Eredeti megjelenés: Napi Magyarország 1990

NOFERTITI

A KÉTARCÚ KIRÁLYNŐ

©  Kuliffay Hanna. Minden jog fenntartva.

Nofertitit megörökító mészkő relief töredék Tell-el-Amarnából. A Petri Museum of Egyptian Archeology, University College, London tulajdonáról készült felvétel a Michael C. Carlos Museum jóvoltából jelent meg a KMT-ben 2005 nyarán)

A Gizehi Szfinxről például még a századforduló szakértői is mély meggyőződéssel állították, hogy a Biblia által 6 ezer évesnek tartott világ kora miatt nem lehet több, mint 4 ezer éves. A Hancock-Bauval szerzőpáros (A Szfinx üzenete. 1998) komputerrel szinkronizált asztronómiai, geológiai és régészeti kutatási eredményei szerint azonban a kőfaragvány jóval öregebb, inkább nyolc-tízezer éves. A templom- és piramisépítés  zsenialitását korábban az egyiptológia a Közel-Kelet(i hatás) javára írta, és csak az utóbbi években ismeri fel bennük az afrikai kultúra csúcspontját. (Egyiptom kultúrtörténetében Afrika vezető helye Hellaszéval állítható párhuzamba az európai kultúrtörténetben.)

Etimológiai kutatások, elsősorban az összehasonlító nyelvészet, az elmúlt évtizedben megcáfolta az ó-egyiptomi nyelv XIX. század óta forszírozott szemita eredetét, és újabb tanulmányokkal bizonyította, hogy a környező afrikai nyelvek édestestvére. A 80-as évek vakmerő felfedező-navigátorai gyakorlati úton bizonyították be, hogy az ókori papíruszhajók igenis alkalmasak voltak mélytengeri hajózásra. Ennek következtében újból megfontolásra kerültek és bizonyítékot nyertek azok a klasszikus kori állítások, miszerint a fáraók, akik Afrikát is körülhajózták, az  i. e. harmadik évezredben kolonizálták, és ennek során civilizálták Kréta szigetét(*1) és a mediterrán partvonalat. A bizonyítás következtében a klasszika-filológusok által korábban megmosolygott Hérodotosz és Strabo írásai ismét elismert és gyakran idézett forrásmunkává váltak.

Az egyiptomi történelemnek van azonban egy rendkívüli és rejtélyes alakja, aki hosszú időn keresztül elkerülte az újraértékelésben versengő szakemberek figyelmét, és ez Nofertiti (Nefertiti) királynő. A név hallatán mindenkiben azonnal a Berlini Múzeum népszerű mellszobrának képe idéződik fel, hattyú nyakkal és íveltre szedett szemöldökkel -- az egyiptomiak ismerték a csipeszt. Az asszociáció olyan automatikus, hogy a nyilvánvaló furcsaság fel sem tűnik: az egyiptomi királynő az egyik leghatalmasabb núbiai dinasztia tagja volt, a szobor viszont inkább egy nyugat-ázsiai asszony méltósággal teli vonásait őrzi.

Külön érdekességnek számít, hogy Nofertitiről számos névvel ellátott (az alábbi amarnai relief töredékekhez hasonló) ábrázolás maradt fenn, amelyeken a királynő, akárcsak szülei és kiterjedt rokonságának számos megörökített tagja határozottan "negroid" benyomást kelt. Az ellentmondás feltűnt Richard Poe, a szakmai körökben nagy szenzációt keltett Fekete szikra, fehér láng (1997) című könyv szerzőjének is: "Nofertiti királynő Tell-el-Amarnában talált híres mellszobrát gyakran citálják bizonyítékként, hogy az egyiptomiak 'fehérek' voltak, a szobor világosbarna színezete és kaukázusi vonásai miatt, holott Nofertitit egyéb portréin telt ajkakkal és az afrikai királynőkre jellemző, hangsúlyozottan előreugró állkapoccsal ábrázolták."

A történész Susan E. James is felfigyelt a nyilvánvaló differenciára, és a KMT-ben megjelent Ki a múmia? című cikkében ki is tért rá: "Nofertiti ábrázolása a férje uralkodásának kezdetén domborművekre korlátozódik, és ezek mind egy  sokkal kevésbé vonzó személyt ábrázoltak, mondhatnánk  Akhenaton női mását, akit viszont szinte karikatúrára emlékeztető módon jelenítettek meg. Később a királynő nyilvánvaló szépségének kihangsúlyozásával faragták fejszobrait." (Az európai nézőpontú elfogultságát nem titkoló James számára természetesen a korábbi afrikai vonások a kevésbé vonzóak, míg az inkább ázsiai jellegű berlini ábrázolás a szépség megtestesítője.)

A nyilvánvaló ellentmondás ellenére az egyiptológus Isaac Asimov kategorikusan kijelentette Az egyiptomiak (1967) című munkájában: "Nofertiti nem volt más, mint az ázsiai hercegnők egyike." A Spanyolországban doktorált kutató és egyetemi tanár, Jose V. Malcioln viszont azt írja A modern judaizmus afrikai eredete (1966) című művében: "Ehnaton a fekete hercegnőt, Nofertitit vette feleségül. (...) A fáraók az ősök istenétől, a fekete Amon-Rétől való származás bizonyítására és az uralkodói jogfolytonosság biztosítására vettek el fekete hercegnőket."

Nemcsak a hercegnők, hanem a délről, Núbiából származó ősi arisztokrata családok lányai is többet értek bármelyik külföldi királylánynál, mivel vérük és génjeik révén öröklődött a több évezredes "szent hatalom". III. Amenhotep, Nofertiti apósa például a befolyásos núbiai arisztokrata és híres hadvezér, Juja lányát, az ébenfekete Tejét vette feleségül. Ebből a házasságból született IV. Amenhotep, Nofertiti férje is, aki később az Ehnaton nevet vette fel. A kiterjedt családfát böngészve kiderül, nemcsak Teje (Tiy) és III. Amenhotep voltak unokatestvérek, hanem Ehnaton és Nofertiti is -- a domborművek hasonlósága tehát nem véletlen.

A fáraó házaspárt (és mint a lejjebb látható amarnai relief bizonyítja, a gyermekeiket is) az emlékművek, a paloták és templomok reliefjei aránytalanul megnyúlt koponyával, vastag, érzéki ajkakkal és progrediens (előreugró) állkapoccsal ábrázolják. Ha autentikusnak fogadjuk el őket -- és eddig még kétségek sem merültek fel -- akkor óhatatlanul felvetődik a kérdés, vajon kit ábrázol az a félkész, vagy szándékosan megcsonkított névtelen mellszobor, amelyet a Berlini Múzeum ékességeként milliók ismernek Nofertiti királynőként? Mert hogy az afrikai születésű királynő és a kis-ázsiai arisztokratikus szépség nem egy és ugyanaz a személy, az nyilvánvalónak látszik.

1912-ben egy tell-ell-amarnai szobrászműhely feltárása során találtak rá a régészek a drágakövekkel ékesített, süvegszerű fejdíszt viselő mellszoborra, de csak 8 év múlva(?) hozták nyilvánosságra. (Miért a hallgatás? Miért a titkolódzás? Nyilván szakmai kétségek és nézeteltérések miatt.) Ez a korábbi leletekből ismeretes, Teje királynő és Nofertiti által viselt fejdísz -- amely valószínűleg egy genetikai örökséget, a koponya deformítását volt hivatott takarni -- döntő befolyással volt az amarnai lelet beazonosítására.

A szobornak Nofertitivel való azonosítását az is befolyásolta, hogy a korabeli kultúrtörténeti kategorizálás szerint az észak-afrikai kultúrák -- így az egyiptomi és núbiai kultúrák is -- a "Nagy Fehér Kultúrák" (a XIX. századi fajelmélet kialakítója, az angol Breasted szakmai megnevezése, K. H.) körébe tartoznak, népeik pedig ennek megfelelően -- bőrszínüktől és fiziognómiájuktól függetlenül -- a „Nagy Fehér Népek" családjába. (Az utóbbi szintén XIX. századi elnevezés.) Ennek megfelelően a Nofertiti néven ismertté vált szenzációs lelet a magasabb szintűként monopolizált ún. Nagy Fehér Kultúra bizonyítékaként vonult be a kultúrtörténetbe, a hattyúnyakú királynő pedig a fehér történelmi hírességek panteonjába.

Ahogy korábban utaltunk is rá, annak idején voltak európai kutatók, akik kétségbe vonták a szobor azonosítását, bár nem túl hangosan. (Végül is kevés embernek van szíve-lelke megfosztani a saját kultúráját egy valódi remekműtől.) A kétkedők szerint a mellszobor a stúdió egyik kisázsiai modelljét (valamelyik távoli ország hercegnőjét?) ábrázolta. A problémát az első feleséget megillető süvegszerű fejdísz jelentette. Miért viselte volna bárki más, mint Nofertiti?

Megkockáztatták azt a feltevést, hogy a szobor esetleg rontás előidézésére, a lélek rituális megtörésére készült: az udvarból valaki, ősi babonás hiedelmeknek megfelelően Nofertiti hatalmi jelvényeinek méltatlan átruházásával akarta megszentségteleníteni a királynő személyét, sőt, megtörni hatalmát. Természetesen Nofertitit sokan gyűlölték: mivel eretnek férje oldalán része volt a monoteizmus erőszakos bevezetésében, a megcsúfolt istenek hatalomvesztett papsága és a politeizmus megrögzött hívei mind szívesen szabadultak volna tőle. Így aztán a fekete mágia segítségül hívásának gondolata bizony sokaknak motozhatott az agyában.

A szobor körüli rejtélyt csak fokozza az al-amarnai szobrásziskolából való származása, amely a konvenciók elvetéséről és kíméletlen realizmusáról volt híres. Ezen rövid időszak kivételével az egyiptomi művészek többnyire idealisztikusan, már-már sematikusan ábrázolták uralkodóikat. Annak ellenére azonban, hogy nem törekedtek élethű megjelenítésre, faji manipulációval azonban semmi esetre sem vádolhatók, mivel a mai értelemben vett rasszizmust, a bőrszín és arcberendezés szerinti alá-, és fölérendeltséget nem ismerték.

Az ó-egyiptomi művészetben nem volt szokás és valójában egyetlen konkrét példa sincs rá, hogy meghamisították volna az uralkodó faji jellegét. Az al-amarnai szobrásziskolában meg különösen nem. Sőt, a fáraó utasítására olyannyira ragaszkodtak a reális ábrázolási módhoz, hogy a királyi család fogyatékosságait, beleértve Ehnaton torz alakját, lóarcát, gusztustalan puhányságát és Nofertiti megereszkedett hasfalát, vaskos combjait is élethűen ábrázolták.

Viszont ha nem Nofertiti, akkor ki lehetett a berlini szobor modellje? A fáraók háremében évszázadokon keresztül éltek kis-ázsiai, közel-keleti, mediterrán és a környező afrikai országokból való hercegnők. A vazallus országok uralkodói a hűség zálogaként küldték lányaikat feleségnek vagy ágyasként a fáraó fényűző udvarába. Közülük a kis-ázsiai hercegnő, Kija, 14 évesen érkezett a fiatal Ehnaton palotájába másodfeleségnek.

A fáraó, aki évekig a hőn szeretett Nofertiti bűvöletében élt, valószínűleg csak akkor fordult Kijához utódért, mikor rangsorban első asszonya legnagyobb csalódására hat lánygyermeket szült, de egyetlen fiút sem -- sőt a feleségül vett kislányai (egyelőre ez is csak hipotézis) sem ajándékozták meg trónörökössel. Nagy valószínűséggel a "Hőn szeretett Hitves" címet kiérdemlő mezopotámiai hercegnő nem más mint Tutanhamon anyja, és a Berlinben őrzött, Nofertitinek tulajdonított szobor eredeti modellje. (Kija neve Tutanhamon születésével azonos időben hirtelen eltűnt az archeológiai krónikákból. Vagy belehalt a szülésbe, vagy államérdekből el kellett tűnnie, mivel a maternális jogfolytonosság miatt a külföldi anyától származó herceg trónigénye kétségekre adott okot.)

Bal oldali  kép: a kávébarna Nofertitit ábrázoló, kissé ugyan megkopott al-amarnai reliefek egyike. Középső kép: a név nélküli, ennek ellenére Nofertitinek tulajdonított berlini mellszobor. Jobb oldali kép: a kis-ázsiai másodfeleséget, Kiját ábrázoló alabástrom faragvány, amely  hasonlít a berlini szoborhoz.

A szobornak Kijával való azonosítását szintén a királynői fejdísz teszi vitathatóvá, de nem lehetetlenné. Elképzelhető magyarázatnak látszik, hogy a Nofertitiben csalódott, egyre betegebb fáraó "Fő Feleségnek" akarta előléptetni, vagy elő is léptette egyetlen fia anyját. Lehetséges, hogy a Berlinben kiállított mellszobor egy röpke, Amarna falain belül maradó, nagy nyilvánosságra soha nem kerülő válságos periódus tanúsága? Vagy egy kudarcba fulladt politikai lépés előkészületi stádiumának szülötte, amely elsietetten ábrázolja Kiját Nofertiti királynői fejdíszében?

Julia Samson azt írja (Nefertiti and Cleopatra), hogy a 70-es évekre az derült ki, Kijának nagy tisztelete és külön lakosztálya volt mind az északi, mind a déli palotában. A neve 6  alkalommal is előbukkant az al-amarnai feltárások során, de utólag, felületes csiszolás után minden alkalommal a hercegnők, Meritaten vagy Ankhesenpa-aten neve lett helyette bevésve. Samson azt is megemlíti, hogy néhány Hermopoliszban újra felhasznált  al-amarnai kőtábla a fáraó, egy ureusz vagy  korona nélküli asszony és egy gyermek trióját ábrázolja --  feltételezhetően a másod-család tagjait, Ehnatont, Kiját és a trónörökös Tutanhamont.

Bizonyosra vehető azonban, hogy amennyiben Kija ténylegesen veszélyeztette volna Nofertiti pozícióját, a királynő nem nézte volna tétlenül. Az égiek támogatása mellett a bosszúálló szellemek rontó hatalmát is igénybe vette volna, akik a név megsemmisítésével és az érzékszervi csonkítás módszereivel dolgoztak -- a berlini szobornak hiányzik az egyik szeme és a fülei is roncsoltak.) Nincs kizárva, hogy éppen Nofertiti csonkítatta meg riválisa megfékezésére a szobrot, amely ma (ironikusan) az ő nevét viseli.

Nofertiti azonban nagy valószínűséggel nem bízott volna mindent a földöntúli hatalmakra. Peter Clayton (A fáraók krónikája, 1994) hívta fel a figyelmet rá, hogy a műemlékek tanúsága szerint Ehnaton helyett többnyire Nofertiti dominálta a hivatalos uralkodói jeleneteket. A Karnakbeli Aton templom egyik történelmi jellegű domborművén Nofertiti atyáihoz hasonlóan a hajánál ragadja meg, miközben buzogányával csépeli az ellenséget. "Nofertiti sokkal prominensebb szerepet játszott Egyiptom kormányzásában, mint királynő elődjei."  -- állította Clayton.

Az viszont nagyon is elképzelhető, hogy az évek során egyre fokozódó ellenszenv kísérte a "nő fáraó" dirigálását, ami döntő lépésre késztette Ehnatont: uralkodásának utolsó két évében, társuralkodóként maga mellé vette féltestvérét (némelyek szerint törvénytelen fiát) Szemenhkarét. Egyes feltételezések szerint azonban Szemenhkare személye mögött valójában az uralkodó Nofertiti rejtőzött, aki vallási mániában tobzódó, gőzös agyú férjétől véglegesen magához ragadta a hatalmat. (A nyámnyila Szemenhkare Allen Drury történelmi hátterű megjelenítésében (Isten az Istenek ellen, 1976) a bátyjához  hasonlóan homoszexuális hajlamokkal és identitás zavarral küszködött.) Szemenhkare kinevezésével egy időben Nofertiti neve eltűnt a hivatalos dokumentumokból,  ami azt a feltevést látszik megerősíteni, hogy királynői cselszövésről volt szó.

Mégha elfogadnánk is a feltételezést, a kérdés óhatatlanul felmerül, miért tűrte volna el Szemenhkare, hogy Nofertiti a nevében uralkodjon? A legvalószínűbb feltételezés, hogy a származása miatt. Szemenhkare vagy Amenhotep rangon aluli, vagy Ehnaton ifjúkori, házasságon kívül született fia volt. Amennyiben az ifjú herceg az anyja révén nem volt uralkodásra jogosult, akkor csakis Nofertiti lányain keresztül tarthatott igényt a trónra, és így az anyakirálynő kezében volt a sorsa. Feltételezhető, hogy Nofertiti alkut kötött a pipogya és politikában járatlan Szemenhkaréval, hogy nevében átmenetileg uralkodva lecsendesíti a vazallus országok egyre fokozódó elégedetlenségét, és egy biztos alapokon nyugvó birodalmat ad át neki Merytaton utólagos hozományaként.

Csupán találgatások, fura fantazmagóriák ezek? Vagy némi realitással bíró, logikusnak mondható következtetések? Esetleg a kettő ötvözete? Talán egyszer majd fény derül rá, sőt "Nofertiti, nagy királyi hitves" egyéb titkaira is. Sajnálatos módon a királynő végső nyughelyét, ami annyi kérdésre adhatna választ, mind a mai napig nem sikerült megtalálni.

Nemcsak a köztudatban, hanem egyelőre a tudományos és ismeretterjesztő kiadványokban is a Berlini Múzeumban őrzött szobor jeleníti meg Nofertiti királynőt. Az előítéleteken túllépő és az öröklött véleményeket gyakran megkérdőjelező új tudós nemzedék azonban előbb-utóbb szembesíteni fogja a Berlinben őrzött névtelen műalkotást a tell-amarnai feliratos reliefek és Kija ábrázolásának tanúságtételével -- akár a fenti képsorhoz hasonlóan.  Nofertiti (Nefertiti) királynő személyazonosságának végső tisztázása azonban már a következő évezred egyiptológusaira vár.

*1  Egy i.e. 2200 körül írott óegyiptomi szöveg említést tesz a krétaiakkal (keftiukkal) régóta fennálló kereskedelmi kapcsolatokról.

A fönti Nofertiti esszé eredetileg a Napi Magyarországban jelent meg 1999-ben. Az egyiptom.lap.hu másodközlésre átvéve Nofertiti királynő címmel sorolta be A fáraók nevezetű rubrikába.

 Ebben a témakörben lásd még az EMPIRIA Magazinban: Amerikai afrocentristák; Minden más sötétség

Addenda:

A havonta megjelenő Radiology periodika 2009 márciusában világgá repítette a szenzációs felfedezést: német tudósok a jelenlegi legaprólékosabban részletező CT felvételekkel bizonyították, hogy a Nofertiti szoborfej jól ismert stukkója olyan kőfaragáson alapszik, amely bizonyos mértékben eltér a felszínen látható arctól. A kialakult vélemény szerint valaki elrendelte, hogy a kő alapra rávitt stukkó némileg megváltoztassa a névtelen, de királynői fejdíszt viselő szobor eredetileg kifaragott vonásait, melyek egyébként nagyban eltérnek Nofertiti egyéb, hivatalos- és családi jeleneteken látható ábrázolásaitól.  Ez a "kozmetikázás" csak feleleveníti azokat a kételyeket, amelyek  a szobor azonosítása körül évtizedek óta keringnek -- sőt, hozzáadnak. Kinek és miért lehetett érdeke, hogy egy idealizáltabb, fiatalosabb, a tágabb orrlyukakat kicsit keskenyítve "eurázsiasabb" jelleget adjon egy afrikai királynőnek? (Kuliffay. 2009)

The expansive conception of the creator god’s care did not lead to political pacifism and seldom involved a wider personal quietism. The extreme exponent of the new solar religion, Akhenaten was not a pacifist. His universalism was, however a precursor of other religions and, in encompassing all of humanity, it was in theory as broad as strands of thought in later world religions. (John Baines: Society, Morality, and Religious Practice. Cornell University Press. 1982)

"Nefertiti's husband Akhenaten brought a rare stylistic shift to Egyptian art in the Amarna period (ca. 1353-36 BC) during his religious revolution. The successive rebellions wrought by his son Tutankhamun and his ilk included restoring the longtime worship of the god Amun; the destruction of Akhenaten's monuments was therefore thorough and effective. Yet Nefertiti and her daughters also suffered; these acts of iconoclasm have obscured many details of her reign." (Curator Edward Bleiberg of the Brooklyn Museum's Egyptian art galleries. 2021)

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenkor rovatának címjegyzékéhez