Az eredmény tehát 4:0 a bibliai Isten ellen... a választók javára. A csúfos bukás igazolta azokat, akik mindig is azon a véleményen voltak, hogy helytelen politikai célra használni a vallást… ha másért nem, az égiek érdekében, akik közül néhányan nyilván  jól szórakoztak Jahve kárára.

Bachman: Nos, minden döntéskor, amelyet hozok, imádkozom miatta, akárcsak a férjem, és elmondhatom önöknek, igen, részesültem abban (a bizonyos) hívásban, és éreztem azt (a bizonyos) szívszorulást, hogy ez (az elnökségért való versenyfutás, K. H.) a helyes tennivaló.

Perry: Én igazán hiszem, teljes szívemből, hogy Isten helyezett engem pontosan erre a pozícióra, ebben az időben, és az ő akaratát teljesítem.

Santorum: Személy szerint én hiszek benne, hogy ez (az elnökségért indulásom, K. H.) Isten akarata. Azt hiszem, Ő rak mindannyiunkat bizonyos ösvényre, és nagyon is hiszem, hogy sokkal több történik annál, mint amit látunk.

Caine: Nekem rengeteg imámba került ez (az elnökségért indulás), többet imádkoztam, mint bármikor azelőtt életemben. És mikor aztán végül realizáltam, hogy Isten mondta, hogy ezt kell csinálnom, akkor olyan voltam mint Mózes: ‘A rossz embert választottad, Uram. Biztos vagy benne?’ … Mikor viszont végül elhatározásra jutottam, (többet) vissza se néztem.

Az ötödik elnökjelöltségre pályázó, Newt Gingrich 1995-1999 között a Szövetségi Képviselőház elnöke volt, tehát a washingtoni húsdaráló bennfenteseként tudta, hogy az előrejutásban mindig előnyt jelent a vak hit és a bibliai istenhez, közvetve Izraelhez való feltétlen hűség hangoztatása. A nárcizmusáról híres, korlátairól mit sem sejtő, ultrakonzervatív Gingrich lutheránusként nevelkedett, egyetemistaként viszont már déli-baptistának vallotta magát, idősebb korában pedig fiatal szeretője befolyására áttért a római katolikus vallásra.

Tapasztalt róka lévén Gingrich tudta, hogy az isteni jelöltségre hivatkozás az ő esetében a legbárgyúbbaknak is kétséges lenne, ezért csak azt igyekezett hangoztatni, amit feltételezése szerint elvártak tőle. Idén, február végén a minden háborút és figyelmeztető/megtorló bombázást támogató Gingrich a következőt mondta híveinek: „Mi a szabadságban hiszünk. Mi a zsidó-keresztény tradícióban hiszünk, amely többezer éves.  (…) Én azért indulok (az elnökségért), mert igazán hiszek a bibliai frázisban, ’a (prófétai) látomás nélkül a nép megsemmisül.’”  És ki az, aki az országnak a "homoszexuális és szekuláris fasizmustól" és pusztulástól való  megmentőjeként látnoka a jövő teendőinek? Természetesen Newt nagypapa, aki szerint 23 évvel fiatalabb felesége, Callista Bisek, first ladységre született. (Nem úgy, mint lepasszolt első felesége, akiről -- volt kampánykincstárnoka, L.H. Carter szerint -- Gingrich azt mondta, “Nem elég fiatal, vagy elég csinos, hogy elnökfeleség legyen. És különben is rákja van.”) 

1993-ban Gingrich még második feleségével élt, mikor viszonyt kezdett beosztottjával, a katolikus templomi kórusban éneklő, páparajongó Callistával. Titkos kapcsolatuk virágkorát élte, mikor Gingrich politikai karrierje csúcsán rendületlenül támadta és le akarta mondatni Bill Clintont a Lewinsky-lánnyal való etyepetyéért. A hipokrízist, gátlástalanságot és alantas hazudozást megszemélyesítő politikus a következőt fecserészte egy 2011 októberében tartott politikai vitafórumon:

"Azt gondolom, mindannyian egyetértünk abban, hogy egy nagyon központi része a hitnek, hogy hogyan állunk hozzá a közélethez. És én őszintén szólva nagyon aggódnék, ha valaki arról biztosítana, hogy semmi sem lenne hatással az ítéletére, mivel akkor azon töprengenék, hol van az ítélőképességed -- (egyáltalán) hogy lehet ítélőképességed, ha nincs hited? És hogy bízhatlak meg hatalommal, ha nem imádkozol? Hogy kihez imádkozol, hogyan imádkozol és hogy kerülsz közel Istenhez, az a te és Isten dolga. De (maga) a gondolat, hogy a teremtőd által áldott vagy, bizonyos határt szab annak, amin mi Amerikát értjük.(*1)

Mintegy a pápa visszhangjaként Gingrich a világ minden baját az istentelen szekularizmusnak tulajdonítja(*2) -- bár nem sok sikerrel. Május 2-án -- 4 millió dolláros adósság terhével -- be kellett szüntetnie népszerűtlen, hónapok óta haldokló kampányát.

*1  A többes számról egyes szám első személyre, majd vissza többes számra váltás, a hirtelen közvetlen kiszólás stb. stílusbeli, nem fordítási lazaságok.

*2 "In America, religious belief is being challenged by a cultural elite trying to create a secularized America, in which God is driven out of public life." (Newt Gingrich. Campaign speech. Columbus, Ohio. 2011)

Addendum

Temészetesen nem W. Bush és nem is a volt pozícójára pályázó  hasonszőrűek találták ki, hanem már Arisztotelész is észrevételezte, hogy a démosz behódolását nagy mértékben elősegíti a harsány, magamutogató vallási buzgalom: "A tyrant must put on the appearance of uncommon devotion to religion. Subjects are less apprehensive of illegal treatment from a ruler whom they consider God-fearing and pious. On the other hand, they do less easily move against him, believing that he has the gods on his side."

"People who think God talks to them directly are crazy. People who tell others that God speaks to them directly are manipulative narcissists. Or politicians." Posted by Joe September 14, 2011 at 1:59 pm ("Azok az emberek, akik azt hiszik, hogy Isten közvetlenül szól hozzájuk, őrültek. Azok az emberek, aki másoknak azt mondják, hogy Isten közvetlenül szól hozzájuk, manipulatív önimádók. Vagy politikusok.")

Some Christians actually say they talk to God on a daily basis—like Michele Bachmann. Remember Michele saying that God—the Creator of the Universe—told her to run for president? Well, here’s my question for her: Hey, Michele, given how all that worked out don’t you think that maybe God was just fucking with you? (Author and satirist Joe Wenke)

While in serving in the house, (Rick) Santorum was asked by a reporter to explain why his record on environmental policy was so dreadful.  Santorum replied by observing that the environment was of little consequence in God’s plan. “Nowhere in the Bible does it say that America will be here 100 years from now.” [The reference was to the Rapture, which apparently is impending.] (Jeffrey St. Clair: Santorum: That’s Latin for Asshole. Counterpunch)

Santorum captured the Tea Party’s hostility to the Enlightenment virtues when he likened a college education to an indoctrination. Thankfully, Santorum is gone, but the embrace of ignorance he advocated lives on. (John Atcheson: Dark Ages Redux: American Politics and the End of the Enlightenment. Common Dreams)

Vote for me or burn in hell. I can't imagine someone running for office saying that. And yet four candidates -- Michele Bachmann, Herman Cain, Rick Perry and Rick Santorum -- have said they had a sense that God was leading them to run. How far can we be from "vote for me or burn in hell" when it seems we're already comfortable with "vote for me, I've been called by God"? There was a time when if a candidate wanted to inject faith into a campaign he or she would be photographed going to church or shaking the Rev. Billy Graham's hand. Now it seems many GOP campaigns aren't complete without claiming God's seal of approval, which suggests the other candidates may be running without it. Such a sentiment is an ideological piñata for comedians like Bill Maher and Jon Stewart, but for conservatives trying to secure the GOP nomination, it's a highly manipulative campaign tool. (LZ Granderson: Who does God want in the White House? CNN. October 18, 2011)more

Newt Gingrich acknowledges he was having an extramarital affair even as he pushed for the impeachment of President Clinton over the Monica Lewinsky affair. (Gingrich admits affair during Clinton impeachment. Frederick News-Post. Source: AP.  March 10, 2007)

"Look, I think there is a gay and secular fascism in this country that wants to impose its will on the rest of us, is prepared to use violence, to use harassment. I think it is prepared to use the government if it can get control of it. I think that it is a very dangerous threat to anybody who believes in traditional religion. And I think if you believe in historic Christianity, you have to confront the fact. And, frankly -- for that matter, if you believe in the historic version of Islam or the historic version of Judaism, you have to confront the reality that these secular extremists are determined to impose on you acceptance of a series of values that are antithetical, they're the opposite, of what you're taught in Sunday school. “ (Former House Speaker Newt Gingrich. The O'Reilly Factor. Fox News. November 15, 2008)

A vallási zelóta Santorum minden hezitáció nélkül készen áll egy Irán-elleni megelőző támadásra. Az indok? A „radikális teokrácia” készen áll nukleáris fegyverek gyártására és „rendszeresen megtámadta az Államokat”. „Rendszeresen megtámadta az Államokat”? A következő mondatban a buzgó katolikus kicsit enyhíteni próbált a hazugságon: Irán „megpróbált támadást tervezni ebben az országban”… Természetesen erre sem volt soha semmilyen elfogadható bizonyíték. (Interview with Rick Santorum. Piers Morgan Tonight. January 20, 2012)

MORGAN: You wouldn't hesitate to bomb Iran if you had to?
SANTORUM: Absolutely not hesitate to do --
MORGAN: What would it take to trigger that, do you think?

SANTORUM: That I felt that they were on the precipice of, you know, actually being in a position to produce that nuclear weapon. And --
MORGAN: And just being on the cusp of being able to produce it, you think would be enough to trigger an attack?
SANTORUM: It would because once that weapon is weaponized and completed and exploded, then we have a situation where the world has changed. And Iran is now --
MORGAN: That would be a preemptive strike.
SANTORUM: It would be indeed. In this case, with a country that is a radical theocracy that has repeatedly attacked the United States. In fact, they have attacked our embassies. They have attacked our ships. They have attacked -- tried to plan an attack here in this country with -- on the Saudi ambassador. And the list is long.

6.  írás

Április 12

Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája 2012. április 10-én közzétette belső felmérése eredményét, amely szerint 1950-2011-ig (a 2003-as év kihagyásával, amelyben a legtöbb feljelentést regisztrálták) a katolikus klérus 6115 tagját vádolták kiskorúak elleni „kétségtelennek” és „hiteltérdemlőnek” bizonyult szexuális visszaélésekkel. A megdöbbentő, 5,8%-ot kitevő lista korántsem teljes, mivel egyes egyházmegyék és a vallási rendek többsége megtagadta belső adatai közlését, és az áldozatok nagy számban eltitkolták, és titkolják ma is a velük történteket, mivel pszihológiailag képtelenek szembenézni életük sorsdöntő tragédiájával.  Ennek tudatában értékelendő a püspöki kar által  2012. április 12-én hivatalosan beismert és nyilvánosan közölt áldozati számadata: 16 ezer 324. Eddig ennyi a megerőszakolt, lealacsonyítóan kihasznált, ártatlanságától és belső békéjétől örökre megfosztott katolikus gyermekek és tizenévesek száma, akik  szégyenüket, félelmüket és beléjük oltott bűntudatukat leküzdve némi elégtételt kaptak a  jogi eljárások során.  

A szexbotrány egyik megdöbbentő, szinte hihetetlen arculcsapása a híveknek -- mind az egyházi, mint pedig a világi igazságszolgáltatás részéről --, hogy 6 évtized után csak 2012 márciusában került sor először arra, hogy az amerikai bíróság egy elítélt pap feljebbvalóját is felelősségre szándékozik vonni a mentésként más egyházmegyébe való áthelyezésért.  A monsigneur elleni vád: konspiráció és gyermekek jóllétének veszélyeztetése. A monsigneur védekezése: felsőbb utasításra tette. Ez a felsőbb utasítás pedig igen magasról -- meglepetés bárkinek is? --, egyenest a Vatikánból érkezett az Államokba.

A MailOnline 2006. szeptember 30-án megjelent cikke (Pope led cover-up of child abuse by priests) tudósított róla, hogy a BBC dokumentumműsora írásos bizonyítékkal is szolgált nézőinek, hogy XVI. Benedek Pápa évtizedeken keresztül vezető szerepet játszott a kiskorúak elleni szexuális vétségek eltussolásában és a vétkes papok "mentésében" -- ha úgy ítélte az egyház szempontjából hasznosnak, akkor nemcsak áthelyezésében, hanem előléptetésében is. (Nyilván Thomas Ratzinger maga is ilyen bűnlétrán jutott fel a legmagasabb pozícióba.) A cikk szerint 2001-ben, II. János Pál pápa teljhatalmú jobbkezeként a kardinális olyan latinul írt titkos rendelkezést küldött szét a világ minden püspökségébe, amelyet olvasata után kulcsra zárt széfben kellett őrizni, a benne levő utasítást pedig -- sziciliai maffia stílusban -- nem lehetett vitatni, vagy kétségbe vonni, csak végrehajtani.

A BBC (Panoráma) Szexuális bűnözés és a Vatikán (Sex Crimes and the Vatican) címmel közölt tényfeltáró műsorában először került a nagyközönség és így a katolikus hívek tudtára is az a dokumentum, amely egy korábbi, 1962-ből származó elődje, a Crimen Sollicitationis változata. Ratzinger kardinális, a Hittani Kongregáció prefektusa  ebben megerősítette a korábbi utasítást, amely kimondja, hogy az egyház érdeke és védelme mindennél fontosabb -- a hívek és gyermekeik érdekénél és védelménél is előbbrevaló. Hogy a sorozatos szexuális bűnügyek eltussolhatók legyenek, a kardinális teljes titoktartásra kötelezte a klérust, de az áldozatul esett gyermekeket és tizenéveseket, esetleg a szülőket vagy véletlen szemtanúkat is megeskettette, hogy az egyházi hatóságok vizsgálatában és felelősségre vonásában bízva  nem fordulnak a világi hatóságokhoz és soha nem nyilatkoznak a médiának.  A 2001-ben hozott rendelkezés abban a lényeges pontban különbözött az 1962-estől, hogy Ratzinger döntésére minden szexuális bűncselekmény bejelentésének, esetenkénti vádiratának teljes anyagát a legrövidebb időn belül diplomáciai védettséget élvező pápai küldönccel Rómába kellett küldeni. A centralizált egyházpolitika célja volt, hogy levegye a helyi hierarchia válláról a bűntények eltussolásának  jogi és anyagi felelősségét, majd -- független államiságra és diplomáciai védettségre hivatkozva -- gyakorlatilag megakadályozzon minden hivatalos vagy civil eljárást.  Az aktualizált  Crimen Sollicitationis következtében még évekig szedte áldozatait az a szubkultúra, amely sokszáz éves múltra visszatekintve soha nem kapott nyilvános figyelmet, pláne elítélést, vagy jóvátételt -- egészen az erősen szekularizálódó XX. század harmadik harmadáig.

Ha a szeretetet és társadalmi igazságosságot rendre hangoztató pápán és egyházvezetésén múlott volna, a 16 ezer 324 megerőszakolt amerikai kiskorúnak halálukig hallgatni, tűrni és csendben szenvedni kellett volna, ahogy a többi névtelenek tízezrei mai napig is, szerte a világban -- főleg nagy számban Latin-Amerikában, Afrikában és Kelet-Európában...  XVI. Benedek  egyik beszédében a korszellemet hibáztatta a klerikális bűnökért (mi sem könnyebb), és -- a Crimen Sollicitationisról és annak általa történt kiegészítéséről nagyvonalúan elfelejtkezve -- azt állította, az egyházban senkinek fogalma sem volt róla, hogy milyen jogtipró, lélekromboló, aberrált, gyakran szadista dolgokat művelnek némely papjai és püspökei.  Miután széleskürű társadalmi nyomás nehezedett a Vatikánra, a pápa saját hazugságát tetézve azt állította, hogy egyszerre, teljesen váratlanul vetült fény a nyáját őrzők visszaéléseire.

"Igen, (a szexbotrány) komoly krízis, ezt be kell vallanunk. Mindannyiunk számára felzaklató volt. Hirtelen olyan sok mocsok!(*1) Valójában majdnem olyan volt, mint egy vulkán krátere, amelyből hirtelen óriási mennyiségű füst és mocsok jött, elsötétítve és bepiszkolva mindent, így aztán mindennek tetejébe az egész papság hirtelen a szégyenpadra került, és minden pap gyanús lett, hátha ő is azok egyike." 

Ezt olvasva egy szabadgondolkodó szekuláris humanista figyelmét semmiképen sem kerülheti el az ordító önérdekűség, a szenvedők iránti határtalan érdektelenség. Lehet, hogy a pápa áhitatos rajongói közül senkinek nem tűnik fel, vagy valamiért nem számít, a tény azonban tény marad, hogy a riporter kérdésére adott válaszában a pap és papság szavak mellett egyáltalán nem szerepel a gyermek vagy az áldozat szó. Ez is bizonyítéka annak, hogy a gyermek az egyház szemében (akárcsak a politikusokéban) járulékos áldozata  a vezetők kisded játékainak -- legyen az háború, szexuális deviancia vagy profit.

*1 Mikor jelen sorok írója először lehetőséget kapott 2002-ben, hogy felvilágosítólag írjon az egyházi pedofilia veszélyéről, akkor már évek, sőt évtizedek óta olvasható volt néhány bátor írás arról, hogy az egyház nem hajlandó tudomást venni róla, vagy csak látszólag. " 1985-ben egy szakértőkből álló kis csapat, két pap, egy kánon-ügyvéd és egy pszichiáter egyházi felkérésre jelentést állított össze a püspökök félévenként tartott ülésére. Ebben komolyabb(?) pszichológiai kezelés javaslata mellett egyenként síkra szálltak a bűnös papoknak az egyházkötelékből való haladéktalan elbocsátásáért és általában a pedofil papokat védelmező egyházpolitika ellen. Mondhatnánk a bűnpártolás illetve  bűnrészesség gyakorlata ellen. Vagy a Jézus által leginkább gyűlölt hipokrízis ellen. A püspöki kar azonban figyelemre se méltatta a valójában az egyház védelmében írt, morálisan és jogilag megalapozott, óvva intő jelentést. A következmény ismeretes."  (Kuliffay Hanna: Én vétkem, én vétkem... 2002) A pápa által mondott hirtelen-váratlan "vulkánkitörésről",  gyanútlan mit sem sejtésről tehát szó sem volt.

bben a témakörben lásd még:   Még mindig tabu; "Én vétkem, én vétkem, ..."; A bálvány hihetetlen dolgai;  Közös titkok, közös bűnök;  LAPSZEMLE 2002. II. félév, 23. cikk; 2003. II. félév, 62. írás; 2003. I. félév, 27. írás; 2004. II. félév 5.  és  27. írás;   Lapszemle 2007. I. félév 20. és 2. írás ;  Lapszemle 2007. II. félév, 6. írás;  Lapszemle 2010. I félév 8. 9. 13. írás

Addenda:

As the stories of the Bible amply testify, sexual perversion was a feature of the human experience long before the advent of modern communications technology. Certainly the history of the Catholic Church is replete with tales of decadence on the part of priests long before the allures of the silver screen, cable TV and the Internet.  Rather than scapegoat gay men -- or sex outside marriage, pornography, masturbation, short skirts, precocious children, Hollywood films and so on -- the Roman Catholic Church might be best served by reciting the wisdom of Pogo at every vespers: "We have met the enemy and he is us."  Pedophilia is a serious crime, irrevocably damaging young lives. The problem here is not that the church had sick priests but rather that their evil ways were permitted to fester by the indifference of corrupt cardinals and bishops who then and now blame everyone but themselves for the terrible harm that has been done. (Robert Scheer: Blame Church Arrogance, Not Oversexed Society. The Los Angeles Times. April 30, 2002)

Mikor 80-as, 90-es években néhány cikk jelent meg az évek óta eltussolt pedofil-botrányokról hozzáértők és aggódó hívek tollából, Ratzinger bíboros a Katolikus Hírszolgálatnak adott nyilatkozatában azt állította, hogy a média túlzása és állandó lejárató taktikája ellenére a klérus körében elkövetett szexuális visszaélések száma nem magasabb a lakosság átlagánál, sőt kevesebb mint 1%. Ezt a médián kívül még egy-két bátor, humán érzelmű egyházi ember is cáfolta, mindhiába. A pápa és Ratzinger övéikkel összejátszva védték a status quot. "I am personally convinced that the constant presence in the press of the sins of Catholic priests, especially in the United States, is a planned campaign, as the percentage of these offences among priests is not higher than in other categories, and perhaps it is even lower. In the United States, there is constant news on this topic, but less than 1% of priests are guilty of acts of this type. The constant presence of these news items does not correspond to the objectivity of the information, nor to the statistical objectivity of the facts. Therefore, one comes to the conclusion that it is intentional, manipulated, that there is a desire to discredit the Church. It is a logical and well-founded conclusion." (Cardinal Ratzinger, in a much-appreciated exhibition of mendacity to the Catholic News Service, commented on the Catholic Church pedophile priest scandal. Rome. 2002)

"What you have here is an explicit written policy to cover up cases of child sexual abuse by the clergy and to punish those who would call attention to these crimes by the churchmen. When abusive priests are discovered, the response has been not to investigate and prosecute but to move them from one place to another. So there's total disregard for the victims and for the fact that you are going to have a whole new crop of victims in the next place. This is happening all over the world."  Father Tom Doyle a Vatican lawyer until he was sacked for criticising the church's handling of child abuse claims. (2006)

The widening scandal, described by one observer as “The Catholic Church’s biggest crisis since the Reformation,” has shaken the church hierarchy around the world and prompted calls from some critics for the resignation of Pope Francis.  Alaska’s effort makes the state the 15th jurisdiction to reportedly launch an investigation of clerical sex abuse following the release of a Pennsylvania grand jury report detailing the coverup of decades of abuse by hundreds of Catholic priests. Probes have already been launched by officials in Arkansas, Florida, Illinois, Maryland, Michigan, Missouri, Nebraska, New Jersey, New Mexico, New York, Pennsylvania, Vermont, Virginia and the District of Columbia, with officials in several other states telling ABC News their offices were reviewing their options and considering taking similar action. (Pete Madden: Reckoning over allegations of sexual abuse in the Catholic Church reaches Alaska. Abc News. October 24, 2018)

Defensive responses from church leaders rank among the worst things the abused can endure, says Harvey Rosenstock, a Houston psychiatrist who has worked for decades with victims and perpetrators of clergy sexual abuse. They can rewire a developing brain to forever associate faith or authority with trauma or betrayal, he says. "If someone is identified as a man of God, then there are no holds barred," he said. "Your defense system is completely paralyzed. This man is speaking with the voice of God. ... So a person who is not only an authority figure, but God's servant, is telling you this is between us, this is a special relationship, this has been sanctioned by the Lord. That allows a young victim to have almost zero defenses. Totally vulnerable." Rosenstock is among a growing number of expert clinicians who advocate for changes in statute of limitations laws in sexual abuse cases. They cite decades of neuroscience to show that those abused as children — particularly by clergy — can develop a sort of Stockholm syndrome that prevents them for decades from recognizing themselves as victims. (Robert Downen, Lise Olsen, John Tedesco: Southern Baptist sexual abuse spreads as leaders resist reforms. Houston Chronicle.  February 11, 2019)

“The Southern Baptist Church (SBC), America’s second-largest faith group, needs to fundamentally shift its culture and make protecting survivors a priority. I would like the SBC to place this issue at the front of their efforts. We must warn others of current predators. We must train leaders about assault and the nature of predatory people. We must apologize for covering up, and move forward in a position of humbleness, with a learner’s posture. We must listen to the voices of survivors.”  (Mary DeMuth, an abuse survivor and Southern Baptist from Texas. HuffPost. February 11, 2019) [According to official data, 220 people who worked or volunteered in SBC  churches were convicted of or pleaded guilty to sex crimes. Some registered sex offenders affiliated with the conservative evangelical denomination have returned to the pulpit, according to the report. At least 35 SBC pastors, employees or volunteers who exhibited predatory behavior went on to find jobs at other churches.]

Pope Francis entered last year near the low point of his pontificate. In 2018, Cardinal Sean O’Malley of Boston chided him for insensitivity to sex-abuse victims, the pope admitted to “grave errors” in handling clerical sex abuse in Chile, and his former envoy to the U.S. accused him of ignoring sexual misconduct by then-Cardinal Theodore McCarrick, a former archbishop of Washington. The year 2018 ended with an Australian court convicting the pope’s finance chief, Cardinal George Pell, of sexual abuse of children. During 2019, Pope Francis responded by rolling out high-profile initiatives on combating sexual abuse, beginning with the defrocking of Cardinal McCarrick, the first cardinal to receive such a punishment in modern times. (...) The Vatican still hasn’t released a long-promised report explaining how Mr. McCarrick rose to power despite widespread rumors of his misconduct going back years. Bishop Gustavo Zanchetta, a longtime protégé of Pope Francis, is facing charges of sexual harassment in their native Argentina. He denies the charges. And if Australia’s high court declines to overturn Cardinal Pell’s conviction on his final appeal—after he has already begun serving a six-year sentence—the pope will have to decide whether to discipline a prelate who was one of his most important aides. (Francis X. Rocca: Pope Francis Struggles to Escape Scandals of 2019. The Wall Street Journal. January 5, 2020)

“We are seeing the practically complete failure of the attempts at cleansing, reform and transparency with regard to Vatican finances,” said Sandro Magister, a Vatican expert who writes for Italy’s L’Espresso magazine. Last year “brought the fall of the myth of Francis as the purifying pope.” The Wall Street Journal revealed in September a gaping budget deficit at the Holy See. The pope had instructed Vatican officials to address the deficit as an urgent problem that imperiled the future of the Holy See, which consists of the Catholic Church’s central administration and the papal diplomatic network abroad. The Journal also revealed in December that the bulk of the pope’s world-wide annual charity collection wasn’t going to the poor but being used to plug the Vatican’s budget deficit. (Francis X. Rocca: Pope Francis Struggles to Escape Scandals of 2019. The Wall Street Journal. January 5, 2020)

The number of Americans who identify as non-religious is soaring in the profoundly Christian United States, according to a Pew Research Center study published Tuesday. Some 29 percent of American adults are now religiously unaffiliated -- up from 16 percent 14 years ago -- the survey found. Seventy-eight percent of US adults identified as Christian in 2007. Now, some 63 percent do, according to the research. In 2007, Pew began tracking religious "nones" -- people who describe themselves as atheist, agnostic or "nothing in particular." Then, Christians outnumbered nones by almost five-to-one. Today it is closer to two-to-one. Pew's researchers did not give reasons for the trend, but it is in line with the wider decline in Christianity across the West. In 2019, the center said the growth of religious nones in America was particularly evident among younger people. (Non-religious surge in US as Christianity declines. AFP. December 14, 2021)

America is home to a powerful, socially conservative Christian right-wing political faction and Christianity remains the overwhelmingly dominant religion in the country. Some 60 percent of Protestants described themselves as born-again or evangelical Christian, Pew said. White evangelical Christians are among former president Donald Trump's most ardent supporters, with 84 percent of the group voting for him in last year's election, Pew said previously. Researchers quizzed almost 4,000 respondents between May and August this year for the survey released Tuesday. (Non-religious surge in US as Christianity declines. AFP. December 14, 2021)

The BBC Panorama programme was presented by Colm O'Gorman, who was raped by a priest when he was 14. He said: "What gets me is that it's the same story every time and every place. Bishops appoint priests who they know have abused children in the past to new parishes and new communities and more abuse happens."

Ebben a témakörben lásd még:   Még mindig tabu; "Én vétkem, én vétkem, ..."; A bálvány hihetetlen dolgai;  Közös titkok, közös bűnök;  LAPSZEMLE 2002. II. félév, 23. cikk; 2003. II. félév, 62. írás; 2003. I. félév, 27. írás; 2004. II. félév 5.  és  27. írás;   Lapszemle 2007. I. félév 20. és 2. írás ;  Lapszemle 2007. II. félév, 6. írás;  Lapszemle 2010. I félév 8. 9. 13. írás

 5.  írás

Március 27

Az Újdelhiben negyedszer tartott csúcstalálkozón a BRICS országok közös közleményt adtak ki, mely szerint nem vonatkoztatják magukra az Irán elleni „unilaterális” szankciókat. Egy ilyen jobbegyenes nem a legjobbkor jön a választási hadjáratára induló Obama elnöknek, bár valószínűleg ahhoz a taktikához fog folyamodni, amihez az útját buzgón egyengető közmédia is: hallgatni fog róla, amíg valamilyen trükkel, megvesztegetéssel, zsarolással, összeugratással meg tudja törni a fokozódó együttműködést.

Az egyre szorosabb gazdasági és politikai kapcsolatépítés eredménye, hogy Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – Európával, Japánnal, Ausztráliával, Kanadával és pár afrikai és arab országgal ellentétben – nem vetette magát szervilisen alá Washington sorozatos, hisztis fenyegetőzésének. A Reutersnek nyilatkozva Rob Davies, Dél-Afrika kereskedelmi és ipari minisztere közölte, hogy csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését érzik magukra nézve kötelezőnek, de egyes országok egyéni bűntető akcióihoz nem csatlakoznak.

Március 22-én az Obama-kormány 12 országot fenyegetett meg kereskedelmi és monetáris szankciókkal, amennyiben nem hajlandók törölni az Iránnal kötött olajszerződésüket, Kínát és Indiát pedig pénzbírsággal fenyegette, ha június 28-ig nem csökkentik drasztikusan olajimportjukat. Később felmentést adott Japánnak és pár európai országnak – elég, ha csak kevesebbet rendelnek a szokásos évi átlagnál --, viszont más irányból próbálkozott az üzletkötést tovább nehezíteni: 17-én szankcionálta a Brüsszelben székelő SWIFT telekommunikációs bankegyesülést, amely többek között az iráni központi bank és vagy harminc iráni pénzintézet tranzakcióit közvetítette.

Az a megalázó, követelődző, dirigáló módszer, amivel Washington más országokat és népérdekeket kezel, ahogy hatalmi fölényével visszaélve bombázhat vagy blokád alá helyezhet bárkit, nemcsak globális ellenszenvet kelt, de hosszú távon ellenreakciókat fog kiváltani. Washington állandóan hangoztatja energia-függetlensége fontosságát, Izrael pedig bármi áron való határvédelmi jogát, de másoktól mindkettőt rendre megtagadják. A BRICS országok vezetői számára egy idő óta nyilvánvaló, hogy amennyiben nem fognak össze, az egypólusú Új Világrend (a 'Nyugat' és Izrael) hatalmi fölényének biztosítása során előbb-utóbb ők is Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria, a rendszeresen bombázott Pakisztán vagy éppen a fenyegetett, körbezárt Irán sorsára juthatnak. (Bin Laden állítólagos likvidálási ügye kapcsán sértett és megalázott Pakisztán nagy lendülettel nyitott Kína felé.)

A csúcstalálkozón nemcsak gazdasági és politikai kooperáció került megbeszélésre, hanem az egymás közti fizetési mód is, amely nem lesz kötelezően dolláralapú. Újdelhi azt is közölte, hogy júliustól a BRICS országokon kívül Iránnal is az indiai rúpiát fogja fizetőeszközként használni. Rendkívüli ötlet? Nem egészen. A dollárhegemónia megtörésének gondolatával Bagdadban és Tripoliban is foglalkoztak, viszont nagyrészt éppen ez okozta a vesztüket. (Szaddam Huszein euróért akarta az olaját eladni,  Muammar Kadhafi pedig egy új, aranyalapú devizát akart bevezetni az afrikai  országok közti kereskedelembe, illetve az olaj nemzetközi értékesítésére.) Erről aligha lehet csak úgy egyszerűen elfelejtkezni, még a náluk jóval nagyobb és erősebb országoknak sem. Valószínűleg a BRICS-devizaterv kidolgozása éppen emiatt további megfontolások tárgya, akárcsak az a monetáris terv, amely az IMF-fel és a World Bankkel szemben alternatív intézményeket hozna létre a jelenlegi centralizált gazdasági és pénzügyi rendszer kiegyensúlyozására.

Vlagyimir Putyin választási programbeszédében pozitívan értékelte a BRICS országok együttműködését és hangsúlyozta, hogy nemcsak azonos nézeten vannak a több pólusú világrendet szükségességét illetően, hanem közös értékrendjük is van, miszerint "a világrend alapvető szerkezeti eleme a nemzeti szuverénitás". Ez a koncepció szöges ellentétben áll a NATO és az alkalmanként csatlakozó országok és államszövetségek koncepciójával, mint azt az elmúlt évtized intervenciói, nehézfegyveres megszállásai, határszéli bombázásai, felderítő jellegű drón-berepülései, bábkormányok felállításai, különleges kiképzésű diverzáns alakulatok és halálbrigádok illegális bevetései sokszorosan bizonyították. Amennyiben a BRICS országok túl sokáig maradnak a gazdasági, monetáris és ideológiai kapcsolatépítés szintjén, ahelyett, hogy geostratégiai terveiket koordinálva -- kölcsönös biztonsági garanciaként -- megnemtámadási-szerződéssel megpecsételt katonai szövetséget kötnének egymással, akár le is mondhatnak a többpólusú világrend kialakításáról. Remélhetőleg nem ismeretlen számukra a politikai terminológia: felszalámizási taktika?

4.  írás

Március 20

Tavaly januárban a Lapszemlék rovat 21. cikke foglalkozott vele, hogy számos jelből, közlésből, ellentmondásból és elszólásból arra lehet következtetni, George W. Bush előzetesen tájékoztatva volt a 9-11-es terrortámadásról. Éppen ezért aligha lehet bárkinek is sokkhatás, ha az idők során arra mutató jelek bukkantak felszínre, hogy Dick Cheney is tudott róla...  Bár a témával nem volt, és ma sem tanácsos mélységében foglalkozni, mégis sokan írtak és nyilatkoztak róla – se szeri, se száma az egészséges konspirációs teóriáknak, leleplező jellegű könyveknek és videofelvételeknek, árulkodó web-lapoknak és cikkeknek.

Dick Cheneyről köztudott, hogy hívei és mélyen megvetői egyaránt az USA történelmének legbefolyásosabb, leghatalmasabb alelnökének tartják, aki igazi szürke eminenciásként mindennel elkerül.  Ez még akkor is sikerült neki, amikor nem volt hajlandó eskü alatt vallani a terrortámadásról és a tragikus reggelen játszott főszerepéről, sőt, bármi ellentmondást elkerülendő csak Bush-sal együtt volt hajlandó egyáltalán megjelenni a 9-11-es vizsgálóbizottság előtt. Egyesek akkor arra tippeltek, hogy ezt aztán nem ússza meg! Ha valamibe, ebbe belebukik. Melléfogtak.

Ha Ronald Reagan volt a Teflon-elnök, akiről minden vád lepergett, akkor Cheney a Teflon-alelnök – agresszívebb, gátlástalanabb és veszélyesebb ugyan mint Reagan valaha is volt. A minap egy link egy videofelvételhez vezetett, amely ugyan már 5 éve elérhető a világhálón, de égő kanóca ellenére soha nem robbantott, holott Cheneyt romok alá temethette volna. A video részletet közölt a C-Span közvetlen adásából a következő felirattal:

Norman Mineta közli a 9-11 Bizottsággal, hogy Dick Cheney tudta a 93-as járat pontos útvonalát (és nem csinált semmit)

Mint emlékezetes, Mineta Bush közlekedésügyi minisztere volt. A végzetes szeptemberi napon -- ezt eskü alatt vallotta -- reggel 9 óra 25 perckor érkezett a Fehér Ház alatti védelmi és központi irányító bunkerbe (Presidental Emergency Operations Center), ahol akkor már Dick Cheney, a felesége, Lynn Cheney és pár kormányalkalmazott tartózkodott. Ez az állítása ellentmondott az elnökhelyettes állításának, miszerint ő csak 9:58-kor érkezett oda, tehát percekkel azután hogy találat érte a Pentagont.  Minetát megdöbbentette, mikor tudomására jutott, hogy a vizsgálóbizottság Cheney állítását hitelesítette és tette a végső jegyzőkönyvbe, viszont teljesen elhagyta az ő eskü alatt tett vallomását, amelyet a meghallgatását vezető Lee Hamiltonnak adott a bunkerbe érkezését követő rövid félóráról. 

Mint utólag kikövetkeztethető, a bizottság nem véletlenül döntött így. Ez idő alatt történt ugyanis, hogy Mineta tanúja volt Cheney azon önhatalmú intézkedésének, amely  döntő szerepet játszott  a Pentagon elleni terrortámadás 'sikeres' végrehajtásában. A video-felvétel tanúsága szerint a miniszter a következőt mondta:

"Az idő alatt, míg a gép a Pentagon felé tartott, egy fiatal férfi jött be, és jelentette az elnökhelyettesnek, hogy a gép 50 mérföldnyire van (Washingtontól) ... a gép 30 mérföldnyire van ... és mikor odaért, hogy a gép 10 mérföldnyire van, a fiatal férfi azt kérdezte az elnökhelyettestől, "a parancs még  mindig érvényben van?"  Az elnökhelyettes megfordult, (felnézve rá) hátravetette a fejét, és azt mondta: "Persze, hogy a parancs még mindig érvényben van, hallott bármiféle ellentétes utasítást?"

Aaron Dykes szerint mikor nem került sor a támadó gép (többek szerint rakéta, A Szerk.) lelövésére, meg lett akadályozva a főváros védelmét biztosító (NORAD) harci repülők bevetése -- és ez "bizonyítékul szolgált arra, hogy Cheney nem hanyagságban, hanem hazaárulásban bűnös, mivel engedélyezte megtörténni a Pentagon elleni támadást". A védelmi gépek földön tartása ugyanis nem a váratlan események hevében és kapkodó izgalmában történt. Nem tulajdonítható pillanatnyi felelőtlen döntésnek. Dykes emlékezteti rá az olvasót, hogy csak pár hónappal a terrortámadást megelőzően, 2001. június 1-től lett érvénybe léptetve egy rendeletmódosítás, miszerint géprablás vagy engedély nélküli légtérbe behatolás esetén csak az elnök, az elnökhelyettes vagy a védelmi miniszter adhat beavatkozási engedélyt. Senki más. Ezen új rendelkezés nélkül semmiképpen sem történhetett volna meg a Pentagon elleni támadás. (Ez az a jelentős pont, ahol a történelem régészei egy napon majd megtehetik az első rétegbontó csákányütést.)

Mineta riportereknek adott interjújában azt mondta, mikor azt hallotta, hogy a rendelkezés továbbra is érvényben van, azt úgy értelmezte, hogy az ott levők, Cheney és hivatalnokai már előzőleg döntést hoztak "valaminek a lelövésére". (Ebből a beszámolóból nyilvánvalónak látszik, hogy később érkezve próbálta felmérni az alelnök által irányított, folyamatban levő eseményeket.) Mineta akkor is a bunkerben volt, mikor hír érkezett, hogy egy negyedik gép lezuhant Shanksville környékén. Az ő kérdésére, "Gondolod, hogy mi lőttük le?", Cheney 10:30 körül állítólag a Pentagontól próbált tudakozódni a történtekről, de válasz csak 12:30-kor érkezett azzal, hogy "Nem, nem mi csináltuk." A vajon-miért-is-nem-kérdezett nagy kérdés, hogy ha ez igaz, akkor milyen rendelkezés alapján, kinek a döntése alapján nem lőtték le a főváros felé tartó légi kalózokat. A cseresznye a pudingon, hogy Donald Rumsfeld egyszer azt találta mondani, a gép Shanksville fölött "le lett lőve", de ennek sem akkor, sem azóta, senki nem tulajdonított különösebb jelentőséget, annak ellenére, hogy végül is a gépből és az utasokból, valamint a teherszállítmányból szinte semmi se maradt -- pont úgy, mintha megsemmisítő rakétatalálat  érte volna.

Az eset egyik nem firtatott furcsasága, hogy ha igaz, miért nem kapott választ Cheney 2 óra hosszat a Pentagonból? És miért várt olyan ráérő türelmesen, mint akinek az egész nem lényeges? És miért mondta 2001. szeptember 16-án a Meet the Press interjú során -- melyben vállalta az egyszemélyi döntéshozó szerepét(*1) --, hogy video-konferencia révén állandó kapcsolatban volt többek között a Pentagonnal is, ha ez nem felelt meg a valóságnak?

*1 Dick Cheney: “We had access, secured communications with Air Force One, with the secretary of Defense over in the Pentagon. We had also the secure videoconference that ties together the White House, CIA, State, Justice, Defense -- a very useful and valuable facility. We have the counterterrorism task force up on that net. And so I was in a position to be able to see all the stuff coming in, receive reports and then make decisions in terms of acting with it."

A Mineta-videó eredeti ismertetője:

Norman Mineta tells 9/11 Commission that Dick Cheney knew the exact flight path of Flight 93 (and did nothing)

03:54 - 5 years ago

Norman Yoshio Mineta (US Secretary of Transportation) testifies that Dick Cheney was operationally aware of flight 77 as it approached the Pentagon. The government has consistently stated that it did not know the whereabouts of the hijacked aircrafts before they crashed. In this video Norman Mineta testifies before the 9/11 Commission that he was present and personally observed VP Dick Cheney in the Presidential Emergency Operating Center tracking the exact position of flight 77 for many miles on its approach to the Pentagon. Q U E S T I O N: How could the most heavily defended building in the world have been so easily attacked?

Addenda

“If 9/11 was brought about by forces within our own government [and thus] is antithetical to the general good, it is the responsibility of a theologian and public intellectual to probe and explore the issue.” (David Ray Griffin Theologian, Professor, Author,  9/11 Truth Activist) [David) Griffin avoids inflammatory rhetoric and bases his opinion (about 9/11) not on any one conclusive piece of evidence, but the sheer accumulation of all of the data.” Catholic New Times critic Rosemary Radford Ruether]

Because of his work regarding 9/11, David Ray Griffin and the 9/11 Truth Movement were nominated for the Nobel Peace Prize in 2008 and 2009. To support the nomination, Norwegian professors with 9/11 Truth Norway wrote: David Ray Griffin and the 9/11 Truth Movement have presented convincing evidence showing that this 'war elite' carried out these attacks to establish a new enemy after the Cold War, and to start wars in line with their economic and political interests. We believe the most important contribution to peace in the 21st century is the disclosure of these elite political games and the removal of the false reasons for its aggressive wars. This Griffin and the 9/11 Truth Movement have done in an excellent way. If the attack on 11 September was a U.S. 'false flag operation' to justify wars in the Middle East, the disclosure of that fact should be honored with the Nobel Peace Prize. We therefore nominate David Ray Griffin and the 9/11 Truth Movement to share the Nobel Peace Prize for 2008.

The American people have still not been told who was really responsible for 9/11. Dedicated researchers [like Dr. David Ray Griffin, Dr. Kevin Barrett, and Dr. Steven Jones] have proven that it could not have happened the way the Bush administration said it did. Hijacked airliners do not fly around for an hour and 40 minutes without being intercepted, unless our air defense system was deliberately sabotaged. Indestructible "black boxes" are not vaporized by the same fire from which undamaged passports float to the street below. Steel skyscrapers do not implode and collapse at free-fall speed because of a kerosene fire. Steel buildings do not collapse at all because of a kerosene fire (never have and never will). And building seven wasn't even struck by an airplane. {3 minute video of WTC 7} Millions of 9/11 Truthers consider this the "smoking gun" that "proves" 9/11 was an inside job. But even if they're wrong, even if the Bush administration's official conspiracy theory was essentially correct, [you know, the one about 19 Arabs with box-cutters and an old man on a dialysis machine in a cave. Even if that official conspiracy theory was essentially correct,] the American people would still need to know (for example) why our multi-trillion dollar defense establishment failed to protect even their own headquarters from an unarmed aircraft. The truth about 9/11 is that after six years we still don't know the truth about 9/11, and we should. (Dr. Robert M. Bowman: STATE OF THE UNION: A Post-Impeachment Vision of the Future. August 17, 2007)

I don’t know what the orders were.  You’d think the 9/11 Commission would have wanted to know.  Why didn’t they ask Cheney?  Why didn’t they ask the young officer that asked him if the orders still stood?  You mentioned three possibilities.  I think we can rule out the first one (”Shoot them down”).  Not only because it didn’t happen, but also because if those were the orders, the young officer wouldn’t have continually asked if they still stood.  He would instead have been reporting their success or failure in shooting them down.  So the only real possibilities are numbers two and three.  But is there really any difference between them?  The second implies that Cheney was controlling the approaching craft.  The third implies that regardless of who was controlling the craft, Cheney wanted it to hit its target (which from the radar track could have just as easily been the White House or the US Capitol building as the Pentagon).  Either way, it would imply some level of Cheney complicity in the attack.  (Bob Bowman: Orders from the White House. November 16, 2007)

Why were President George W. Bush and his Vice President, Dick Cheney permitted to provide testimony to the 9/11 Commission on the condition that they present it in private and together?   As anyone who has ever watched a detective movie understands, witnesses and suspects are best questioned alone to expose any inconsistencies in their stories. Yet Bush and Cheney violated this first rule by testifying behind closed doors to the 9/11 Commission and without being placed under oath. Meanwhile, their testimony has never been made public. New Jersey Gov. Thomas Kean, the chairman of the 9/11 Commission, joked about the tag-team appearance featuring the president. "We're happy just to have him talk to us," Kean told CBS News.  (Robert Bridge: Eleven enduring mysteries of 9/11. September 11, 2012)

Is there ANYONE who believes the Bush administration always told the TRUTH about 9/11? This raises the question, "If the Bush Administration had nothing to hide, why did they hide everything?" Were they covering up guilt or incompetence? If it was incompetence, why was no one demoted or fired or court-martialed or even reprimanded? If they were protecting guilty parties, are they Saudis? Pakistanis? Israelis? Americans? All the above? And why on earth aren't the people's representatives in Congress asking these questions and demanding answers? (Dr. Robert M. Bowman: STATE OF THE UNION: A Post-Impeachment Vision of the Future)

In the weeks and months following 9/11, not a single person in charge with protecting America from an attack suffered any sort of disciplinary action. In fact, they got just the opposite: promotions. Here is a short list of the Bush overachievers: Richard Myers. At the time of the 9/11 attacks, Harry Shelton, the highest-ranking US military official, was exactly where he should not have been: on a plane over the Atlantic heading to a NATO meeting. This unfortunate case of bad timing meant that Richard Myers, his Vice-Chairman, was in charge of running the Pentagon. This put Myers in the position of overseeing the interception of the four pirated commercial jets that were veering wildly out of their flight paths. Although NORAD carried out dozens of interceptions in the months prior to 9/11, not a single fighter jet took to the skies to defend the two juiciest pieces of American real estate: New York and Washington. Just three days after 9/11, following the stunning failure to guard American skies, Myers was promoted from Vice-Chairman to Chairman.  Montague Winfield.  Winfield was originally scheduled to be at his command post on the morning of Sept. 11. One day before, however, he arranged for his deputy, Captain Charles Leidig, to relieve him on Sept. 11 at exactly 8:30 am. This turned out to be just eight minutes before the military was alerted to the strange behavior of the first flight (at 8:38 am according to the timeline in The 9/11 Commission Report). Winfield’s absence proved disastrous because the National Military Command Center (NMCC) was responsible for coordinating information on the 9/11 attack.  In May of 2003, Winfield was promoted to the two-star rank of major general. Ralph Eberhart, in charge of NORAD on 9/11.  On a day in which basic procedures should have prevented the attacks of 9/11, the attacks were being mirrored in military drills hundreds of miles away. When asked by the 9/11 Commission if the war games “helped” the response to the 9/11 attacks, Eberhart responded, “Sir, my belief is that it helped because of the manning, because of the focus, because the crews – they have to be airborne in 15 minutes and that morning, because of the exercise, they were airborne in six or eight minutes. And so I believe that focus helped.” It is difficult to see how the war games helped since it is obvious none of the hijacked commercial aircraft were intercepted by fighter jets during the attacks.  Leidig was promoted in 2004 to Admiral. (Robert Bridge: Eleven enduring mysteries of 9/11. September 11, 2012)

3.  írás

Február 28

Egyesek meglepetésére és mások nagy megelégedésére Dick Cheney lemondta Torontóba tervezett áprilisi előadását. Nem kis dolog a részéről, ugyanis komoly összeget vágott volna zsebre, és mint tudjuk a milliomosoknak a pénz mindig nagyon fontos. Tavaly Vancouverben személyenként 500 dollár volt egy belépő ára a könyvismertetőjére, és nyilván az idei meghívása is tízezreket hozott volna Mrs. Cheney konyhájára. A volt alelnököt azonban még mindig  aggasztja a kanadaiak felháborodott és valljuk be, megszégyenítő dühe, amit látogatása során átélt, és amit várhatóan újabb színrelépése is kiváltana. Ezért, impresszáriójának közlése szerint, “személyes biztonsága érdekében" jobbnak tartják, ha távol marad Kanadától.

Vancouverben tavaly szeptemberben ugyanis az történt, hogy több százan tüntettek a privát könyvklub két bejáratánál, ahol a volt alelnök politikai memoárját -- In My Time (Az én időmben) – ajánlotta a felsőbb körök (politikája haszonélvezői) figyelmébe. A tüntetés intenzitása miatt, nemcsak ő, de a vendégek is csak rendőri kísérettel jutottak be az épületbe. Ha tetették is, hogy nem érdekelte őket a tömeg üzenete, nem kerülhették el, hogy lássák a CHENEY HÁBORÚS BŰNÖS és a KÍNVALLATÓ táblákat, és hogy hallják a fel-felzúgó „SZÉGYELLD MAGAD” kórust. A hatóságok olyan komolynak ítélték a tiltakozás hevét, hogy az összejövetelről távozókat már fegyveres, rohamsisakos, plexiüveg-pajzsos csapatok várták és fedezték.

A tüntetés szervezője, a Stopwar.ca folyamodványt nyújtott be, hogy újabb látogatása alkalmával Kanada központi kormánya tartóztassa le Cheneyt, amiért a terrorizmus elleni vád ürügyével fogva tartott személyeket a nemzetközi egyezmények megszegésével kegyetlen kínzásoknak vetette alá. A koalíció nyilatkozata szerint kollektíven dühösek voltak, amiért Cheney pont Vancouvert választotta könyvismertető körútja első állomásaként, holott ott köztudottan komoly ellenzéke van a háborús bűnök kormányszintű eltussolásának és a háborús bűnösök akár hivatalos, akár magán jellegű fogadásának.

Gail Davidson a Jogászok a háború ellen szervezet tagja felhívta a konzervatív kanadai kormány figyelmét rá, hogy vonatkozó rendeletek alapján Cheneynek tilos az  országba lépni. Mint mondta, „Kanadának globális kötelezettsége mindent elkövetni, hogy megakadályozza és megbüntesse a kínvallatást.” Ha a Harper-kormány, amely százszázalékos kiszolgálója a brit-amerikai-izraeli legjobb-baráti triónak, figyelmen kívül hagyja is ezt az elkötelezettséget, Cheney rémálmai viszont úgy látszik, még nem múltak el a szeptemberi vizitje óta, és jobbnak ítélte távol maradni a righteous (tisztességes, igaz, becsületes, jogtisztelő, egyenes) kanadaiaktól.

2.  írás

Január 30

Az elmúlt év végén az Egyesült Államok krízishelyzetnek is mondható szegénységi problémájával foglalkoztam (Lapszemlék-kommentárok 2011 II. félév 6. cikk), ami -- a választások közeledtével -- a szövetségi kongresszust is foglalkoztatja, bár nem úgy, ahogy a józan ésszel és kellő tisztességérzettel rendelkező olvasó várná.  Az 50%-ban milliomosokból és másik felében csak vagyonos képviselőkből és szenátorokból álló kongresszus ugyanis azon mesterkedik, hogyan tudná visszavágni a szegények túlélését biztosító állami segélyeket, elsősorban az élelmiszerpótlékot. Ez a pótlék a munkanélküliek számára természetesen létkérdés, de az utóbbi két évtizedben a szolgáltatóipari és fizikai munkát végző dolgozók számára is fontos, mivel az ún. “kék galléros”, tehát munkaruhát, egyenruhát viselők heti fizetése ma kevesebb, mint 1964-ben volt, az élelmiszerárak viszont magasabbak -- az utóbbi időkben évi 6%-kal ugrottak meg.

Ezzel szemben a vezető réteg döntéshozóinak jövedelme hihetetlen magasságokba szökött. A két jövedelem közti aránytalanság kifejezője annak a torzulásnak, ami jellemzi a globális kapitalizmus térhódítását. Ennek során a rövidtávú nyereség érdekében feláldozásra kerül az egyes országok hosszú távú gazdasági érdeke, általános jóléte, alapvető létbiztonsága: 1980-ban a főigazgatóságok, ügyvezető igazgatóságok tagjai (CEO-k) negyvenkétszeresét keresték alkalmazottaiknak, 2010-ben viszont háromszázhuszonötszörösét. Ez az 1:325 arány(eltolódás) jobban érzékelhető annak ismeretében, hogy az amerikai nagy nagyfőnök éves átlagban 11 millió dollárt vág zsebre.

Az elmúlt 4 évben szegénynek számított az a 4 tagú család, ahol a jövedelem nem lépte túl a 22 ezer dollárt -- az ezen az anyagi szinten levők 15%-át tették ki a lakosságnak. (Amiről nem illik beszélni, hogy a szegények számát legalább 3 millióval növelné, ha beleszámítanának azok is, akik önálló megélhetésre képtelenné válva visszaköltöztek a szüleikhez – gyakran gyerekekkel.  Ez a kényszermegoldás ("ráduplázás" lett a hivatalos beve) nagyszámú nyugdíjas anyagi biztonságát ingatta meg, az alsó-középosztálybeliek közül pedig sokakat elszegényített.) A kormány közlése szerint 2010 óta 50%-kal emelkedett az élelempótlékot igénylők száma, így ez a fajta segélynyújtás 2011-ben 65 milliárd dollárba került az adófizetőknek.

Ez nyilván soknak hangzik, hiszen nem kis összeg, de mielőtt bárki is túl nagyra értékelné és tapsra érdemesítené (vagy éppen lamentálni kezdene, hogy micsoda óriási teher a közre nézve), nem árt rápillantani az idei évre 2011-ben tervezett állami költségvetésre. Aligha lehet torokszorító döbbenet nélkül konstatálni, hogy a discrecionális (kongresszusi döntésen alapuló) költségvetés 59%-a lett katonai célokra beütemezve. [Megfelelőjeként alatta az ábrán 790,6 milliárd helyett 553 milliárd dollár lett feltüntetve (tévedésből v. részadatként?) -- zárójelben a védelmi minisztériumra (Department of Defence), az állítólagos terrorizmus ellen szervezett új honvédelmi apparátusra (Homeland Security) és a veteránok ügyintézésére (Veterans Administration) vonatkoztatva.] Ehhez az összeghez viszonyítva sírni valóan nevetséges, hogy  a Mezőgazdasági Minisztérium, amelynek egyik feladata a lakosság 50%-át érintő éhínség vagy időnkénti koplalás enyhítése, illetve az alultápláltság felszámolása, ezen költségvetési terv szerint csak 2%-kal gazdálkodhat(*1) -- aminek is csak kb. fele lenne kifejezetten élelmiszersegélyre költve.  Hasonlóképpen  megdöbbentő, hogy a lakásellátásra és a városfejlesztésre (Housing and Urban Development) előirányzott összeg -- mely többek között a hajléktalanságot lenne hivatott megoldani -- csak 4%, míg az Egyéb kiadások költségeire 15% van beütemezve.

(A National Priorities Projectnek köszönhető a fenti felvilágosító jellegű ábra, amely ugyan más összesítésekhez hasonlóan 59%-ban állapítja meg a kongresszus katonai költségvetési tervezetét, de alatta valamiért nem az ennek megfelelő dollárösszeget közli, ami 790,6 milliárdot tenne ki. [2010-ben 684 milliárd volt ugyanez a védelmi keret.] Mivel az ún. védelmi  költségvetés nem korlátozódik a Védelmi Minisztérium keretére, ezért attól függően, hogy mi lesz beleszámítva, illetve kihagyva belőle, eltérő adatok lehetnek forgalomban. A nemzetközi ügyekre szánt összeg [International Affairs] például egyesek szerint a katonai vagy a külügyi kiadásokhoz számítható, mások szerint különálló, mint pl. az oktatásügy.) [Ez csak magyarázat lehet, de nem mentség az elírásra.]

Tragikus még a gondolata is annak, hogy a gazdaság stimulálását és az állami költségvetés kiegyensúlyozását célul kitűzve a kongresszus nem a hadiköltségeket szándékozik visszavágni, nem a háborús gócpontok számát fogja csökkenteni, nem a felelőtlen “baráti országok” segélyköveteléseit fogja lefaragni, hanem a szegények élelmiszer-juttatását szándékozik 4,2 milliárd dollárral csökkenteni.  Mi lesz a megvonás által érintett 45 millió emberrel?  És mit kellene tenni azoknak, akik a nyomorgók érdekében tenni tudnának?

A történész és társadalmi aktivista Howard Zinn, a vietnámi és az iraki háború nyíltan megvallott ellenzője, mintha csak erre válaszolt volna, mikor a következőt írta: "Amennyiben gondolkodó emberi lények vagyunk, hajlandónak kell lennünk mindent kétségbe vonni, beleértve ezeket a háborúkat, melyeket senki sem akar elítélni.” Legalábbis ez lenne a kezdőlépés. De ha a washingtoni monetáris politika és a külpolitika nem változtatható meg alapjaiban -- amire egyelőre semmi remény -- a leépítések, kilakoltatások, öngyilkosságok, az alkoholizmus, kábítószer, bűnözés és a tömeges elszegényedés az Új Világrend kísérteteként továbbra is fojtogatón szorongatni fogja az amerikai nép széles rátegét.

*1 Az élelmiszerpótlék (Food & Nutrion Assistance) nagy részének fedezete mindig a kötelező kifizetésből, Mandatory spending, származik.

Addenda

A New York Times által közölt 2012-es költségvetési tervezet legjelentősebb discrecionális tételei 771milliárd dollárt tesznek ki, tehát alátámasztják a National Priorities Project állítását, miszerint a discrecionális költségvetés 59%-a lett katonai célokra beütemezve.

hadi besszerzés, ellátás megszervezése: 128,05 milliárd (md)

katonai személyi állomány: 154,06 md

hadviselési és fenntartás: 294,89 milliárd

katonai kutatás, fejlesztés, kísérletezés, tesztelés: 75,72 md

katonai építkezés: 13,07 md

veteránok egészségügyi ellátása: 54,44 md

veteránok ügyintézési hivatala: 7,26 md

nemzetközi biztonsági asszisztencia: 15,97 md

nemzetközi fejlesztési ügynökség: 6,25 md

honvédelem: 10,49 md

nemzetvédelem és program igazgatás: 1,43 md

multilaterális segélyszolgáltató program: 3,71 md

forgótőke és kezelése: 3,14 md

családi elszállásolás: 1,70 md

Millenium Challange Corporation 1,13 md

I am uncomfortable writing about defense. I’m surrounded by smart people who say America needs to spend more on the military. Some studied war for years. I haven’t. My instinct is to believe the hawks. Except, I covered markets. I watched government try to improve on them. Doing that, I learned that government doesn’t do anything well. Why would that be different for military policy? It isn’t. In 2004, the U.S. military sent $12 billion in shrink-wrapped $100 bills to Iraq. That money disappeared. We don't know what happened to it. (…) There is no cure for military inefficiency any more than there’s a cure for waste at the post office. The point is that we should rely on government central planning as little as possible. America's military spending is irrational -- and we can't afford it.  ["Amerikai katonai kiadása irracionális -- és nem engedhetjük meg."] (John Stossel. FoxNews. February 3, 2012)  

“Kids in the high-poverty areas are at risk for health and developmental challenges in almost every aspect of their lives, from education to their chances for economic success as adults. Transforming disadvantaged communities into better places to raise children is vital to ensuring the next generation and their families realize their potential.” (Laura Speer, associate director for policy reform and data at the Casey Foundation. February 2012)

Based on data from the U.S. Census Bureau’s American Community Survey (ACS), the KIDS COUNT Data Snapshot shows that about 7.9 million children (roughly 11% of the population) are growing up in areas where at least "30% of residents live below the federal poverty level -- about $22,000 per year for a family of four." They are living in economically depressed communities, which "often lack access to resources that are critical to healthy growth and development, including quality education, medical care and safe outdoor spaces."

Nearly 8 million children in the United States were living in high-poverty areas in 2010—about 1.6 million more than there were just ten years ago -- according to a new report from the Annie E. Casey Foundation, a private charitable organization whose primary mission is to foster public policies that help meet the needs of vulnerable children and families. (February 2012)

“The policymakers and the media don’t talk about the poor because they are a throwaway population. They’re disposable. Too many poor people are being rendered more and more invisible in this country every single day. I’ve said consistently it’s the telling of truth that allows suffering to speak.” (Journalist, broadcaster Tavis Smiley. August 16, 2011)

Az éhező gyermekek, az orvosi ellátást nélkülöző öregek helyzete és a farmjukat feladni kényszerülő családok tragédiája John F. Kennedyt is foglalkoztatta az 1960-as kampány idején: “I believe that we have far more critical issues in the 1960 campaign … the hungry children I saw in West Virginia, the old people who cannot pay their doctors bills, the families forced to give up their farms -- an America with too many slums, with too few schools.” (John F. Kennedy declared in a speech to Protestant pastors in Houston.)

An estimated 2,000 people without insurance turned up this weekend for a free health clinic in Houston, Texas -- home to the highest rate of uninsured people in the country -- thus breaking a sorry record for a free clinic. Many of those who started lining up at 5 a.m. have jobs, but can't afford insurance. They came to see more than 700 doctors, nurses and volunteers who came to help, the largest health mobilization since Katrina. This picture, this reality, in this country -- it's a travesty. Dr. Mehmet Oz: "The part that you have to understand about Saturday is that it wasn't in response to a disaster -- it was just another day in Houston."  (Abby Zimet: Another Day in Houston.  September 28, 2009)

There's something disturbing about World Bank researchers using mathematical functions to determine who's living in poverty. But free-market fanatic The Economist liked the results, proclaiming that "poverty is declining everywhere." That's easy to say when the World Bank gets to set its own poverty threshold, at $1.25 per day. The organization admits there was little change in the number of people living below $2 per day between 1981 and 2008. And almost half the world lives on less than $3 a day. (Paul Buchheit: Five Preposterous, Persistent Conservative Myths. April 2, 2012)

Also ignored in the plea for cooperation is the simple reality that the Republican Party has been captured by an extreme-right wrecking crew, who have not the slightest interest in compromise. Rather they are intent on gutting modern government, outside of the bloated military. Grover Norquist was delivering his normal incendiary rant in 2001 when he said he aimed to shrink government “to the size where I can drag it into the bathroom and drown it in the bathtub.” At the time, I doubt even he expected that this year’s Republican House budget — devised by the Beltway favorite Paul Ryan — would actually aspire to that standard, reducing discretionary spending by 2050 to levels that can be met only by dismantling all of government outside of the military, Social Security, Medicare and other health programs. (Katrina vanden Heuvel: The Corrupt, Unhelpful "Center" -- Washington Elites Push for a Consensus that Ignores Reality. The Washington Post. April 18, 2012)

Capitol Hill conservatives and Pentagon brass fighting cuts to defense spending have argued that the military is limping off the battlefield with decrepit hardware. It's quite the sob story: At a hearing last week, Rep. Buck McKeon (R-Calif.), the chair of the House armed services committee, cut his remarks short to literally cry for "these young men that are going outside the wire over in Afghanistan, every day on patrol." But a new report shows the US defense establishment is in much better shape than it claims: The DOD has blown roughly $1 trillion on shiny new tanks, ships, and jets since the 9/11 attacks—and it's often done so with dollars that were supposed to be spent on those troops on the battlefield in Iraq and Afghanistan. (Adam Winstein: Report: Military Blew $1 Trillion on Weapons Since 9/11. November 2, 2011)

"People living in their vehicles is one of the great unidentified homeless groups in this country -- formerly middle-class people who lost everything during the recession and are trying to maintain the appearance of stability so they can go to work”. (Carol Sobel, the lawyer for the three men and one woman who sued to overturn the Los Angeles' ban on living in cars. (June 20, 2014)

Los Angeles City Attorney Mike Feuer, whose office defended the law before the 9th Circuit, said the city would not appeal. Instead, Feuer said he would work with other officials to write a replacement ordinance "that respects both the rights and needs of homeless individuals and protects the quality of life in our neighborhoods." "We need to make a break from the past, recognize that the civil and criminal justice systems alone can't effectively address homelessness, and commit ourselves to grappling with the issues that create homelessness in the first place. The city of Los Angeles has many options at its disposal to alleviate the plight and suffering of its homeless citizens," he wrote. "Selectively preventing the homeless and the poor from using their vehicles for activities many other citizens also conduct in their cars should not be one of those options." (Lisa Leff: Court overturns Los Angeles ban on living in cars. AP. June 20, 2014)

Though homelessness exists in every state, as well as in suburbs and rural areas, spatially it’s highly concentrated -- and that concentration is racial, not just spatial. Whites comprise 76% of the American population but only 49% of its homeless. For African Americans, the corresponding figures are 13% and 40%, for Hispanic-Latinx Americans 18% and 21%. Native Americans and Native Alaskans, a mere 1.2% of the population, make up nearly 9% of all homeless people. The homelessness rate is similarly skewed: 66.7 per 10,000 for Native Americans and Native Alaskans, 55 for African Americans, 21.7 for Hispanic/Latinx, 11.5 for whites, and 4 for Asian Americans. (Rajan Menon: Homelessness in the Covid-19 Era. Selective in its impact, the virus has struck the homeless hard. July 14, 2020)

A témában lásd még:  A fogyasztó társadalom vakvágánya; A boldogság kék madara; Lapszemlék-kommentárok 2011 II. félév 6. cikk; Útban 500 milliárd felé (Szegénynek lenni jó alcím alatt. 2005);  Lapszemlék-kommentárok rovat 2009 I. félév 20., 8. és 5. írás; 2009. II. félév 17. írás

1.  írás

Január 6

A jelent megelőző két évtizedben Irán állandó fenyegetésnek volt kitéve az amerikai és izraeli háborús zelóták részéről a politikában éppen úgy mint a médiában. Mint Obama egy elszólásából kiderült, az utóbbi időkben szinte naponta tárgyal Netanyahuval, és biztosra lehet venni, hogy nem a belső gazdasági problémákat vitatgatják, holott mindkét országban nagy az elégedetlenség, ami miatt komoly tüntetésekre is sor került. (A Tel Avivban és Holonban majdnem két hónapig tartó -- amerikai mintára sátras, hálózsákos -- "elfoglaló" mozgalomról, amelyet 2001. szeptember 5-én végül rendőri erőszakkal számoltak fel, az amerikai média elfelejtett tudósítani, holott a Haaretz.com, az RT és az Al Jazeera helyszínelő riporterei többször is beszámoltak róla.)  Akár az izraeli kormány dönt úgy, hogy Washingtont, Londont  és Párizst maga mögött tudva egyedül támad Iránra, akár kiprovokálja, hogy Washington tegye meg a kezdőlépést, az újabb háború nem varrható Obama nyakába -- az előkészítő aknamunka ugyanis régen folyamatban van. Ennek alátámasztására ill. egyéb aktualitása miatt újra közöljük azt a 2009. július 5-én a Lapszemlék-kommentárok rovatban megjelent írásunkat, amely önmagán túlmutatva a külföldről mesterségesen felszított jelenlegi szír helyzetre és a líbiai rendszer összeomlására is magyarázatul szolgál.

Mialatt a propagandától harsogó amerikai média továbbra is a gyújtogatásos zavargásokká fajuló teheráni tüntetésekkel foglalkozik és a kormány belülről történő megbuktatásában reménykedik -- holott Teherán belvárosa (rúzsozott, Gucci napszemüveges diáklányaival) nem Irán! --, addig a muzulmán világ a maga szemszögéből nézve értékelte az eseményeket. Az Iszlám Konferencia Szervezete (Organization of Islamic Conference, OIC) Algírban megrendezett 21. parlamentáris ülésén a résztvevő országok képviselői -- már a szavazatok utószámlálási eredményét is figyelembe véve -- elítélték az Irán belügyeibe való idegen beavatkozást.

Nyilván politikai meggondolásból azonban nem említették név szerint azokat a legismertebb “demokratizáló” amerikai szervezeteket -- National Endowment for Democracy, Foundation for Democracy, George Soros' Open Society Institute --, amelyek a belső bomlasztás céljával évek óta nyíltan pénzelnek egyes iráni szervezeteket, kisebbségi ellenzéki csoportokat és azokat az emigráns disszidenseket,  akik egy „demokratikus” hatalomátvétel esetében vezető szerepet játszhatnak egy Amerika-barát kormány megalakításában. Hasonlóképpen a CIA-t és a Moszadot sem említette -- nem szaporítva feleslegesen szót a nyilvánvalóra.

Az algériai állami televízió tudósítása szerint az OIC  hivatalos közleményében az állt, „az Iszlám Konferencia Szervezet elismeréssel fogadja a júniusi iráni választások végeredményét, és elítéli a külföldi hatalmak beavatkozását az ország belügyeibe.” Ezen kívül a találkozó egységre szólította fel Irán lakosságát az ország ellenségeivel szemben, és aggodalmát fejezte ki amiatt a jogtalan eljárás miatt, amely hatalmas nyomást gyakorol Iránra a nemzetközileg engedélyezett nukleáris energiafejlesztési terve miatt, míg figyelmen kívül hagyja az izraeli nukleáris arzenál világot fenyegető veszélyét.

Az elmúlt napokban az irányított médiakórus ellenében minimális eséllyel szólaltak meg egyes körültekintőbb, józanabb hangok, amelyeket tudatosan keresni kellett a világhálón, ha valaki reális véleményre volt kíváncsi. Ilyen reális elemzéssel szolgált  például James Petras, a New York-i Binghamton Egyetem szociológia professzora, aki szerint nem létezik egyetlen bizonyíték sem -- írott vagy megfigyelésen alapuló --, amelyet akár a választási eredményt megelőzően, akár utána beterjesztettek volna. „Az egész választási kampány során nem volt hitelt érdemlő (vagy akár hiteles kétséget ébresztő) vád felhozva a szavazatokkal való manipulálást illetően.” (Petras zárójelezése.)

Figyelmet érdemlő, hogy az iráni események -- és közvetve Izrael érdekvédelme -- kapcsán egyfajta szokatlan összhang alakult ki az egyébként mindig „baloldalinak” mondott békeszervezetek vezetői és a háborús szélsőjobb között. Erre utalt Michael Veiluva, a Western States Legal Foundation jogtanácsosa is, mikor azt írta, 'Az amerikai békecsoportok gyorsan elítélték a választásokat mint 'masszív csalást', és általában osztják a jelenlegi iráni politikai rendszer 'őrült mullahokkénti' sztereotipizálását.  Rendkívüli hasonlóság van ezeknek az állításoknak a hangneme és az amerikai jobboldalé között, akik hipokrita módon verik a mellüket az 'elorozott' iráni választás miatt.”

Eric Margolis („van-e ki e nevet nem ismeri” a kanadai és USA-beli háborúellenes körökben?) azt írja, nincs kétsége, hogy a tüntetések nagy része eredeti és spontán jellegű (ne feledjük, hogy az egyik legnagyobb éppen a nemzeti-populista Ahmadinezsád mellett szállt síkra, K. H.), ennek ellenére nem szabad elfelejtkezni róla, hogy „a nyugati kémelhárító ügynökségek és a média kulcsszerepet játszik a tiltakozás folyamatban tartásában és a kommunikáció szolgáltatásában, beleértve a legújabb elektronikus kommunikációs eszközök mint a Twitter és a YouTube használatát is.”

A világviszonylatban szervezett médiahadjárat harsogása közepette elveszett azoknak a hangja, akik megpróbálták egységes képbe illeszteni az eseményeket, visszaidézve a neves tényfeltáró újságíró Seymour Hersh Iránnal kapcsolatos, tavaly júliusban felröppentett megdöbbentő közleményét.  Eszerint az amerikai kongresszus vezetősége -- élén Nancy Pelosival --, teljes titoktartás mellett hozzájárult, hogy George W. Bush 400 millió dollárt költsön az iráni titkos felforgató tevékenységek és egyéb (hírszerzői, tanácsadói, szervezési) beavatkozások eszkalációjára. Amennyiben ez az elszámolást nem igénylő 400 millió nem lett utólag (humanista érzelmű meggondolásból) az 5 millió iraki árva javára átruházva – nem valószínű, hogy elsiklottam volna felette --, akkor nyilván eredeti céljára, Irán társadalmi bomlasztására és politikai megosztására lett felhasználva.

Steve Weissman Irán a világ figyelmében című cikkében kitért rá, hogy ezen a 400 millión kívül a Külügyi Minisztérium 2006 óta 200 milliót költött Iránba irányuló kommunikációs fejlesztésre azzal a céllal, hogy fokozza a rádió-, a televízió-, és az internetpropaganda szélesebb körű hatását. Az Új Világrend architektusai szerint az ultramodern eszközöket használó médiaháború (vidéken ugyan a régebbi módszer a leginkább hasznos: az Amerika Hangjának és a Szabad Európának éjjel-nappal van farsi nyelvű adása) és a sokrétű diverziós tevékenység hatékony prélude a fegyveres beavatkozáshoz.

A teheráni zavargások napokon keresztül uralták az amerikai híradókat, bár a Bush-éra ennél sokkal nagyobb háborúellenes tüntetései és az azokon rendszeresen zajló durva letartóztatások soha nem kerültek képernyőre.  Jeremy R. Hammond a Foreign Policy Journal web-lapján azt írta, “figyelembe véve az Egyesült Államoknak az iráni államügyekbe való beavatkozási rekordját és a rezsimváltásra nyíltan irányuló politizálási rekordját nagyon is lehetséges, sőt valószínű, hogy az Egyesült Államoknak jelentős szerepe volt a minapi zavargások előidézésében azzal a céllal, hogy aláássa az Iszlám Köztársaság kormányát.”  

Természetesen mindig lesznek, akik elhiszik a neokonzervatívok békés demokratizálási szándékát a nyersanyaggazdag közel-keleti országokban. Ugyanakkor mindig lesznek olyanok is, akik ennek kapcsán nem hajlandók mellébeszélni. Mikor az Al-Ahram riportere meginterjúvolta a vallási  és nemzetközi ügyek, illetve az iszlám tanulmányok professzorát, John Espositot, -- aki a Georgetown University Irán-szakértőjeként a Külügyi Minisztérium egyik tanácsadója --, vannak-e olyan külföldi ügynökök Iránban, akik az ország destabilizálásán ügyködnek, minden kertelés nélkül azt válaszolta, “igen, vannak”.

ADDENDA:

Az elmúlt hónapokban iráni kormányhivatalnokok nyilvánosan vádolták az Egyesült Államokat, hogy anyagilag támogatja egy “bársony forradalom” kibontakozását Iránban. Úgy tűnik, azt hiszik, hogy (Haleh) Esfandiary vezette központ az amerikai erőfeszítés egyik csatornája. (A zsidó származású, kettős állampolgárságú, K. H.) Esfandiary (ezzel kapcsolatos) kihallgatása 8 órát tartott és a kérdések  végig a (Washingtonban székelő) Wilson Központban való tevékenysége körül forogtak. A másik két kémkedéssel vádolt iráni-amerikai Kiam Tajbakhsh, a Nyitott Társadalom Intézménytől (Open Society Institute) -- amelyet az amerikai milliárdos  George Soros finanszíroz, aki városfejlesztő projecteken dolgozott az iráni minisztériumokkal -- és (a szabadlábon levő) Parnaz Azima, a Radio Farda zsurnalisztája, amely rádióadót az Egyesült Államok kormánya alapította. (Scott Macleod: Did the U.S. Incite Iran's Crackdown? June 5, 2007)

“A reformok számos középutas iráni aktivistája mondta a TIME magazinnak, hogy hátsó utakon közvetve, de félreérthetetlenül, kezdettől fogva jelezték a demokrácia-tervezet iránti ellenzésüket az amerikai hivatalnokoknak.  A figyelmeztetésen kívül, hogy (hatósági) rajtaütést idézhet elő, kiálltak mellette, hogy az iráni reformmozgalomnak komoly populáris támogatottsága van, és (így) nem akar, és nincs is szüksége külföldi segítségre. A külső támogatottság rendkívül érzékeny dolog az iráni politikában, mióta a CIA 1953-ban egy coup d'etat révén hatalomra juttatta a volt sahot. (A demokrácia tervezet) helyett, állítják sokan, az iráni demokrácia mozgalomnak sokkal előnyösebb lenne, ha az USA megszüntetné a szankciókat és megjavítaná a Teheránnal való viszonyt, amelynek következtében javulásnak indulhatnának a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok. „Sem Iránon belül, sem Iránon kívül nem létezik olyan komoly személy, aki el fogja fogadni ezt a pénzt” – mondta egy iráni reformista a TIME-nak. „Bárki, akinek a leghalványabb fogalma van Irán belső politikai helyzetéről, az nem hozta volna létre ezt a programot.”  A Bush-kormány azt javasolta, hogy évente 100 millió dollárral emeljék a tervezet keretét. (Scott Macleod: Did the U.S. Incite Iran's Crackdown? TIME. June 5, 2007)

 Ebben a témában lásd még: Irán a következő

VISSZA a Lapszemlék rovathoz

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára