Az elmúlt fél évszázadban a moszkovita Rosenberg-házaspár halálbüntetést kapott az atomtitkok kiszolgáltatásáért, mások hasonló hűtlenségért és árulásért hosszan tartó börtönbüntetést, az Izrael számára kémkedő Jonathan Pollard pedig életfogytiglani ítéletet. Éppen ezért rejtélyesnek tűnik, hogy a Pekingi érdekeket szolgáló, Amerika biztonságát veszélyeztető gyanúsítottak és felelős személyek közül mind a mai napig senki ellen nem emeltek vádat, senki nem mondott le és senkit nem mentettek föl az állásából.

Talán ha Monica Lewinskyt a Fehér Házból való kiebrudalása után az Energiaügyi Minisztériumba helyezték volna át, ahol Bill Richardsont kényeztette volna szolgáltatásaival, akkor a sajtó az ő nyomába szegődve korábban felfigyelt volna, és szenzációként tálalta volna a fejlett nukleáris kutatási eredmények, többek között a legkorszerűbb W-88-as robbanófej tervének Pekingnek való átjátszását. Lehet, hogy ha Wen Ho Lee-nek, a Los-Alamosban dolgozó atomkutatónak -- a bizalmas dokumentumok ezreit a biztonsági védelem nélküli személyes számitógépébe transzponáló gyanúsítottnak -- lett volna egy szilikonnal bélelt keblű barátnője, a kémakció sokkal nagyobb nyilvánosságot kapott volna. A barátnő dekoltázsát fókuszban tartva a média mellékesen kibogozta volna a Lee körül sistergő gyanúsításokat, és következésképpen tollhegyre tűzte volna a top secret laboratóriumok hanyagul laza ellenőrzését.

Szintén nem vált főhírré, de figyelmet is alig kapott az a megdöbbentő tény, hogy 1997-ben többszöri követelése ellenére az Igazságügyi Minisztérium nemcsak a világ minden városa közül éppen Pekingbe vizitáló tudós letartoztatását, de még hivatalának az FBI általi átkutatását és lehallgatását is elutasította. A felelőtlennek ítélt mulasztás következményeként mindkét pártból számosan követelték az igazságügyminiszter asszony, Janet Reno és Sandy Berger nemzetbiztonsági tanácsadó lemondását -- amit ők hanyag eleganciával figyelmen kívül hagytak.

A Clinton-adminisztráció és a CIA Cox-jelentésében részletezett kémelhárítási kudarcsorozatot a demokraták csak formálisan vitatták. A republikánusok elleni vehemens ellentámadásra pedig csak Tom Lantos, a hajdani Ceausescu-rezsímet kitartóan támogató kaliforniai képviselő ragadtatta magát, akár abszolút tájékozatlanságból kifolyólag, akár korlátolt elfogultságtól indíttatva. Lantos szerint a Clinton-adminisztráció elleni kritika "olcsó és közönséges egypárti támadás, amelyet opportunista és cinikus módon alkalmaznak egyesek ebben a városban, sőt ezen (képviselői) testületen belül is." A kínai kémbotrányt leleplező Cox-jelentés azonban, mint lapunk korábban is közölte, a két párt együttműködésén alapuló, közösen közreadott dokumentum, amelynek vizsgálati anyagát, következtetéseit és integritását egyik párt sem vonta kétségbe.

Lantos otromba hangoskodása annál is inkább blamázst jelentett a demokraták számára, mivel Bill Richardson, a Clinton által kinevezett jelenlegi energiaügyi miniszter közvetetten beismerte az adminisztráció korábbi súlyos mulasztásait, mikor a nukleáris laboratóriumokban újonnan bevezetett biztonsági intézkedésekről, 5 ezer atomfegyverkutató és egyéb alkalmazott újra káderezéséről és az Energiaügyi Minisztérium átszervezéséről nyilatkozott a sajtónak. Richardson azt is felvetette, hogy a Los Alamos nukleáris laboratórium, a University of California menedzsere, 2002-ben nem számithat évi 25 milliós szerződésének automatikus hosszabbítására. Itt lenne Lantos kutyája elásva?

Kenneth Timmerman, aki a sors iróniájaként korábban éppen Lantosnak dolgozott, a Cox-jelentés legfontosabb eredményének könyveli el annak leleplezését, hogy az ország korábbi, nemzetbiztonsági érdekeket szem előtt tartó, szakértők bevonásával irányított high-tech exportpolitikáját Clintonék "teljesen tönkretették". Nagypénzű demokrata üzletemberek elérték, hogy a fejlett technológia, elsősorban a szuper számítógépek export-engedélyezése a Pentagon helyett átkerült a laza fennhatóságú és biztonsági szakértők híján levő kereskedelmi minisztériumba. Curt Weldon, republikánus képviselő Timmermannal egyetértésben úgy ítéli meg, "Szélesebb kihatású és (a kémkedésnél is) ártalmasabb jelenség a fejlett amerikai technológia nagybani kiárusítása a legtöbbet licitáló vevőnek." A New York Times 1995-ben közölte, "Clinton személyesen felügyelt az exportot szabályozó rendelkezések Amerika történelmében korábban soha nem tapasztalt mérvű fellazítására."

A Cox-jelentés tanúkkal bizonyította, hogy az Export Engedély Bűró hivatalnokai számos alkalommal engedélyezték nemzetbiztonsági érdekek miatt illegálisnak minősülő technikai információ közvetítését Kínába. A hivatalnokok és feletteseik közül mégsem idéztek bíróság elé senkit, senki nem kapott fegyelmit és nem veszítette el az állását. Senki mégcsak nem is kritizálta azokat a vállalatokat és vezetőiket, akik személyes üzleti érdekeiket az ország érdekei elé helyezve, megvesztegetéssel és politikai manőverezéssel legálissá tettek korábban törvénytelennek nyilvánított kereskedelmi szabályzókat.

Az elhallgatott botrány csúcspontja, hogy azok a felelős személyek viszont, akik az évek folyamán bejelentést tettek  katonai jellegű műszaki titkok külföldre juttatása és a fejlett haditechnológia kiárúsításának veszélye miatt, mind megtorlásnak estek áldozatul. A Los-Alamosban alkalmazott fizikust, Robert Hensont azonnal elbocsátották, mikor a Kínából irányított ipari kémkedést elsőként felfedezve jelentést tett az Energiaügyi Minisztériumban. Edward McCallum alezredest felfüggesztették szolgálatából, mikor a nukleáris intézmények biztonsági hiányosságaira figyelmeztette feljebbvalóit. A Védelmi Minisztérium rangidős had-kereskedelmi tanácsadója, Peter M. Leitner pedig sorozatos meghurcolásnak, alaptalan vádaknak és fenyegetéseknek volt kitéve, mert 1997-ben nemzetbiztonsági érdekekre való hivatkozással számos Oroszországba irányuló high-tech exportfolyamodványt utasitott el.

(A téma részletes előzménye szintén a 90-es ÉVEKben: Amerika biztonsága és a kínai kémek címmel)

VISSZA  a 90-es évek rovat címlistájára

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitóoldalára