Hampel József A bronzkor emlékei Magyarhonban (MTA 1886) című könyvének  jóvoltából fedeztem fel, hogy régész-műgyűjtő-filantróp dédnagyapám, Kuliffay Adolf(*1) XIX. századi ásatásai során spirális alakú karpereceket, henger alakú "kartekercseket" és "csigatekercseket" is talált. A Kárpát-medencebeli ékszerek között volt drágább és díszesebb, simább  és egyszerűbb változat, akárcsak a keltáknál, bolgároknál, rómaiaknál, mégis valószínűtlennek tűnt, hogy csupán őseink szépérzékét vagy hiúságát elégítették  ki. Ha a spiráloknak (spirálisoknak) csak dekoratív szerepe lett volna, miért vésték ceremoniális tárgyakra és miért festették – mint például Çatalhöyükben (Délközép-Törökországban) vagy a Bretagne közeli Gavrinis szigetén – földalatti sírkamrák falára?

1. kép: Súlyos arany karperec – ékes bizonyítéka a Kárpát-medence magas színvonalú bronzkori aranyművességének.  Stilizált spirálos [kosszarvszerű] kiképzésein a „TeN” [teremtő] ligatúra könnyed, gyakorlott kezű cizellálása látható. [A TeN a suméroknál is kreátort jelentett.] Lelőhely: Bilje, a mai Szlovénia területén. A kosszarv-alakzat másik szép példája Az aranyhegy szkíta kincsei című esszé 1. számú képén látható.

A síkban és térben is oly gyakran megjelenített rejtelmes alakzat régen foglalkoztat, annál is inkább, mivel évekig éltem Görögországban a spirális motívum hajdani kultuszának egyik ma is pompázatos színhelyén. Mégis Paul G. Bahn egyik csodálatos könyve késztetett arra, hogy a letaglózó washingtoni politizálás figyelemmel kíséréséből kikapcsolódva  végre valami felemelőről írjak. Ugyanis nála olvastam először Kosziderpadlásról és a róla elnevezett időszakról, mégpedig angol kiadásban, ami meglepetés és nagy öröm volt számomra.(*2)  A világ archeológiai kincsei címmel megjelent összeállítás, amely a neves régész szerkesztésében jelent meg, nagy elismeréssel adózik a Kárpát-medence bronzkori leleteinek Kosziderpadlástól kezdve Hajdúsámsonon(*3), Biljén és Bárcán keresztül Transzilvániáig.

Régészeinknek, muzeológusainknak, hazai és külföldi kulturtörténészeknek  köszönhetően egyre többet tudunk arról, hogy elődeink a bronzkorban jelen voltak a világ akkori kulturális vérkeringésében, előmozdítói voltak a civilizáció kibontakozásának és inspirálói későbbi évszázadoknak, mégis minden újabb lelet, felvétel, kiállítás és ismertetés lelkes érdeklődést vált ki.

Bahn jelentős művelődéstörténeti könyvének társszerzője egy lengyel származású archeológus és antropológus, Peter Bogucki, aki a Princeton University professzoraként a közép-európai neolitikus kor  elismert szakértője.  A Bronze Age Hoards of the Carpathian Basin  (A  Kárpát-medence bronzkori kincsdepói) címmel közölt tanulmányában Bogucki arról számol be, hogy az időszámítás előtti második évezred folyamán, de különösen 1500 körül a Kárpát-medence lakói nagyértékű és igen színvonalas megmunkálású  bronz munkaeszközökből és fegyverekből álló depozitumokat rejtettek a föld alá – talán valamilyen istenség (termőföld? forrás? talajvíz? vegetáció?) engesztelésére. Ezen Koszider-időszakbeli leletek érdekessége, hogy a viszonylag gyéren lakott térség egymástól távol eső régióiban eltemetett megajánlások összetételükben nagyon hasonlóak. Mind gondos válogatás eredményének tűnnek, elhelyezésük (betájolásuk) pedig szakrális jellegről (mágus vagy táltos utasítás követéséről?) tanúskodik. (Valószínűtlen, hogy menekülés közben vagy rablott szerzeményként lettek volna sietősen elrejtve.)

A tőrök, kardok, fokosok, sarlók, szigonyok, harci csákányok és Európában egyedülálló tokos balták mellett gyönyörű, finom megmunkálású arany és bronz ékszerek is kerültek elő ezekből a rejtélyes lerakatokból. A karkötők, felsőkaron viselhető szélesebb karperecek, bokaperecek, kígyófejes gyűrűk, borostyánlevélszerű bronzfüggők és 'övcsüngők' mellett fordított 'S' alakú, vékony aranyhuzalból készült kettős spirálokat és négyes spirálokat (2. kép) találtak, amelyek mentére, köpenyre, süvegre voltak applikálhatók. Talán misztikus jelentést tulajdonítottak nekik, viselőjének pedig égi kegyelmet, vagy természetfölötti képességet.

 2. kép: Finom arany huzalból készült négyes spirális. Bronzkori lelet Zvornikból

[Fölöttébb érdekes, hogy a fejlett, bronzöntő és kerámiakészítő mongol Yayoi kultúrában – amely Japánba átkerülve kiművelte az ottani őslakosságot – pontosan ugyanezt a négyes spirált alkalmazták ceremoniális tárgyakon és eszközökön, így a 3. képen látható bronz harangon is. A harang három ívvel tagolt fogantyújának középső sávjában fordított 'S' alakú spirálok, a külső ív tetején pedig szintén három kosszarvra emlékeztető motívum látható, mely a Bilje-karperec jellegzetessége is. (Kétezer-ötszáz éve a tavaszi napforduló égi helye a Kos (Aries) csillagképben volt.)]

3. kép: A Kárpát-medencében (is) talált aranyspirálokkal azonos motívumokat őrző mongol bronzharang. Tokió, Nemzeti Múzeum

Bogucki professzor felsőfokú jelzőkkel illette kulturális örökségünk leleteit, mikor például a felvidéki (ma kelet-szlovákiai) Bárcában talált varkocsgyűrűket, övcsatokat, nyakláncokat és spirálokat értékelte. A Biharban lelt – és az Istennő korai szimbólumának tekintett – aranylemezből formált kelyhek és füles csészék kapcsán pedig szakmai körökben ritkán hallható nézetének adott hangot, mikor a helyi érdemeket nem próbálta kulturáltabbnak nyilvánított jövevények javára írni: „Ezeknek a daraboknak a megmunkálása a Kárpát-medence őshonos fémműveseinek rendkívüli szakértelmét bizonyítja.”

Az áldozati jellegű depók darabjain a geometriai vésetek és cizellálások mellett gyakori motívum a spirál (egyedi, kettős vagy négyes [a 4 alapelemet, 4 szent folyót vagy az égtájakat jelentő?]), nem is csak az ékszereken és bracteatákon (szimbolikus jelentésű ruhadíszeken), hanem a fegyvereken is. (Azért is kezdtek újra érdekelni a spirálok, mert a Baktriában történt régészeti feltárások során  talált szkíta hercegnők egyikének ruházatát dupla spirálok által közrefogott rombuszok ligatúrája díszítette, amiről az Arany-hegy szkíta kincsei című esszémben is olvasható.)

Szabályos menetű csigavonalakat kőbe vésni, fémbe karcolni vagy csontba faragni mindig nehezebb feladat, mint lineáris alakzatokat.  Ennek ellenére hosszú évezredeken át fennmaradtak, sőt, bejárták a világot. Mikor kicsit utánanéztem, hinni se akartam, hogy milyen hatalmas területet! Az Altáj-hegységtől Bulgárián keresztül Írországig, Knosszoszon át Egyiptomig és az ellenkező irányba Kínában és a közép és dél-amerikai földrészeken -- még Peruban is megtalálható ez az ősmotívum. Helen Berigni viszont arról számol be, hogy a túlvilági útjára gonddal felkészített szkíta vagy szarmata Ipatovoi hercegnő ékszerei között is voltak spirális karkötők. (I.e. II. század első harmada.)

Az ilyen fokú, joggal univerzálisnak mondható elterjedtségről nehezen tételezhető fel, hogy a puszta véletlen műve lett volna, vagy egyszerűen utánzásként, ‘divatként’ került volna egymást követő generációkhoz. (A hagyománytisztelet mint tudatos fogalom már inkább számításba jöhet, de mégsem kielégítő.) A kérdés régen és sokakat foglalkoztatott, hová sorolható a spirál – ha egyáltalán be lehet skatulyázni? Szakrális geometriai motívum, tudományos megfigyelés megörökítése, szimbólum vagy mutatós, de üres formajáték?

4. kép: A Krímben feltárt szkíta halomsírok egyikéből származó türkiz kövekkel díszitett spirális 'kartekercs'.

A szakvélemények ugyancsak megoszlanak ezzel kapcsolatban. Andrew Lang, népszerű és rengeteget publikáló XIX. századi skót polihisztor nem tartotta többre a spirálokat, mint primitív népek ornamentikájának, amely a Közel-Keletről kiindulva terjedt szét a világban. Egy másik híres polihisztor (többek között egyiptológus, asszirológus, régész és történész), az angol származású Dr. H. R. Hall szerint is a spirál minden jelentés nélküli „mutatós minta”, nem más mint „művészet a művészet kedvéért”.

Más vélemények szerint viszont hun és a magukat hunnak valló ujgur mágusnők, szkíta és méd mágusok, akik természettudósok és a gyógyászatban, építészetben (halomsírok, tűzoltárok, obszervatóriumok, Nap-szentélyek) jártas ’népművelők’ voltak, az i.e. III.-II. évezredben belső elhivatottságtól hajtva szervezetten tanították, mondhatnánk ’civilizálták’ Eurázsiát – ahogy idővel a görögök és rómaiak is tették a 'barbárokkal'. Ezen hitbéli és kultúrdiffúziós tevékenység folyamán őrizték és fejlesztették, illetve egyetemes jelek és szimbólumok révén terjesztették kozmikus és természettani ismereteiket.(*4)

Némely szakvélemények szerint a spirál különböző korokban és egymástól távol eső népek kultúrájában magát a Kozmoszt, a fizikai valóságot jelképezte, mások szerint átvitt értelemben az élet folytonosságát biztosító 'kozmikus energiát', a mindenható 'őserőt', az isteni fényt (divinae particula aurae), amiből az idővel színre lépő főistenek is részesedtek.

5. kép: Athéna istennő spirál díszes harci sisakjában. Gyönyörűen redőzött ruhája feletti keppjét apró, spirálfarkú kígyók szegélyezik.

A spirál egyik szerepe volt a be nem avatottaknak jelezni az emberalakban ábrázolt mitológiai alakok isteni voltát: 5. képünkön Athéna (Athéné), a győztes háború istennője spirállal a harci sisakján látható egy görög márványszobor római másolatán. Innen már csak egy merész és cinikus, de zseniálisan praktikus lépés volt, hogy a világi uralkodók is ezzel a szimbólummal nyilvánítsák isteni eredetűnek hatalmukat és a velejáró kiváltságos jogaikat.

A korszellemnek megfelelően a bronzkori Kárpát-medencében használatos diadémszerű 'tekercses' fejékek, tiarák kihangsúlyozott középső szegmentjén is előszeretettel alkalmazták a Teremtő áldásának bizonyítékát.  Távolabb, de ki mondaná, hogy teljesen függetlenül, egy Kánaán földjéről való szobron ábrázolt nemes vonású férfiú  (6. kép) más kivitelezésű, de azonos üzenetet közvetítő (istenadta hatalomra utaló) koronát visel.(*5) A Biblical Archeology Review cikke szerint a Jordániából elrabolt, ma izraeli tulajdonban levő alkotás Rabat Ammonból (mai Ammán), a Jordán folyótól keletre eső hajdani királyságok egyikéből való.

Az ovális fejforma, a jellegzetes varkocsos hajviselet, a szkíta/altáji/pártus/kusán stílusú süvegszerű fejdísz és az enyhén metszett szem arra utal, hogy ural-altáji gént is hordozó szkíta (kuthai szkíta?), vagy magát szkítának tartó (rokonnépből, vagy vegyes házasságból származó) uralkodót örökít meg, akinek homlokát sokatmondóan napvirágok fűzére övezi.  A nemrégen felfedezett, i. e. VIII. századból való ún. Nimrud korona alsó, homlokot övező részén megdöbbentően hasonló napvirágkoszorú látható.

6. kép: Kánaáni uralkodó spirál motívumos fejdísszel. I.e. 725-586 közti időszak

Természetesen arra is van számtalan példa, hogy a spirált díszítőelemként alkalmazták – különösen gyakran Hellász ősi földjén.  Nyilván sokak számára ismeretes a Knosszosz palota megaronjának vagy a Pajzsok galériája néven ismert termének megmaradt elegáns dekorációja is. Mutatós látvány, ahogy  a falakra festett meandroid (meander) mintában sormintaszerűen kapcsolódnak, harmonikusan egymásba öltődnek a spirál motívumok. A papi királynőnek vagy főpapnőnek tulajdonított lakosztálynak még a mennyezetét is átlós irányú spirálsorok borították.  A nyilvánvaló dekoratív hatás ellenére azonban joggal feltételezhető, hogy a korabeli szemlélőben – ahogy a maiban is – az idő korlátlan folyamatosságát, az örökkévalóság érzetét keltették. Valószínűleg ezen bíztató, reményteli üzenet hirdetése volt az eredet cél is, akárcsak azon mükénei görögök részéről, akik spirálokat festettek kőből faragott szarkofágjaikra.

Geoffrey Ashe Hajnalt követő hajnal című érdekes könyvében a spirál eredetét keresve geográfiailag távolabbra és időben messzebbre kalandozik, mint Lang. Ugyanis arról számol be, hogy Szibériában a Bajkál-tó közeli Mal’ta egyik barlangjában mamut agyarból faragott, téglalap alakú (kultikus?) táblácskát találtak, amelyet a régészek 24 ezer évesnek vélnek. 24000 év! Megdöbbentő távlat! A sérült, némi restaurátori kiegészítésre is szorult lelet egyik oldalán az Istennő három szent kígyójának rajzolata látható, a másikon viszont egy spirál kompozíció: 6+1 pontszerű karikákból és vonalakból álló (felfűzött gyöngysorhoz hasonló) kisebb spirál fog közre egy arányában jóval nagyobb 8. spirált, amelynek csigaszerű vonalvezetése 7-szeres fordulattal vesz körbe egy középpontjában elhelyezkedő kört. (A 7+1 kompozíció magyarázata lehet, hogy 8 földi év tesz ki egy Vénusz-évet.)

Ashe következtetéséről értesülve egyszerre párnázott nyeregben érezték magukat mindazok, akik mindig is asztronómiai szimbólumnak tartották a spirálist, és akik, mint legismertebb népszerűsítője Alexander Marshack, úgy vélekedtek, hogy a jégkorszakbeli embernek már megvolt a holdciklushoz igazított (lunáris) naptár készítéséhez szükséges absztraháló képessége.

Philip Gardiner azt írja ennek kapcsán a Spirálok és a sziklaművészet című tanulmányában:

A spirálokat csillagállásokkal asszociálták. Ez különösen érvényre jut N. L. Thomas "Ír szimbólumok Kr. E. 3500-ból" című munkájában. Szerinte a spirál jobbról balra irányulva a téli napot jelzi, a spirál balról jobbra irányulva a nyári napot, a dupla spirál pedig a tavaszi és őszi napéjegyenlőséget. Thomas munkája alapján némileg kétséges, hogy ez így igaz, de az tény, hogy az őskoriak a kígyó szimbólumát használták csillagképeik rendszerezéséhez. Ez egybevág azzal a ténnyel, hogy a kígyó különböző konstellációkban volt látható az égen és körülvéve az égboltot. A két (természeti) elem nem választható külön – ez volt az élet egységesített teóriája, miszerint a kígyó is a nap által lett teremtve, ők adták az életet és biztosították a termékenység állapotát.

A számmisztika tanulmányozói szerint Belső-Ázsiában a hetes szám az őskortól kezdve megkülönböztetett jelentéssel bírt, a Mal’taból származó lelet pedig ennek eddig legrégebbi és a maga nemében egyedülálló képviselője. Ebből Ashe arra a következtetésre jutott, hogy a 7-es szám misztikája valahonnan az Altáj-hegység és a Bajkál-tó közti területről származik, és kezdettől fogva összefüggésben volt a spirállal és a szentnek tartott  kígyókkal.  Véleménye szerint ez a triád-kultusz onnan terjedt át többek között Indiába, Sumériába, Egyiptomba, a mediterrán és bizonyos európai kultúrákba, és – ellenkező irányba haladva – a Bering-szoroson keresztül az amerikai kontinensre is. (*6)

7. kép: ógörög bikafej, szarvai közt 'S' alakú spirálokból kombinált, művészi tervezésű szakrális (napvirágszerű) szimbólummal. A geocentrikus megjelenítésben a kisebb spirál a téli kisebb napot, a nagyobb a nyárii nagyobbat jelzi.

Ashe szerint ez a kétirányú terjedés az Altáj-hegységből való eredet bizonyítéka. Bár ez logikailag elfogadható, helyessége mégis további kutatások függvénye, mivel olyan leletek kerülhetnek elő Szibériából és a Szibériával határos Mongol területekről, soha nem bolygatott barlangrendszerekből, vagy az ősi Ujgur birodalom még feltáratlan uralkodói kurgánjaiból (a Tárim-medence régmúltjának kutatásai csak kezdő lépések), amelyek némi átértékelésre késztethetik a kultúrtörténetet.

A fent említett (1. számú képünkön látható), magas színvonalon kivitelezett karperecet 1840-ben találták Biljében, ahonnan pedig – mint annyi minden más Kárpát-medencében talált régi értéket – egyenesen Bécsbe vitték. Tették ezt annak ellenére, hogy abban az időben Magyarországon már voltak nyilvános múzeumok, és országos kiállítások is szerveződtek, melyekben méltó helye lett volna. Eltulajdonítása óta, más kincseinkkel együtt, az ottani Természettudományi Múzeum gyűjteményét gazdagítja.

A mestermunkát végző aranyműves kétszeresen is hangsúlyozta a karperecen a 7-es számot: nemcsak 7 trébelt (domborított) halmocskával, hanem azzal is, hogy a középen levő hetedik halmocskát 3x2 spirállal vette körbe – mintegy 6 szirmú napvirágot alkotva belőlük. Ashe spirál+kígyó+7-es szám koncepciója talán nem mondható falrengető újdonságnak, inkább a szakmán kívüli érdeklődőkkel való megismertetése az érdeme. A mamutagyar-táblácskának ugyanis az az  igazi jelentősége, hogy megfigyelésen alapuló, tehát empirikus ismeretet örökít meg, méghozzá jóval korábbi időkből, mint ahogy ennek valószínűségét valaha is feltételezték.

Másik példája ennek az a Newgrangeben (Írországban) feltárt, 5000 ével ezelőtt egy domboldalba épített Nap-templom, amelynek – feltételezett ravatalozóhoz vivő – bejárata előtt 3,2 méter hosszúságú kőtömb terpeszkedik, rajta biztos kézzel vésett spirálok, néhol egyszerű rombuszt, máshol duplafalú rombuszt fogva közre. Az egyik végén viszont csak duplafalú rombuszok sorakoznak. Kutatók ennek tanulmányozásakor is arra a következtetésre jutottak, hogy a spirálok a téli napfordulót, tehát a nap újjászületését jelképezik.

8. kép: A kobra vagy sárkánykígyó is kozmikus erővel bírt, ezt a spirális szarvak jeleztek. Mexikóban a Teotihuacan piramis Tollas Kígyója az újjászületést, bölcsességet és a velejáró misztikus látomást szimbolizálta, de az éltető esővel is azonosították. Egyiptomban és Núbiában a fáraó személyének és hatalmának védelmezőjeként volt ismeretes.

Az íráskutató Varga Csaba többek között a kőkorszakbeli ír jelek kapcsán vetette fel, hogy a kettős spirál a két napforduló közti időhossz jele, mivel a szimpla spirál a negyedévé.  Asztronómiai voltukat alátámasztja, hogy ezek a jelek – csigavonal, spirál, (antitetikusan) dupla spirál, szimpla és duplafalú rombusz – a történelem előtti időkben leginkább megalitok alkotta és kőkörök jelölte csillagászati megfigyelőhelyeken és zarándokhelyeken lettek megörökítve. "Úgy tűnik folyamatosan létezett egy népcsoport, amely hivatásának érezte a tudás őrzését, bővítését és terjesztését. (...)  Ezeket folyamatosan úgy nevezték hogy a hegyek népe." – nyilatkozta A magyar ősműveltség eltitkolt arca címmel ez évben vele készített hangfelvételen.

A XX. század egyik legnagyobb archeológiai sikere volt a kis-ázsiai Çatalhöyük felfedezése. Egy 2007-ben megjelent ismertetés szerint az ásatás kezdetén, mikor területének még csak 5 százalékát tárták fel, az egyik ház padlózata alatt sírkamrára bukkantak. A kamra falán csonteszközökkel karcolt spirál motívumok voltak láthatók – ugyanolyanok, amilyenekkel más közép-anatóliai lelőhelyek pecsétnyomóin és kultikus tárgyain már találkoztak a régészek.  Aligha jelenthetett mást a település lakói számára a spirál, mint a halál feletti győzelem, az újjászületés reményének kifejezését. (A feltárás leleteinek gondos elemzése segítheti a Çatalhöyükben élők migrációs útvonalának feltérképezését is, ami egyben hozzájárulhat a spirál motívum terjedési útvonalának követéséhez.)

Azonos, a mennyországban és örök életben való hiedelem jellemezhette Málta őslakóit is, akik i.e. 3500 körül a Föld Anya tiszteletére Tarxienben hatalmas faragatlan kövekből állítottak templomot – a késő kőkorszak egyik legnagyobb kultikus épületét Európában. Ennek csiszolt kőoltárát csodálatosan stilizált spirálsorral díszítették, részben földalatti termeinek falaira pedig nagyméretű, hagyományos jellegű spirálokat festettek. Carl Jung meggyőződése volt, hogy a spirál "archetípus", a kozmikus erők eredeti, legősibb jelképe.

Mivel a spirális jelen van a természetben(*7), ezért vált szimbólumává a ciklikus sarjadásnak, az utódlásnak, messzebbre tekintve pedig a kozmikus fényenergiáknak – vizuális nirvánaként az örökkévalóságnak is... Télen az Északi-sark színpompás éjszakai fényei, az ‘aurora borealis’ keletkezésekor – amelyet az ősember a földöntúli szellemek örömtüzének vélt –, óriási sebességgel (1000 mérföld per/sec) száguldó szoláris szelek a Föld elektromágneses terébe érve az atmoszférában levő gázokba ütköznek. Ennek következtében a villámlásnál húszszor nagyobb elektromos kisüléseket idézhetnek elő.

Egy nagyon szerencsés és nem kevésbé kitartó fényképész, Norbert Rosing sikeresen lencsevégre kapott ott egy olyan fényspirált, amely valamikor áhitatos ámulatba ejthette a tündöklő sarki fények (aurorák) és a bennük levő mágneses ’alviharok’ rejtélyét megfejteni képtelen, csak a távoli fényhatásokat érzékelő embert. Mindig voltak olyanok, akik rendkívüli dolgokat tapasztalva csak dermedten ámultak-bámultak, és mindig voltak olyanok is, akikben ilyenek hatására kreatív gondolatok ébredtek. Ha a természeti jelenségek megfigyelésében és megörökítésében a szibériai táblácska jeleinek hajdani karcolója minden elismerésünkre érdemes úttörőnek számít, a legfontosabb, amit hozzáfűzhetünk, hogy tudásra, ismeretekre, felemelkedésre vágyó követőkben szerencsére nem volt hiány.

*1 Kuliffay Adolf (1829-1906) Grassalkovich-uradalmi számtartó, felsőfokú gazdasági tanulmányai mellett régészetre szakosodott. Tagja volt az Országos Régészeti és Embertani Társulatnak, a Fejérmegyei és Városi Történelmi és Régészeti Egyletnek,  valamint a Magyar Földtani Társulatnak, és személyes kapcsolatban állt  Hampel Józseffel és Rómer Flórissal. A korabeli sajtó szerint az Ercsi-környéki  ásatásai során feltárt késő-bronzkori leletekből, melyek többek között "érdekes félhold alakú bronz-ékszerekből, spirálokból, csüngőkből s övgarnitúra díszítményekből állottak", Kuliffay 417 darabot adományozott a Nemzeti Múzeumnak.

*2 Seymour Kurtz gazdag anyagú antikvitás ismertetője is jegyzi a három és fél ezeréves „geometrikus és spirális díszítésű” Kosziderpadláson talált bronz leleteket.

*3 Peter Bogucki A Kárpát-medence bronzkori kincs depói című esszéjében említi Hajdúsámsont. A debreceni Déri Múzeum Őskori gyűjteményében "Hajdúsámsoni kincs" néven tartják számon azt a gondosan elrendezett és elásott közép-bronzkori lerakatot, amelyet 1907-ben fedeztek fel a község körzetében: a lelet tizenkét harci csákányból és egy értékes, díszes kardból áll.

*4 Epidauruszban a gyógyítás istene, Asklepiosz szentélye a „teljesség” (testi és szellemi egység) jelképeként kör alakban épült. Az építmény alagsorában koncentrikus köröket alkottak a gyógyítási rítus kellékeként tartott kígyók fészkei. Az őskori Anyaistennő diagnosztikus, gyógyító és fájdalomenyhítő tudását átvéve a görögök Asklepiosznak tulajdonították, bár továbbra is az ő kipróbált gyógymódjait és regeneráló módszereit alkalmazták. Ami a férfiúi kisajátítás leginkább cinikus lépése volt, hogy a kígyót, az ősi (isten)női szimbólumot, Ízisz és Hathor, Anahita és Athéna szimbólumát, idővel rúdra tekeredett spirális alakban Asklepiosz jelvényének nyilvánították.

*5 A süvegszerű koronán antitetikusan elhelyezett az isteneket jellemző "jó" szójel stilizált (teljes spirállal indított) változata, és az uralkodó gondosan fazonozott szakálla is 'jó' szójelekből karcolt.