EMPIRIA Magazin - Kuliffay Hanna írása

 

CSÁKÁNNYAL A SZÍVÉBEN

"JÉZUS MINDENKINEK MEGBOCSÁT"

 

©  2003-2009.  Minden jog fenntartva.

 

A különös kegyetlenséggel elkövetett "csákányos gyilkosság" hónapokig tartó hátborzongató szenzáció volt 1983-ban az amerikai Texas államban. Az éjszakai álmában meglepett 27 éves számítógép szerelőt és alkalmi barátnőjét egykori szeretője, a 24 éves Karla Tucker és élettársa, Daniel Garrett, kidobóember, 40-nél is több fejszecsapással, kalapács- és csákányütéssel ölték meg. Hajnalban a férfi áldozat munkatársa találta meg a holttesteket a sebektől elvérzett férfit és a fiatal nőt, csákánnyal a szívében. Karla Tucker a tárgyaláson lejátszott magnófelvétel tanúsága szerint baráti körben dicsekedett vele, hogy minden csontot érő ütés és minden húsba hatoló csapás szexuális gratifikációt jelentett számára.

A bíróság 1984-ben szeparáltan tárgyalta Tucker és Garrett ügyét, és mindkettőjüket halálra ítélte. Garrett az ezt követő hosszadalmas jogi eljárás során 1993-ban májelégtelenségben meghalt a börtönben. Tucker viszont, aki a kivizsgálás során beismerő vallomást tett, 14 évvel az esemény után még mindig a Gatesville nevű városka melletti női börtön lakója volt, ahol a pár órai kötelező elfoglaltság után horgolással, tv nézéssel, társasjátékkal és alkalmi pletykával  töltötte a fellebezések idejét.

Bár egy évekkel korábbi interjúban kijelentette, megérdemeltnek tartja a halálos ítéletet, odáig azért mégse ment, hogy lelkiismereti kérdésre redukálva megpróbálta volna leállítani a fellebbezgetések és kegyelmi kérvények végtelennek tűnő sorozatát. Éppen ellenkezőleg.

A kettős gyilkosság minden borzalma és indokolatlan kegyetlensége ellenére sem került volna közel másfél évtizeddel később ismételten az országos lapok címlapjára, és Tucker nem vált volna nemzetközileg is ismert "média szemelyiséggé", ha egy interjú során nem tesz  egy váratlan, feltűnést keltő kijelentést. A mindig derűs, csinossága teljes tudatában levő Tucker közölte, a börtönben történő hosszas várakozásban "újjászületett", és a továbbiakban nem vállal közösséget korábbi énjével.

Riportereknek többször is hangoztatta, hogy az újjászületett keresztényekhez csatlakozása óta teljesen hihetetlennek tűnik számára, hogy ő volt az az elvetemült kábítószeres prostituált, aki egy szimpla motorlopásként induló hecc kapcsán meggyilkolt két ártatlan embert. Tucker közölte, hogy "megbékélt önmagával" és mindenkit biztosított róla, teljes "bűnbocsánatot nyert odafönn" is. Ezek után, Tucker gondolatmenetét követve, a társadalmon volt a sor. "Mindenkinek meg kell bocsátani, mert Jézus is mindenkinek megbocsát, aki újjászületik benne" hangoztatta.

A MEGTÉRT BÁRÁNY

Beverly Lowry, aki Karla barátjánák és támogatójának vallotta magát, 1992-ben könyvet jelentetett meg a csákányos gyilkosságról, majd 1998-ban a The New Yorker februári számában ismételten foglalkozott az üggyel. Mint írta, az évek során egyre kényelmetlenebbül érezte magát Karla bemagolt bibliai hivatkozásait és fokozodó vallási túlbuzgóságát figyelve, majd higgadt magyarázatként hozzátette: "Bár meggondolva, egy Jézus, aki abszolút megbocsájtást igér, feltétlenül vonzó kell legyen egy halálraítélt gyilkos számára."

Richard Thornton, a női áldozat férje nyilvánosan kijelentette, hogy átlát Tucker manipulációin: semmi kétsége afelől, hogy túlélése érdekében megjátsza a megtért bárányt. Sokak által osztott vélemény volt Texasban, hogy Tucker megpróbálja a maga hasznára fordítani a Bibliát betű szerint értelmezők korlátolt jóhiszeműségét. Mások viszont meggyőzőnek találták Karla személyiségét vagy legalább is hasznosnak –, és nyíltan kiálltak mellette.

Az Újjászületett Keresztény egyházi vezetők, a Vatikán a Pápa személyesen is , valamint ismert aktivisták és tv-prédikátorok többször is szót emeltek Karla Tucker megmentése érdekében. Bianca Jagger, az emberi jogok védőszentje, látogatást tett nála a börtönben, és őt követően az Európai Parlament delegációja hasonló lehetőségért folyamodott. Tucker az utóbbi hónapokban interjút adott az ország leghíresebb tv programjainak, újságjainak és a fél világot informáló CNN-nek. "Tiszta cirkusz" nyilatkozták Karla börtönének hivatalnokai.

A republikánus kormányzó, George W. Bush hivatalát elöntötték a halálbüntetés ellenes csoportosulások jól szervezett pro-Karla telefonhívásai, faxai, levelei. Ezzel párhuzamosan a halálbüntetés jogfolytonosságáért és az áldozatok jogaiért küzdő szervezetek sem tétlenkedtek, de a Tuckerhez mérhető karizmatikus szószóló és anyagiak híján jóval korlátozottabb fórumot kaptak. Milliók ismerik a képernyőről Karla Tucker bűbájosan vonzó nézését, de ki ismerné föl a halott nő súlyos beteg, tolókocsiban ülő férjének megkeseredett arcvonásait?

Tucker csillogó szemű bizakodása, magával sodró vitalitása, fokozatosan evangelizáló jellegűvé váló beszédmodora semmi esetre sem volt kizárólag manipulációnak tulajdonítható. Akik személyesen ismerték tanúsították, hogy a Biblia rendszeres böngészése és a térítőkkel való együttműködése sugárzó pozitív energiákat szabadított fel benne, lecsiszolta az érdességeit, elmélkedőbbé tette és távlatokat nyitott a számára. Az utóbbi bizonyítékaként könyvelhető el, hogy Tucker 1995-ben a börtönben házasságot kötött egy rehabilitációs hittérítővel. Tucker múltja és jelene kétféle egyéniséget sejtetett, és így érthető, hogy különböző emberek különbözőképpen értékelték. Egyik öntudatos nyilatkozatát "Nem félek a haláltól, mert Jézus személyesen fog kísérni a mennyországba" egyesek a hit őszinte megnyilvánulásának, mások arroganciának vagy számító alakoskodásnak vélték.

Az sem kizárt azonban, hogy Tucker valójában nem félt a haláltól, mivel biztosra vette, hogy az utolsó pillanatban kegyelmet kap a kormányzótól. Joggal feltételezhető, hogy elszigetelt unalmában felfigyelt az amerikai igazságszolgáltatás (nemeket illető) kettős mércéjére, valamint a texasi újjászületett déli baptisták média- és társadalom-politikai befolyására, és így viszonylag reális reményekre alapozottan nézhetett a jövőbe.

Karla Tucker tudta, hogy az amerikai bíróság nagyon nehezen ítéli halálra a női bűnözőket. Úgy tűnik, az évszázados szokásjogot követően a koloniális időkből átöröklött büntető törvények is oltalmazzák a gyöngébb nemet, arra a meggyőződésre alapozottan, hogy a nő valakinek az anyja, húga, lánya tiszteletre és védelemre szoruló. Ennek a kissé elavult, és nagyon is félreértelmezett lovagias gondolkodásmódnak következményeként a női bűnözők évszázadokon keresztül enyhébb ítéletre, illetve halálbüntetés esetén biztos kegyelemre számíthattak.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a gáláns Texasban a polgárháború idején, 1863-ban végeztek ki utoljára nőt. Karla Tucker tudta, női egyenjogúság ide, emancipáció oda, a halálbüntetés Texasban még mindig csak a férfiakra vonatkozik. Vagy mégsem?

Az előnye vagy hátránya vitatható, de Texas államban nincs életfogytiglani ítélet. A törvények szerint 5 év elteltével minden bűnöző folyamodhat a szabadlábra helyezéséért. (Tucker fölajánlotta, hogy nem élne ezzel a jogával, és a hátralevő éveit a cellájában töltené, ez azonban legálisan kivitelezhetetlennek bizonyult.) A kérdés elkerülhetetlenül ott motozott mind az ítélethozó esküdtek, mind a feljebbviteli bíróság tagjainak agyában: mi lesz, ha fölmentése esetén Tucker 2003-ban megkérvényezi és esetleg visszakapja a szabadságát? Visszatérve a régi életkörülményei közé az ital, szex, kábítószerek mámorához, visszatér-e a régi énjéhez is, mint a bűnözők többsége? Számolniuk kellett vele, hogy nincs és nem is lehet bizonyíték rá, vajon valódi, teljes és visszafordíthatatlan-e az a vallás indukálta metamorfózis, amely ezt a férfiasan erőszakos, kíméletlen, főként az ösztöneinek élő fiatal nőt állítólag ájtatos, érző lénnyé változtatta.

ELRAGADÓ TEREMTÉS

A Legfelsőbb Bíróság döntését megelőző időkben a leghíresebb nemzetközi egyházi műsor, a 700-ak Klubja többször is hosszasan foglalkozott Karlával. Ekkorra már szinte szimbólummá lépett elő, a megbocsátás és újjászületés felmagasztosult jelképévé. Az utolsó adásban a képernyőn keresztül is lenyűgöző volt a belőle sugárzó varázs, különösen, mikor zenekísérettel liturgikus énekeket énekelt, átlényegült mosollyal, kecsesen imbolyogva, halvány erotikát sejtető, a beavatottakhoz szóló pantomimszerű mozdulatokkal kísérve. Mint a régi pogány vallások misztikus papnői, szűz és hetéra volt egyszerre. Mint a XX. század szülötte, bűnöző és a kor áldozata egy személyben, jó és gonosz rejtélyes szimbiózusa.

A róla írottak szerint Karlának megvolt az adottsága, hogy a kameráknak játszva az érzelmekre hasson, elhomályosítva az ítélőképességet. Asszonykora ellenére volt benne valami lányosan visszafogott, és Beverly Lowry szavaival "Karla nemcsak 'elragadó' teremtés volt, hanem tudta is, hogyan kell 'elragadónak' lenni." Mindezek a készségek és a megtért bárány sztory dollár milliókat jelentő értéket jelentettek a képernyőn keresztül evangelizálók számára.

A Victims Rights (Áldozatok Jogvédelme) nevű szervezet aktivistáinak ugyancsak meg kellett küzdeni, hogy a ígéretekkel teli fekete szemekről, érzéki fekete hajtömegről valahogy visszatereljék a figyelmet a régen halott nőre, csákánnyal a szívében. Keményen meg kellett dolgozniuk, hogy ne sikkadjon el a lényeg, a múltba vesző kettős gyilkosság iszonyatos ténye.

Az Egyesült Államok alkotmánya az állam és egyház szeparációján alapszik, de számos vonalon, többek között az igazságszolgáltatás terén is, állandó küzdelem folyik az egyház befolyása ellen. Az Áldozatok Jogvédelme csoportosulásai széleskörű és szilárd bár korántsem elég agresszív tömegbázissal rendelkeznek Texasban, és ami nem lebecsülendő, hogy magukénak mondhatták a kormányzó támogatását. George W. Bush, a halálbüntetés rendíthetetlen híve kijelentette: "Karla Tucker ügye olyan, mint bárki másé, és kegyelmi kérvényének elbírálásánál sem női mivolta, sem vallási affiliációja nem lesz tényező."

A múlt statisztikái azonban joggal adtak aggodalomra okot az áldozatok érdekvédelmi szervezetének. Az elmúlt 20 évben 144 férfit végeztek ki Texasban, de egyetlen nőt sem. 1998 januárjának végén a kivégzés híveinek és ellenzőinek egyaránt bizonytalannak tűnt az ügy kimenetele, egészen addig a pillanatig, míg a Legfelsőbb Bíróság harmadszor és utoljára is megtagadta a közbeavatkozást. Ezt követően a kormányzó visszautasította a fellebbezés utolsó lehetőséget, a kivégzés 30 napos késleltetését. Karla Tucker sorsa ezzel megpecsételődött.

Mikor a 700-ak Klubjának riporternője utolsó interjúja alkalmával megkérdezte Karla Tuckert, hogy mire fog gondolni a kivégző ágyra szíjazva, az injekció beadását megelőző utolsó pillanatokban, azt válaszolta: "Biztosan arra fogok gondolni, milyen is lesz a mennyországban. Aztán a családomra fogok gondolni, a barátaimra és a fájdalomra. Hálát fogok adni a kapott szeretetért."

Az áldozatait, a nekik okozott gyötrelmet és a családjaiknak okozott mérhetetlen fájdalmat nem említette. Karla Tucker nyilván úgy gondolta, hogy a mennyek kapujánál már nem érdemes messze kalandozni a saját személyét érintő dolgoktól. Talán igaza is volt. Miért is lenne a gyilkos dolga a meggyilkoltakra emlékezni? Az áldozatok emlékének ébrentartása a társadalom felelőssége. Végül is ezt nevezzük igazságszolgáltatásnak.

1984 május

 

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.)

VISSZA a Mindenféle érdekesség rovat címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitóoldalára