EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása

Eredeti közlés: Napi Magyarország, 1998.  december 19

SZADDÁM HUSZEIN ÉS A KÜSZÖB

Sok szó esett a bagdadi rakétatámadások időzítéséről, annál kevesebb a bombázások elrendelésének hátteréről és valós indokairól. A kormányszóvivő, a kabinet miniszterek és Clinton elnök ezzel kapcsolatban unos-untig hangoztatott általánosságokat ismételgettek, miszerint Szaddám Huszein ismét "kötekedett" a leszerelési ellenőrökkel, megsemmisített bizonyos dokumentumokat, és úgy általában veszélyezteti a világbékét. Úgy általában. Konkrét tények és adatok nélkül. Minden bizonyíték nélkül. “Szaddám ezúttal nem csinált egy olyan valamit, mint a múltkor, mikor nyílt konfrontációba keveredett, de mégis átlépte a küszöböt” – nyilatkozta Kuvait megszállására célozva a USA Today-nek Phebe Marr, a kormány által is gyakran megkérdezett veterán Irak-szakértő. Na igen, “a küszöb”. Természetesen arról sem lehet semmi konkrétat  tudni. 

Nyilván utólag ki lehet majd bogozni, hogy mi vitte kenyértörésre a dolgot Szaddám Huszein és Richard Butler között, de sokkal inkább méltányos  lenne, ha az adófizetők milliárdjait ellövöldözgető kormányszervek maguktól a nyilvánosság tudomására hoznák.  Óhatatlanul felmerül ugyanis a kérdés, vajon milyen általános nemzetközi veszélyt jelentő visszaélések  történtek Bagdad részéről – ha egyáltalán.  Amennyiben Szaddám Huszein ténylegesen Amerika közvetlen nemzetbiztonsági érdekeit veszélyeztette az elmúlt hetekben, akkor hogyan és miért tartotta titokban a Pentagon? Miért csak most, amerikai rakéta zápor után zárják be sorba az amerikai követségeket? Eddig tehát biztonságban voltak? Miért csak most helyezik teljes készültségbe a washingtoni kormányépületeket? Ezek szerint eddig nyilván nem voltak Szaddám Huszein által veszélyeztetve. Irak tehát nem tűnik kezdeményező, támadó, sőt végveszélyt előidéző félnek.

Clinton csak egy szűk beavatott kör tudtával tette meg az előkészületeket a leszámolásra, és meglepetésszerűen vette ostrom alá Bagdadot.  Mint utólag nyilatkozta,  “A támadás célja az Egyesült Államok érdekeinek, valamint a Közel-Kelet és az egész világ érdekeinek védelme”. Az Egyesült Államoké?  Az egész világé?  Egyeseknek talán jól hangzik, vagy éppen hihetőnek is, de végül is Szaddám Huszein leginkább Izrael számára persona non grata. A clintoni külpolitikát nyíltan bírálók közül a  texasi republikánus  képviselő, Ron Paul úgy nyilatkozott, szerinte “teljesen megalapozatlan (állítás), hogy ez a támadás a(z amerikai) nemzet biztonsága érdekében történt – valójában  inkább fokozza a népünkre leselkedő veszélyeket”. 

A légitámadás meglepetésszerű időzítése és titkos előkészítése két eshetőségre utal: vagy Butler konkrétan tömegpusztító fegyverek nyomára  bukkant, ami azonnali, halaszthatatlan beavatkozást igényelt,  vagy éppen ellenkezőleg, több száz helyszíni szemle után sem tudott semmilyen angol-amerikai és izraeli vádaskodást bizonyítani – ami hasonlóképpen azonnali reakciót igényelt. Miért? A legfőbb indoknak az ENSZ Biztonsági Tanácsának éppen beérett döntése látszik, amely szerint de facto bizonyítékok hiján feloldotta volna az Irakot hét éve gyötrő kíméletlen kereskedelmi blokádot és egyéb szankciókat. Ez pedig automatikusan biztosította volna Szaddám Huszein hatalmon maradását. Nem valamiféle rejtélyes tömegpusztító fegyverek felfedezése tehát, hanem a várható ENSZ döntés megtorpedózása a legvalószerűbb indok a váratlan bombázásra. 

A republikánus támadások ellenére Clinton nem a saját érdekében (bár nem jött neki rosszul), nem is az ellene tervezett vádemelési javaslat halasztgatására (hiszen csak napokat nyerhetett vele), hanem az embargó küszöbön álló feloldásának elkerülése végett – titkon Szaddám Huszein puccsszerű megbuktatásában reménykedve – lépett váratlan akcióba. Ebben is, mint mindig, buzgó támogatóra talált a saját harci- és felderítő repülőgépeit sietve felajánló Tony Blairben, aki kettőjük nevében azt nyilatkozta: “Nem az iraki népet, hanem Szaddám Huszeint tartjuk ellenségnek”.

Blair kijelentése nem enyhíti vagy  legalizálja a tényeket, miszerint eddig már több, mint 1 millió halálos áldozatot követeltek az Irakot sújtó büntető akciók, ugyanakkor a szám további növekedését jósolják az ENSZ dokumentumok. Az évek során különböző amerikai egyházak és néhány civil szervezet is felemelte a hangját az iraki nép, elsősorban a szenvedő gyerekek érdekében. John Dear atya, a Fellowship of Reconciliation nevű emberbaráti szervezet ügyintéző igazgatója az alábbiakat írta a USA Today hasábjain: “Az  öldöklés valójában soha nem old meg semmit, csak növeli az ellenségeskedést, a gyűlöletet és a bosszúállás vágyát.”

Addenda 

Három ENSZ hivatalnok, Denis J. Halliday, Hans von Sponeck és Jutta Burghardt, akik az iraki szankciók fenntartása elleni tiltakozásként lemondtak (jól fizető, biztos megélhetést jelentő) pozíciójukról, az olasz Híd Bagdadba nevű békeszervezettel együttműködve számos hírességet és szervezetet összefogva tiltakozó mozgalmat szerveztek az amerikai-angol-izraeli támogatottságú blokád ellen.

 “We are in the process of destroying an entire society. It is as simple and terrifying as that. It is illegal and immoral.” (Quote from Denis Halliday UN Assistant Secretary General and Humanitarian Aid Coordinator’s  resignation speech)

“The U. N. is a tool of American foreign policy.” (Madeleine Albright Secretary of State. 1995)

Protesters confronted Madeline Albright outside the induction ceremonies for the Women's Hall of Fame, in Seneca Falls New York. The protest was against the U.S./UN sanctions against Iraq. The demonstration was called by a coalition of groups including the International Action Center, Iraq Sanctions Challenge, Pax Christi, Syracuse and Rochester. "Madeline Albright should be on trial in front of an international war crimes tribunal, not receiving an honor," said Sarah Sloan of the Iraq Sanctions Challenge. "I was just in Iraq in May and I saw the effects of the sanctions on women and children there. There are no medicines for anyone, no effective pre-natal care can be done. Women are so malnourished they can't breast feed their babies. There is no clean water for drinking because chlorine can't be imported in great enough quantities to do the job. Under the sanctions chlorine is considered duel-use, which means that it may have a military application. Meantime, 80% of the sickness we saw in the hospitals in Baghdad and Basra is due to drinking untreated and contaminated water."

(ALBRIGHT'S SUPPORT OF THE SANCTIONS AND GENOCIDE CAN'T BE IGNORED. International Action Center press release. July 14, 1998)

"The world had not seen except maybe since Hitler, somebody who is quite as evil as Saddam Hussein." (Secretary of State Madeleine Albright. Tennessee State University. February 1998)

"We think this man (Saddam Hussein) is a threat to the international community, and he threatens a lot of the neighbors in this region and future generations there with anthrax and VX." (Bill Richardson former ambassador to the United Nations during the Clinton administration. February 11, 1998)

"If we have to use force (in Iraq), it is because we are America!  We are the indispensable nation. We stand tall, and we see further into the future."  (Madeleine Albright. NBC "Today" show. February 19, 1998)

"If Saddam rejects peace and we have to use force, our purpose is clear. We want to seriously diminish the threat posed by Iraq's weapons of mass destruction program."  (President William Jefferson Clinton. February 17, 1998)

Earlier today, I ordered America's armed forces to strike military and security targets in Iraq. They are joined by British forces. Their mission is to attack Iraq's nuclear, chemical and biological weapons programs and its military capacity to threaten its neighbors.  Their purpose is to protect the national interest of the United States, and indeed the interests of people throughout the Middle East and around the world. (Transcript: President Clinton explains Iraq strike. CNN. December 17, 1998)

UNICEF came out with the first authoritative report (8/99), based on a survey of 24,000 households (in Iraq), suggesting that the total “excess” deaths of children under 5 was about 500,000.

*

LESLEY STAHL:   "We have heard that a half-million children have died (because of sanctions against Iraq).  I mean, that's more children than died in Hirosima and you know, is the price worth it?"

MADELEINE ALBRIGHT: "I think this is a very hard choice, but the price -- we think the price is worth it."

(60 minutes. May, 1996)

*

"We have no intention of trying to wreck havoc on the Iraqi people." (Sandy Berger U.S. National Security Adviser during the Clinton Administration) [By this time 650,000 children had reportedly died as a result of the war and embargo, an estimated 5,000 children under the age of five were dying each month, and out of every 150 patients requiring medical care, only about 15 received basic treatment.]

"The hard fact is that so long as Saddam remains in power, he threatens the well-being of his people, the peace of his region, the security of the world.  The best way to end that threat once and for all is with a new Iraqi government -- a government ready to live in peace with its neighbors, a government that respects the rights of its people. Bringing change in Baghdad will take time and effort. We will strengthen our engagement with the full range of Iraqi opposition forces and work with them effectively and prudently.” (Transcript: President Clinton explains Iraq strike. CNN. December 17, 1998)

A student asked (Albright) whether the United States was not spending too much of its resources on being the world's policeman and too little on more pressing domestic concerns. Albright asked him in return to estimate what share of the federal budget goes to foreign policy.  When he guessed 15 or 20 percent, Albright pounced.  'It's 1 percent, 1 percent of the entire budget,' Albright said." (Washington Post, May 14, 1997) Her reply was conspicuously disingenuous.  At best, she was referring to the budget of only the State Department, concealing what everyone knows, even the teenage student she browbeat -- US foreign policy expenditures must include the Defense Department, the CIA, the National Security Agency, and a host of other government agencies.  Together they consume more than 50 percent of the budget. (William Blum: Madeleine Albright, ethically challenged)

“But once more, the United States has proven that although we are never eager to use force, when we must act in America's vital interests, we will do so. In the century we're leaving, America has often made the difference between chaos and community, fear and hope. Now, in the new century, we'll have a remarkable opportunity to shape a future more peaceful than the past, but only if we stand strong against the enemies of peace. Tonight, the United States is doing just that. May God bless and protect the brave men and women who are carrying out this vital mission and their families. And may God bless America.” (Transcript: President Clinton explains Iraq strike. CNN. December 17, 1998)

The hell of US invasions and occupation is an ever unfolding list. At times, it has taken root in Iran, at others in Guatemala, Dominican Republic, Korea, Vietnam of course, Haiti, El Salvador, Nicaragua, East Timor, Cuba, Chile-and Afghanistan. Ronald Reagan’s death was celebrated in the rightwing neoliberal press as the passing of the man who “beat communism”. But it was Jimmy Carter-a Democrat-who sparked the final battle, that is, to provide the USSR with its Vietnam in Afghanistan. And it was Bill Clinton who led the incessant bombing and enforced the U.N. embargo which made Iraq bleed for eight years. In the meantime, under his presidency the U.S. decided to assume the right to wage preventive war, all without Bush’s hoopla. The Democrat Party is no ally of progressives. (Norman Madarasz: Contra Kerry. 2004)

Ebben a témakörben lásd még: Szaddám a mumus;  Lapszemle-kommentár 2002 I. félév 15., 6., 3., 1. cikk; Lapszemle 2002 II. félév 6. és 2. cikk;  Kész őrültség; Bolondok missziója