Washington valóban sorsdöntő napok előtt áll. Köztudott, hogy a Fehér Ház mindenáron el akarja kerülni a Clinton-szexbotrány tanúinak e hétre beütemezett újbóli kihallgatását. A vád republikánus képviselői viszont mindent elkövetnek, hogy a fontosabb szereplők ismét a tanúk padjára kerüljenek.

Mielőtt azonban a tanúk megidézésének kérdése szavazásra került volna a szenátusban, a vád képviselői titokban Washingtonba rendelték Monica Lewinskyt, a Fehér Ház gyakornokát, hogy vasárnap egy kicsit elbeszélgessenek vele, a fő inkvizítor, Kenneth Starr jelenlétében. A demokraták ezen mélységesen felháborodtak, a republikánusok viszont foggal-körömmel védték, a védőügyvédek bosszankodtak és fenyegetőztek, a nép pedig ásítozva figyelte az újabb attrakciót. Az egyre sűrűsödő viharfelhőkért a többség a republikánusokat okolja, és elégedetten nyugtázta, hogy Clinton elnök mindebből kimaradva vasárnap a déli államok tornádó sújtotta területeit látogatta.

A New Republic nevű republikánus folyóirat januári számában választ próbál adni Clinton eddigi túlélésének, és esetleges végső győzelmének okaira. Dana Milbank, a cikk írója szerint "Clinton konzervatív ellenségei 6 éven keresztül zsigereikben hordozott gyűlöletüktől hajtva reménykedtek, hogy előbb-utóbb megbüntetik a civilizáció ellen elkövetett bűneiért. (...)  A moralitásra és a törvényekre hivatkozó erőszakos retorikájuk és militáris hozzáállásuk megemelte a tétet, választást kényszerítve mindannyiunkra. Mit akarunk inkább? A republikánusok által eszményített puritán 'keresztény' országot? Vagy inkább egy szekulárisabb (és talán elnézőbb) társadalmat, amelyet jellemiek terén fogyatékos elnökünk képvisel? A republikánus párt szűkítette le erre a két lehetőségre a választást, amivel egyenesen Clinton karjaiba lökte a publikumot."

Milbankon kívül mások is felvetették, a két párt közötti hatalmi harc hátterében két kultúra összeütközésének is tanúi vagyunk. Egyik oldalon a morális fensőbbségtudat képviselői, akik az igazság bajnokainak, a törvények kérlelhetetlen őreinek és a feddhetetlen erkölcsök védelmezőinek tartják magukat (többségükben konzervatívok), másik oldalon az elnöki státuszt a privát élettől lazán szeparálók tömegei, akik a magánember erkölcsi botlását és annak kétségbeesett takargatását némi megértéssel nyugtázzák, (többnyire demokraták és függetlenek). Az ultra-konzervatívok vádjának ellenére szó sincs társadalom bomlasztó nihilizmusról a moderáltak táborában, mint ahogy a Clinton-i vétkek apologetikájáról, vagy kézlegyintéssel elintézett felmentéséről sem. A kívánság csupán az, hogy mivel nem államellenes bűncselekményről van szó, a büntetés mértéke álljon egyenes arányban az elkövetett bűnnel.

Az ultra-konzervatívok még mindig reménykednek a végső győzelemben, és úgy gondolják, hogy Monica Lewinsky az adújuk. Meg vannak győződve róla, ha alkalmuk nyílik okosan kérdezgetni a buta libát, előbb-utóbb ki fog bökni valamit, ami az egész tárgyalás menetét új irányba terelheti. Azt akarják, hallja ország-világ, a Lewinsky lány számos esetben megcáfolja, sőt meghazudtolja Clintont. Tőle várják, hogy bizonyítsa, Clinton hamisan esküdött, mikor tagadta a vele való "szexuális kapcsolatot". Ez annál is furcsább, mert a bizonyítékként lefoglalt magnófelvételek egyikén a barátnőjével vitatkozó Lewinsky többször is hangsúlyozta, hogy valójában nem volt szexuális kapcsolatuk, inkább csak "fooled around", ami leginkább afféle erotikus mókázásnak, szexuális előjátéknak felel meg.

Amennyiben tanúkihallgatásokra kerülne sor, a korábbihoz hasonlóan ismét felmerülne az ellentét a "szexuális kapcsolat" korántsem egyértelmű jogi meghatározása és a mindennapi életben elfogadott értelmezése között. Évszázadokra visszamenőleg, különösen Amerika déli államaiban, ahonnan Clinton is származik, a szexuális szolgáltatást -- akár fizetettet, akár a szolgák és rabszolgák esetében kikényszerítettet -- nem illették a "relationship" vagyis a "kapcsolat" vagy "viszony" szóval.(*1) A Starr-dokumentumok tanúságtétele szerint Clinton néhányszor viszonzás nélkül elfogadta a Lewinsky lány önként ajánlott szexuális szolgáltatásait, rendszerességről és kölcsönösségről azonban nem volt szó. Lewinsky mindezt megerősítette mikor barátnőjének Clinton általi "kihasználtságáról" panaszkodott.

A republikánusok többek között azért akarják Lewinskyt nyilvános fórumon beszéltetni, mert tudják, a nő időzített bomba, mivel: hajlamos időnként teljesen vad dolgokat mondani, és meggyőződésük szerint ez az ő malmukra fogja hajtani a vizet. A Washington Post hétvégi magazinja részleteket közöl Lewinskynek a barátnőjével, Linda Trippel folytatott telefoncsevegéseinek titokban felvett hangszalagjaiból. Az egyiken 1997. október 3-án például a következőt bökte ki Clintonról: "Éppen most jöttem rá, hogy szerintem kábítószeren van." (Állítását semmi magyarázat vagy bizonyíték nem követte.)

Máskor azt újságolta Trippnek, maga sem akarja elhinni, milyen szavakkal búcsúzott az elnöktől. "Azt mondtam neki, 'Szeretlek te seggfej." Tripp hitetlenkedésére így folytatta: "Seggfejnek hívtam. Mikor felakasztotta a telefont -- vagy talán én akasztottam föl -- csak akkor jutott eszembe, hogy úristen, mi a fene csúszott ki a számon?"

Nehéz megérteni, miért gondolják a republikánusok, hogy a Lewinsky lány személyes megjelenése és immáron 23. vallomástétele valami ostoba elszóláson vagy hantán túlmenően döntő jelentősséggel bírna? Ha Clinton mind ez ideig nem méltatta korrekcióra vagy tagadásra Lewinsky eddigi állításait, nyilván ezután sem fogja. Ha a vád eddig nem szedte ízekre és nem próbálta lejáratni, akkor nyilván jó indoka volt rá, viszont akkor ezután sem fogja. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy amit mond, az igaz. A szenátoroknak a Starr-anyagból tudniuk kell, hogy Lewinsky patologikus hazudozó és mellette skrupulus nélküli zsaroló.(*2)

A száz szenátor közül ötven jogi végzettséggel rendelkezik. Még ha a védelem politikai okokból úgy is döntött, hogy nem leplezi le és nem teszi lehetetlenné a vád koronatanúját, a szenátoroknak akkor is tudniuk kell, nem alapozhatják Lewinsky állításaira az ítéletüket. Egész Amerikában nem akadna civil bíróság, amelyik elfogadná a tanúságtételét. Magnófelvételek szerint 1997 december 22-én azzal traktálta a barátnőjét, hogy mindenáron tagadni fogja a Clintonnal való hetye-petyét. Ha kell hazudni fog, mondta, és még csak nem is esik nehezére. "Állandó hazugságok közepette nőttem föl” – mondta. „Így evickéltem keresztül az életen, hazugságok árán... Az anyám mindig hazudott apámnak, mindenben. Mindenben. Így lettem nevelve." Majd később visszatért rá: "Én egész életemben csak hazudtam."

A republikánusok vágyálma, hogy ország-világ előtt lejárassák és lehetetlenné tegyék Clintont. A szenátus nyilvánossága előtt akarják tanúvallomásra bírni Lewinskyt, hogy rámutatva mondhassák: "Íme, ez a gátlástalan, amorális, infantilis liba volt az elnök szeretője." Számukra ez lenne a csúcs, s ez az a pont, aminél a bosszúállás mámorától elbódulva képtelenek tovább látni. Erre ugyanis az amerikaiak sűrű fejcsóválások közepette szintén rámutatnának Lewinskyre mondván: "Íme a Clintont vádló republikánusok gátlástalan, amorális, infantilis mentőangyala, az elnökünk ellen eszkabált vád koronatanúja." Ettől a szégyentől a szenátus testülete megkímélhetné önmagát – és egyben Amerikát.