EMPIRIA Magazin VII. évfolyam 5. szám. 2009.  ©  Kuliffay Hanna.  Minden jog fenntartva

KULIFFAY HANNA: A KIRÁLYI SZKÍTÁK ARANYA

a BAKTRIA ARANY KINCSEI WASHINGTONBAN  című esszé III. része

Közel 5 ezer darab míves arany ékszer és aranyszállal ruhaneműre varrott díszítőelem! Palást vagy mellény összefogására szolgáló színarany kapocs, arany lemezből méretre vágott, kultikus jellegű topántalpak, indiai elefántcsont fésű, kínai ezüst tükrök, arany bokaperecek, arany kozmetikai tégely, gránátalmával díszített fedelű arany doboz...! Bár ezek a káprázatos kincsek mind a baktriai Arany-hegy (Tillja Tepe) harmadik női sírjának feltárása során kerültek felszínre, mégis ismételten a szenzáció erejével hatottak a régészekre – a felbecsülhetetlen értéken és ámulatba ejtő darabszámon túlmenően az emberi fantázia, esztétikai igény és mesteri kidolgozás nagyszerűségével.

1. kép "Az Istennő lovagjai".  Palást, mellény vagy kabátféle összefogására szolgáló aranykapocs

Az i.e. 130-tól hanyatlásnak indult Ai Khanum és Baktria kűzdelmes múltjáról általában olyan kevés információ volt ismeretes, hogy a történészek „sötét periódusnak” nevezték a közvetlen időszámítás előtti és utáni évszázadokat – a Greco-Baktriai periódus letűnte és a Kushán birodalom virágzása közti időszakot.  Éppen ezért az Arany-hegyben nyugvó szkíta uralkodó és túlvilági kíséreteként vele temetett asszonyai egy történelmileg, régészetileg és antropológiailag ködbeveszett valóság társadalmi és kulturális hírmondói.

A washingtoni Nemzeti Művészeti Galériában tavaly kiállított tárgyak, érmék és ékszerek rendkívüliségét fokozza, hogy helyhez, időhöz, kulturális örökséghez és névtelenül ugyan, de közvetlen tulajdonosokhoz kötődnek. A régmúlt temetkezési szokásaiból és sírleleteiből általában következtetni lehet az etnikai hovatartozásra és a társadalomban elfoglalt státuszra. Az Arany-hegyben rejlő összesen több mint 21 ezret számláló drágakövekkel ékesített családi ékszer, arany ruhadísz, fejedelmi fejdísz, trónszék, íj maradványok és – Véronique Schiltz tudományos kutató, a Francia Akadémia levelező tagja szerint „virtuóz berakással megmunkált” – díszfegyverek önmagukban is uralkodói vagy legalábbis 'hercegi' rangba emelték egyetlen férfi halottját. Ezt csak megerősítette, hogy hat személy rituális szertartás keretében követte a literálisan értelmezett "másvilágba".(*1)

Ennek a megdöbbentő szkíta hagyománynak évezredes messzeségbe nyúló múltja van. Például Maikop 11 méter magas fejedelmi kurgánjában, amely kiváló minőségű fém tárgyakkal és eszközökkel, arany ékszerekkel, ezüst, arany és kőből faragott áldozati edényekkel volt zsúfolt, az északra néző fő teremből nyíló kisebb helység intim közelségében voltak elhelyezve az uralkodóval eltemetett asszonyai. A legújabb kutatások szerint az építéstechnikailag magas szintű, kövezett padlózatú kurgán a Fekete-tengeri réz kultúrák idejéből, tehát az i.e. negyedik évezredből való. Ezt az ősi, főleg kelet-ázsiai tradíciót – akárcsak a fejlett metallurgiát, lovakkal és ceremoniális szekérrel temetést és a szakrális spirál motívumot – magukkal vitték nyugat felé vándorolva, és mintegy az európai kultúra részévé is tették a szkítákkal közös múltú kelták.(*2)

Az Arany-hegyben harmadikként feltárt női sír fiatal tulajdonosát, az uralkodó jobbján és vele majdnem egy szintbe helyezték el, fejjel észak felé. Mivel a koporsóját idővel rágcsálók túrták fel, pusztítva és sok mindent széthordva, a vele kapcsolatos szakértői vélemény több kérdésben is csak feltételezésekre szorítkozott. Fejdíszének alakjára például csak az azonos átmérőjű, kör alakú aranypántokból következtettek, mert az anyag maga (nemez vagy cserzett bőr) teljesen megsemmisült. Az azonos méretű pántok viszont arra utaltak, hogy a Tolsztaja mogilából ismeretes Kalathosz típusú női fejdísz mása lehetett, (lásd balra a 2. kép rajzát), illetve egy olyan jellegű szakrális fejdíszé, amilyen éppen ezen a washingtoni kiállításon máshol is látható volt – Anahita-Kübelé istennő megjelenítésén. (Baktria arany kincsei 4. kép)

Az asszony koponyamaradványa – kiváltságos helyzetének hangsúlyozásaként – egy lapos arany tálon nyugodott.  Állát aranyszalaggal kötötték fel, mellén és a lábfejénél kultikus tükrök nyugodtak. Topánjainak talpát pedig (akárcsak némely fáraó sírjában) méretre vágott aranylemezek fedték – nyilván nem hétköznapi sétafikálásra szánva.  A többi asszonytól való megkülönböztetések láttán a kiállítási tárlót szemlélőben joggal merülhetett fel a gondolat, hogy előkelő társadalmi rangjának megfelelően nyilván a 'főpapnői' tisztséget is betöltötte.

Homlokát egy sumér eleganciát közvetítő, mégis tipikusan szkíta arany függő ékesítette, amelynek három szív összekapcsolásából álló mellékfüggői az Istennő egyik jelképében, az ázsiai szikomor (sycamore) fa leveleiben végződnek. Lovak női és férfi ékszereken egyaránt szerepeltek az antik világban,  mivel a nagyállattartó társadalmakban a ló mindkét nem számára vagyont és presztízst jelentett. A kiállítási katalógus számos példát sorol fel hasonló (egymásnak háttal pihenő) lovas megjelenítések közül, többek között a pártusokkal is kapcsolatban álló Luristánban, Persepolis oszlopfőin, Delos szigetén, egy gazdag üzbég sírban talált csontfésűn és végül, de nem utolsó sorban egy pazirik-szkíta sírba helyezett bőrnyereg díszítőelemeként.

3. kép. Fejdíszhez rögzíthető homlokfüggő - nyakékként is viselhető

A baktriai lelet lovainak lapockái egy (rotációs) jade háromszöget zárnak be, amely alakzat az örök megújulás istennőjének ágyékaként a fogantatás és közvetve a termékenység szimbóluma lehetett. Nyakívük felett egy három részre osztott, fordított harangszerű, áldozati kehelyre emlékeztető betoldás van, amely valószerűtlen, hogy csupán a felfüggesztést szolgálná, annál is inkább mivel ilyen alakzat (*3), szintén vízszintesen rétegzett felosztással Tutanhamon egyik nyakláncának függőjeként ismeretes, és 3 napvirággal dekoráltan a trójai fülfüggők jellegzetes fináléja is.

A szimbólumok egymástól távoli vidékeken való felbukkanását – feltehetően ugyanazzal a jelentéssel – az említett kultúrák közti kereskedelmi kapcsolat tette lehetővé. Például a XVIII. dinasztia idején, amely az egyiptomi művészet és kézművesség aranykoraként ismeretes, a mai Afganisztán területéről rendszeresen importáltak drágaköveket és féldrágaköveket. A fenti szkíta homlokfüggőn a hármas osztásból csak egyetlen kőberakás maradt a foglalatban, a bölcsesség, tudat és fejlett intellektus feltételezett köve, a violaszín lazurit (lapis lazuli), amely kizárólag Afganisztán és Szibéria bányáiból volt annakidején beszerezhető.

A királyi szkíták hatalmas mennyiségű aranyát az Ural folyóiból mosták ki, vagy az Altaj-hegység, a Kárpátok és a Tien Shan (Égbenyúló-hegyek) bányáiból hozták felszínre. (A Tien Shan isszik [issyk, iskuazi] kultúrája hasonló volt az Altájban honos [Ob közeli] Pazirik kultúrához.)  Dr. Bobula Ida(*4) említi, hogy már a sumérek is aranyat bányásztak a Kárpátokban – különösen gazdag arany- és ezüstbányák működtek Erdélyben. Kínai feljegyzések szerint a Tarim-medencében élő, később az Oxus folyóig kényszerült juezhi vagy yuechi népek az időszámítás előtti évszázad derekán uralták a Yu(e)zhi-hegység jadekitermelését és a vele való, elsősorban Kínába irányuló kereskedelmét. 

A hagyománynak megfelelően a Nap fénykörébe – és földi megszemélyesítője udvartartásába – tartozó főrangú asszonyok öltözéke arany applikációk (bracteaták) százaitól ragyogott. Az egyik ilyen nagyobb (5,8x7,3 centiméteres) arany díszítőelem egy vékony aranylemezből vágott holdsarló, amely apró hurkok révén fejdíszre, esetleg felső ruházatra volt varrható. (4. kép) Sarkaiból és közepéről egy megcsonkult napvirágból összesen három (a Tillja-tepe leletekben állandóan szereplő misztikus szám) függő csüng a női (rombusz) és a férfi isteniség jelképének (szív) kivágásával. A rombuszok mindegyikét stilizált dupla spirálok fogják közre, amelyek feltételezhetően nemcsak esztétikai hatáskeltésre szolgáltak, hanem jelentéssel is bírtak. Az íráskutató tudós, Varga Csaba (Írországban talált kőkorszakbeli jelek kapcsán) úgy vélekedik, hogy a kettős spirál a két napforduló közti időszak jele, mivel az egyedi spirál vagy csigavonal a negyedévet jelzi.  A ligatúra olvasata lehet, hogy a női istenség különleges kegyelemként rendkívüli energiák oltalmát élvezi, vagy azok hatásának ismeretében azok úrnője.

   4. kép Fejdíszre ölthető díszítőelem        5. kép  Kis arany doboz fedelén gránátalmával

Szintén művészi módon megmunkált dekorációs elem volt két 7,5 centiméteres átmérőjű,  hajpántra vagy pártára  ölthető, esetleg süvegszerűségre rögzíthető arany rozetta. Százszámra voltak a koporsóban arany lemezből vágott, kivarrásra alkalmas sima kör, szív és nyújtott szív alakzatok, de munkaigényes granulált keretbe foglalt türkizkék bracteaták is. A szakvélemény szerint a sokféle és különböző méretű díszítőelem arra enged következtetni, hogy a halotti díszöltözék réteges lehetett, és valószínűleg halotti lepel is fedte a holttestet. (A szkíták a tunikák alját, akárcsak az alatta viselt nadrág felszegését és a csupán puha szőnyegeken használatos papucscipőket is gondosan  hímezték.)

A harmadik sír előkelő tulajdonosa egy azonos témájú és nagyon hasonló jellegű arany kapoccsal rendelkezett, mint a második sírban nyugvó nő (Az Arany hegy szkíta kincsei 3. kép). A mai szíveket azonban aligha dobogtatnák meg az óriásharcsákat meglovagoló dundi Cupido figurák... Nagyszemű arany gyöngysorát (és gránátköves arany fülbevalóit) viszont biztosan bárki szívesen viselné ma is a nagyestélyijéhez.  A sima csiszolatú gyöngyszemekkel váltakozó granulált gyöngyszemek kidolgozása kifinomult szakértelmet igényelt. (6. kép)

A hármas számú sír legfeltűnőbb, legjellegzetesebb és legbeszédesebb darabja azonban fent, a nyitóképen  látható nagyméretű, színarany kapocs (1. kép), amely palást, kepp vagy mellény összefogására volt alkalmas. A két 9x6.3 centiméteres, majdnem szimmetrikus szárny az Istennő két bajnokát ábrázolja. A hagyományos greco-baktriai harci sisakot viselő, kissé metszett szemű, hosszú hajú ifjak kezében lándzsa és pajzs van, derekukon magas rangot jelző megkötött öv, oldalukon derékszíjra függesztett, griffmarkolatú tőr látható. (Az Oxus templom kincsei között talált egyik elefántcsont faragványon ugyanilyen griffmarkolatú tőr ábrázolt.)

A katalógus ugyan nem méltatta figyelemre, pedig nem egészen mellékes, hogy ezek a szkíta lovagok rafináltan szabott, kényelmes kiltet viselnek, aminek köznapi változatát egy Hallstattban feltárt sírból származó bronz kardhüvely gravirozása szerint a kelta lovagok is viseltek (lejjebb a 7. kép). Még messzebbre visszanézve – egy Ur városállamában talált mozaik  tanúsága szerint –  a sumér birodalom katonái hordtak hasonló prémszegélyes lovaglónadrágot az i.e. IV. évezredben. 

Érdekes megfigyelni, hogy a piton, amely eredetileg Gaea ős-anyaistennő – későbbi Gaia – manifesztációinak is több évezredes védelmezője (szimbóluma is) volt. A nagy népvándorlások idején a férfi istenek előretörése és a patriarchátus térhódítása következtében óriáskígyóból egyre kisebb kígyóvá vált, és a fenti, első évszázadbeli kapcson (1. kép) már csak a vegetációban rejtőzködik. (A harci sisakok fölött látható.) Hajdani védelmező szerepét átvette az új típusú férfiember, az öntudatos, hódító, sorsát az istenek kegyelmével ugyan, de önmaga irányító Hős. (Alább egy kelta lovast megörökítő i.e. V. századból származó bronzvéset. 7. kép)

A rendkívüli tehetségű aranyművesnek – aki a 6 sírban talált ékszerek készítője, vagy az udvari műhely felelőse volt – ebben az új embertípusban való határtalan bizalmát látszik közvetíteni az 1. számú míves arany kapocs, melyen a két főalak azonos magasságú a csupán keretként szolgáló transzcendens világ szimbólumaihoz mérten: a káoszt és a pusztító, negatív energiákat képviselő két-két sárkány csak combmagasságig ér, és tudomásul veszik, hogy az Istennő felettük, sőt egyenesen a fejük tetején van jelen. Ezt a majdhogynem hivalkodó humanizmust látszik igazolni, hogy a két hős csizmás lábával (!) egy olyan alapon áll, amelynek vezérmotívuma az Istennőt jelképező rombuszsor -- mindegyik spermával a közepén.

(További jelképek még a három hármas levélkompozíciót lezáró stilizált datolyapálma virágok, amelyeken az Élet Nagyasszonyának kedvenc madarai közül fajdok gubbasztanak. Ezek szárnyainak védelmében látható  körök a  megújuló és növekvő-beérő ciklusok  állandóságának szimbólumaiként, a természet megfigyelhető és örök rendjének biztatásaként értelmezhetők.)

A végső útjára indított fiatal nő koporsója mellé gondos kezek cseréptálakat és cserépedényeket, ezüst és elefántcsont fedelű üvegcséket, tégelyeket és egy csontnyelű kultikus tükröt helyeztek. A fej vonalában egy apró, 2 centiméteres balzsam-tégely került, amelynek teteje lánccal rögzíthető, és egy nagyobb, 5,5 centiméteres henger alakú arany doboz termékenységet szimbolizáló gránátalmával a fedelén, amit szintén rövid lánc biztosított, hogy véletlenül se kelljen keresni. (5. kép) A dobozt és fedelét azonos ősi embléma, a háromosztatú (szirom)levél díszíti (*5), amely beavatott híveit az Istennő szent hármasságára – lány-anya-vénasszony, illetve születés-termékenység-halál – emlékezteti, a ciklikus megújulás és közvetve az örök élet reményteli ígéretével. A kiállítási tárlóban ezeknek a meghatóan személyes jellegű tárgyaknak társaságában volt látható az a II. Mithridatész nagy pártus királyt ábrázoló ezüst érme, amelyet ősi szokás szerint útravalóként helyeztek a halott szkíta asszony hülő kezébe.

*1 Az időjárás és a politikai helyzet romlása miatt  Viktor Sarianidi, a Moszkvai Archeológiai Intézet neves Ázsia-szakértője nem tudta befejezni az Arany-hegy ásatásait. Bár a 6 feltárt sír leletei még a tél beállta előtt megérkeztek Kabulba, két feltáratlanul hagyott sír azonban már csak a sírrablók kezére jutott.  Évek múlva, mikor a háborút követően az archeológusok visszatértek, már a nyomuk sem volt fellelhető.

*2 Közép-Európában az egyik leghíresebb és legrégibb (i. e. VI. század) kelta temetkezési hely a Hochmichele kurgán, ahol az egyik eredeti voltában megmaradt sírkamrában egy férfi és egy nő tetemének felravatalozásából a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi volt alattvalói pozícióban, tehát ő kísérte másvilági útjára főrangú úrnőjét.

*3 A Núbiából eredő tehénkultusz révén a tehénkolomp rituális eszközzé vált, és Hathor-tehénistennő hódolatának térhódításával elterjedt  az egész  Nílus völgyében, így Egyiptomban is.

*4 “Bobula Ida csendes, jó szándékú megszállott volt, amatőr, aki az emigrációban alig zsidózott, szörnyű szegénységben élt és haláláig sumer faluneveket keresgélt Magyarország térképén.” (Idézet a Magyar Narancs „Politikai okkultizmus Magyarországon” című, két részben megjelent cikkéből. 2004. október 28. és 2004. november 18) Friedrich Klára szakértői válasza erre az oktalanul gyűlölködő, szándékos degradálásra a következő: “Bobula Ida nem volt amatőr. A Pázmány Péter Hittudományi Egyetem történelem szakán Summa cum Laude végzett, és kétéves ösztöndíjat nyert az Egyesült Államokba, ahol nem a floridai tengerparton heverészett, hanem az emigráns magyarok gondjait tárta fel, és a Bryn Mawr College oklevelét nyerte el Industrial Relations szakon. Számos külföldi kongresszuson képviselte a magyar ifjúságot, ezért Pro Hungariae Juventute aranyérmet nyert. Kitűnő költő is volt.”  Dr. Oláh Béla méltatása a következő: Dr. Bobula Ida 1947 óta az Egyesült Államokban több éven keresztül a washingtoni Állami Könyvtárban dolgozott, majd a houltoni Rickers College-ben a francia-német nyelv és antropológia tanára lett, ezután pedig a dél-karolinai Limestone Collegeben adott elő történelmet és szociológiát. Szakmai körökben általános elismerést aratott a “The Sumerian Technology” c. tanulmánya, melyet az Egyesült Államokban az ottani Tudományos Akadémiával egyenlő tekintélyű tudományos testület, a Smithonian Institution közölt az 1959. évben kiadott évi jelentésében.”

*5. A háromosztatú virágembléma már szerepelt az ősnúbiai Aset/Isis-szentély italáldozati oltáredényein is.