EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása

Pesti Hírlap. 1992

 

 AKIK SZERETIK, ÉS AKIK FÉLNEK TŐLE

 

 

A SZÉP, OKOS ÉS VESZÉLYES HILLARY 

 

Hillary Rodham Clinton, az ízig-vérig modern politikusfeleség megtestesítője, egyesíti magában a ’90-es évek komplex nőideáljának elvárásait. A demokrata elnökjelölt bájos, karcsú felesége családanya, gyakorló ügyvéd, társadalmi aktíva, politikai tanácsadó, kampányszervező és "legjobb barát" egy személyben. A kérdés az, hogy szívesen látnák-e az amerikai választók a Fehér Házban, Bill Clinton oldalán? És ha nem, miért nem?

 

 

 Hillary Clinton a férje leghatásosabb szószólója

 

 

Gloria Steinem tavasszal megjelent könyvének (Revolution from Within) kapcsán adott interjújában a következő megállapítást tette a mai amerikai társadalomról: „Nem minden férfi és nem is minden nő, de a társadalom egésze bátorítja a férfiuralmat, és megjutalmazza a nőket, akik hajlandók alávetni magukat a férfiuralomnak.” A hetvenes évek 'radikális feminizmusa', az önállósulás és az egyenlő jogok, lehetőségek hirdetőjeként átmenetileg háttérbe szorította ezt a nézetét, a nyolcvanas évek konzervativizmusa azonban ismét elfogadtatta, sőt ünnepeltté tette. Nagy szerepet játszott ebben a fundamentalista szélsőjobb aktivizálódása, hatalmi törekvései és szoros kapcsolata a Fehér Házzal.

 

A konzervatívok számára Nancy Reagan volt az ideális First Lady aki családja érdekében feladta színészi karrierjét, nyilvános megjelenések alkalmával rajongó csodálattal bámult férjére, és nem hozott fontosabb döntéseket anélkül, hogy a horoszkópját meg ne nézette volna.

 

Az őt követő Barbara Bush, „Amerika nagymamája”, aki szintén családcentrikus és a tradicionális értékek híve, szókimondó természete ellenére jelentős társadalmi és politikai kérdésekben soha nem nyilvánított véleményt férje jóváhagyása nélkül – ha egyáltalán. Éppen ezért a választások során egyik asszony sem kapott különösebb figyelmet a sajtótól. Nyilvánvaló volt, hogy kitűnően fognak reprezentálni férjük oldalán, és elődjeikhez méltóan tökéletes kielégülést találnak majd díszvacsorák adásában és jótékonysági akciók pártfogásában.

 

Hillary Clinton azonban majdnem hogy színrelépésének pillanatától fogva a média és a republikánus ellenzék céltáblája lett. Ízekre szedték. Kritizálták. Meggyanúsították. Megkérdőjelezték minden megnyilvánulását, múltját, szándékait. Az átlagpolgár azt hihette volna, hogy ő az, aki az elnöki székre pályázik, nem a férje.

 

A támadások részben azért irányultak ellene, mert a férjét lejáratni szándékozó házasságtörési vád nem produkálta a várt eredményt. A szépséges énekesnő, Jennifer Flowers hiába állította egy sajtótájékoztatón, hogy évekig Clinton szeretője volt, a szenzáció napok alatt kifulladt, és alig csökkentette Clinton népszerűségét. Így továbbra is Bush legfőbb riválisa maradt. Az ellenzék csalódására a (nem alaptalan)vádaskodás nem okozott végzetes törést a házaspár kapcsolatában sem.

 

Egyfajta megingathatatlan összetartozásnak adott kifejezést Hillary Clinton egy tv-interjúban, amikor is a modern házasságot mintegy érdekszövetségnek tüntette fel. Mint mondta, számára ez azt jelenti, hogy a házasfelek együtt és egymásért élnek, közösen néznek szembe a problémákkal és a nehézségekkel. Úgy tűnt, hogy a házasságban a hangsúlyt nem annyira a szexuális elkötelezettségre, hanem a szellemi-lelki-társi kapcsolatra és a közös célok érdekében közös teherviselésre, felelősségvállalásra helyezte. Ezzel az állásfoglalással Hillary Clinton kiütötte az ellenzék kezéből azt a 'gyilkos' fegyvert, melyet annak idején teljes sikerrel alkalmazott Reagan legesélyesebb ellenfele, Gary Hart szenátorral szemben, akit egy házasságon kívüli kapcsolat vádjával teljesen lehetetlenné tettek.

 

A jobboldal ekkor taktikát változtatott: „Mrs. Clinton radikális feminista, aki nem tartja tiszteletben vallási értékeinket, és még kevésbé a hagyományos családi értékrendet.” Kemény szavak, alaptalan vád, de hatásos. Különösen, ha valaki nem is egészen tudja, mit értsen „radikális feminizmus” vagy éppen „tradicionális értékrend” alatt. A vádaskodás sikeresnek bizonyult: Hillary Clinton értékelésekor negatív pontszáma jóval magasabbra szökött, mint az előző elnökjelölt feleségeké.  (Ehhez persze hozzájárult, hogy az agilis, stílustalan, külsejével nem törődő, leszbikus évfolyamtársaival és barátnőivel szoros kapcsolatot tartó kormányzófeleséget -- aki ráadásul Eleanor Rooseveltet vallja példaképének --, leszbiánussággal is gyanúsítottak. Egyébként aki Amerikában nem borotválja a hónalját és a lábszárát, és nem használ dezodort, ahogy ő, az ennek könnyen kiteszi magát...)

 

Hillary Clinton férjhezmenetelekor megtartotta a lánynevét és a vallását -- amiért szintén kritikával illették (Az elnökválasztási kampány során viszont, azonosítási okokból, elkerülhetetlenné vált, hogy felvegye a férje nevét is.) Valószínűleg nagyrészt az ő metodista befolyásának köszönhető, hogy Bill Clinton toleráns, liberális és fogékony a szociális problémákra, annak ellenére, hogy a dogmatikus, Isten-mindenkinek-kijelölte-a-helyét-és-sorsát mentalítású déli-baptista felekezet tagja. Bár Clintonék különböző templomba járnak vasárnaponként, de hogy Hillary ne tartaná tiszteletben a vallási értékeket? A News Week egyik cikke szerint egy időben még annak is szükségét érezte, hogy előadásokat tartson a bibliai övezetbeli Arkansasban arról, hogy mit jelent számára metodistának lenni.

 

Arkansas államban köztudott, hogy rajongója egyszem kislányuknak, akit reggelenként maga visz az iskolába, és részt vesz a színjátszó kör bemutatóin, balettvizsgákon és kézilabdameccseken, ahol szerepel. És hogy ’radikális feminista’ lenne? Ha ez azt jelenti, hogy nem szándékozik feladni az egyéniségét és hagyománytiszteletből feláldozni az ambícióit, akkor annak mondható, még akkor is, ha ezt a címkét eredetileg negatív szándékkal ragasztották rá.

 

Hillary Clintont az Egyesült Államok száz legjobb ügyvédje között tartják számon, aki háromszor annyit keres, mint a férje. Yale-en, az Amerikában leghíresebb jogi egyetemen végzett, és ott ismerkedett meg jövendébeli férjével is. Jelenleg számos társadalmi szervezet és vállalati bizottság elnökségi tagja. A Clinton-kormány oktatásügyi reformbizottságának elnökeként nyilvános meghallgatásokat tartott az állam minden megyéjében, és felkarolt minden ehhez kapcsolódó pozitív javaslatot. Bill Clinton nagyra becsüli a tanácsait és erőfeszítéseit. Elnökségét néha, tréfálkozva „our administration”-nek, a „mi adminisztrációnknak” titulálja.

 

Clinton férjének nyolc kampányát vezette, és teljes jogú partnere a jelenlegi elnökválasztási kampányban is. Nyílt titok, hogy a Clinton-adminisztrációban fontos szerepet szánnak Hillarynak, valószínűleg az iskolareform és a családjog területén. Akik személyesen ismerik, azok szerint okos és intelligens, sokoldalú és széles látókörű, felvilágosult, magabiztos és bravúros szervező. Az ellenzék számára viszont önfejű, manipulatív és erőszakos, „hideg és barátságtalan: egy másik Rosalynn Carter”.

 

Az ellenzéki sajtó elegánsan figyelmen kívül hagyja, hogy sokat tett a gyermekek érdekében, nemcsak állami, de országos szinten is. A Gyermekvédelmi Liga vezetőségi tagjaként évek óta harcot folytat a gyermekek jogaiért. Amerikában a gyermekek elleni visszaélések nagyobb részét a szülők és nevelőszülők követik el. Ez minden hat órában egy gyermek életét követeli. Az ellenük véghezvitt szexuális visszaélések, kegyetlenkedések és hanyagságból elkövetett bűnök összesített adatok híján nem pontosíthatók, de számuk milliókra rúg.

 

Hillary Clinton fundamentalista támadói szerint mikor védelmi jogokkal ruházza fel őket, semmibe veszi az ősi bibliai törvényt, amely a szülőknek biztosítja a felügyeleti és büntető jogot – beleértve a testi fenyítést is. („Aki megkíméli a pálcát, az gyűlöli a fiát, de aki szereti, az megfelelő időben megfenyíti vele.”) Amennyiben a kiskorúak (haláluk esetén állami képviseletük) hivatalosan vádat emelhetnek a szüleik ellen, ezáltal a szülők „isten adta” joguktól lesznek megfosztva. Ez az érvelés olyan abszurdnak hangzott, hogy még a New York Times konzervatív olvasóköre is elítélte, és a News Week az igazság eltorzításának könyvelte el.

 

A vádaskodások elfajulásából arra lehet következtetni, hogy a jobboldali ellenzék és a társadalmi (vallási) konzervatívok veszélyesebbnek tartják Hillary Clintont, mint ahogy azt akár ő, akár a környezete, vagy a demokrata párt előre sejtette volna. Ugyanis nemcsak biztos hátvéd a férje számára, de a saját képességeinek és felelősségtudatának megfelelően is adni, tenni, változtatni akar. Az ellenzék aggódik, ha arra kerülne sor, vajon milyen tanácsokat adna elnök férjének, milyen ügyeket karolna fel, milyen reformok megvalósításáért szállna síkra.

 

Clintonék hívei viszont abban reménykednek, hogy támogatásával a társadalmi liberalizálódás és gazdasági kiegyenlítődés ideje következik. Nem véletlen fűznek hozzá, talán túlzottnak tűnő reményeket. A történelemre visszatekintve nem volt hozzá hasonló képességű és ambíciójú elnökfeleség a Fehér Házban. A News Week magazin szerint még Eleanor Roosevelt, akinek liberális aktivitását és eredményes tevékenységét férjének politikai ellenségei és a Vatikán szüntelenül kritizálta, sem állítható párhuzamba vele.

 

Clintonék politikai köre és támogatói úgy vélik, hogy Hillary polarizáló egyénisége ellenére is fantasztikus előny a számukra, és hasznosítani szándékoznak politikai hozzáértését, kapcsolatait, szervező és irányító készségét. A republikánusok választási stratégája, Eddie Mahe viszont úgy véli, „előbb-utóbb ki kell jelentenie, hogy mint elnökfeleség nem fog dolgozni, legfeljebb a Vöröskereszt aktivistája kíván lenni”. Ez a kijelentés azonban egyelőre várat magára.

 

Hillary Clinton úgy vélekedik, hogy az ellene indított támadások kétségbeesésből fakadnak: a republikánusok el akarják terelni a figyelmet kudarcaikról és a rohamosan romló gazdasági helyzetről. Valószínűleg a választók többsége is így látja, mert népszerűsége a felmérések szerint ingadozik ugyan, de túlnyomó részt mégiscsak pozitív. Ha a rá nehezedő nyomás ellenére is önmaga tud maradni, akkor nemcsak az új idők és a generációváltás szimbóluma lehet, hanem a női egyenjogúságé is.

 

Addenda:

 

A Glamour magazin felmérése alapján 1992-ben Hillary Clinton lett az „Év Asszonya” 300 amerikai újságíró szavazata alapján 54%-kal nyert.

A Parade magazin 1993 áprilisában megkérdezte az új First Ladyt, hogy milyen írók befolyásolták politikai szemléletét. "Magával ragadott Aldous Huxley és George Orwell," válaszolta Hillary Clinton. "Mind a Bátor Új Világ és az 1984 félelmet keltett bennem."

 

Mrs. Clinton argues that the concepts of liberalism and conservatism don't really mean anything anymore and that the politics of the New Age is moving beyond ideology. But that is not at all true in the area of values where she seeks to venture. It is easy for social conservatives, who have been writing and debating for years about the moral values Mrs. Clinton is now addressing, to speak bluntly about what is morally right and what is not. Conservatism is purposely, explicitly judgmental. But liberalism, as defined by Mrs. Clinton's generation and those who came after, has increasingly moved away from the entire concept of judgment and embraced instead the expansion of rights and the tolerance of diversity. Returning to moral judgment as a basis for governmental policy must inevitably mean curtailing what have come to be regarded as sacrosanct rights and admitting a limit to tolerance. And that will bring the politics of meaning hard against the meaning of politics. (Michael Kelly: Saint Hillary. The New York Times.  May 23, 1993)

A három fő tv-adó közül az egyik esti híradó  népszerű bemondója, Dan Rather (CBS Evening News) a következőképen értékelte Hillary Clinton szerepét a Fehér Házban: "Az elnökség egyszemélyes munka. És az elkövetkezendő négy évben ez a személy Hillary."

 

A férfiaknak szóló Esquire magazin 1993-ban ismét az Év Asszonya címmel ruházta fel Hillary Clintont.

 

Hillary Clintonról olvasható még a következő cikkekben: Egy veszélyes asszonyMeg nem született milliók sorsa; Lapszemlék, kommentárok 2009 II. félév 19. írás; Lapszemlék, kommentárok 2009 I. félév 7. 3. és 1. írás; Elveszett évized (2010 február);

 

 

VISSZA az EMPIRIA Magazin 90-es Évek rovatának címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin címlapjára