Az
iraki háború és az azt követő megszállás kezdetének 10. évfordulója alkalmából
sikerült megjelentetni George W. Bush második elnöki terminusáról összeállított
antológiámat. Végső címe, Az
igazsághaszontalansága*1
(The uselessness of truth) egy Jeb Bush-idézetből származik, amely szerint
haszontalan és felesleges dolog az igazságot
keresni, mivel nem lehet belőle pénzt csinálni, és kitartó hajszolása akár
a szegényházba is juttathatja az embert. (A börtön lehetőségét nem tartotta
illőnek említeni.) Florida volt kormányzójának, G. W. Bush öccsének – a 2016-os
elnökválasztáson indulók 'jónevű' reménységének – ezen
cinikus fejtegetése szerint a több mint 300 milliós lakosú Egyesült Államokban
kb. 1 millió ilyen
naiv igazságkereső próbál bekapcsolódni és beleszólni a 'nagy politikába' – megfelelő
anyagiak, kapcsolatok és médiatámogatás híján azonban minden esély nélkül.
Nem lenne könnyű megsaccolni, vajon mekkora más országokban, különösképpen
Magyarországon, a politikai és társadalmi igazságot megszállottan keresők
aránya? Mekkora a szuverenitást és nemzetközi jogot sértő intervenciók és
kormánypuccsok, a monetáris és gazdasági függőséget előidéző erőszakpolitika
ellen háborgók tábora? A magyar kiadók szerint (már amelyik egyáltalán szóra
méltatott) szinte semmi érdeklődés nincs az amerikai (kül)politikával foglalkozó
könyvek iránt -- kivéve természetesen a két Bush, apa és fia, ill. Bill Clinton
"őszinte" és igaz önértékelését. Egyébként a kutyát sem érdekli, mit művelnek
Washingtonban, mivel úgysincs beleszólási lehetőség, és mindenki jobbnak látja
elfelejtkezni róla, hogy W. Bush és Dick Cheney – a
NATO országok készséges
közreműködésével – háborús
bűnöket követtek el Afganisztánban és Irakban.
Nekem más erről a véleményem, mivel más a tapasztalatom.(*2) Az EMPIRIA iránt
tanúsított több mint egy évtizedes olvasói érdeklődés, a különböző világhálós
fórumokon való értékelése, idézése vagy a cikkeire, esszéire való utalások,
hivatkozások és másodközlések magas száma ennek az állítólagos fásult, bűnös
nemtörődömségnek éppen az ellenkezőjére szolgálnak bizonyítékul.
Főként virtuális
kapcsolataimnak köszönhetően, de Pesten járva személyes találkozások során is
mindig azt állapítom meg, hogy bizony sokan érdeklődők, jól tájékozottak,
sőt globális viszonylatokban is
gondolkodók, és ami a legfontosabb, háborúellenesek.(*1) Ennek az ellentmondásnak felismerése,
ugyanakkor a szabad világhálós
publikálás egyre bizonytalanabbá váló helyzete késztetett az
Igazság haszontalanságának
megjelentetésére.
Mint korábban máshol már írtam, az antológia különösen hasznos lehet azok számára, akik
munkájukhoz, tanulmányaikhoz kiegészítő forrásanyagot keresnek,
háttérinformációra van szükségük, vagy az USA-val kapcsolatos politikai ismereteiket
kívánják egy elkötelezetlen, független értékítéletű forrás révén tovább mélyíteni.
Az igazság haszontalansága olyan idézeteket, utalásokat, statisztikákat és kivonatokat is
közöl, amelyek korábban megjelent könyvekből, vagy régebbi folyóiratokból
származnak,
angol nyelvű
eredetiből a szöveggondozó Maleczki József vagy a szerző által fordítottak,
esetleg korábbi világhálózati linkeken már nem elérhetők.
A
könyv hasznosságát növeli, hogy lábjegyzetekben és függelékekben gazdag, a végén pedig egy 5 oldalas
névindex jegyzi a 2004-2008-ig tartó időszak jelentős, pozitív vagy negatív értelemben
történelemformáló személyiségeit. (Sajnálatos és érthetetlen módon sehol
nem jegyzett, még az egyetemi könyvtárakban sincs utalás a névindexre -- ez nem
lehet véletlen.) A jelenlegi pattanásig feszült közel-keleti
helyzet, valamint a venezuelai konfrontációs állapot is érthetőbbé válik, ha
fellapozva visszaidézzük a Bush–Cheney-kormány vezette közelmúlt időszakának
némely politikai döntését és "megelőző
jellegű" biztonsági intézkedését, amelyek lehetetlenné
tették, hogy a következő elnök képes legyen irányt váltani, vagyis: jól profitáló
háborúk helyett békés egyezmények útjára térni, a Wall Street-et és a deficit ámokfutását megfékezni,
és az évről-évre
növekvő szegénység ellen szükséges
reformintézkedéseket programszerűen megvalósítani.
*1 Eredeti: In an interview with author Uri Dowbenko, Al Martin contended,
Jeb warned him (in February 1986) about telling the truth with these chilling
words: "The truth is useless. You have to understand this right now.
You can't deposit the truth in the bank. You can't buy groceries with the
truth. You can't pay the rent with the truth. The truth is a useless
commodity that will hang around your neck like an albatross — all the way down
to the homeless shelter. And if you think that the million or so people in
this country that are really interested in the truth about their government can
support people who would tell them the truth, you got another thing coming.
Because the million people in this country that are truly interested in the
truth don't have any money." (Uri Dowbenko: Bushwhacked. Natl Liberty Pr.
2003. P. 162) [This quote has not been disputed by Jeb Bush or any US scholar,
media analyst or book critic]
*2 A jelenkori emberiség naprakész politikai informáltságáról, a
bonyolult nemzetközi helyzetfelmérésről és az országos politikai és
társadalompolitikai döntésekről való általános tájékozottságról mint a
kormányzást lényegében befolyásoló, sőt megnehezítő tényezőkről beszélt Brzezinski: The other major change in international affairs is that for
the first time, in all of human history, mankind has been politically awakened.
That is a total new reality – total new reality. It has not been so for most of
human history until the last one hundred years. And in the course of the last
one hundred years, the whole world has become politically awakened. And no
matter where you go, politics is a matter of social engagement, and most people
know what is generally going on in the world, and are consciously aware of
global inequities, inequalities, lack of respect, exploitation. Mankind is now
politically awakened and stirring. The combination of the two: the diversified
global leadership, politically awakened masses, makes a much more difficult
context for any major power including, currently, the leading world power: the
United States. (Zbigniew Brzezinski: America’s Geopolitical Dilemmas.
Speech at the Canadian International Council and Montreal Council on Foreign
Relations: April 23, 2010)
A 395 oldalas, színes képekkel és helyszíni
felvételekkel is gazdagított Igazság haszontalansága fejezeteinek végén
lábjegyzetek, néhol függelék is szolgál további ismeretbővítésre, a könyv végén pedig
5 oldalas névindex járul hozzá államfők, ideológusok, aktivisták, politikai
és társadalompolitikai főszereplők névszerinti visszakereséséhez. A könyv mottója, amire érdemes megtanítani az unokáinkat is:
"A vélemény szabad, a tények viszont
szentek."
*
Már a halhatatlanság felé vivő rögös út vége felé
járó idős írótól, Csapó Endrétől (1921-2019) a következő e-mailt
kaptam (mecsapo@bigpond.com) 2016.
január 7.-én: Kedves Hanna! Karácsony előtt kaptam meg, szinte
karácsonyi ajándékként az ünnepnapok alatti olvasmányul a szép kiállítású és
értékes tartalmú, Az igazság haszontalansága című könyvét. Hálás köszönet érte.
Örömmel tapasztaltam, hogy sok tekintetben rokonlelkek vagyunk, azonos
extravagáns elképzelésünk van, hogy ki kell mondanunk a felismert
igazságot, akkor is, ha tudjuk, hangunk elvész a nagy zajlásban. Mégis csináljuk
magányosan, pénz és taps nélkül, mert nem lehet szó nélkül hagyni a devianciát,
akkor sem, ha világméretű. Köszönöm, hogy jobban megismerhettem könyve által,
viszonzásul egyelőre szíves figyelmébe ajánlom hetilapunk digitalis változatában
olvasható elkövetett dolgaimat: www.magyarelet.net. Kézcsókkal: Endre (Kedves,
lelkes ijú hölgyeknek Nandibá:)=
Nyugodjék mindörökre a kiérdemelt békében.
*
A Wikipédia és a Wikiwand angol nyelvű fordításból
közlik George W. Bush életrajzát, politikai pályafutását, elnökségének
értékelését stb., és a További információk felsorolásban többek között
jegyzik Kuliffay Hanna vonatkozó publicisztikai válogatását:
Az igazság haszontalansága. George W. Bush második
terminusa, 2004-2008
Az igazság haszontalansága című
395 oldalas publicisztikai gyüjteménykapható a Magyar
Menedék Könyvesházban
www.magyarmenedek.com
(1126 Budapest, Márvány utca 48), és megrendelhető a bookline.hu
és az ANTIKVÁRIUM.HU révén.
T A R TA L O M
A szerző előszava 9
Parádé, pezsgő, tűzijáték 17
Látszat és realitás 31
Hosszú, forró nyár 43
Menni vagy maradni 56
Önző vágyak háborúja ellen 67
Politika és ideológia fúziója 79
Útban 500 milliárd felé 95
Latin-amerikai balra át 112
Az álom tovább él 125
Az igazság haszontalansága 135
A demokrácia megcsúfolása 149
Ágyúval verébre 165
Járatlan utak 183
Az iraki helyzet realitása 220
Hugó Chavez győzelme 234
Iraki eszkalációs tervek 244
Jó irányt diktál Bush? 254
Az iraki nemzeti ellenállás rugói 265
Cheney, a média és az iráni puskaporos hordó 279
Politikai harakiri nem várható 290
Új Babilon sorstalansága 302
Rice és a közel-keleti stabilitás délibábja 316
Sarokba szorított amerikai demokrácia 328
A szabadság mást jelent Washingtonban mint Bagdadban 338
Még száz évig Irakban? 349
Irán a következő? 357
Kongresszusi bohózat 371
Szilveszteri üzenet 383
Névindex: 391-395 oldal
*
5. írás
November 20.
Úgy tűnik, még a tollforgatók
között is azon ritka kivétel vagyok, aki nem ájuldozik tőle, hogy Ferenc pápa
nem egoista, nem pazarló és fényűző, nem gőgös, nem igyekszik kihasználni a
rangjának szóló rajongó tiszteletet... A kérdés viszont ezzel kapcsolatban az,
vajon az ilyen földi hiúságoktól való
tartózkodásnak nem kellene az ő pozíciójában abszolút természetesnek lenni?
Azt is furcsának találom,
mindenki könnyfakasztóan rendkívüli dolognak tartja, hogy áldásosztogatás közben
néha megcsókol egy-két beteg gyereket... Nem kellene ezt a mindennapi
programjába iktatni, ha ezzel reményt tud kelteni kétségbeesett szülők szívében?
Vajon én rendkívüli eset vagyok, amiért nem gerjeszt lázas izgalomba, hogy a
Názáreti Jézus földi helytartója leereszkedik a szegényekhez és a
bevándorlókhoz? Hogy a köznéphez szólva közérthető? Hogy évente egyszer, a
nagycsütörtöki szertartáson alázatának szimbolizálásaként nemcsak elítélt
férfiaknak, de nőknek is megmossa a lábát?
Nyilvánvaló, hogy a
szenzációvadász média meglovagolja, sőt túllihegi a szerénység és humanitás
teljesen természetes megnyilvánulásait, a külsőségekből ítélő, személyes
vonzerőnek behódoló tömeg pedig lázban ég tőle. A kérdés azonban ott
kísért: elég lesz-e a pápai karizma az egyház évtizedek óta esedékes
megújulásához?Vagy arról
már letettek a hívek csak azért, mert Ferenc pápa luxus autó helyett egy öreg
Renault-val furikázik a Vatikánban, és nem potyázik mindenhol, mint az elődjei?
Nem mintha én nem értékelném a klérushoz intézett intelmét, hogy szabaduljon a
"hiúságtól, arroganciától és büszkeségtől", és szolgálja odaadóan a társadalom
perifériára szorultjait, de mindez csak figyelemelterelő retorika, ha nem követi
a Vatikánban szigorú elszámoltatás a hívektől begyűjtött adókkal és önkéntes
adományokkal, ha nem alakul ki egy szigorúan ellenőrzött fiskális politika és
nem változik meg az az eltorzult arány, amit az egyház saját
fenntartása ill. a hívek javára és a közösségek érdekében hasznosít. (Egy
2012-ben készült egyetemi tanulmány kimutatta, hogy a jótékonysági aktivitásukra
hivatkozással adómentességet élvező egyházak és vallási gyülekezetek (szám
szerint 271) bevételüknek átlagosan 71%-át (!) működtetésükre, fenntartásukra és
propagandájukra költik.)
Ahogy a világpolitikában, úgy
az egyházpolitikában sem történhet döntő, vagy akárcsak komoly változás is
felelősségre vonás nélkül. Az egyháztörténelmen végig vonul a gyilkos hatalmi
vetélkedések, háborúskodások, jogtalan követelések (álperek, vagyonelkobzások),
ármánykodás (kémkedés, zsarolás, kiközösítés, száműzés), erőszak által kiélt
szexuális perverzió és más visszaélések sora. Erre utalt a kiábrándultságát nem
kendőző francia teológus, római katolikus pap, Alfred Loisy lakonikus
megállapítása is: "Jézus Isten királyságának eljövetelét hirdette, de az egyház
jött helyette.”
Meglepő módon a Pew Research Center tavaszi felmérése
szerint ugyan a katolikus hívek 46%-ának az volt az elvárása, hogy az új pápa
'új irányba' mozduljon, viszont az 51%-os, nagyrészt fundamentalista
többség -- ahova a bibliás Erdő Péter
bíboros is tartozik --, a bankbotrányok, szexbotrányok és Benedek pápa megalázó
bukása ellenére a 'tradicionális állapot fenntartása' mellett voksolt. Ez
a megosztottság nem újdonság, mint ahogy a titkosan választott egyházvezetés
iránti bizalmatlanság sem. Donna Doucette, a
Hűségesek Hangja nevű katolikus szervezet
ügyvezető igazgatója -- amely szervezet 2002-ben a római katolikus klérus
szexbotránya kapcsán a gyermekek képviseletében és védelmében alakult -- az
MSN-nek adott interjújában sokak
kétkedésének adott hangot Ferenc pápát illetően, mivel egyszerű és szerény
életmódja ellenére a pályafutását elemzők szerint nem tűnik a várva várt
liberális egyházfőnek. Mint mondta: "Majd meglátjuk, vajon a XXI. század embere,
vagy a XVII. századé."
Addenda
Just as we are meant to be affected by religious
stagecraft, we are also practically hardwired to seek the meaning in a leader's
every move. When Francis visited Santa Maria Maggiore he met briefly with
Cardinal Bernard Law, who recently stepped down as archpriest of the basilica. A
decade ago, when he was archbishop of Boston, Law was a notorious figure in the
scandal that arose around the sexual abuse of children by priests. As scores of
victims accused him of failing to protect children from predatory priests, he
became the only bishop to resign because of the abuse crisis; he then fled to
Rome. But while many Boston Catholics consider Law a disgraced figure, his
fellow bishops have continued to respect him and, in reaching out to him, Pope
Francis appeared to echo this solidarity. (Michael
D'Antonio: Pope Francis' humble
superiority.CNN)
I
was a bit unsure about Jorge Mario Bergoglio when he was chosen as the first
Jesuit and first modern-era non-European to serve as pontiff. I lived in
Argentina, his homeland, for four years as a foreign correspondent for The Post.
I knew that during the South American dictatorships of the 1970s and ’80s, the
church in Argentina — unlike in Chile, for example — had been cozy and complicit
with the ruling generals. The consensus of researchers who have examined
Francis’s history is that he did not collaborate with the murderous ruling
junta, which killed or “disappeared” at least 15,000 suspected leftists — but
also that he did not openly confront the regime. It is tempting to see his
subsequent career as an extended act of atonement, culminating in the dizzying
months since his election to the papacy in March. (Eugene
Robinson: Edward Snowden was the person of
the year. The
Washington Post. December 23, 2013)
Ez az olvasói beírás mintha
csak válasz lenne fenti retorikai kérdésemre, vajon
'rendkívüli' vagyok-e a kétségeimmel: Not being religious, I can't relate to his
pious admirers' characterization of Pope Francis as a "holy man". But for the
sake of argument, let's say he's well-meaning, authentic, and genuine -- the
first (surviving) pope since John XXIII with the true reformer's spirit and
desire to "open the windows" of the Vatican/Church and let the fresh air in,
etc. It's still the case that his appeal to the public is getting a massive
"extra" boost in the same way Obama was propelled to "rock star" manic
popularity-- they both are seen as rays of heavenly sunlight breaking through a
seemingly-endless overcast, a breath of spring after a hard, barren winter, etc.
I'm sure that there's a handy term for this dynamic -- a simple cliché I can't
think of, or some clever or pseudo-scientific nomenclature from the social
sciences, like the "Overton Window", or the "Obverse Coattail Effect" or
somesuch. Anyway, the point is that after dark and/or dismal predecessors like
Dubya Bush and Pope Benedict have pretty much drained public morale to the
dregs, anyone who comes across as reasonably benevolent and humane is welcomed
like... well, the Prodigal Son. (posted
by Ort readytransform)
A Vatikán 2019-ben továbbra is halogatja a klérus szexuális (és monetáris)
visszaéléseinek szisztematikus feltárását, ezirányú felelősségre vonását, és
húzza-halogatja a világi jogrendszerrel (a nemzetközi szekuláris gyermekvédelmi
programmal) való együttműködését -- semmibe véve a római katolikus hívek több évtizedes
elvárását. Kiábrándultnak, kétségbeesettnek, mégis elszántnak hangzik a bűnügyi
felelősségre vonást követelő amerikai polgárjogi szervezet igazgatója, Zach Hiner, mikor
azt nyilatkozza: (Most már) azon a ponton vagyunk, függetlenül attól,
hogy mit határoznak január első hetében a püspökök, mi a reformba vetett
reményünket nem az egyházi, hanem a szekuláris hivatalnokok kezébe adjuk.) "I’m glad leaders are gathering to
find ways to address this crisis, but a week spent in silent prayer is not the
response the public is looking for. If church officials truly want to do what is
best, then they should be spending this week discussing how they can best comply
with independent investigations by law enforcement, or how they can compel law
enforcement officials in their state to act if no such investigation has begun
yet. At this point, regardless of what bishops decide to do in the first week of
January, we are placing our hopes for reform in the hands of secular, not church
officials." (Zach Hiner, SNAP's executive director. AP. January 2, 2019.
[U.S.-based Roman Catholic bishops will gather Wednesday for a weeklong retreat
near Chicago on the church sexual abuse scandal that organizers say will focus
on prayer and spiritual reflection and not formulating policy.])
4. írás
Szeptember 29.
Nap mint nap megdöbbentő látvány,
hogy
mennyire egységes, összehangolt, a háborús uszításban pedig szinte kórusjellegű az
amerikai média. Nemcsak az a hihetetlenül megdöbbentő, hogy a nagyhatalmi
érdekeket kiszolgáló médialakájok szégyentelenül becsapták az amerikai népet,
hanem az is, hogy utólag fel se merült az ország érdeke és a világbéke iránti
felelősségük jogi számonkérése, vagy legalább egy-egy társadalmi ítélethozatal.
„Azirakitömegpusztítófegyverekrevonatkozókémelhárítási
adatokmanipulálásávalkapcsolatosegyrenövekvőbotrányaFehérHázszerepérekoncentrálódik”
--írta2003júniusábanRussBaker",
majdhozzátette:
„Ugyanakkorrásehederítamédiapropaganda-tevékenységére,amelyfélrevezetteavilágot.”Éserre mind
a mai napig sem kerültsor.
Az elhallgatásegyeneskövetkezménye,hogybárazország
egyháborúsévtizedkövetkezményeinekterhével
küszködik,
ugyanaz avádló,fenyegető,intrikálókórus felváltva hergelhet
Irán,Szíria,
Pakisztán,
sőt Oroszországellen.
Az elmúlt három évtizedre
istökéletesenillikWalterLippmanmúlt századelején
tettkritikus megállapítása:
„A nyugatidemokráciajelenlegikrízise
a zsurnalizmuskrízise.”
Jelensorokírójatöbbször is foglalkozotta Gondola
és az EMPIRIA oldalain
azamerikaimédia
prostituálódásáv -- többek között Azigazságközlésigénye,
a
Befagyasztottinformációk,elhallgatott realitás,vagy
a Cheney,amédiaésaz iránipuskaporoshordó
című
elemzéseiben --, és gyakran utalt ennek az ’elhallgatott’ állapotnak veszélyes
komolyságára. Azutóbbiban idézte az újságíró,
szerző, tv-kommentátorNormanSolomont,aki
hangsúlyozta,az újságírásegyikfeladataazlenne,hogyolyan
jellegűinformációkkal
szolgáljon
aköznek,amelyeksegítségévelamúltkormánypolitikaikatasztrófáibólokulvamegtudnáakadályozni,hogy azok megismétlődjenek.
A 2001
szeptemberi terrortámadást
követőháborúsévekbenpontosan ezt a feladatot célul
kitűzvevirágzottakfelazalternatívmédia
különböző ágazatai:könyvkiadás, zsurnalizmus,hírközlés
és hírelemzés mellett
a világhálósjegyzetírás
(blog),
dokumentumfilm,
videográfia,karikatúra
vagy azinfografika.Sbár
új hívektömegétmeghódítva
legjobbjai révén jelentős
eredményeket ért el tájékoztató,felvilágosító,
kritikus
gondolkodásrakésztetőszerepében,
mégis be kell vallani, hogy minden igyekezete ellenére sem tudott
érdemi
hatástgyakorolniapolitikaiéletésgazdaságpolitikaalakulásáraegyalapjábanvéveapolitikus,tradicionálisanhiszékeny,
jó részt empátiaszegény,Disneyland-igényűtársadalomban.
Sokatmondó
ezzel kapcsolatban
egy2012-ben készültfelméréseredménye,amelyszerintavilághálót
használóamerikaiaknak
csak2,6%-a
(rendszeres)
olvasója
a napibelföldieseményeknekés avilághíreknek.
Addenda
Gyakran a közkívánatra reagáló politikusok sem
tudnak eredményt produkálni. 2008 decemberében például a Képviselői Ház
jogi testületének három demokrata tagja, Robert Wexler, Luis Gutierrez és Tammy
Baldwin közös beadványt nyújtott be a Ház elnöki hivatalába, amelyben Dick
Cheney hivatalos felelősségre vonását követelte. Az ún. Wexler-petíció
pár óra alatt 288 ezer támogató jellegű aláírást gyűjtött be az Interneten!
Ennek ellenére, valahol
gondosan elfektetve, nem jutott sehova. Nancy Pelosi vaskarmú vezérlete
alatt -- a szintén népszerű Kucinich-petícióhoz hasonlóan
-- elbukott, mielőtt bármi esélye lett volna.A békemozgalom
aktivistái és a Bush, Cheney illetve Pelosi elleni bizalmatlansági
(felelősségrevonást követelő) indítványok szerzői és terjesztői az évek során
több mint 1 millió aláírást továbbítottak a kongresszushoz -- minden eredmény
nélkül.
3. írás
Szeptember 12.
Az Obama-kormány Szíria ellenes fenyegetődzése minden bizonyítékot nélkülöző
vádaskodásokon alapul, ami nem éppen ritka eset az intervencionista jellegű amerikai
külpolitikában. Bassár el-Aszád nem az első elnök, akit
Washingtonban saját civil lakosságának szándékos irtásával vádolnak. Egyik sorstársa,
az iraki Szaddám Huszein bűnbakká tételéről a következő jelent meg itt,
az EMPIRIA Magazinban 2003 áprilisában:
Az amerikai szárazföldi haderő vezérkari akadémiájának,
USArmy War
College, 1990-ben készült tanulmánya – „Iraqi Power and US Security in
the Middle East” (Iraki hatalom és amerikai biztonság a Közel-Keleten) – azt írta, Washington azzal vádolta Szaddám Huszeint, hogy a katonái kémiai
fegyverekkel irtották az országuk területén élő kurd nemzeti kisebbséget. A
tényfeltáró iratok szerint az iraki-iráni háború során Bagdad a külső iráni
ellenség mellett összeütközésbe került a belső kurd ellenzékkel is, amely a
zavarosban halászva – iráni bíztatásra és anyagi támogatással –
fordult ellene. A háború végén, vagy már a befejezése után Szaddám Huszein
megtorlásként állítólag büntető osztagokat küldött a kurd vidékekre, és az
amerikai külügyminisztérium állítása szerint ekkor mérges gázok bevetésére is
sor került. Az iraki kormány ugyan határozottan tagadta és visszautasította a
vádat, George Shultz államtitkár azonban kitartott mellette, és a kongresszus az
ő személyes követelésére szigorú gazdasági szankciókkal sújtotta Irakot.
Az amerikai kormányszerveket bizalmasan tájékoztató anyagban az állt,
„Az összes hivatalos dokumentum áttekintése ellenére
lehetetlennek találtuk bizonyítani a State Departmen iraki
gáztámadásra vonatkozó állítását.”
Ennek ellenére a szenátus 24 órán belül (ami rekord teljesítmény!) szigorú
szankciókat szavazott meg Irak ellen, anélkül, hogy bárminemű bizonyítékot
követelt volna: a vádnak nem volt egyetlen tanúja sem. „Elvárhattuk volna, hogy ilyen súlyos esetben a kongresszus körültekintően és
megfelelő gonddal járjon el” – olvasható a tanulmányban, amely később így
folytatódik: „Úgy tűnik, hogy Irak megbüntetésére szolgáló indokként a
kongresszus egy korábban, még a háború ideje alatt történt esetet használt fel,
amelynek során 1988-ban Irán bombázta a HalbJah (Halabja) nevű iraki kurd
várost. (...) nagyon valószínűnek látszik, hogy ténylegesen az iráni bombázás
kémiai fegyverei pusztították el az ott élő kurdokat.”
A szigorúan belső használatra készült tanulmány konkrétan cáfolta Bush elnök és
nemzetbiztonsági tanácsadója, Condoleezza Rice közelmúltban több ízben
hangoztatott indokát a „rezsimváltásra”: Szaddám Huszein mindenre képes,
hiszen tömegpusztító fegyverekkel irtotta a saját népét. Ha jelen sorok
írója tudott a War College tanulmányáról, nyilván Rice sameszai is tudtak róla, mint ahogy a
Pentagon, a
State Department és a CIA
illetékesei is. Ennek ellenére
mindannyian figyelmen kívül
hagyták. Ha ehhez hozzávesszük a média hallgatását is a témában, akkor vagy
kollektív amnéziának könyvelhetjük el, vagy kollektív konspirációnak.
Miért ismétli meg a tömegirtás rágalmát Washington? Azért, mert Szaddám
Huszein ellen alkalmazva minden bizonyíték híján is abszolút sikeres volt. Ezért igyekezett megint minél gyorsabban
retorzióhoz folyamodni a kormány -- az ENSZ
szeptember 16-ra kiírt hivatalos vizsgálati
eredményét megelőzve
--, és próbálta
megúszni, hogy kiderüljön, az ideggáznak áldozatul esettek számát négyszeresére srófolták
fel.(*1) A diplomáciai lehetőség kizárása érdekében sietős
retorzió azt a pszichológiai reakciót használja ki, hogy tömeges vérengzés hallatán az
emberek nagy hányada bizonyítékot követelő józanságát félretéve
azonnali megtorlást követel, esetleg annak még aktív részese is akar lenni.
Jó példa volt
erre a
New York-i 9-11-es támadás, mikor fiatalok ezrei jelentkeztek katonának, hogy Afganisztánban
bosszút álljanak ott bujkáló állítólagos terroristákon.
Általános veszélyérzet,
elbizonytalanodás és bosszúszomj kihasználásával indított propagandahadjárat eredményeként vette
végül tudomásul
ország-világ a függetlenségre vágyó, büszke afgán nép elleni büntetőhadjáratot, a
világveszélynek és elnyomottnak nyilvánított Irak “felszabadítását” és a
békés-gazdag Líbia szétbombázását, teljes kifosztását.
Mivel olajért vagy
Szaúdi Arábia és Izrael rég áhított dominanciájáért nem éppen népszerű
háborúskodni, rezsimváltásokért pedig már senki sem akar több vért
áldozni, ezért a legjobb háborús indoknak mostanában a
humanitárius segélynyújtás égető szüksége látszik. Mint David Swanson is megjegyezte már
három évvel ezelőtt A háború egy hazugság című cikkében: "Manapság
bármelyik háborút humanitárius terminológiával kell indokolni, ami ismeretlen
volt a korábbi évszázadokban." Ezt a nemes fogalmat
tehát
rendre fogjuk hivatkozásként hallani a közeljövő katonai
beavatkozásai során.
(Az 'emberiség elleni bűnök' dokumentációjaként nem kell más, mint az éppen ügyeletes ellenség atrocitásainak
nyilvánítani, amiket korábbi hadifelvételek örökítettek meg Faludzsában, vagy
valamelyik lebombázott afgán faluban. Ki tudna különbséget tenni a halotti lepelbe burkolt
áldozatok között?)
A
humanitárius kötelesség
hangoztatása tehát nem teljesen új keletű érv a közel-keleti országok
'demokratizálása' érdekében, mint ahogy a
humanitarian intervention sem teljesen
új fedőnév a lerohanásukra. Jeffrey Goldberg, egy karrierjét Izraelben indító neokonzervatív
zsurnaliszta például a Slate 2002-ben közölt politikai vitája során
jellemtelennek és Hitler után “egyedülállóan gonosznak” nyilvánítva Szaddám Huszeint morális
alapon javasolta a hatalomból való eltávolítását. (Nézetével, mint írta,
némileg szembekerült barátjával, Richard Holbrookkal, aki a
legpraktikusabb vitapontnak Szaddám
Huszein világveszélyt jelentő nukleáris fegyverprogramjának hangoztatását tartotta.)
Goldberget mondták már fantasztának, szélhámosnak, arrogánsnak, háborús
uszítónak, szociopatának... ezek azonban nem ingatták meg morális
fölényérzetét, a "shock and awe" doktrína(*2) méltányosságára alapozott
humánus elkötelezettségét:Meggyőződésem, hogy öt év múlva Irak közelgő inváziójára úgy fognak
emlékezni, mint valami benső indíttatású moralitás manifesztációjára.
*1 Az Obama-kormányzat továbbra is
önkényesen megállapított elhalálozási adatokat használ -- többszöri
felszólításra sem tudta igazolni a Határok nélküli orvosok
név szerint jegyzett 355-ös áldozati számával szemben az általa
hangoztatott 1429-es áldozati számot: The administration continues to use
inflated casualty number, 1429. Doctors Without Borders has reported that
355 reportedly died from the August 21 chemical attack. The group also reported
that “3,600 patients displaying neurotoxic symptoms over a period of “less than
three hours” on the morning” of August 21. The Syrian Observatory for Human
Rights “confirmed 502 dead, including about 100 children and ‘tens’ of rebel
fighters,” according to McClatchy. That is still far less than 1429. The
organization demanded Secretary of State John Kerry “provide the names of the
victims included in the US tally.”
*2 A nagyvárosok (mint
Bagdad, Faludzsa, Tripoli) polgári lakossága ellen alkalmazott maximális
erőfölényre alapozott, bénító hatású katonai akció: légi, tengeri és szárazföldi
egységek szimultán, bravúrosan koordinált támadása.
Mielőtt bárki is nagy reményeket
táplálna az ENSZ szerepét illetően
Szíria ügyében, nem szabad elfelejteni a volt ENSZ-nagykövet Madeleine
Albright kijelentését: “The U.N. is a tool of American foreign policy.” Ami annyit
jelent: "Az Egyesült Nemzetek az amerikai külpolitika eszköze."
(1995)
A pro-háborús propaganda által gyakran előcitált
HalbJah
(Halabja)tragédia megítélésével
kapcsolatban számos kételkedő és bizonyítékot követelő írás jelent meg,
amelyeket az illetékes kormányszervek abszolút figyelmen kívül hagytak. Erről
bővebben olvasható, és a végén kiváló forrásanyag található a Napi Magyarországban
1999-ben megjelent cikkemben: Szaddám a mumus --
Kétes érvek és célok.
John
Kerry háborús bűnösnek mondja, és nemzetközi megtorlással fenyegeti Damaszkuszt,
de soha egy mukkot sem szólt -- még akkor sem, mikor 2009-ben a Szenátus Külügyi
Kapcsolatok Bizottságának elnöke lett -- a Bush adminisztráció illegális
kémiai fegyverhasználata ellen Irakban. "We now know the US also used
thermobaric weapons in its assault on Falluja, where up to 50,000 civilians
remained. ...A Pentagon spokesman told the BBC that white phosphorus "was used as an
incendiary weapon against enemy combatants". (George Monbiot:Behind the phosphorus clouds are war crimes within
war crimes.
The Guardian. November 21, 2005)
(John) Kerry leads them all—Fabius,
Netanyahu, British foreign secretary William Hague, Turkish foreign minister
Ahmet Davutoglu, and Saudi foreign minister Saud al-Faisal — his counterparts in a
wayward march of mendacity. Each publically professes humanitarian sympathies.
Each does the private calculus of geostrategic power.(Jason Hirthler: Kerry’s Last Stand.
September 18, 2013)
The administration
continues to use inflated casualty number, 1429.
Doctors Without Borders has reported that 355 reportedly died from the August 21
chemical attack. The group also reported that “3,600 patients displaying
neurotoxic symptoms over a period of “less than three hours” on the morning” of
August 21. The Syrian Observatory for Human Rights “confirmed 502 dead,
including about 100 children and ‘tens’ of rebel fighters,” according to
McClatchy. That is still far less than 1429. The organization demanded Secretary
of State John Kerry “provide the names of the victims included in the US tally.”
Last night on the French news there was yet further confirmation of AP
journalist Dale Gavlak's report of the "rebels" admitting it was they who used
the chemical weapons, by "accident," supposedly not knowing that certain arms
sent them by the Saudis had chemical agents. This time it came from two
mainstream European journalists, one Belgian and one Italian, if memory serves,
who'd been captured by the rebels and held for a couple of months. During their
captivity, they say, one of their captors told them basically the same story
that Gavlak was told. This was treated on the mainstream radio news in France as
a big story, and I wonder why I haven't seen any reference to it in the US press
services. (Duh) I should add, however, that the Italian daily, La Stampa, which
is published out of Turin and is Italy's most pro-Zionist newspaper, went into
major contortions trying to persuade its readers that the two captive
journalists' testimony was "problematic," citing the fact their captors
communicated to them in English and therefore (sic) the conclusions drawn were
not "reliable."
“Iraq did not have a large, ongoing centrally controlled chemicalweapons program after 1991... Iraq's large-scale capability to develop,
produce, and fill new CW munitions was reduced -- if not entirely destroyed --
during Operations Desert Storm and Desert Fox, 13 years of UN sanctions and UN
inspections.” (Bush
Administration Weapons Inspector David Kay. October 2, 2003)
Anthony Cordesman, a former senior defense official who’s now with the
Washington-based Center for Strategic and International Studies, took aim at the
death toll discrepancies in an essay published Sunday. He criticized Kerry as
being “sandbagged into using an absurdly over-precise number” of 1,429, and
noted that the number didn’t agree with either the British assessment of “at
least 350 fatalities” or other Syrian opposition sources, namely the Syrian
Observatory for Human Rights, which has confirmed 502 dead, including about 100
children and "tens" of rebel fighters, and has demanded that Kerry provide the
names of the victims included in the U.S. tally. President Obama was then forced
to round off the number at ‘well over 1,000 people’ – creating a mix of
contradictions over the most basic facts,” Cordesman wrote. He added that the
blunder was reminiscent of “the mistakes the U.S. made in preparing Secretary
(Colin) Powell’s speech to the U.N. on Iraq in 2003.” An unclassified version of
a French intelligence report on Syria that was released Monday hardly cleared
things up; France confirmed only 281 fatalities, though it more broadly agreed
with the United States that the regime had used chemical weapons in the Aug. 21
attack. (Hannah
Allam and Mark Seibel: To
some, US case for Syrian gas attack, strike has too many holes. McClatchy.
September 2, 2013)
"Humanitarian interventionists" attempt to exploit positive human emotions
(empathy, the will to justice) in order to enact the exact same genocidal
policies under a veneer of kind-hearted benevolence. It is sickening beyond
measure. (Posted by Durrutix)
Commentator Hal C. points out that: "Jeffrey Goldberg is the guy who almost
single-handedly created the Halabja poison gas story into its present form. His
was the story that Bush made famous. (Halabja appears to have been caught in the
crossfire of two armies using gas in the Iran/Iraq war and was unintentional
collateral damage in an obscene war)." The Goldberg story is called "The Great
Terror". Hal C. refers to Jude Wanniski's "Memo on the Margin" on the subject.
Wanniski has been writing about this issue for a long time, and has suffered
withering attacks for it, but appears to have been vindicated. We'll never know
what happened at Halabja, which means we'll never know who was responsible for
the death of the Kurds. What is clear is that this episode is part of a Kurdish,
and almost certainly Zionist propaganda war against Saddam. Jeffrey Goldberg is
the main sprayer of the gas on the Halabja poison gas story, one of the first to
make an explicit Saddam-al Qaeda connection, a guy that Douglas Feith feels
comfortable speaking to, and the author of an amazing whitewash on the AIPAC/Israel
spy scandal. He's starting to look like another version of Judith Miller.
(Xymphora: More on Jeffrey Goldberg. June 30, 2005)
MÁS és mégsem
Bár úgy van megjátszva, hogy az amerikai támadást el-Aszád
'tömegirtása' váltja ki, a WikiLeaks által tavaly, 2012 márciusában
nyilvánosságra hozott titkos dokumentumai szerint viszont a NATO speciális
felkészültségű és kiképzésű emberei és zsoldosai már 2011 óta Szír földön vannak, hogy
előkészítsék a tervbe vett rezsimcserét.
"We
have not uncovered evidence that Iraq undertook significant post-1998 steps to
actually build nuclear weapons or produce fissile material.”
(Bush
Administration Weapons Inspector, David Kay. October 2, 2003)
The very first lie is that this is a matter of national security. Americans
don't feel more secure by bombing countries that never attacked us. Less secure
because it will provoke revenge eventually. The Department of War is also
spinning this as a police action based on a humanitarian crisis. This exact plan
was exposed in the 2012 Stratfor leaks on WikiLeaks. Julian Assange talked about
it on the Ron Paul TV show. (Posted by MakesMeWantNader)
"What has allowed so many PPs [pathological personalities] to rise so high in
corporations, and now in government, is that they are so decisive. Unlike normal
people, they are never filled with doubts, for the simple reason that they
cannot care what happens next. Simply can’t. Do this! Do that! Mobilize the
reserves! Privatize the public schools! Attack Iraq! Cut health care! Tap
everybody’s telephone! Cut taxes on the rich! Build a trillion-dollar missile
shield! Fuck habeas corpus and the Sierra Club and In These Times, and kiss my
ass!" (Kurt Vonnegut. 2003)
Despite the role of media gullibility (or worse) in helping the Bush
administration sell the Iraq war, the press showed scant skepticism about
subsequent U.S. attacks abroad. The media behave at times as if government lies
are dangerous only when the president is a certified bad guy — like Richard
Nixon or Donald Trump. Barack Obama’s semi-sainthood minimized media criticism
of his Syrian debacle — a civil war in which the United States initially armed
one side (Syrian rebels who largely turned out to be terrorists) and then
switched sides, a flip-flop that resulted in far more dead Syrians. But
Americans have received few insights into that bellicose schizophrenia from the
media. Historian Stephen Kinzer wrote in the Boston Globe, “Coverage of the
Syrian war will be remembered as one of the most shameful episodes in the
history of the American press.” Even in the Trump era — when the press is openly
clashing with a president — bombing still provides push-button presidential
redemption. Trump’s finest hour, according to much of the media, occurred in
April 2017 when he attacked the Assad regime with 59 cruise missiles, raising
hopes that the U.S. military would topple the Syrian government. (James Bovard:
Pro-War Media Deserve Criticism, Not Sainthood. Future of Freedom
Foundation. June 21, 2018)
2. írás
Augusztus 28.
Az amerikai elnökhelyettes, Joe Biden
tegnap azt állította, senkinek semmi kétsége afelől, hogy Szíriában
kémiai fegyverek bevetésére került sor, aminek ártatlan civilek estek áldozatul. Amit
azonban hozzátett, az megrendítette a világpolitikát figyelemmel kísérőket, mert kész hadüzenetnek
hangzott: „És semmi kétség afelől sem, hogy ki a felelős ezeknek a kémiai
fegyvereknek kíméletlen használatáért
Szíriában: a szír rezsim.” Ahogy az elmúlt időkben többször is elhangzott, az
Obama-adminisztráció mások belügyeibe való beavatkozásnál -- mint afféle ”világ
csendőre” -- a nem konvencionális fegyverek alkalmazásánál húzza meg a tűrés
vörös határvonalát.
A média hónapok óta fújja a harci harsonákat, és
szenátorok, kongresszusi képviselők, ideológiai műhelyek, katonai szakértők
szitják az el-Aszád-kormány elleni hangulatot, de mind ez ideig az
elnökhelyettes Damaszkusz legmagasabb rangú vádlója, aki bárminemű tényleges
bizonyíték nélkül uszít és fenyegetőzik -- most már Obama
nevében is. Joe Biden egy tipikus politikai szélhámos, aki rendre visszaél a pozíciójával.
Éppen ezért nem akadt riporter, aki érdemesnek találta volna nyilvánosan rákérdezni,
vajon az USA-ra,
Angliára és Izraelre is vonatkoztatja-e, amit Szíria aláaknázására hozott fel: „az
Elnök azt hiszi, és én (is) azt hiszem, hogy akik
kémiai fegyvereket használnak védtelen férfiak, nők és gyermekek ellen, azokat
felelősnek kellene és kell is tartani."
A veterán politikai riporterek nagyon jól tudták, hogy ez csak a
megbélyegzett más országokra vonatkozik, annál is inkább, mivel egy per kapcsán Obama éppen a
napokban minden utólagos jogi felelősségrevonás alól véglegesen mentesítette George
W. Busht -- természetesen a
2003-as iraki invázió során alkalmazott gén-toxikus fehér foszfor és a gyengített
uránium alkalmazása miatt is. Mindenki jobbnak látta elnézni a hipokrízis ezen
ordító megnyilvánulása felett, akárcsak a be nem tartott, eleve félrevezetésnek
szánt választási ígéretei felett. Egy floridai gyűlésen például, 2008
őszén -- Obama
áprilisi fogadkozását megerősítve -- a következőt mondta az
iraki fiaskót szándékosan és tervszerűen előidézők felelősségrevonásával
kapcsolatban:
„Amennyiben (jogi szakértők) megalapozottnak találják, bűnügyi eljárás fog indulni a
törvényszegők ellen, nem bosszúból, vagy visszavágásként, hanem abból a
szükségszerűségből, hogy érvényességet kapjon az elv, amely szerint senki, sem
az igazságügyiminiszter, sem az elnök, senki sem áll a törvény felett”.
Milyen szép és zengzetes is ez a retorika! Idézésre
méltó. Bár Busht és Cheneyt, Rumsfeldet és Wolfowitzot több országban is
háborús bűnösnek nyilvánították(*1), Obama igazságügyi minisztériuma még csak kezdő
lépéseket sem tett a retorziós indokot szolgáltató 9-11-es terrortámadás körülményeinek elfogulatlan szakértői
kivizsgálására(*2) és az azt követő/megtorló kormányintézkedések
('terrorizmus ellenes' intervenciók, rezsimváltások, katonai megszállások,
guantanamoi és más hírhedt fogolytáborok fenntartása) felülbírálására.
Az elv tehát, amely szerint senki sem áll a törvény felett, abszolút érvényét
vesztette Obama és Biden irányítása alatt.
Biden fiatal kora óta álszent karrierista, aki annak
idején indokoltnak tartotta és támogatta a vietnami háborút, viszont, akárcsak Dick Cheney, mindent
elkövetett, hogy ne az ő, hanem mások vére áztassa a dzsungelek páfrányait. Neki más dolga
volt. Az ország legfiatalabb szenátora akart lenni -- és a fiatal kortársait visszavető
akadályok híján az is lett. Nem
vált hátrányára, hogy évről-évre kibulizta magának a kötelező szolgálat
alóli mentesítést, mint ahogy az sem, hogy megszavazta az 1998-as Irak
Felszabadítási Aktívát, amelyfelhatalmazta Bill Clintont, hogy "ha
szükséges, akkor erőszakkal" mozdítsa el a hatalomból Szaddám Huszeint. Nem igazán meglepő
tehát, hogy Biden --
gyakorló (áldozó) katolikus, neokonzervatív kebelbarát és melldöngető cionista
-- kapta 2002 júliusában azt a bizalmi feladatot, hogy levezesse a
Szenátus Külpolitikai Bizottságának ülését, amelyen szelektált
meghívottak érvei és ellenérvei hangzottak el a
neoimperializmus útjában álló Irak sorsát illetően.
Ezt
megelőzően Scott Ritter, egy magát republikánusnak valló fegyverszakértő a
következőt adta tudtul országnak-világnak:
"Joe Biden
szenátor csak egy látszat meghallgatást folytat. Nyilvánvaló, hogy Biden és a
kongresszusi vezetőség eleve eldöntötte a végeredményt, miszerint a tényektől
függetlenül el fogják mozdítani Szaddám Huszeint a hatalomból, és a
meghallgatások csak politikai fedezékként szolgálnak egy masszív Irak-ellenes katonai támadáshoz. Ezeknek a meghallgatásoknak semmi köze az igazság
tárgyilagos felméréséhez, sokkal inkább az azonos gondolkodású tanúk
válogatásához, akik csak megerősítik az előre eldöntött eredményt... Ez nem
az amerikai demokrácia működése, hanem az amerikai demokrácia kudarca."
Később,
a 2002
októberében tartott szenátusi vitán a demokrata Biden -- akárcsak John Kerry és
Hillary Clinton -- a neokonzervatív Bush--Cheney-irányvonal mellett voksolt:
Szaddám
Huszein két évtizeden keresztül kitartóan próbálkozott tömegpusztító
fegyverekkel. Széles körű az egyetértés, hogy továbbra is őrzi a kémiai és
biológiai fegyvereit, azoknak és a módosított Scud rakétáknak a gyártási módját,
és hogy aktívan törekszik a nukleáris képesség elérésére. (…) Tisztáznunk kell
az amerikai néppel, hogy hosszú távra kötelezzük el magunkat Iraknak, nemcsak a
következő napra, hanem a következő évtizedre…”
A háborúra készülődő elnöknek valójában teljesen szabad kezet biztosító rendeletek, az
Afganisztáni Rezolúció (2001. szeptember 14) és az Iraki Rezolúció
szavazásakor (2002. október 11) Biden egy húron pendült Kerryvel és
Clintonnal, annak ellenére, hogy az
IrakiRezolúcióra -- amely egy kongresszusi támogatástól független,
szövetségesek híján akár unilaterális katonai támadás indítását is engedélyezte neki
--
már 21 demokrata, sőt egy republikánus is
nemlegesen szavazott.
A plagalizáláson többször rajtakapott és nyilvánosan
is leleplezett Biden sötét karakterét jellemzi, hogy mikor előnyére vált
pénzügyileg konzervatívnak
mutatkozni, vagy éppen békepártinak lenni, akkor felváltva azoknak adta ki magát. A 2012-es alelnöki mérkőzésen republikánus ellenfelét, Paul Ryan képviselőt azzal vádolta, hogy az előző években szavazataival 2 háborút terhelt az
állam
hitelkártyájára, úgy tüntetve fel, mintha ez csak az ő (Ryan) szennyes
lelkiismeretét terhelné, holott ő maga (Biden) is jóváhagyott minden
előirányzott és minden rendkívüli költséget az afgán és az iraki rezolúciók
végrehajtásához. Ennek letagadása újabb szégyenfolt Biden tisztességtelen
életútján: “I was
there, I voted against them. I said, no, we can’t afford that.”(*3)
Obama szerencséjére ez nem megy a rovására; népszerűségének
megítélésében inkább előnyére szolgál, ha kettőjük között szépen megoszlanak a
hazugságok, ferdítések, mellébeszélések. "2014-ben el fogjuk hagyni
(Afganisztánt). Punktum" -- közölte ugyanebben a tv-műsorban
Biden. Ezzel végleg lesöpörte Ryant. Ezután nem sok esélye maradt a fickónak Biden ellenében a
néphülyítési versenyben -- pedig ő is mindent beleadott.
*1 The suggestion that the Bush administration's
conduct in the "war on terror" amounts to a string of war crimes and human
rights abuses is gaining credence in even the most ossified establishment
circles of Washington. Justice Anthony Kennedy's opinion in the recent Hamdan
v. Rumsfeld ruling by the Supreme Court suggests that Bush's attempt to
ignore the Geneva Conventions in his approved treatment of terror suspects may
leave him open to prosecution for war crimes. As Sidney Blumenthal points out,
the Court rejected Bush's attempt to ignore Common Article 3, which bans "cruel
treatment and torture [and] outrages upon personal dignity, in particular
humiliating and degrading treatment. (And since Congress enacted the Geneva Conventions, making them
the law of the United States, any violations that Bush or any other American
commits "are considered 'war crimes' punishable as federal offenses," as Justice
Kennedy wrote.) [Jan Frel: Bush Be
Prosecuted for War Crimes?A Nuremberg chief prosecutor says there is a
case for trying Bush for the 'supreme crime against humanity, an illegal war of
aggression against a sovereign nation.'AlterNet.
July 9, 2006]
*2
A Zogby International poll that 9/11truth.org sponsored and released on the
eve of the Republican convention (in 2004) that found 49 percent of New York
City residents said some U.S. leaders "knew in advance that attacks were planned
on or around September 11, 2001, and that they consciously failed to act."
(Zogby International. September
2007)
*3 "Én ott voltam, én
ellene szavaztam. Én azt mondtam, nem, ezt nem engedhetjük meg."
Addenda
"El fogjuk
hagyni 2014-ben Afganisztánt, punktum", ahogy Biden ígéri? A szakértők
szerint nem egészen, sőt Obamának is az volt a véleménye 2012-ben, hogy a
hivatalos csapatkivonás után nagylétszámú, 10-15 ezer főt kitevő véderő
fog visszamaradni. Ez persze nyilvánvaló. Ahogy Irakban és Líbiában is,
Afganisztánban is külső fegyveres erőknek kell majd a mindenkori bábkormányt hatalmon
tartani. A few months back, retired Gen. Jack Keane, another coauthor of the
Iraq surge, was on the NPR program Talk of the Nation along with Andrew
Bacevitch. At one point, Keane mentioned the need to maintain a “residual force”
in Afghanistan even after “we pull out all our troops” by the end of 2014. When
asked about the size of the “residual force,” Keane said “15,000 to 30,000.” I
believe Keane and the Kagans talk frequently. That occurred a few weeks after
the NY Times had a piece mentioning that the size of the residual force, first
mentioned by Obama in the spring of 2012, was being discussed in the range of
10,000 to 15,000.(Posted
by tbraton in the American Conservative. December 6, 2012)
"The
United Nations charter has a provision which was
agreed to by the United States, formulated by the United States, in fact, after
World War II. It says that from now on, no nation can use armed force without
the permission of the U.N. Security Council. They can use force in connection
with self-defense, but a country can't use force in
anticipation of self-defense. Regarding Iraq, the last
Security Council resolution essentially said, 'Look, send the weapons inspectors
out to Iraq, have them come back and tell us what they've found -- then we'll
figure out what we're going to do. The U.S. was impatient, and decided to invade
Iraq -- which was all pre-arranged of course. So, the United States went to war,
in violation of the charter."
(Benjamin
Ferencz former chief prosecutor of the Nuremberg Trials. 2006)
"The 9/11 commission report failed to answer the majority of
questions posed by victims' family members; unanswered questions
concerning the attacks include those about multiple specific warnings from
overseas, the spiking of FBI investigations, terrorist financing, the lack of
defensive air response and the inadequately explained breakdown of the national
chain of command that morning." (Kyle Hence, communications director of 9/11 CitizensWatch. The
hearing was sponsored by 9/11 CitizensWatch and 911truth.org, groups that say
the official September 11 commission report contains "egregious omissions,
discrepancies and distortions.")
"Israel can determine for itself --
it’s a sovereign nation -- what’s in their interest and what they decide to do
relative to Iran and anyone else. We cannot dictate to another sovereign nation
what they can and cannot do when they make a determination, if they make a
determination, that they’re existentially threatened.” (Vice President Joe Biden. 2009)
1. írás
Július 31.
A
WikiLeaks
rendkívüli jelentősége, hogyapropaganda-médiát
megkerülő
lehetőségbiztosításával
új távlatot nyitott az alternatív újságírás, publicisztika,
hírközlés
és
a tömegkommunikáció egyéb
válfajai számára.Ennek a technikai bravúrnak köszönhető, hogy mikor a New York Times és a Washington Post minden indok nélkül elutasította
Bradley Manning publikálási ajánlatát,végül isnem lett végleg elhallgattatva, mint előtte sokan mások. Volt hova forduljon
helyettük.
A katonai elhárításnál informatikusként dolgozó Manning egy idő után átlátta, és
a WikiLeaks
révén végül közhírré tudta tenni az amerikai kormánypolitika bizonyos jogsértéseit, az
Internet szabadságának veszélyeztetettségét, és dokumentálni tudta az iraki és afgán megszállás
szükségtelen és indokolatlan embertelenségét.
Birgitta Jonsdottir, az izlandi
parlament képviselője egy interjúban azt mondta, a
Julian Assange és a WikiLeaks információs-tárháza világközvélemény elé tárva vita tárgyává tették a szabad
infoáramlás fokozódó veszélyeztetettségének kérdését, Manning pedig
leleplezéseivel, illetve tragikus módon a bebörtönzésével felhívta a figyelmet a politikai
vészjelzők szerepének jelentőségére. “Óriási szolgálat, amit ezek az emberek a
társadalmainknak tettek”-- szögezte le Jonsdottir.
Bár a katonai bíróság éppen
ellenkezőleg értékelve 20 rendbeli vádra alapozottan bűnösnek ítélte, és
vezető politikusok, kommentátorok kedvükre pocskondiázták Manninget, mégis se szeri se száma
azoknak, akik elismerőleg emeltek szót a védelmében, hősnek, jelentős
polgárjogi harcosnak, "igazi hazafinak", "kritikus igazságokat feltáró bátor
vészjelzőnek" nyilvánítva. Ezekből a pozitív értékelésekből idézünk
néhányat:
A University of California
antropológiaprofesszora, Mark Mason szerint Manninget mint polgárjogi harcost „jegyezni fogják a
történelemben”. Ez azt jelenti:
„Az emberek 200 év múlva is olvasni fognak
Bradley Manning, Edward Snowden és a kor többi vészjelzője (‘whistleblower’)
mint
Daniel Ellsberg és mások áldozatvállalásáról. Manning az amerikaiak azon jogának
védelmében áldozta fel a jövőjét, hogy nyilvánosságot kapjon, kortárs amerikaiak háborús
bűncselekményeket követnek el -- ami szövegösszefüggésben (azt
jelenti), hogy nem a megfelelő személy áll bíróság előtt. George Bushnak kellene a
tárgyalóteremben ülni háborús bűnökkel vádolva.Valójában ez a történet, amit évszázadok múlva is mesélni fognak Bradley Manningről
és
bátor kiállásáról.”
A
TIME magazinban -- és ez
ritka meglepetés -- Michael Scherer kétségét fejezi ki, hogy a szigorú
büntetőeljárás elegendő lesz a kormányszintű visszaélések eltussolására:
"Manning és
Snowden motivációja az FBIBelső
Fenyegetés kategóriáján belül az Ideológia/Azonosulás alkategóriába tartozik: 'vágy' a hátrányos helyzetűek vagy
az elnyomottak megsegítésére. A cél maga a nyitott (ellenőrizhető) kormány, és ennek bajnokai, Manning és Snowden, hősök, akiknek
kiszivárogtatásai (leleplezései) közszolgálati jellegűek. Ami legközelebb
(fontosnak) számít, az nem annyira a kiszabott büntetés, mint az, hogy hányállamvédelmi szempontból
megbízhatónak tartott ember dönt majd úgy, hogy a nyomukba lép."
Kevin Zeese a sajtószabadság és az alkotmányos jogok védelmében, valamint a
militarizmus esélyét hangoztatva próbálja mozgósítani azokat, akik Manning
áldozatvállalásának jelentőségét felmérve hasznosíthatók lennének a köz érdekében:
"Manninget ma sokan
hősnek tartják, és semmi kétség felőle, hogy a legtöbb amerikai szemében a
jövőben is annak fog számítani. Legyen Manning bátorságának hagyatéka
összefogásra buzdítás. Ez mintegy alkalom ellenszegülni az
Egyesült Államoknak mint biztonsági államnak,
és azt követelni, hogy megújuljon az első (alkotmányjogi) törvény kiegészítése, amely a
szólásszabadsághoz, a gyülekezési szabadsághoz és a szabad sajtóhoz való
jogunkat védelmezi. Ez egy megfelelő alkalom mozgalmat indítani az amerikai
birodalom és militarizmus ellen, és egyben alkalom teljesen átértékelni az Egyesült
Államok egész külpolitikáját. Ezek a követelések, amelyekhez
tulajdonképpen minden
amerikai ragaszkodik, és amelyekért mindannyiunknak tenni kell."
A nemzetközi médiaképviseleti csoport,
Reporters Without
Borders felhívta rá a figyelmet, hogy Manning elítélése "dermesztő figyelmeztetés a vészjelzőknek,
akik ellen az Obama-kormány példa nélküli offenzívát folytat”.
Ez az alkotmánysértő eljárás a csoport
szerint veszélyezteti magát a tényfeltáró újságírást, mivel elriasztja,
elhallgattatja a megfélemlített forrásként szolgálókat. (Ehhez hozzátehetjük,
hogy előbb-utóbb mindenki mást is, aki szót emel, aki kritizál, aki számon kér, aki
elégedetlenkedik...)
Dr.
Jill Stein, aki tavaly a Zöld Párt képviseltében indult az
elnökválasztáson és jelenleg a Green Shadow Cabinet elnöke,
felszólította Obamát, hogy az amerikai demokrácia biztosítása érdekében mielőbb
adjon elnöki pardont a "kritikus igazságokat feltáró bátor vészjelzőnek", aki az
ENSZ különleges emberjogi megbízottja szerint is 3 évet töltött börtönben
kegyetlen, embertelen és degradáló körülmények között. "Bradley Manning
valójában egy hős, aki az igazságot közölte az amerikai néppel -- azt, hogy a
kormányunk háborús bűnöket követett el Irakban, és rutin külügyminisztériumi
akciók során (utalás Benghazira) visszaélt olyan alapvető amerikai értékekkel,
mint az őszinteség és a nemzetközi jogok tiszteletben tartása."
Bár politikailag naivnak hangzik, ennek ellenére európai jogászok és az
Európai
Parlament 17 tagja sürgetőleg felszólította Obama elnököt és Chuck Hagel hadügyminisztert, hogy engedjék szabadon a meghurcolt Manninget.
Emma Cape, a Bradley Manning
Támogató Project kampányszervezője meg van győződve róla, hogy Manning
nem hős akart lenni, és nem hírnévre törekedett, hanem morális meggondolásból
akarta felvilágosítani a népeket. Mint mondta, „nagyon bátor dolog volt, amit
csinált, de nem azért hős olyan sokak szemében, mert afféle
Superman, hanem azért, mert kiállt a
demokrácia védelmében, valamint a kormány transzparenciájáért és felelősségéért egy olyan időszakban,
amikor szükség volt rá.”
A New Yorkban székelő AlkotmányosJogok Központjának (Centre
forConstitutional Rights) visszavonult elnöke, Michael Ratner
megvallotta, eredetileg osztotta azt az elképzelést, hogy Manning
pszichológiailag labilis, gyarló fiatalember lehet, ezt azonban rögtön
elvetette, mikor a tárgyaláson hallotta a tanúságtételét.
„A róla alkotott elképzelésem teljes
melléfogásnak bizonyult. Sokkhatásként ért az intelligenciája, a politikai
állásfoglalása, hangjának határozottsága, a megjelenése. A saját védelmében tett vallomástétele
megindító volt” -- nyilatkozta Ratner abban a reményben, hogy „egy napon az emberek
talán majd olvasni fogják (a beszédét), és eljutnak oda, hogy megértik, mit is jelent
valójában a
lelkiismeretre hallgatni.”
Az Ausztráliából Angliába telepedett politikai és kulturális aktivista, Peter
Gary Tatchell szerint “Manning nem hazaáruló,
hanem igazi hazafi,
mivel óriási személyes
áldozatvállalás árán súlyos bűntényeket leplezett le, amelyeket elkövetésük után
az Egyesült Államok kormánya eltussolt.” Tatchell felháborítónak találta,
hogy a tárgyalást vezető bíró nem engedélyezte Manning védelmének a 'közérdekre'
való hivatkozást, holott Manning célja éppen a közérdekű tájékoztatás és széleskörű
viták kiprovokálása volt.
Anne FitzGerald, az
Amnesty International egyik igazgatója szintén
igazságtalannak tartja, hogy megtagadták
Manningtől a ‘közérdek védelmi’
mentséget, holott ő indokoltan volt abban a hitben, hogy
emberi jogok és humanitárius jogok megsértését leplezi le.
Philip Giraldi az American
Conservative-ban július 22-én megjelent cikkében emlékeztetett rá, hogy
az Egyesült Államok már 2007-ben rendelkezett a kommunikációs hálózat teljesítményének
rendkívüli megnöveléséhez szükséges technológiával, de bevallotta, ő maga abban a
hitben volt,
hogy az adatbázis kiterjesztése, vagyis az állampolgárok tudtukon kívüli
megfigyelése legális úton szabályozott és korlátozott. Giraldi leplezetlenül
felháborodott cikkének címe: Edward
Snowden nem ‘áruló’ -- Távol állva attól, hogy az ellenséget támogatná, az NSAvészjelzője leleplezte az amerikaiak jogainak saját kormányuk által
történő
megtiprását.
Addenda
"Manning, Snowden és Assange vállalták a
bűnözések exponálásának kockázatát. De azok,
akik háborúkat terveztek, akik háborús bűnöket követtek el, akik illegálisan
kémkedtek, azok egyelőremind szabadlábon vannak". (Amy Goodman. August 1, 2013)
As the weaponry and technology of war came home, so did a new, increasingly
Guantanamo-ized definition of justice. This is one thing the Manning case has
made clear. As a start, Manning was treated no differently than America’s
war-on-terror prisoners at Guantanamo and the black sites that the Bush
administration set up around the world. Picked up on the “battlefield,” Manning
was first kept incommunicado in a cage in Kuwait for two months with no access
to a lawyer. Then, despite being an active duty member of the Army, he was
handed over to the Marines, who also guard Guantanamo, to be held in a military
prison in Quantico, Virginia. What followed were three years of cruel
detainment, where, as might well have happened at Gitmo, Manning, kept in
isolation, was deprived of clothing, communications, legal advice, and sleep.
The sleep deprivation regime imposed on him certainly met any standard, other
than Washington’s and possibly Pyongyang’s, for torture. In return for such
abuse, even after a judge had formally ruled that he was subjected to
excessively harsh treatment, Manning will only get a 112-day reduction in his
eventual sentence. (Peter Van Buren:
Welcome to Post-Constitution America -- What If Your Country Begins to Change
and No One Notices? TomDispatch.com.
August 5, 2013)
"Bradley Manning's alleged disclosures have exposed war crimes, sparked
revolutions and induced democratic reforms. He is the quintessential
whistle-blower." (Julian
Assange)
Manning (kép) önigazoló szavai egy titokban készült audio felvételről:“The most alarming aspect of the video to me was the seeming delightful
blood-lust the aerial weapons team happened to have. They dehumanized the
individuals they were engaging and seemed to not value human life, and referred
to them as quote-unquote 'dead bastards,' and congratulated each other on their
ability to kill in large numbers. ... For me, this seemed similar to a child
torturing ants with a magnifying glass.”
(ChelseaElizabethManning(bornBradleyEdwardManning;
December 17, 1987) in his own words, thanks to an unauthorized audio recording
of his statement, anonymously leaked.)
Manning hihetetlen bátorságról tett tanúságot... "Manning took incredibly courageous actions to release data, to pierce the fog of
war, to make public the machinations of modern American war-making. Edward
Snowden has exposed the sophistication and extraordinary reach of the US
surveillance state, cracking down on those who would dare to release
information. And Julian Assange sits within the four walls of his embassy
redoubt, persecuted for the crime of publishing. Yet those who planned the wars,
those who committed war crimes, those who conduct illegal spying, for now, walk
free."
(Amy
Goodman: Manning, Snowden and Assange were the ones who took risks to expose
crime -- But those who planned the wars, those who committed war crimes, those
who conduct illegal spying, for now, walk free.
August 1, 2013)
The government has been collecting data on nearly
every U.S. citizen and assembling webs of
their relationships, National Security Agency whistleblower William Binney told
the Hackers On Planet Earth (HOPE) conference last week.
Binney worked for the Defense
Department's foreign signals intelligence agency for 32 years before resigning
in late 2001 because he "could not stay after the NSA began purposefully
violating the Constitution," according to a statement he made in court records.
On April 20 he gave his first interview after resigning to Democracy Now!,
asserting that the FBI raided his home after he blew the whistle on the NSA's
extensive spying on Americans. On July 2 Binney, along with two other former NSA
employees, agreed to provide evidence in the Electronic Frontier Foundation's
lawsuit that alleges the U.S. government operates an illegal mass surveillance
program (i.e. Jewel vs. NSA). (Michael
Kelley:
NSA Whistleblower Says The Feds Are Gathering
Data On Nearly Every US Citizen. Business Insider. July 17, 2012)
Az
iraki háború és az azt követő megszállás kezdetének 10. évfordulója alkalmából
sikerült megjelentetni George W. Bush második elnöki terminusáról összeállított
antológiámat. Végső címe, Az
igazság haszontalansága*1
(The uselessness of truth) egy Jeb Bush-idézetből származik, amely szerint
haszontalan és felesleges dolog az igazságot
keresni, mivel nem lehet belőle pénzt csinálni, és kitartó hajszolása akár
a szegényházba is juttathatja az embert. (A börtön lehetőségét nem tartotta
illőnek említeni.) Florida volt kormányzójának, G. W. Bush öccsének – a 2016-os
elnökválasztáson indulók 'jónevű' reménységének – ezen
cinikus fejtegetése szerint a több mint 300 milliós lakosú Egyesült Államokban
kb. 1 millió ilyen
naiv igazságkereső próbál bekapcsolódni és beleszólni a 'nagy politikába' – megfelelő
anyagiak, kapcsolatok és médiatámogatás híján azonban minden esély nélkül.
