EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása
Pesti Hírlap. 1992
AKIK SZERETIK, ÉS AKIK FÉLNEK TŐLE
A SZÉP, OKOS ÉS VESZÉLYES
HILLARY
Hillary Rodham Clinton, az ízig-vérig modern politikusfeleség megtestesítője, egyesíti magában a ’90-es évek komplex nőideáljának elvárásait. A demokrata elnökjelölt bájos, karcsú felesége családanya, gyakorló ügyvéd, társadalmi aktíva, politikai tanácsadó, kampányszervező és "legjobb barát" egy személyben. A kérdés az, hogy szívesen látnák-e az amerikai választók a Fehér Házban, Bill Clinton oldalán? És ha nem, miért nem?
Gloria Steinem tavasszal megjelent könyvének (Revolution from Within) kapcsán adott interjújában a következő megállapítást tette a mai amerikai társadalomról: „Nem minden férfi és nem is minden nő, de a társadalom egésze bátorítja a férfiuralmat, és megjutalmazza a nőket, akik hajlandók alávetni magukat a férfiuralomnak.” A hetvenes évek 'radikális feminizmusa', az önállósulás és az egyenlő jogok, lehetőségek hirdetőjeként átmenetileg háttérbe szorította ezt a nézetét, a nyolcvanas évek konzervativizmusa azonban ismét elfogadtatta, sőt ünnepeltté tette. Nagy szerepet játszott ebben a fundamentalista szélsőjobb aktivizálódása, hatalmi törekvései és szoros kapcsolata a Fehér Házzal.
A konzervatívok számára
Nancy Reagan
volt az ideális
First Lady
aki családja érdekében feladta színészi
karrierjét, nyilvános megjelenések alkalmával rajongó
csodálattal bámult férjére, és nem hozott fontosabb döntéseket anélkül, hogy a
horoszkópját meg ne nézette volna.
Az őt követő
Barbara Bush, „Amerika nagymamája”, aki
szintén
családcentrikus és a tradicionális értékek híve, szókimondó természete
ellenére
jelentős társadalmi és politikai kérdésekben
soha nem nyilvánított véleményt
férje jóváhagyása nélkül – ha egyáltalán. Éppen ezért a választások során
egyik asszony sem kapott különösebb figyelmet a sajtótól. Nyilvánvaló volt, hogy
kitűnően fognak reprezentálni férjük oldalán, és elődjeikhez méltóan tökéletes
kielégülést találnak majd díszvacsorák adásában és jótékonysági akciók
pártfogásában.
Hillary Clinton azonban majdnem hogy színrelépésének pillanatától fogva a média és a republikánus ellenzék céltáblája lett. Ízekre szedték. Kritizálták. Meggyanúsították. Megkérdőjelezték minden megnyilvánulását, múltját, szándékait. Az átlagpolgár azt hihette volna, hogy ő az, aki az elnöki székre pályázik, nem a férje.
A támadások részben azért irányultak ellene, mert
a férjét lejáratni szándékozó házasságtörési vád nem produkálta a várt eredményt.
A szépséges énekesnő,
Jennifer Flowers
hiába állította egy
sajtótájékoztatón, hogy évekig Clinton szeretője volt, a szenzáció napok alatt
kifulladt, és alig csökkentette Clinton népszerűségét. Így továbbra is Bush legfőbb
riválisa maradt. Az ellenzék csalódására a (nem alaptalan)vádaskodás
nem okozott végzetes
törést a házaspár kapcsolatában sem.
Egyfajta megingathatatlan összetartozásnak adott kifejezést
Hillary Clinton egy tv-interjúban, amikor is a modern házasságot mintegy
érdekszövetségnek tüntette fel. Mint mondta, számára ez azt jelenti, hogy a
házasfelek együtt és egymásért élnek, közösen néznek szembe a problémákkal és a
nehézségekkel. Úgy tűnt, hogy a házasságban a hangsúlyt nem annyira a szexuális
elkötelezettségre, hanem a szellemi-lelki-társi kapcsolatra és a közös
célok érdekében közös
teherviselésre, felelősségvállalásra helyezte. Ezzel az állásfoglalással Hillary
Clinton kiütötte az ellenzék kezéből azt a 'gyilkos' fegyvert, melyet annak idején
teljes sikerrel alkalmazott Reagan legesélyesebb ellenfele,
Gary Hart
szenátorral szemben, akit
egy
házasságon kívüli kapcsolat vádjával teljesen lehetetlenné tettek.
A jobboldal ekkor taktikát változtatott: „Mrs. Clinton radikális
feminista, aki nem tartja tiszteletben vallási értékeinket, és még kevésbé a
hagyományos családi értékrendet.” Kemény szavak, alaptalan vád, de hatásos.
Különösen, ha valaki nem is egészen tudja, mit értsen „radikális feminizmus”
vagy éppen „tradicionális értékrend” alatt. A vádaskodás sikeresnek bizonyult:
Hillary Clinton értékelésekor negatív pontszáma jóval magasabbra szökött, mint
az előző elnökjelölt feleségeké. (Ehhez
persze hozzájárult, hogy az agilis, stílustalan, külsejével nem törődő,
leszbikus évfolyamtársaival és barátnőivel szoros kapcsolatot tartó
kormányzófeleséget -- aki ráadásul Eleanor Rooseveltet vallja példaképének --,
leszbiánussággal is
gyanúsítottak. Egyébként aki Amerikában nem borotválja a hónalját
és a lábszárát, és nem használ dezodort, ahogy ő,
az ennek könnyen kiteszi
magát...)
Hillary Clinton férjhezmenetelekor megtartotta a lánynevét és
a
vallását --
amiért szintén kritikával illették (Az elnökválasztási kampány során viszont, azonosítási
okokból, elkerülhetetlenné vált, hogy felvegye a férje nevét is.)
Valószínűleg nagyrészt az ő metodista befolyásának
köszönhető, hogy Bill Clinton toleráns, liberális és fogékony a szociális problémákra,
annak ellenére, hogy a dogmatikus, Isten-mindenkinek-kijelölte-a-helyét-és-sorsát
mentalítású déli-baptista felekezet tagja. Bár Clintonék különböző templomba
járnak vasárnaponként, de hogy Hillary ne tartaná tiszteletben a vallási
értékeket? A
News
Week egyik cikke szerint egy időben még annak is
szükségét érezte, hogy előadásokat tartson a bibliai övezetbeli
Arkansasban
arról,
hogy mit jelent számára metodistának lenni.
Arkansas államban köztudott, hogy rajongója egyszem kislányuknak,
akit reggelenként maga visz az iskolába, és részt vesz a színjátszó kör
bemutatóin, balettvizsgákon és kézilabdameccseken, ahol szerepel. És hogy ’radikális
feminista’ lenne? Ha ez azt jelenti, hogy nem szándékozik feladni az egyéniségét
és hagyománytiszteletből feláldozni az ambícióit, akkor annak mondható, még akkor
is, ha ezt a címkét eredetileg negatív szándékkal ragasztották rá.
Hillary Clintont az Egyesült Államok száz legjobb ügyvédje
között tartják számon, aki háromszor annyit keres, mint a férje.
Yale-en,
az Amerikában leghíresebb jogi egyetemen végzett, és ott ismerkedett meg
jövendébeli férjével is. Jelenleg számos társadalmi szervezet és vállalati
bizottság elnökségi tagja. A Clinton-kormány oktatásügyi reformbizottságának
elnökeként nyilvános meghallgatásokat tartott az állam minden megyéjében, és
felkarolt minden ehhez kapcsolódó pozitív javaslatot. Bill Clinton nagyra
becsüli a tanácsait és erőfeszítéseit.
Elnökségét néha, tréfálkozva „our administration”-nek,
a „mi adminisztrációnknak” titulálja.
Clinton férjének nyolc kampányát vezette, és teljes jogú
partnere a jelenlegi elnökválasztási kampányban is. Nyílt titok, hogy a Clinton-adminisztrációban
fontos szerepet szánnak Hillarynak, valószínűleg az iskolareform és a családjog
területén. Akik személyesen ismerik, azok szerint okos és intelligens, sokoldalú
és széles látókörű, felvilágosult, magabiztos és bravúros szervező. Az ellenzék
számára viszont önfejű, manipulatív és erőszakos,
„hideg és barátságtalan:
egy másik Rosalynn Carter”.
Az ellenzéki sajtó elegánsan figyelmen kívül hagyja, hogy sokat tett a gyermekek érdekében, nemcsak állami, de országos szinten is. A Gyermekvédelmi Liga vezetőségi tagjaként évek óta harcot folytat a gyermekek jogaiért. Amerikában a gyermekek elleni visszaélések nagyobb részét a szülők és nevelőszülők követik el. Ez minden hat órában egy gyermek életét követeli. Az ellenük véghezvitt szexuális visszaélések, kegyetlenkedések és hanyagságból elkövetett bűnök összesített adatok híján nem pontosíthatók, de számuk milliókra rúg.
Hillary Clinton
fundamentalista
támadói szerint mikor védelmi
jogokkal ruházza fel őket, semmibe veszi az ősi bibliai törvényt, amely a
szülőknek biztosítja a felügyeleti és büntető jogot – beleértve a testi
fenyítést is. („Aki megkíméli a pálcát, az gyűlöli a fiát, de aki szereti, az
megfelelő időben megfenyíti vele.”)
Amennyiben a kiskorúak (haláluk
esetén állami képviseletük) hivatalosan vádat emelhetnek a szüleik ellen,
ezáltal a szülők „isten adta” joguktól lesznek megfosztva. Ez az érvelés olyan
abszurdnak hangzott, hogy még a New York
Times konzervatív olvasóköre is elítélte, és a
News Week az igazság eltorzításának
könyvelte el.
A vádaskodások elfajulásából arra lehet következtetni, hogy a jobboldali ellenzék és a társadalmi (vallási) konzervatívok veszélyesebbnek tartják Hillary Clintont, mint ahogy azt akár ő, akár a környezete, vagy a demokrata párt előre sejtette volna. Ugyanis nemcsak biztos hátvéd a férje számára, de a saját képességeinek és felelősségtudatának megfelelően is adni, tenni, változtatni akar. Az ellenzék aggódik, ha arra kerülne sor, vajon milyen tanácsokat adna elnök férjének, milyen ügyeket karolna fel, milyen reformok megvalósításáért szállna síkra.
Clintonék hívei
viszont abban reménykednek, hogy támogatásával a társadalmi liberalizálódás és
gazdasági kiegyenlítődés ideje következik. Nem véletlen fűznek hozzá, talán
túlzottnak tűnő reményeket. A történelemre visszatekintve nem volt hozzá
hasonló képességű és ambíciójú elnökfeleség a Fehér Házban. A
News Week magazin szerint még
Eleanor Roosevelt,
akinek liberális aktivitását
és eredményes tevékenységét férjének
politikai
ellenségei
és a Vatikán
szüntelenül kritizálta, sem
állítható párhuzamba vele.
Clintonék politikai köre és támogatói úgy vélik, hogy Hillary polarizáló egyénisége ellenére is fantasztikus előny a számukra, és hasznosítani szándékoznak politikai hozzáértését, kapcsolatait, szervező és irányító készségét. A republikánusok választási stratégája, Eddie Mahe viszont úgy véli, „előbb-utóbb ki kell jelentenie, hogy mint elnökfeleség nem fog dolgozni, legfeljebb a Vöröskereszt aktivistája kíván lenni”. Ez a kijelentés azonban egyelőre várat magára.
Hillary Clinton úgy
vélekedik, hogy az ellene indított támadások kétségbeesésből fakadnak: a
republikánusok el akarják terelni a figyelmet kudarcaikról és a rohamosan romló
gazdasági helyzetről. Valószínűleg a választók többsége is így látja, mert
népszerűsége a felmérések szerint ingadozik ugyan, de túlnyomó részt mégiscsak
pozitív. Ha a rá
nehezedő nyomás ellenére is
önmaga tud maradni, akkor
nemcsak az új idők és a generációváltás szimbóluma lehet, hanem a női
egyenjogúságé is.
Addenda:
A Glamour magazin felmérése alapján
1992-ben Hillary Clinton
lett az „Év Asszonya”
–
300 amerikai újságíró szavazata alapján 54%-kal
nyert.
A három fő tv-adó közül az egyik esti híradó népszerű bemondója, Dan Rather
(CBS
Evening News) a következőképen értékelte Hillary
Clinton szerepét a Fehér Házban: "Az elnökség egyszemélyes munka. És az elkövetkezendő
négy évben ez a személy Hillary."
Hillary Clintonról olvasható még a következő cikkekben: Egy veszélyes asszony; Meg nem született milliók sorsa; Lapszemlék, kommentárok 2009 II. félév 19. írás; Lapszemlék, kommentárok 2009 I. félév 7. 3. és 1. írás; Elveszett évized (2010 február);
VISSZA az EMPIRIA Magazin 90-es Évek rovatának címjegyzékéhez
VISSZA az EMPIRIA Magazin címlapjára