EMPIRIA Magazin - Kuliffay Hanna írása

2004 április

Egymilliós tüntetés Washingtonban - helyszíni beszámoló

 

A NŐ MINT HUMÁN  INKUBÁTOR

 

Azok a kormányok és egyházak, amelyek megfosztják a nőt a családtervezés jogától, azok alárendelt, szabad akarat nélküli lénynek, csupán humán inkubátornak tekintik. IF YOU CAN’T TRUST ME WITH A CHOICE, HOW CAN YOU TRUST ME WITH A CHILD? tette fel a kérdést  a „pro choice”, vagyis a választásért, a tudatos, önálló, felelősségteljes döntés jogáért tüntető feministák egyik felirata. És tényleg, HA NEM BÍZOL VALAKI  ÖNÁLLÓ DÖNTÉSKÉSZSÉGÉBEN,  HOGY BÍZHATSZ RÁ EGY GYERMEKET?

 

Mindig lenyűgöző az egyenjogúságérzetet és szabadságvágyat közvetítő tömeg látványa.

(Kuliffay Hanna helyszíni felvétele. Washington D.C. 2004. április 25)

A XXI. század egyik nagy meglepetése és egyben nagy pofonja az amerikai nőknek, hogy a rájuk nehezedő mindennapi gondok és problémák mellett a régen megharcoltakkal is újra szembe kell nézzenek. A női polgárjogok veteránja, Gloria Steinem, aki George W. Bush fanatizmusát egy lapon említi Oszama bin Ladenével,  egy februári interjúban arra figyelmeztetett, amennyiben az elnök megnyeri a 2004-es választásokat, „az abortusz kriminalizálva lesz”.

Bár nyilván voltak, akik lehetetlenségnek, talán  szenzációt keltő túlzásnak vélték Steinem kijelentését,  a jelenlegi kormányzat sorozatos korlátozó és jogfosztó intézkedéseit figyelemmel kísérők számára  azonban  nemhogy nem túlzás, de a közeljövő előrevetített valósága.  Kim Gandy, a nagy múltú nőszervezet, National Organization of Women, elnöke már tavaly novemberben figyelmeztetett rá, a Bush-adminisztrációnak és a republikánusok uralta kongresszusnak szándékában áll és meg is van hozzá a hatalma, hogy eltörölje az abortuszhoz való jogot.

Ha a nők valaha is teljes egyenjogúságot akarnak élvezni az Egyesült Államokban vagy szerte a világban, szabad döntési joggal kell rendelkezzenek, akarnak-e és mikor akarnak gyermeket” – írta egy tagsághoz intézett közleményében Gandy. „A biztonságos, legális és fenyegető  akadályok nélküli (Bill Clinton által belső terrorizmusnak nevezett, A Szerk.) terhességmegszakítás védelmezi a nő életét, és a már meglévő család javára szolgál, de egyben a társadalom egészét is szolgálja, mikor olyan világ kialakításához járul hozzá, ahol minden gyereket akarnak és minden nőnek megvan a saját testét kontrolláló méltósága.”

Hasonlóképpen látja a gyakorló kanadai orvos, Dr. Henry Morgentaler is, mikor azt írja, a reproduktív szabadság, a szexuális oktatást is beleértve, védelmet nyújt a nőknek és a pároknak, amivel talán a legfontosabb aspektusává válik a megelőző jellegű gyógymódnak és  pszichiátriának, mint ahogy (a nem akart gyermekek számának korlátozása) a legígéretesebb prevenciójává válik a csecsemőhalálnak, bűnözésnek és egyes elmebeli betegségeknek.

A születésszabályzati jog elvesztésének reális veszélyére való figyelmeztetésként és a védelmére szervezett összefogás céljával 1400 női, társadalmi és polgárjogi szervezet tüntetéssel kombinált tömeggyűlést szervezett a hónap utolsó vasárnapjára, amelyre 60 ország képviselőit invitálták meg, és 7-800 ezer résztvevőt vártak Washingtonba.

Az előkészületek során azonban többekben felvetődhetett a kérdés, van-e értelme ekkora és ilyen költséges megmozdulásnak a mai világban, az ún. posztfeminista időkben?  Végül is kinek nem egyértelmű még mindig, ki nem ismeri még mindig be, amit minden statisztikai kimutatás alátámaszt, hogy a mai kor embere a női egyenjogúság  és ennek alapfeltételeként a reproduktív jogok híve?

A statisztikára hagyatkozni azonban ebben az esetben is csalóka. A gyakorlat ugyanis, mint annyi más téren, itt sem tart lépést a politikailag korrekt elmélettel. Vagy ha igen, akkor is csak látszólag.  Utólag, legalább is formailag,  szinte mindenki egyetért a 60-as évek nőmozgalmának célkitűzéseivel: a nők és kisebbségek elleni diszkrimináció felszámolásával, az „egyenlőség és igazság” ideájának gyakorlati alkalmazásával, a gyermekeket egyedül nevelő nők állami támogatásával, a tartásdíj központosított behajtásával, az iskolai szexuális oktatással és végül, de nem utolsó sorban a születésszabályozás legalizálásával.   

