EMPIRIA Magazin XII. évfolyam 3. szám. 2013. július-szeptember. © Kuliffay. Minden jog fenntartva.

 

 

 

Kuliffay Hanna

 

SZIMBÓLUMOK SZAVA, JELEK ÜZENETE

 

 

 

A Sopron város főterét ékesítő, palotaszerű saroképület, a Storno-ház kosáríves kapujának ékessége egy kovácsoltvas kopogtató, amely többek között Gink Károly fotóművész figyelmét is megragadta: egész oldalas képet közölt róla 1976-ban kiadott Magyarország című könyvében. A kép láttán rögtön felötlik a nézőben a kérdés, vajon ki lehetett az a művészlelkű mesterember, aki a hatalmas, veretes fa ajtóra megálmodta ezt a csodálatos, dinamikus barokk kavalkádot, amely tobzódása a figurális elemeknek, energiaörvényeknek, akantusz indáknak.  Valószínűleg már soha nem fogjuk megtudni, ki volt az, aki akár belső indíttatásból, akár reakcióként szükségét érezte a feudalizmust és a szervilis monarchikus rendet megszilárdító ellenreformáció időszakában visszaidézni az ősmúlt kozmikus, szabadon szárnyaló hitvilágát, amelyet az egyházi és világi erőszakszervezetek már évszázadokkal korábban, az első ezredforduló táján is örök feledésre kárhoztattak.

 

 

1. kép:  Egy Istennőben három személy van (Gink Károly felvétele)

 

 

Kézműves kultúránk veszteségére a XIX. század előtt nem jegyezték a művészlelkű iparosokat, pedig, mint a kép is bizonyítja, a váltakozó stílusokat értőn és gazdagítva remekműveket alkottak. A Storno-kapu  talán 30-40 cm-es ún. „pelikán kopogtatója” sokkal több, mint megkapó látvány, mint a dimenzionálást és vele a fény-árnyék hatást mesterien alkalmazó stiláris bravúr.  A szimbolikában gazdag, komplex kompozíció látványa annyira izgalmas, a kreatív energia és esztétikum ötvözeteként annyira megkapó, hogy puszta létével mintegy kihívássá válik: a néző tudni akarja – ahelyett hogy megérzéseire hagyatkozna –, kiket ábrázol a többszáz éves alkotás, és mi az üzenete. Mert a kopogtató első ránézésre azt sugallja, hogy hajdani tervezője fontosnak vélt misztikus üzenetet közvetít, mely generációkhoz szól, mindaddig, amíg lesz érdeklődő.

 

A kopogtató rögzítést szolgáló megoldása miatt ovális alakúnak tűnik, holott szerkezetileg két alkotóelemből áll, és a nagyobb, hangsúlyosabb fő elem, maga a mozgatható kopogó rész valójában egy kerek, indás-kacsos növénykoszorú. A geometriai fogalmon kívül a legrégibb (írás)jelek között is szereplő köralakzat a körforgást, valamint az egészet és a teljességet is jelenti, ősi jelképként pedig az éltető nap (Napisten*1), vagy a telihold (Holdistennő) szimbóluma.

 

A kompozitum meglepő érdekessége, hogy ami a szemet automatikusan magához vonzza, ami megragadja a figyelmet és megmozgatja a fantáziát, az nem annyira az egekben szárnyaló mitikus Napmadár(*1) mint az ovális alsó felében, a koszorún ülő, széttárt karú nőalak. És mivel ez a nőalak hangsúlyozottan terhes, fedetlen haja legfeljebb egy keskeny diadémot rejthet, és kezében (stilizált) kígyókat tart, a történelem előtti kor Magna Materét, a termékenység, szexualitás, fejlődés, bölcsesség, mágia és éltető vizek istennőjét juttatja a néző eszébe, akinek valamikor többféle megnyilvánulásban hódoltak a világ minden táján többek között a Kárpát-medencében, a pártus és a szaszanida birodalomban, az Altáj-környéki sztyeppék vidékén és Szkítiában.

 

Valláskutatók összehasonlító elmélete szerint valójában minden anyaistennő a Magna Mater, vagy Magna Dea aspektusa, akiben hívei a természet adta kreatív életerőt és folyamatosan váltakozó ciklusait – születés-élet-halál, keletkezés-lét-elmúlás örök körforgását – tisztelték. Ciceronak Az istenek természete című munkájából ismeretes, (i.e. 45-44), hogy ez a legősibb, természetcentrikus szemlélet kortársai körében is hívekre talált bár az Istennő teljes figyelmen kívül hagyásával:

 

A Plato iskolájából való pontusi Heraclides … hol a világot, hol az észt tartja istennek, de a bolygóknak is isteni lényeget tulajdonít. (...) Theophrastus az isteni felsőbbrendűséggel részint az értelmet ruházza fel, részint az eget vagy a csillagokat és az égitesteket. Tanítványa, a természetbölcselőnek nevezett Strato úgy véli, hogy “az isteni lényeg egészében a természetben lakozik, amely magába foglalja a szülés, a növekedés és a pusztulás okait, de amelyből hiányzik minden érzékelés és forma”.  (Ford.: Havas László)

 

A sumér Bau istennő névtelen elődjét a világ teremtőjének és az istenek szülőjének tekintették, akit gömbölyded, gyakran terhes  nőalakot formázó szobrocskákban örökítettek meg. A Bau-kultusz rítusai már régen a múlt homályába vesztek, a sumér kultúra is feledésre ítéltetett, a kultikus szobrocskákat és szent helyek romjait ugyan elnyelte a homoktenger, de mint kiderült, különböző megjelenítésben és más-más néven az Istennő a világ más tájain továbbra is életerőt adott a napi küzdelmekhez, inspirálta a megélhetéshez és az alapvető kulturáltsághoz szükséges ismereteket – a földművelés technológiájától az íráson és törvényalkotáson keresztül a templomépítésig –, védelmezte a családot, a növény- és állatvilágot, biztosította az esőt és a termést, és a beavatottaknak az ’élet vizét mérve’ – a szenteltvíz eredeti misztériuma – lehetővé tette a megtisztulást és az áhított üdvözülést.

 

Az Istennő lunáris szimbóluma a kígyó, ami már a történelmi korokat megelőző, ködbevesző múltban is jelképezte a lét csodáját, a kozmikus energiát, a megújulni képes életet, a regenerálódó természetet. Az Ureusz hatalmat, de fizikai védelmet is jelentett a Napisteneknek (Egyiptomban, az amerikai kontinenseken); Ízisz fejdíszén és Pallasz Athéné ruhaszegélyén viszont a szakrális hatalom mellett tudást, értést, bölcsességet jelentett;  ezen kívül a talajvizet vagy a szexuális energiákat is jelképezte (Indiában, Hellász földjén, néhol Ázsiában), az otthon védelmére szolgált (Krétán), és a gyógyítás eszköze és jelképe lett az ókori görögöknél. Az Istennőt szimbolizálta továbbá az életfa, a liliom és a 3 szirmú tulipán, a rotációs Omega jel, az oroszlán, az őz és a szarvas, a macska, különböző madarak, madárszárnyak (Nut, Ízisz, Anahita, Istár, Ma'at szárnyakkal is ábrázolt istennők), a termékenységet jelképező gránátalma, az ivócsésze, a telihold és a növő-fogyó holdsarló...

 

VETÉLYTÁRS AZ ŐSTRIÁSZ

 

A patriarchátus felgyorsuló térhódításával a teremtő, gondoskodó, védelmező, üdvözítő ősanya, a „Gaia-archetípus” manifesztációi mint a sumér Bau-Babba, Inanna, Istár, a szkíta, pártus és iráni Anahita, a kánaáni Asztarte, a pre-hellén Démétér, a kis-ázsiaianatóliai Kübele, az Anatóliából elszármazott Hekaté, Artemisz holdistennő, a sumér-babiloni Belili, aki Kánaánban Lilith vagy Baalat az "Isteni Hölgy" és sokan mások elsődleges hatalmi pozíciójuktól megfosztva (vagy az idő szele által sodorva) lassanként háttérbe kényszerültek, majd még lefokozottan és rejtőzködve, csupán emlékükkel  is 'útban voltak', mivel befolyásukkal veszélyt jelentettek az istenek népszerűségére.  Idővel Európában egyes helyeken, mint a germánoknál és a Kárpát-medencében a saját "pogány" Istennőnek végül szinte csak szimbólumokba menekített emléke és szájhagyománya maradt a nép körében. A kereszténység térhódítása során a legújabb triász, az atya-fiú-szentlélek rendkívüliségének és mindenek fölöttiségének elfogadtatása érdekében szisztematikus üldözés áldozata lett az eredeti őstriász, Kisasszony, Anya és Matriarch(*3), melynek a szkíták körében, a Pártus birodalomban és a Kárpát-medencében három szirmú tulipán volt a szimbóluma gyakran két ezüst(özött) szirom által közrefogottan egy arany(ozott) szirom.

 

(2. kép:  Hekaté holdistennő egyike a római trinitásnak: Luna-Diana-Hekaté)

 

A hatalmi erőszak gyakran párosul a vallásival. Már Géza fejedelem is erőszakot alkalmazott a katolizálás során, és a krónikák szerint „kezét embervér szennyezte”, mikor a „pogányokat fegyverrel zabolázta meg”. Thietmar merseburgi püspök írása szerint „igencsak kegyetlen volt, és sokakat ölt meg hirtelen felindulásból.” Fia, István (Vajk) pedig, aki az ősi öröklődési törvények megszegésével került hatalomra, sokszorosan túltett rajta. Mikor vesztésre állt óhitű honfitársaival szemben, idegen csapatokat hívott az országba, hogy letörje az ellenállásukat. A nyugati uralkodók és a pápaság készségesen támogatták a magyarság vérfürdővel kísért megosztását. Becslések szerint a ’pogány’, vagyis az ősvallású nép 15-20 százalékát irtották ki. A történelem és vallástudomány terén egyaránt nagytudású Bognár József egy interjú során azt mondta, „a monoteizmus a totalitárius gondolkodás kezdete. Ennek megjelenésével kezdődtek a vallásháborúk, amelyeket az ókor még nem ismert.”

 

A római katolikus egyház minden tőle telhetőt megtett, hogy kitörölje a magyar nép emlékezetéből ősvallásának Nagyasszonyát, az Ég királynőjét, akit valamikori hívei Boldogasszonynak, majd a XIX. századtól Boldogasszony Anyának, égi patrónájuknak neveztek. Azonban a sok évszázados tiltás, fenyegetés, vagyonelkobzás, kiközösítés, sőt az eretneknek nyilvánítottak halálbüntetése sem tudta őt végleg kirekeszteni a szívekből. Az Istennő iránt való, gyakran végzetes ragaszkodás fő oka volt, hogy szabad, önként vállalt kapcsolaton nyugodott, ami egy szabadságszerető, függetlenségre, önálló gondolatiságra vágyó népnél természetes.  A kultusz maga pontosan ezt a mentalitást tükrözte: nem volt térítő jellegű,  nem volt kinyilatkoztatáson alapuló, nem volt dogmatikus, nem volt centralizált és nem volt idegen beavatkozások által befolyásolt. Mivel az államalapítás során egy pontosan ellentétes jellegű vallást (és egyéb jogtalanságokat) erőszakoltak rá, érthető, hogy a nép minden idegszálával tiltakozott. Felháborodottan utasította el,  hogy kötelezővé teszik számára az első sorban Rómát gazdagító egyházi adót, tíz falvakként a templomépítést és a helyi klérus kiváltságainak, igényeinek mindennemű kielégítését.

 

István trónkövetelése majd uralkodása alatt mérhetetlen tragédiaként nehezedett a köznépre, hogy szinte mindent meg kellett tagadnia, ami a múltban szellemileg és érzelemvilágában egységesítette, irányította és generációkon keresztül összetartotta. A jezsuiták hatalmi jelmondatával ellentétben, miszerint a cél szentesíti az eszközt(*4), nem lehet semmilyen indok, vagy mentség tömegterrorra, működőképes társadalmi rendszerek szétzilálására, kulturális értékek, azonosulási szokások, hagyományok betiltására, emlékek, az össznépi kohéziós kötelékek szisztematikus megsemmisítésére.  A tiltakozás és elkeseredés jeleként még a XIII. században is voltak az országban ún. "pogánylázadások", a XVI. században is hoztak mágus papok és bölcs javasasszonyok elleni újabb tiltó törvényeket, és még 1616-ban is hol itt, hol ott lobbant lángra a máglya az őshit varázslónak mondott tudós papjai, a táltosok és a Babba-hagyományok nyomán ápoló, gyógyító, bábáskodó "boszorkányok" talpa alatt.

 

  

SzkitaScythianPlateEmpiriaM

 

Az egylényegű istennőháromság emblematikus ábrázolása a pártus kultúrkörből. Öt karéjos aranysárga juharlevelekből (Acer platanoides) és ezüst szőlőfürtökből álló koszorú keretezi a hét hármas halmot ("Hetedhét országot" vagy 7 csúcsú 'világhegyet'),

az Istennő szárnyas paripáit és őt magát, tulipánfa megjelenítésben. (3. kép: Kuliffay felvétel a washingtoni 

Arthur M. Sackler galéria vitrinjéből. [Továbbiak erről lejjebb az addendában]) 

 

 

Az ellenállás és a felekezeti megosztottság komolyságát bizonyítja, hogy régi egyházi dokumentumok szerint a pápa még a XVI. században is küldött térítőket Magyarországra. Évszázadok kíméletlen harcára volt szükség, míg a Mária-kultusz háttérbe tudta szorítani, és szinkretizmus révén be tudta olvasztani az ősvallások Magna Materét.  (Babba-Mária koncepció, Ízisz-Fekete Madonna azonosítás, királynővé(*5) avatás) Az évszázadokig tartó (nem csak magyar) ellenállás érthetőnek tűnt az USA-ba emigrált Mircea Eliade, román származású vallástörténész és filozófus számára, aki azt írta: "A kozmikus szakralitás megnyilvánulásai bizonyos fokig ősmegnyilvánulások; az emberiség legtávolabbi vallási múltjában történtek és a történelem későbbi újításai nem voltak képesek megszüntetni őket."

 

AZ ISTENNŐ SZOKNYÁJA

 

Az "ősmegnyilvánulások" makacs túlélésére eklatáns példa a Storno-ház kapujának barokk kopogtatója, ahol az őstriász főalakját, a holdistennőként(*6) is ismeretes vegetációs Anyaistennőt közrefogják a jövő reménye, a megvalósulás bíztató ígéreteként a fiatal (kisasszony) énje és a tudás, intuíció, tapasztalati bölcsesség (öregasszony, banya, ómama) énje. A két mellékalak azonos, kortalan ábrázolása érzékelteti, hogy időtlenek, tehát a természeti törvények felett állnak. Testüknek a növénykoszorú fonatába olvadása, és a melleiket helyettesítő (figyelmeztetőleg túlméretezett) spirálok viszont, amelyek itt a bioenergiát képviselik, a természettel való azonosulást illusztrálják. Ez a kettősség, természet és természetfeletti egysége és ezen keresztül az örökkévalóság érzete tulajdonképpen az óhit 'isteni csodája', a szent triász eszenciája.

 

SzkitaScythianRhytonEmpiriaMA Nagy Istennő felső ruházatának derékvonalában az állapotos hasfal közepén köldökként (ismét figyelmeztetően túlméretezett) szabályos kör, az isteni teljesség szakrális jele látható, amelyből az elektromágneses erőteret érzékeltetően a mező szerkezetére jellemző ún. erektromos erővonalak sugároznak szét.

 

4. kép: A washingtoni Sackler Galéria híres gazella csanakjáról -- amelyet oldalnézetből korábban közöltem (Szaszanida ezüst a szkíták kincse?, kép c.1) --  tudtommal nincs hátsó nézetből készített profi felvétel, ezért kényszerülök ismét a saját amatőr vitrin-felvételemet közölni, amelyen a szkíták, pártusok és rokonnépeik Istenasszonyát jelképező  gyönyörű tulipán ('virágfa') látható. A rhüton peremén az örök ciklikusságot jelképező, trébelt teliholdfüzér alatt ezüst  levélszirmok fogják közre a szintén trébeléssel hangsúlyozott aranyozott szirmot.  Az alkalmazott dimenzionáló, ún. átfedéses technika, amely kihangsúlyozza az aranyozott sziromlevelet, a csodálatos szkíta művészet sajátos jellegzetessége.

 

Az Istennő szoknyája egy véséssel vagy karcolásos technikával erezett levél, melynek csúcsa (szemből nézve nem kivehetően) a vízszintesig visszahajlik. Hogy a figyelmet még véletlenül se kerülhesse el, hogy istennővel állunk szemben, a ruha nyakkivágásánál a beszédes 'T' jel látható, amely a legősibb sumér jelek egyikeként az életet, közvetve az életadást jelentette hívei szerint a Magna Mater örök megdicsőülésére. A kezeiben könnyed biztonsággal tartott, akantusz indáknak álcázott  kígyók a fallikus szimbolizmus mellett az alvilág és a sötétség jelképei; az ő kontrollálásukon keresztül érzékelteti a művész, hogy a Nagy Anyaistennő a világ mindhárom szintjének, ég és föld mellett az alvilágnak is úrnője.

 

Az ősmagyar írás betiltása és a múlt írott anyagának szinte teljes megsemmisítése, a politikai feszültségekkel társuló cenzúra és az újra erősödő vallási kontroll kényszerítette a népművészeket és iparművészeket a barokk idején is a szimbólumok és jelek alkalmazására. Kiszely István így írt ennek kapcsán Kőbe vésett és fába írt történelem című könyvében:

 

A sors mostohán bánt rovásemlékeinkkel, hisz Magyarország éghajlata és talajviszonyai nem konzerválják a fát és azon lágy anyagokat, amelyre annak idején írtak. A természeti erők pusztító hatását még hatványozta a szándékolt megsemmisítés akár vallási, akár politikai okból. Az ősi magyar írás a katolikus egyház szemében "tiltott írásnak" számított. Szent István törvényei között olvassuk: "A régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra való pogány írás megszüntetődjék és helyébe latin betűk használtassanak… A beadott iratok és vésetek tűzzel-vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék". (A "pogány írással írt" imakönyvek elégetése bizonyítéka annak, hogy az ősi magyar írással nemcsak véstek, hanem írtak is). Hogy az ősi magyar írás a tiltások ellenére továbbra is használatban volt, arra bizonyíték Mátyás király 1478-as évi ediktumának 5. cikkelye, amelyben a király megparancsolja, hogy "a falusi bírák kötelesek minden vármegyében a rovásnyeleket lajstromokban a megye elé terjeszteni".

 

A Storno-kapu kopogtatójának alkotója szükségét érezte, hogy megszólítsa és a régmúlt örökségére emlékeztesse kortársait egyben elkövetkező generációknak is üzenetet hagyva.  Mi pedig most, évszázadokkal később a függetlenség és gondolatszabadság utáni vágyakozás üzenetét véve még inkább szeretnénk a rejtélybe látni, vajon ki volt, ki lehetett ez a művelt, merészen elszánt és rendkívül tehetséges soproni mesterember.

 

 

*1  Egyiptomban az ‘ankh’, az élet [körforgásának] ligatúrájában Ré napistent szimbolizálja

*2  Se szeri, se száma az isteni származást, jelenlétet vagy gondviselést jelző madaraknak, mint az Innana fáján fészkelő Anzú, Zú, a turulként ismert altáj-havasi sólyom, a Hold istennők kiterjesztett szárnyú napmadara, Bau vagy Babba sas madara, libája, Hórusz sólyma, az igazságos Nanse anyaistennő pelikánja… vagy legújabban és egyben legutoljára a keresztény szentháromság harmadik személye, a szentlélek galambja. (Korábban a galamb az igazságot és bölcsességet is reprezentáló méd-pártus-iráni Anahita egyik  szent madara volt.)

*3 Az egyiptomiak közül a korábbi, Hathor-Bast-Szekhmet triász a kevésbé ismert, és a későbbi Ízisz-Hathor-Szekhmet hármasság a rejtélyesebb, mivel mindkét istennő, Ízisz és Hathor is Hórusz szülőanyjaként ismeretes. Más természetvallásokkal ellentétben a kelták egészen a kereszténység térhódításáig azonos rangúnak és hatalmúnak tekintették isteneiket és istennőiket.

*4  A mondást negatív kicsengése miatt gyakran Machievellinek tulajdonítják.

*5 Máriát évszázadokkal megelőzően Anahita dicsőítésére szolgált, és  Ízisz egyik címe is volt "az Ég Királynője".  "The protagonist Lucius prays to Isis as Regina Caeli, 'Queen of Heaven'."

*6  Az asztrológiában a megszemélyesített Hold a három arcát váltakozva takaró-feldedő-takaró Istennő: Új Hold, Teli Hold, Sötét Hold

 

Addenda:

 

Az egy tőről fakadó három tulipán mindegyike az Istennő fordított Omega-jelébe mint virágkehelybe foglalja a termékenység és szaporodás ősi vagina-jelét. Erre van példa a magyar népművészetben is. (Jankovics Marcell: A fa mitológiája, 175.oldal)  A kis-ázsiai szakrális hibridek, a táltos paripák a fizikai törvényszerűségnek fittyet hányva összekötők ég és föld, az Istennő és az emberiség között -- a monoton köznapiságból az ezoterika, a miszticizmus, vagy a psziché, a logosz (mint ész, ésszerűség) magasabb rendű világába röpíthetik a halandókat. Az istennői szimbólumot szimmetrikusan közrefogó szárnyas paripák lenyűgöző megjelenítése ismételten a pártus-szkíta három dimenziós ábrázolásának és az átfedéses technika alkalmazásának köszönhető, amely a szaszanida művészetet is inspirálta. A hármas halom jel már 5000 évvel ezelőtt országot, távoli, hegyes anyaországot (?) jelentett a suméreknél és más, idegen országot az egyiptomiaknál, a kínai írásban pedig, nem különösebb meglepetésként, hegyet, hegyvidéket jelentett.

 

A rész. 1-7. A pelikán kijött a fénylő nádasból. Kijött a fénylő nádasból. A bölcs pelikán eltöltött egy napot az ég magasában. A pelikán felkiáltott az égben: éneke édes volt és hangja kellemes. úrnőm .... pelikánját(?) szépséggel. Az úrnő, Nanše anya, ...... pelikánját szépséggel. ... Úrnő, Nanše anya, édes magasztalni téged! (Nanse és a madarak. Fordította: Ninahakuddu)

"A politeizmus dicsőíti a formát, a szépséget; életet ad a művészetnek, a szabadgondolkodásnak, a toleranciának." (Alain de Benoist: Zarathustra nyomában. Európa Authentica. Ford.: Gazdag István)

 

A magyarok Mária-tisztelete egy igen ősi pogány Boldogasszony-mítoszból és a keresztény Mária-kultuszból alakult ki. Ősi istenasszonyunk nem más, mint az ókori kultúrákban különböző neveken ismert  (Isis, Artemis, Anahita, Kybele, stb.), antropomorf, de anya princípiumú teremtő istenség, a Magna Mater analógiája. Az erős hagyományok miatt Boldogasszonyunk Szűz Máriává történő átalakulása csak fokozatosan jöhetett létre. Boldogasszonynak a néphitben 7 “leánya volt, ezért Máriát a nép ezek egyikeként Kisasszonynak nevezte (e kettős istenség “leány” tagjának külön névünnepe máig szeptember 8.), és csak Szent Gellért intése következtében vált Nagyasszonnyá. (Schmidt Irén: A magyarok és elődeik istenképe, találkozásuk a kereszténységgel a római térítés előtt. Remeteségek és szerzetesi közösségek a Pálos rend megalakulása előtt Magyarországon.  Ősi Gyökér tanulmánya. 2011)

 

Kinézek az évszázados Fabricius-ház ablakán. Meghitt zártságában talán teljesen egyedül álló és kétségkívül Európa egyik legszebb régi tere ez a gyönyörűszép Szentháromság-tér. Ezen a téren, ahol örökké e nagymultú város szíve dobogott, úgy ránk néz a mult!... Mátyás király hatalmas árnyéka még ma is odavetődik a Stornó-házra, Lackner Kristóf egyedül álló és kétségkívül Európa egyik legszebb régi tere ez a gyönyörűszép Szentháromság, Sopron legnagyobb polgármesterének szelleme pedig itt hajol ki a "Fiat voluntas tua" feliratú Generális-ház ablakán. A jó öreg Gambrinus rokokó-erkélye, vagy ez a csodás lendületű barokk-Szenháromságszobor, de különben is minden, minden szeglet megállít egy-egy percre. Itt szinte minden kődarabnak tudott története van! (Missuray-Krug Lajos: A Fabricius ház meséi. 1936)

 

A tény, hogy a hunoknak és a magyaroknak a kereszténységre való térítése csak súlyos harcok árán mehetettvégbe, azt jelzi, hogy ezt megelőzően egységes vallási és eszmerendszerük volt. Középkori táltosperek anyagában olvashatunk magaslatokon áldozásról, pilisezésről, Péter-gyűrűs beavatásról a Tiszában, tűz átugrásáról. Az utolsó nagy pogány lázadás idején Vata fia Javas sok varázslót, javasasszonyt és jóst gyűjtött maga köré, akik varázsigékkel szoktak gyógyítani. De még a XIII. század második felében is forrongott az ország, eredeti papjainak és vallásának elvesztése miatt. Szent László dekrétuma törvénysértőnek mondja azt, aki pogány szokás szerint kutak mellett áldozik, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékot visz, külön erőt tulajdonítva nekik. Varázslókat és jósnőket azonban a XVII. század elején is máglyára küldtek Magyarországon. Sajátos összefüggés van a mágia mint gyakorlat és a máglya mint büntetés között. (Kiss Irén: A magyar nép és népnév eredete. 2008)

 

"Népünk között van a legtöbb látó" -- írja Magyar Adorján az Ősműveltség című könyvében. A római keresztény vallásra való áttérés idején táltosainkat legyilkolták, megnyomorították, működésüket betiltották, a gyógyító növényeket és eljárásokat tartalmazó rovásírásos botjaikat elégették, hihetetlen kárt okozva ezzel az emberiségnek. Olyan betegségeket gyógyítottak, amelyekre a legjobban felszerelt kutatócsoportok sem találtak manapság orvosságot, pl. rák, veszettség (Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció, Gede testvérek 1999). Napjainkban sem kapta még vissza sem a rovásírás, sem a természetgyógyászat, ősműveltségünk e két fontos összetevője a neki járó rangot. (Friedrich Klára: A rovásírás feltételezett jelképrendszere. Magyar-Őserő. 2011)

 

A nyakas magyarok a láthatatlan, a természet dolgaiba rejtezett Isten tiszteletére hegyek, kősziklák tetején, tisztásokon gyűltek össze, ott hol az Atyaistenhez közelebb érezték magukat. Az erőszakos kereszténytérítés után, évszázadokig titokban hódoltak az ősi szokásoknak.  Jól látta Madách Imre: „Hitünk külföldi növény, mely népünk regényes gyermekkorával nincs összefűzve”. Voltak „olyan megtévelyedettek, akik a halottaikat nem a templom mellé, a cinterembe temették, hanem „ligetekbe és berkekbe, hogy a temetés után ott lakomázzanak és énekeljenek.” Azért van Magyarországban annyi Ördögszikla, Bolondhegy, sőt Ördögszántotta hegy is van, mert a XI. századi nyugati papok, hogy a nép előtt utálatossá tegyék, keményen kiprédikálták a korábbi szent helyeket. Népünktől a bálványimádás távol állt. Isten festett, faragott képét a tiszteleti helyeken soha nem ábrázolták. Senki nem tudja, hogyan nézhet ki, ám mindenben és mindenütt jelen van. Templomokra sem volt szüksége. A régi magyaroknak nem is voltak templomaik. Sőt amikor I. István, Aba Sámuel, Péter, I. András és I. László király korában a nyugati kereszténység erőszakos terjesztésének ellenhatásaként a régi vallásukra igyekeztek visszatérni, elsőként a templomokat rontották le, a püspököket és a papokat pusztították el. A keresztyén vallást Péter király térítőinek kegyetlenkedésén túl azért vették be oly nehezen, mert a kereszt, a Boldogságos Szűz Mária, a megholt szentek képei előtti „tisztelgés” kívántatott meg tőlük. Endlicher, Stephanus Ladislaus: Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana, Ladislai Regis Decretum, Scheitlin & Zollikofer, Sangalli, 1849., I. 329.p. (Marton Veronika: Hol vannak a magyar táltosok? 2012)

 

Michelangelo Naddeo olasz kutató megállapítása szerint; „A magyarok művészete csak akkor lett figurális, amikor áttértek a kereszténységre, istenábrázolásaik is csak ekkortól lettek emberszerűek.” Mit takarhat ez a kijelentés? Nem mást, minthogy a magyarok Istene közel sem egy jóságos, vagy bosszúálló, öreg Atyaisten volt, tehát Jahvét csak ránk erőltették. Az elleneink által favorizált animista szellemhit, a pogányság valamikori meglétének pedig ékes cáfolata az ősi isten szavunk továbbélése. Ugyanis, nehéz lenne feltételezni a fegyveres túlerővel érkező hittérítőkről akkora vallási toleranciát, hogy fű, fa, virág, netalán egy medve szellem nevével dicsőíthettük volna a kereszténység Istenét. Akkor milyen lehetett a magyarok Istene? A fentebb említett olasz kutatótól sem kapunk rá feleletet, csupán annyit állapít meg, hogy a különböző ránk maradt népművészeti alkotásokban szereplő, jellegzetesen magyar tulipánmotívum valószínűleg egy szülő Istenanyát ábrázol. Ez is valami, hiszen a magyarok hiedelemvilágában valóban kirajzolódik valamifajta Istenanya, Földanya tisztelet. (...) Nem feledtük el, csak a kereszténység és az ősvallás közötti hasonlóságok fokozatos sulykolásával érték el az új hit képviselői, hogy az Istenanyából földi származású Szűz Mária, míg a három természetű Egyistenből, az Íz-Ten-Anyából a kereszténység Szentháromsága váljék. Pedig sokáig suttogták eleink, „három az igaz Isten, három a magyar igazság, három a magyarok Istene”, vagy ahogyan az erdélyi emlékezők énekelgették: „Verje meg a három Isten Görgeyt, mér’ rakta le az magyarok fegyverit…”, „Térdig vagyok vason, könyökig a vérbe. Verje meg a három Isten, a ki rám vetette” (B. Kántor János:  Hová lettél Magyarok Istene?)

 

To our ancestors in the deep past, that attention to nature was, well, natural. They made the evolutionary leap into human consciousness through close observation, among other things, of what heavenly bodies do in the sky. In a cosmos over which they had no control, paying attention to patterns of heat and cold, light and dark, rain and drought was a matter of survival. The invention of agriculture depended on awareness of seasons, so that times of planting and harvesting, herding and grazing, could be depended upon. Movements of the sun and moon were seen to have both influences on, and counterparts in, individual human experience -- from mood swings to menstruation to aging. Astrology opened into astronomy, calculation into mathematics, scrutiny into science. Definitions of the calendar were essential to culture. The solstice was a marker of all this. (James Carroll: A Solstice Approaches, Unnoticed. The Boston Globe. June 20, 2011)

 

*

A lovaskultúrák az égbolt misztikus jelentéséhez kötötték az istenfogalmukat, és nem követték az ókori egyiptomiak, indiaiak, kínaiak, görögök példáját az Isten emberi tulajdonságokkal való megszemélyesítésében. Az istenfogalom tudatalatti, szimbolikus megjelenítését talán a legszebben egy ősrégi táltosének fejezi ki:
"Kerek az Ég Sátra / Ráborul a tájra / Nagy Kékség / Végtelenség / Istenség."
A közép-ázsiai lovaskultúrák jelképes értékrendszerében az "Ég Sátrában" maga az Ég Ura lakott, amelyben helyet foglalt jobb oldalán a Nap, bal oldalán a Hold.  (Cey-Bert Róbet Gyula: A magyar ősvallás)

*  *

Részlet egy olvasói hozzászólásból: Egyetlen mondathoz fűzök megjegyzést, amivel így nem értek egyet: "Hiszen történelmi tanulmányainkból is tudjuk, nincs más lehetőség, egy út viheti csak előre a magyarságot ez pedig nem más, mint István király útja s a kereszténység." Ez a magyarázat így egy döntés következményeit követően alakult helyzet visszamenőleges értékelése. Pont azt a bizonyos "magyar egységet" bomlasztotta fel az erőszakosan térítő, német-talján (?) expanziót tudati, eszmei síkon támogató nyugati kereszténység felvétele. Nem csak az történelmietlen "mi lett volna ha" értékelés, ha régi magyar mivolthoz ragaszkodó Koppány-vonal esetleges érvényesülésétől pozitívabb későbbi történelmet feltételeznénk, hanem az is, ha a "nyugati kereszténység" felvételét a "magyarság megmaradásának" egyedüli lehetséges változataként értékeljük. Nem szabad megfeledkezni a régi alapigazságról, hogy "a történelmet mindig a győztesek írják". Annak a korszaknak az egyértelmű "győztese" a nyugati kereszténység volt, amelyik még a tömegesen elterjedt korábbi írásbeliséget is kiirtotta, és az írásbeliséget, mindennek az írásos rögzítését az egyházi felügyelet álló kolostorokba zárta.

 

Egy X. századi germán krónika, mely a 955. évi augsburgi csatáról szól, a magyarokat egyszer "unger" és ötször "parthus' néven nevezi meg. I. Endre király, miután 1046-ban a pogány magyarok utolsó lázadását leverte, olyan tiltó rendelkezéseket is kiadott, mely így szólt: "Ne imádjuk erős parthuszok szent jeleseit". (Zsuffa Sándor: A magyarországi szumír probléma állása különböző korokban. A Magyar Adorján Baráti Kör kézirat gyanánt közreadott kiadása [Budapest 1996] alapján.)

 

Az elsőként 1067-ben említett névalak a szomszédos Tiszakeszi község területén egykor működött, a középkorban teljesen elenyészett százdi Szent Benedek-rendi kolostor levéltárában maradt fenn írásban. Péter comes (ispán, vélhetően Aba Sámuel király fia) alapította kegyeletből a klastromot, amelynek birtokai közé tartozott – többek közt – Levelek is. A rendkívüli pápai adó behajtójának dézsmát fizetett 1332-ben az önálló plébániája. (…)  Éppen tíz éve, 2007 nyarán látogattuk meg először a Nyírbátor és Nyírmeggyes között fekvő, háromezres lélekszámú Hodászt. A helynév etimológiai eredete: hódász, azaz hódvadász. Az 1332–1336 között készült pápai tizedjegyzék szerint a Szent Imre herceg tiszteletére felszentelt templom szolgálta az Urat a faluban. (Ludwig Emil: Rejőzködő Magyarország. 2017)

 

 

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenkor rovatban.)  Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez, írjon Hannának: Editor@EmpiriaMagazin.com

 This material may not be published, broadcast, rewritten or otherwise distributed, except by linking to this site and the author of the web-site.

 

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenkor rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára