Camus ennek kapcsán választ ad minden idők és így korunk legégetőbb kérdésére, melyik ösvény is vezet a békéhez? A válasz természetesen átvitt értelemben mindannyiunk égető vágya, a belső béke megtalálására is vonatkozik: az empátia ösvénye.

2005. november

K. H.

Nem szabad engedni, hogy a modern világ nyújtotta kényelmek elménket, gondolkodásunkat is elkényelmesítsék. Kuliffay Hanna nem azért látta meg előre, hogy a Bush-féle politika elkerülhetetlenül háborúhoz vezet, ám nem lesz széleskörű támogatottsága a világban (nem jön létre tényleges, anyagi és véráldozatot vállaló koalíció); s nem azért jelentette ki elemzéseiben jóval a média ocsúdása előtt, hogy Iraknak nincsenek tömegpusztító fegyverei; hogy a katonai győzelmet megszállás fogja követni; hogy bábkormányt fognak felállítani; és hogy az olaj megszerzésén túl Amerika végleges támaszpontokat fog Irakban felállítani – mert kiváló jós volna, hanem azért, mert vette a fáradságot, s morzsánként összegyűjtötte és elfogultság nélkül összerrendezte azokat az információkat, amelyek amúgy bárki számára megszerezhetők lettek volna. Nem kötelező puszta hitre alapozva döntenünk és szavaznunk. (Kivonat Varga Domokos Györgynek a Hazugságok szárnyainról írt recenziójából. II. rész. Gondola.hu hírportál. 2006. augusztus 3)

A Magyar Demokrata Vélemény rovatában részletet közölt Varga Domokos György higgadt tárgyilagossággal írott, összehasonlíó-elemző módszerében sajátos recenziójából. (33. szám, 2006.08.17. p.36-37) Az I. és II. rész is megtekinthető (ill. a recenzióról másolat kérhető) az Országgyűlési Könyvtárban: Hazugságok szárnyain. Egy könyv és egy irányzat, amelyre nagyon oda kell figyelni címmel. (Az indok rá: "Kuliffay Hanna könyve nyomasztóan jó és nyomasztóan időszerű.") Az antológia recenziója hosszú távon elérhető marad a MEK-15135 (http://mek.oszk.hu/15100/15135/fulszoveg.html) archívumában: Varga Domokos György: Összegyűjtött Írások: gondola.hu 2005-2007.

A TŐZSDEHírek átvette közlésre Varga Domokos György Hazugságok szárnyain. Egy könyv és egy irányzat, amelyre nagyon oda kell figyelni címmel közölt recenzióját, mely eredetileg a Gondola.hu hírportálon jelent meg 2006. augusztus 3-án.

Olvasó 2006-08-01 10:08:37

VDGY -- Hazugságok szárnyain. Egy könyv és egy irányzat, amelyre nagyon oda kell figyelni I.
Rossz hírem van! szokta mondani négyéves kisfiam; ilyenkor figyelmeztetőleg feltartott mutatóujjal érkezik, s közli, hogy már megint nem esznek a hangyák, hiába terített meg nekik az erkélyen külön a sárgarépából és a külön a zöldjéből. No, most nekem is rossz hírem van: Kuliffay Hanna Hazugságok szárnyain című könyve nyomasztóan jó és nyomasztóan időszerű. (És tegyük hozzá: vitára ösztönző /a szerk./)
Bár a könyv Bushról és Irakról szól, no meg a Bushoz és Irakhoz (előtte Afganisztánhoz; utána Iránhoz?) vezető amerikai gondolkodásról, ám szinte minden sorában ott rejtőzködik valaki és valami, ami különösen fontossá teszi számunkra munkáját: természetesen a magyar miniszterelnökre gondolok, s a hozzá az uralkodásához vezető honi közfelfogásra. Közös sors, közös irányok? Egyetemes okok, egyetemes kilátások?

gondola.hu EL KELL OLVASNI !!

A Dockplayer.hu /1614752 JÓ HA FIGYELÜNK 161. számának Könyvajánlója a 25-28. oldalon közölte Varga Domokos Györgynek a HAZUGSÁGOK SZÁRNYAIN antológiáról írt részletes recenzióját.

VISSZA az EMPIRIA Jelenkor rovatának címjegyzékéhez

VISSZA az Empiria Magazin címlapjára