Az ezek közül megvalósult, vagy részben elért eredmények  azonban állandóan ki vannak téve az eltérő ideológiájú kisebbség ellenszenvének és gátlástalan aknamunkájának. Ennek következtében gyakran esnek áldozatul önkényes hatalmi és igazgatási döntéseknek, politikai manipulációknak, az egyenlő bérezés és szülési szabadság, óvoda biztosítás esetében munkáltatói ellenállásnak és a múltból itt rekedt vagy újonnan kreált korlátozó szabályzóknak. 

Bush április elején tett sajtónyilatkozatában kellő pátosszal azt mondta, „A szabadság a Mindenható ajándéka minden férfinek és minden nőnek ezen a világon.” Csak azt ne higgye bárki balga lélek, hogy egyenlő mértékben. Vagy azt, hogy előfordult volna valaha is az egyetemes történelemben, hogy a nőknek juttatott belőle többet.

"Tudtommal soha nem volt olyan adminisztráció (mint Bushé), amely ellenségesebb lett volna a női egyenjogúság vagy a reproduktív szabadság mint alapvető emberi jog iránt és amely hozzá hasonlóan kiélte volna a nőellenségességét” – nyilatkozta a BuzzFlash.com-nak Steinem, a legfelsőbb bíróság Roe versus Wade (RvW) néven ismert, az abortuszhoz való jogot biztosító döntésének 31. évfordulója alkalmából.

DOGMATIKUS PROPAGANDA

Az elmúlt három évtizedre való visszatekintés igazolni látszik Steinem megállapítását: egyetlen konzervatív elnök alatt sem volt ilyen komoly veszélyben a nehezen kiharcolt RvW.  Az ország többsége biztosra is vette, mint elidegeníthetetlen polgárjogot.  Annál is inkább, mivel a hitbuzgó Bush és ultra konzervatív, ortodox körei az előző kampány során úgy tüntették fel (és itt a választók megint be lettek csapva), hogy megválasztása esetén nem szándékozik elnöki pozíciójával visszaélve szembeszállni a nagy többség akaratával.

Ennek megfelelően az elnök főtanácsadója, Karl Rove olyan stratégiát dolgozott ki, amely a nyílt frontális ütközés helyett alattomban gátolja a haladást: fokozatosan és kitartóan farigcsál le a női és családi jogokból, míg orrvérzésig tömi mindenkibe a maga dogmatikus propagandáját. Így készíti elő a talajt a második elnöki fordulóra tervezett átütő erejű támadásokra, elsősorban a RvW érvénytelenítésére.(*1)

Bush és Rove kitartó ügyködése, hogy a foetust önálló személyiséggé nyilvánítsák, és hogy sorban olyan bírák kerüljenek az államszövetség fontos pozícióiba, akik erre alapozottan az abortusz betiltásának elszánt hívei, nagy létszámú aktivistát toborzott a nőmozgalomnak, és közvetve az ésszerű családtervezést pártoló John Kerrynek – különösen a magas fokon képzettek köreiben. Ennek oka, hogy lévén állandó Internet közelben és könnyebben hozzájutva az alternatív média kiadásaihoz, sokkal tájékozottabbak  a Bush adminisztrációnak a média által elhallgatott, vagy csak futólag említett nő ellenes politikai manővereit illetően.

A hónap elején  a National Women's Law Center, egy Washingtonban székelő kutató és irányelveket meghatározó központ, pontokba szedte, hogyan érinti a Bush-politika az amerikai nőket. Bizonyos fokig eljutott a köztudatba ezt bizonyította a washingtoni tüntetés is , hogy Bush betiltatta (csupán egészségügy indokkal, vagy életmentő céllal és ennek megfelelően ritkán alkalmazott) a 3 hónaposnál idősebb magzat elvételét, ami nyilvánvalóan az abortusz teljes betiltásához vezető első lépcsőfok. Az is köztémává vált, hogy minden eszközzel akadályozza az utólag ható, „morning after” néven ismert fogamzásgátló tabletta forgalmazását, a gyógyító és életmentő embriókutatást, vagy, hogy be szándékozik tiltatni a fiatalokat védelmező komprehenzív szexoktatást.

A következőket azonban csak nagyon kevesen tudják:

·  A Bush-kormány költségvetése lecsökkentette a veszélyeztetett, vagy kilakoltatott, többnyire családos nők ideiglenes menhelyeire és szolgáltatásaira előirányzott fedezetet, ugyanakkor a nemi erőszaknak vagy fizikai erőszaknak áldozatul esettek krízis központjainak és segélyvonalainak fenntartására szolgáló összeget is.

·    A költségvetés és a leggazdagabbak adó csökkentése következtében a dolgozó nők segélyezését visszavágták, és az őket eddig támogató programok csökkentik vagy teljesen megszüntetik egyes szolgáltatásaikat.

·     Az Igazságügyi Minisztérium a még érvényben levő törvények ellenére több munkáltató ellen benyújtott nemre vonatkozó diszkriminációt bejelentő eset kivizsgálását elutasította.

·       A kormányprogram támogatására egyesek olyan messze mennek, hogy  a tudományos tényeket is meghamisítják: A National Institute of Cancer  például nemrégen azt a valótlan állítást közölte, hogy az abortusz mellrákot okoz.  Korábban az terjedt el, hogy meddőséget. (Mindig mindenki azt hajtogatja, hogy az abortusz kétségbeejtő traumatikus esemény, de soha nem hallani az ellenvéleményt, mint például Dr. Morgentaler szakmai véleményét, aki szerint az abortusz gyakran felszabadító jellegű esemény a nő számára, aki fontos ügyben élhet a döntéshozatalra való képességével, és gyakorolhatja a saját érdekvédelmi jogát. A doktor szerint ez a személyi szabadság és a személyi hatalom önálló gyakorlásának igazi értelme.)

·      A Bush-adminisztráció javaslatot adott be, hogy a kormányalkalmazottak egészségügyi biztosítója ne fedezze a fogamzásgátló szereket. Ezt ugyan sikerült a demokratákkal való összefogás révén  megakadályozni, a katonaság biztosítója azonban továbbra sem fedezi a fogamzásgátló szereket, de  a művi abortusz költségét sem – mint  konkrét iraki esetek igazolták, még állami szolgálatban elkövetett erőszak esetén sem.

 A Bush-adminisztráció több húrt is feszít egyszerre, és vakmerően magabiztos. Az amerikai nők azonban nem várják ölbe tett kézzel, míg túlfeszítve másodrendű állampolgárrá degradálják őket.  Mint Ruth Rosen írta a San Francisco Chronicle hasábjain, „George Bush korántsem azért lépett hivatalba, hogy felverje a nőmozgalmak új hullámát, de annyira feldühösítette a lányok és nők sokaságát, hogy országos jellegű tüntetést szerveztek a jogaik védelmében. (...) Három év alatt több generációt sikerült egyszerre mozgósítania, amihez hasonlót a feministák 30 év alatt sem tudtak elérni.”

 

1. kép: HOL VAN LAURA?  Teszik fel a kérdést a legfiatalabbak, a középiskolások, akiknek pólója arra bíztat, ÁLLJ KI A VÁLASZTÁSODÉRT. 2. kép: A középgenerációt képviselő fiatal férfi trikójának felirata szerint ÍGY NÉZ KI EGY FEMINISTA.  (Legalább is néhány) 3. kép: A meghívott tiszteletbeli vendégek, az idős afrikai-amerikai úr és az elegáns angolszász hölgy, mégha esetleg együtt is kűzdöttek volna a 60-as években, nem ülhettek volna együtt annak idején a Mall parkjában. Az öregúr táblájának felirata: A TE DÖNTÉSED ... NEM AZ ÖVÉK. (Kuliffay Hanna felvételei. Washington D.C.  2004. április 25)

 

EGYMILLIÓ TÜNTETŐ

Nincs veszve az ország! Létezik egy másik Egyesült Államok is – egy érző, értő, humánus és felvilágosult Amerika, amely háttérbe szorított és megfélemlített ugyan, de tisztában van a helyzetével, és torkig van vele. Mivel ez a másik Amerika a közmédiában alig kap fórumot, úgy tűnik a világnak, hogy itt nincs is ellenvélemény, mindenki fejet hajt, mindenki  megalkuszik. A tv-képernyők milliói pedig folyamatosan azt szuggerálják, kihalt a megértés, a szolidaritásérzet, a jogtalanság- és háborúellenesség.  Mindenkit csak a saját boldogulása érdekel.

A felemelő, magával ragadó, vitalitástól és lelkes elszántságtól vibráló vasárnapi washingtoni tüntetés azonban – az iraki  béketüntetésekhez hasonlóan – ennek a központilag propagált beállításnak az ellenkezőjét bizonyította. A vártnál is nagyobb, a szervezők és számos médiajelentés szerint  1 milliónyira becsült  tömeg, amely a lombos fasorokkal és világhírű múzeumokkal szegélyezett Mallban, a Kapitólium és a Washington emlékmű közötti hatalmas fás-füves térségben hivatalos megjelöléssel a „nők életéért” gyűlésezett – fő célkitűzésként a családtervezési jogainak követelését és jövőjének önálló tervezését. Kiváló szónokokként a politikai élet jelentős személyiségei, a társadalmi és polgári szervezetek képviselői, Hollywood sztárjai, a nemzetközi nőmozgalom küldöttei váltották egymást órákon keresztül a mikrofonnál. Üzenetük vagy tíz különböző helyen felállított hatalmas vetítővásznak és kiváló hangtechnika segítségével mindenkihez eljutott: a tiltott abortusz időszakának tragédiáira emlékező dédmamáktól kezdve a papák nyakában ülve csak nemrégen világra csodálkozó negyedik generációig.

Ezek a tüntető szülők a PRO-CHOICE = PRO-CHILD (VÁLASZTÁSÉRT=GYERMEKÉRT) jelszó hívei

(Kuliffay Hanna helyszíni felvétele, 2004. április 25. Washington, D.C.)

A republikánusok többségét egyfajta vallási és morális fensőbbségtudat és arrogancia jellemzi,” – nyilatkozta a hollywoodi filmsztár, Linda Carter. „Pedig a kormány részéről határtalanul erőszakos beavatkozást jelent, mikor önkényesen megszabja, mikor lehetnek egy nőnek gyerekei, ha egyáltalán.”

Ez a „vallási és morális fensőbbségtudat és arrogancia” azonban nemcsak bizonyos területeken, hanem fokozatosan az élet minden vonalán érvényre jut. A gyűlés szónokainak hangvételéből, de a tömegek reakciójából is egyértelműen arra lehetett következtetni, sokaknak elege van a külpolitika mellett a törvényhozásban, oktatásban, környezetvédelemben, energiakérdésben és az egészségügyben is eluralkodó ideológiai kontrollból. Következésképen felvetődik a kérdés, mi van a látszatdemokrácia radikális jobb szárnyától még inkább jobbra? Ugyanis a társadalom nagy hányada ijesztő sebességgel és feltartóztathatatlanul abba az irányba kényszerül

A közmédia ugyan elegánsan elhallgatta, az AP hírügynökségtől Elizabeth Wolfe azonban röviden megemlítette, hogy Bush nyílt célpont volt a nap folyamán, akárcsak a  szövetségi és állami szintű kormányzásban hozzá hasonlóan gondolkodók és a vallási konzervatívok. Nyugodtan hozzá tehette volna, a főváros többsávos sugárútjait délben elözönlő felvonulás Bush ellenes jelszavainak kórusa szó szerint az iraki háborúellenes tüntetés repertoárjából származott. Százezrek üvöltötték, BUSH HAS TO GO! BUSHNAK MENNI KELL!

A novemberi rendszerváltás lehetőségének kapcsán Hillary Clinton arra emlékeztette a pódiumról az őt lelkesen köszöntőket, hogy 1992 tavaszán a legbefolyásosabb nőszervezet, a National Organization of Women kezdeményezésére szintén jelentős, több mint félmilliós tüntetésre került sor. A nők akkori, több síkon szervezett aktivizálódása következtében az érdekeiket és családjuk érdekeit felkaroló demokrata jelölt – férjuram Bill Clinton – került a Fehér Házba. Őt követően viszont a Bush-adminisztráció olyan emberekkel telt meg, akik lekicsinylik a munkahelyi szexuális zaklatást tiltó törvényt, akik szerint a nők és férfiak közti fizetéskülönbség valótlanság, akik szerint a Roe v. Wade történelmünk alkotmányos jogrendszerének legcsúnyább elfajzása” – sorolta az uralkodó ultrakonzervatív nézeteket Clinton, többször is hangsúlyozva a közelgő kongresszusi választásokban való aktív részvétel és az elnökválasztáson való szavazás fontosságát.(*2)

A folyamatban levő háborús események következtében könnyen elsikkadt, hogy Bush elnöksége alatt a nőket érintő kérdésekben számos visszalépés történt a korábbi évekhez viszonyítva. A külügyminisztérium szóvivője például  az ENSZ  márciusi értekezletén kijelentette, hogy nem erősítik meg az USA előzetes, a Clinton-adminisztráció alatt tett elkötelezettségét a Pekingi akció-platform mellett, amely az 1995-ös Női világkonferencián megszavazott program egyes pontjait volt hivatott  gyakorlati síkra helyezni.

Milyen indokkal táncoltak vissza? A  minisztérium szerint a többször módosított és átdolgozott dokumentum továbbra is olyan kitételeket tartalmaz, amelyek „az abortusz támogatójaként, ajánlójaként és elvi helybenhagyójaként interpretálhatók.”  Nem állítja, hogy támogatják, ajánlják vagy jóváhagyják, csak azt, hogy így interpretálhatók. Erre való reakcióként azonban a fürdővízzel együtt a gyereket is kilöttyentették a lavórból. Természetesen nem véletlenül és nem is ártatlan félre értelmezésből.

Az államháztartás a háború miatt rohamosan súlyos deficitet halmozott fel – egyszerre még az aprópénzre is szükség van. Ha Bush nem akarja a gazdagoktól, na meg persze Laura és az ikrek zsebéből visszavenni azt a kis adókedvezményt, amit már elkönyveltek költőpénznek, akkor csak a szegényektől és a harmadik világ nyomorultjaitól tud valamicske pénzt kicsikarni. Mondjuk az afgán menekültektől.  Vagy a zambiai munkanélküliektől.

Bush egyik legkorábbi intézkedése volt a 'gag rule' bevezetése, amely befagyasztotta az amerikai kormánysegélyt minden olyan családvédelmi szervezet számláján, amely akárcsak lehetőségként is említette az abortuszszolgáltatás lehetőségét. 2002-ben a rendelkezés következtében többek között 16 fejlődő ország – ahol a gag rulet érvénytelennek tekintő International Planned Parenthood Federation fejtett ki áldásos tevékenységet – meg lett fosztva az USAID által évekig rendszeresen adományozott, páratlan jelentőségű gyógyszer- és óvszerszállítmányoktól.

Hillary Fyfe, a zambiai Családi élet mozgalom igazgatója tavaly azt nyilatkozta a Women’s eNews riporterének: „Véleményem szerint megölik ezeket az asszonyokat, pontosan úgy, mintha egy pisztolyt fognának rájuk, és lelőnék őket. Nincs semmi különbség.”

„A nemkívánatos terhesség mellett jelenleg a HIV-AIDS terjedésének is egyes számú oka szerte a világban az óvszerhasználat nélküli heteroszexuális kapcsolat” – nyilatkozta az Egészség és Nemek Közötti Egyenlőség centrumának igazgatója, Jodi Jacobson.  Ennek ellenére az AIDS megfékezésére előirányzott pénzalap egy részét idén nem óvszerre vagy gyógyszerekre, hanem széleskörű propagandakampányra fogják fordítani, amelynek jelszava „szexuális abszentizmus” – annak ellenére, hogy a fejlődő országok legveszélyeztetebbjei férjes asszonyok és szexuálisan érett fiatal lányok.

Nem véletlenül vádolják a vasárnapi tüntetést koordináló szervezetek a Bush-adminisztrációt azzal, hogy ideológiai alapon dönt a nőket illető kérdésekben, méghozzá radikálisan, az igények, tények, adatok és következmények, tehát az élet valóságának teljes figyelmen kívül hagyásával. Nem volt ez négy évvel ezelőtt előre látható?

„Bár tudtuk, hogy Bush elnök és kormánya abortusz ellenes, amit viszont nem tudtunk, hogy az abortusz ügyet fogják belemagyarázni a nemzetközi dokumentumok minden rendelkezésébe, amely a családtervezéssel és a nők jogaival foglalkozik” – panaszolta a női érdekvédelmi szervezet, a Women’s Environment and Development Organization igazgatója, June Zeitlin.  

Valójában más nőszervezetek sem hitték, hogy a dolgok ennyire elfajulhatnak.

OROSZ RULETT

Washingtonban nagyon is tudják, hogy a születésszabályozáshoz való jog elismerése csak tört része  annak a komplex dokumentumnak, amely a harmadik világi nők politikai jogfosztottságával, tragikus egészségügyi helyzetének javításával és társadalmi-gazdasági felemelésével foglalkozik. Ugyanakkor azt is tudják, hogy a ratifikálás megtagadása nagyon rossz fényt vetne rájuk. Kivéve, ha! Kivéve, ha a látszat megőrzése érdekében morális indokot találnak, mint a kisdedek védelme ami burkoltan az abortusz ellenzése. Az abortusz Isten rendelkezése elleni véteknek kikiáltva – „szaporodjatok és sokasodjatok” – támadhatatlan és kritizálhatatlan indok.

Mielőtt bárki is naivan a gyermekek őszinte védelmét tételezné fel Bush abortuszpolitikája mögött, jobb ha tudja, hogy csak két ország nem ratifikálta a történelem során először megfogalmazott, a gyermekek emberi jogait világviszonylatban biztosító és védelmező nemzetközi egyezményt: Szomália és az Egyesült Államok.

Dr. Morgentaler a legális abortusz érdemének tartja, hogy a nem akart gyermekek száma csökken. Mint írja, a tehernek érzett gyerekek, akikkel brutálisan bánnak, akiket elhanyagolnak, éheztetnek és sanyargatnak, nagy valószínűséggel neurotikusok és pszichopaták vagy bűnözők lesznek, nem fognak se magukkal, se másokkal törődni, és csak idő kérdése, hogy a társadalom és embertársaik ádáz ellenségeivé váljanak. A doktor az FBI statisztikái  mellett kanadai statisztikákat is közöl, amelyek azt bizonyítják, hogy a születésszabályozás legalizálását követően csökken a fizikai erőszak, a kábítószerhasználat és a bűnözés különböző válfajai.

Bush mindjárt hivatalba lépésekor még olyan nemzetközi női jogvédelmi döntés (CEDAW) ratifikálását is leállította a szenátusban, amelyet korábban 177 ország fogadott el, utolsóként Afganisztán is (micsoda irónia, K. H.) –  írja Marty Logan az Interpress Serviceben megjelent kiváló cikkében, ahol Zeitlin következtetését  idézi: „A globális elkötelezettségnek ez az unilaterális és téves értelmezése világviszonylatban komoly visszalépést jelent a nők számára.”

A Fehér Házból irányított hatalmi harcban – ahol a nők kontrollálása csak egy más kontrollálandó célpontok közül – nyilván senkit sem zavarnak az adatok, amelyek szerint Indiában és számos afrikai országban a 15-30 éves korú nők körében a szakszerűtlenül végzett abortusz, valamint a terhességből és szülésből adódó komplikációk vezető elhalálozási okok.  Ezeknek többsége kiskorú árvákat hagy maga után. (A szakszerűen végzett abortusz az egyéb művi beavatkozásokhoz viszonyítva is minimális kockázattal jár, az Államokban például az elhalálozási arány 1:220.000)

Az ENSZ korábbi adatai szerint  – amelyek az iraki háború áldozatait még nem foglalják magukba –, évente 80 ezer nő hal meg szerte a világban szakszerűtlenül és egészségtelen körülmények között végzett abortusz következtében, ugyanakkor 500 ezren veszítik életüket a családtervező programok keretének leszűkítése miatt. Ezek a korlátozottá vált programok többek között megfosztják őket a nemi betegségekkel kapcsolatos felvilágosítástól, terhes gondozástól, személyi higiénia oktatástól, a szülés és abortusz utókezelésétől és a korábban ingyenesen biztosított óvszerektől.

Nemcsak a köztudatba nem épült be, hanem valamiért a média sem tartja illőnek foglalkozni azzal, hogy a nyilvántartott terhességek 4-6 százaléka halva-koraszülés, vagyis spontán abortuszként végződik, ami orvosi beavatkozást és többnyire szakszerű utókezelést igényel. Mikor az abortusz ellenes militánsok, vagy zelóta hivatalnokok bezáratják a női klinikákat, mikor ködös agyú fanatikusok lelövik vagy elüldözik a városból az egyetlen nőorvost, mikor Bush rendeletileg korlátozza az abortuszhoz való jogot, öntörvényű biológiai folyamatoknak (vagy Isten szelektáló akaratának?) áldozatul esett nőket tesznek ki súlyos komplikációknak, vagy éppen a halál kérlelhetetlenségének.

Sok mindenről nem illik beszélni az abortusz és a terhesség kapcsán, és van, ami szinte tabu téma. Mint egy korábbi írásunkban már kifejtettük, a mondáshoz, amely szerint a gyermek Isten ajándéka, elképzelhetetlen lenne hozzátenni, hogy tragikus körülmények között viszont az anyja gyilkosa. Pedig ez a reális valóság. A fejlett kultúrájú országokban ugyan ma sokkal kisebb számban, mint nagyszüleink idejében, az  ún. fejlődő országokban azonban továbbra is évente nők tízezrei  halnak bele szüléssel és terhességgel kapcsolatos komplikációkba – az évek során árvák millióit hagyva maguk után.

Az UNICEF 1992-93-as adatai szerint Sierra Leonéban minden 100 ezer szülésből 1800 halálos kimenetelű, Jemenben 1400, Afganisztánban 1700, Bhutanban 1600, Haitiban 1000, Romániában 130.   Arról is hallgatni illik, hogy a szülés következtében egyesek egész életükre súlyos betegek, vagy magatehetetlen nyomorékok lesznek.  Mások szellemileg leépülnek, vagy klinikai depresszióba esnek, aminek következtében öngyilkosságot követnek el, esetleg megölik a saját csecsemőjüket.

Mivel része az életnek, jogtalan és felelőtlen elhallgatni: a gyermekvállalás  valójában orosz rulett, életveszélyes kockázat.  Éppen ezért kellene, hogy minden nő legszemélyesebb döntési joga legyen. 

A VATIKÁNÉ A PÁLMA

A Bush-kormányzat minden igyekezete ellenére nőellenességben a Vatikán viszi el a pálmát.  Dr. Shervert H. Frazier Psychotrends című érdekes munkájában azt írja, hogy a Vatikán (a Humanae Vitae irányvonalát követve) nemcsak a fogamzásgátlást és a születésszabályozást ellenzi, de a donor általi mesterséges megtermékenyítést, az anyahelyettessel kihordatott terhességet és az embriókutatást is – tehát minden új reproduktív technológiát.  Mindezt annak ellenére, hogy a közvéleménykutatások szerint a katolikusok körében igényelt, sőt népszerű a meddőség tragédiájának technikai úton történő megoldása. A pápai dictum semmitől sem tudja visszatartani azt a nőt, aki gyereket akar.

A XIX. századi amerikai szüfrazsett, Elizabeth Cady Stanton azon a véleményen volt, ha a nők nem harcolják ki az egyenjogúságukat az egyházon belül, nem lesznek képesek elérni a társadalom egészében sem. Lévén rendkívüli nő, jól mérte fel a helyzetet, azt azonban talán még ő sem tételezte fel, hogy a távoli XXI. században a nők még mindig két fronton, az egyház és a kormány ellen is kénytelenek harcolni az őket fékező és degradáló egyenlőtlenség és jogtalanságok miatt.

A legújabb amerikai adatok szerint a lakosság 40%-a minden esetben, minden feltétel nélkül támogatja az abortuszhoz való jogot, és csak 17% ellenzi bármilyen tragikus körülmény – nemi erőszak, kiskorúság, szellemi visszamaradottság, mortális betegség, az anya életének a terhesség/szülés általi veszélyeztetettsége és vérfertőzés – esetében is.  A Fehér Ház elvárása természetesen, hogy a 40% marcangoló bűntudattal és meghunyászkodva kövesse a 17%-ot. 

Hasznos és felvilágosító jellegű lehetett volna az ott dolgozóknak, ha látták volna azt a 30-as korú párt, akik közül az asszony BUSH TAKARODJ A MÉHEMBŐL (BUSH  OUT OF MY UTERUS) táblát vitt a vasárnapi, történelmi jelentőségű nagygyűlésen, míg a vállát átkaroló férfi egy HARCOLJ A RADIKÁLIS JOBB ELLEN (FIGHT THE RADICAL RIGHT) feliratosat – mintegy személyes buzdításként  a fanatizmusba ködösült agyak ellen.

Nehezen lenne elkerülhető a kérdés, akik az abortuszt morális okokból, szó szerint gyilkosság címén támadják, hogy engedhetik meg, és még inkább, hogy járulhatnak hozzá a nők és anyák életének nagyszámú kockáztatásához, sőt a halálához? Miért veszik hisztérikus-fanatikus rajongással körül a zigótát és a magzatot, miért tartják a gyermekké válás puszta lehetőségét fontosabbnak az anya életénél?

Terrie Albano, a People’s Weekly World chicagói főszerkesztője szerint  az életnek szinte minden tényezője egyetlen szó körül kering, KONTROLL, és ennek következtében egy kérdés körül: ki mit kontrollál? „Óriási csata zajlik jelenleg az országban korrupt, reakciós banditák, tolvajok és hazugok ellen, akik kollektíven a Bush-adminisztrációként ismeretesek. Ők kontrollálják a profitot, Irakot, az olajat, az embereket, a nőket, a munkásokat, az információt, az oktatást, az ingatlanpiacot, az ételt,  a vizet, a környezetet. A mániákus kontrollőrültek!  Mindezt azzal a céllal, hogy véglegesen megváltoztassák a demokráciát és a kormány szerepét, ahogy eddig ismertük.”

A nők kontrollálása Albano szerint is csak egy (1) feladat a sok közül. De korántsem új, és nem is a Bush-adminisztráció specialitása, éppen csak erőszakosabbnak és megalázóbbnak tűnik, mivel személyesen éljük át. Camille Paglia, aki ellenzéki feministának mondja magát, azt írta, a férfiaknak nem a nők iránti gyűlölete univerzális, hanem a nőktől való félelme. Egy interjúban ezt azzal egészítette ki, a félelem oka, hogy a szexuális hatalommal bíró nő dominálja a férfit.

Azért ennél komplikáltabb a világ.

Egy azonban biztos, Madeleine Albright, Margaret Thatcher vagy Golda Meir nem a szexepiljüknek köszönhetően jutottak hatalmi pozícióba. Ha el is fogadnánk Pagliának a félelemmel kapcsolatos állítását, azzal módosíthatnánk, hogy a férfiak azoktól a nőktől félnek, akik tudatosan az ő lapjaikkal játszanak, vagyis agresszívek, skrupulus nélküliek, megalkuvók, ha kell militánsak.  Akik szerint (mint Albright is) a cél szentesíti az eszközt, például fél millió iraki gyermek halála közvetve az olcsó olajellátást. Persze nem sok ilyen akad, és szerencsére, még kevesebb jut kontrollhelyzetbe.

Listát lehetne összeállítani, milyen területeken jelentenek konkurenciát a nők a férfiak számára és miért. Sorra lehetne venni a tudományokban, felsőoktatásban, művészetekben, politikában és legújabban, egyes protestáns egyházakban még Isten szolgálatában is elért „fenyegető” előmenetelüket. Jelenleg azonban ennél sokkal fontosabb a mindennapi gyakorlati élet dilemmája, a központi hatalom fokozatosan erősödő, lassan mindent marokban tartó szorítása. Azt, hogy a nők nagy többsége egyre inkább kiszolgáltatottnak érezve magát komolyan aggódik a saját és gyermekei helyzete, és közvetve az ország demokratikus jövője miatt, azt az 1 milliós tüntetés mindennél világosabban Washington tudomására hozta.

 

*1 Egyes államokban betiltották a terhes tanácsadás során az abortusz lehetőségének említését és az abortusszal kapcsolatos minden felvilágosítást, máshol a beavatkozást megelőzően várakozási időt rendeltek el, vagy a 18 év alatti lányok  esetében szülői beleegyezés szükséges a műtéti előjegyzéshez. 

*2 Hogy a szavak ne csak puszta szavak legyenek, a program részeként a  helyszínen lehetett a novemberi választásokra regisztrálni, egy polgárjogi szervezet pedig a kongresszusnak szóló tiltakozó formalevelek kitöltését és sürgős továbbítását intézte egy lombos fa árnyékából.

Addenda:

Pápai rendelkezés ellenére a katolikusok 54 százaléka a női döntéshozatal érvényesítési jogát elismerő Barack Obamára szavazott az elnökválasztáson. Az elnökhelyettes Joe Biden, aki gyakorló katolikus, szintén az ésszerű és felelősségteljes családtervezés és az anya választási jogának híve.  2008. november 6. [A témában lásd még: Lapszemlék 2008. II. félév, 3. írás]

"If  the right to privacy means anything, it is the right of the individual, married or single, to be free from unwarranted governmental intrusion." (Justice William J. Brennan)

“The march is about more than the right to a safe abortion. The march is about the totality of women's lives and the right to make decision about our lives." (Kate Michelman, president of NARAL Pro-Choice America. Washington D.C. April 25, 2004)

The Supreme Court ruled that the relationship between a woman and her doctor was a private affair, not subject to governmental interference. Written by Justice Harry A. Blackmun, the ruling declared that the guarantee of liberty in the 14th Amendment to the U.S. Constitution extends a right to privacy “broad enough to encompass a woman’s decision whether or not to terminate her pregnancy.” (Historic ruling in a case known as Roe v. Wade.  1973)

The United Nations Human Rights Council (UNHRC) passed a resolution last week endorsing guidelines, crafted with input from abortion advocates, supporting abortion as a human right. The resolution endorses a paper by UN High Commissioner For Human Rights Navi Pillay that refers to abortion as a “sexual and reproductive health right.” The nations of New Zealand, Burkina Faso and Colombia are sponsoring the resolution. Twenty of the 47 council members also oppose the resolution, which was adopted without a vote. The 20 council members submitted an opposition letter, which will accompany it when the UN General Assembly reviews the issue later this month. The resolution’s text, according to the opponents, focuses on promoting new rights that are not defined in international human rights declarations, “mainly the reference to ‘sexual and reproductive health rights.’ ” (Bethany Monk: UN Pushes Abortion as Human Right. October 8, 2012)

“The resolution is “a waste of time. The United Nations Human Rights Council should not be focused on trying to promote abortion as a human right. There are so many violations of human rights around the world, and so many crimes against humanity, that it would be more helpful to construct a narrative of international law that is consistent with justice. The UNHRC should focus on “real human rights including the right to life, family rights and religious freedom.” (Focus on the Family’s Director of International Government Affairs Yuri Mantilla. October 2012  

 … if 'the right to privacy means anything, it is the right of the individual, married or single, to be free from unwanted governmental intrusions into matters so fundamentally affecting a person as whether to bear or beget a child.' (Justice William J. Brennan. 1972) [Brennan's opinion in Eisenstadt v. Baird established the right of unmarried people to receive information about birth control. As constitutional doctrine, this opinion contributed significantly to the Court's later abortion decisions.]

“We will strive to ensure that even in pregnancies which are very difficult, when a child is sure to die, strongly deformed, women end up giving birth so that the child can be baptised, buried and have a name.” (Jaroslaw Kaczynski,  PiS leader. 2016)

In the months that followed, the parlous Romania the Ceaușescus left behind, a basket-case country of economic hardship and dancing bears, hung around in the news. In 1967, the regime's infamous Decree 770 had banned contraception and abortion in an attempt to boost the population. Thousands of impoverished families, unable to support growing broods, were forced to hand their children over to the state's care. Having bankrupted the country's meager exchequer to build his palace, Ceaușescu's squalid and criminally under-resourced "orphanages" provoked global outrage in the wake of his death. (Henry Wismayer: Inside the Ridiculous Palace of a Tyrant. It's been 25 years since Romanian president Nicolae Ceaușescu and his wife, Elena, were executed by their disgruntled citizens. Vice.com January 6, 2015)

Ebben a témakörben lásd még: Politikai ambíciók vallási köntösben; Egy veszélyes asszony; Meg nem született milliók sorsa; Fanatikusok

 

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenkor rovatban.)

 

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenkor rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára