EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása

Napi Magyarország, 1998. december 14

 

A JOGI GÉPEZET MÁR LEÁLLITHATATLAN

 

VESZÉLYBEN AZ ELNÖK

 

Kezdettől fogva nagyfokú érdektelenség, már-már apátia jellemezte a Clinton elnököt vizsgáló jogi bizottság üléseit, az összegyűjtött dokumentációs anyag kiértékelését, a pro és kontra hozzászólásokat, a szakértői meghallgatásokat. Ennek ellenére a közvélemény, amely hallgatólagosan elfogadta, sőt bizonyos mértékben támogatta az eljárás beindítását, nem készült fel egy „puccsszerű" forgatókönyvre.

A legújabb felmérések szerint a publikum több mint kétharmada biztos kezekben érzi az ország kormányrúdját és közvetve a saját sorsát, tehát továbbra is ragaszkodik megválasztott elnökéhez. Ennek ellenére megtörtént, ami előre látható volta ellenére is megdöbbentő: a hét végén a nép arra ébredt érdektelensége és passzivitása homályából, hogy a kongresszus jogi bizottsága vádemelési javaslatot terjesztett a Képviselőház elé, aminek következtében Clinton további meghurcolásnak és a csúfos bukás lehetőségének néz elébe.

Az érdektelenség és látszat nemtörődömség mögött -- az eluralkodó cinizmuson túlmenően -- egyfajta jellegzetesen amerikai a végén úgyis minden jóra fordul mentalitás húzódik meg. Sokan a Clinton--Lewinsky-ügyet csupán politikai indíttatású, mesterségesen felfújt szexbotránynak tekintették, ami előbb-utóbb el fog csitulni magától. Mások úgy gondolták, a republikánus többségű parlament jól felfogott érdeke, hogy további időpocsékoló vizsgálatok helyett az ország megoldásra váró problémáira koncentráljon, tehát az ügy bilaterális döntés eredményeképpen a jogi bizottság küszöbén fog kimúlni. Az alkotmánytan órákat annakidején félálomban átvészelőknek az derengett megnyugtatóan, hogy a mindenkori elnök leváltását lehetővé tevő törvény, mint olyan, nem triviális ügyek büntetésére szolgál, hanem az ország biztonságát, stabilitását és demokratikus államrendjét biztosító eszköz. Mivel a Clinton-ügyben sem hatalommal való visszaélésről, sem anarchia veszélyéről nincs szó, sokaknak az tűnt logikusnak, hogy az idők folyamán az elnök elleni eljárás zsákutcába jut, és lassan kihunyva automatikusan megszűnik. Vagyis a végén minden magától elrendeződik.

Visszagondolva, mintha nemcsak az átlag amerikai, de a Feher Ház és a demokratikus politikai-érdekvédelmi szervezetek is rózsaszín happy endingre appelláltak volna. Egy pár aggodalmaskodó és méltatlankodó cikken kívül nem volt szervezett tiltakozás vagy levélkampány az ügyész, Kenneth Star túlkapásai miatt. Senki sem tett lépéseket a vádemelés eredeti irányvonalának és hatáskörének betartására, még kevésbé Clinton nyilvános lejáratásának megfékezésére. Hillary Clinton és az adminisztráció számos tagja az utóbbi hetekben igyekezett híveket szerezni az eltussolásnak, de az elnök maga csak az utolsó napokban próbálkozott kapcsolatot teremteni azokkal a moderált republikánusokkal, akik -- személyes rosszallásukon túljutva, és az ország érdekeit előnybe részesítve -- a szavazásnál mellette voksolhattak volna. Végső lépésként Clinton pénteken délután mégegyszer nyilvános mea culpára szánta magát, de valószínűleg csak azokat rendítette meg ismételt megalázkodása, akik kegyesen eddig is szánalomra méltatták.

Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az átlag amerikai "hagyjuk-már-abba-kérem" jellegű hozzáállása teljes felmentésként értelmezhető. A többség Clinton felelősségre vonását és büntető szankciók kiszabását várja el, de továbbra is a Fehér Házban akarja tudni. Ha viszont ugyanez a többség egyénenként rádöbben, hogy képviselői a kívánságait és érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyva szavaznak a nevükben, ha realizálják, hogy a republikánusok Clinton mindenáron való megbuktatására törekszenek, akkor valószínűleg úgy fogják érezni, hogy -- Richard Cohen meghatározásával élve -- politikai puccs áldozatai. A késői felismerés és az ebből várhatóan fakadó megbotránkozás és tiltakozási hullám azonban már nem lesz képes megállítani a beindított jogi gépezetet, aminek következményei egyelőre aggasztóan beláthatatlanok.

* * *

Addenda:

First lady Hillary Rodham Clinton yesterday launched a vigorous counterattack on behalf of her husband's beleaguered presidency, declaring that the president is the victim of a "politically motivated" prosecutor allied with a "vast right-wing conspiracy."  Using a nationally televised interview as her forum, she assumed a familiar and crucial role as Bill Clinton's first defender. She said she knew him better than anyone in the world, still loved him, and fully believed his denial of allegations that he had entered into a sexual relationship with a White House intern and had urged the young woman to lie about it. (David Maraniss: First Lady Launches Counterattack. January 28, 1998)

"I do believe that this is a battle. I mean, look at the very people who are involved in this -- they have popped up in other settings. This is -- the great story here for anybody willing to find it and write about it and explain it is this vast right-wing conspiracy that has been conspiring against my husband since the day he announced for president." (First Lady Hillary Clinton. January 27, 1998. [Clinton told the Today show’s Matt Laurer that her husband had not been carrying on with a White House intern. That was just another story being distributed by his enemies, as part of their unrelenting efforts to destroy him by any means necessary.])

*

Gloria Steinem, a Ms. magazin és az Országos Női Politikai Bizottság elnöknője a New York Times 1998 március 22-i számában némi magyarázattal szolgált arra, miért is nem ítéli egyöntetűen el a közvélemény a nőügyekben 'ráhajtós' Clintont:

Commentators might stop  puzzling over the President's favorable poll ratings, especially among women, if they understood the common-sense guideline to sexual behavior that came out of the women's movement 30 years ago: no means no; yes means yes. (…) It's the basis of sexual harassment law. It also explains why the media's obsession with sex qua sex is offensive to some, titillating to many and beside the point to almost everybody. Like most feminists, most Americans become concerned about sexual behavior when someone's will has been violated; that is, when "no" hasn't been accepted as an answer. As reported, Monica Lewinsky's case illustrates the rest of the equation:
"Yes means yes." Whatever it was, her relationship with President Clinton has never been called unwelcome, coerced or other than something she sought. The power imbalance between them increased the index of suspicion, but there is no evidence to suggest that Ms. Lewinsky's will was violated; quite the contrary. In fact, her subpoena in the Paula Jones case should have been quashed. Welcome 
sexual behavior is about as relevant to sexual harassment as borrowing a car is to stealing one. The real violators of Ms. Lewinsky's will were Linda Tripp, who taped their talks, the F.B.I. agents who questioned her without a lawyer and Kenneth Starr,  the independent prosecutor who seems intent on tailoring the former intern's testimony.

*  *

Newt Gingrich acknowledges he was having an extramarital affair even as he pushed for the impeachment of President Clinton over the Monica Lewinsky affair. (Gingrich admits affair during Clinton impeachment. Frederick News-Post. Source: AP. March 10, 2007)

"We believe in freedom. We believe in a Judeo-Christian tradition that is thousands of years old. (…) I'm running because I really believe in the Biblical phrase, 'without vision, the people perish.' (Presidential hopeful Newt Gingrich. February 29, 2012 [The former House Speaker converted to Catholicism after marrying his third wife, Callista, burnishing his Christian credibility.])

*

REP. ROBERT WEXLER (D-FL): The president betrayed his wife ...he did not betray his country

U.S. REPRESENTATIVE BILL MCCOLLUM (R-FL): Truthfullness is the glue that holds our justice system together

REP. BOB BARR (R-GA): With his conduct and his arrogance...William Jefferson Clinton has thrown a gauntlet at the feet of the Congress.

REP. JOHN CONYERS JR. (D-MI): This is not Watergate. This is an extramarital affair.

REP. JAMES SENSENBRENNER (R - WI):  Even the president of the United States does not have the license to lie.

REP. ROBERT WEXLER (D-FL): Wake up, America, they are about to impeach our president.

*   *

Once again the American public has a much clearer grasp of what is at stake than the partisans on either side -- or, for that matter, the press. From the beginning of this episode, the public has made a distinction between Clinton’s character and his competence, so his job-approval ratings have risen since the beginning of this crisis and are staying at high level of around 65 percent -- with a similar majority suggesting the president should neither resign nor be impeached. In a U.S. News poll this week, only 32 percent of the respondents favored impeachment and 15 percent said that nothing should happen to Clinton at all. (Mortimer Zuckerman: A way out of the crisisU.S. News & World Report. September 1998)

“Clinton will be gone in two weeks.” (Neoconservative political commentator Bill Kristol took a strong line against Clinton at the start of the Lewinsky scandal. 1998)

“From my perspective, this is part of the continuing political campaign against my husband… I mean, look at the very people who are involved in this. They have popped up in other settings. The great story here for anybody willing to find it, write about it and explain it is this vast right-wing conspiracy that has been conspiring against my husband since the day he announced for president. (Reacting to the reports that her husband, Bill Clinton, had an affair with White House intern, Monica Lewinsky. Interview on NBC's Today show. January 27, 1998)

Ebben a témában lásd még: Egy sajnálatos történelmi nap; A Clinton-tárgyalás sorsdöntő napja; Kudarcot vallott kísérlet;  Lapszemlék 1997-2001 19. írás

 

VISSZA  a 90-es évek rovat címlistájára

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitóoldalára