EMPIRIA Magazin VII. évfolyam 5. szám Kuliffay Hanna írása

2008 május

BENEDEK PÁPA ZSÚRJA A FEHÉR HÁZBAN

 

Legtöbb ember irtózattal utasítaná vissza, hogy olyan valaki társaságában ünnepelje a születésnapját, aki tízezrek ítélet nélküli fogvatartásáért, kínvallatásáért, kutyákkal marcangolásáért, szodomizálásáért, őrületbe kergetéséért, halálba rugdosásáért felelős. Bár a legtöbben bizonyára elhatárolódnának, de nem XVI. Benedek pápa! Az ő lelkivilágát az ilyen jellegű atrocitások nem különösebben kavarják fel. Legalábbis nem annyira, hogy elborzasztották volna a szadista brutalitást legfelső fokon jóváhagyó George W. Bush személyétől, sőt!  Az amerikai elnök privát meghívásának eleget téve a Fehér Házban számára rendezett szűk körű összejövetelen fogadta az őt ünneplők lelkes Happy Birthday! köszöntését, és élvezettel fogyasztotta Laura nagyasszonynak a  tiszteletére rendelt tortakülönlegességét.

Nyilván lesznek, akik azzal próbálják mentegetni a 81 éves egyházfőt, hogy ebben a korban nyilván nem képes követni a világeseményeket, és valószínűleg már el is felejtkezett a hírhedt Guantanomó és Abu Ghraib bűnbotrányokról, ahol amerikai és izraeli kiképzésű „felpuhító” és vallató legények gyilkosságokat, kéjelgő fenyítéseket és borzasztó kegyetlenkedéseket követtek el...  A dolog azonban nem ilyen egyszerű.

Kép: Névtelen, meztelen, jegelt holttest Abu Ghraibban. (Egy a sok közül.) The New Yorker/AP

Annál is inkább nem, mivel a pápa amerikai útját közvetlen megelőzően, április 9-én került nyilvánosságra, és bejárta a világsajtót, hogy minden korábbi tagadás és tiltakozás ellenére Bush néhány vezető tanácsadója és kabinetminisztere köztük a katolikusként nevelkedett Condoleezza Rice a Fehér Házban tartott titkos megbeszéléseken jóváhagyták azokat az amerikai jogrendet és nemzetközi egyezményeket sárba tipró szadista vallató módszereket, amelynek nagyszámú halálos vagy örökre nyomorék, pszichológiai ronccsá vált, szellemileg leépült áldozata van.

Nem valószínű, hogy a Pápa kalapdobozainak összekészítése, karmazsin topánjainak dobozolása és útibőröndjeinek izgatott csomagolása közepette a Vatikánban mindenki figyelmét elkerülte volna a szenzációs politikai botrány: az amerikai média élenjáróként az ABC News végre leleplezte, kik is valójában a felelősök azokért a Gulágot jellemző vallatási módszerekért, amelyek miatt a korábbi igazságügyminiszter, John Ashcroft így aggodalmaskodott: „(Egyáltalán) miért tárgyalunk erről itt, a Fehér Házban? A történelem nem fogja kedvezően megítélni.”  Kérdés azonban, hogy számít-e ez Bush közvetlen köreiben? Érdekel-e majd valakit is a történészek közül, hogy a keresztények égi Atyjának egykori helytartója kegyes elnézéssel viseltetett a kitudódott kínos ügy iránt?

Egyes apologéták szerint a pápa ugyan igyekszik a világeseményekkel lépést tartani, de abban a groteszk helyzetben van, ha esetleg kritizálná a Bush-Cheney-kormány jogtiprását és kínvallató módszereit, rögtön lennének, akik a katolikus inkvizícióval hozakodnának elő, amely évszázadokon keresztül a spanyol inkvizíció révén még a XV. században is alkalmazott hasonló érdekvédelmi  eszközöket.

A hírhedt Guantanomó és Abu Ghraib börtönökben (de számos más iraki és afgán börtönben is)  a  fuldoklást (alkalmanként fulladást, végzetes szívrohamot) előidéző 'waterboarding' tortúrát a középkori Itáliában és Franciaországban alkalmazták előszeretettel, később pedig, a Spanyolországot egyesítő Ferdinánd és Izabella idején „potro” néven volt ismeretes. A királyi pár uralkodása alatt IV. Sixtus nevezte ki a legfőbb inkvizítorokat Kasztíliában, Aragóniában, Valenciában és Katalóniában. 

Amennyire politikai jellegű volt a királyi pár döntése az inkvizíció bevezetésére a hatalom központosítása és az uralkodói kincstár feltöltése az eretnekek, mórok és túlzottan befolyásos zsidók vagyonelkobzása révén, ugyanannyira politikai jellegű volt a Bush-Cheneykormány döntése is a kínvallatás bevezetését illetően: az információszerzésen kívül a függetlenséget akaró nemzeti vonal megtörése, és a lakosság megfélemlítése az olajszerzésre irányuló hosszútávú megszállás elfogadtatásának céljával.

A katolikus egyházvezetőség hajdani visszaélésein túlmenően azonban a közelmúlt bűneinek napvilágra kerülése is kísérti a Pápát. Éppen ezért az USA-ban több ezer áldozatot szedő pedofil szex-botrány után jobbnak vélte a régen bevált praktikus tanácshoz tartani magát: akinek vaj van a fején... Szégyenletes dolog lehet a hallgatás. Ahogy a költő, Adrienne Rich ráérzett, nemcsak szavakkal hazudunk, de hallgatással is. Viszont még ennél is szégyenletesebb, hogy az egyház feje annak az elnöknek személyes vendégeként ünnepelte a születésnapját, aki semminemű bűntudatot nem érez, hogy az általa elrendelt megszállás 2004-2007 közötti időszakában a kiskorú árvák száma Irakban meghaladta az 5 milliót!(*1)

“Ez a fickó kiválóan érezte magát az egész háború alatt” – állítja Vincent Bugliosi, a "George W. Bush elleni vádemelés gyilkosságért" címmel most megjelent könyv neves szerzője. “A szenvedés és a borzalom és a vér (mennyisége) ugyanis  hihetetlen.  És (az elnök) mégis egész idő alatt élvezte a helyzetet.”  Mi több, egy alkalommal nyilvános publikum előtt élcelődött egy mókásnak szánt videófelvétel kapcsán, amelyen ő maga hiába kereste lázasan az iraki  tömegpusztító fegyvereket a Fehér Házbeli irodájában az íróasztala alatt és a fiókjaiban.

Sokak szerint mikor provokálatlan háborús agresszióról és ennek következtében civil áldozatok százezreiről van szó, akkor a Vatikán szófukarságára, elnéző-megbocsátó magatartására nincs mentség.(*2)  Az iraki intervenciót megelőzően Jim Winkler, az Egyesült Metodista Egyház (United Methodist Church) testületi vezetője is így érzett, mikor azt nyilatkozta, mivel Bush és Cheney az ő felekezetük tagja, kötelességüknek tartják szót emelni egy kisebb és gyengébb ország megtámadása ellen, "mivel a némaságunkat hallgatólagos beleegyezésként lehetne értelmezni". (Ugyanígy a megszállt iraki népre zúduló folyamatos atrocitások özönének bájmosoly  és áldásosztás kíséretében történő elhallgatása is  beleegyező támogatás benyomását kelti.)

Jim Winkler azon a szinten próbálta felvilágosítani és meggyőzni Busht, ahol feltételezte, hogy elérhető: "Az útvonal, amelynek az elnök nekivágni készül, ellenkezik Jézus tanításával, és veszélyt jelent a törvény azon szabályzataira nézve, amelyek a demokrácia alapvető princípiumai. Elképzelhetetlen, hogy Jézus Krisztus, a mi Urunk és megváltónk, a béke hercege, támogatná ezt a várható támadást." És hogy a poszt-háborús időből is megszólaljon a humanitás egyházi hangja: Rowan Williams Canterbury érsek, aki egyben az egész világ anglikán hívőinek feje, tavaly novemberben éles támadást intézett az Egyesült Államok (kormánya) ellen azzal a váddal, hogy világhegemóniára és a beígért demokratizálás helyett közel-keleti befolyásának növelésére, kontroll szerzésére törekszik.  A muzulmán Emel magazinnak adott  interjújában Dr. Williams kijelentette, hogy a Bush-külpolitika „minden világok legrosszabbikát” hozta létre, ahol a humanitás modern nyugati értelmezése teljes csődöt mondott.  Vajon hogy nem vették ezt mindeddig észre a Vatikánban? kérdezhetnénk. Vagy miért tartják elfogadhatónak azt az előidézett véres káoszt és teméntelen szenvedést, amit az anglikán egyházfő nyilvánosan elutasít?

Megjegyzendő azonban, hogy a protestáns egyházi vezetőkhöz és képviselőkhöz képest nemcsak XVI. Benedek maradt le és manőverezett a tessék-lássék intés és langyos  békeszólamok között, hanem rajongott elődje II. János Pál pápa is. Pedig milyen büszkévé tette volna híveit, ha annak idején ő írta volna hozzájuk intézett körlevelében a következőt: "Az Egyesült Államoknak az iraki nép elleni megelőző háborúja ellenkezik a szentírás legalapvetőbb értelmezésével, az egyházunk tanításával és a lelkiismeretünkkel." Ezt azonban Sharon A. Brown Christopher, az Egyesült Metodista Egyház püspöki bizottságának elnöknője(!) írta.

És milyen büszkék lettek volna rá,  ha a protestáns Egyházak Világszervezete (World Council of Churches, WCC) helyett a Vatikán kért volna bocsánatot, amiért nem emelt szót erélyesen a Bush-adminisztráció illegális háborúi ellen. A WCC az első jelentős, nagy létszámú amerikai szervezet 350 egyházat és felekezetet fog össze , amely utólag „nehéz bűntudattal” ismerte el a világ nyilvánossága előtt, hogy nem tett eleget, és nem tiltakozott elég erélyesen az iraki intervenció és más fontos jelenségek  mint a klímaváltozás, rasszizmus és szegénység ellen.  A világszervezet képviselői állami terrorral vádolták Washingtont, és az USA nevében kollektív bocsánatot kértek azoktól a népektől, amelyekre Amerika „erőszakot, degradációt és szegénységet hozott”.

„Különös szívfájdalommal nyilatkozunk az iraki háború ellen, amely félrevezetésen alapulva kezdődött, és megszegte az igazság és az emberi jogok globális normáit” szól a  közös nyilatkozat. „Gyászoljuk mindazokat, akik meghaltak, és együttérzésünkről biztosítjuk, akik megsebesültek a háborúban. Szégyenkezve ismerjük el a visszaéléseket, amelyeket a nevünkben követtek el.”

És mint egyre inkább köztudott, a visszaélések sora hosszú. Linda Gustitus, ügyvéd, az afgán és iraki börtönök és fogolytáborok kínzásait ellenző országos vallási kampány (NRCAT) episzkopális elnöknője nem a pápa  kioktatására szánta  szavait -- bár tökéletesen ellátná e nemes feladatot is --, mikor azt mondta, hogy a kínvallatás nem politikai ügy, és így függetlenül attól, hogy valaki az elnök támogatója vagy ellenzője, mint ahogy attól is, hogy melyik pártba tartozik. Szerinte az emberkínzás kizárólag morális ügy. Éppen ezért úgy vélekedik, "immorális tortúrát alkalmazni, mintahogy immorális (az elkövetőknek) megbocsátani is -- akár szót emelve, akár hallgatólagosan."

*

Mikor Benedek pápa Manhattan híres St. Patrick katedrálisában misézve egy “új pünkösdért" imádkozott, amelynek bekövetkeztével háttérbe szorulna „bűn, közöny és szekularizmus”, olyan általánosításhoz folyamodott, amely révén elkerülte a hozzá hasonlóan ultrakonzervatív Bush, Cheney és a háborús uszításban élenjáró Rice személyes kritikáját, és ezzel együtt a jelenlegi nehézfegyveres megszállások és a velejáró napi vérontás elítélését. Ezzel a pápai látogatás, de még inkább a születésnapi zsúr mintegy jelképévé vált a  'bűnös' imperialista hatalmi törekvéssel való vatikáni azonosulásnak és a közel-keleti népek szenvedése iránti "közönynek".  Ördögi módon hozzájárult, hogy világszerte szalonképessé váljon a gyilkos erőszak.

Az elegáns és nagy médiafelhajtást keltő pápai zsúr időzítése nem volt puszta véletlen: számos közvéleménykutató intézet felmérése szerint Bush saját hazájában a modernkori történelem legnépszerűtlenebb (legmegvetettebb, leggyűlöltebb, legkevesebbre tartott) elnöke, így az utódjául kiszemelt John McCain elnöki esélye a katolikus szavazók és anyagi támogatásuk nélkül eleve lehetetlen lenne. A négy évvel ezelőtti választáskor II. János Pál pápa bíztatására a katolikusoknak több mint 60 százaléka Bushra szavazott. XVI. Benedek pápa Washingtonban járva maga is helybenhagyta a republikánus párt  világhatalmi törekvéseit, mikor a Laura asszony rendelte ünnepi tortán elfújta a gyertyákat. A meghitt, szívélyes kapcsolat szimbolizmusa olyan hatással ért fel, mint egy  McCAIN A MI EMBERÜNK! transzparens a pápa-mobil frontális ütközőjén.

Az már aztán a Fehér Ház véletlen szerencséjének tudható be, hogy a hozsannázó médiafelhajtással sikerült elterelni a figyelmet a sistergő politikai gyújtóbombáról: minden korábbi hivatalos tagadás ellenére bizonyítottá vált, hogy a Rice vezette nemzetbiztonsági csoport maximális keménységű kínvallatást engedélyező döntése „egyenesen az Elnök íróasztalához vezetett.” George Hunsinger, aki ezzel a Bushra újjal mutató híres jogi professzort, Jonathan Turleyt idézte, keserű hangon vádló esszéjének azt a címet adta: „A történelem nem fog minket felmenteni.”

Kétséges, hogy Busht és kormánytagjait különösebben érdekelné a történelem ítélőszéke, mikor XVI. Benedek révén közvetlen összeköttetésbe tudtak kerülni a Magasságossal.(*3)  A genocídiumnak és a szabadrablásnak az egyház részéről történő felmentésére számos példa szolgál a világtörténelemben.(*4) Ahogy  a XVIII. századi tudós, abolicionista, népszerű prédikátor és nem utolsó sorban London (anglikán) püspöke, Beilbu Porteus megállapította, egy gyilkosság bűnözővé tesz, egy millió viszont hőssé.

A hősöknek pedig mindenkor kijár a papi áldás.

Mikor a Pápa New Yorkban a Ground Zeronál mondott imát – "Béke Istene, hozzál békét erőszak uralta világunkra. Végtelen szereteted változtassa meg azokat, akiknek szívében és elméjében a gyűlölet lakozik" –, nem arra a korlátlan erőszak útján nyerészkedő, koloniális függőséget kialakító hódítóra vonatkoztatta, aki legfőbb hadseregparancsnokként depleted uraniumos rakétákkal lövette és izraeli gyártmányú L20-as fürtös-bombákkal záporozta a Tigris és Eufrátesz völgyét. Biztosra vehető, hogy nem rá vonatkoztatta, hiszen előző este éppen a legfőbb parancsnok nagybecsű vendégeként fogadta az ünnepi köszöntőket...  Maga a New York-i helyszín kiválasztása is azt sugallta, hogy kizárólag a(z állítólagos) muzulmán géprablókat vádolta gyilkos gyűlölettel, és ezzel mintegy felmentette évszázadunk legnagyobb man-made katasztrófája, az iraki tragédia washingtoni előidézőit.  Pusztán politikai meggondolásból a szőnyeg alá söpörte a Bush nevével fémjelzett intervenció több mint 1,2 milliónyi iraki és több ezer amerikai katonai és polgári áldozatáért való felelősséget.(*5)

Az intervenció mindenkori hívei a szeptember 11-i terrortámadásra hivatkozva a "just war", a jogos és igazságos háború teóriájával igyekeztek indokolni Irak elfoglalását. Joseph Sprague, Chicago metodista püspöke azonban ezt lehengerlően visszautasította:

"Ez a vakmerő kaland semmiképpen sem igazolható az "igazságos háború teóriájának" kritériumai révén. Ez nem önvédelmi aktus. Az összes egyéb lehetőségek (mint bizonyíték szolgáltatás és értékelés, diplomácia, K. H.) nem lettek kimerítve. Az előre felmérhető pusztítás semmiképpen sem arányos Szaddám Huszein előzetes agressziójához viszonyítva.  (Megfelelő) védelem híján ártatlan civilek – főleg nők és gyermekek – lesznek az áldozatai."

Mikor a katolikus egyházfő New Yorkban az ENSZ székházban beszédet mondva “az emberi jogok védelmét a leghatékonyabb stratégiaként” említette, akkor sem az iraki nép védelmében hangoztatta. Akkor ugyanis, a történelmi jelentőségű alkalmat megragadva felszólította volna a tagországok jelenlévő képviselőit, hogy érvénytelenítsék a jogtalan megszállás szégyenletes hosszabbítgatását, és felszólította volna a megszálló koalíciós országokat, hogy azonnal vonják ki csapataikat. Erről azonban szó sem volt.

Mivel az „emberi jogok” ideológiája népszerű szekuláris vívmány, ezért a pápa  a szekularizmus elvakult ellenzőjeként csupán retorikai hatáskeltésből hivatkozott rá, figyelmen kívül hagyva egyik legfontosabb kitételét: az egyetemességet.  Ennek értelmében  nem az ő és nem is Bush személyes választási joga lenne, hogy mikor kit illet meg és kit nem. (Keresztényeknek, zsidóknak, gazdagoknak, militánsoknak, politikai megalkuvóknak jár, a muzulmánoknak, nem hívőknek, színes bőrűeknek, szegényeknek, pacifistáknak és a klérus támogatta uralkodói rend ellenzőinek viszont nem.)

Éppen az emberi jogok egyetemességének biztosítása   Amerika reintegrálása érdekében is az olyanoknak mint  Marjorie Cohn, a Thomas Jefferson School of Law professzora és az NLG elnöknője, még sok tennivalója van. Ezek közül a legalapvetőbb az, hogy nevén kell nevezni a dolgokat, többek között az emberiség elleni bűnöket és azok elkövetőit:

"Az agresszió háborúja, a titkos börtönök, a kegyetlen, embertelen és degradáló (vallatási) módszerek, a kínzások révén szerzett bizonyítékok felhasználása, és az (amerikai) állampolgárok bírósági engedély nélküli megfigyelése mind Bush és Cheney megbízatása alatt kezdeményeztettek és vezettettek be, méghozzá annak ellenére, hogy mindezek az Egyesült Államok alkotmánya és a nemzetközi jogok szerint is törvénytelenek."

Az emberi jogok védelmében jeleskedik többek között a nemzetközileg elismert  amerikai író és publicista, XVI. Benedek kortársa, Gore Vidal. Az angol Time Online május 18-án közölt interjújában Vidal kifejtette, hogy véleménye szerint a legnagyobb hazugság a hallgatás, míg az élet élvezetének legfelső foka a (szellemi) provokáció, a nézetek felkavarása, a (gondolat)ébresztés, az emberek rákényszerítése, hogy szembenézzenek az igazsággal.  Ez a kotyvalék nem éppen II. János Pál idejében a "doktrínák fő inkvizítoraként" ismeretes Ratzinger bíboros csésze teája. Vidal emigránsként 30 évig Itáliában élt, így a Vatikánban bizonyára hallottak róla, ha nem is olvasták, mivel nyíltan homoszexuálisnak és pacifistának  vallja magát... Pedig kétségkívül lett volna mit eltanulni, ellesni tőle: a történelmi igazságtétel  utáni vágyat, a nemzetközi szintű társadalmi elkötelezettségérzetet, a megbélyegzéssel (hazafiatlan, gyáva, baloldali, antiszemita) szembeni karakánságot, a világ jobbá tételéért síkra szálló morális értékítéletet.

Az iraki háborút kezdettől fogva ellenző, majd a megszállást is elítélő Vidalt(*6) semmiképpen sem lehetne Laura asszony tortájával és a média dicshimnuszával a humanitás ellen elkövetett bűnök elhallgatására bírni. A Time interjú során Vidal ismét nyíltan kimondta, amit a közel-keleti háborúk és népirtások ellenzőjeként évek óta hangoztat: “Olyan nem létezik, hogy terrorizmus elleni háború. Ez egy idiótaság. Az ilyesmi csak szlogen. (...) Tiszta hazugság.”

Mint ahogy minden más is, ami erre épül, vagy bármi módon kapcsolatba kerül vele.

 

*1 “The number of Iraqi orphans increased in the last few years due to the war. According to official Iraqi government statistics released in December 2007, the number of Iraqi orphans had reached at least five million over the last three years.” (The Real News Network)

*2 Csupán egy rövid háborús időszak gyilkossokká változtatja a mindennapi embereket, figyelmeztet rá  Chris Hedges:  It takes little in wartime to turn ordinary men into killers. Most give themselves willingly to the seduction of unlimited power to destroy. All feel the peer pressure to conform. Few, once in battle, find the strength to resist. Physical courage is common on a battlefield. Moral courage, which these veterans have exhibited by telling us the truth about the war, is not. War breeds gratuitous, senseless, and repeated acts of atrocity and violence. Abuse of the powerless becomes a kind of perverted sport for the troops. (Chris Hedges: Collateral Damage What It Really Means When America Goes to War. TomDispatch.com)

*3   Nem véletlen, hanem a feloldozás biztos tudataként könyvelhető el, hogy Rice minden 'szekuláris' vádaskodásra mint a megelőző háború jogtalan indítása, háborús bűnök vagy humanitás elleni bűntények elkövetése – csak fölényesen mosolyog, mint ahogy az sem véletlen, hogy a háborús bűnös Tony Blair áttért a mindig megbocsátó katolikus vallásra...

*4   "Az indiánok sorsa felett szemet hunyt a korabeli Európa, holott már Euripides óta tudott volt, nincs nagyobb tragédia a földön, mint a szülőföld elvesztése.  Bűneinek súlyát enyhíteni próbálva a Vatikán és a keresztény országok történelme évszázadokon keresztül úgy próbálta beállítani, mintha Kolumbusz szinte lakatlan földrészre érkezett volna, amelyet be kellett népesíteni, szűzföldjeit meg kellett művelni, aranyát ki kellett bányászni, pogány őslakóit meg kellett téríteni mintegy a civilizáció és az isteni ige terjesztése, közvetve az egész emberiség érdekében." (...)  Az egyháznak meghatározó szerepe volt az Új Világ kialakításában.  A történész Larry Hise kutatómunkája szerint keresztény papok írták az Amerikában megjelent rabszolgatartó rendszert védő publikációknak majdnem a felét.  Nem kevesebb, mint 275 egyházi személyt sorolt fel név szerint, akik a Bibliára való hivatkozással bizonyították, a fehér ember joga és kiváltsága, hogy igavonó baromként „alacsonyabb rendű” feketéket birtokoljon.  Feketéket és vörös bőrű  indiánokat. (Kuliffay Hanna: Vér, arany, istenek és harci dicsőség. EMPIRIA Magazin)

*5 “Benedict did not come to make provocative political statements, opting for measured tones. (...) He called for peace but did not publicly address the war in Iraq.” (Eric Gorski: Impact of Pope's Trip Remains Unclear)

6* Vidal a patriarchalis vallásoknak tulajdonítja a kétezer éves nőgyűlöletet a világban: The great unmentionable evil at the center of our culture is monotheism. From the barbaric Bronze age text known as the Old Testament, three anti-human religions have evolved -- Judaism, Christianity, and Islam. These are sky-god religions. They are, literally, patriarchal – God is the Omnipotent Father – hence the loathing of women for 2,000 years in those countries afflicted by the skygod and his earthly male delegates.

2008. május

 

A pápa zsúrja a Fehér Házban című írást további közlésre átvették: Kitekintő<Külpolitika, Külföld rovata; TŐZSDEHírek,  magyarország.ma;  Lapszemle.hu;  KitekNet<Legnépszerűbbek és mások

 

A témával kapcsolatban lásd még: Járatlan utak Másik út az egyházon belül alcím alatt;  II. János Pál és George W. Bush kapcsolatáról: Hullahegyekre épülő demokrácia Bush a világbéke szolgálatában című fejezet; Látszat kontra realitás;  a katolikus inkvizícióról lásd: Lapszemlék 1997-2001 23. írás; Lapszemlék 2003. II. félév 21. írás; a pápaság  szerepéről a rabszolgatartó társadalom idején lásd: Lapszemlék 2002. II. félév 7. írás; Szexbotrányok pápai áldással; Lapszemlék-kommentárok 2010. I félév 8. és 9. írás;

 

Addenda:

Sok mindenre magyarázattal szolgál az alábbi 2006-os vatikáni jelentés, amely szerint XVI. Benedek nemcsak privát audiencián fogadta a számos országban háborús bűnösnek tartott Henry Kissingert, hanem felkérte, hogy mint megbízott tanácsadója alakítson egy külpolitikai jellegű tanácsadótestületet -- amit Kissinger készségesen el is vállalt.  A botrányos döntés még csak nem is egyedülálló. A Pápa politikai tanácsadói közé tartozott többek között Paul Wolfowitz is... (Kuliffay)

"Over the course of his long and controversial career, former U.S. Secretary of State Henry Kissinger has had many titles. Now he reportedly has one more -- adviser to the Pope. According to the Italian newspaper La Stampa, Pope Benedict XVI has invited the 83-year-old former adviser to Richard Nixon to be a political consultant, and Kissinger has accepted. Quoting an “authoritative” diplomatic source at the Holy See, the paper reported Nov. 4 that the Nobel laureate was asked at a recent private audience with the Holy Father to form part of a papal “advisory board” on foreign and political affairs. In recent years, other figures invited to share their expertise with the Holy See have included Paul Wolfowitz, a former President Bush adviser and now president of the World Bank..." (NCR Correspondent Edward Pentin: Pope Benedict XVI has invited Henry Kissinger, former adviser to Richard Nixon, to be a political consultant and he accepted. National Catholic Register. Vatican City. November 26-December 2, 2006 issue)

*

A Pápával ellentétben a Görög-Katolikus egyház 2003-ban elítélte a Bush--Blair-intervenciót, és örökre kitiltotta Betlehemből a két kormányfőt és minisztereiket.  Az indoklás? "(Bush és Blair) háborús bűnösök és gyermekek gyilkosai."

*

The Spirit of Christmas consists in spreading Peace and Justice. The Spirit of Christmas is when War Criminals are banned from the Birthplace of Jesus Christ.  

In April 2003 at the height of the military campaign directed against Iraq, the Church of the Nativity in Bethlehem decided to ban President Bush and Prime Minister Blair from the birthplace of Jesus Christ.  "They are war criminals and murderers of children. Therefore the Church of Nativity decided to ban them access into the holy shrine for ever," "Their entry into the church will tarnish it as [Bush's] hands are covered in the blood of the innocent”. The Church of the Nativity is under the authority of the Greek Orthodox church. Of utmost significance, the US News media has not reported this story. Spread the word to Church parishes in the US and around the World. Unseat the War criminals. (Spirit of Christmas: Bush banned from birthplace of Jesus Christ. Global Research. December 24, 2006)

*  *

A kiváló angol újságíró George Monbiot megdöbbent rajta, mennyire "normalizálttá", mennyire szalonképessé vált az iraki háború, “a 21. század legnagyobb bűntette”: "During a panel discussion about the Iraq war, I remarked that the greatest crime of the 21st century had become so normalized that one of its authors (John Bolton, the former under-secretary of state at the US state department) was due to visit the festival to promote his book." (George Monbiot: War Criminals Must Fear Punishment. That’s Why I Went for John Bolton. As long as the greatest crime of the 21st century remains unprosecuted, we all have a duty to keep the truth alive. The Guardian/UK. June 3, 2008)

Az ENSZ székházban tett látogatása során a katolikus egyház feje érdekes módon inkább teológiai és filozófiai értelemben beszélt az emberi jogokról – mindezt az evangéliumi szeretet törvényének fényében. Azt is kiemelte, hogy az általános emberi jogokat senkinek nincs hatalma megváltoztatni, hiszen azok az emberek közös eredete miatt minden személyre érvényesek. Beszédeiben, a meglátogatott szimbolikus értelmű helyeken, a hívőkkel való találkozás során XVI. Benedek sokszor rávilágított arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, amelyet a szabadság országaként tart számon a világ – hogyan valósul meg ez a szabadság. Azt is kihangsúlyozta, hogy az egyes emberek szabadsága, hatalma nem korlátozhatja emberi méltóságának megélésében a másik embert. Talán sokakban felmerült, hogy a Pápa nem sok új dolgot mondott az elmúlt hat nap során. (Kitekintő)

*

Egyes apologéták szerint a tekintélyében megcsorbított, népszerűségében hanyatló, anyagiakban nem dúskáló katolikus egyház fejének nincs más lehetősége Amerikában, mint körüludvarolni gazdag, többségében republikánus híveit:

"Mondjuk ki rögtön: a posztmodern idők első pápájának ambiciózus terve, akit pontifikátusának első éveiben „Isten atlétájaként” üdvözöltek, végül is nem valósult meg. Az utazásai során, a párizsi és római Világifjúsági Napok alkalmából vagy a 2000. jubileumi év eseményein összeverődött hatalmas közönség ellenére a tömegek „újraevangelizálása Európa keresztény identitásának” bázisán lényegében csak kegyes óhaj maradt. Franciaországban éppúgy, mint a legtöbb nyugat-európai országban tovább erősödtek azok az alaptendenciák, amelyek negyedszázaddal ezelőtt jellemezték a helyzetet, vagyis a vallásos gyakorlat összeomlása, a hit zavarodottsága, a globalizált vallási piacon egyfajta „a la carte” spiritualitás barkácsolása. 1965-ben még a francia gyerekek 86 százaléka járt hittanra, ma csupán öt-hat százalékuk. Egy 1994-es közvélemény-kutatás felfedte, hogy a francia katolikusok 48 százaléka már nem hiszi a valóságos jelenlétet az oltáriszentségben. Franciaország nagyvárosaiban három gyermek közül kettő házasságon kívül születik. Ami pedig az egyházi elkötelezettség válságát illeti, ezt a meggyőződések általános csökkenése, az áldozatvállaló szellemiség összeomlása, az önazonosság válsága (mire szolgál a papi hivatás?) és a papok társadalmi státusának romlása táplálja, akik mára csaknem teljesen elvesztették egykori tekintélyüket." (Alain de Benoist: II. János Pál öröksége. Gazdag István fordítása.  antidogma.hu)

*  *

"Torture is not a political issue. Whether you're for or against torture shouldn't depend upon whether you're for or against the President, the war or a particular party. Torture is a moral issue. It is immoral to use torture, and it is immoral to condone it – affirmatively or silently. Torture destroys the very soul of our nation and it must be stopped." (NRCAT president Linda Gustitus)

XVI. Benedek elegánsan elnézheti Bushnak, és könnyed lélekkel feloldozást adhat Condoleezza Rice-nak a sötét középkort idéző, halált is okozó kínvallatási módszerek engedélyezéséért, viszont a szekuláris polgárjogi szervezet, az American Civil Liberties Union hivatalos kivizsgálást és  felelősségrevonást követel a kongresszustól:

"The American Civil Liberties Union today urged members of the House Foreign Affairs Committee’s Human Rights Subcommittee to use its hearing this morning to start an investigation into the role of current top U.S. Department of State officials in approving the use of torture on detainees. The Department of Justice Inspector General Glenn Fine is scheduled to testify before the subcommittee about the recently released Office of the Inspector General report of the FBI’s role in the interrogation of detainees held by the U.S.  The Inspector General’s report is the first government report to tie Secretary of State Condoleezza Rice to the high-level discussions on the use of torture, and the first to provide a detailed account of information provided to State Department Legal Adviser John Bellinger on the use of torture at Guantanamo Bay. At the time of the reported discussions, Rice was the White House National Security Advisor, and Bellinger was legal advisor to the National Security Council (NSC)." (June 5, 2008)

"Let it be said, at least by some in the religious community, that there has been a bastardization of the Just War theory. When in the name of God will the religious community stand up and be the religious community?"  (Joseph Sprague United Methodist Bishop of Chicago)

Just two Sundays ago, the homily in every Catholic church here moved from the parables of the Bible to a lesson in electoral politics. Bishop Joseph Martino, the top Roman Catholic Church official overseeing the diocese which includes Scranton and other cities in 11 counties in Northeastern Pennsylvania ordered all priests in the diocese to read a letter telling parishioners that voting for a pro-choice candidate would be like endorsing "homicide." (Luis Andres Henao Scranton: Catholics, Defying Bishop, Put Economy Before Religion)

Pápai elrendelés ellenére a katolikusok 54 százaléka a "pro choice", tehát a női döntésjog érvényesítésének jogát elismerő Barack Obamára szavazott a 2008-as elnöválasztáson. Az elnökhelyettes Joe Biden, annak ellenére, hogy ő katolikus, szintén az ésszerűen és felelősségtudattal vállalt családtervezés híve.

As for Pope Benedict XVI, he arrived here in Washington in April 2008, a week after media reports that the most senior officials of the Bush administration had met regularly at the White House to plan which torture techniques might be most appropriate for which high-value detainees. He said nothing. All the more strange, it would seem, since Jesus of Nazareth, after all, was tortured to death. If the pope had an opinion on torture, he kept it to himself. (Ray McGovern: 'Christians' Wink at Torture. ConsortiumNews.com. August 1, 2009)

Ez év júniusában egész Itália harsányan tiltakozott ellene, hogy államközi látogatáson fogadja George Busht.  A Pápa azonban nem vett tudomást róla. A néphangulatot a Liberazione címlapja képviselte, amelynek fő címe tudtul adta, “BUSH PERSONA NON GRATA” Itáliában.  Több mint fél millióan tüntettek Róma utcáin a látogatás ellen, az emberek óriási Bush-képeket cipeltek a felirattal, WAR CRIMINAL, vagyis HÁBORÚS BŰNÖS. Kordonok, kerítések, sorompók és 10 ezer rendőr tartotta féken a népharagot. A média előzőleg közölte, a szokásos szabványnyilatkozaton kívül ne tételezzen fel senki felelősségre vonást, de még dorgálást sem a háborút korábban helytelenítő Pápa részéről. Amiből arra lehetett következtetni, hogy meglehetősen könnyedén átlépett az iraki áldozatok sírhalmain. A beharangozott politikailag korrekt szenvtelenség ellenére mégis megdöbbentő volt, milyen elragadtatott elismeréssel fogadta Busht – nagyra értékelve “elkötelezettségét, amelyet az amerikai társadalom morális értékeinek támogatása terén folytat, különösen az élet és a család vonatkozásában.” (Hullahegyekre épülő demokrácia. EMPIRIA Magazin, Jelenidő rovat. 2004)

Waterboarding involves drowning someone to the brink of death before interrogation. With its history in the Spanish Inquisition, it involves strapping a detainee by their legs and arms to a board which is tipped head down. A cloth is placed over the mouth and nose while water is poured in at varying heights, giving the sensation of drowning. With a doctor present to prevent death, the detainee is subjected to around minute of pain and panic before being raised up and questioned. (Terry Judd: Special report: 'This is not a trial. It is an attempt to legitimise a death threat' - The man accused of masterminding the 9/11 attacks has been detained for nine years. Now his lawyer accuses the authorities of torture and says plans for justice are a sham. August 15, 2012)

In 2009, the Murphy report on the sexual abuse of children in the archdiocese of Dublin revealed that the Catholic church’s priority in dealing with paedophilia was not child welfare, but rather secrecy, the avoidance of scandal, the protection of its reputation and the preservation of church assets. In 2011, the Cloyne report found that Bishop John Magee, acting on a “secret letter” from Rome, covered up child sex abuse rather than reporting it to authorities. The Ferns report, the Raphoe report, the Limerick report – all have revealed cover-ups, callous disregard for child welfare, and concern predominantly for the character and coffers of the church. (Emer O’Toole: The church brutalised Ireland. People have a right to protest the pope’s visit. Ireland’s political leaders are calling protests against Pope Francis’s visit ‘petty’. Have they forgotten the decades of abuse? The Guardian. July 9, 2018)  [O’Toole is assistant professor of Irish performance studies at Concordia University in Canada]

German Bishop Rudolf Voderholzer recently said about the German reform proposals in response to the German abuse crisis. He told the Austrian news website Kath.net that “some circles – also within the Church – abuse the cases of sexual violence in order to offer once more their recipes, which have already not been helpful in the past, and to twist the crimes into an occasion to create, finally, their own 'different Church'. This is what I call an abuse of the abuse.” In another interview given to CNA Deutsch, he made it clear that “it was not Catholic sexual morality which led to the deplorable crimes [of sexual abuse], but the fact that one notoriously defied it.” (Maike Hickson: Cdl. Marx: Pope Francis is ‘not so fixed,’ he’s open to discussing sexual morality. LIFESITE NEWS. December 21, 2018)

Chilean abuse victim Juan Carlos Cruz, who is coordinating the survivor meeting, told The Associated Press he hopes for a "constructive and open dialogue" and for summit members to convey survivors' demand that bishops stop pleading ignorance about abuse. "Raping a child or a vulnerable person and abusing them has been wrong since the 1st century, the Middle Ages, and now," he said. (Sex abuse survivors to meet with Vatican summit organizers. Associated Press. February 18, 2019)

The four-member organizing committee “urged participants to meet with victims before they came to Rome, to familiarize themselves with victims’ pain and trauma and debunk the widely held idea that clergy sex abuse only happens in some part of the world.” (Sex abuse survivors to meet with Vatican summit organizers. Associated Press. February 18, 2019

In the course of his research, Martel said he came to several conclusions about the reality of the Holy See that he calls the "rules," chief among them that the more obviously gay the priest, bishop or cardinal, the more vehement his anti-gay rhetoric. Martel says his aim is not to "out" living prelates, though he makes some strong insinuations about those who are "in the parish," a euphemism he learns is code for gay clergy. Martin said Martel "traffics in some of the worst gay stereotypes" by using sarcastic and derogatory terms, such as when he writes of Francis' plight: "Francis is said to be 'among the wolves.' It's not quite true: he's among the queens." (Nicole Winfield & Angela Charlton: Bombshell book alleges a Vatican gay subculture, hypocrisy. AP. February 15, 2019)

Almost every survey of disaffiliating people has also emphasized the scandals within the church—most notably the sexual abuse cover-ups and predatory behavior. This is about more than just the standard trope of “Don’t judge the church by the hypocrites in it.” Every generation has had idealism shattered by scandal within the church. That’s why J.R.R. Tolkien wrote to his own disillusioned son to encourage him not to give up on the church, despite hypocrisies, as “the virtue of loyalty” is one that “only becomes a virtue when one is under pressure to desert it.” This is far more than just that.  The problem now is not that people think the church’s way of life is too demanding, too morally rigorous, but that they have come to think the church doesn’t believe its own moral teachings. The problem is not that they reject the idea that God could send anyone to hell but that, when they see the church covering up predatory behavior in its institutions, they have evidence that the church believes God would not send “our kind of people” to hell. If people reject the church because they reject Jesus and the gospel, we should be saddened but not surprised. (Christopher Vondracek: Houses of worship struggle to attract youth drawn to 'cultural agnosticism'. December 30, 2019)

Almost everyone in the world of American religion has spent the last couple of weeks thinking through what Gallup just revealed: that, for the first time since they’ve been surveying the topic, less than half the country belongs to a church of any kind. My first thought was grief. But what came after that was a strange sort of almost survivor’s guilt.  When I was fifteen years old, I went through a prolonged spiritual crisis then because of what I was seeing all around me in Bible Belt Christianity. Not only were the televangelist scandals all over the news, but also I knew that this wasn’t the half of it. (Russel Moore: Losing Our Religion. April 15, 2021)

Former Cardinal Theodore McCarrick, who was defrocked after a Vatican investigation confirmed he had sexually molested adults as well as children, has been charged with sexually assaulting a teenage boy during a wedding reception in Massachusetts in 1974, court records show.  McCarrick is the first cardinal in the U.S. to ever be criminally charged with a sexual crime against a minor, according to Mitchell Garabedian, a well-known lawyer for church sexual abuse victims who is representing the man alleging the abuse by McCarrick. (…) The case created a credibility crisis for the church since the Vatican had reports from authoritative cardinals dating to 1999 that McCarrick’s behavior was problematic, yet he became an influential cardinal, kingmaker and emissary of the Holy See’s “soft diplomacy.” It led to a two-year investigation that found that bishops, cardinals and popes downplayed or dismissed multiple reports of sexual misconduct. An internal investigation report released last year put the lion’s share of blame on Pope John Paul II, who appointed McCarrick archbishop of Washington, D.C., despite having commissioned an inquiry that confirmed he slept with seminarians. (…) Ordained as a priest in New York City in 1958, McCarrick rose to become archbishop of Newark, New Jersey, in 1986 and then archbishop of Washington, D.C., in 2000. He was elevated to the rank of cardinal in 2001 by Pope John Paul II. (Alanna Dur: Ex-Cardinal McCarrick charged with sexually assaulting teen. AP. July 29, 2021) [The firm’s report on the handling of clerical abuse of minors in the diocese of Munich and Freising, which covered the period from 1945 to 2019, also accused other senior church figures in the diocese of mishandling sexual abuse cases.]

Cardinal Reinhard Marx, who is one of Pope Francis’ closest advisers and who has led the diocese since 2007, offered his resignation as head of the archdiocese last year to take personal responsibility for sexual abuse by priests over the past decades. But the pope rejected his resignation. The report identified at least 497 victims, most of them boys. About 60 percent were between the ages of 6 and 14. It identified 235 abusers, including priests, deacons and employees of Catholic schools. This is not the first revelation of sexual abuse by clerics in Germany. After his time as archbishop in Munich, Benedict became the chief doctrinal watchdog of the Roman Catholic Church, serving for years under Pope John Paul II. Pope John Paul II took a defensive stance in the face of abuse accusations. Critics say he turned a blind eye to the widespread sexual abuse, and abuse of power, throughout the global church and in his hierarchy. An extraordinary Vatican report in 2020 cast the sainted John Paul in a harsh light and blamed him for the advancement of the disgraced former prelate Theodore E. McCarrick and for the general culture of looking the other way. As John Paul’s right-hand man, Benedict came under attack by abuse survivors for what they said was his complicity in those decades of Vatican cover-ups and minimization. (Jason Horowitz, Elisabetta Povoledo and Gaia Pianigiani: Benedict Faulted for Handling of Abuse Cases When He Was an Archbishop. The New York Times. January 20, 2020)

ABSZOLÚT CINIZMUS: “Még Ratzinger bíborostól, a későbbi XVI. Benedek pápától hangzott el a bölcs mondat, hogy jó, hogy bűnös az egyház, mert így én is a tagja lehetek. Sokan magunkra ismerhetünk hívő emberként ebben a gondolatban. Igen, a földi egyházban, melynek tagjai vagyunk, vannak bűnök, botrányok, ez okozza a szenvedést, válságokat az első pünkösd óta. Az égi egyház tagjai viszont, ahova majd a most még tisztítótűzben szenvedők is jutnak, már igazi boldogságban, bűntelenül élnek.” (Csókai András: Hamis próféták kampány idején. Magyar Nemzet. Január 31, 2022)

 

"Within 20 years this country is going to rule the world. Kings and Emperors will soon pass away and the democracy of the United States will take their place... When the United States rules the world, the Catholic Church will rule the world... Nothing can stand against the church. I'd like to see the politician who would try to rule against the church in Chicago. His reign would be short indeed. (Roman Catholic Archbishop James E. Quigley Oct 15, 1854 - July 10, 1915. Chicago Daily Tribune, May 5, 1903)

 

The Australian Catholic Bishops Conference has released a new report examining the Catholic community in the country, using data from the 2021 national census. The document, released by the bishops’ National Centre for Pastoral Research, profiles a community which is shrinking and aging, but also becoming more culturally, linguistically, and ritually diverse. The report puts the number of Catholics in Australia at 5,075,910, almost exactly 20% of the total population of 25,422,788. This is a decrease of around 2.5 percentage points in five years – in 2016, 22.6% of respondents identified as Catholic.  Archbishop Timothy Costelloe, President of the Australian Catholic Bishops’ Conference, said that these figures “were not a surprise” given the “broad shift away from religious identification in Australian society”, although he admitted they were disappointing. The Catholic population in Australia, moreover, is  increasingly elderly: the median age for Catholics is 43,   compared to 33 in 1996.  (Joseph Tulloch beszámolója a National Centre for Pastoral Research alapján. 2023)

VISSZA a Jelenkor rovat címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin címoldalára