EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása © Kuliffay Hanna. Minden jog fenntartva.
KULIFFAY HANNA
AMERIKAI AFROCENTRISTÁK: A TUDOMÁNY NÉGEREI?
“AHOL HAPI ISTEN URALKODIK A HOLD-HEGY LANKÁIN”
Eredeti megjelenés: Magyar Demokrata, Műhely rovat. 1996
A tragédián túlmenően jó adag iróniával terhelve, 67 afro-amerikai templomot gyújtottak fel az USA déli
államaiban az elmúlt 18 hónapban – a mindent befolyásoló vallási fundamentalizmusa
miatt bibliai övezetnek
nevezett területen. A tűz martalékává váltak olyan múlt századi templomok is,
amelyek nemcsak a fekete amerikaiak kulturális örökségeként voltak számon
tartva, hanem össznemzeti kincsként is.
A Clinton-kormány többhónapos helytelenítő fejcsóválás és tehetetlenkedés után végül is az Amerikai Polgárjogi Bizottsághoz utalta a gyújtogatások kivizsgálását. A bizottság vezetője, Mary Frances Berry, félretéve a sajtó és a kormány óvatos mismásolását kijelentette, nincs kétsége, hogy a tüzek a felszín alatt lappangó rasszizmus fel-feltörő megnyilvánulásai. A bibliai-övezet 60-as évekbeli szenvedélyes integrációellenes politikájára utalva Berry hozzátette, szinte hihetetlen, mennyire nem változott azóta sem a világ – mennyire nagyfokú még mindig a feketék elleni gyűlölet.
(Kép: Íme a híres hódító fáraó III. Ramesses (Ramszesz), akit az eurocentrikus tudományágak "hamitiknak" elkönyvelve nem sorolnak a fekete egyiptomi uralkodók közé. Az EMPIRIA Magazin olvasóinak természetesen jogában áll a kép alapján saját véleményt alkotni. Tel el Jabudiye temlom. I. e. 1200-as évek)
A köztudatban a templomgyújtogatások, sírgyalázások és lángoló klán-keresztek a fajgyűlölet legprimitívebb megnyilvánulásai, amelyeket a mai amerikaiak túlnyomó többsége elítél. A mindennapi élet szélesebb körű, burkolt rasszizmusát azonban – amely a színes bőrűek, elsősorban a feketék életterének és lehetőségeinek korlátozásában nyilvánul meg – többnyire nem realizálják, vagy nem veszik komolyan. Ami a kisebbségi kormányprogramokkal foglalkozó szakemberek szótárában a hátrányos helyzetűek megkülönböztetése, faji diszkrimináció vagy szegregáció címszó alatt szerepel, az az átlagember számára – talán önmaga igazolására – Isten eleve elrendelése, öröklött társadalmi beidegződés vagy a megélhetésért való, olykor brutális küzdelem.
Az afro-amerikai társadalomkutatókat, oktatókat és történészeket azonban a rasszizmusnak egy harmadik változata aggasztja a legjobban, amelyet tudományos vagy akadémiai rasszizmusnak neveznek. Véleményük szerint a lincselő bandáknál is veszélyesebbek azok az akadémikusok, akik az előző két évszázad rasszista történészeinek nyomdokain haladva továbbra is kétségbe vonják az ókori Afrikából a mediterrán országokba és a Közel-Keletre kiható kulturális és tudományos hagyaték jelentőségét, eredetiségét és afrikai voltát – közvetve megtagadva a fekete fajtól jogosnak vélt kulturális örökségét, a felemelkedésükhöz nélkülözhetetlen pszichológiai mankót.
Az összefoglaló nevén Nílus völgyi civilizációt, amely Egyiptomon kívül magába foglalja a mai Szudánt, Etiópiát és Szomáliát, nemcsak az Afrikában élők tekintik a sajátjuknak, és nemcsak az Afrikából elszármazottak tekintik őseik hagyatékának, hanem az ókori és klasszikuskori görögök legnagyobbjai, köztük Hérodotosz, Homérosz és Plutarkhosz is afrikai eredetűnek könyvelték el.
Európai és amerikai tudósok azonban a rabszolgaság intézményesítésével párhuzamosan egyre tendenciózusabban kettéválasztották a gazdaságilag és kulturálisan évezredeken keresztül fuzionáló Nílus völgyét. Afrika gyöngyszemét, Egyiptomot egyszerűen a Közel-Kelethez csatolták, kulturális vívmányait, ezredéveket átívelő politikai-társadalmi szerveződését és tudományos világképét pezsdítő mediterrán és kis-ázsiai behatások eredményének könyvelték el. Milyen indokkal? Az egyiptomi és etióp civilizáció fejlettsége és briliáns volta miatt nem lehetett bennszülött, nem lehetett más mint import fehér. (A fehér meghatározást értékes kultúrák megszerzési céljával kiterjesztették a hajdani barna övezetre is, így bekebelezve nemcsak az egyiptomi, szudáni (kushita) és etióp, hanem az indiai, líbiai, arab, héber, mór, berber, szomáliai, az Eritreából elszármazott föniciai, valamint az amerikai-indián kultúrákat is.(*1)
A CIVILIZÁLT EMBER DEGENERÁCIÓJA
A skót filozófus és történész, David Hume szerint “A négerek természetüknél fogva alacsonyabb rendűek a fehéreknél. A fehéreken kívül soha nem létezett egyéb civilizált náció – egyetlen fekete nép sem produkált kiválóságokat tettekben vagy akár szellemiekben, nem adott rendkívüli tudósokat, művészeket az emberiségnek.” Hasonló véleményt fejtett ki Richard Burton, felfedező és író is. “A néger nem a kezdeti lépéseit próbálgató barbár, hanem a civilizált ember degenerációja, mivel nem rendelkezik a fejlődőképesség készségével.”
A világhírű orientalista, James Henry szintén nem tudott saját kora elfogultságán felülemelkedni, mikor azt írta: “A Nagy Fehér Faj (így írva) alkotta civilizációnkat. (...) a keleti mongol fajnak és a déli néger fajnak semmi szerepe nem volt a világcivilizáció kialakításában.” A tudós John Burgess is úgy ítélte meg, hogy “a fekete bőr egy olyan fajhoz való tartozást jelöl, amely soha sehol nem alkotott civilizációt. Természetes és logikus tehát az alantasabb (fekete) fajnak a magasabb rendű (fehér) faj alá való rendelése, akár rabszolgaként is.”
A III. dinasztia kimagasló alakja, a "tipikus néger"
fáraó, Zoser építtetette a saqqarai lépcsős piramist,
míg a IV. dinasztia nagysága, Kheopsz (Cheops, Hufu)
fáraó, "a mai kamerun típus képviselője",
a gizai Nagy Piramis feltételezett építtetője.
Nem alaptalanul tartják veszélyesebbnek az afro-amerikaiak (és a történelem során más elnyomott-kolonizált színesek) a tanult emberek fajgyűlöletét a primitív emberek tűzbombáinál. Évszázadokon keresztül a tudósok, politikusok, oktatók, publicisták és az egyházak – a Vatikán például a XIX. század utolsó harmadáig(!) rabszolgákkal műveltette észak- és dél-amerikai ültetvényeit – közösen kialakított fajelmélete adott erkölcsi alapot és jogi keretet mintegy százmillióra becsült rabszolga Afrikából való elhurcolására. Az amerikai kontinensekre szánt rabszolgáknak alig több mint egy tizede élte túl a gyűjtőtáborokat, a sivatagi gyaloglást, a tengeren való szállítás tortúráit, az európai fertőzéseket, a gyökértelenítés és a családi kötelékek szétszakításának pszichológiai traumáját.
A túlélők mára művelt és tanult leszármazottai számára a Nílus völgyi kultúra olyan jelentősséggel bír, mint például az európai ember számára az ókori és klasszikus hellén kultúra – nem kisebb büszkeséget, nem is szenvedélytelenebb azonosulást ébresztve. Akik úgy ítélik meg, hogy a Nílus völgyi kultúra függetlenül, önmagából kiindulva jelentkezett a történelem hajnalán és az evolúciós folyamatok során élre törve mind közvetlen, mind közvetett hatásával hozzájárult az antik világ alapjainak lerakásához, azokat (nagyon leegyszerűsítve) afrocentristáknak nevezi a szakmai világ. Akik viszont főként az i.e. III. évezred végétől valahonnan északról(?) bevándorlóknak az attikai őslakossággal való szerencsés ötvözetének tulajdonítják a görög kultúra és közvetve az európai kultúra és a világkultúra születését, és akik pár lezser ecsetvonással fehérre meszelik az ókori fáraók világát, azokat eurocentristáknak.
Az eurocentrizmusnak évszázados hagyományai vannak Amerikában. Ez az irányvonal érvényesül nagyjából ma is (bár burkoltan) a tudományos világelitben és lényegében az oktatásban is. Aki akadémiai körökben ettől eltér, még ma is könnyen találhatja magát a “faji konspiráció teoretikusai, antiszemiták, fekete nacionalisták és baloldaliakként" összefoglaltak gyűjtőtáborában. A Washington Post legalábbis ide sorolja azokat, akik kritizálni merték a klasszika-filológus Mary Lefkowitz újonnan megjelent könyvét, amely azzal vádolja az afrocentristákat, hogy történelmi valóság és elfogadható bizonyítékok helyett mitológiát akarnak lenyomni a mai diákok torkán. Nem kevesebbet állít, minthogy afro-amerikai akadémikusok pusztán politikai indíttatásból, a saját és jövő generációk hamis identitástudatának felépítéséhez egy “képzeletbeli fekete civilizációt” kreálnak Észak-Afrikában, a Nílus völgyében. “A legjobban az zavar,” nyilatkozta Lefkowitz a Postnak, “mikor Egyiptomot valamiféle egalitárius társadalomnak akarják feltüntetni, holott a lakosság nagy része rabszolga volt”.
ÚTLEVÉL AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA
Ha Lefkowitz figyelmét el is kerülte, az az elmélet már régen megdőlt, amely szerint a piramisokat, masztabákat és ókori templomkomplexumokat rabszolgák milliói építették. A régészeti tudomány modern állása szerint Afrika kolosszális remekműveit helyi technokraták építették, helyi kézművesek és művészek segítségével, a környékről toborzott földművesek időszakos bevonásával. A hatalmas középítkezések azért nem igényeltek láncot és korbácsot, sokkal inkább magasfokú szervezőkészséget és papi buzdítást, mert az építők a korabeli hiedelmeknek megfelelően biztosra vették, vérükkel és verejtékükkel – a fáraó túlvilági alattvalójaként – saját maguknak is útlevelet szereznek az örökkévalóságba.
Lefkowitz szerint “Egyiptom geográfiailag sokkal közelebb áll a Közel-Kelethez és a mediterrán országokhoz, és a kulturális hatások sokkal könnyebben cserélődtek közöttük, mint Egyiptom és Afrika egyéb részei között”. A térképre pillantva azonban nyilvánvaló Lefkowitz tévedése. Egyiptomot tengerek, sivatagok és 2000 méter magas hegyvonulatok szeparálják a mediterrán országoktól illetve a Közép-Kelettől, ugyanakkor a könnyen hajózható Nílus közvetítésével természetes összeköttetésben áll, mintegy geográfiai folytonosságot alkot a folyó menti déli területekkel és közvetve Fekete Afrika egy részével.
Flora L. Shaw (Lady Lugard), aki évekig élt és sokat utazott Afrikában, következőt írja a Tropical Dependency (1905) című rendkívül érdekes tanulmánykötetében: "Ha egyszer a Négerek földjének részletes történelmét megírják, kiderülhet, hogy a Szudán keleti határa felé eső királyságok olyan fajoknak adtak otthont, amelyek nem az általunk egyiptomival azonosított civilizáció átvevői, hanem inspirálói voltak."
Az egyiptomiak származására nézve két ókori dokumentum ismert. Az Edfu-felirat szerint, amely Hórusz templomának falába vésve olvasható, a civilizáció délről érkezett Kemetbe (Egyiptom) Hórusz király és hódító csapatai révén. A Londonban őrzött Hunefer papirusz hieroglifái szerint pedig “a Nílus eredetétől jöttünk, ahol Hapi isten uralkodik a Hold-hegység lankáin”. Egyes tudósok szerint Egyiptom, “Etiópia legidősebb lánya”, nem más mint a Kék-Nílus menti etióp kultúra nyúlványa.
A kezdeti időktől fogva Egyiptom szoros gazdasági és kulturális, házasságok és hódítások révén pedig politikai és vérségi kapcsolatban állt a szomszédos Núbiával. Az ókori sziciliai történész, Diodorosz, aki 400 évvel Hérodotoszt követően utazgatott a Nílus völgyében, azt írja, az etiópok Egyiptomot kolóniájuknak tekintik... Hozzáteszik még, hogy az egyiptomiak az ő őseiktől vették át törvényeik többségét, a királyok és istenek tiszteletét, a fényűző temetés szokását, a szobrászat művészetét és az írás tudományát. (A görögök az egész Észak-Kelet Afrikát Etiópiának nevezték. K. H.) A. H. Ludwig történész professzor szerint is “az ősi egyiptomi civilizáció délről terjedt északra, és látszólag semmi kétség afelől, hogy a legősibb afrikai civilizáció a Felső-Nílus környékéről ered”.
1964-ben amerikai régészek kutatási eredményei nyomán vált nyilvánossá, hogy a mai Szudán területén élő fekete őslakosság 3800 évvel ezelőtt északi szomszédaival azonos kultúrszínvonalon állt, piramisokat, palotákat, utakat, szentélyeket épített és verandás házakból álló településeket. Show Nyugat-Szudánról írt könyvében említi, hogy “az ókoriak Meroét a művészetek és a tudományok bölcsőjének nevezték”, és az ott élő núbiaiaknak tulajdonították a hieratikus írás felfedezését. Piramisaik, masztabáik és templomaik nemcsak korábban épültek, de számukban, tehát általános elterjedtségükben felülmúlták a dinasztikus Egyiptom építészeti remekműveit. Véleménye szerint el kell jönnie az időnek, mikor "a civilizált világ rákényszerül, hogy felismerje a fekete népekben az eredeti megvilágosodás kútját... "
Bruce Williams, a Chicagoi Orientális Intézet régészprofesszora ásatásai során több ezer ókori leletet hozott felszínre a núbiai Qustul környékén. Ezek az Egyiptomtól délre virágzó monarchiák magas szintű civilizációját bizonyították – némelyek évszázadokkal voltak régebbiek az egyiptomi dinasztikus kor kezdeténél. (I.e. 3150) Nem tekinthető véletlennek, hogy a döntő jelentőségű felfedezés ténye 15 évig még csak nem is került nyilvánosságra. Rendkívüli leletei katalogizálatlanul porosodtak múzeumi raktárakban, és még másfél évtized elteltével is csak egyetlen publikáció, a Times magazin méltatta említésre.
ÁLTALÁNOS AMNÉZIA
George Reisner, amerikai egyiptológus 1909-ben azt állította, hogy fehér libiaiak (? K. H.) alapították a núbiai kultúrát, majd később átengedték a feketéknek. Hát nem kedves? Nem nagyvonalú? Hazafelé menet mindenesetre általános amnéziába eshettek, mert semmi nyoma, hogy hasonló színvonalú kultúrát teremtettek volna saját maguknak, vagy bárki másnak. Egyes tudományosnak ítélt hipotézisek szerint viszont a Krétán és Cipruson keresztül Anatóliából és a főniciaiak közvetítésével Mezopotámiából importált kultúrhatások indították el a civilizáció útján Egyiptomot.
Úgy tűnik végül is, hogy bárki más, éppen csak az idők kezdete óta ott élő őslakosság nem szerepelt még véletlenül sem a tudósok és szakértők listáján.(*2) A társadalomkutató Paul Ehrlich és társszerzője, a pszichológus Shirley Feldman következőt írták 1977-ben A faji bomba című tanulmányukban a tudományos rasszizmus kapcsán: “Tragikomikus hallgatni, mikor a fehér rhodéziaiak nagy igyekezettel próbálják félremagyarázni a nagy fekete kultúra maradványainak, Zimbabve csodálatos romjainak eredetét azzal az együgyű indoklással: 'csakis arabok építhették'.”
Reisnert egyáltalán nem zavarta, hogy nagytudású görög történészek, Aiszkhülosz, Arisztotelész és Hérodotosz – az utóbbi i. e. 484-425 élt, és személyesen járt Afrikában – tapasztalataik alapján “fekete bőrűnek” és “gyapjas hajúnak” írták le a korabeli egyiptomiakat. Mint ahogy az sem zavarta, hogy a görögök általánosságban égett arcúnak hívták a Nílus-völgy népeit, ami a legkevésbé sem valószinű, hogy fehéret jelentett volna. A XVIII. század végén publikáló egyiptológus szaktekintély, Count Constantin de Volney viszont határozottan állította, hogy “az ókori egyiptomiak valódi négerek voltak, a többi afrikai bennszülött néppel azonos fajú.” Ennek elhallgatása az egyiptológia nyilvánvaló irányítottságának, politizálásának bizonyítéka.
Édesnővérek: nyugat-afrikai kislány, a Niger menti Foroconiából, mellette a festékmaradványok tanúsága szerint kávébarna bőrű amarnai hercegnők egyike, Maketaton (i.e. 1360-1350) és egy fiatal nő Nigerből. (Steve McCurry felvételei, 1987)
Mi több, az egyiptomiak, akik országukat Kemetnek, vagyis Fekete Földnek nevezték, saját magukat Kemmiunak, vagyis Feketéknek hívták. Hogy az empirikus tudomány se maradjon ki a vitából, 1974-ben Kairóban az UNESCO által rendezett szimpózium keretében szakemberek ismertették az ún. melanin-dózis teszt alkalmazásának eredményét, amely a bőrben és a hajban található színezőanyag mennyiségének mikroszkopikus vizsgálatával képes bizonyítani a fenotípust. A fáraók múmiáinak laboratóriumi vizsgálata számos esetben kimutatta, hogy olyan magas szintű melaninnal rendelkeznek, ami az ősi egyiptomiakat minden kétséget kizáróan az afrikai fekete fajok közé sorolja.
A világ egyik legrespektáltabb XIX. századbeli egyiptológusa, Sir Wallis Budge szerint “az egyiptomiak életmódja, szokásai és vallási hagyományainak számtalan példázata utal arra, hogy történelem előtti őseik otthona Uganda és Punt lehetett”. Geoffrey Parsons történelemtudományi munkájában (A történelem folyamata) hasonlóképpen vélekedik: “Egyiptom kultúrája eredetében és kibontakozásában egyaránt tősgyökeres afrikai”. A modern kor kiváló tudósa, az amerikai Timothy Kendall, a Boston Museum kurátora pedig túllépve az évszázados tudományos előítéleteken azt a konklúziót vonta le helyszíni kutatásaiból, hogy Egyiptomtól délre, Núbiában létezett egy fejlett, írástudó, tagadhatatlanul fekete civilizáció.
A Newsweek hetilap 1991-ben hosszabb tanulmányt közölt a nyugati civilizáció eredetének kapcsán folyó vitáról, amelyben azt írja: “Egyiptom (népessége és kultúrája) majdnem teljes bizonyossággal a Nílus felső szakaszának fekete társadalmától ered, a mai Etiópia területéről. Antropológiai vizsgálatok kimutatták, a dinasztikus periódus kezdetén (az első tizenkét dinasztia i. e. 3150-1783) koponyái a mai Észak-Etiópia lakóinak koponyáival azonos jellegűek.” A kérdés csak az, mindezek ellenére hogy éledhet fel Amerikában újra és újra a teória, miszerint a legősibb civilizáció bölcsőjét fehér kezek ringatták?
SESHAT, AZ ÍRÁS ÉS A TUDOMÁNYOK ISTENNŐJE
A civilizáció legáltalánosabb követelményei – az írástudás, a fémöntés technológiájának ismerete, a megalitikus építkezés, a kivitelezés magas fokú szervezettsége és a közösségekbe, városokba tömörülés – mind megtalálhatók a korai Nílus menti kultúrában. Rosalie David szerint “a legősibbnek tartott hieroglifikus írás már i. e. 3100-ban, ha nem korábban, használatos volt szövegírásra, és képes volt a teljesen kialakult nyelv visszaadására mondattanilag, grammatikailag és szókincsében egyaránt.” Az írott kultúra tehát sokkal ősibb, mint korábban gondolták és valószínűleg máshol (délen?) alakult ki és próbálgatta kezdeti lépéseit.
Az ősi Afrika értékviszonyaira jellemző az
írott szó jelentőségének felismerése: több, mint 5 ezer évvel ezelőtt az
írás
istennője Seshat már az egyiptomi pantheonban trónolt, a királyi
könyvtárak megőrzése és gyarapítása pedig fontos udvari tisztségnek számított. A
Holtak Könyve néven összefoglalt szöveggyűjtemény fordítója, Wallice
Budge szerint 6500 éve segítette biztonságosan átjutni a túlvilágra a hívő
egyiptomiakat. Következésképpen legalább ilyen régi Afrikában a lélek
hallhatatlanságának, a túlvilág és a reinkarnáció fogalmának, a jó és rossz
koncepciójának, valamint az ítélet napjának és a pokol örök tüzének tradíciója.
Fontos megjegyezni, hogy a déli irányból Núbián keresztül északra vándorlók i.e. 5000 körül már fejlett kultúrát vittek magukkal. Királyuk, a később istenné avatott szénfekete Hórusz (jobb oldali képünk) követőit kovácsoknak hívták, mert ismerték a vasöntés technológiáját. Ezt a talán kétkedésre ingerlő állítást az itáliai felfedező, Nino del Grande támasztotta alá, mikor a Natural History 1932-es évfolyamában A történelem előtti vasolvasztás Afrikában címmel rendkívüli kutatási eredményeket közölt. Ebben leírta, archeológusok Észak-Rodéziában 7-8 ezer évesnek ítélt vasolvasztó kemencékre bukkantak. A rendkívüli felfedezést elhallgatják nemcsak az ismeretterjesztő művek, hanem a féltudományos, sőt tudományos munkák is.
Szintén ritkán említett, hogy Tutankhamen sírjában a pompás bútorok és fényűző tárgyak mellett rituális vas szerszámokat és vas fejtámaszokat is találtak. A fiatal fáraó múmiájának jobb combja mellett pedig – és ez az igazi szenzáció – egy arany nyelű tőr feküdt, egy addig soha nem látott acél jellegű pengével, amely az évezredek során semmit nem veszített ragyogó fényéből. Ez a tőr komoly tényezőnek számít a kultúrelsőbbségért folytatott versengésben.
Akárcsak a Szfinx, az
Egyiptom lelke
néven ismert mega-szobor, amely a francia egyiptológus, Pierre Hippolite
Boussac szerint a korábbi meghatározásokkal ellentétben legalább nyolc, ha nem
tízezer éves. Boussac kronológiai besorolását alátámasztja az a Kairói Múzeumban
látható réges-régi írás, amelyet a Nagy Piramis építtetője, Kheopsz fáraó idején róttak.
Ez arról számol be, hogyan akadtak építőmunkások véletlenül
az évszázadok, vagy talán évezredek homoktengere alá temetett szoborra, amely
alapos renoválásra szorult. (A Szfinx történelem előtti voltát látszik igazolni,
hogy nem őriz ajánlást vagy bármi egyéb feliratot, ami az írás megjelenése után
valószerűtlen lett volna.) 
Míg az afrikai felszíni építkezések bravúrja köztudott, azt viszont kevesen tudják, hogy az el-Fayumban feltárt ókori (i. e. 1789) labirintus építői, az eminens egyiptológus, Karl Lepsus szerint, geológiai tudásukban és sztratigráfiai (rétegtani, A Szerk.) ismereteikben évszázadokkal megelőzték a közel-keleti és mediterrán szakembereket. Szintén nem ismeretes, mert ki tudja miért ritkán említett, hogy a rómaiaknak tulajdonított építészeti újdonság, a boltív használata is egyiptomi múltra tekint vissza. Az Abydos Templom (i. e. 1300) lépcső fedezékének építése 700 évvel megelőzte Róma alapítását. (bal oldali kép)
Az afrikai városok közül számos görög nevén él a köztudatban, így Heliopolisz is, amelynek híres teológiai és tudományos központjában állítólag Mózes is tanulta – a Biblia szavaival – “az egyiptomiak minden bölcsességét.“ A több mint 5 ezer évvel ezelőtt alapított Memphisz pedig vallási, kulturális és közigazgatási centrumként az egyesített Egyiptom első fővárosa volt. Hírneve egyaránt vonzotta a klasszikuskori utazókat, a középkor kalandorait és kereskedőit, valamint az elmúlt két évszázad archeológusait.
A két város, Heliopolisz és Memphisz is része annak a korai afrikai civilizációnak, amelyet az ó-görögök csodáltak, utánoztak és amellyel minden módón azonosulni próbáltak. Ez volt az a civilizáció, ahonnét a saját bevallásuk szerint számos istenük nevét és mitológiájuk ihletését nyerték, aritmetikai, geometriai és asztronómiai alaptudásukat kapták és ahonnét szókincsük egy részét vették.
FEKETE ATHÉNA
A Cornell Egyetem professzora, Martin Bernal történész és nyelvész, nagy feltűnést, illetve kisebb fajta botrányt keltett kétkötetes könyve Fekete Athéna címmel, azt bizonygatja, hogy a görögökre gyakorolt egyiptomi-főniciai-hettita (tehát afrikai-szemita-ázsiai) hatás és az egyiptomi kultúra elsődlegességének illetve afrikai voltának tagadása “faji konspiráció” következménye. Bernal, aki családja zsidó gyökerei után kutatva jutott el a Közel-Keletre és onnan Egyiptomba, nem kevesebbet állít, minthogy az elmúlt évszázadokban a rabszolgatartó rendszer és később az afrikai kolonizáció legitimizálásáért európai-amerikai összefogás született a történelmi és archeológiai tények és adatok manipulálására, illetve bizonyos történelmi ill. vallástörténeti szerepek felcserélésére.
Valójában nem kell pán-afrikainak vagy fekete nacionalistának lenni ahhoz (bár könnyen a fejéhez kaphatja az ember), hogy valaki átlássa, milyen komoly befolyással is volt Egyiptom Szíria-Palesztína, az Arab-félsziget, (Arab ősföld) és később a Görög-Római Birodalom tudományaira, valláskultuszára és művészetére. “A Görög-Római Birodalom és a Biblia, a modern nyugati világ két legfontosabb előzménye, mindkettő elismeréssel tartozik Egyiptomnak” – írja a Groiler-féle enciklopédia.
Az ókori izraeliták pedig nemcsak magukévá tették Ehnaton, a XVIII. dinasztiabeli fáraó monoteizmusát, hanem az általa hírdetett egyistenhit örökös szószólóivá lettek.(*3) Közvetítésükkel jutottak el az egyiptomi misztériumok Kis-Ázsiába és később Dél-Európába. Az ókori zsidóság számos hagyományt és rituális szokást is átvett az egyiptomiaktól. Az Ószövetség több százszor hivatkozik Egyiptomra és Etiópiára és megemlíti, hogy történelme során a zsidóság, egy fajta azonosulásként, nemegyszer könyörgött segítségért a fáraókhoz fenyegető szomszédjai ellen.
A hellén tudósok is másolásra és csodálatra méltatták a Nílus-völgy kulturális értékeit. Nyíltan hivatkoztak az őket ért egyiptomi hatásokra, és nem titkolták az ókori fáraók világa iránti rajongásukat. Joggal vetődik tehát fel a kérdés, miért próbálja az Amerikában élő Lefkowitz több mint kétezer évvel később kétségbe vonni, félreértelmezni, megmásítani akár az izraeliták, akár Hellász fiainak értékítéletét? És vajon miért támogatja ebben élesre fent karmokkal a Washington Post? Miért akarják velük együtt mások is a Nílus völgyéből kiáramló kultúra irányát megfordítani és idegen földről érkezettnek beállítani?
Bernal válasza erre rövid és tömör: európai arrogancia, aminek lényege, hogy a kultúra alapköveinek lerakói nem lehettek "feketék". Kizárólag a görögöktől és általában európai közvetítők révén áramolhatott a szellemi érték szerte a világba, így Észak-Afrikába is. Szintén Lefkowitzot, de köreit is cáfolva az 1993-as Groiler-enciklopédia azt írja, Egyiptom a legjobb példa a belső stimuláción alapuló folyamatos kulturális evolúcióra, ellentétben például Mezopotámiával, amely belső és külső hatások ötvözetének eredménye.
A civilizáció terjedésének kérdése, más kultúrtörténeti és történelmi kérdésekkel együtt nem függetleníthető a mindenkori politikai helyzettől, és mint ilyen, óhatatlanul elfogult. Ezt számításba véve sem könnyű, de nem is kötelező elfogadni azoknak, akik a politikai részrehajlás áldozatai. A Newsweek és a Post szerint komoly kutatómunkájuk ellenére évtizedekig senki sem akart tudomást venni az afrocentristákról, és tulajdonképpen csak Bernal színrelépésének tudható be, hogy a média felfigyelt rájuk. Lefkowitz nem restellte azt nyilatkozni, amíg nem olvasta Bernal könyvét, még csak nem is sejtette, mennyi őrültség van odakinn. Mármint bizonyos akadémiai körökben?
Lefkowitz, bár nem volt a szakterülete, valahogy megbízatást kapott, írjon cáfolatot erre az 'őrültségre'. Ez meg is jelent Nem Afrikából származik címmel, és mindjárt a közmédia ünnepelt kedvencévé avatta. Téves meglátásai, felszínessége, elfogultsága, ortodox nézetei ellenére hamarosan díszdoktorátust is kapott érte, vagyis a felsőoktatás intellektuális integritása iránti elkötelezettsége miatt. Az ajánló sorok indoklása szerint Lefkowitz arra emlékeztette a doktorátus megítélőit, hitelesnek lenni annyit jelent, mint kemény kérdéseket feltenni és bátran szembeszállni a kontraverziókkal.(?)
Ez az indoklás viszont Bob Kuttner, az American Prospect társszerkesztőjének egy erre vonatkoztatható megállapítását idézi fel, miszerint “manapság a tömegkommunikáció, a politika, sőt az akadémia üzelmei is állandóan súrolják a tisztesség és a józan ész határait”.
A Post úgy vélte, hogy "Lefkowitz új köntösbe burkolt ortodoxiája fel fogja rázni az akadémiát". Kínosan nagyot tévedett. Az új köntös nem segített. Lefkowitz ugyanabban a cikkben éppen arról panaszkodott, hogy egyedül táncikálja diadalmi táncát a porondon – egyetemi kollégái, diákjai, "a szakma" nem csatlakozik hozzá. Az igazság magányos bajnoknője ezt a kényes kérdések elkerülésével próbálta magyarázni, mivel nem volt hajlandó beismerni, hogy álláspontja elavult, sok esetben meg is dőlt.
A régészet és a kapcsolódó tudományok mai állása szerint ugyanis egyre több adalék halmozódik fel egy ősi, afrikai jellegű Nílus-menti kultúra létezésének bizonyságához, amely a folyó deltája felé kúszva Egyiptomban teljesedett ki. Lefkowitz könyve, akadémiai kitüntetése és a Washington Post több hasábos támogatása ellenére is valójában a múlt századból átöröklött ortodox egyiptológia hattyúdalának tekinthető.
Rosalie David, aki ugyan nem zárja ki teljes egészében az idegen hatások lehetőségét, mégis ezeket a döntő sorokat írja 1993-ban Az ősi Egyiptom felfedezése című könyvében:
“Egyiptom a kezdeti időkben el volt zárva a világtól. Természetes barikádok nyújtottak számára védelmet az idegen betolakodók és hódítók ellen, addig, amíg a művészetek, az építészet és a vallás alapjai rögzültek. Később Egyiptom valamennyit abszorbeált az idegen elemekből, és ennek egy részét be is építette meglévő kultúrájába, anélkül azonban, hogy az első háromezer év alapvető koncepcióját és ideáit megváltoztatta volna.”
A történelmi realizmus háttérbe kényszerült képviselőiként az afrocentristák valójában nem hamis illúziókat kergetnek, és nem is kreálnak képzeletbeli történelmet identitásuk felépítéséhez, mikor a David által említett korai háromezer év gyümölcsét, a művészetek, az építészet és a vallás megalapozásának elismerését követelik egyre határozottabban maguknak. Az őskultúra afrikai fogantatása, akárcsak későbbi közel-keleti, kisázsiai és mediterrán hatása azonban még sokaknak elfogadhatatlan Amerikában. Évszázadok társadalmi előítéletei és az ebből fakadó világszemlélet még tények és tárgyi bizonyítékok felsorakoztatásával sem változtathatók meg egyik évtizedről a másikra. Az egyén azonban mindig felülemelkedhet saját korán. Mindig megteheti, hogy az angyalszárnyas Maat istennő principiumai alapján igazságosan és elfogulatlanul ítél. A klasszikusok közül a nagy Platón azt írta az egyiptomiakról: “mi görögök valójában gyermekek vagyunk ehhez a néphez viszonyítva, amelynek kultúrája a miénknél tízszerte régebbi.“
*1 A faji-etnikai besorolás már-már komikus
ellentmondásosságára jellemző a következő idézet: "Létezik egy fekete, teljesen
fekete faj, hosszú (fekete) hajjal, az indiai dravidák, akik négernek
elkönyveltek Indiában, ugyanakkor fehérnek számítanak Afrikában". (Diop: The
African Origin of Civilization)
*2 Az egyiptomi kultúra kisajátítása során még az is felvetődött, hogy az egyiptomi nem ősafrikai, hanem szemita nyelv. Ennek cáfolatára az európai műveltségű Theophile Obenga már 1963--ban tudományos megalapozottságú, szakszerű metodológiával cáfolta ezt a fals állítást. A nyelvészeti szakemberek azonban máig is igyeleznek elkerülni annak nyilvános beismerését, hogy az egyiptomi nyelv a környező afrikai nyelvek édestestvére.
*3. The expansive conception of the creator god’s care did not lead to political pacifism and seldom involved a wider personal quietism. The extreme exponent of the new solar religion, Akhenaten was not a pacifist. His universalism was, however a precursor of other religions and, in encompassing all of humanity, it was in theory as broad as strands of thought in later world religions. (John Baines: Society, Morality, and Religious Practice. Cornell University Press. 1982)
(Az itt közölt írás lábjegyzetekkel ellátott és képekkel illusztrált változata a Magyar Demokrata című hetilap Műhely rovatában megjelent 1996-os tanulmánynak.)
Ebben a témában lásd még a Jelenidő rovatban: Minden más sötétség; Egyiptom árnyékában; Lapszemlék-kommentárok 2011. I. félév, 2. írás
Mi köti össze a három képen ábrázolt férfit? Nem más, minthogy afrikai származásuk, közös genetikai őseik, jellegzetesen afrikai fiziognómiájuk és kultúrájuk ellenére a XIX.-XX. században uralkodó eurocentrista besorolás szerint mindhárman az ún. "Hamitic" fajhoz tartoznak - tehát kaukázusi eredetűnek és fehérnek (a "Nagy Fehér Faj" tagjaiként) elkönyveltek. Az első képen III. Tuthmosis, egy szudáni asszony fia, a XVIII. dinasztia alapítója látható, mellette középen egy XX. század végi núbiai férfi, majd a szintén vastag ajkú, kissé metszett szemű núbiai-egyiptomi fáraó III. Amenhotep (XVIII. dinasztia)
Addenda
Mint Bernal megállapította, nem csak Afrika esett az eurocentrikus gőg áldozatául: "Még ötven esztendővel ezelőtt is az volt az uralkodó nézet, hogy Indiába csak az árják hozhattak magasabb kultúrát és vallást, s hogy a Gangesz-vidék árják előtti lakosai szegényes kultúrájú, primitív népek voltak. Ezeket a nézeteket alapvetően megváltoztatták azok a nagy archeológiai felfedezések, amelyeket 1921-1922-ben az Indus-vidékeken tettek. Ekkor Mohendzsodaróban (Szindh [Sindh tartomány] és Harappában (Pandzsab [Punjab] tartományban) nagy kiterjedésű városok romjait tárták fel. Az ott talált tágas épületek, művészi tárgyak, eszközök vagy tetszetős plasztikák a kultúra olyan fokáról tanuskodtak, amely a még falvakban lakó, fejlett kultúrával és művészettel nem rendelkező árjákét messze felülmúlta." (Helmuth Von Glasenapp: Az öt világvallás. 1963)
“Historical amnesia is a dangerous phenomenon, not only because it undermines moral and intellectual integrity, but also because it lays the groundwork for crimes that still lie ahead.” (Noam Chomsky: Unexceptional Americans: Why We Can't See the Trees or the Forest -- The Torture Memos and Historical Amnesia. TomDispatch.com)
We have long had proof that a primitive Negroid race of Pygmies once lived around the Mediterranean. Blacks were the first to plow the mud of the Nile; they were the dark-skinned, curly-haired Kushites. Blacks were masters of Sumeria (They called themselves Black-Heads, H. K.) and Babylon before it became the country of four tongues. And in India, the kingdom of the Dravidian monarchs, the Black and godless enemies, existed until the period of written history. (Eugen George: The Adventure of Mankind. New York, 1931)
When the history of Negroland comes to be written in detail, it may be found that the kingdoms lying towards the eastern end of Sudan (classical home of Ancient Ethiopians, Kuliffay) were the home of races who inspired, rather than of races who received, the tradition of civilization associated for us with the name of ancient Egypt. For they cover on either side of the Upper Nile between the latitudes of ten degrees and seventeen degrees, territories in which are found monuments more ancient than the oldest Egyptian monuments. If this should prove to be the case and civilized world be forced to recognize in a black people the fount of its original enlightenment, it may happen that we shall have to revise entirely our view of the black races, and regard those who now exist as the decadent representatives of an almost forgotten era, rather than as the embryonic possibility of an era yet to come. (...) The fame of the ancient Ethiopians was widespread in ancient history. Herodotus described them as the tallest, most beautiful and long-lived of the human races, and before Herodotus, Homer, in even more flattering language, described them as the most just of men, the favorites of the gods. The annals of all the great early nations of Asia Minor full of them. The Mosaic records allude to them frequently; but while they are described as the most powerful, the most just, and the most beautiful of the human race, they are constantly spoken of as Black, and there seems to be no other conclusion to be drawn than that remote period of history, the leading race of the Western World was a Black race. (Lady Lugard: A Tropical Dependency. London, 1964)
"The former predominance of the Black civilization around the Mediterranean region is attested to by the unexpected existence of the pre-Hellenic Black virgins and goddesses, such as "the black Demeter of Phigalia in Arcadia, the black Aphrodite of Arcadia and Corinth, the black virgin of Saint Victor of Marseilles, and the black virgin of Chartres, who once honored as Our-Lady-under-the-Earth." (Cheikh Anta Diop: Civilization or Barbarism. An authentic anthropology. 1981)
"It is offensive that these claims (about Black Egyptians) are not based on research, or evidence. They are fiction. They are based on a desire for them to be true. They are based on a notion that white scholars have repressed the truth. They are based on the desire to give African-American children self-esteem and pride." (Dr. Gerald Early, African-American Professor. Washington University St. Louis.)
The question of Eurocentricism is now entirely blase. Of course Europeans are Eurocentric and see the world from their vantage point, and why should they not? They are the inheritors of multiple (now defunct) empires and they still carry within them the phantom hubris of those empires and they think their particular philosophy is "philosophy" and their particular thinking is "thinking", and everything else is - as the great European philosopher Immanuel Levinas was wont of saying - "dancing". The question is rather the manner in which non-European thinking can reach self-consciousness and evident universality, not at the cost of whatever European philosophers may think of themselves for the world at large, but for the purpose of offering alternative (complementary or contradictory) visions of reality more rooted in the lived experiences of people in Africa, in Asia, in Latin America - counties and climes once under the spell of the thing that calls itself "the West" but happily no more. (Hamid Dabashi: Can non-Europeans think? What happens with thinkers who operate outside the European philosophical 'pedigree'? 2013)
I
Számos érdekes rezonancia van a trópusi Afrika és az ősi Egyiptom vallása között. A víziló, amely egyidőben Baronga és Dél-Mozambik népei számára az istennő megjelenítési formája volt, erősen emlékeztet Tautert egyiptomi istennőre, akit szintén vízilóként megjelenítve imádtak. Az ókori Egyiptomban a kígyó uralkodói szimbólum volt, és ugyanezt a funkciót jelképezte a Zuluknál és más afrikai népeknél. A folyó szellemének koncepciója, amely számos afrikai régióban honos, Ozirisz, az egyiptomi Nílus-isten hasonmásai, és az alurok Zaire-ban a Nílus folyót istenítették. A legkiemelkedőbb istenalakok Közép- és Dél-Afrikában a Föld, a Nap, a Hold, az Atlanti-óceán és Zaire-ban az Erdőség. (...) A Föld mindig női isten (a Bantuknál a legfőbb istennő, aki megjutalmazza azokat, akik imádják és engedelmeskednek neki, de kérlelhetetlenül megbünteti azokat, akik engedetlenek vagy más okból érdemtelenek -- ő az egyiptomi Ízisznek felel meg. (Kivonat Kuliffay Hanna írásából: Lapszemlék rovat 2011. I félév, 2. cikk)
The expansive conception of the creator god’s care did not lead to political pacifism and seldom involved a wider personal quietism. The extreme exponent of the new solar religion, Akhenaten was not a pacifist. His universalism was, however a precursor of other religions and, in encompassing all of humanity, it was in theory as broad as strands of thought in later world religions. (John Baines: Society, Morality, and Religious Practice. Cornell University Press. 1982)
It was 230 years ago Sunday that Robert Carter III, the patriarch of one of the wealthiest families in Virginia, quietly walked into a Northumberland County courthouse and delivered an airtight legal document announcing his intention to free, or manumit, more than 500 slaves. He titled it the deed of gift”. It was, by far, experts say, the largest liberation of Black people before the Emancipation Proclamation more than seven decades later. On September 5, 1791, when Carter delivered his deed, slavery was an institution, a key engine of the new country's economy. But many slaveholders -- including founding fathers George Washington, Thomas Jefferson and James Madison, who knew Carter -- had begun to voice doubts. That was the extent of their umbrage. Chattel slavery was wrong, the men said, but they supposedly worried it was not practical to abolish the institution without societal and economic consequences. "As it is, we have the wolf by the ear, and we can neither hold him, nor safely let him go. Justice is in one scale, and self-preservation in the other," Jefferson wrote a fellow almost 30 years after Carter's deed of gift. Yet Carter had provided them a blueprint, not only for freeing their slaves but for ensuring the freedmen could sustain themselves, even prosper and integrate into society. Washington freed his slaves after death. Jefferson freed only 10 people of hundreds he enslaved. (Eliott C. McLaughlin: Like Washington and Jefferson, he championed liberty. Unlike the founders, he freed his slaves. CNN. September 5, 2021)
A Lefkowitz-féle idejétmúlt véleményezések megzavarhatják, de már nem tudják döntően befolyásolni a jelenkori akadémiai állásfoglalást: Early Humans Left Africa Over 1 Million Years Ago. Homo sapiens, the ancestors of modern man, originated in Africa. The “Out of Africa” theory suggests that our ancestors left the continent and migrated to Europe and Asia. In doing so, they began replacing earlier examples of the human species - the Homo Erectus. This migration took place approximately 80,000 years ago. What is interesting to note is that the Homo erectus (upright human) had actually followed the exact same route (from Africa to Eurasia) - over 1 million years ago. Looks like Homo sapiens weren't the first to get this idea. (...) Despite having found a large variety of different human species, the discoveries don’t differ too much in terms of their genetic makeup. The scientific reasoning lies in the fact that we (and all of our ancestors) come from the same location in East Africa, where it is assumed all of our human-ape ancestors lived. (Karen Taylor: Fascinating and Strange Facts About Evolution and Early Humans. Early Humans Left Africa Over 1 Million Years Ago. Yas! April 30, 2023)
Mankind might have walked out of Africa but their ape ancestors
walked in there from Europe, a new study has sensationally claimed. A new ape
from nearly nine million years ago has been discovered in Turkey and is related
to living African apes and humans. The find underscores a theory that apes
developed in Europe for around five million years before migrating to Africa
where modern humans developed. The ape, Anadoluvius turkae, is around 8.7
million years old, about the size of a female gorilla and probably lived on the
ground in a dry forest setting. It was surrounded by what we now call African
animals such as giraffes, wart hogs, rhinos, antelopes, zebras, elephants,
porcupines, hyaenas and lion-like carnivores. Scientists now believe that
Anadoluvius followed them from the eastern Mediterranean into Africa some time
after about eight million years ago. (…) Modern humans, or homo sapiens, began
to leave Africa around 180,000 years ago though they are thought to have evolved
about 300,000 years ago. (Jim Leffman: Underworld discovery
challenges our understanding of human evolution. Metro.
August 28, 2023)
“Old assumptions are being ripped apart. In the past, we thought civilizations were less refined, less joined up. Yet what is being discovered in AlUla suggests that the ancient world was much more connected than we think. Archaeological finds so far show humans trod this land at least 200,000 years ago. They came after leaving Africa by way of the Sinai. They turned right, headed south into the Arabian Peninsula, today’s Saudi Arabia. Each discovery brings potential for new understanding. A recently recovered ancient silk fragment shows trading routes stretched southward all the way to India or the Far East.” Royal Commission for town of AlUla archaeologist Adam Ford. (Nic Robertson: Animal sacrifices and astral tombs: The mysteries still emerging from the Saudi deserts. CNN. September 23, 2023)
© Kuliffay Hanna. Minden jog fenntartva.
Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenkor rovatban.
VISSZA a Mindenféle érdekesség rovat címjegyzékéhez
VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára