EMPIRIA Magazin XIII. évfolyam Kuliffay Hanna írásai

 

Kommentárok, elemzések, lapszemlék - 2015

© Kuliffay Hanna.  Minden jog fenntartva.

 

5. írás

 

A MILYEN MESSZE VAN A MESSZE? és más mesék őszi megjelenésekor azok az Olvasóim, akik csak budapesti lapokból, újságokból, vagy az EMPIRIA Magazin révén ismernek, többen is csodálkoztak rajta, hogy meséket is írok: hogy a csudába férnek meg egyazon frufru mögött a boncolókéses politikai elemzések és társadalomkritikák egy Marci nevű kiváncsi, talpraesett, "free spirited" kis aranyhörcsög alkalmi kalandozásaival?

 

A válasz erre elég szokványos: a gyerekeimnek nemcsak rengeteget olvastam, de gyakran és élvezettel meséltem is -- csak "úgy, a számból", ahogy egyikük a 'fejből mesélés' kifejezést még nem ismerve próbált kérlelni lámpaoltás után: Mama, most még mesélj egy kicsit a szádból. A  kislányaim ihlette Zizi és Zsazsa-mesék közül az ő kedvenceik kerültek írógépbe a lustácska, gyakran civakodó, de találékony kis mosómedvékről. Néhány közülük megjelent a Nők Lapja Gyerekeknek rovatában, Szávay Edit grafikusművész pillanatfelvételnek is beillő tündéri rajzai kíséretében.

 

Később a Magyar Ház Kiadónál ezeket a meséket egybeszerkesztették egy mutatós, keménykötésű, nagyalakú könyvbe a bátor nyúlfiról, Bajuszkáról, testvéreiről és közös barátaikról szóló történetecskékkel -- nem volt nagy ötlet --, és így jelent meg  AZ ALMATOLVAJ és más mesék összefoglaló címmel az első kiadás a 2000-es téli könyvvásárra. Sebestyén Diána bűbájos, életszerűségükben megkapó grafikái révén belecsöppenhetünk egy otthont adó erdő régi és új lakóinak mozgalmas mindennapjaiba --  testvéri összefogás és civakodások, baráti egyetértés és alkalmi vetélkedések kellős közepébe.

 

 

 "Szaladj, Zizi, mert kifut a tej!" "Fussál te is, Zsazsa, mert a róka ellopja a csirkét!"

Szávay Edit rajza a Nők Lapjában

 

 

Az ALMATOLVAJ már a könnyen azonosulható és átélhető, valóságalapú 'gyermekirodalmi újhullám' iránt fellendülő érdeklődésnek köszönhetően került a gyerekszobákon kívül számos közkönyvtár és iskolakönyvtár polcára.  Az egyre népszerűbb újhullám elvárásainak felelt meg például az erdei iskolában futótűzként terjedő pletykáról szóló mese az újonnan érkezett lakókról (A furcsaság ragadós), vagy amelyik egy nyúlfi, Répácska eredeti ötlete alapján szolgál gyakorlati tanáccsal, hogyan fogadjon örökbe nagypapát, aki rohamosan táguló világunkban nélkülözni kényszerül ezt a fontos érzelmi kapcsolatot. (Nagypapa kerestetik)

 

Akik a klasszikus mesék közé szívesen iktatnak be, vagy -- le is alig merem írni -- szívesen helyettesítik őket a családi és közösségi élet korai kapcsolataiba pillantó kortárs mesékkel --, azok az alábbi könyvtárak jóvoltából megismerkedhetnek Ugrabugra,  Talpinkó, Barackvirág, Vakkantó Vendel, Bundaházi Kelemen, a gonoszkodó Görény Gerzson  és a többiek mozgalmas, néha izgalmas mindennapjaival. (Régi tréfa, Bátor Bajuszka)

 

 

Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (Budapest) 5 pld

Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár - (DEENK Arts and Sciences Library)

Országos Széchenyi Könyvtár 5 pld

EUROPASCHUL Osztrák-magyar Európaiskola könyvtára 5 pld

Debreceni Városi Könyvtár

Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár (Nyiregyháza) 6 pld

Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Szeged)

Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár (Eger) 2 pld

Békés Megyei Tudásház és Könyvtár (Békéscsaba) 2 pld

Tudásközpont Gyermekkönyvtár (Pécs) 2 pld

BOSKOLA-Bartók Béla Bostoni Magyar Iskola Kincskereső Könyvtár

Berzsenyi Dániel Könyvtár (Szombathely)

MVK Nyitnikék Gyermekkönyvtár (Pécs)

Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (Zalaegerszeg)

Illyés Gyula Megyei Könyvtár (Szekszárd) 2 pld

Takács Gyula Megyei és Városi Könyvtár (Kaposvár) 2 pld

Vörösmarty Mihály Megyei és Városi Könyvtár (Székesfehérvár) 3 pld

Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár Pinokkió Gyermekkönyvtár (Pécs)

Madách Imre Városi Könyvtár (Balassagyarmat)

József Attila Megyei és Városi Könyvtár (Tatabánya)

Halis István Városi Könyvtár (Nagykanizsa)

Katona József Könyvtár -- Bács Tudástár (Kecskemét) 2 pld

Bajai Városi Könyvtár és Művelődési Központ

Bácsalmás Városi Könyvtár

József Attila Városi Tagkönyvtár (Zalaegerszeg)

Tiszakécske Városi Könyvtár

Eötvös Károly Megyei Könyvtár (Veszprém)

MVK Csipkefa Gyermekönyvtár (Pécs)

Géderlak Községi Könyvtár

Martincsevics Károly Városi Könyvtár (Csorna)

OPKM - Olvasás Portál<Gyermek és Ifjúsági irodalom (Adatbázis 480.707)

Illyés Gyula Megyei Könyvtár (Tolna megye) 2 pld

Csorba Győző Könyvtár (Pécs) 3 pld

Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtár (Debrecen) 2 pld

Méliusz Juhász Péter Fiókkönyvtárak (Debrecen) 3 pld

Pest Megyei Könyvtár (Szentendre)

Patrona Hungariae Gimnasium (Budapest)

Sinka István Községi Könyvtár (Csömör)

Községi Könyvtár (Homokszentgyörgy)

Varga Domokos ÁMK Tinódi L.S. Könyvtára (Kunszentmiklós)

Lőrinci Városi Könyvtár (Lőrinc)

Tabi Városi Könyvtár (Tab)

Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára (Budapest)

Városi Könyvtár (Zsámbék)

Faluház és Községi Könyvtár (Bordány)

Kresznerics Ferenc Városi Könyvtár (Celldömölk)

Városi Könyvtár (Pécs)

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ (Baja)

Csongrád Megyei Fiók Könyvtár (Bordány)

Keller Lajos Városi Könyvtár (Mindszent)

Városi Könyvtár (Nyírbátor)

Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár (Celldömölk)

Ady Endre Könyvtár (Hatvan)

Katona József Bács-Kiskun Megyei Könyvtár 2 pld

Jókai Mór Városi Könyvtár  (Pápa)

Pannónia Kultúrális Központ és Könyvtár (Balatonalmádi)

Madarász József Városi Könyvtár (Sárbogárd)

Déryné Művelődési Központ és Könyvtár (Törtel)

Skarica Máté Városi Könyvtár (Ráckeve)

Bocskai István Általános Iskola Könyvtára (Budapest XI.)

József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény (Komló)

Városi Könyvtár (Siklós)

Büki Művelődési és Sportközpont Könyvtára (Bük)

Egressy Béni Városi Könyvtár (Kazincbarcika)

Ipolyi Arnold Városi Könyvtár, Kulturális Központ (Törökszentmiklós)

Kölcsei Ferenc Városi Könyvtár (Dunakeszi) 2 pld

Pákolitz István Városi Könyvtár (Paks) 2 pld

Arany János Városi Könyvtár Kisújszállás

Bartó Béla Művelődési Központ és Könyvtár (Sarkad)

Martonosi Pál Városi Könyvtár (Kiskunhalas)

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr)

Nagy Károly Városi Könyvtár (Bicske)

Városi Könyvtár (Lenti)

Városi Könyvtár (Tiszafüred)

Városi Könyvtár és Művelődési  Központ (Jászapáti)

Petőfi  Sándor Városi Könyvtár ( Kiskőrős)

Nagy Gáspár Városi Könyvtár (Budakeszi)

Mohácsi Jenő Városi Könyvtár (Mohács)

 

Az Európai Könyvtár, The European Library, és az OCLC WorldCat is jegyzi Az ALMATOLVAJ és más meséket, amely megrendelhető  többek között a  következő internetes portálokról: bookline.hu, libri.hu; shopline.eu, valamint a Magyar Menedék Könyvesházból és a Püski Kiadó és Könyvesházból.

A Könyvtári Intézet könyvismertetője

 

Csupa kedves, hétköznapi történet, szám szerint tíz sorakozik Kuliffay Hanna meséskönyvében az iskolába kívánkozó évvesztes Bajuszkáról, másodikos bátyjáról és negyedikes nővéréről, új szomszédaikról, régi ismerőseikről és barátaikról, valamint a találékony, de lusta ikrekről, Ziziről és Zsazsáról. A mesékben csupán az a különleges, hogy szereplői állatok: a nyúlcsalád tagjai, a mosómedve lányok és az erdő más állatai. Az első történetben például éppen a legfiatalabb nyúlfinak sikerül lelepleznie a farkas mesterkedését, és megakadályozni, hogy testvérei az ordas lakomájává váljanak (Bátor Bajuszka). Nemcsak az emberek társadalmában, de az állatvilágban is gyanakvás fogadja a messziről jött új szomszédokat, ám hamarosan kiderül, hogy nincs mitől tartani, mert a jövevények nagyszerűek (A furcsaság ragadós; Lenne kedved horgászni?). A cseresznyetolvaj "leleplezése" közben pedig csupán társukra, a cseresznyefára kötött hintán alvó, irigy Ugrabugrára bukkannak a gyerekek. Önfeledt szórakozást, jól sikerült jelmezes játékot beszél el a címadó mese, a mosómedve ikerpár végtelen lustaságáról, mihaszna szórakozásáról és folytonos civódásairól pedig több történet is szól (Régi tréfa; A dicsekvő szitakötőlány), kezük alatt a nagymosás pedig éppen úgy nem akar elkészülni, mint a vendégváró vacsora (Nyári zivatar; Mazsolás tejberizs). -- Az 5-7 éves gyerekeknek ajánlott meséket Sebestyén Diána kedvesen eredeti fekete-fehér rajzai illusztrálják.

 

4. írás

 

Mikor a Nyugat legelvetemültebb tömeggyilkos politikusai hatalmi pozícójukból kikerülnek, azért nem tartanak utólagos felelősségre vonástól, kemény kritikától vagy bármi nyilvános megszégyenítéstől, mert a sajtó cinkosan hallgat viselt dolgaikról, az érdektelen, részvétlen emberek pedig gyorsan felejtenek. Ezek biztos tudatában nyilatkozta Donald Rumsfeld, George W. Bush első védelmi minisztere, a rezsímdöntésre alapozott iraki külpolitika egyik vezéralakja idén júniusban a Times of Lodonnak, ő bizony soha nem volt híve a Bush--Cheney--Rice-féle demokrácia-terjesztő háborúnak. Sőt! Afféle bölcs látnokként rögtön felismerte a fennen hangoztatott terv lehetetlenségét.

 

"Én nem vagyok azok egyike, aki azt hiszi, hogy a mi sajátos demokráciánk megfelelő model más országoknak is történelmük bármely pillanatában",  nyilatkozta Rumsfeld. "Az az ötlet (annak idején), hogy demokráciát tudunk teremteni Irakban, számomra minden realitást nélkülözött. Nyugtalanított, mikor először hallottam beszélni róla."

 

Ami ebben az állításban különösen felháborító, hogy ha ez az ellenérzés annak idején ténylegesen aggasztotta (volna) Rumsfeldet, akkor neki humanitárius kötelessége lett volna nyilvánosan szembefordulni a hivatalos állásponttal, hiszen tudta, hogy a legkorszerűbb 'sokk és megfélemlítés' haditechnikát alkalmazó intervenció és a hosszú távú megszállás másfél millió iraki áldozatot is követelhet.  Kötelessége lett volna a hazai és külföldi ellenállást is kiváltó terv magas szintű megvitatását, illetve a kongresszus jóváhagyását követelni. Sikertelen próbálkozások esetében akár le is kellett volna mondania. Rumsfeld azonban nem tett ilyen lépéseket.

 

Állítólagos kételyei és nyugtalansága ellenére szó nélkül hagyta, mikor főnöke egy 2003 februárjában tartott beszédében azt mondta: "Az iraki nemzet -- büszke örökségével, mérhetetlen természeti kincseivel és szakképzett, művelt népességével -- teljes mértékben képes arra, hogy a demokrácia felé induljon és szabadon éljen." Szintén csendben lapított, mikor Bush 2004 májusában még mindig azt a délibábos képtelenséget hangoztatta, hogy az iraki demokrácia sikerének biztosítékai vannak --  úgymint a koalíció ereje, a közös elkötelezettség szilárdsága és az iraki nép szabadság utáni vágya.

 

Mikor az iraki inváziót követően Bagdadban az amerikai haditudósítók és jól értesült követségi és külképviseleti alkalmazottak aggódni kezdtek a civil ellenállás mértéke,  a "felszabadítók" elleni öngyilkos merényletek száma és a kontrollálhatatlannak tűnő káosz és pusztítás miatt, Rumsfeld, aki villámlátogatáson volt a Zöld Zónában, a maga öntelt, tudálékoskodó módján kioktatta őket. Szerinte egészen egyszerűen a szabadság már csak ilyen kaotikus dolog, mikor is a felszabadult emberek szabadon csinálhatnak rossz dolgokat és követhetnek el hibákat, sőt bűntényeket is. Aztán leplezetlen cinizmussal még hozzátette, "Ugyanakkor viszont szabaddá vált életüket élve csodás dolgokat is produkálhatnak, és ez fog itt bekövetkezni." 

 

Mi másra utalt volna ezzel mint éppen az egyik neokonzervatív jelszó,  "peace through strength", vagyis az erő(szak) révén elért béke gyakorlati igazolásaként megvalósuló amerikai demokrácia várható sikereire? Ezzel a fényes gazdasági és politikai  jövőt ígérő közámítással  Rumsfeld még csak nem is volt egyedül. Íme néhány visszaidézés a mai napig is hangoskodó és befolyásos politikusok közül: a kripto-neokon Madeleine Albright korabeli véleménye szerint "az invázió révén az Egyesült Államok erkölcsi felelősséget vállalt Irak megsegítésére, hogy békéssé és méltányosan demokratikussá tudjon válni." A Hillary Clinton által nemegyszer nyilvánosan felmagasztalt John McCain republikánus szenátor kínosan ostoba jóslata szerint az amerikaiak felszabadítóként lesznek üdvözölve Irakban és a (véren szerzett) demokrácia (magától) el fog terjedni az egész Közép-Keleten.(*1) A 2002-ben alakult Irak Felszabadító Bizottság (mert ilyen is volt) veszélyesen rámenős neokonzervatív elnöke, Bruce Jackson pedig azt hangoztatta, Irak lefegyverzésével még nincs befejzeve a küldetés: "A továbbiakban azon kell munkálkodni, hogy visszaadjuk az iraki népnek a szabadságjogot az alapvető demokratikus döntések hozatalára."(*2)

 

Condoleezza Rice ennél tovább lépett, mikor a Bush--Cheney-kormányprogram egész Közel-Keletet pozitívan befolyásoló lépésének nyilvánította az iraki rezsímcserét. Mint mondta, "az iraki háború azzal a céllal lett indítva, hogy segítse a közel-keleti népeket társadalmuk transzformálásában". Ezt a hozzá hasonló megjátszós széplelkek 'humanitárius intervencióként', vagy 'oltalmazó felelősségtudatként' ('responsibility to protect') próbálják a világközösséggel elfogadtatni. A hamukák persze nem szépítenek rajta, és kimagyarázni sem lehet, hogy a túlélő irakiak végül is egy egységes, független ország modern, szekuláris 'diktatúrájából' bele lettek bombázva egy részekre szabdalt, etnikailag és vallásilag mesterségesen összeugratott, katonailag megszállt, nincstelen  'demokráciába'.

 

Ezt a Washingtonban rendkívüli bravúrnak elkönyvelt rezsímváltást és ezt követően a beharangozott társadalmi transzformáció azonnali kezdetét akarta Bush a világgal 'új nemzetközi normaként' elfogadtatni, mikor 2003. május elsején a USS Abraham Lincoln repülőgéphordozó anyahajó fedélzetéről kihírdette: Küldetés teljesítve!  Értsen belőle mindenki, akinek világközpontilag szánva lett.

 

*1 A demokrácia-terjesztésnek álcázott rezsímváltó háborúnak még a magyar értelmiség köreiben is akadtak lelkes hívei. Jeszenszky Géza például 2013. április 10-én írott közleményben üdvözölte a "győzelem napját", melyen szerinte a felszabadított irakiak boldogan lobogtatták az amerikai zászlót és csókolgatták az amerikai és angol katonákat. A Bush--Cheny-féle  intervenciós törekvések híveként a történész, politikus és Washingtonban is szolgáló diplomata felhőtlen optimizmussal közölte, hogy a "veszedelmes félőrült" iraki elnöktől szabadulva "esély adódott a Nyugat számára egy új arab politikára, a Közel-Kelet problémáinak rendezésére". (Természetesen a legkorszerűbb angol, amerikai és izraeli nehézfegyverekkel felszerelt légi bázisok meghatároztlan időre szóló felügyelete alatt.)

*2 The evidence from the Iraq war suggests the CIA is actually far more prudent and less gung-ho than Washington’s neo-conservatives. According to this theory, Jackson could be seen as a crucial link between the neo-conservatives, the US arms trade and eastern Europe. He helps get eastern European states into Nato, which helps his former employer sell billions of dollars-worth of arms. It also helps get these states to support his neo-conservative friends such as Wolfowitz in their bold plans for US imperial expansion.

 

Addenda

A hatalmi és erőfölényre alapozott iraki rezsímváltást követő 'demokrácia-terjesztés' közismert washingtoni hívei és a Clinton-elnökség idejébe visszavezethető döntő mozzanatai:

 

"And democracy will succeed in Iraq because our coalition is strong, because our resolve is firm, and because the people of Iraq desire and deserve to live in freedom." (President Bush's Radio Address on Iraq May 1, 2004) [Kuliffay kiemelés]  

 

"Senator McCain was one of Washington's biggest supporters for war. I warned that the invasion of a country posing no imminent threat would fan the flames of extremism, and distract us from the fight against al Qaeda and the Taliban; Senator McCain claimed that we would be greeted as liberators, and that democracy would spread across the Middle East. Those were the judgments we made on the most important strategic question since the end of the Cold War.” (Senator Barack Obama) [Kuliffay kiemelés]

 

"We have great respect for the people of Iraq and for all Arab peoples – respect for their culture and for their history and for the contribution they can make to the world. We believe that democracy will allow these gifts to flourish." (President Bush reaffirms commitments in Iraq. The Pentagon, Arlington, Virginia. May 10, 2004) [Kuliffay kiemelés]

 

We look forward to the liberation of our own country and others from the threat of Saddam's weapons of mass destruction, and to the liberation of the Iraqi people from a brutal and sadistic tyrant. A time will come to scrutinize our government's management of the war's aftermath, its equivocations on democracy in Iraq, its inadequate defense budget, and much else. But for now, at this moment of historic opportunity and national resolve, we simply pray for the president, his advisers, and our brave men and women in uniform. (William Kristol: The Imminent War.  The Weekly Standard editorial. March 17, 2003) [Kuliffay kiemelés]

... the battle of Iraq has been an important victory in the broader war in which we are engaged, a war against terror, against weapons proliferation, and for a new Middle East. (Robert Kagan and  William Kristol: The Right War for the Right Reasons. The Weekly Standard. February 23, 2004) [Kuliffay kiemelés]

"The future of Iraq, will affect the way in which the Middle East and the Arab world in particular evolve in the next decade and beyond. Those peoples were engaged in a struggle between two broad visions of the future. One vision was of political pluralism and economic openness.  One vision was of political pluralism and economic openness. The other vision fed on discontent and fear; it stood for violent opposition to liberalizing forces."  (Former Clinton adviser, and John Kerry campaign advisor Sandy Berger. 1998) [Kuliffay kiemelés]

 

In the early months of the administration, Bush officials began to contemplate some increased support for Iraqi opposition forces, pursuant to legislation passed overwhelmingly in 1998, which was supported by the Clinton administration. (The Iraq Liberation Act chronicled Saddam's use of chemical weapons and declared that Iraq "has persisted in a pattern of deception and concealment regarding the history of its weapons of mass destruction programs." It continued: "It should be the policy of the United States to support efforts to remove the regime headed by Saddam Hussein from power in Iraq and to promote the emergence of a democratic government to replace that regime." (Robert Kagan and  William Kristol: The Right War for the Right Reasons. The Weekly Standard. February 23, 2004) [Kuliffay kiemelés]

 

"The work of the Committee does not end with the disarmament of Iraq. We have to work to restore to the Iraqi people the freedom to make basic democratic choices. Freeing the Iraqi people and rebuilding the institutions of self-governance can only be accomplished with bi-partisan support and with the support and counsel of America's friends and allies in Europe and around the world." (Committee for the Liberation of Iraq Chairman Bruce Jackson) [Kuliffay kiemelés]

*

The Iraq Liberation Act declared that it was the Policy of the United States to support "regime change." The Act was passed 360-38 in the U.S. House of Representatives and by unanimous consent in the Senate. The law's stated purpose was: "to establish a program to support a transition to democracy in Iraq." [Kuliffay kiemelés]

 

Congress found: "It should be the policy of the United States to support efforts to remove the regime headed by Saddam Hussein from power in Iraq and to promote the emergence of a democratic government to replace that regime." (On December 16, 1998, President Bill Clinton mandated Operation Desert Fox, a major four-day bombing campaign on Iraqi targets.) [Kuliffay kiemelés]

 

The Iraq Liberation Act of 1998 is a United States Congressional statement of policy stating that "It should be the policy of the United States to support efforts to remove the regime headed by Saddam Hussein from power in Iraq..." It was signed into law by President Bill Clinton, and states that it is the policy of the United States to support democratic movements within Iraq. (Wikipedia) [Kuliffay kiemelés]

 

 

Az Új Világrendet kovácsoló erőszak-demokráciában kétkedés magányos hangja:

 

The U.S. armed forces enjoy a technological superiority like nothing the world has seen before; they are, in a real sense, not even fighting the same war as their opponents — or in the same century. No one argues much now about whether these (technologically superior) forces are capable of crushing even very serious opposition, and almost no one argues that Iraq offers serious opposition. Rather, the argument concerns whether the employment of this almost unfathomable power will be largely for good, leading to the liberation of a tyrannized people and the spread of freedom, or largely for bad, leading to imperialism and colonialism, with a consequent corruption of America's own values and freedoms. This question is real enough and more: probably the next hundred years hinges on the answer. (Michael Kelly: What Now? A letter from Kuwait City. Published posthumous in the Atlantic. May 1, 2003) [Kuliffay kiemelés]

 

 

 

3. írás

 

A német titkosszolgálat egyik februári közlése szerint a Kelet- és Nyugat-Ukrajna közti háborúskodásnak 50 ezer áldozata is lehet, ami majdnem tízszer annyi, mint amennyit Kijev hivatalosan hangoztat. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung azt írja, a hivatásos megfigyelők túl alacsonynak és abszolút hiteltelennek tartják az ukrán kormány veszteségadatait.

 

A leleplező jellegű cikk mintegy reakció volt Petro Porosenko elnök közlésére, amelyet az  51. Müncheni Biztonsági Konferencián elhangzott beszédében tett. Ebben ugyanis azt állította: "Az agresszortól (?) földjüket védő ukrán katonák elhalálozási száma jelenleg 1,432. Emberek ezrei, 5,638 személy lett meggyilkolva (2014) április óta, és a polgári áldozatok száma naponta növekszik."

 

Eltekintve a konferencia eredményes munkáját ellehetetlenítő hamis adatközléstől érdekes lenne tudni, vajon kire célzott Porosenko mint "agresszorra", akitől meg kell védeni  a földet? Mert mint (félig) ukrán állampolgár, elvben burkoltan célozhatott (volna) az amerikai külügyminisztériumra, ahol végül is kidolgozták és ahonnan irányították, pénzelték a törvényes kormány megbuktatása révén kialakult országos káoszt, az esztelen vérontást, az elszegényedett, de még működőképes ország teljes felbomlását. Vagy mondjuk célozhatott (volna) a NATO országokra, ahonnan, mint Magyarországról is, titkos fegyverszállítmányok érkeznek és külföldről pénzelt zsoldos csapatok, felderítő kommandók,  katonai szakértők és kiképzők, provokátorok, titkosügynökök hada avatkozik be a mesterségesen kiélezett konfrontációba.

 

Esetleg, mint  a népérdekek (a "föld"?) védelméért felelős államfő, agresszoroknak tekinthette (volna) a helyi oligarchák (mint a Svájcból visszatelepülő Kolomojszkij) mellet a külföldről beavatkozó oligarchákat is, vagy még inkább a Nuland-féle neokonzervatív (másodgenerációs szélsőbaloldali emigráns)  elszármazottakat, akik az egypólusú Új Világrend érdekében idegen vagy kettős állampolgárságú egyéneket tuszkolnak be miniszteri pozíciókba(*1), diplomáciába, kormányszintű tanácsadói hivatalokba, neveznek ki pártok, pénzintézetek, olaj- és gázérdekek, privatizációs intézmények élére...

 

Vagy a neves csokigyáros csak szajkózza az atlantista országok médiaprostijai, vagy a McCain és Palin IQ-szintű nyugati politikusok ujjal Moszkvára mutogató rágalmi retorikáját, mivel valamiért biztosra veszi, hogy senkinek, még a tekintélyes müncheni konferencia küldötteinek sem jut eszébe, hogy az áldozatok száma nem növekedne naponta tovább, ha a Kievből irányított hadtestek teljesen visszavonulnának. Ez lenne ugyanis az egyetlen lehetőség a minszki egyezmény keretében politikai megoldást kereső tárgyalásokra. Az önállósodni kívánó szakadárok önkéntes paramilitáris alakulatai ugyanis nem tudnak hova hátrálni, nem tudnak kitérni a kijevi agresszió útjából, és a bekerített, folyamatosan bombázott lakosság sem tud hova menekülni, hogy legalább ideiglenes tűzszünet jöhessen létre.

 

*1 A pénzügyminiszter amerikai állampolgár, a gazdasági és fejlesztési miniszter Litvániából, az egészségügyi miniszter pedig Grúziából való... A Forbes izraeli kiadása szerint Izrael (és Ukrán) egyik leggazdagabbjaként nyilvántartott (Ukrajnában politikai meggondolásból anyja nevén ismert) Porosenko George Soros 'tanácsára' a bukott grúz elnököt, Mikhail Szaakasvilit (Saakashvili) akarta maga mellé venni főtanácsadónak, de mivel az Interpol állam- és közérdekellenes bűntények elkövetésért zaklatta Európában, ezért bevált kapcsolatai révén egy időre áttelepedett az USA-ba, ahol jól jövedelmező kiemelt pozíciót kreáltak számára a Tufts egyetem Fletcher tanszékén. Ennek a kinevezésnek az sem emelt gátat, hogy az utólagos nemzetközi megítélés szerint Szaakasvili Oszétia elleni háborúja jogtalan és indokolatlan volt, a New York Times cikkírói szerint pedig egyenesen "katasztrofális", mivel a (provokatív) támadás visszafelé sült el.

 

Addenda

 

"In addition to the spy drones, Israel has also been supplying Georgia with infantry weapons and electronics for artillery systems, and has helped upgrade Soviet-designed Su-25 ground attack jets assembled in Georgia, according to Koba Liklikadze, an independent military expert in Tbilisi. Former Israeli generals also serve as advisers to the Georgian military." (Israeli Ha'aretz)

 

Mr. Saakashvili, who has compared Russia’s incursion into Georgia to the Nazi annexations in Europe in 1938 and the Soviet suppression of Prague in 1968, faces domestic unease with his leadership and skepticism about his judgment from Western governments. Neither Georgia nor its Western allies have as yet provided conclusive evidence that Russia was invading the country or that the situation for Georgians in the Ossetian zone was so dire that a large-scale military attack was necessary, as Mr. Saakashvili insists. The brief war was a disaster for Georgia. The attack backfired. (C. J.Chivers and Ellen Barry: Georgia Claims on Russia War Called Into Question. The New York Times. November 6, 2008)

 

A nemzetközi hírügynökségek hónapok óta szolgaian szajkózzák a nehézfegyveres ukrán támadások áldozatainak Kijev által meghamisított számát: The United Nations believes the more than year-long conflict has claimed at least 6,250 lives and driven more than a million people from their homes. (AFP. May 20, 2015) Arról az 1-1,5 millió kelet-ukrajnairól pedig, akik otthonukat, munkájukat, minden tulajdonukat hátrahagyva pusztán csak az életüket mentve Oroszországba menekültek, egyetlen szó sem olvasható a nyugati médiában.

 

A német Kereszténydemokrata Unió tagja, Willy Wimmer azt állítja, hogy 2014-ben nem forradalom, hanem a Nyugat által szervezett puccs történt Ukrajnában. A CDU tagja jelenleg a Krím-félszigeten tartózkodik egy közös német-osztrák üzleti delegáció tagjaként, és személyesen találkozott a krími vezetővel, Szergej Akszjonovval. Látogatása során ismét kijelentette, hogy a 2014-es kijevi forradalmat a nyugati országok szervezték meg, és a forradalom előkészítéseként szinte korlátlan anyagi forrásokkal látták el a puccsistákat. A politikus szerint az Oroszország elleni szankciók sem helyénvalók, hiszen az ukrán válság kirobbantásért elsősorban a nyugati országok felelősek. Wimmer szerint a német sajtó hazugságokat terjeszt ezekről a találkozókról, és azt állítják, hogy Oroszország fizeti a nyugat-európai politikusok krími látogatásait. Elmondása szerint hazatérését követően számos interjút ad a német lapoknak, és megpróbálja tájékoztatni az embereket a valós helyzetről, akik a média hazugságai miatt azt hiszik, hogy a Krím-félsziget egy elnyomásban tartott, megszállt terület. (CDU-s politikus: a nyugati országok mozdították el az ukrán kormányt. 2017. április 26)

 

"This is an existential conflict. It is the kind of conflict that's going to drive our policy and our government for the next 20 or 30 or 40 years. We have to prevail and we have to have the stomach for the fight long term." (Vice President Dick Cheney. Fox News Sunday. [Response to the opposition against sending 21,500 more troops to Iraq] January 14, 2007)

 

 

2. írás

 

Az író, gyermek és ifjúsági író, műfordító, könyv- és lapszerkesztő Kuliffayné Beniczky Irma (1828-1902) korának tragikus sorsú nőalakja volt, akinek a hagyományosat meghaladó gondolatvilága és sok oldalú, több évtizedes munkássága némely elnagyolt említésnél több figyelmet érdemelne az irodalom- és sajtótörténet reform kortól a dualizmuskorabeli  nőírókat méltató fejezetében -- ha másért nem, hogy valamelyest ellensúlyozza Dr. Kéri Katalin Női lapok a 18-19. század Európájában (1997) című írásában róla elmarasztalóan írottakat:

 

A Magyar Háziasszony című lap főszerkesztője Beniczky Irma volt, aki sok művet írt a nők hivatásáról. Műveiben ugyanúgy, mint újságjában meglehetősen hagyományos nőképet írt le. A nő helye szerinte a családban, az otthonban van, és nagyon károsnak vélte a nők munkábaállását és tanulmányait. Ebben az újságban mindig arra intette a nőket, hogy a férfiak jó feleséget és háziasszonyt keresnek, és nem emancipált nőt. Az újságban többször is leírták, hogy a nő nem képes sok ismeretet megtanulni, ezért nem szabad hagyni, hogy tanuljon, mert megőrül.

 

Az őt elmarasztaló állításra -- főleg arra, hogy nagyon károsnak vélte a nők munkába állását és tanulmányait -- nincs konkrét utalás, és a "többször leírtakra" vonatkozóan sincs idézet vagy adat -- bár lábjegyzetekben mindezek helyet kaphattak volna.  Mivel furcsa módon rejtve marad a szellemileg túlterhelt nők megőrülése miatt aggódó férfiemberek kiléte, írásaik címe és publikálási időpontja is, így még könnyen fellelhető szövegkörnyezet sem szolgál az állítást bizonyító vagy éppen cáfoló információval. Az átlagolvasóban felmerülő lényeges kérdés tehát a levegőben lógva marad, vajon éppen abban a pár hónapban, 1882. november 5. és 1883. augusztus 5. között, tehát Beniczky főszerkesztősége alatt kerültek közlésre az említett  degradáló nézetek, vagy csak egy meggondolatlan szerkesztés boronálja össze a nevét -- több mint 130 évvel később -- dicstelen hímsovinisztákkal?

 

Elvben lehet úgy vélekedni, hogy a tanulmány végül is csak egy nemzetközi jellegű áttekintés a női lapok korai indulásáról, majd a rá való igény nemzetközi fellendüléséről részletekbe bonyolódás nélkül, ami már publikálási adatokat igényelt volna. Ha így nézzük is, még mindig érthetetlen és furcsa, miért hogy Beniczky Irma az egyetlen magyar nőíró és főszerkesztő, akit a szerző név szerint említ, mint az emancipációs haladás korabeli kerékkötőjét. 

 

Talán egyszer lesz majd valaki, aki rászánja a könyvtári és levéltári kutatási időt, hogy mélyre ásva és pszichésen a korba helyezkedve feltárja a XIX. századi nőírók korlátozott lehetőségeit és gyakran meg nem értett, sőt helytelenített ambícióit. Köztük néhányan, mint Beniczky Irma is, az abszolutizmus korában kezdtek magyar nyelven írni, és a dualizmus korában teljesedett ki pályájuk. Az írónő széleskörű társadalmi és munkaköri kapcsolatai, valamint hazai és külföldi utazásai során tapasztalhatta, hogy a férfiak főleg gondos családanyát, jó feleséget és háziasszonyt keresnek, nem pedig széleslátókörű, politizáló, művészi ambíciójú, önálló döntésjogú társat. (Ez volt egyébként európai viszonylatban is a hagyományos, a természetes-megszokott-elfogadott társadalmi norma, mégha idővel a nagyvárosokban lazult is valamelyest.) A helyzet felmérése és ismertetése azonban nem jelenti az elfogadását, pláne a helyeslését, ajánlását. Beniczky, valószínűleg saját tapasztalatain okulva próbálta figyelmeztetni a nagy reményű új generáció emancipálódó lányait, hogy a fokozódó urbanizáció és a velejáró újdonságok (nőirodalom felvirágzása, divatlapok megjelenése, testedzés népszerűsödése, női klubok, egyesületek alakulása) ellenére továbbra is olyan tradíciókkal és megrögzött kispolgári szemlélettel kerülhetnek szembe -- például hogy a nő helye kizárólag a döntéshozó férj oldalán, a családi tűzhely mellett van --, amelyek megszegése, de még a kritikája is súlyos és keserű következményekkel járhat, sőt tragikusan végződhet.

 

A fővárosi Képes Családi Lapok 1896 márciusi számában egy hosszabb írás jelent meg a már idős, arisztokrata származása ellenére egész életében kitartóan dolgozó-alkotó, három gyermeket is vállaló Beniczky Irmáról. A cikk kézzel írott eredetijét most éppen én őrzöm a háborúk, forradalmak, költözések és  kitelepítések révén megviselt családi mappák egyikében. Ebben olvasható többek között, hogy fiatal lányként bátyja, beniczei és micsinyei Beniczky Lajos,(*1) Zólyom vármegye akkori aljegyzője, majd alispánja révén megismerkedett a reformkori magyar szellemi elit hírességeivel -- (báró) Eötvös József, (báró) Jósika Horvát, (nemes) Kossuth Lajos, (gróf) Teleky László név szerint is említettek -- akiknek elvei, lelkes hazafisága és baráti társasága nagy hatással voltak bontakozó érzelemvilágára. A névtelen kézirat(*2) szerint:

 

... már ekkor megfogamzott lelkében azon eszme, melynek mindvégig kitartó harczosa volt: hogy a nőnek nem kell alárendelt helyet elfoglalnia a társadalomban, ha természetes tehetségei olyan kiképeztetést nyernek, mint a férfiúi, ha ismeretkörét kellőleg kitágítják, ő is a maga erejéből megteremtheti sorsát. 

 

Az említett két idézetet összevetve szinte úgy tűnik, mintha két Beniczky Irma élt volna abban a történelemformáló, rendkívüli időszakban... Két különböző egyéniség. Az egyik elmaradott, beletörődő, kortársnőit is visszatartó, a másik művelt, modern gondolkodású és akár önálló egzisztencia-teremtésre is bíztató. Én ugyan csak egyikükről, az utóbbiról tudok a már nyilvánosan publikáltaknál valamivel többet, és azt is csak egy megviselt mappa még feldolgozatlan  irathalmazának köszönhetően, mégis úgy érzem, hogy egy pontosításra törekvő, kontúrozottabb kép reményében távlatilag érdemes lesz néhány dolgot közzé tenni belőle itt, az Empiriában.

 

Minden reményem, hogy majd rábukkanok arra a bizonyos levélre, amelyből  a Képes Családi Lapok mintegy a róla készült arcképes portré befejezéseként közölt egy töredéket. Rémlik, mintha valamikor régen láttam volna, és akkor úgy éreztem, hogy személyes vallomás jellege miatt Izabella lányának írhatta öregkori visszaemlékezésként. Már a kezdő sora is érdekfeszítő egyéniséget sejtet azzal az ő idejében még ritkának számító szabadszellemű ideával, amely tehetséges, érzelemgazdag, de tragédiákkal és nehézségekkel zsúfolt  életútját az alkotó-teremtő Természet és az öntörvényű Sors konfliktusának tulajdonította:

 

A természet művészi pályára alkotott engem, s a sors gonosz szeszélye olyan körben, olyan viszonyok közt léptetett a világba, melyek az akkori fogalmak szerint a művészetet teljesen kizárták a lehetőségek köréből – egy előkelő család ivadéka nem lehetett más, mint egy hasonrangú egyéniség neje, vagy öreg kisasszony, vulgo(*3) vén leány.  De hát engem hiába gyurtak a szűk vasformába, a féktelen, hatalmas erejű művészi vér és szellem nem fért meg benne, s bár a vasformát szét nem feszítheté, de mindenfelé kidagadt belőle, s ebből származtak életem összes szenvedései, csalódásai, tévedései.  Mivel képzeletem alkotó erejének természetes tért nem engedtek a fejlődésre, természetfölötti műkört(*4) keresett s lehetetlen ideálokat teremtett magának s ezeknek keresésére pazarlá legjobb erejét. A 48-49-es években végre teljesült egy hő vágyam – a hazáért lángoló lelkem tág tért lelt erejének értékesítésére – szerepet játszottam – én voltam a kórházak jó angyala s örömest kockáztattam életemet is a betegekkel túlzsúfolt helyiségekben.

 

 

*1 Beniczky Lajos honvéd ezredesként vett részt az 1848-as szabadságharcban

*2 A kéziraton az esszének se szerzője, se címe nincs feltüntetve

*3 közönséges(en mondva)

*4 a "műkör" a működési kör, illetve hatáskör szavak összevonása

 

 

1. írás

 

Jelenkor rovatunk tavaly decemberi számában, Médiakonspirátorok, médiasztárok, médiaprostik címmel, döbbenetes és kilátástalanságra mutató helyzetelemzés volt olvasható az amerikai tömegkommunikáció jelenlegi és közelmúltbeli helyzetéről. Ezt az aggasztó állapotot nem  kívánja bagatellizálni, ha emlékeztetünk rá, hogy valójában a tömegkommunikáció bizonyos mértékig mindig is kontrollált volt -- egészen a hírközlés és tájékoztatás zsenge ifjúkorától kezdődően. Ennek kapcsán viszont hangsúlyozni szükséges, hogy mindig voltak olyan rendkívüli írástudók is, akik -- gyakran keserű tapasztalataik alapján --vállalkoztak az irányított médiamanipuláció és dezinformációs tevékenység leleplezésére, az új generációk felvilágosítására. (Ahogy az újszülöttnek minden vicc új, úgy a médiakonspirátorok minden propagandatrükkje is az.)

 

Ilyen rendkívüli egyéniség volt a híres amerikai novellista és elszánt társadalomreformer Upton Sinclair, aki a zsurnalizmusról 1919-ben írt tanulmányának, A Réz Zseton (The Brass Check) tézisét ismertetve kifejtette, mindent egybevetve az amerikai újságok a privát érdekeket képviselik, nem a közérdekeket. Az alapgondolatnak megfelelően Sinclair a szerkesztőségbelieket "sakálfalkáknak" nevezte, akik megélhetési kényszerből vetélkednek, és megpróbálják elszedni a koncot egymás elől.  A média rendeltetését is elemezve pedig azt  írta: A kapitalista újság leleplezheti ezt vagy azt ügyet, színlelheti ezt vagy azt, de előbb-utóbb az ember ráébred, hogy a kapitalista újság a kapitalista rendszer révén létezik, ezért a rendszerért harcol, és a dolog természeténél fogva ez nem is tehet másképp. (...) Az amerikai zsurnalizmus osztályérdekű intézmény, amely a gazdagokat szolgálja, és cserbenhagyja a szegényeket.

 

Az ideológiai és társadalompolitikai nyomásgyakorlás -- manapság használatos eufémiaként 'politikai korrektség' -- természetesen nem új keletű dolog, mint ahogy a megvalósító (végrehajtó) módszerei sem. Ezek hol nyíltabban hol burkoltabban, lazábban vagy éppen erőszakosabban érvényesítettek az adott  politikai, gazdasági és kulturális rendszer érdekvédelmének megfelelően. Ennek szellemében a korabeli médiamogulok próbálták megakadályozni a népszerű és befolyásos, erősen szociális érzelmű Sinclair leleplező és reformigényű írásait. Ben Scott és Robert W. McChesney egy kitűnő tanulmányukban megírták, hírneve ellenére senki sem volt hajlandó kiadni az általa legfontosabb munkájának tartott Réz Zsetont, és a könyvkritikusok sem méltatták elemzésre, vagy ha mégis, akkor lekicsinyelték, adatait kétségbe vonták.

 

Sinclair, a XX. század közepén a világ egyik legismertebb, legtöbb idegen nyelvre fordított írója végül rákényszerült, hogy saját erőből, magán úton adja ki. A könyv megjelenésekor azonban a sértett önérzetű New York Times és más korporatív érdekeltségű lapok még a fizetett hirdetési lehetőséget is megtagadták tőle.

 

A francia író és filmkritikus, Michel Mourlet ugyan 1966-ban élcelődött az ő korabeli médiakontroll elfajulásán, de utólag Sinclairre, azóta pedig más politikai és/vagy társadalompolitikai szemléletük miatt kegyvesztettekre vagy lényeges (kritikusan, leleplezőn, figyelmeztetően közérdekű) témákban némaságra ítéltekre is vonatkoztatható: "Egy könyv fontossága rövidesen kizárólag az őt körülvevő hallgatáson lesz lemérhető." (Michel Mourlet idézet. [Alain de Benoist: Zarathustra nyomában] Gazdag István francia eredetiből fordítása. 2002)

 

Mark Twaint az átlag amerikai legfeljebb a Tom Sawyer kalandjai és folytatása, a Huckleberry Finn kalandjai révén  ismeri, holott, ami ennél fontosabb,  kiváló politikai elemző és társadalomkritikus volt. A falkaszellem és vallási, erkölcsi bigottság gyakori ostorozója egyike volt a XX. századfordulós (1880-1920) amerikai (monopol)kapitalizmus torzulásai és a baloldali 'új emigránsok' irányítása alá kerülő sajtó agresszív politikai szerepigénye következtében eluralkodó cenzúra/öncenzúra korai leleplezőinek.

 

Az őt jellemző maró  szarkazmussal írta 1897-ben: Országunkban, Isten ságának köszönhetően  három elmondhatatlan nagy értékkel rendelkezünk: szólásszabadság, gondolatszabadság és kellő megfontoltság, hogy ne gyakoroljuk őket.  Még ennél is korábban, 1883-ban, érezhető letargiával a hangjában jegyezte meg: Mi (amerikaiak) őszintén és szabadon írunk, aztán  a nyomtatás előtt módosítjuk. Máshol ironizálással próbálta ráirányítani újságíró társai figyelmét erre a kínos, sőt tisztességtelen megalkuvásra: Először összegyűjtöd a tényeket, aztán kedvedre torzíthatod őket.

 

Addenda 

 

Nem tekinthető véletlennek, hogy a Fülöp-szigetek bekebelezése és a velejáró atrocitások egyik legnagyobb kritikusa Amerikában a szárnyaló szellemű szabadgondolkodó, Mark Twain volt. Princeton egyetemén (egy szatirikus eszközökkel emlékezetes hatást kiváltó előadásában) nem kis bátorságról tanúságot téve felhívta a figyelmet a korabeli Guantanamora, ahol „borzalmas vízkúrával kínozták és bírták vallomásra a helybélieket”.  Éppen csak azt nem lehetett tudni, hogy vajon igazat vagy hazugságot vallottak, mivel Twain szerint elviselhetetlen fájdalom hatására az ember hajlandó azt mondani, amit elvárnak tőle, így a kicsikart információ valójában értéktelen. (Ha tudná, hogy ezt száz évvel később a Pentagon nagyjai tudatlanságuk sötét, feneketlen kútjában rostokolva még mindig nem realizálták!  Bár az is lehet, kitűnő emberismerő lévén Twain nem lenne meglepve, hogy a bárgyúság, az olykor gyűlölködő, hatalmi helyzetével visszaélő korlátoltság tovább él, miközben a haditechnológia fejlődésével párhuzamosan az embertelenség és vele az áldozatok száma állandóan növekszik.)

 

Egyébként egy másik érdekes hasonlat a két kor között: A háború kimenetele végül is 1900-ban eldőlt, és a Fülöp-szigetek elüldözött uralkodója, Aguinaldo -- aki Szaddám Huszeinhez vagy bin Ladenhez hasonlóan semmi veszélyt nem jelentett az Államokra nézve -- a hegyek vadonjába kényszerült bujkálni. „A hadserege megsemmisült, a köztársasága megszűnt, jó képességű államférfijai deportálva, generálisai a sírjaikban vagy háborús fogágban.”  Pár hónap múlva galád csellel elfogták, és Twain szerint Aguinaldo 1902-ben  még mindig illegális amerikai fogságban rostokolt. Pedig „minden joga megvan a szabadságához” -- jelentett ki Twain, az igazság szekuláris humanista bajnoka, majd rámutatott a világ hipokrizmusára:Ha egy Nagy Hatalom királya lenne, vagy a mi köztársaságunk egyik volt elnöke, és nem egy eltiport és megszüntetett kis köztársaság ex-elnöke, akkor a Civilizáció (nagy C-vel) kritizálná és tiltakozna az eljárás ellen, amíg célt nem érne.”  (Twain eredeti zárójelezése) [Kivonat Kuliffay Hanna Lapszemlék, kommentárok rovatában megjelent cikkéból. EMPIRIA Magazin. 2004 II. félév, 26. írásból]

 

Ne higgyük, hogy a média befolyása és hajbókoló, félrevezető, elhallgató szerepe új keletű.  Dwight Macdonald, „óriás az amerikai intellektusok között, 1938-ban egy másik tévelygő és veszélyes időszakban azzal vádolta kollégáit, hogy a korabeli hangadó sajtó nagymenői -- beleértve Walter Lippmannt és Westbrook Peglert is --, azt az érzetet keltik az egyszerű olvasókban, hogy az érdeküknek, szívügyüknek van szószólója, holott kenyéradóik, az uralkodó osztály kiszolgálásával buzgón olajozzák a kapitalista rendszer fogaskerekeit. Ez a rendkívüli tehetségű újságíró és társadalomkritikus a látszat és valóság több síkon érvényesülő ellentmondásán kívül már évekkel korábban felismerte, hogy az establishment – amely már az ő fiatal korában is egyre növekvő arányban az újgazdag korporatív elitet jelentette a diktatórikus rendszerek vezető rétegéhez hasonlóan kihasználja a propaganda irányító és megtévesztő lehetőségeit. (Kuliffay Hanna: Befagyasztott információk. 2004 december)

 

Aldous Huxley a múlt század közepén foglalkozott a propaganda bénító, kontrolláló, romboló hatásával. A Szép Új Világ (Brave New World) bevezetőjében a következőket írta 1958-ban: In regard to propaganda the early advocates of universal literacy and a free press envisaged only two possibilities: the propaganda might be true, or it might be false. They did not foresee what in fact has happened, above all in our Western capitalist democracies -- the development of a vast mass communications industry, concerned in the main neither with the true nor the false, but with the unreal, the more or less totally irrelevant. In a word, they failed to take into account man's almost infinite appetite for distractions. (...) Only the vigilant can maintain their liberties, and only those who are constantly and intelligently on the spot can hope to govern themselves effectively by democratic procedures. A society, most of whose members spend a great part of their time, not on the spot, not here and now and in the calculable future, but some­where else, in the irrelevant other worlds of sport and soap opera, of mythology and metaphysical fantasy, will find it hard to resist the encroachments of those who would manipulate and control it. (...) Philosophy teaches us to feel uncertain about the things that seem to us self-evident. Propaganda, on the other hand, teaches us to accept as self-evident matters about which it would be reasonable to suspend our judgment or to feel doubt. The aim of the demagogue is to create social coherence under his own leadership. (...) The demagogic propagandist must therefore be consistently dogmatic. All his statements are made without qualification. There are no grays in his picture of the world; everything is either diabolically black or celestially white.

 

"We have pacified some thousands of the islanders and buried them; destroyed their fields; burned their villages, and turned their widows and orphans out-of-doors; furnished heartbreak by exile to some dozens of disagreeable patriots; subjugated the remaining 10 million by Benevolent Assimilation, which is the pious new name of the musket. And so, by these Providences of God -- and the phrase is the government's, not mine -- we are a World Power." (Mark Twain)

 

(Joseph) Alsop is one of more than 400 American journalists who in the past twenty‑five years have secretly carried out assignments for the Central Intelligence Agency, according to documents on file at CIA headquarters. Some of these journalists’ relationships with the Agency were tacit; some were explicit. There was cooperation, accommodation and overlap. Journalists provided a full range of clandestine services—from simple intelligence gathering to serving as go‑betweens with spies in Communist countries. Reporters shared their notebooks with the CIA. Editors shared their staffs. Some of the journalists were Pulitzer Prize winners, distinguished reporters who considered themselves ambassadors without‑portfolio for their country. Most were less exalted: foreign correspondents who found that their association with the Agency helped their work; stringers and freelancers who were as interested in the derring‑do of the spy business as in filing articles; and, the smallest category, full‑time CIA employees masquerading as journalists abroad. In many instances, CIA documents show, journalists were engaged to perform tasks for the CIA with the consent of the managements of America’s leading news organizations. (Carl Bernstein: The CIA and the Media -- How Americas Most Powerful News Media Worked Hand in Glove with the Central Intelligence Agency and Why the Church Committee Covered It Up. Rolling Stone. October 20, 1977)

 

“They use information the way they use infantry and missiles. They’re not burdened by the truth.” (Commander, US Army Europe General Ben Hodges on Russia. May 2015)

 

Further investigation into the matter, CIA officials say, would inevitably reveal a series of embarrassing relationships in the 1950s and 1960s with some of the most powerful organizations and individuals in American journalism. Among the executives who lent their cooperation to the Agency were Williarn Paley of the Columbia Broadcasting System, Henry Luce of Tirne Inc., Arthur Hays Sulzberger of the New York Times, Barry Bingham Sr. of the LouisviIle Courier‑Journal, and James Copley of the Copley News Service. Other organizations which cooperated with the CIA include the American Broadcasting Company, the National Broadcasting Company, the Associated Press, United Press International, Reuters, Hearst Newspapers, Scripps‑Howard, Newsweek magazine, the Mutual Broadcasting System, the Miami Herald and the old Saturday Evening Post and New York Herald‑Tribune. By far the most valuable of these associations, according to CIA officials, have been with the New York Times, CBS and Time Inc.  (…) Further investigation into the matter, CIA officials say, would inevitably reveal a series of embarrassing relationships in the 1950s and 1960s with some of the most powerful organizations and individuals in American journalism. Among the executives who lent their cooperation to the Agency were Williarn Paley of the Columbia Broadcasting System, Henry Luce of Tirne Inc., Arthur Hays Sulzberger of the New York Times, Barry Bingham Sr. of the LouisviIle Courier‑Journal, and James Copley of the Copley News Service. Other organizations which cooperated with the CIA include the American Broadcasting Company, the National Broadcasting Company, the Associated Press, United Press International, Reuters, Hearst Newspapers, Scripps‑Howard, Newsweek magazine, the Mutual Broadcasting System, the Miami Herald and the old Saturday Evening Post and New York Herald‑Tribune. (Carl Bernstein: The CIA and the Media -- How Americas Most Powerful News Media Worked Hand in Glove with the Central Intelligence Agency and Why the Church Committee Covered It Up. Rolling Stone. October 20, 1977)

 

With the Cold War officially ended, its practices continue as before, but in self-defense against other enemies. When the Bush administration invaded Panama in December 1989, it was quite impossible to conjure up the Evil Empire. "Operation Just Cause" was therefore launched to defend us from narcotraffickers seeking to destroy us, among other pretexts. (Noam Chomsky: Deterring Democracy) 

VISSZA a Lapszemlék, kommentárok rovathoz

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára