EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása

Magyar Demokrata Műhely rovat, 1996

 

 

 

“AHOL HAPI ISTEN URALKODIK A HOLD-HEGY LANKÁIN”

 

 

AMERIKAI AFROCENTRISTÁK:

 

A TUDOMÁNY NÉGEREI?

 

© Kuliffay Hanna.  Minden jog fenntartva.

 

 

A tragédián túlmenően jó adag iróniával terhelve, 67 afro-amerikai templomot gyújtottak fel az USA déli államaiban az elmúlt 18 hónapban – a mindent befolyásoló vallási fundamentalizmusa miatt bibliai övezetnek nevezett területen. A tűz martalékává váltak olyan múlt századi templomok is, amelyek nemcsak a fekete amerikaiak kulturális örökségeként voltak számon tartva, de össznemzeti kincsként is.

 

A Clinton-kormány több hónapos helytelenítő fejcsóválás és tehetetlenkedés után végül is az Amerikai Polgárjogi Bizottsághoz utalta a gyújtogatások kivizsgálását.  A bizottság vezetője, Mary Frances Berry, félretéve a sajtó és a kormány óvatos mismásolását kijelentette, nincs kétsége, a tüzek a felszín alatt lappangó rasszizmus fel-feltörő megnyilvánulásai.  A bibliai-övezet 60-as évekbeli szenvedélyes integráció ellenes politikájára utalva Berry hozzátette, szinte hihetetlen, mennyire nem  változott azóta sem a világ mennyire nagyfokú még mindig a feketék elleni gyűlölet.

 

(Kép: A híres hódító fáraó III. Ramesses, akit az eurocentrikus tudományágak "hamitiknak" elkönyvelve nem sorolnak a fekete egyiptomi uralkodók közé.  Az EMPIRIA Magazin olvasóinak természetesen jogában áll a kép alapján saját véleményt alkotni. Tel el Jabudiye temlom. I. e. 1200-as évek)  

 

A köztudatban a templomgyújtogatások, sírgyalázások és lángoló klán-keresztek a fajgyűlölet legprimitívebb megnyilvánulásai, amelyeket a mai amerikaiak túlnyomó többsége elítél. A mindennapi élet szélesebb körű, burkolt rasszizmusát azonban – amely a színes bőrűek, elsősorban a feketék életterének és lehetőségeinek korlátozásában nyilvánul meg –  többnyire nem realizálják, vagy nem veszik komolyan.  Ami a kisebbségi kormányprogramokkal foglalkozó szakemberek szótárában a hátrányos helyzetűek megkülönböztetése, faji diszkrimináció vagy szegregáció címszó alatt szerepel, az az átlagember számára – talán önmaga igazolására – a sors/Isten eleve elrendelése, sajnálatos módon öröklött társadalmi beidegződés vagy a megélhetésért való, olykor brutális küzdelem.

 

Az afro-amerikai társadalomkutatókat, oktatókat és történészeket azonban a rasszizmusnak egy harmadik változata aggasztja a legjobban, amelyet tudományos vagy akadémiai rasszizmusnak neveznek. Véleményük szerint a lincselő bandáknál is veszélyesebbek azok az akadémikusok, akik az előző két évszázad rasszista történészeinek nyomdokain haladva továbbra is kétségbe vonják az ókori Afrikából a mediterrán országokba és a Közel-Keletre kiható kulturális és tudományos hagyaték jelentőségét, eredetiségét és afrikai voltát – közvetve megtagadva a fekete fajtól jogosnak vélt kulturális örökségét, a felemelkedésükhöz nélkülözhetetlen lelki mankót.

 

Az összefoglaló nevén Nílus völgyi civilizációt, amely Egyiptomon kívül magába foglalja a mai Szudánt, Etiópiát és Szomáliát, nem csak az Afrikában élők tekintik a sajátjuknak és nem csak az Afrikából elszármazottak tekintik őseik hagyatékának, hanem az ókori és klasszikuskori görögök legnagyobbjai, köztük Hérodotosz, Homérosz és Plutarkhosz is afrikai eredetűnek könyvelték el. 

 

Európai és amerikai tudósok azonban a rabszolgaság intézményesítésével párhuzamosan egyre tendenciózusabban kettéválasztották a gazdaságilag és kulturálisan évezredeken keresztül fuzionáló Nílus völgyét.  Afrika gyöngyszemét, Egyiptomot egyszerűen a Közel-Kelethez csatolták, kulturális vívmányait, ezredéveket átívelő politikai-társadalmi szervezettségét és tudományos világképét pezsdítő mediterrán és kis-ázsiai behatások eredményének könyvelték el. Milyen indokkal? Az egyiptomi és etióp civilizáció fejlettsége és briliáns volta miatt nem lehetett bennszülött, nem lehetett más, mint fehér. (A fehér meghatározást értékes kultúrák megszerzési céljával kiterjesztették a hajdani  barna övezetre is, így bekebelezve nemcsak az egyiptomi, szudáni (kushita) és etióp, de az indiai, líbiai, arab, héber, mór, berber, szomáliai, az Eritreából elszármazott föniciai, valamint az amerikai-indián kultúrákat is.(*1)

 

A CIVILIZÁLT EMBER DEGENERÁCIÓJA

 

A skót filozófus és történész, David Hume szerint “A négerek természetüknél fogva alacsonyabb rendűek a fehéreknél. A fehéreken kívül soha nem létezett egyéb civilizált náció – egyetlen fekete nép sem produkált kiválóságokat tettekben vagy akár szellemiekben, nem adott rendkívüli tudósokat, művészeket az emberiségnek.”  Hasonló véleményt fejtett ki Richard Burton, felfedező és író is. “A néger nem a kezdeti lépéseit próbálgató barbár, hanem a civilizált ember degenerációja, mivel nem rendelkezik a fejlődőképesség készségével.” 

 

A világhírű orientalista, James Henry szintén nem tudott saját kora elfogultságán felülemelkedni, mikor azt írta: “A Nagy Fehér Faj (így írva) alkotta civilizációnkat. (. . . ) a keleti mongol fajnak és a déli néger fajnak semmi szerepe nem volt a civilizáció kialakításában.”  A tudós John Burgess is úgy ítélte meg, hogy “a fekete bőr egy olyan fajhoz való tartozást jelöl, amely soha sehol nem alkotott civilizációt. Természetes és logikus tehát az alantasabb (fekete) fajnak a magasabb rendű (fehér) faj alá való rendelése, akár rabszolgaként is.”

 

 

A III. dinasztia kimagasló alakja, a "tipikus néger" fáraó, Zoser  építtetette  a saqqarai lépcsős piramist,

míg a IV. dinasztia nagysága, Kheopsz (Cheops, Hufu)  fáraó, "a mai kamerun típus képviselője",

a gizai Nagy Piramis építtetője.

 

Nem alaptalanul tartják veszélyesebbnek az afro-amerikaiak (és a történelem során más elnyomott-kolonizált színesek) a tanult emberek fajgyűlöletét a primitív emberek tűzbombáinál. Évszázadokon keresztül a tudósok, politikusok, oktatók, publicisták és az egyházak – a Vatikán például a XIX. század utolsó harmadáig(!) rabszolgákkal műveltette észak- és dél-amerikai ültetvényeit – közösen kialakított fajelmélete adott erkölcsi alapot és jogi keretet közel száz millióra becsült rabszolga Afrikából való elhurcolására. Az amerikai kontinensekre szánt rabszolgáknak alig több mint  egy tizede élte túl a sivatagi gyaloglást, a gyűjtőtáborokat, a tengeri szállítás tortúráit, az európai fertőzéseket, a gyökértelenítés és a családi kötelékek szétszakításának pszichológiai traumáját. 

 

A túlélők mára művelt és tanult  leszármazottai számára a Nílus völgyi kultúra olyan jelentősséggel bír, mint az európai ember számára az ókori  és  klasszikus hellén kultúra –  nem kisebb büszkeséget, nem is szenvedélytelenebb azonosulást ébresztve.  Akik úgy ítélik meg, hogy a Nílus völgyi kultúra függetlenül, önmagából kiindulva jelentkezett a történelem hajnalán és az evolúciós folyamatok során élre törve mind közvetlen, mind közvetett hatásával hozzájárult az antik világ alapjainak lerakásához, azokat (nagyon  leegyszerűsítve) afrocentristáknak nevezi a szakmai világ. Akik viszont főként az i.e. III. évezred végétől valahonnan északról(?) bevándorlóknak az attikai őslakossággal való szerencsés ötvözetének tulajdonítják a görög kultúra és közvetve az európai kultúra és a világkultúra születését, és akik pár lezser ecsetvonással fehérre meszelik az ókori fáraók világát, azokat eurocentristáknak.

 

Az eurocentrizmusnak évszázados hagyományai vannak Amerikában. Ez az irányvonal érvényesül nagyjából ma is (bár burkoltan) a tudományos világban és lényegében az oktatásban is. Aki akadémiai körökben ettől eltér, még ma is könnyen találhatja magát a “faji konspiráció teoretikusai, antiszemiták, fekete nacionalisták és baloldaliakként" összefoglaltak gyűjtőtáborában.  A Washington Post legalábbis ide sorolja azokat, akik kritizálni merték a klasszika-filológus  Mary Lefkowitz újonnan megjelent könyvét, amely azzal vádolja az afrocentristákat, hogy történelmi valóság és elfogadható bizonyítékok helyett mitológiát akarnak lenyomni a mai diákok torkán. Nem kevesebbet állít, mint hogy afro-amerikai akadémikusok  pusztán politikai indíttatásból, a saját és jövő generációk hamis identitástudatának felépítéséhez egy “képzeletbeli fekete civilizációt” kreálnak Észak-Afrikában, a Nílus völgyében. “A legjobban az zavar,” nyilatkozta Lefkowitz a Postnak, “mikor Egyiptomot valamiféle egalitárius társadalomnak akarják feltüntetni, holott a lakosság nagy része rabszolga volt”.

 

ÚTLEVÉL AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA

 

Ha Lefkowitz figyelmét el is kerülte, az elmélet már régen megdőlt, amely szerint a piramisokat, masztabákat és ókori templomkomplexumokat rabszolgák milliói építették. A régészeti tudomány modern állása szerint Afrika kolosszális remekműveit helyi technokraták építették, helyi kézművesek és művészek segítségével, a környékről toborzott földművesek időszakos bevonásával. A hatalmas középítkezések azért nem igényeltek láncot és korbácsot, sokkal inkább magas fokú szervezőkészséget és papi buzdítást, mert az építők a korabeli hiedelmeknek megfelelően biztosra vették, vérükkel és verejtékükkel – a fáraó túlvilági alattvalójaként – saját maguknak is útlevelet szereznek az örökkévalóságba.

 

Lefkowitz szerint “Egyiptom geográfiailag sokkal közelebb áll a Közel-Kelethez és a mediterrán országokhoz, és a kulturális hatások sokkal könnyebben cserélődtek közöttük, mint Egyiptom és Afrika egyéb részei között”. A térképre pillantva azonban nyilvánvaló Lefkowitz tévedése. Egyiptomot tengerek, sivatagok és 2000 méter magas hegyvonulatok szeparálják a mediterrán országoktól illetve a Közép-Kelettől, ugyanakkor a könnyen hajózható Nílus közvetítésével természetes összeköttetésben áll, mintegy geográfiai folytonosságot alkot a folyó menti déli területekkel és közvetve Fekete Afrika egy részével.  

 

Flora L. Shaw (Lady Lugard), aki évekig élt és sokat utazott Afrikában, azt írja a Tropical Dependency (1905) című rendkívül érdekes tanulmánykötetében, "Ha egyszer a Négerek földjének részletes történelmét megírják, kiderülhet, hogy a Szudán keleti határa felé eső királyságok olyan fajoknak adtak otthont, amelyek nem az általunk egyiptomival azonosított civilizáció átvevői, hanem inspirálói voltak."

 

Az egyiptomiak származására nézve két ókori dokumentum ismert.  Az Edfu-felirat szerint, amely Hórusz templomának falába vésve olvasható, a civilizáció délről érkezett Kemetbe (Egyiptom)  Hórusz király és hódító csapatai révén. A Londonban őrzött Hunefer papirusz hieroglifái szerint pedig “a Nílus eredetétől jöttünk, ahol Hapi isten uralkodik a Hold-hegység lankáin”. Egyes tudósok szerint Egyiptom, “Etiópia legidősebb lánya”, nem más mint a Kék-Nílus menti etióp kultúra nyúlványa.

 

A kezdeti időktől fogva Egyiptom szoros gazdasági és kulturális, házasságok és hódítások révén pedig politikai és vérségi kapcsolatban állt a szomszédos Núbiával.  Az ókori sziciliai történész, Diodorosz, aki 400 évvel Hérodotoszt követően utazgatott a Nílus völgyében, azt írja, az etiópok Egyiptomot kolóniájuknak tekintik . . . Hozzáteszik még, hogy az egyiptomiak az ő őseiktől vették át  törvényeik többségét, a királyok és istenek tiszteletét, a fényűző temetés szokását, a szobrászat művészetét és az írás tudományát. (A görögök az egész Észak-Kelet Afrikát Etiópiának nevezték. K. H.)

 

A. H. Ludwig történész professzor szerint is “az ősi egyiptomi civilizáció délről terjedt északra, és látszólag semmi kétség afelől, hogy a legősibb afrikai civilizáció a Felső-Nílus környékéről ered”.

 

1964-ben amerikai régészek kutatási eredményei nyomán vált nyilvánossá, hogy a mai Szudán területén élő fekete őslakosság 3800 évvel ezelőtt északi szomszédaival azonos kultúrszínvonalon állt, piramisokat, palotákat, utakat, szentélyeket épített és verandás házakból álló városokat. Show Nyugat-Szudánról írt könyvében említi, hogy “az ókoriak Meroét a művészetek és a tudományok bölcsőjének nevezték”, és az ott élő núbiaiaknak tulajdonították a hieratikus írás felfedezését. Piramisaik, masztabáik és templomaik nemcsak korábban épültek, de számukban, tehát általános elterjedtségükben felülmúlták a dinasztikus Egyiptom építészeti remekműveit. Véleménye szerint el kell jönnie az időnek, mikor "a civilizált világ rákényszerül, hogy felismerje a fekete népekben az eredeti megvilágosodás kútját . . . "

 

Bruce Williams, a Chicagoi Orientális Intézet régész professzora ásatásai során több ezer ókori leletet hozott felszínre a núbiai Qustul környékén, amelyek az Egyiptomtól délre virágzó monarchiák magas szintű civilizációját bizonyították – némelyek évszázadokkal voltak régebbiek az egyiptomi dinasztikus kor kezdeténél. (I.e. 3150)  Nem tekinthető véletlennek, hogy a döntő jelentőségű felfedezés ténye 15 évig még csak nem is került nyilvánosságra, leletei katalogizálatlanul porosodtak múzeumi raktárakban, és még másfél évtized elteltével is csak egyetlen publikáció, a Times magazin méltatta említésre.

 

ÁLTALÁNOS AMNÉZIA

 

George Reisner, amerikai egyiptológus 1909-ben azt állította, hogy  fehér libiaiak(? K. H.) alapították a núbiai kultúrát, majd később átengedték a feketéknek. Hát nem kedves? Nem nagyvonalú? Hazafelé menet mindenesetre általános amnéziát kaphattak, mert semmi nyoma, hogy hasonló színvonalú kultúrát teremtettek volna saját maguknak vagy bárki másnak.  Egyes tudományosnak ítélt  hipotézisek szerint viszont a Krétán és Cipruson keresztül Anatóliából és a főniciaiak közvetítésével Mezopotámiából importált kultúrhatások indították el a civilizáció útján Egyiptomot.

 

Úgy tűnik, bárki más, éppen csak  az idők kezdete óta ott élő őslakosság nem  szerepelt még véletlenül sem a tudósok és szakértők listáján.(*1) A társadalomkutató Paul Ehrlich és társszerzője, a pszichológus Shirley Feldman azt írták 1977-ben A faji bomba című tanulmányukban a tudományos rasszizmus kapcsán: “Tragikomikus hallgatni, mikor a fehér rhodéziaiak nagy igyekezettel próbálják félremagyarázni a nagy fekete kultúra maradványainak, Zimbabve csodálatos romjainak eredetét azzal az együgyű indoklással: 'csakis arabok építhették' .”

 

Reisnert egyáltalán nem zavarta, hogy nagytudású görög történészek, Aiszkhülosz, Arisztotelész és Hérodotosz – az utóbbi i. e. 484-425 élt, és személyesen járt Afrikában – tapasztalataik alapján “fekete bőrűnek” és “gyapjas hajúnak” írták le a korabeli egyiptomiakat. Mint ahogy az sem, hogy a görögök általánosságban égett arcúnak hívták a Nílus-völgy népeit, ami a legkevésbé sem valószinű, hogy fehéret jelentett volna.  A XVIII. század végén publikáló egyiptológus szaktekintély, Count Constantin de Volney határozottan állította, hogy “az ókori egyiptomiak valódi négerek voltak, a többi afrikai bennszülött néppel azonos fajta.”  Ennek elhallgatása az egyiptológia nyilvánvaló irányítottságának, politizálásának bizonyítéka.

 

 

 

Édesnővérek: nyugat-afrikai kislány, a Niger menti Foroconiából,

mellette a festékmaradványok tanúsága szerint kávébarna bőrű amarnai hercegnők egyike,

Maketaton  (i.e. 1360-1350) és egy fiatal nő Nigerből. (Steve McCurry felvételei, 1987.)

 

Mi több, az egyiptomiak, akik országukat Kemetnek, vagyis Fekete Földnek nevezték, saját magukat  Kemmiunak, vagyis Feketéknek hívták. Hogy az empirikus tudomány se maradjon ki a vitából, 1974-ben Kairóban az UNESCO által rendezett szimpózium keretében szakemberek  ismertették az ún. melanin-dózis teszt alkalmazásának eredményét, amely a bőrben és a hajban található színezőanyag mennyiségének mikroszkopikus vizsgálatával bizonyítja a fenotípust. A fáraók múmiáinak laboratóriumi vizsgálata számos esetben kimutatta, hogy olyan magas szintű melaninnal rendelkeznek, ami az ősi egyiptomiakat minden kétséget kizáróan az afrikai fekete fajok közé sorolja.

 

A világ egyik legrespektáltabb  XIX. századi egyiptológusa, Sir Wallis Budge szerint “az egyiptomiak életmódja, szokásai és vallási hagyományainak számtalan példázata utal arra, hogy történelem előtti őseik otthona Uganda és Punt lehetett”. Geoffrey Parsons történelemtudományi munkájában (A történelem folyamata) hasonlóképpen vélekedik: “Egyiptom kultúrája eredetében és kibontakozásában egyaránt tősgyökeres afrikai”. A modern kor kiváló tudósa, az amerikai Timothy Kendall, a Boston Museum kurátora túllépve az évszázados tudományos előítéleteken azt a konklúziót vonta le helyszíni kutatásaiból, hogy Egyiptomtól délre, Núbiában létezett egy fejlett, írástudó, tagadhatatlanul fekete civilizáció.

 

A Newsweek hetilap 1991-ben  hosszabb tanulmányt közölt a nyugati civilizáció eredetének kapcsán folyó vitáról, amelyben azt írja: “Egyiptom (népessége és kultúrája) majdnem teljes bizonyossággal a Nílus felső szakaszának fekete társadalmától ered, a mai Etiópia területéről. Antropológiai vizsgálatok kimutatták, a dinasztikus  periódus kezdetén  (az első tizenkét dinasztia i. e. 3150-1783) koponyái a mai Észak-Etiópia lakóinak koponyáival azonos jellegűek.” A kérdés csak az, mindezek ellenére hogy éledhet fel Amerikában újra és újra a teória, miszerint a legősibb civilizáció bölcsőjét fehér kezek ringatták?

 

SESHAT, AZ ÍRÁS ISTENNŐJE

 

A civilizáció legáltalánosabb követelményei – az írástudás, a fémöntés technológiájának ismerete, a megalitikus építkezés, a kivitelezés magas fokú szervezettsége és a közösségekbe, városokba tömörülés –  mind megtalálhatók a korai Nílus menti kultúrában.  Rosalie David szerint “a legősibbnek tartott hieroglifikus írás már i. e. 3100-ban, ha nem korábban, használatos volt szövegírásra, és képes volt a teljesen kialakult nyelv visszaadására mondattanilag, grammatikailag és szókincsében egyaránt.” Az írott kultúra tehát sokkal ősibb, mint korábban gondolták és valószínűleg máshol (délen?) alakult ki és próbálgatta kezdeti lépéseit.

 

Az ősi Afrika értékviszonyaira jellemző az írott szó jelentőségének felismerése: több, mint 5 ezer évvel ezelőtt az írás istennője  Seshat már az egyiptomi pantheonban trónolt, a királyi könyvtárak megőrzése és gyarapítása pedig fontos udvari tisztségnek számított. A Holtak Könyve néven összefoglalt szöveggyűjtemény a fordító Wallice Budge szerint 6500 éve segíti biztonságosan átjutni a túlvilágra a hívő egyiptomiakat. Következésképpen legalább ilyen régi Afrikában a lélek hallhatatlanságának, a túlvilág és a reinkarnáció fogalmának, a jó és rossz koncepciójának, az ítélet napjának és a pokol örök tüzének tradíciója.

 

Fontos megjegyezni, hogy a déli irányból Núbián keresztül északra vándorlók i.e. 5000 körül már fejlett kultúrát vittek magukkal. Királyuk, a később istenné avatott szénfekete Hórusz (jobb oldali képünk) követőit kovácsoknak hívták, mert ismerték a vasöntés technológiáját. Ezt a talán kétkedésre ingerlő állítást az itáliai felfedező, Nino del Grande támasztotta alá, mikor a Natural History 1932-es évfolyamában A történelem előtti vasolvasztás Afrikában címmel rendkívüli kutatási eredményeket közölt. Ebben leírta, archeológusok Észak-Rodéziában 7-8 ezer évesnek ítélt vasolvasztó kemencékre bukkantak. A rendkívüli felfedezést elhallgatják nemcsak az ismeretterjesztő művek, de a féltudományos, sőt tudományos munkák is.

 

Szintén ritkán említett, hogy Tutankhamen sírjában a pompás bútorok és fényűző tárgyak mellett rituális vas szerszámokat és vas fejtámaszokat is találtak. A fiatal fáraó múmiájának jobb combja mellett pedig – és ez az igazi szenzáció – egy arany nyelű  tőr feküdt, egy addig soha nem látott acél jellegű pengével, amely az évezredek során semmit nem veszített ragyogó fényéből. Ez a tőr komoly tényező a kultúr elsőbbségért folytatott versengésben.

 

Akárcsak a Szfinx, az Egyiptom lelke néven ismert mega-szobor, amely a francia egyiptológus, Pierre Hippolite Boussac szerint a korábbi meghatározásokkal ellentétben legalább nyolc, ha nem tízezer éves. Boussac kronológiai besorolását alátámasztja az a Kairói Múzeumban látható réges-régi írás, amelyet a Nagy Piramis építtetője, Kheopsz fáraó idején róttak. Ez arról számol be, hogyan akadtak építőmunkások véletlenül az évszázadok, vagy talán évezredek homoktengere alá temetett szoborra, amely alapos renoválásra szorult. (A Szfinx történelem előtti voltát látszik igazolni, hogy nem őriz ajánlást vagy bármi egyéb feliratot, ami az írás megjelenése után valószerűtlen lett volna.)

 

Míg az afrikai felszíni építkezések bravúrja köztudott, azt viszont kevesen tudják, hogy az el-Fayumban feltárt ókori (i. e. 1789) labirintus építői, az eminens egyiptológus, Karl Lepsus szerint, geológiai tudásukban és sztratigráfiai (rétegtani, A Szerk.) ismereteikben évszázadokkal megelőzték a közel-keleti és mediterrán szakembereket.  Szintén nem ismeretes, mert ki tudja miért ritkán említett, hogy a rómaiaknak tulajdonított építészeti újdonság, a boltív használata  is egyiptomi múltra tekint vissza. Az Abydos Templom (i. e. 1300) lépcső fedezékének építése 700 évvel megelőzte Róma alapítását. (bal oldali kép)

 

Az afrikai városok közül számos görög nevén él a köztudatban, így Heliopolisz is, amelynek híres teológiai és tudományos központjában állítólag Mózes is tanulta – a Biblia szavaival – “az  egyiptomiak minden bölcsességét.“ A több mint 5 ezer évvel ezelőtt alapított Memphisz pedig vallási, kulturális és közigazgatási centrumként az egyesített Egyiptom első fővárosa volt. Hírneve egyaránt vonzotta a klasszikuskori utazókat, a középkor kalandorait és kereskedőit, valamint az elmúlt két évszázad archeológusait.  A két város, Heliopolisz és Memphisz is része annak a korai afrikai civilizációnak, amelyet az ó-görögök csodáltak, utánoztak és amellyel minden módón azonosulni próbáltak. Ez volt az a civilizáció, ahonnét a saját bevallásuk szerint isteneik nevét és mitológiájuk ihletését nyerték, aritmetikai, geometriai és asztronómiai alaptudásukat kapták és ahonnét szókincsük egy részét vették.

 

 FEKETE ATHÉNA

 

A Cornell Egyetem professzora, Martin Bernal történész és nyelvész, nagy feltűnést, illetve kisebb fajta botrányt keltett két kötetes könyve, Fekete Athéna címmel, azt bizonygatja, hogy a görögökre gyakorolt egyiptomi-főniciai-hettita (tehát afrikai-szemita-ázsiai) hatás és az egyiptomi kultúra elsődlegességének illetve afrikai voltának tagadása “faji konspiráció” következménye. Bernal, aki családja zsidó gyökerei után kutatva jutott el a Közel-Keletre és onnan Egyiptomba, nem kevesebbet állít, minthogy az elmúlt évszázadokban a rabszolgatartó rendszer és később az afrikai kolonizáció legitimizálásáért európai-amerikai összefogás született a történelmi és archeológiai tények és adatok manipulálására, illetve bizonyos történelmi szerepek  felcserélésére.

 

Tulajdonképpen nem kell pán-afrikainak vagy fekete nacionalistának lenni ahhoz (bár könnyen a fejéhez kaphatja az ember), hogy valaki össze tudja rakni, hogy milyen komoly befolyással volt a korai Egyiptom Szíria-Palesztína és később a Görög-Római Birodalom tudományára, valláskultuszára és művészetére. “A Görög-Római Birodalom és a Biblia, a modern nyugati világ két legfontosabb előzménye, mindketten elismeréssel tartoznak Egyiptomnak” – írja a Groiler-féle enciklopédia.

 

Az ókori izraeliták nem csak magukévá tették Ehnaton, a XVIII. dinasztiabeli fáraó monoteizmusát, hanem az egy isten hit örökös szószólójává lettek.  Közvetítésükkel jutottak el az egyiptomi misztériumok Kis-Ázsiába és később Európába. Az ókori zsidóság számos hagyományt és rituális szokást is átvett az egyiptomiaktól. Az Ószövetség több százszor hivatkozik Egyiptomra és Etiópiára és megemlíti, hogy történelme során a zsidóság nemegyszer könyörgött segítségért a fáraókhoz fenyegető szomszédjai ellen.

 

A hellén tudósok is másolásra és csodálatra méltatták a Nílus-völgy kulturális értékeit. Nyíltan hivatkoztak az őket ért egyiptomi hatásokra, és nem titkolták az ókori fáraók világa iránti rajongásukat. Joggal vetődik tehát fel a kérdés, miért próbálja az Amerikában élő Lefkowitz több, mint kétezer évvel később kétségbe vonni, és megmásítani akár az izraeliták, akár Hellász fiainak értékítéletét? És vajon miért támogatja ebben élesre fent karmokkal a Washington Post? Miért akarják velük együtt mások is a Nílus völgyéből kiáramló kultúra irányát megfordítani és idegen földről érkezettnek feltüntetni?

 

Bernal válasza erre rövid és tömör: európai arrogancia, aminek lényege, hogy a kultúra alapköveinek lerakói nem lehettek "feketék". Kizárólag a görögöktől és általában európai közvetítők révén áramolhatott a szellemi érték szerte a világba, így Észak-Afrikába is. Szintén Lefkowitzot, de köreit is cáfolva az 1993-as Groiler-enciklopédia azt írja, Egyiptom a legjobb példa a belső stimuláción alapuló folyamatos kulturális evolúcióra, ellentétben például Mezopotámiával, amely belső és külső hatások ötvözetének eredménye.

 

A civilizáció eredetének kérdése, más kultúrtörténeti és történelmi kérdésekkel együtt nem függetleníthető a mindenkori politikai helyzettől, és mint ilyen, óhatatlanul elfogult. Ezt számításba véve sem könnyű, de nem is kötelező elfogadni azoknak, akik a politikai részrehajlás áldozatai. A Newsweek és a Post szerint komoly kutatómunkájuk ellenére évtizedekig senki nem akart tudomást venni az afrocentristákról, és tulajdonképpen csak Bernal színrelépésének köszönhető, hogy a média felfigyelt rájuk. Lefkowitz nem restellte azt nyilatkozni, amíg nem olvasta Bernal könyvét, még csak nem is sejtette, mennyi őrültség van odakinn.

 

Lefkowitz, bár nem volt a szakterülete, megbízatást kapott, írjon cáfolatot erre az 'őrültségre', ami meg is jelent Nem Afrikából származik címmel, és mindjárt a média ünnepelt kedvencévé avatta. Téves meglátásai, felszínessége, elfogultsága, ortodox nézetei ellenére hamarosan díszdoktorátust is kapott érte, vagyis a felsőoktatás intellektuális integritása iránti elkötelezettsége miatt. Az ajánló sorok indoklása szerint Lefkowitz arra emlékeztette a doktorátus megítélőit, hitelesnek lenni annyit jelent, mint kemény kérdéseket feltenni és bátran szembeszállni a kontraverziókkal.(?) Ez az indoklás viszont Bob Kuttner, az American Prospect társszerkesztőjének egy erre vonatkoztatható megállapítását idézi fel, miszerint “manapság a tömegkommunikáció, politika, sőt az akadémia üzelmei is állandóan súrolják a tisztesség és a józan ész határait”.

 

A Post úgy vélte, hogy "Lefkowitz új köntösbe burkolt ortodoxiája fel fogja rázni az akadémiát". Nagyot tévedett. Az új köntös nem segített. Lefkowitz ugyanabban a cikkben éppen arról panaszkodott, hogy egyedül táncikálja diadalmi táncát a porondon, egyetemi kollégái, diákjai, "a szakma" nem csatlakozik hozzá. Az igazság magányos bajnoknője ezt a kényes kérdések elkerülésével próbálta magyarázni, mivel nem akarta beismerni, hogy álláspontja elavult, sok esetben meg is dőlt. A régészet és a kapcsolódó tudományok mai állása szerint ugyanis egyre több adalék halmozódik fel egy ősi, afrikai jellegű Nílus-menti kultúra létezésének bizonyságához, amely a folyó deltájához kúszva Egyiptomban teljesedett ki. Lefkowitz könyve, akadémiai kitüntetése és a Washington Post több hasábos támogatása ellenére is valójában a múlt századból átöröklött ortodox egyiptológia hattyúdala.

 

Rosalie David, aki ugyan nem zárja ki teljes egészében az idegen hatások lehetőségét, mégis ezeket a döntő sorokat írja 1993-ban Az ősi Egyiptom felfedezése című könyvében: 

“Egyiptom a kezdeti időkben el volt zárva a világtól. Természetes barikádok nyújtottak számára védelmet az idegen betolakodók és hódítók ellen, addig, amíg a művészetek, az építészet és a vallás alapjai rögzültek. Később Egyiptom valamennyit abszorbeált az idegen elemekből, és ennek egy részét be is építette meglévő kultúrájába, anélkül azonban, hogy az első háromezer év alapvető koncepcióját és ideáit megváltoztatta volna.”

Az afrocentristák tehát nem kergetnek illúziókat, és nem kreálnak képzeletbeli történelmet identitásuk felépítéséhez, mikor  a David által említett korai háromezer év gyümölcsét, a művészetek, az építészet és a vallás megalapozásának elismerését követelik egyre határozottabban maguknak. Az őskultúra afrikai fogantatása, akárcsak későbbi közel-keleti, kisázsiai és mediterrán hatása azonban még sokaknak elfogadhatatlan Amerikában. Évszázadok társadalmi előítéletei és az ebből fakadó világszemlélet még tények és tárgyi bizonyítékok felsorakoztatásával sem változtathatók meg egyik évtizedről a másikra. Az egyén azonban mindig  felülemelkedhet a saját korán. Mindig megteheti, hogy az angyalszárnyú Maat istennő principiumai alapján igazságosan és elfogulatlanul ítél. A klasszikusok közül a nagy Platón azt írta az egyiptomiakról: “mi  görögök  valójában gyermekek vagyunk ehhez a néphez viszonyítva, amelynek kultúrája a miénknél tízszerte régebbi.“

 

*1 A faji-etnikai besorolás már-már komikus ellentmondásosságára jellemző a következő idézet: "Létezik egy fekete, teljesen fekete faj, hosszú (fekete) hajjal, az indiai dravidák, akik négernek elkönyveltek Indiában, ugyanakkor fehérnek számítanak Afrikában". (Diop: The African Origin of Civilization)

*2 Az egyiptomi kultúra kisajátítása során még az is felvetődött, hogy az egyiptomi nem afrikai, hanem szemita nyelv. Az európai műveltségű Theophile Obenga már 1963-ban tudományos megalapozottságú, szakszerű metodológiával cáfolta az eurocentrikus állítást, de a nyelvészeti szakemberek máig is kerülik annak  nyilvános beismerését, hogy az egyiptomi nyelv a környező afrikai nyelvek édestestvére.

 

Ebben a témában lásd még a Jelenidő rovatban: Minden más sötétség; Egyiptom árnyékában; Lapszemlék-kommentárok 2011 I. félév, 2. írás

 

(Az itt közölt írás lábjegyzetekkel és képekkel ellátott változata a Magyar Demokrata Műhely rovatában (1996) megjelent tanulmánynak)

 

 

 

Mi  köti össze a három képen ábrázolt férfit? Nem más, minthogy afrikai származásuk, közös genetikai őseik, jellegzetesen afrikai fiziognómiájuk és kultúrájuk ellenére  a XIX.-XX. században uralkodó eurocentrista besorolás szerint mindhárman az ún. "Hamitic" fajhoz tartoznak, tehát  kaukázusi eredetűnek és fehérnek (a "Nagy Fehér Faj" tagjaiként) elkönyveltek. Az első képen III. Tuthmosis, egy szudáni asszony fia, a XVIII. dinasztia alapítója látható,   mellette  középen egy XX. század végi núbiai férfi, majd  a núbiai-egyiptomi fáraó III. Amenhotep (XVIII. dinasztia)

 

 

Addenda:

 

Mint Bernal megállapította, nem csak Afrika esett az eurocentrikus gőg és tudatlanság áldozatául:

"Még ötven esztendővel ezelőtt is az volt az uralkodó nézet, hogy Indiába csak az árják hozhattak magasabb kultúrát és vallást, s hogy a Gangesz-vidék árják előtti lakosai szegényes kultúrájú, primitív népek voltak.  Ezeket a nézeteket alapvetően megváltoztatták azok a nagy archeológiai felfedezések, amelyeket 1921-1922-ben az Indus-vidékeken tettek. Ekkor Mohendzsodaróban (Szindh [Sindh tartomány] és Harappában (Pandzsab [Punjab] tartományban) nagy városok romjait tárták fel. Az ott talált tágas épületek, művészi tárgyak, eszközök, tetszetős plasztikák a  kultúra olyan fokáról tanuskodtak, amely a csak falvakban lakó, fejlett kultúrával és művészettel még nem rendelkező árjákét messze felülmúlta."  (Helmuth Von Glasenapp: Az öt világvallás. 1963)

 

“Historical amnesia is a dangerous phenomenon, not only because it undermines moral and intellectual integrity, but also because it lays the groundwork for crimes that still lie ahead.” (Noam Chomsky: Unexceptional Americans: Why We Can't See the Trees or the Forest -- The Torture Memos and Historical Amnesia. TomDispatch.com)

We have long had proof that a primitive Negroid race of Pygmies once lived around the Mediterranean. Blacks were the first to plow the mud of the Nile; they were the dark-skinned, curly-haired Kushites. Blacks were masters of Sumeria (They called themselves Black-Heads, H. K.) and Babylon before it became the country of four tongues. And in India, the kingdom of the Dravidian monarchs, the Black and godless enemies, existed until the period of written history. (Eugen George: The Adventure of Mankind. New York, 1931)

When the history of Negroland comes to be written in detail, it may be found that the kingdoms lying towards the eastern end of Sudan (classical home of Ancient Ethiopians, H. K.) were the home of races who inspired, rather than of races who received, the tradition of civilization associated for us with the name of ancient Egypt. For they cover on either side of the Upper Nile between the latitudes of ten degrees and seventeen degrees, territories in which are found monuments more ancient than the oldest Egyptian monuments. If this should prove to be the case and civilized world be forced to recognize in a black people the fount of its original enlightenment, it may happen that we shall have to revise entirely our view of the black races, and regard those who now exist as the decadent representatives of an almost forgotten era, rather than as the embryonic possibility of an era yet to come. (. . .) The fame of the ancient Ethiopians was widespread in ancient history. Herodotus described them as the tallest, most beautiful and long-lived of the human races, and before Herodotus, Homer, in even more flattering language, described them as the most just of men, the favorites of the gods.  The annals of all the great early nations of Asia Minor full of them. The Mosaic records allude to them frequently; but while they are described as the most powerful, the most just, and the most beautiful of the human race, they are constantly spoken of as Black, and there seems to be no other conclusion to be drawn than that remote period of history, the leading race of the Western World was a Black race.  (Lady Lugard: A Tropical Dependency. London, 1964)

"The former predominance of the Black civilization around the Mediterranean region is attested to by the unexpected existence of the pre-Hellenic Black virgins and goddesses, such as "the black Demeter of Phigalia in Arcadia, the black Aphrodite of Arcadia and Corinth, the black virgin of Saint Victor of Marseilles, and the black virgin of Chartres, who once honored as Our-Lady-under-the-Earth." (Cheikh A. Diop: Civilization or Barbarism)

"It is offensive that these claims (about Black Egyptians) are not based on research, or evidence. They are fiction. They are based on a desire for them to be true. They are based on a notion that white scholars have repressed the truth. They are based on the desire to give African-American children self-esteem and pride." (Dr. Gerald Early, African-American Professor. Washington University St. Louis.)

The question of Eurocentricism is now entirely blase. Of course Europeans are Eurocentric and see the world from their vantage point, and why should they not? They are the inheritors of multiple (now defunct) empires and they still carry within them the phantom hubris of those empires and they think their particular philosophy is "philosophy" and their particular thinking is "thinking", and everything else is - as the great European philosopher Immanuel Levinas was wont of saying - "dancing". The question is rather the manner in which non-European thinking can reach self-consciousness and evident universality, not at the cost of whatever European philosophers may think of themselves for the world at large, but for the purpose of offering alternative (complementary or contradictory) visions of reality more rooted in the lived experiences of people in Africa, in Asia, in Latin America - counties and climes once under the spell of the thing that calls itself "the West" but happily no more. (Hamid Dabashi: Can non-Europeans think? What happens with thinkers who operate outside the European philosophical 'pedigree'? 2013)

 

© Kuliffay Hanna. Minden jog fenntartva.

 

 

Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenkor rovatban.

 

VISSZA  a Mindenféle érdekesség rovat címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára