EMPIRIA Magazin II. évfolyam 9. szám: Kuliffay Hanna írása

A LÉLEK EMBERE: GEORGE W. BUSH

„A hit segítségére számítok a nemzet legkomolyabb problémáinak megoldásában” – nyilatkozta George Bush az év elején Nashvilleben tett látogatásakor, ahol az előkészületben levő iraki háborút „országunk legmagasabb szintű morális tradíciójaként" népszerűsítette.  Az égi áldásban vetett hite mellett földi tanácsadóként gyakran támaszkodik Dr. Condoleezza Rice-ra, aki „a győzelmet”, vagyis az amerikai jellegű demokrácia nehézfegyverekkel való sikeres terjesztését „a mi időnk morális küldetésének” tekinti. Mivel Bush maga vallotta a transzcendens hitet és a judeo-keresztény moralitást politikája döntő tényezőinek, ezért munkássága értékelésében és kritikájában, sőt történelmi szerepének megítélésében is elkerülhetetlenül mérvadók lesznek.

(George W. Bush. Roman Genn karikatúrája. National Review)

Az EMPIRIA Magazin rendszeres olvasóinak nem újság, hogy Bush reggeli kávéjának kavargatása közben a napi sajtó helyett a Bibliát böngészi. Az öreg Bush atyai büszkeségére már többször is végigolvasta a fiacskája – így válva az ő szavaival „a lélek emberévé”. A filozófikus megállapítás szerint azok hisznek feltétel nélkül, akik nem akarnak tudni. A Bibliát is nyilván azok használják mankóként, akik nem bíznak  a saját értékítéletükben, vagy nem is rendelkeznek vele.

Lévén saját bevallása szerint intuitív egyéniség,  Bush közvetlen személyéhez szólónak véli az ókori könyveket, amelyeknek tanításait és törvényeit tájékozatlansággal tetézett tudatlanságának pótlására mai politikai helyzetekre és eseményekre próbálja vonatkoztatni. Ölébe csöppent korlátlan hatalmától kéjesen meg-megborzongva, „újjászületésében” megacélozódva, erőszakra alapozott hódító küldetésének biztos tudatában reggelenként Mózes törvényit böngészve hallani véli az égből hozzászóló intelmet: “Minden népet, amelyet az Úr, a te Istened kiszolgáltad neked pusztítsd el, ne kíméld őket részvéttel...” 

Eric Hoffer szerint az igaz hívő – aminek Bush is vallja magát – nem tapasztalatból és megfigyelésből adódó tényekből vonja le következtetéseit, hanem a szent könyvekből.  Számára az érzékek bizonyítéka és a józan ész eretnekség és hitszegés. Ezzel egyetértő a gyakorló pszichológus és zsurnaliszta, Carol Norris értékelése, aki szerint George Bush sokkal inkább hoz csupán morális indíttatású politikai döntéseket, mint bármelyik korábbi elnöktársa. „Ezek teljesen mások, mint a józan észre, tényekre és bizonyítékokra alapozott döntések” – állapítja meg Norris.

Méghogy józan ész? Tények? Sőt bizonyítékok? Aligha  igényli ezek bármelyikét is az az intuitív agy, amely Rice szerint nem szívesen hallja a szót 'komplex', és amelytől (már nem szerintei) egy idejétmúlt vallási kényszer a legalapvetőbb humanista értéket, az empátiát is kiirtotta. Bush maga  mondta egyszer, fogalma sincs róla, hogy gondolkodnak a szegények. Mint ahogy nyilván arról sem, hogy éreznek a B-52-esekkel megfélemlített, Abrams tankokkal sakkba tartott iraki gyerekek, vagy a csillagos-sávos zászlóval fedett koporsókat a Tigris és Eufrátesz völgyéből hazaváró feleségek és anyák.

Norris Bush kificamodott morális elmélkedésére hozta fel példaként, hogy a tömegpusztító fegyverek azonnali veszélyétvel indokolta az Irak elleni háborút, de mikor kiderült, hogy soha nem is léteztek, Bush erre utólag lényegében azzal érvel, hogy: „na és?  Szaddám (végül is) rossz ember. Nagyon rossz. Mi viszont jók vagyunk. Így aztán, hogy mi jók vagyunk, Szaddám viszont rossz, jogossá válik az illegális háború körüli összes hazugság és félrevezetés.” Norris figyelemmel kísérve az elnök tevékenységét több tényezőt is összesítve azt állapította meg, hogy egyfajta képzeletvilágban élő, morális fejlődésében visszamaradott „nagy gyerek”. (A királycsinálók nem véletlenül pécézték ki.) A meghatározása nem kritikus vagy szarkasztikus, hanem a szakember analitikus megfigyeléseire  alapozott diagnózis.

A morális fejlődés teoristája, Lawrence Kohlberg tudományos kutatásai alapján három szintre és azon belül hat stádiumra osztotta az egyén morális okfejtésének, ítélethozatalának fejlődését. A prekonvencionális szinten belül a zéró stádiumban az ítélethozatal egocentrikus. A gyerek azt ítéli jónak, amit szeret, amit akar, vagy ami  hasznára lehet, míg rossznak azt ítéli, amit nem szeret, vagy amitől fél, mert fájdalmat okoz(hat) neki. Még nincs fogalma a szabályokról és kötelezettségekről, amiket tudomásul véve engedelmeskedne a személyes vágyaitól független tényezőknek. Még nem érti az ok-okozati összefüggéseket.

Norris, aki Busht ebbe a kategóriába sorolja,  több példát is felhoz az elnök elemista színvonalú egocentrizmusára, majd idéz egy Bob Woodwardnak adott interjúból: „Én vagyok a parancsnok. Nekem nem kell megmagyarázni, miért mondok dolgokat. Talán másoknak meg kell magyarázni, miért mondanak valamit, de én nem érzem úgy, hogy bárkinek is magyarázattal tartozom.”

VELÜNK VAGY ELLENÜNK

Bushról többször leírták, hogy 40 éves koráig alkoholfüggőségben szenvedett, ami a szekértői vélemények szerint részben magyarázat lehet elferdült személyiségére. „Az addictive (túlzott függőségű) egyéniségek jellemzője a  leegyszerűsített minden vagy semmi, jó vagy rossz (a közel-keleti politikát illetően velünk vagy ellenünk, K. H.) gondolkodásmód” – írja Sokféle út, egyféle utazás című könyvében C. D. Davis PH. D., majd így folytatja: „Valamiben 100 százalékosan hinni valójában gyermekded állapot, amely szorongásos neurózist és más pszichológia zavarokat idézhet elő a személyes fejlődés rovására.”

Az addictive személyiség „gyógyulást” remélve sokszor egyik szenvedélyből kikászálódva egy másik rabja lesz. A Jack Daniel's mámorából például hatalmi mámorba esik. Önmaga helyett a társadalomra lesz veszélyes. Kurt Nimmonnak a CounterPunchban közölt 19 oldalas tanulmánya Imperial Sociopaths címmel Glenn Campbellt idézi a szociopata fogalmi meghatározásáról: „A szociopata a többi embert tárgynak tekinti, akiket manipulálni és használni kell, úgy, ahogy többségünk egy csavarhúzót vagy egy papírzsebkendőt használ. A szociopata nem érez empátiát mások iránt (bár megjátszhatja), és nem érez szégyent vagy megbánást a visszaélései miatt.”  Justin Frank, a pszichiátria professzora azt írja Bush a kanapén (Bush on the Couch) című könyvében, közvetlenül az iraki bombázásokat bejelentő beszédje előtt a Fehér Ház egyik monitorja elkapta, amint az elnök izgatottan azt mondta, "(Ez) jó érzés."

A gátlástalan kihasználás, az empátia és szégyenérzet hiánya klinikai tünetek, mint ahogy a nagyra törő autokratikus vágyak is -- a szuverenitás és nemzetközi jog lábbal való tiprása, a politikai jogfosztás és gazdasági kiszolgáltatottság erőszakos törvényesítése, az ellenzéki hangok kíméletlen elfojtása, a kollektív megtorlás -- mind szellemi torzulás megnyilvánulásai. Bár Bush rendszeresen hivatkozik a 9-11-es terrortámadásra az afgán és iraki háború kiváltó okaként, valójában a Közel-Kelet erőszakos térdre kényszerítése azt megelőzően kialakult vágya és terve volt. 1999-ben egy családi barát, David Herskowitz interjút készített az akkor még kormányzó Bush-sal, amelyben kijelentette:

"Az egyik kulcs(fontosságú tényező), ami a nagy vezér benyomását kelti, az a legfőbb parancsnoki pozícióban való szereplés. Apámnak ott volt  az összes politikai tőkéje, amit az irakiaknak Kuvaitból való kiűzésével halmozott fel, de elpocsékolta.  Amennyiben nekem alkalmam lesz (Irakot) megszállni . . .  ha nekem lesz annyi tőkém, én nem fogom elpocsékolni." 

A mások iránti empátiát törvénnyel tiltó bibliai szociopaták óta a történelem hosszú listát produkált belőlük, akikből Nimmon is felsorol egy párat. Többek között a tömeggyilkos Kolumbuszt említi, a nagyra tartott felfedezőt, aki a 8 milliós Taino indán őslakosságból alig 100 ezret hagyott életben. Kolumbusz? És még mondja valaki, hogy az "új világrendet"  szőnyegbombázással, rakétákkal és a legújabb (kísérleti jellegű) tömegpusztító fegyverekkel  kialakító neokonzervatívok nincsenek elit társaságban! Nimmon megemlíti még –  ugyan név nélkül – azt a Wall Street Journalnak nyilatkozó nagyágyút is, aki szerint a harmadik világ elleni háborúk indoka „a civilizációk összeütközése”, amire hivatkozva a glóbuszon szinte mindenkire fegyverrel rá lehet erőszakolni a ”demokráciát”. (Nimmon idézőjelei) 

William Blum szerint az amerikai külpolitika soha nem  volt morális elkötelezettségtől fűtve, sokkal inkább egyéb fontos dolgok diktálta szükségtől hajtva. Nyugodtan utat engedhetünk tehát kételyeinknek, mikor az elnökhelyettes Dick Cheney egyszer csak azt nyilatkozza, az iraki háború célja a nyugati demokrácia közel-keleti meggyökereztetése, annál is inkább, mivel a jó nevű zsurnaliszta, Molly Ivins a San Francisco Chronicle-ban figyelmeztet rá, hogy senkit se hallott Cheneyhez hasonló megfontolt nyugalommal hazudni Henry Kissinger hivatali szereplése óta.

Végül is, Norris szerint Bush vallási és morális elkötelezettségének állandó hangoztatása ellenére a politikája morális kudarcok sorozata. Az "új világrend" kialakításának állítólagos égi inspirációja ellenére semmi köze Istenhez, semmi köze a szenvedélyes együttérzéshez (a választási hadjárata során beígért együtt érző konzervativizmus(*1) megvalósításához, K. H.) és semmi köze az emberek gazdasági helyzetének, szociális körülményeinek  javításához. A pszichológia doktora szerint sokkal inkább köze van Bush személyes vágyálmához, hogy végre több legyen, mint az önmagától való félelme, egy morális, üzleti és személyes csődtömeg. 

Az európai olvasóknak érthetetlennek tűnhet, miért nem kritizál és támad a média egy veszélyes szociopatát, akit értelmiségi körökben politikai és morális katasztrófaként,  (állam és egyház hivatalos szeparáltsága ellenére) nyilvánosan evangelizáló Biblia-mániákusként, a paralogizmus megtestesítőjeként tartanak számon? A válasz, mint annyiszor: hagyománytiszteletből és politikai okokból.

Nemzetközi konfliktus esetén amerikai hagyomány a belső egység, ha más nem, egy látszategység fenntartása. Nyilvános kritika tehát, még a személyes is, kizárva. Ahogy Gore Vidal írja Perpetual War for Perpetual Peace című  (Folytonos háború folytonos békéért) című könyvében, az elnök totemisztikus, mint  a zászló.  Todd Gitlin, a Columbia Egyetem  professzora, a The Sixties (A 60-as évek) szerzője szerint az amerikai külpolitika bírálása békeidőben is tilos, még akkor is ha nyilvánvalóan téves.  Ha valaki, ő tudja, hogy amerikai fiúk koporsóinak tízezrei kellettek hozzá, míg a tömegek tradícionális beidegződéseiken és a hazafiatlanság vádjától való szorongásaikon túltéve magukat egységgé kovácsolódtak és léptek fel az elhibázott vietnami külpolitika ellen.

Másodsorban  az amerikai  társadalmon belül (elsősorban s republikánus pártban, de jelenleg a kongresszusban is) Bush egy jelentős számú, anyagi, erkölcsi és hatalmi fennsőbbségtudatánál fogva mindenre elszánt réteg képviselője. Elsősorban a déli államokban 40-45 millióan vallják magukat hozzá hasonlóan újjászületett kereszténynek, „a lélek emberének”, az abszolút igazság birtokosának, akiket pár hónappal ezelőtt mellveregető büszke gerjedelemmel töltött el a védtelen Bagdad több napos légi ostroma és Bashra DU lövegekkel és izraeli gyártmányú L-20-as szóróbombákkal való meghintése. A Pentagon szóvivője azzal dicsekedett, nap mint nap 3-400 nagy hatótávolságú irányított lövedéket kap a főváros, egészen addig, amíg nem lesz biztonságos hely egész Bagdadban. Charles Swannack vezérőrnagy azzal kérkedett, iszonyú erejű kőtörő kalapáccsal fognak diót törni. Az ilyen mérvű gyilkos pusztítás gondolata többeknél szexuális gratifikációt idézhetett elő, míg másoknál buzgó hallelujázást.

Meglepőnek hangzik a feljebb említett 40-45 milliós  szám? Nem éppen. Kohlberg szerint az emberek többsége a morális fejlődés három alsó kategóriájába tartozik, és csak nagyon kevesek, a szellemi kiváltságosak jutnak el a legmagasabba, a hatodikba. Amerikaiak tíz milliói hiszik és vallják, hogy van olyan isten – az Isten(?) –, amely egyik népet kedvelve a másiknak „még az emlékét is eltörli a föld színéről”.(*2) Amelyik megengedi, sőt bátorítja, ha erőfölénybe kerülsz, ellenségednek még az írmagját is irtsd ki. Ezen erkölcsi normák kritikátlan elfogadói és fanatikus hirdetői az Új Világrendet kialakító Bush-Cheney duó legkitartóbb hívei.

Az abszolút igazság birtokában lenni annyi, mint a familiaritás hálójával beteríteni az egész világmindenséget. Nem léteznek (váratlan) meglepetések és nincsenek ismeretlenségek. Minden kérdés meg van válaszolva, minden döntés meg lett hozva, minden esemény előre látott.  Így az igaz hívőnek nincsenek kétségei, (gyötrő) tétovázásai. (Eric Hoffer: The True Beliver)

„A fanatikus vallási elkötelezettség az iparilag fejletlen országok jellemzője – mondhatnánk korrelációban van az iparosodással: ahogy a társadalom iparilag fejlődik, a vallási fanatizmus csökken” – állítja Noam Chomsky, majd mindjárt kivételt is hoz fel a szabály alól. „Nos, két ország van, amely nem veszi a kanyart. Az egyik Kanada, a másik pedig az Egyesült Államok – az utóbbi teljesen kilóg a sorból: olyanok vagyunk, mint egy elmaradott földművelő társadalom. 1980 körül az Egyesült Államok (statisztikailag) Banglades színvonalán volt, nagyon közel Iránhoz.  Az amerikaiak 80 százaléka hisz a vallási csodákban.” Méghozzá literálisan. Jerikó trombitaszóra leomló falaiban, a Vörös-tenger szétválásában,  a vakok divinális nyállal kevert porral látóvá tételében, mi több a már bűzlő halottak újraélesztésében.  Ami mégis a legnagyobb csoda, hogy az emberek mindennapi letaglózó tapasztalataik ellenére hisznek a mesékben, a jónak és igaznak a gonosz feletti végső győzelmében.

MIHÁLY ARKANGYAL KONTRA LUCIFER

Bush és elkötelezett hívei számára valójában az egész világ a Jó és a Gonosz küzdőtere, ahol a tisztaszívű hívők oldalán áll Mihály arkangyal lángpallossal, B-52-es bombázókkal és egy 87 milliárdos hadi kiadásokat fedező csekkel, míg a másik oldalon maga Lucifer „gyáva terroristákkal” és a „fensőbb rendű keresztény értékeket” ok nélkül lenéző anarchistákkal körülvéve. Hogy hova vezet ez a primitíven leegyszerűsített, bárgyú hitre alapozott, fehér-fekete látásmód? Llewelyn Pows 1930-ban írt szavaival „a szkepticizmus szüli a toleranciát”, aminek értelmi fonákjaként a vak, bárgyú hit szüli az intoleranciát. És vele a háborút. Az internáló táborokat. Nem csak az egyéni, de az állami terrort is.

Akik eddig Amerikában nem tulajdonítottak jelentőséget a neo-konzervatív és az újjászületett keresztény együttműködés profitcentrikus világhatalmi törekvéseinek, és a lakosság (hívő és harcos hazafiakra és békét papoló, judeo-keresztényellenes terrorista szimpatizánsokra való) szándékos megosztásának, most komolyan végig kell gondolják, hogy jutott az ország ebbe az iszapos-hínáros veszélyzónába, ahonnan nemcsak továbblépni, de hirtelen visszalépni se kockázat mentes. Az érdektelenség és tájékozatlanság ma felelőtlen, nemzetellenes vétségek. Hazafiúi kötelesség újraértékelni a korábbi (esetleg felszínes) állásfoglalásokat az újonnan  napvilágra került tények kalkulációjával, és meg kell tenni az ellenlépéseket, amennyiben a többség szerint vakvágányra jutott az ország.

Amit ezzel kapcsolatban az alternatív média több zsurnalisztája, de Leonard Pitts, a Miami Herald kommentátora is hiányol, az a Fehér Ház szándékos hazugságdömpingje iránti kollektív felháborodás. Miért nincsenek leleplező vezércikkek, spontán tüntetések, vádemelési javaslatok, hivatali lemondatások? Miért nincs felelősségre vonás?  Kormányválság?

„Őszintén szólva ami engem magánál a fegyverarzenál keresésénél is jobban foglalkoztat az az a tény, hogy mi, a nép úgy látszik nem törődünk túl sokat vele, vajon megtalálják-e vagy sem. Két hónappal azután, hogy a (tömegpusztító) fegyverek még mindig nem kerültek elő, a Gallup felmérés szerint 56 százalékunk azt mondta, a háború végül is jogos volt, akár találnak tömeg irtó fegyvereket, akár nem”– írja Pitts, majd felháborodottan folytatja:

Ez az eredmény egyfajta morális képlékenységre vall, ami páratlanul visszataszító. Lényegileg azt a felháborító tényt bizonyítja, hogy hajlandók vagyunk racionalizálni az eseményt, mintha azt mondanánk, ez most már egy fait accompli, és tovább már nem számít, miért is csináltuk. És ha az eredeti ok már érvénytelenné lett, teljesen OK behelyettesíteni egy másikkal. Az embernek az az érzése, képtelenek vagyunk szembenézni a ténnyel,  hogy becsaptak minket a háborúhoz vivő úton.  Hogy az indok, amit felhoztak, valószínűleg nem volt  igaz. A válaszunk erre a lehetőségre egy kollektív vállrándítás. És ez obszcén.

Ez a birka szellem egy évszázadok óta félrevezetett, agyát az abszlút hit kötelezősége miatt rendszeresen megerőszakoló, hipokrizmusra és engedelmes beletörődésre nevelt, kulturálisan izolált, tekintélytiszteletre szoktatott  nép nem egészen váratlan reakciója. Obszcén, mint Pitt mondta, de nem teljesen váratlan.

Timothy Freeman Az elborzasztó igazság Irakról című tanulmányában szintén felveti ezt a nagyon is elgondolkoztató kérdést, az agyak rendszeres manipulálásának következtében a súlyos események és bűnök könnyed racionalizásáról, a bűntudat és a szégyenérzet haldoklásáról, talán azt is mondhatnánk, egyfajta össznépi tudathasadásról:

 Úgy tűnik, egy dolog kristály tisztán leszűrhető ebből a háborúból. Az egész kérdés, hogy Isten létezik-e, vagy sem, a leginkább túlértékelt és végül is a legkevésbé számító kérdés az emberi történelemben. Rengeteg amerikai hangoztatja odaadó hitét az Istenben, de ez a hit nem gátolja meg őket abban, hogy támogassanak egy igazságtalan háborút, és ezen keresztül az igazságtalanság ügynökeivé váljanak.  Én magam nem tudok elképzelni egy szerető istent, aki valamit is törődne egy olyan 'hittel', amely nem tudott megakadályozni egy ilyen mérvű igazságtalanságot.

Freeman azok közé a kevesek közé tartozik, aki megpróbálta rekonstruálni, hogy fajulhattak a dolgok megint odáig, hogy egy kiszolgáltatott kis népet nem kezeltek semmi részvéttel, és bár 22-23 milliós kakosságának fele gyermek, hagyták áldozatul esni a nyereségvágy erőszakos hódításának. Amit talált, megdöbbentő:

Nemzetként kudarcot vallottunk, mikor általánosságban nem vitattuk meg kellőképpen a háború  jogosságát és (konkrétan) az Irak ellenes háború ügyét. Elvakított minket a mítosz Amerikáról – hogy Isten megáldotta Amerikát, és ezért Amerika igazságos. Túl magabiztosan (a meggyőződésben), hogy az igazság oldalán állunk, holott éppenséggel hátat fordítottunk az igazságnak, és helyrehozhatatlan kárt okoztunk a nemzet lelkének.

Hihetetlenül leegyszerűsítő mítoszvilágra utal, de a bibliamagoló, tv- és videómániás, propagandanyeldeklő tömegek szemlélete nyilván nem komplikáltabb. Mindenesetre a felfedezése – elvakított minket a mítosz, hogy Isten megáldotta Amerikát és ezért Amerika igazságos – kiváló példa arra a veszélyesen kificamodott, ordítóan logikátlan következtetésre, ami orvoslás híján (rövid távon szigorú felelősségre vonás, hosszú távon a szekuláris közoktatás szintjének fejlesztése és a szekuláris humanizmus filozófiájának széleskörű terjesztése) és egy elfogulatlan, nemzeti érdekeket képviselő, a nemzetek közösségébe illeszkedő külpolitikát hírdető vezetőgárda hatalomra jutása nélkül további tragikus események felé sodorhatja a országot.

KIRÁLYOK ÉS KARDINÁLISOK

Mark Twain, a népéért aggódó, nagytiszteletű humanista író Reflection on Religion (Vallással kapcsolatos reflexiók) című, 1906-ban írt esszégyűjteményében – amely zárolás miatt csak több, mint fél évszázaddal később, 1960-ban jelenhetett meg – töprengett azon, vajon miért is vezeti félre önmagát mítoszaival, szent könyveivel és dogmáival az ember, amivel, ha jól meggondoljuk hozzájárul, szinte legitimizálja, hogy királyai és kardinálisai is becsapják. Akinek nincs önbecsülése, hogy várhatná el, hogy mások emberszámba vegyék? Aki szándékosan áltatja magát és a kétségbeesés mitológiáját realitásként, sőt a jelenre való orvosságként adja be a saját gyerekeinek, milyen alapon  várhatja el másoktól, hogy igaz szóval illessék?

„Cinikus módon a könyörület forrásának nevezzük Istenünket, bár állandóan tudatában vagyunk, hogy nincs egyetlen autentikus pillanat sem a történelemben, mikor ezt az erényt ténylegesen gyakorolta volna” – írta a korának társadalmi egyenlőtlenségeivel, rasszizmusával és vallási hipokrízisével türelmetlen Twain, majd így folytatta:

A moralitás forrásának tartjuk Őt, bár történelmi múltjából és mindennapi tevékenységéből, amelyeket érzékszerveink révén fel tudunk mérni, nagyon is nyilvánvaló, hogy tökéletesen nélkülöz mindent, ami a morálra még csak emlékeztet is. Atyának szólítjuk és nem gúnyból, bár megvetnénk és elítélnénk bármelyik földi apát, aki csak az ezredrészét okozná a fájdalomnak, gyötrelemnek és durvaságnak, amelyet a mi Istenünk juttat a gyermekeinek nap mint nap és rótt ki rájuk naponta az évszázadok során, mióta Ádám teremtésének bűntette elkövettetett.

Nemcsak a Twain nyomdokain haladó humanisták, hanem néhány dogmatizmust, fanatikus ortodoxizmust és vallási farizeuskodást elítélő egyházi személy is támadja Bush kül- és szociálpolitikáját. John Stanton, Virginia állambeli jezsuita-műveltségű író például Bush háborúja Jézus Krisztus ellen című esszéjében dühösen támadja az elnök 2000-ben tett egyik kijelentését, amelyben Jézust nevezte meg kedvenc filozófusának:

 „Krisztus felvilágosult tanításainak és áldozatának szemszögéből vizsgálva Bush II. egy szánalomra méltó emberi lény, egy papírtigris hadvezér, egy szomorú figura, egy olyan valaki, aki földi javakért eladta a lelkét ördögi kézbentartóinak.”

Stantont felháborítja, hogy Bush és paramilitáris republikánus követői Krisztus nevének puszta hangoztatásával a követőjének tekintik magukat, és hogy Bush azt meri állítani, hogy az Ember Fiától való útmutatás és megvilágosodás révén döntött Irak megtámadása és elfoglalása mellett.

Freeman a korábban említett tanulmányában azt írja, ha prominens (katolikus és protestáns) vallási vezetők (többek között az amerikai katolikus püspöki kar, K. H.) nem nyilatkoztak volna olyan erősen elítélő hangon a háború ellen, akkor kísértésbe esett volna, hogy általánosítva az intervenciót en bloc a kereszténység nyakába varrja. (Lehet ma egyáltalán egységes kereszténységről beszélni?) Ez annál is inkább nagy tévedés lett volna, mivel számos kiváló forrás hívta fel rá a figyelmet,  hogy a nagyrészt szekulárisnak, vagy legalább is agnosztikusnak mondható közmédia vezéregyéniségei és tulajdonosai, a vallásilag vegyes összetételű ill. ateista neo-konzervatívok, a nemzetközi zsidó sharonisták, a háttérből operáló ultra-ortodox zsidóság és a vallásilag divergens szabadkőművesek mind kivették részüket a közel-keletet átrendező zelóta propaganda terjesztéséből. Ennek ellenére a tény tény marad, Bush hazai tömegtámogatását a fanatikus, erőszakosan evangelizáló újjászületett cionista keresztényektől kapja, és rájuk számíthat leginkább a következő évi elnökválasztáson is.

A kritikák ellenére Bush már eddig is több mint 120 millió dollárt szedett össze következő választási kampánykiadásainak fedezésére. Eszerint a vallási ideológiára és a hazafias szólamokra alapozott külpolitikája egyelőre életképes, és bár elég hihetetlennek tűnik, de a lakosság közel 50%-ánál népszerű. A Biblia szolgáltatta morális fennsőbbségérzet és abszolút erkölcsi tudat minden pirulás nélkül sikeresen feldolgozta, és magába olvasztotta az afgán és az iraki lakosság elleni bombatámadásokat, a nehézfegyveres büntetőosztagokat, internálótáborokat, razziákat, a hazugságra épülő további hazugságokat. Ez nem különösebben meglepő Marti Amisnek, aki a vallási és politikai abszolutizmus összefonódásának veszélyére figyelmeztetve azt írta, „A  vallás nélkülözi a reális értékítéletet és az (emberi) méltóságot, míg a priusza univerzálisan elborzasztó.” 

A mások szuverénitását égi sugallatra tankokkal eltaposók ideológiai ellenpólusaként jegyzett szabadgondolkodók(*3) számára a kőtábla helyett a tudósok(*4), elsősorban filozófusok által kidolgozott normatív értékmérő szolgál irányadóul, méghozzá Alexander Pope javaslatára az önismeretnek kellő figyelmet szentelve, mivel "Az emberiség megfelelő mércéje maga az ember. Ezáltal az objektív morális princípiumok az isteni retorzióktól való félelem helyett mindennapi következményeik által válnak elfogadottá vagy éppen lehetetlenné.

A "kiszolgáltatottak" elpusztítása, még ha sikerül is elfogadható indokot találni rá, és cinkosként szemet húny felette a világ, akkor sem elfogadható a szabadgondolkodók számára. Az égi parancs, ha legyőzöd a kiszolgáltatottakat, töltsd be rajtuk az átkot és ne könyörülj rajtuk (Mózes 7:2), semmilyen körülmények között nem állná ki náluk a morális mérlegelés döntő próbáját. 

„A világ abszurditását nem tudjuk megváltoztatni", vallotta  Albert Camus, "de meg tudjuk változtatni, ahogy benne élünk. Meg tudjuk változtatni az egymáshoz való viszonyunkat.” Korának vallási és morális hitvilágából kiábrándult írója azt tanácsolta kortársainak, az elavult abszolút értékek helyett a társadalomnak új értékeket kell bevezetni, amelyek azon vitális kérdés felé irányítanak, hogyan található értelem az emberi létben.

Milyen időszerű ma is!

* 1 Az együttérző konzervativizmus bajnokaként Bush többek között egyezséget kötött Ted Kennedyvel az oktatás szintjének emelésére, de a költségvetésben nem adott rá egy centet sem; Afrikába látogatása során nagy hangon 15 millió dolláros emelést ígért az AIDS elleni küzdelemnek, de nem gondoskodott anyagi fedezetről; támogatásáról biztosította a munkaképzés új tervezetét, de közben lecsökkentette az erre a célra  korábban megszavazott összeget, mint ahogy az  AmeriCorpsnak szántat is, amelynek humanitárius munkásságát és nemzetközi szerepét pedig nyilvánosan többször is méltatta.

*2  Jahve maga mondta Mózesnek: „Az amélitáknak még az emlékét is kitörlöm az ég alól.” 

*3 A kanadai University of Calgary filozófia professzora, Kai Nielsen szerint „Elvont értelemben véve egy teljesen racionális, vagyis értelmes ember, a leghatásosabb módon próbálja elérni fontosnak tartott végcélját, képes rá, hogy türelemmel kivárja akaratának megvalósulását, míg leginkább hasznára válik;  ha a  körülmények úgy kívánják képes átgondoltan és kritikusan felmérni a vágyait és céljait; képes a különböző társadalmi kényszerhatások figyelembevételével átlátni társadalmának ideológiáit és mitológiáját, és tudatosan kontrollálni tudja a saját egyéni pszichológiai hátterének esetleges torzító hatásait. A racionális ember igazságos és nem részrehajló,  és nem fog  fanatikus vagy félnótás módon a szenvedélyeinek élni. A maga idejében és környezetében jól tájékozott, és ennek megfelelően kellő precizitással kiértékelt információkra alapozottan tud cselekedni. Méltányos sikert elérve arra törekszik, hogy eszmevilágában következetességet és koherenciát teremtsen, és – ha a kulturális körülmények lehetővé teszik, hogy megszerzett tudása révén döntsön – nem lesz a rabja olyan irracionális kozmológiáknak, mint a judaizmus és a kereszténység.”

Ebben a témakörben lásd még: Lapszemlék  2003. I. félév. 10., 9., 4. írás;  Lapszemlék 2002. I. félév, 7. írás; A szekták világa; Lapszemlék 2002. II. félév, 4. írás; Lenin árnya a Fehér Házban;  Útban 500 milliárd felé;

Addenda:

Whenever I hear President Bush tell another lie (or read that he has told another lie) I'm reminded of the Liar-in-Chief's former professor at the Harvard Business School, Yoshi Tsurumi, and his spot-on recollection of this president's punk past. According to Professor Tsurumi, Bush "showed pathological lying habits and was in denial when challenged on his prejudices and biases. He would even deny saying something he just said 30 seconds ago. He was famous for that. Students jumped on him; I challenged him." [Mary Jacoby, "The Dunce," Salon.com, 16 September 2004]  Tsurumi concluded: "Behind his smile and his smirk ... he was a very insecure, cunning and vengeful guy." "He was just badly brought up, with no discipline, and no compassion." [Ibid] In conservative Lebanon, Pennsylvania, where I grew up during the 1950s and 1960s, such people were called "punks." (Walter C. Uhler: Put on the Spot Our Punk President, Lies Yet Again)

James Carroll: It could indeed be. But this issue involves more than the temperament of George Bush. It involves the structure of the fundamentalist mind. One pillar is bipolarity -- the understanding of reality as divided between good and evil; you're on the side of good and they're on the side of evil. However, they can begin by being Osama bin Laden's band, which then becomes the Taliban, which becomes Afghanistan, which becomes all the Muslims who ever talked about the Great Satan, which becomes Iraq, and now maybe Iran, and even critics in the U.S. "They," "they," "they." We see that progression in Bush. A second pillar is an absolute allergy to doubt. The fundamentalist mindset doesn't survive once you admit doubt or self-criticism. When asked for an example of a mistake he had made, Bush surprised people two years ago by claiming he couldn't think of one. The tragedy of Bush is, if you ask that question of him today, I'm sure he would answer the same way. (American Exceptionalism Meets Team Jesus: A Tomdispatch Interview with James Carroll)

"Our nation has been chosen by God and commissioned by history, to be a model of justice before the world. (...) Events aren't moved by blind change and chance.  Behind all of life and all of history, there's a dedication and a purpose, set by the hand of a just and faithful God. (...)  America has a spiritual energy in her which no other nation can contribute to the liberation of mankind."  (George W. Bush at the national prayer breakfast. 2003)

"I don't think you order suiciders (sic!) to kill innocent men, women, and children if you're a religious person." (George W. Bush. Fond Du Lac, Wisconsin. July 14, 2004)

“Mr. Bush is the triumph of the seemingly average American man. He’s not an intellectual.” (Peggy Noonan. The Wall Street Journal)

For American fundamentalists, the words affirm that a genuine man of God is in office at last, most of them being blissfully unaware that the job of President is just that, a job, not a religious ministry. Most of them also are blissfully unaware of how hard their ancestors fought for genuine religious freedom -- their chief ally in the battle being the religious skeptic Jefferson. Two centuries later, America's fundamentalists are perfectly ready to do unto others what was previously done unto their ancestors, that is, to impose their beliefs, views, and attitudes on others. The fit of fundamentalist attitudes with America's position in the sphere of world affairs is perfect, having moved in two centuries from a nation opposing a distant, arrogant imperial power to being the world's distant, arrogant imperial power. American fundamentalists' determination to judge and interfere with the private lives of others, their insistence in believing they hold the only truth -- these attitudes perfectly support the interests of a smaller, far more privileged group of Americans who claim B-52s serve as tools for democracy and enlightenment. (John Chuckman: God Bless America -- Welcome to Ripley's Believe It or Not of Christianity)

"Gog and Magog are at work in the Middle East... The biblical prophecies are being fulfilled...  This confrontation is willed by God, who wants to use this conflict to erase his people’s enemies before a New Age begins." (President George W. Bush to French President Jacques Chirac. 2003)

Our soldiers are not protecting our freedoms. They are not preventing more terrorism. They are not guaranteeing continued free speech. Because the only true threat to such freedoms is coming from within. There is every indication that our own government, more than any other in the Western world, is the one that would like our free speech quelled, dissenting voices silenced, proofs of wrongdoing or proofs of corporate greed mongering that are used as a cheap excuse to massacre an estimated half-million Iraqis, eliminated. There is every indication that John Ashcroft would love nothing more than to shut down independent thought and snuff out all those dirty pictures and turn off the whole gol-durn Internet once and for all. There is every flagrant sign that Rummy and Ari Fleischer think the media would do good to shut the hell up and be grateful they're even allowed on the White House grounds. "If you're not with us, you're with the terrorists," they glower, as if everyone were 5 years old, and drugged, and stupid. There is every indication that BushCo would love nothing more than to fire truck full of tear gas into those crowds of 11 million protesters a few weeks ago, clamp down all those millions of negative voices causing him such a global headache, brainwash the media and the populace, continue to turn attention away from that pesky unfindable Osama to that evil easily annihilated Saddam, make you think the two are somehow connected, one and the same…  (Mark Morford: The Lie Of The U.S. Military / Tough gritty American soldiers protect freedom of liberal S.F. columnist? Or the other way around? March 7, 2003)

“We do not become autonomous and free human beings by building pathetic, tiny monuments to ourselves. It is through self-sacrifice and humility that we affirm the sanctity of others and the sanctity of ourselves. Those who fight against cultural malice … have discovered that life is measured by infinitesimal and often unacknowledged acts of solidarity and kindness. These acts of kindness … spin outward to connect our atomized and alienated souls to others. The good … draws to it the good. This belief — held although we may never see empirical proof — is profoundly transformative. But know this: when these acts are carried out on behalf of the oppressed and the demonized, when compassion defines the core of our lives, when we understand that justice is a manifestation of love, we are marginalized and condemned by our sociopathic elites.” (Chris Hedges: America: The Farewell Tour.  Simon and Schuster. 2018)

Speaking of charlatans, presidents Clinton, Bush, and Obama appeared on the show, apparently from the Hall of War Criminals. They each said their allotment of banalities that boiled down to how, despite their political differences, they had been able to come together and kill people across the globe and crush the working class, and we should do the same now, in the name of unity. If the inauguration ceremony and ‘Celebrating America’ – with all its insipid, manufactured performances and star-spangled sappiness honoring our elderly president, who’s capable only of muttering or shouting incoherent inanities – are any indication, we are an artistically, intellectually, and politically bankrupt nation… and we are truly doomed. (Michael McCaffrey: The musical performances at the Biden inauguration chime with America’s bankrupt culture. January 21, 2021)

VISSZA  a Jelenkor rovat címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin címoldalára