EMPIRIA Magazin X. évfolyam 5. szám – Kuliffay Hanna írása

 

 

HÓHÁNYÁS A SIVATAGBAN

 

2010 november elején jelent meg George W. Bush nagy fanfárral beharangozott könyve, Decision Points (Magyarországon Döntési helyzetek címmel), amely éppen annyira felszínes, félrevezető, arrogáns, demoralizáló, hipokrita és korlátolt, mint maga az író. Hogy is lehetne más?! Nem volt véletlen, hogy Bush Amerika legnépszerűtlenebb, legkevesebbre tartott, milliók által gyűlölt elnöke volt, aki gyakran utazott titokban, mivel bárhol megjelent tüntetések fogadták, amiért is számos külföldi látogatását rövidre kellett fogni -- még Angliában is. Sőt, az is megtörtént, hogy biztonsági okokból le kellett mondani. Mi sem jellemzi jobban Bush sekélyességét és mások intelligenciájának lebecsülését, hogy meg se próbálta elnökségének történéseit, kisiklásait, romlottságát, egészében vérforraló tragikumát mélységében elemezni és a hullahegyekért bocsánatért esedezni. Ehelyett milliókat rak zsebre személyes ügyeinek kiteregetéséért, szlogen szintű önigazolásáért, újabb mítoszok terjesztéséért, ócska magán propagandájáért.

 

 

 

“A régió reménytelibb mivel egy fiatal demokrácia példát mutat a többieknek. És az iraki nép jobb helyzetbe került egy olyan kormánnyal, amely nekik és értük van, ahelyett, hogy kínozná és gyilkolná őket” -- írta Bush, majd egy fejcsóváló vallomástétel után, valami gondolatficam következtében már többszázszor megcáfolt régi mantrájához tért vissza: „Némely dolgokat rosszul csináltunk Irakban (A másfél millió áldozatra céloz? A kőkorszakba visszabombázott városokra? K. H.), viszont az indítóok mindörökre helytálló.” (Mint a nemlétező tömegpusztító fegyverek? Mint Bagdad és az al Kaida nemlétező kapcsolata? Mint Szaddám Huszein nemlétező őrültsége? Mint Izrael nemlétező veszélyeztetettsége?)

A független alternatív médiában sokan és sokszor cáfolták az ilyen és hasonló hazug, népbutító maszlagot, a Bush-klikk azonban kitart mellette, és a neokonzervatív, vagy vele rokonlelkű média minden kritika nélkül fő címet és fő műsoridőt biztosít neki. Jelen sorok írója 2005-ben megjelent Hazugságok szárnyain című könyvében Befagyasztott információk és Az igazságközlés igénye című írásaiban foglakozott a gengszterpolitika és a médiaprostitúció összefonódásával, de a hamarosan megjelenő hányás a sivatagban(*1) című válogatásában Cheney és a média címmel ismét felveti az alapvető fontosságú témát. Akik írni tudnak, azoknak ez kötelessége, éppen annyira, mint újra és újra figyelmeztetni a fegyveripar, a politikusok és a nagytőke népérdek ellenes konspirációjára.

A könyv különösen érdekes lesz azoknak -- és kiváló ajándék --, akiknek nincsenek a világhálón, és akik szívesebben ülnek egy karosszékben vagy nyugágyban hosszabb lélegzetű írások olvasásakor. Azok számára pedig, akik munkájukhoz, tanulmányaikhoz kiegészítő forrásanyagot keresnek, háttérinformációra  van szükségük, vagy ismereteiket akarják bővíteni, igencsak hasznosnak fogják találni az antológiát, mivel az egyéni meglátások és koncepció alátámasztására olyan idézetek és kivonatok  is szerepelnek benne, amelyek könyvből, esetleg régebbi folyóiratból fordítottak, vagy az eredeti világhálós linken már nem elérhetők. A jelenlegi, pattanásig feszült közel-keleti helyzet, a dél-amerikai balra tendálás, vagy az iráni konfrontációs állapot is érthetőbbé válik, ha fellapozva visszaidézzük a Bush-Cheney vezette közelmúlt  időszakának némely hosszú távra kiható politikai, külpolitikai és "megelőző jellegű" védelmi-biztonsági döntését, amelyek lehetetlenné tették, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben képes legyen irányt váltatni -- anyagi romlást előidéző háborúk helyett békés útra térni, a Wall Street-et és a deficitet megfékezni, a nemzeti felemelkedés érdekeit kormányprogramként megvalósítani.

Kuliffay Hanna

 

*1 Az antológia végül Az igazság haszontalansága címmel jelent meg az iraki háború 10. évfordulója alkalmából. További információ olvasható a könyvvel kapcsolatban -- melyik könyvtárakban található meg és hol vehető ill. rendelhető meg -- a Lapszemlék 2013 II. félév 6. írásában. 

 

Részlet a bevezetőből:

Talán lesznek akik a könyv borítójára pillantva azt fogják mondani, ugyan kérem, kit érdekel ma már Bush és bandája? Legfeljebb akkor akar az ember hallani róluk, mikor háborús bűnösként lecsukják őket… Az amerikaiak közül is sokan vélekednek így, akik Barack Obama választási ígéretében bízva felelősségre vonásban reménykedtek. George W. Bush azonban elégedetten, sőt, mint mondta, „emelt fővel” hagyta el második terminusa végén a Fehér Házat, és Texasba visszavonulva a napi bibliaolvasás mellett írásra adta a fejét. Tavaly, november elején meg is jelent az elnöki memoár, majd idén, 2011 februárjában védelmi minisztere, Donald Rumsfeld és augusztusban helyettese, Dick Cheney önigazoló műve. Volt külügyminisztere, Condoleezza Rice világszerte beharangozott „őszinte” visszaemlékezése pedig novemberben került a könyvesboltokba.

A hírhedt politikai kvartett szerzői jogdíjai dollármilliókkal gyarapítják bankszámláikat, miközben a szegények segélycsomagjai a hálaadás ünnepének közeledtével öt dollárral válthatók meg. Vajon mi lehet bennük öt dollárért? A másik kérdés persze az, mi lehet a washingtoni valóság-showban leszerepelt kabinetminiszterek könyvében a fejenkénti ötmillióért? Bush még náluk is többet, hét millió előleget kapott a Decision Points (Döntési helyzetek) jogdíjaként, mely összeg csak azoknak tűnik obszcénnek, akik… na igen, akik háborús bűnösnek tartják. Akik szerint viszont a haza védelmező hőse, akivel közismert jópofasága miatt szívesen elsörözgetnének, azok szerint piszokság, hogy Bill Clinton annak idején nála is többet, tizenkét milliót markolt fel kínosan fantáziátlan címmel – Életem – megjelent könyvéért, amiben még csak meg sem említette szexbotránya csúcsepizódját, a „szivarügyet”! (Életrajzíróinak meg kell elégedni a Monica Lewinsky-féle változattal.)

Bush ismét a figyelem középpontjába tornászva magát hetykén, a siker fényében sütkérezve adja az interjúkat a vezető tv-műsoroknak és újságoknak, és politikai fórumokon, író-olvasó találkozókon váltig hajtogatja, hogy sikeres elnök volt – mindig jól döntött, és mindenben igaza volt. Nyilván Karl Rove, elvetemült, de vitathatatlanul művelt főtanácsadója világosította fel a romlott, hataloméhes és brutális kardinális, Carlo Caraffa (1517-1561) ideájának örök érvényéről: „Populus vult decipi, decipiatur”. („A nép igényli, hogy becsapják, (hát) legyen becsapva.”)

Mint Jeffrey Steinberg 2003 tavaszán figyelmeztette rá Amerikát, az emigráns Leo Strauss, a neokonzervatívok ideológiai nagymestere az abszolút hatalom megszerzésének fontos eszközeként szintén a tömegek becsapását és a népbutítást írta elő, melynek révén – a vallást és a politikát egyaránt felhasználva – propagandisztikus 'mítoszok' (a plebsnek szánt urbánus legendák) terjesztésével tartható szolgaságban a gyanútlan népség. Az árnyékhatalom vezéregyéniségei valójában minden korban – összejátszva, vagy egymást tiporva – kihasználták a "sötétben botorkálókat'. (Twain)

Az alá- és fölérendeltségi viszony égi elrendelésében való hite adta Bushnak azt a magabiztosságot, amivel országok és népek sorsáról döntve eltekintett jogtól, emberségtől és igazságtól. Azóta pedig, már magánemberként, biztosra veszi, hogy mivel eddig senki sem kért tőle számon semmit, Obama pedig megölelve a vállát veregeti, mikor találkoznak, így mit se számít, hogy két tudományos kutató, író és tényfeltáró újságíró, Charles Lewis és Mark Reading-Smith visszamenőleg elemezve háborús retorikáját (False Pretenses), 232 valótlan állítását dokumentálta Irakkal, Szaddám Huszeinnel és az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatban, és 28 esetben terjesztett (gyakran bárgyú) mítoszát Bagdad és az al Kaida USA és közvetve a világ ellenes konspirációjáról.

Elképesztő volta ellenére nevetséges is lehetne – ha nem tapadna hozzá vér és velő –, hogy négy olyan vezető államhivatalnok tudott a konyhájára milliókat hozó önigazoló, öntelt és önnépszerűsítő memoárt közreadni, akiknek összesítve 473 dokumentált hazugsága, kitalációja és valóságtorzítása a Center for Public Integrity jóvoltából bárki számára elérhető a világhálón.

*

Szintén a Center for Public Integritynek köszönhetően a War Card, Orchestrated Deception on the Path to War című háborús krónika összegyűjtötte és közreadta a Bush-adminisztráció nyolc vezető hivatalnokának 935 háborúra uszító és háborúval kapcsolatos hazugságát. Messzemenő következtetés vonható le abból, hogy míg Bill Clintont egy polgári perben tett egyetlen hazugságáért alkalmatlannak nyilvánították az ország vezetésére, és bíróság elé citálták, addig Bush 260-ért sem lett felelősségre vonva. Könyvemet azért ajánlottam családunk aprajának, a tíz év alatti kis unokatestvéreknek, mert felnőve számukra már nagyon kevés lehetőség lesz valós információhoz jutni arról a hazug és kegyetlen évtizedről, amelybe beleszülettek, és amelyet az agresszió kezdete  óta hivatásos újságírók, tv-riporterek, hírelemzők, kommentátorok, statisztikusok, egyházi vezetők és a politikai bűntények vezéregyéniségei közös erőfeszítéssel revizionálnak.

Ennek igazolásául álljon itt egy korunkat jellemző anekdota: mikor egy kellő szarkazmussal rendelkező riporter megkérdezte a frissen katolizált, véreskezű szélhámos Tony Blair volt angol miniszterelnöktől, kit tart a legtisztességesebb vezető politikusnak, azt válaszolta, "George Bush kétségkívül az elsők között van." A jelenlevők állítólag azt hitték, hogy viccel... Tévedtek.

 

  VISSZA a Jelenkor rovat címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára