EMPIRIA Magazin V. évfolyam 5. szám Kuliffay Hanna írása

 

 

 

Gondolatok a 2006-os magyar választások kapcsán

 

 

 A HIT NEM POLITIZÁLHATÓ

 

 

"Jogot tehát az árnyalatnak, melyben

 a holnap rajza áll, s a kivételnek,

mely holnapra talán szabály;"

(Illyés Gyula: Óda a törvényhozóhoz)

 

 

 

Mikor elnökválasztásra kerül a sor, minden pártnak megvannak az elkötelezett, tűzön-vízen át hívei, akikre számíthat. A bizonytalansági tényezőt azok jelentik, akik az egyéni részvétel fontosságát bagatellizálva végül is inkább a hétvégibe mennek palántázni, és még inkább azok, akik valamelyik konkrét programpont vagy a kampány során elhangzott szerencsétlenül megfogalmazott ostoba nyilatkozat ellen protestálva voksolnak más pártra.

 

A választások során újra és újra megfigyelhető, hogy milyen sokan képtelenek a saját éntől függetlenítve, vagy éppen az öröklött hitvilágon túllépve átfogóan értelmezni a társadalmat és közvetve a politikai helyzetképet. Személyes érdektől indíttatva, szűk környezetre koncentrálva, érzelmekbe bonyolódva, manipulációktól befolyásolva óhatatlanul ködbe veszik a többsíkú reláció, és vele az elfogulatlan hozzáértők által előrevetített jövőkép. Legtöbben csak akkor veszik észre, hogy keréktörötten rohan le a lejtőn az ország szekere, mikor lezuppannak róla. Ahogy  Platón réges-régen megállapította, a közügyek iránt érdektelen jó emberek büntetése, hogy gonosz emberek uralkodnak felettük.

 

Eltekintve a teljesen érdektelenektől vagy a politika szövevényeit átlátni képtelen tömegektől – amelyeket legfeljebb megvásárolni lehet –, minden szavazóbázisát növelni kívánó párt célja kell, hogy legyen az egy szempontú, tehát egy speciális ügy vagy pozitív nézet (béke, környezetvédelem, polgári szabadságjogok, tolerancia) megvalósítása érdekében összefogó csoportosulások meghódítása. Természetesen a szavazati veszteséget elkerülendő éppen ezeket az elszánt, öntudatos csoportokat a legnagyobb őrültség elidegeníteni.

 

ALAPOS MELLÉFOGÁS

 

„Már pedig a gyerekek miatt két szülőre van szükség.” mondja eltökélten, akivel a házasság és család nyilvánvaló válságáról értekezik az ember. „És különben sem találtak ki még jobbat a házasságnál. Mit is csinálnék az én Gézám/Józsim/Karcsim nélkül? Hogy intézném én a lakásfestést és a kocsim szervizelését?”  Hallóóó!. . . Hogy hogy magától még véletlenül sem ugrik be a bűvös szó, statisztika? Mondjuk, a téma kapcsán talán a válási statisztika?  Az adatok ugyan bárki számára könnyen elérhetők 50% körül ingadozó arányszám –, valahogy mégse kattan be, hogy a házasság intézménye és vele a hagyományos családszerkezet évtizedek óta válságban nyüglődik.

 

Az ideálisnak (lassan utópisztikusnak) elkönyvelt változata – két szülő, négy nagyszülő, kiterjedt rokonság és az a bizonyos „egész falú” a gyermek felneveléséhez, amiről Hillary Clinton könyvet is írt – egyre ritkább, függetlenül attól, hogy a társadalom egésze szempontjából üdvös lenne.  Ez a kor realitása. Méghozzá legtöbbször körülmények okozta, máskor viszont fájón gondos mérlegelés következtében kialakult realitás, ahogy sok esetben a párkapcsolat nélküli szóló élet, vagy az egykeség is az. Éppen ezért politikai céllal pártprogramként szembeállítani a tradicionális kiterjedt családot a csonka családdal, vagy a házasságot az együttéléssel illetve a szingliséggel – sőt a szingli hordákkal! – alapos melléfogás.(*1) Pedig a mostani választásnál éppen ez történt.

 

Érthetetlennek tűnik, hogyan és miért került a magát kereszténynek és polgárinak valló középkorú réteg olyan messze a saját gyerekeitől, hogy a „munka, otthon, család” jelszavakat hangoztatva észre sem vette, amint szép sorba rakta a téglákat egy válaszfalhoz.  A FIDESZ által jóváhagyott, „Szent Korona eszmén alapuló Gondoskodó Magyarország” címmel az interneten olvasható családpolitikai irányzat „A család a legszentebb emberi közösség, a társadalom alapja. A magyar családmodell a sokgyerekes nagycsalád és a több generáció egységét jelentő nagy család”  mintha a Kincses Kalendárium számára íródott volna.

 

Mára nagyszülői korba jutott az a generáció, amelyik 18-20 évesen  az elvárásoknak megfelelően összeházasodva rögtön gyerekeket vállalt, sokszor a semmire. Tudomásul kell venni, hogy az eluralkodó európai trend következtében a következő generációk már felsőfokon képezve magukat, világot látva, partnerrel együtt élve, egymást jobban megismerve később kötnek házasságot és vállalnak gyereket – ha egyáltalán kötnek, és ha egyáltalán vállanak.

 

Az idei magyarországi elnökválasztás tapasztalata azt mutatta, hogy kontaktust és megértést nemigen találva, viszont bántó megkülönböztetésekre és túlzó általánosításokra ragadtatva magát a jobbközép sikeresen elidegenítette felnőtté vált, nála  társadalmi kérdésekben, mint együtt élés, házasságon kívül szülés, mesterséges gyermeknemzés, vallástalanság és szexuális orientáció tekintetében is jóval toleránsabb gyermekeinek egy jelentős részét.

 

Sokakban kifejezetten ellenérzést váltott ki két dolog: a sokat hangoztatott tradicionális család, pláne a család szentségének hangoztatása és a vallási értékrend politizálása. Egyesek triviálisnak találták a vallás politizálását – „Jézust a fényt az életet válasszátok, ne Barabást” felszólítást – másoknak csak „túl sok” volt. Ennek bizonyos mértékig része, hogy még akik liturgiájában követik is a vallási hagyományokat, azok is Európához felzárkózva egyre többen saját maguk, választott partnerük/házastársuk és a korosztályuk ítélete szerint alakítják, formálják az életvitelüket, és ha eljön az idő, döntenek a politikai-társadalmi érdekeik  képviselőiről.

 

Ami ezzel kapcsolatban a probléma, hogy részben ennek a mintegy kiforszírozott  önállósodásnak tulajdoníthatóan nem csak a baloldali média, de a statisztika szerint is egyre kevésbé „ciki” baloldalinak lenni. Ez a mai baloldal persze nem a történelmi baloldal esztelen terrorjával és megbocsáthatatlan emberiség ellenes bűntetteivel, bár rengeteg szállal, sőt genetikailag is kötődik hozzá, de azzal, hogy a határok nyitottak és látszatra bárki meggazdagodhat (ha másoknál erkölcstelenebb és gátlástalanabb), a szabadság és a lehetőségek illúzióját kelti.

 

A fiatalok számára, akiket a jobboldal saját bevallása szerint nem tudott kellő számban megnyerni, kritikusak voltak a(z egyre kevésbé) Fiatal Demokrata vezetőséggel szemben.  Nem értették például, hogy egyáltalán szót kaphattak olyan, állítólag az ország népesség csökkenése miatt aggódó vezető politikusok, akik párhuzamosan elitélően nyilatkoznak a lombikbébikről. Ez hasonlóképpen ellentmondás számukra, mint mikor a pápák sorban elítélik az abortuszt, ugyanakkor tiltják a (sokszor életmentő) születésszabályozó eszközök használatát, amivel a művi vetélések száma csökkenthető. Vagy amikor az élet szentségét fennen hirdetve csak tessék-lássék ítélik el, ráadásul politikai karrierjükben és annak elismerésében támogatják a népirtásokért felelősöket.(*2)

(A tavalyi amerikai választásokat megelőzően a Vatikánból szétküldött apostoli körlevél George Bushra való szavazásra buzdította a híveket, aminek következtében a katolikusok 64%-a „eltekintett” az iraki  genocídium több százezer és az afgánok tízezreinek halálától, és aktívan közreműködött Bush újraválasztásában. Érdekes megemlíteni, hogy az ellenjelölt, a katolikus John Kerry szenátor a nők születésszabályozási jogainak elismerése miatt el lett tiltva a szentségek felvételétől, a háború feltétlen támogatásáért viszont nem kapott semmilyen pönálét. A Vatikán pedig nem hogy nem szakította meg diplomáciai kapcsolatát a két fő agresszorral, Angliával és az Egyesült Államokkal, de az egymást követő pápák mindkét ország államfőjét feleségestől fogadták, megáldották, és gazdagon megajándékozták.(*3)

A világháló jóvoltából jól tájékozott, gondolkodva véleményt formáló fiatalok szemében hasonlóképpen hipokrízisnek tűnik az erre felhozott mentség: a pápa amellett, hogy legfőbb pásztor, egyben politikus is, akinek jó kapcsolatot kell tartani a világhatalmak vezetőivel. Viszont ha így nézzük, akkor a tömegpusztító fegyvereket is bevető, számos ország és nemzetközi szervezet által háborús bűnösnek tartott George W. Busht támogató II. János Pál pápa nemcsak erkölcsileg vallott kudarcot, de a Nürnbergi Tanács határozatainak semmibe vételével, valamint a francia, német, orosz, kanadai, mexikói, kínai háborúellenesség, és a globálisan 100 milliós béketüntetések figyelmen kívül hagyásával politikusként is szégyent vallott.

 

Ahogy George Bushnak, természetesen II. János Pál pápának is megvannak a maga apologétái, nem árt azonban a saját felnőtté válásunk és embernek maradásunk érdekében visszaidézni George McGovernnek a vietnámi háború kapcsán mondott ítéletét a háborús megalkuvók felelősségéről: „Ebben az ülésteremben bizonyos mértékben minden szenátor felelős 50 ezer fiatal korai sírba küldéséért. Ez az ülésterem tocsog a vérben.”

 

A fiatal magyar Humanista Párt elnöke, Várady Tibor, Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet egyformán elítélte az imperialista tendenciájú Fehér Ház kiszolgálásáért, és emlékeztetőül érvénytelen szavazásra szólított fel híveit.  Érdemes lenne illetékeseknek az Indymedia.hu által megjelenített ideológiai érvelésére és kritikájára odafigyelni:

 

Mi egy olyan párt vagyunk, amely számára az egyik alapvető érték az erőszakmentesség. Erőszak alatt nem csak a fizikai erőszakot értjük, hanem például a gazdasági erőszakot is, vagy a hátrányos megkülönböztetés különböző formáit. Az erőszak felszámolásának konkrét, nyomon követhető lépései vannak: ilyen például más országok meg nem támadása, az emberi jogok, például a lakhatáshoz való jog érvényesítése öncélú gazdasági érdekekkel szemben stb. Ennélfogva egyértelmű, hogy lelkiismereti kérdés számunkra, hogy ne adjuk a szavazatunkat olyan pártnak, amelyik a nevünkben háborút támogat. Nem adjuk a szavazatunkat olyan pártnak, amely fenntartja azt a rendszert, amelyben egyre több embert fenyeget a hajléktalanság. Nem támogatjuk azokat a pártokat, amelyek számára nem prioritás (vagy csak elvben) a hátrányos megkülönböztetés klasszikus (pl. nemzeti-etnikai-“szexuális” kisebbségek) és újabban aktuális (pl. középkorúak, idősek, bevándorlók) formáinak megszüntetése. Mi az összefüggés ezek között? Mindezen társadalmi konfliktusok esetében van valami, ami fontosabb az emberek legalapvetőbb jogainál. Amikor valami fontosabb az embereknél, amikor az egyik ember sorsa a másik érdekeinek van kiszolgáltatva: ezt erőszaknak nevezzük. A humanisták számára így függ össze a háború, a hajléktalanság és a megkülönböztetés.

Nem találtunk egyetlen olyan választható pártot sem, amely ezeket a számunkra alapvető értékeket következetesen képviselné. A demokráciát (ha jelenleg mégoly formális is) és a szavazás intézményét nem akarjuk támadni, ezért nem bojkottra szólítunk fel. Az érvénytelen szavazat ennél eggyel konformabb lépés: azt mondjuk vele, hogy szavaznánk, de nincs kire. Hogyan kritizálhatja a mozgalmakat a demokrácia szempontjából annak a pártnak a képviselője, amelyik a lakosság 80%-ának akarata ellenére, a nemzetközi jog és az Alkotmány ellenére belevitte az országot az iraki háborúba? Hogyan beszélhet egy parlamenti politikus a demokratikus kötelességekről, miután példátlan módon úgy fogadták el az Európai Alkotmányt, mindenféle társadalmi vita nélkül, mintha egy kormányrendelet jelentéktelen módosítása lenne? Hogyan hivatkozhat anti-neoliberális összefogásra az a politikus, aki a népszavazáskor a kórházak privatizációja mellett ágált?

Ha valaki “jobboldali veszélyt” okoz ebben az országban, az a “baloldal”. Azért, mert elárulta a baloldali értékeket. Azért, mert vak ahhoz, hogy észrevegye azokat a világban zajló folyamatokat, melyeket gazdasági globalizációnak nevezünk. Azért, mert kiszolgálja az Egyesült Államokat, amikor az kínzással küzd az emberi jogokért, megszállással a szabadságért, cenzúrával a szólásszabadságért és tízezrek megölésével a békéért. Talán nem a kis önkéntes csoportokat kellene hibáztatni, hanem egy kis önvizsgálatot kellene elrendelnie a mai politikai pártoknak. Talán nem az új szellemiségtől és az újfajta közéleti aktivizmustól kellene óvni a választókat. Talán az eddig uralkodó nemzedék és hagyományos pártjai sodorták az országot ebbe az ellentmondásos és zűrzavaros helyzetbe. Talán a parlamenti pártoknak nincs már más mondanivalójuk és javaslatuk, mint hogy “szavazz rám, különben a másik győz”... Ha érvénytelen szavazatra buzdító felhívásunkkal hozzájárultunk ahhoz, hogy felvetődjenek ezek a kérdések, már csak ezért is érdemes volt.

 

Orbánnal mint ellenzéki vezérrel szemben az volt a logikus és széleskörű elvárás, hogy az Európai Unióhoz csatlakozás küszöbén a német-francia ellenfrontot, a diplomácia útját járó békés megoldás keresését támogassa. Mivel nem így döntött, az iraki háború pedig idén a negyedik évébe lépett, különösen az idealista fiatalok köreiben meglehetősen hamisan hangzik a mostani fogadkozása: „a tízparancsolat, a hit, remény, szeretet, a nemzet és a szabadság eszménye éppoly szilárd most, mint a választás előtt volt, s ezek a mi életünk, szövetségünk és politikánk erkölcsi alapjai, s ezek is maradnak a jövőben.”

 

Gondolom nem tűnhet indokolatlannak a kétségektől roskadozó kérdés, milyen alapon állítható, hogy a FIDESZ politikájának erkölcsi alapja a szeretet és a szabadság eszménye, mikor az MSZP-SZDSZ koalícióval közös megegyezéssel küldött 77 darab T-12-es tankkal hozzájárultak egy kis nép megszállásához, védtelen iraki városok ostromához és a romok alá temetettek életének kioltásához?Vajon az egyházi áldás mentesítheti a sajátnak elkönyvelt politikusokat a felelősség iszonyú súlyától „e korban, melynek mérlege hamis”?

 

 A BALOLDAL SZÍVESSÉGE A JOBBNAK

 

A Heti Válasz szerint a magukat ateistának vallók körében a szocialisták híveinek száma közel kétszer akkora, mint a jobboldalon, az egyház tanítását követők 30%-a viszont  most a baloldalra szavazott (döntő hányadában a hit gyülekezetisek, K. H.), míg a maguk módján hívők körében a helyzet döntetlen. A "maguk módján hívők", tehát az ún. vallási liberálisok, az önállóan is gondolkodók, reformigényűek és a "karácsonyi katolikusok" fele nem tudott a jobboldallal azonosulni? Efölött nem lehet csak úgy elsiklani. Ez annál sokkal komolyabb probléma, és mint kiderült, nem is csak az egyház szempontjából.

 

Az intézményesített vallástól való tömeges eltávolodást tudomásul véve, és az önálló értékítéletű életmód terjedésének realitását felmérve a jobboldal leginkább azzal szerezhet újabb híveket, ha legalább a küszöbönálló újabb háborúkhoz nem asszisztál, sőt szervilizmus helyett az emberi jogokat és szuverenitást (ezúttal) védelmezőn tiltakozók táborába áll (akár Moszkvával és Pekinggel is társulva), ugyanakkor, ahogy a történész Tőkéczki László is utalt rá,  ha elhatárolódik a fundamentalisták és radikálisok elidegenítő (fölényeskedő, leegyszerűsítő, általánosító, előítéletekkel terhes, K. H.) megnyilatkozásaitól.(*4)

 

Tudomásul kell venni, hogy a legtöbb embert riasztja az olyan középkort idéző kényszerképzet nyilvános hangoztatása,  amely szerint a "magyarság missziója Európa re-evangelizálása", és nem tud mit kezdeni az olyan félrevezetően vakbuzgó szólammal, amely a második nekifutás előtti napokban a „hit szellemisége és a kormányváltás lehetősége kapcsán” azt hangoztatta: „hinni kell a dolgokban, mert ha az ember hisz valamiben, az előbb-utóbb be is következik.” Vagy mégsem. Vagy túl későn, mikor a szabadságért küzdő ellenállóból, forradalmárból már hősi halott lett. A hit nem igazságos, nem méltányos, nem támogatja, akit a „balsors régen tép”. Nem avatkozik az életünkbe. Éppen ezért a hit politizálása stratégiai baklövés. Aki pedig a hitre és isteni pártfogásra hivatkozva újra és újra veszít, nemcsak önmagát és a pártját teszi hitelképtelenné, de magát a hitet is.

 

Fejérvári Boldizsár csak napokkal a választás után a Szembenézés nélkül nincs tisztulás című cikkében annak a véleményének adott hangot, hogy a "mentegetődzések, vádaskodások és a problémák szőnyeg alá söprése" helyett az idei változás nem(csak) személyi döntésekben, hanem a "gondolkodásmód nyitottabbá válásában, a viták nyílt vállalásában" kell hogy megnyilvánuljon.  A gondolkodásmód nyitása hosszas, küzdelmes folyamat.  Ami  viszont lényeges hozzá, hogy a jobboldal  minél előbb és minél szélesebb körben  adjon szót azoknak a haladó szellemű szimpatizánsainak, akik a közös érdeket szem előtt tartva vállalkoznak a sokszor hálátlan vitákra.

 

Itt volt például a vallás magánügy kontra közügy vitája, ahol a vallást magánügynek tekintő  jobboldaliak egyáltalán nem kaptak szót. Pedig értelmiségi körökben szépen vannak ilyenek. Jól meggondolva a baloldal öntudatlanul ugyan, de szívességet tesz a jobboldalnak, sőt az egyházaknak is, mikor magánüggyé akarja nyilvánítani a vallást. Az ideológia ugyanis kevesebb vért veszít, és így nagyobb a túlélési indexe, ha minden kudarc és bukás okát a hívő (a magánszemély) kishitűségére, szexuális szabadosságára vagy pénteki húsevésére tudja fogni. A szemellenzős, mindig egy keréknyomon haladók azonban nem veszik észre az áldásként feléjük repülő mentőkötelet, és görcsösen ragaszkodnak hozzá, hogy a vallás közügy. 

 

A Magyar Nemzetben éppen a választásokat megelőzően négy aláírással (Dr. Bagdy Emőke, Dr. Czakó Gábor, Dr. Deme Tamás, Drs. Gömböcz Elvira) jelent meg a témában egy cikk, majdhogynem deklaráció, amely szerint "a vallás és közösség elválaszthatatlan fogalmak, a vallásgyakorlás és a hitélet cselekvő bizonyítékai a szilárd hitnek". Ez a szofisztika azonban csak egy szemszögből értékelő. Igaz ugyan, hogy a vallás semmivé foszlik gyakorlói és tömjénezői nélkül, mint dal a gitárosa nélkül, a közösség azonban (minél fejlettebb, annál inkább) képes lehet a vallás és papság nélküli túlélésre   a kettő tehát korántsem "elválaszthatatlan fogalmak"A University of Chicago professzora, Mark Lilla szerint a szekularizálódott modern Európa a legközelebbi dolog egy istentelen civilizációhoz, amit a világ valaha is megélt.

 

A vallásgyakorlás és hitélet ugyan elvben a szilárd hit cselekvő bizonyítéka, gyakorlatban azonban számos történelmi és anekdotikus példa szerint  lehet (érdekből vagy önvédelemből) az agnoszticizmus, sőt hitnélküliség elpalástolója; mi több, cinikus módon társadalmi és politikai előnyszerzés célját is szolgálhatja. (A régi mondás szerint óvakodj a templomi kórusban legharsányabban éneklőtől.) Lilla utal az európai szekularizációs folyamatok kapcsán a francia utópistákra, mint Saint-Simon, Charles Fourier, majd később Auguste Comte, akik ugyan nem hittek Istenben, de hittek a vallásban, vagyis az emberi kapcsolatokat elmélyítő rituálé hasznosságában, és abban, hogy erkölcsi alapot biztosít a politikának. A professzor szerint a nosztalgiázó, soha nem létező múltba visszavágyó emberiség számára a vallás nem az Istenhez vezető út, hanem a jelen (problematikussága) elleni védekezés és ezen keresztül híd a jövőhöz.

 

A vallási alapot nélkülöző társadalmak  sikerének bizonyítására a kanadai Kai Nielsen (Ethics without God) a skandináv országokat hozza fel példaként, megtorpedózva a minden korban harsányan szajkózott kereszténységre-van-szükségünk-az-emberek-pórázon-tartására hiedelmet. A döntő százalékos arányban vallástalan észak-európai országok mindegyike magas színvonalon oktatott és művelt, tehetős és világviszonylatban a leginkább szekularizált, mégis virágzó, nyitott társadalmi rendszerek, szilárd és érvényes demokratikus tradíciókkal, ahol a gazdasági prosperitás és magas életszínvonal nem csak kis létszámú kiváltságosok része írja Nielsen kihangsúlyozva, amellett, hogy az egalitárius társadalmak a világon a legszabadabbak is. (Ehhez járul még, hogy az észak-európai országok a fejlett ipari országok között mindig élen járnak a szegény és elmaradott országok támogatásában, az ENSZ jogosultságának és a nemzetközi jog fontosságának hirdetésében és nem utolsó sorban a jelenleg dúló közel-keleti intervenciók elítélésében. Figyelemre méltó jelenség, hogy a humanitás és a békevágy a kevésbé hívő-vallásos Európában fokozottabb mértékben tapasztalható, mint a nagyon vallásos Amerikában.)

 

A történelmi fejlődés során a XVII. század végétől a nyugati kultúrájú, haladó szellemű országok mind szekularizálódtak, aminek következtében az egyházak elvesztették döntő közügyi szerepüket ha nem is a teljes befolyásukat. Hangsúlyozom, az egyházak. Ugyanis  a felmagasztalt dicső múltban sem egy absztrakció,  és nem is közvetítője, Krisztus testamentuma volt közügyi érdekeltségű, hanem intézményesített (szabályozott, adóztató, központilag irányított) emberi közösségei, a speciális jogokkal és kiváltságokkal felruházott, másfelől felháborító visszaéléseket elkövető egyházak.  

Mikor az európai és amerikai (szinte kizárólag vallásos képviseletű) világi hatalom fokozatosan szembe került a történelem során korábban megkérdőjelezhetetlen egyházi fennhatósággal, végül is úgy volt képes állandó csatározások közepette háttérbe szorítani, majd kiiktatni, hogy a törvényhozók és végrehajtói személyes hitükben és annak gyakorlásában  nem érezték sértve-korlátozva magukat. Amennyiben a különböző képviseletű fogalmakat nem tudták volna szeparáltan az agy külön rekeszeibe tuszkolni, komoly pszichológia gátló erőként jelentkező, a társadalmi haladás sodrát blokkoló meghasonlás áldozataivá váltak volna és ma is a Vatikán lenne a világ hatalmi központja.

A vallás maga csak akkor válik közüggyé, mikor az egyházi vezetőség rá való hivatkozással vagy az égisze alatt aktívan be akar avatkozni a politikába, intenzíven befolyásolni próbálja a szekuláris alkotmányú és államberendezésű ország többsége által elfogadott rendjét. Akik a klerikalizmus veszélye ellen tiltakozva kiállnak az állam és egyház törvénybe iktatott szeparációja mellett, azokat a fundamentalisták szégyentelen ellenpropagandához folyamodva a vallás ellenségének kiáltják ki, és a hívők (sőt Isten) iránti tiszteletlenséggel, súlyos lelki zavarok keltésével, esetleges társadalmi káosz okozásával vádolják.  Ezzel a közösségi jellegű  jogi vonalról az azonosulást megkönnyítő személyes jellegű – érzelmi – síkra terelik a kontraverziót.  A trükk gyakran beválik.

Mivel a fundamentalisták képtelenek a saját hitviláguktól függetlenítve megítélni a társadalom egészét, mindenféle előjogokra és járandóságokra tartanak igényt (adómentesség, egyházi iskolák és más intézmények közpénzből fizetése, kötelező iskolai hitoktatás, az egyházi méltóságok, szent könyvek, ereklyék kritikátlan tisztelete stb.), és abban a kőbölcsőben ringatják magukat, hogy mindenkire nézve kötelező a hitviláguk és társadalmi-politikai-kulturális vetületének feltétel nélküli respektálása, még akkor is, ha ennek megnyilvánulásai (sokszor a közvetítői hitelképessége vagy szellemi nívója is) sokakban komoly kétségeket ébresztők.

Hadd álljon itt példaként egy részlet Eperjes Károlynak a FIDESZ honlapon közölt beszédéből – ha ez a szomorú zagyvalék egyáltalán annak mondható:

Mi magyarok adtuk a Golgotán a 15. állomást, ha tudták, ha nem tudták, most megtudták. Fatimával lett először a 14 stációból 15, mert mi magyarok, mi a világ engesztelő népe vagyunk. Úgy néz ki a világ, ahogy a magyar lelkülete.  Ezért nagyon fontos először térdre, aztán talpra állni.  Kérem szépen, 2004. június 13-án a Fatimai szűzanya napján kétharmadunk lett.  Mária így válaszolt.  Meg is puccsolták egymást.  Rá egy évre tavasszal semmi esély nem volt.  Papíron semmi esély nem volt. Az ember a saját szerencséje elébe, Istennel együtt szerényen, de elébe kell, hogy menjen. Nem egy hívő tagozatos, hanem egy keresztény lett az államfő. Második válasza.  Hogy mikor lesz a harmadik válasza, bár nem olyan dolog ez Máriánál, mint ahogy Fazekas Mihálynál a Ludas Matyiban, hogy háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza.  Nem így van ez Máriánál.  De hogy mikor jön a harmadik ilyen eset, az a lelki, szellemi állapotunkon múlik.  Éppen ezért a legfontosabb lesz a hit és az erkölcstan az állami iskolákban, az etika és az erkölcs, mert ép lélekben ép test. Minden nap erkölcsi órákat és testnevelés órát gyermekeinknek, akkor majd lesz nemzeti megújhodás. Úgy tapasztalom, ismerve Viktort és a szűkebb környezetét, hogy efelé tartunk. Tanulva 2002 hibáiból is. (Vagy mégsem?  A Szerk.) Adja Isten, hogy minél többen mellénk álljanak a zarándokúton, mert céllal zarándokolunk.  A vándorúton egyébként csak lődörögnénk. Elég volt a lődörgésből!  

Részben az ilyen és hasonló jellegű megnyilatkozásoknak köszönhető a Stumpf István által is levont következtetés: "a Fidesz szavazatszerző képessége a közép irányába korlátozott." A jobboldal céljának ő is azt tartja, meg kell teremtenie a lehetőségét annak, hogy a párt középről is tudjon szavazatokat szerezni. (Ehhez az első lépések egyike, pontosan felmérni, kik is a középen állók, és mi tartotta vissza őket, hogy esetleg szimpátiájuk vagy a baloldal iránti antipátiájuk ellenére sem szavaztak Orbánékra.)

A fentebb említett feltétlen respektus iránti méltánytalan elvárásokkal kapcsolatban idézhetnék profi valláskritikai véleményeket, vagy olyan tárgyilagos társadalompolitikai jellegű recenziókat, amely a fokozódó egyházi nyüzsgés és követelődzés okozta kényelmetlen közérzetre, sőt növekvő ellenszenvre figyelmeztetnek, de ennél talán fontosabb, és politikai illetve egyházpolitikai berkekben is több figyelmet érdemelne, ami a közvélemény hangjaként olvasható az internetes vitafórumokon. Struccpolitika egyszerűen nem tudomásul venni, hiszen a tájékozatlanság (az önbecsapás egyik megnyilvánulása) soha nem visz közelebb a megértéshez.

Nem értek egyet azzal, hogy minden ember érzékenységét respektálni kell. Ha én pl. azt állítom, hogy valaki különböző varázsigék segítségével eljuthat mondjuk a kedvenc történelmi személyiségének túlvilági rezidenciájára, ahol társaloghat az illető szellemével és életünk legfőbb dolga, hogy hozzájussunk ezekhez a nehezen megszerezhető varázsigékhez, akkor én ahhoz a gondolathoz, hogy ez lehetséges, kötődhetek érzelmileg bármilyen erősen, mégsem várhatom el senkitől, hogy tiszteletet érezzen irányomban, mikor ezt az őrültséget hangoztatom. Nem hivatkozhatom arra, hogy sérti az érzékenységemet, ha valaki az elképzelésemet hülyeségnek tartja. Azt gondolom, hogy a vallási kijelentések ismeretértéküket, bizonyíthatóságukat tekintve teljes mértékben egy szinten vannak az általam vázolt elképzeléssel. Úgyhogy a magam részéről egy dolgot vagyok hajlandó respektálni: azt, hogy ha valaki olyan módon hiszi el ezeket, és olyan módon gyakorolja a vallását, hogy azt teljes mértékben privát ügynek tekinti. Ahhoz ugyanis semmi közöm, hogy szabadidejébe valaki mit csinál. De arra nem vagyok hajlandó, hogy ha valaki primitív, bárgyú állításokat hangoztat, mint amilyenek a vallási tételek, akkor én tiszteletteljes főhajtással reagáljak. Így az őrülteket illethetné a legnagyobb tisztelet. Miért nem elégszik meg egy vallásos ember azzal, hogy művelheti a maga hókuszpókuszait; miért kell még másoktól is kicsikarni az ezek iránti tiszteletet? Megemlíteném a vallási tanítást, amely szerint Gyűlöld a bűnt, de ne gyűlöld a bűnöst!  Tehát különbséget kell tenni a bűn - ami értelmezésem szerint egy absztrakt fogalom - és a bűnös - mint konkrétan létező ember - között. Ugyanilyen módon teszek én különbséget a vallásos ember és a vallás között. Tisztelem a vallásos embert, mint konkrét lényt - akinek természetesen a személyisége nem merül ki abban, hogy vallásos; ez csak komplex személyiségének egy aspektusa - ellenben a vallást mint absztraktumot nemcsak hogy nem tisztelem, de egyenesen megvetem, mint ostoba agyszüleményt. (© hattila)

 

RÓZSASZÍN BUBORÉKOK

Jelen sorok írója lenyűgöző élményként részese volt a választásokat közvetlenül megelőző budai nagygyűlésnek a Műegyetemnél, ahol a vallásos hit és a világi remény, a párthűség és az ettől független aggodalom a nemzet és a határon túli magyarok sorsa iránt, a tisztességes politizálás, kontrollálatlan média, gazdasági és kulturális felemelkedés utáni vágy, lelkes magyarságtudat és Orbán Viktor rendkívüli személyiségébe és képességeibe vetett bizalom tízezreket kovácsolt eggyé. Orbán ekkor már tudatában volt, hogy több megértéssel és toleranciával, nagyobb odafigyeléssel kellett volna nyitni a következő generáció felé, ezt szavakba is foglalta, kétséges azonban, hogy a korlátolt médialehetőségek miatt hívása egyáltalán eljutott-e azokhoz, akiknek szánta.  Az is lehet, hogy eljutott, a kiábrándultságot azonban már nem volt képes lelkesedésre áthangolni.

 

Engedjék meg nekem, hogy a fiatalokhoz is legyen egy gondolatom. Mondják, sőt, minden újságban azt írják, hogy a baloldal egyre több hívet gyűjt a fiatalok táborából. Nos, kedves fiatal barátaink, mi tudjuk, nagy lehet a csábítás, hogy a baloldal, vagyis a Magyar Szocialista Párt felé húzzatok. Szabad világban élünk, és, kedves fiatalok, ti a szabad döntéseitekkel magatok formáljátok a saját életeteket. Mi csak szempontokat és tanácsokat adhatunk, a döntés a tiétek. De hallgassatok néha meg bennünket! Mi tudjuk, hogy csábító és vonzó a pillanat öröme, sőt, higgyétek el, ismerjük a pillanat eksztatikus örömeit is. Mi is voltunk fiatalok, ha nem is látszik ez már meg mindannyiunkon. Mi azt tanácsoljuk, a pillanat örömei mellett figyeljetek a maradandóságra is. Arra, ami súlyt és értéket ad az emberi életnek. És a súly, az érték, a maradandó, az itt van, miközöttünk, hiszen éppen ez hoz és tart össze bennünket, akik itt vagyunk ezen a téren: a hit, a hűség, a haza, a nemzet, a szabadság és a szeretet. Ne érjétek be, kedves fiatalok, rózsaszínű buborékokkal!

 

A választás után nyilvánvalóvá vált a vallás politizálása, és (a KDP-vel való fuzionálás során) a katolikus vallás befolyásának és jelentőségének túlhangsúlyozása másodszor is hozzájárult a jobboldali vesztéshez.  Ezt kevésbé nyíltan Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára is elismerte, mikor az Új Embernek úgy nyilatkozott, „a választópolgárok jelentős része, köztük a magukat vallásosnak tartó emberek is, döntésük meghozatalakor a keresztény értékszempontokra nem voltak tekintettel.”

 

Mikor azonban azt mondta, a választás végeredménye „a kialakult helyzet egyfajta tükre az ország jelenlegi lelki és erkölcsi állapotának”, az azt az érzetet keltette, elterelő manőverként mások moralitását kifogásolta, holott neki a saját portáján kellett volna söprögetni, méghozzá nagyseprűvel. Nem azért, mintha jogtalan vagy igazságtalan lenne Gyurcsányék és a velük tartók kritizálása, hanem azért, mert visszataszító, mikor a tolvaj elítéli a sikkasztót. A kitartott nő a prostituáltat.

 

Az egyház nevében nyakra-főre nyilatkozóknak végre rá kell döbbenni, mikor ellenséges „politikai akciónak” nyilvánítják a visszaéléseik leleplezését vagy sötét múltjuk feltárását, az nem mentség. Még csak nem is enyhítő körülmény.  Kár is vele próbálkozni. Lehet, hogy politikai bunkósbotként időzítve volt a hír közlése, Paskai László bíboros 1965 óta, a Kádár-rendszer alatt végig jelentett az állambiztonsági szerveknek – ez azonban nem mentesíti a szégyenletes ténytől, hogy egyik napról a másikra Szepesi György és Molnár Gál Péter színvonalára süllyedt.  Sőt. "Mivel a katolikus vallás az egyetlen olyan keresztény felekezet, ahol belső törvény írja elő, hogy a hívőnek teljesen fel kell tárni titkait a gyóntató pap előtt, a teológus szerint minden ezzel kapcsolatos visszaélés maga az istenkáromlás" – nyilatkozta az ügy kapcsán Giczy György, katolikus teológus.

 

Az ország hercegprímása nemcsak megfigyelt és jelentgetett másokat, de 1971-től ügynöki minőségben mások beszervezésére is vállalkozott. Az egyház kizárólag az antiszemitizmus vádjától való globálisan uralkodó rettegésnek köszönheti, hogy a bíboros hirtelen kipattant szégyenletes múltja nem lett világbotrány, sőt hazai körökben is hagyták gyorsan lefutni.  És mint a nyilvánosságra került pedofil esetek ezreiből tudjuk, a Vatikán a polgári törvénykönyvek paragrafusainak fittyet hányva a saját ítélőszéke által hoz ítéletet, aminek következtében Paskai László továbbra is a legmagasabb rangú főpap Magyarországon, és 2007 végéig tagja a pápát választó konklávénak. A Vatikánban gyorsan és nagylelkűen megbocsátottak neki az elárult, meghurcolt, tönkretett magyarok nevében.

 

Tavaly a Látszat és realitás című cikkemben foglalkoztam vele, hogy az internetnek köszönhetően még fény derülhet II. János Pál magas rangú köreihez tartozó további közbűntényesek kilétére. Ki gondolta volna, hogy egy Paskai nevű besúgó, a rábízottak árulója, főpapként a kommunista rendszer maximális kiszolgálója lesz a következő?    

 

Különösen Bostonban nagyon sokakat felháborított a Vatikán kitüntető lelkesedése Bernard Law iránt. „Law kardinális továbbra is élő jelképe II. János Pál pápa legsötétebb szégyenfoltjának.” nyilatkozta a Voice of Faithful (a Hűségesek Hangja) nevű katolikus hívekből álló szervezet képviselője, amely a szex-botrány idején alakult a gyermek áldozatok bírósági ügye és az egyházi eljárás figyelemmel kísérése céljából.

Law azonban nem az egyetlen "sötét szégyenfoltja" a volt pápának.  Közvetlen barátai és bizalmasai közé tartozott Hans Herman Groer, aki Bécs kardinálisaként kényszerült lemondásra 1995-ben, mikor számos diák vádolta szexuális visszaélésekkel és St. Poeltin püspöke, Kurt Krenn, aki csak nem régen vesztette el pozícióját a felügyelete alá tartozó papi szeminárium bizarr szexuális botránysorozata miatt.  És nyilván más, a világi társadalom szemében az emberiség aljához tartozó egyének, akikről egyelőre nem tudunk. Akik körül egyelőre csend van.

Küng atya a látszat és valóság közti különbségre hívta fel a figyelmet, mikor arra intett, ne hagyjuk, hogy az üdvrivalgó tömegek látványa bolonddá tegyen: kiábrándultságukban, vagy tiltakozásképpen milliók hagyták el a katolikus egyházat II. János Pál pápasága alatt.  Vagyis, nem mindenki feltétlen rabja és abszolút kritika nélküli elkötelezettje a gyermekkorban beléoltott sémáknak. (EMPIRIA Magazin, Látszat kontra realitás című írás)

Akik idáig követve azt gondolják, hogy a választások elemzése kapcsán végig egy aspektusa körül forgolódtam, jól ítélték meg, de ez nem a véletlen műve. Mindig az foglalkoztat, amiről kevesen írnak, mert kényes téma, ellentmondásos és hálátlan. Ilyen a hit és a vallás politizálásának kérdése is, aminél kevés lehet kényesebb és hálátlanabb feladat. Komplikálja a dolgot, hogy Nietzschére hallgatva nem fojtom vissza és nem hallgatok el magam elől semmit, ami a saját gondolatom ellenében ötlik fel. Mikor közben felpillantok és kinézek a dolgozószobám ablakán, vizuálisan élvezem a tavasz szépségét, a 3 emelet magas tulipánfák borostyán sárga virágainak látványát, a fészekrakó Piros Kardinálisok igyekezetét, egy sas körözését az erdő fölött, de nem a tavasz jötte, a természet megújulása, ami foglalkoztat, mióta Pestről visszajöttem. Gondolatban a Gellért-téren töröm át magamat a nagygyűlés sűrű tömegén a pódium közelébe igyekezve,  volt iskolatársak integetnek, régi barátok üdvözölnek, utat nyitva nyílt, szimpatikus, bizakodó arcok fordulnak felém, nemzeti színű és Kossuth-címeres zászlók erdeje lengedezik . . . nyerni is lehetett volna.

Csak napokkal később Orbán a Várban tartott pártgyűlésen azt mondta:

Az előttünk álló hónapokban sokat elemezzük majd a választások leckéjét, és bizonyára meg is fejtjük majd minden üzenetét. Mindenkinek külön-külön is meg kell majd kérdeznie magától, hol és mit mulasztott, hol és mit csinált rosszul. A kampány során természetesen mi, vezetők is követtünk el hibákat. Rossz mondatok, elhibázott akciók, elmulasztott feladatok. . . Bűnbakkeresésből, felelősség áthárításból, egymásra mutogatásból azonban nem épül jövő.

Igen, igen, elemezni kell, és meg kell fejteni a vesztés okát.  A nagy kérdés azonban, ki mennyire lesz őszinte önmagához? Ki lesz olyan „nagy”, hogy a párt megújulása érdekében akár magától úgy dönt, hogy háttérbe vonul, vagy átadja a stafétabotot? Ki meri majd kimondani, hogy az ország érdekében a FIDESZ-nek el fog kelleni határolódni az egyháztól, hacsak a Vatikán ultrakonzervatív irányítása nem lazul fel és nem kezd alapos önvizsgálathoz(*5), a beígért reformok megvalósításához, és nem utolsó sorban az állam és egyház szeparációjának tiszteletben tartásához. Egyfajta bizonytalanság- és bizalmatlanságérzetet csak fokozandó Paskai utódjáról korábban azt írták, „Erdő Péter a konzervatív irányzat képviselője.  Minden kérdésben követi a Vatikán döntéseit, állásfoglalását, s teljes mértékben elfogadja a Szentszék tekintélyét.”  A saját nyilatkozta szerint pedig elsősorban „a pápai bizalomnak szeretne megfelelni.” 

Orbánéknak viszont az ország érdekét kell mindenek fölé helyezni.

A Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában Wildmann János, a Pécsi Tudományegyetem vallástudományi központjának vezetője, az Egyházfórum című folyóirat alapító-szerkesztője Erdő Péter 2002-ben történt kinevezése alkalmából azt mondta:

A demokratikus egyházmodell kialakítása nálunk még gyerekcipőben jár. Meg kellene újítani az egyház felfogását, át kellene értékelni a papi szerepeket, és újra kell gondolni a világiakkal való kapcsolatát. Az egyházat még mindig áthatja egy idejétmúlt klerikális szemlélet. A híveket nem birkanyájnak kell tekinteni, ők felnőtt emberek, ezért fontos, hogy rálátásuk, beleszólásuk legyen az egyház életébe.

Sajnos semmi jele, hogy Erdő Péter, a volt békepapok, vagy akár a volt püspökkari elnök, Seregély Iván aki a bevált sunyi módszerrel teológiai síkra próbálta terelni az egyházi átvilágítás társadalmi jellegű kérdését olvasták volna az Egyházfórumot. Pedig talán a segítségével, a haladóbb szellemiség által megérintve el tudtak volna szakadni az ún. puha diktatúrában deformálódott énjüktől. Akkor talán Seregély Iván meg se kockáztatta volna Krisztusban testvérének abszurd szerecsenmosdatási kísérletét azzal, hogy „a 12 apostol között is volt áruló, és ott nem ítélkezett senki. Júdás öngyilkos lett.”

*1   Tőkéczki László azt nyilatkozta, Mikola István és Semjén Zsolt bizonyos kijelentései szavazatvesztések 10 ezreit is jelenthették a jobboldalnak.  És mint tudjuk, összesen csak 50 ezer szavazattal veszített.

*2    A Boston College nevű jezsuita egyetem májusi évadzáróján díszdoktorrá fogja avatni Condoleezza Rice-ot.

*3  “And Laura Bush's little visit to Pope Benedict was only another unfitting act by the shameless Bushes.” írta a CNNNews.com floridai olvasója, Elaine R. Valójában Laura Bush „kis (pápai) magánvizitje” nem csak Bushék „szégyentelenségének” bizonyítéka.)

*4   A Semjén-féle felesleges „hitlerezés” a vallás közüggyé tétele érdekében csak annyit ért el, hogy nyilvánosságra hozta, amit sokan nem tudtak: Hitler sem vallás, hanem egyház ellenes volt.

* Az igazság haszontalansága című márciusi cikkünk foglalkozik azzal, hogy az egyházak, akárcsak a politikusok, beismerhetik és megpróbálhatják jóvátenni hibás döntéseiket: Talán a legjelentősebb és legélesebb kritika ebben az évben az amerikai egyházak szövetsége részéről érte a Bush-kormányt. A 34 tagú World Council of Churches (WCC) képviselői állami terrorral vádolták Washingtont és az USA nevében kollektív bocsánatot kértek azoktól a népektől, amelyekre „erőszakot, degradációt és szegénységet hozott”. A WCC 350 protestáns, anglikán és ortodox egyházat és felekezetet fog össze. „Különös szívfájdalommal nyilatkozunk az iraki háború ellen, amely félrevezetésen alapulva indult, és megszegte az igazság és az emberi jogok globális normáit.” szól a közös nyilatkozat. „Gyászoljuk mindazokat, akik meghaltak, és akik megsebesültek a háborúban. Szégyenkezve ismerjük el a visszaéléseket, amelyeket a nevünkben követtek el.” A WCC az első jelentős, nagy létszámú amerikai egyházszervezet, amely utólag „nehéz bűntudattal” ismerte el a világ nyilvánossága előtt, hogy nem tettek eleget és nem tiltakoztak elég hangosan az iraki intervenció és más fontos ügyek, mint a klíma változás, rasszizmus és a szegénység ellen. Mea kulpája különösen értékes, mivel a Vatikántól egyáltalán nem remélhető hasonló jellegű beismerő nyilatkozat.

 

2006. május 

 

 

Addenda

 

Alkotmányunk 60.§-a (...) arról szól, hogy „ a lelkiismeret és a vallás szabadsága keretében mindenki szabadon követheti meggyőződését, ateista, vagy hívő lehet..” „ Vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés” szóhasználat nyomán pedig a két alapvető világnézet alkotmányos jogegyenlőséget élvez a világnézetileg semleges államtól. Ez utóbbi pedig azt jelenti, hogy a jövőben a „más lelkiismereti meggyőződésű”, azaz az ateista személyeknek és jogi személyeknek éppen olyan mértékű költségvetési támogatásban, média megjelenésben és rájuk vonatkozó törvényi szabályozásban kell részesülniük, mint a hívőknek és az egyházaknak. Szervezeteiket pedig – éppen világnézeti jelentőségük következtében - az egyesületi törvény hatálya alól ki kell vonni és az 1990. évi IV. törvény rendelkezései szerint az egyházakkal azonos módon kell kezelni.
A világnézetileg semleges állam pedig sem a vallást, sem pedig az ateizmust nem tekinti közügynek ! Nem vitás ezért, hogy az állam és hatalma azonos mértékben köteles mindkét világnézet ill. meggyőződés érvényesülését reálisan lehetővé tenni és mindkét világnézet egyenlő elbírálását biztosítani.  Alkotmányunk 60.§-a értelmében a vallásos vagy az ateista meggyőződés minden állampolgár magánügye és azok kinyilvánítása miatt senkit hátrány nem érhet ill. semmiféle előny nem illeti meg. Az 1990. évi IV. törvény általános indokolása értelmében „A lelkiismeret szabadságának és a vallás szabadságának jogai alapvetően a személyiséghez kötődő, individuális jellegű jogok” - vagyis e kérdések nem a közügyek, hanem kifejezetten a magánügyek körébe tartoznak. Mindezekből következően a vallás nem lehet közügy, vagyis közéleti kérdés, mivel sértené a személyiséghez fűzödő alkotmányos jogokat.
(Dr. Szabó Károly. Magyar Ateistákat Tömörítő Társaság. 2006. április hó 25)

 

 

„Meghallgattam Áder történetét a Fideszről és Orbánról: A Fidesz egy igazi magyar törzs, amelynek törzsfőnöke hosszú-hosszú idő óta Orbán Viktor. A törzsfőnök vezetésével a kicsiny törzs igen magasra jutott, uralhatta nemcsak a maga, de más törzsek legelőit is. Ám egyszer a törzsfőnök elvonult, hogy Istennel beszélgessen. Amikor visszatért Istennel való társalkodása után, kiderült, hogy sámánná, táltossá változott. Csakhogy a sámán nem vezetheti a törzset, mert más dolog Istennel beszélni s megint más az embereket vezetni. A törzsnek azóta rosszul megy a dolga. Nagy szükség van sámánra, de törzsfőre is. Most a sámánnak az a szerepe, hogy odalépjen valamelyikünkhöz, vállára tegye a kezét, és azt mondja: te vagy a törzsfő, melletted állok. Amíg nem teszi, addig zavarodottságban fogunk élni.” (Lengyel László: Merre tovább, jobboldal?  2006)

 

Antall József állítólag keresztény Magyarországot akart, a maiak liberálisat, az Új Jobb-oldal pedig magyar Magyarországot szeretne, mivel sem a kereszténység, sem a liberalizmus nem képvisel nemzeti érdeket. Ugyanis mindkettőnek „magasabb szempontjai” vannak. (. . .) Aki keresztény vagy liberális stb. Magyarországot akar, az a nemzetet idegen érdekeknek kívánja alárendelni. Az Új Jobboldal nem ismer el mást, csak nemzeti érdeket, s a nemzetek feletti Európa helyett nemzetek Európájában gondolkodik. Az „emberiség”, az „igazság” és egyéb „megfontolások” nem mások, mint hatalmi érdekek szolgálatába állított hazugságok. Nincs emberiség, csak konkrét ember, valamilyen nemzetűnek, fajtájúnak stb. születik mindenki. Igazság is csak helyhez, időhöz stb. kötve létezik. Vagyis az Új Jobboldal szerint vissza a nemzeti öncélúsághoz, vissza a gyökerekhez! Mást úgyse tehetünk, ha életben akarunk maradni.  (antidogma.hu)

 

"An alliance or coalition between Government and religion cannot be too carefully guarded against." (James Madison, the primary author of the Constitution)

 

Mély erkölcsi válság van Magyarországon - vallják politikusok, papok egyaránt, mert a farizeusságból olyan jól meg tudnak élni. És mindkét társulás természetesen csak hatalmi ambícióból aggódik. Orbán nagyfőnök például a történelminek nevezett egyházakkal paktál. Őket tartja az erkölcsi és nemzeti megújulás letéteményeseinek, amihez biztos partnere a Paskaira „feltűnően hasonlító” KDNP-s Semjén Zsolt (lásd: Magyar Nemzet info), akinél legalább egyértelmű, hogy a Vatikán embere. Miként elvileg minden katolikus pap. Orbán nem akarja észrevenni, hogy például a katolikus egyház kozmopolita szervezet, és nem érdekli a magyar nemzeti érdek. Elég csak a csángók katolikus részről történő lelkes elrománosításra, vagy újabban a felvidéki szlovák püspökségek magyarellenes átszervezésére gondolni. Erdő Péter is kijelentette bíborosi kinevezésekor, hogy ő nem magyar érdeket fog védeni a Vatikánban, hanem a vatikánit Magyarországon. Orbán erkölcsi megújulást vár az egyházak segítségével, ami a vak vezet világtalant tipikus esete. Attól a katolikus egyháztól vár segítséget, amely a mai napig nem engedte magát átvilágíttatni, azzal a hazug indokkal, hogy az egyház nem közszereplő! (Bognár József: Hol van már Lékai? antidogma.hu. 2008 április)

 

1990 után először Paskai László bíboros, majd később Veres András, a katolikus püspöki kar titkára nyilatkozott arról, hogy “egyesek” górcső alá vették a történelmi egyház tevékenységét, a kommunista önkényuralom évtizedei alatt tanúsított kollaborálás tényét. – A napjainkban sem kutatható, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (korábban a Történeti Hivatalban) meglévő dokumentumok a katolikus egyház szörnyűséges titkait tartalmazzák. Máté-Tóth András vallástörténész, a Szegedi Tudományegyetem professzora részletesen számolt be arról, hogy az 1963-as II. Vatikáni Zsinatra kiutaztatott 6 főpapból, 7 fő kísérőből, 1 fő delegációs titkárból és az 1 fő orvosból álló csoportból 9 személy a BM III/III-as Csoportfőnökség ügynöke volt. Paskai bíboros – aki a Polical Capital 2005. március 30-án nyílvánoságra hozott egyházi ügynöklistája élén szerepelt – úgy vélekedett, hogy “a katolikus egyház szolgáinak nem szükséges az evilági létben elszámolni cselekedeteikkel, ők csak a Mindenható előtt tartoznak számadással…” (Olvasónk, Orosz Sándor 2008 márciusi ollózása Szemenyei-Kiss Tamás: A kereszténydemokrata kanális című cikkéből)

 

Is faith a good guide to how someone will perform in office? George W. Bush, a born again Christian, claimed that God contacted him and said, "George," (they're on a first-name basis) "invade Afghanistan." So he did. Although George failed to apprehend Osama bin Laden, God was apparently delighted, called back and said, "George, liberate Iraq." Bush had a lot of support in all of this. Many people felt that he had been chosen by God to lead America in this moment of crisis and told him so. Here we are, a trillion dollars later, missions not accomplished, our armed forces too used up to respond to a new threat and our nation on the verge of bankruptcy. If we accept it as true that God chose George and gave him specific instructions, and then look at the results, we have to form a very poor judgment of God, indeed, both as a human resources administrator and as a military strategist. Or, we might say that faith is not a good guide to competence in office. (Larry Beinhart: Keep Religion Away From the Ballot. The Albany Times-Union. 2008)

 

Orbán Viktor a 2008-as őszi választások idején Amerikában járva teljes fokú elkötelezettséget tanúsított Bush szélsőjobboldali irányvonala és pártja iránt. Mikor Bush elnök nem fogadta, akkor az öreg Bushnál tett látogatást, amelynek során az akkor már érezhetően vesztésre álló McCain-Palin páros mellett tette le a garast. Ehhez joga (talán pártbeli megbízatása is?) volt, de mielőtt Palinról nyilatkozott, elvárható lett volna, hogy elfogultságán túllépve tájékozódjon – az alaszkai újságok, az alternatív média véleményezése és a világháló blogjai időben elérhetők voltak az Interneten. Nem csak személyére, de pártjára és az Európai Unióra is rossz fényt vetett, mikor Orbán azt nyilatkozta, hogy Sarah Palint semmilyen botrányfelhő nem veszi körül és “nagyon kiváló” jelölt. És a hab a tortán: "Nagyon régen láttam ilyen tehetséges politikust, aki remek vitapartner, nagyon sikeres kormányzó."   A tudományellenes, cionista-fundamentalista Palin dobogóra állítása McCain és Lieberman végszükség diktálta mentőötlete volt, de még a republikánusok nagyrésze sem lelkesedett érte...  Az eksztatikus -- "nyelveken beszélő", próféciákban, látomásokban és csodás gyógyulásokban hívő -- fundamentalista szekta, a pünkösdista Assembly of God Church korábbi hitbuzgó tagjaként Palin azt nyilatkozta: "War in Iraq is God's plan", vagyis "Az iraki háború Isten terve." Vajon mi késztette az iránta való furcsa rajongásra  Orbán Viktort? Tragikus belegondolni. (Kuliffay)

John F. Kennedy knew that tearing down the wall separating church and state would tempt us toward self-righteousness and contempt for others. That is one reason he delivered his Houston speech.   Palin, for her part, argues that "morality itself cannot be sustained without the support of religious beliefs." That statement amounts to a wholesale attack on countless Americans, and no study or reasonable argument I have seen or heard would support such a blanket condemnation. For a person who claims to admire Lincoln, Palin curiously ignores his injunction that Americans, even those engaged in a Civil War, show "malice toward none, with charity for all."  Palin fails to understand the genius of our nation. The United States is one of the most vibrant religious countries on Earth precisely because of its religious freedom. When power and faith are entwined, faith loses. Power tends to obfuscate, corrupt and focus on temporal rather than eternal purposes. Kathleen Kennedy Townsend: Sarah Palin is wrong about John F. Kennedy, religion and politics.  Network News. (Kennedy Townsend is a former lieutenant governor of Maryland and the author of "Failing America's Faithful: How Today's Churches Are Mixing God With Politics and Losing Their Way)

Theocracy holds that God's representatives on earth should rule everyone else. Democracy and theocracy are therefore at odds. Wherever theocracy catches on, even among a sizable minority, democracy is in trouble. Sooner or later, theocracy disintegrates into conflict over who God's earthly representatives really are. Each band of theocrats takes itself to be God's elect, claims for itself the right to hold earthly power over others, and declares its opponents deluded by sin. (Jeffrey Stout: 2007 Presidential Address: The Folly of Secularism)

Dr. King's appeal to hope was firmly humanistic. His mission was not about raising the hopes of a chosen people for a better invisible world after this one. Dr. King's message was about calling everyone to join a hopeful mission for a visibly better world today. When one's ethical vision perceives who we truly are as beloved and worthy individuals, there's no need to gaze into heavenly distances, but only to look out for each other right here and now. Dr. King had no intention of dividing the country with any divisive religion. Where did he say that only Christians can be righteous? When did he say that only Christians deserve justice?  In a way, Dr. King's religious stance was so universal that "God" functions as a unifying sign reminding us of our own supreme value. As a universalist, any specific religion pretty much drops out as irrelevant, and Dr. King could appeal not to duties owed to God in heaven, but to responsibilities we share toward each other right here. Such loyalty and fidelity to all in the human community transcends narrow creed. This universalism is not only humanistic in its ethics, it is also secular in its politics. As Dr. King knew well, it is secular government -- representative government that treats everyone justly, regardless of any faith or no faith -- that can deliver the promise of universal rights. (John Shook PH.D.: Secularists Celebrate Dr. King Too. August 24, 2011)

 

A témában lásd még:  Látszat kontra realitás; a vallás és politika, egyház és állam szétválasztásáról: Retorika? Szemfényvesztés? Hullámlovaglás? a megalkuvó pápai politizálásról: A Pápa zsúrja a Fehér Házban; Lapszemlék-kommentárok 2012 I. félév 7. írás

VISSZA a Jelenkor rovat címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin címoldalára