EMPIRIA Magazin X. évfolyam. 4. szám. Kuliffay Hanna írása

 2011. augusztus

AZ IGAZSÁG MINTAKÉPE AMERIKA

                                                                                                                                                       (Leon Panetta)

A januárban újra választott Obama elnök, 2011 áprilisában hadügyminiszterévé nevezte ki a 73 éves Leon Panettát, aki nemcsak amolyan fura figura, de ijesztő dolgokat is mondogat. Irakban az egyik amerikai támaszponton tett bemutatkozó látogatása során például azzal szédítette ott állomásozó katonáit, hogy a 9-11-es terrortámadás miatt kénytelenek még mindig ott tartózkodni. Dick Cheney beépített embere lenne, vagy csak előrehaladottan meszesedik? Nem kevésbé döbbenetes volt az a nyilatkozta, amelyet a jelentős tömegbázisra építkező vallási fundamentalisták és az inkább zártkörű szekuláris fundamentalisták (neokonzervatívok, kultur-marxisták) nevében adott azt hangsúlyozva, “A mi népünknek különleges szerepe van a világban – különleges szerepe van a katonai hatalmunk miatt és különleges szerepe van a diplomáciai hatalmunk miatt.”

Más szóval Panetta – korábban, 2009-2011-ig a CIA igazgatója(*1) – tudatta a világgal, hogy mivel az USA katonailag a legerősebb, így kedvére bombázhat, diplomáciai hatalma alatt pedig az értendő, hogy sehol senkinek sem lehet miatta apelláta. 

Az ókori mondás, amelyet a Biblia szerkesztői is felhasználtak, arra figyelmeztet, úgy bánj másokkal, ahogy elvárod, hogy veled bánjanak. A tüntető pár hozzáfűzött kérdése, AKARSZ INVÁZIÓ ÁLDOZATA LENNI? (Kuliffay Hanna felvétele. Washington, 2002.)

Az erőszakpolitika fegyveres fenyegetésen és blokádon alapuló birodalmi politizálását ’ágyúnaszád diplomáciának’ (gunboat diplomacy) szokták mondani.  Az elnevezés már az 1800-as évek óta használatban van, mivel a kolonizálás során az európai tengeri hatalmak nagyjai – Angliával az élen – egyre gyakrabban jelentek meg szegényebb vagy elmaradottabb országok felségvizein, és éreztették erőfölényüket, “különleges szerepüket és hatalmukat” a világban. Az erőfitogtatás révén előnyös kereskedelmi és stratégiai szerződéseket tudtak kikényszeríteni – ráadásul katonai és anyagi veszteség nélkül.

Ágyúnaszádok helyett a 90-es években a Tomahawk diplomacy értette meg a NATO-nak ellenálló országokkal, hogy nincs esélyük, ma pedig – Pakisztán, Szomáliföld, Jemen és Líbia tanusíthatja – Lopakodók (távirányítású  felderítő gépek) és  rakétákkal  felszerelt Globális Sólymok  (szintén távirányítású, nagy magasságban és hosszú távra is repülő pilótanélküli robotgépek) félemlítik meg és hajtják igába a kisebb, de nyersanyagban gazdag országokat; a módszert elítélők „világ csendőrködésnek” és “nemzetközi gengszterizmusnak” nevezik, amely atrocitások során viszont a vérontás nem úszható meg – a felszabadításra és demokratizálásra kiszemeltek végzete elkerülhetetlen.

A technológia óriásit fejlődött még 2001 óta is, az imperializmuson alapuló Új Világrend védjegye azonban a kolonizáció metódusához hasonlóan a régi: konfrontációt előidézni, a küzdő feleket legyengíteni, az egyik oldalon beavatkozni, a győztes tábort megosztani és végül legyőzni. Az egyetlen különbség a kort jellemző hipokrízis: Manapság minden háborút humanitásra hivatkozással kell indokolni, ami ismeretlen volt az előző évszázadokban – írta David Swanson A háború hazugság című elismerést édemlő könyvében.

*

Panetta(*2) személyében Obama olyan politikust helyezett Robert Gates helyébe, aki nem szégyell George Bush visszhangja lenni, ahogy némelykor – hívei megdöbbenésére – az elnök maga sem. Összehasonlításként álljon itt Bush népbutító retorikájából, amely 2003-ban jogalapot adott és önigazolást biztosított a bosszúhadjáratra is kész tömegeknek:

“Nemzetünk Isten által választott és a történelem által megbízott, hogy az igazság mintaképe legyen a világ számára.” 

A kérdés természetesen mindig csak az, hogy kinek az igazsága az igazi igazság? Bush óriási szerencséjére Obama igazsága lényegében egyezik az övével, és így nem kell aggódnia, hogy az elkövetkezendő években felelnie kellene az évszázad vérzivataráért. Csak nemrégen a gyakori imádkozását újabban nyilvánosan hangoztató Obama közölte, el kell fogadnunk a végzetünket, Amerika rendkívüli, egyedülálló szerepét az emberi sorsfordulatokban.

A korlátolt, mindig is problémás Bush-nak, mint afféle ’száraz alkoholistának’ legalább volt valami mentsége a világhegemóniát kergető képzelgésére, Obamának azonban nincs semmilyen mentsége rá, hogy a jingoistic bubble(3*), a soviniszta panamázás vezéralakjaként egyik cölöpverője az Új Világrendnek. A korai jelek egyike volt, hogy Obama folytatni szándékozik Bush-Cheney külpolitikáját, mikor 2009 májusában bejelentette, hogy az Igazságügyi Minisztérium meg fogja akadályozni azt a bírósági ítéletet, amely elrendelte, hogy a Pentagonnak nyilvánosságra kell hozni további több száz felvételt az Irakban elkövetett kínvallatásokról és egyéb, gyakran csak unalomból, frusztrációból, vagy szexuális aberrációból származó kegyetlenkedésekről.

(Kép: Kebelbarátok: Bush és Obama. 2009 január)

Az előző kormány bűncselekményeinek takargatásával az Obama kormány valójában bűntársává vált, és úgy tűnik, ez a legkevésbé sem zavarta az elnököt, aki már akkor fontolóra vette – és mint köztudott érvényre is juttatta –, hogy a nemzetközi jogot sokszorosan sértő iraki és Guantanamó-öbölbeli börtönök továbbra is működésben maradnak, és naív lenne feltételezni, hogy az alkalmazott vallató, 'felpuhító', büntető  módszerek változnának.

(Kiábrándító visszaidézni, hogy korábban, 2007 nyarán, szenátor Obama még "igazságtalannak" ítélte az Abu Ghraib és Guantanamo fogjai elleni kíméletlen eljárást, és elítélte a gonoszságot önkényesen (törvénytelenül) megtorló mentalitást: "A háborúval kapcsolatban a jó és gonosz ellentétpár alkalmazásának az a veszélye, hogy kevésbé kritikussá válunk a saját (háborús) tetteink iránt.")

Anthony D. Romero, egy vezető polgárjogvédő szervezet főigazgatója ennek kapcsán úgy ítélte meg, hogy amennyiben az Obama-kormány ezen az úton halad tovább, nemcsak az amerikai népnek (a választások előtt) tett ígéreteket tiporja meg, hanem a nemzet legalapvetőbb princípiumait is azzal, ha eltussolja, miképpen tévedt az ország a bűnözés és az erkölcstelenség útjára, ki engedélyezte, hogy mindez megtörténjen, s kiknek az élete lett tönkretéve általa.  Romero tudta, hogy ha hivatalosan zárolják a bizonyítékokat és elmarad a felelősségre vonás, minden marad a régiben. Panetta napokban tett nyilatkozata, mely szerint a középkor kedvelt kínvallatási módszerét (waterboarding) a CIA az ő felügyelete alatt is alkalmazta, mintegy beteljesülése Romero óvva intő előrejelzésének:

“Csak egyenesen a tükörbe nézve, a múlt bűneit beismerve és értük felelősséget vállalva tudunk túljutni rajtuk és tudjuk biztosítani, hogy az atrocitások ne ismétlődjenek meg.”

Mindannyian hajlamosak vagyunk általánosítani, pláne ha politikáról van szó, de nem szabad elfelejteni, hogy mindig voltak olyan okos és tehetséges politikai vizionáriusok, akik a propagandától függetlenülve, a csordamentalitástól érintetlenül a megfélemlítés, legsűrűbb ködösítés és káosz idején is jól mérték fel a helyzetet, és látták előre a várható következményeket. A tragédia csak az, hogy a hangjuk soha nem jut messzebbre egy szűk intellektuális rétegnél.

A kiváló képességű angol újságíró és nagydíjas blogíró, Nail Clark például a következőképpen mérte fel az imperializmus óriási áldozatokat követelő veszélyét és az egypólusú világ várható alakulását 2003 áprilisában: 

„Ahogy a világ legnagyobb demokráciája rászabadította teljes katonai erejét az iraki népre, Mahatma Gandhi szavai különleges jelentést nyertek. Egy dolog (ugyanis) biztosra vehető.  Az Irak-elleni háború nem az (a bizonyos), amely minden háborúk végét jelenti. További háborúk fogják követni, mindegyik a profitra és hatalomra való kielégíthetetlen étvágytól fűtve. Három évvel ezelőtt ugyanezen erők, melyek most a sokkhatás és megfélemlítés módszerét alkalmazzák, szóró bombákat és szegényített urániumot zúdítottak Jugoszlávia polgári lakosságára. Kétezer-egyben az elszegényedett afgánok kapták a B-52-es kezelést, több mint 5 ezer halottal. És mostantól két évre semmi kétség nem fér hozzá, hogy arról a veszélyről fogunk olvasni, amit Szíria jelent a világbéke szempontjából, és arról, hogy Asszad elnök az új Hitler. Azután pedig Irán következik, Belorusszia és Líbia. A neokonok és liberál-imperialista szövetségeseik feltartóztathatatlannak tűnnek. Az Atlanti-óceán mindkét partján erőszakkal eltérítették (vezérelvüktől) a fő pártokat. A szabad világ médiájának nagy része a kezükben van, és zsurnaliszták egész hada lelkes és készséges, hogy terjessze a hazugságaikat, John Pilger szavaival a „gyilkos hatalom udvaroncaiként”.

Clark-kal egy időben az amerikai Samuel Francis, országosan közölt publicista és hírmagyarázó ugyanígy látta a világhelyzetet. 2003 márciusában azt írta a „Neokonok IV. világháborút szándékoznak kezdeni” című írásában, „ne tételezze fel senki, hogy a héten kezdődő háború az utolsó lesz. Mivel most az izraeli Likud párt a külpolitikánk irányítója, ennek következtében úgy igazából még sehol se vagyunk.”

Cikkében felsorolta mindazokat a hazugságokat és propaganda céllal hamisított tényeket és adatokat, amelyek a támadást megelőző hónapokban nap mint nap áradtak a televízióból, és amelyek terjesztői már 1998-ban, Bill Clinton elnöksége alatt Szaddám Huszein erőszakos úton történő eltávolítását követelték. A neokonzervatívok agresszív hangadói, Michael Ledeen és Norman Podheretz – akiket csak nagyon naiv emberek, vagy mindenkit ostobának néző propagandisták nyilvánítottak humanista ideológiától túlfűtöttnek – elvtársaikat túllicitálva „az összes közel-keleti ország elleni támadást propagálták, beleértve Iránt, Szíriát, Szaúdi Arábiát és Egyiptomot”.

*

Az ún. dominóhatás – amelyet gazdagon pénzelt politikai intézmények, állami felderítő szervek, hivatásos diverzáns alakulatok, különleges kiképzésű katonai alakulatok, profi propagandisták, számítógépes szakértők és mások központilag szervezetten készítettek elő – lassabban indult a vártnál, kis kitérőket is tett, mára azonban a megvalósulás útján halad.

Michael Zezima, írói nevén Mickey Z., aki gyakran publikál az alternatív médiában, többek között a ZNeten és a CounterPunchban, választ keresett rá, mi az oka, és min alapul az az elfajult értékítélet és empátia nélküli, önsorsrontó életmód, amely a 80-as évek óta fokozottan eluralkodott az Államokban, és a következőkre jutott:

“Semmi kétség felőle, hogy a mi hőn szeretett életmódunk egy majdnem teljesen kiirtott bennszülött lakosságra épült, az afrikai rabszolga-kereskedelemre és mindazoknak a tetemeire, akiket megöltek olyan helyeken, mint Hirosima, Nagaszaki, Dél-Kelet Ázsia, Közép-Amerika, Közel-Kelet és mások. Lopott földön lett megvalósítva, lopott olaj felhasználásával. A mi életmódunk terrorra épült, és terror által van fenntartva – a rendőrség, börtönök, katonaság, valamint a propaganda pszichológiai terrorjával.”(*4)

Két évvel később, 2005 decemberében az afganisztáni és iraki háborút kezdettől fogva ellenző angol színműíró és békeaktivista, Harold Pinter az irodalmi Nobel-díj átvételekor a következőt mondta Művészet, igazság és politika (Art, Truth and Politics) című beszédében:

„Irak inváziója banditizmus volt, az állami terrorizmus égbekiáltó tette, a nemzetközi törvények koncepciójának abszolút semmibevételét demonstrálva. Az invázió egy teljesen önhatalmú katonai akció volt, sorozatos hazugságok, további hazugságok és a média – közvetve a publikum – széles manipulációja által lelkesítve; az invázió  célja az amerikai haderő és a Közel-Kelet  gazdasági fennhatóságának konszolidálása volt, és – mintegy utolsó menedékként – mivel minden más feljogosító indok(ra hivatkozás) kudarcba fulladt – felszabadításnak lett megjátszva.   A katonai erő elrettentő agresszivitása felelős ártatlan emberek ezreinek és ezreinek haláláért és megcsonkításáért. Kínvallatást, szóró bombákat, gyengített urániumot, megszámlálhatatlan ad hoc gyilkosságot, kétségbeesést, degradálást és halált vittünk az iraki népnek, amit utólag úgy mondunk, hogy 'szabadságot és demokráciát vittünk a Közel-Keletnek'. Mennyi embert kell megölni ahhoz, hogy valakit tömeggyilkosnak vagy háborús bűnösnek lehessen nyilvánítani?”

Pinter meg volt győződve róla és nyilvánosan hangoztatta is, hogy Tony Blairt és George Bush-t felelősségre kellene vonni az emberiség elleni bűntetteikért. Ha megérte volna Afganisztán és Pakisztán fokozódó bombázását, Líbia lerombolást és kifosztását és a Szíria, Irán, Venezuela függetlensége elleni fenyegető előkészületeket, nyilván Obamával egészítené ki triumvirátussá a hírhedt duót. A jogtalan és igazságtalan háborúk sora persze nem velük kezdődött, csak az általuk ontott vér szaga érződik még mindig az orrunkban.

Az idei július 4-i függetlenségi ünnep szokásos múltat dicsőítő retorikája kapcsán Matthew Rothschild, a  Progressive nevű periodika főszerkesztője emlékeztetett a valós múltra és ebből kifolyólag arra, hogy ideje lenne túljutni az öntömjénezésen:

„Mikor megvizsgáljuk az Egyesült Államok valóságos történelmi szerepét, (nyilvánvaló), hogy nem dúskál dicsőségben: a rabszolgatartástól és az őslakosság elleni genocídiumtól kezdve a múlt század brutális imperialista háborúiig és így tovább. A spanyol-amerikai háborúból és a Fülöp-szigetekbeliek elnyomásából kiindulva, majd azt követően több tucat latin-amerikai invázión és bitorláson át egészen Vietnámig, Irakig, Afganisztánig és Líbiáig az USA külpolitikája magasra tornyozta a holttesteket.”

*

A politikai vizionáriusok egyike, Tariq Aziz (1979-2003-ig Szaddám Huszein helyettese és külügyminisztere) gyakran képviselte diplomáciai csúcstalálkozókon a biztonsági okokból ritkán utazó iraki elnököt. Az Öböl-háborút követő arab csúcstalálkozókon nem egyszer kioktatta a résztvevő kormányfőket és minisztertársait, amiért szervilisen alávetik magukat az Egyesült Államok hegemonikus törekvéseinek és automatikusan jóváhagyják büntető akcióit, amelyeknek csak Irakban milliók az áldozatai.

A Bush-intervenciót megelőző arab találkozók egyikén pedig, 2002-ben, Aziz kifejtette azt a meggyőződését, hogy Washington nemcsak rendszerváltást(*5) akar Irakban, hanem regionális változást, méghozzá „olajszerzés céljából és Izrael érdekében.” A „regionális változás” prognózisa kapcsán figyelmeztette a jelenlevőket az egység és összefogás fontosságára, amelynek híján mindannyian az ő sorsukra juthatnak. Akik annakidején hallották, utólag prófétai előrejelzésnek vehetik Huszein szavait: szolidaritás nélkül „előbb-utóbb mind sorra fogtok kerülni”.

Vajon az önző és rövidlátó arab uralkodók közül megkövette valamelyik is a súlyos beteg, nyolcadik éve politikai fogolyként börtönben sínylődő Azizt?  Mikor 2003-ban fogságba került, Bush azzal vádolta, hogy nem kooperál amerikai vallatóival, továbbra is tagadja a tömegpusztító fegyverek létezését – “még mindig nem tudja, hogy kell igazat mondani.” Vajon ő, a nagy igazmondó(?) utólag megkövette a 80. évét kétségbeesett magányban taposó diplomatát az oktalan sértésért, a megalázó rágalomért? Mély szégyenében megpróbált szót emelni az érdekében? Ha semmi mást nem tett, küldött neki egy pár doboz szivart engesztelésül?

A Global Research web-oldalán gyakran publikáló Felicity Arbuthnot júliusban megjelentetett egy igen komoly cikket(*6), amelyben számos megdöbbentő információt közöl az asszír származású, katolikus Aziz nyomorúságos helyzetéről.  Öt évig magánzárkában rostokolt, és nem beszélhetett, nem érintkezhetett senkivel.  Még ügyvédet sem kapott annak ellenére, hogy évekkel korábban már köztudott volt, az iraki kormány nem készült az USA, Anglia és Izrael tömegpusztító fegyverekkel történő megsemmisítésére. Mivel a családja mai napig sem látogathatja, érthető, hogy a hazáját évtizedekig legjobb tudása szerint szolgáló, és bátran, minden szakértelmével menteni próbáló Aziz  azt mondta az ügyvédjének, jobb lenne, ha életfogytiglanra változtatott eredeti ítélete szerint kivégeznék. 

Aziz végzete a 2400 éves római ítélkezésen alapul: VAE VICTIS! Jaj a legyőzötteknek!

*1 Panetta  felügyelete alatt a CIA-nál folytatódott a  fuldoklást, idegsokkot, tüdőembóliát, szívrohamot előidéző kínvallatási módszer, a „waterboarding”. Ennek nyilvánosságra hozatala nem keltett viharos politikai botrányt vagy média- felháborodást; mi több, Nancy Pelosi nem jelezte kongresszusi vizsgálat indítását az ügyben. Szintén Panetta felügyelete alatt történt az állítólagos bin Laden állítólagos kivégzése, aminek részletei és körülményei sehogy sem állíthatók reális képpé össze.

*2 Panetta 2009-ben kinevezésének kongresszusi jóváhagyásakor elismerte, hogy „a víz-tortúra kínzás és rossz”. Rossz? Akárcsak a tegnapi tök ízű dinnyénk? Nem talált ennél erősebb jelzőt?