EMPIRIA Magazin VIII. évfolyam – Kuliffay Hanna írásai

 2009 – I. félév

©  2005-2009.  Minden jog fenntartva.

24. írás

 Június 30.

Egy májusi próba szavazáson a kongresszusi képviselők közül sokkal többen ellenezték Obama hatalmas összegeket felemésztő expanziós politikáját, mint ahányan végül is június 16-án ellene szavaztak. A 180 fokos fordulat indoklásaként egyesek a legostobább magyarázatokkal jöttek fel, bohócot csinálva magukból és közvetve a választóikból. A New York-i demokrata, Anthony Weiner például azt nyilatkozta a szavazás után: „A háborúk lezárásának folyamata zajlik. Az Elnöknek szüksége volt a támogatásunkra.”

Vajon mit szív ez az ember? Lehetetlen, hogy ne tudta volna, George Casey generális éppen a napokban jelentette be egy viszonylag zártkörű előadáson, hogy a Pentagon további tíz-tizenkét évig tervez harci alakulatokat tartani Irakban és Afganisztánban az „extrémisták és terroristák” felszámolására. Ezek az „extrémisták és terroristák” vagy rengetegen vannak, és akkor joguk van a saját országukban olyan kormányt választani és olyan rendszert felépíteni amilyent akarnak (a globális veszélyük nevetséges túlzás), vagy pedig nagyon kevesen vannak, és akkor az amerikai hadvezetőség szégyent hozott az országra, hogy ennyi év és ennyi áldozat árán sem tudta leverni őket. Mindenesetre a két változat egyike sem indokolja a további nehézfegyveres megszállásokat.

Jan Schakowsky, aki tavasszal még háború-ellenesnek vallotta magát, most mégis megszavazta a 106 milliárdos "sürgősségi" háborús pótlékot, méghozzá a következő indokkal: „Hitem szerint az én elnököm béketeremtő. (Ezért) megadom neki, amire ehhez szüksége van.” Valamikor ez így hangzott volt: „Életünket és vérünket a királyért!” Vagyis szervilis módon minden áldozatra kész vagyunk, vak hitre alapozottan, ész és értelem kizárásával. Talán valami rejtélyes időcsatornán a sötét középkorból került a kongresszusba ez a nő? Hogy lehetne „béketeremtő” az az elnök, aki a Nevadai-sivatag vagy Florida katonai központjából irányított pilótanélküli gépekkel bombáz védtelen településeket?  Vagy aki félelem és zavargások kiterjesztésével társadalmi bomlasztást és politikai bizonytalanságot idéz elő két olyan országban, Pakisztánban és Iránban, amelyeknek kormánya az USA segítségére volt, mikor nyugati propaganda által megtévesztve elhitte, hogy 2001-ben New York és Washington a tálibok barlangból koordinált támadásának áldozata?

Schakowsky nyilvánvalóan nincs tisztában a peace-maker szóval -- nem lehet tudni, hogy az elő- vagy az utótagjával. Weiner szerint pedig a háborúk befejezésének folyamata a kiterjesztésükkel kezdődik. És ezekre van bízva az ország pénze -- az egyetlen eszköz, amivel korlátozni lehetne a megszállások mellett háborús konfrontációkat provokáló  elnök és köre hatalmát!

Ez a cikk mintegy kapcsolódik az Obama Bush csónakjában címen megjelent elemzéshez.

Addenda:

Joseph Stiglitz és társszerzője Linda Bilmes egy július elején megjelent cikkükben az olvasó figyelmébe ajánlják, hogy 2001 óta ez volt a 30. alkalom, mikor a költségvetési eljárás során "sürgősségre" hivatkozva komoly elszámoltatás és felülvizsgálat nélkül gyorsított tempóban keresztülnyomtak egy hatalmas háborús kiadást.

Estimates on the number of people killed in the invasion and occupation of Iraq vary widely, but even the most conservative estimates based on fragmentary reporting of minimum confirmed deaths are in the hundreds of thousands. Serious scientific studies estimated that 655,000 Iraqis had died in the first three years of war, and about a million by September 2007. The violence of the U.S. escalation or “surge” continued into 2008, and sporadic conflict continued from 2009 until 2014. Then in its new campaign against Islamic State, the U.S. and its allies bombarded major cities in Iraq and Syria with more than 118,000 bombs and the heaviest artillery bombardments since the Vietnam War. They reduced much of Mosul and other Iraqi cities to rubble, and a preliminary Iraqi Kurdish intelligence report found that more than 40,000 civilians were killed in Mosul alone. There are no comprehensive mortality studies for this latest deadly phase of the war. In addition to all the lives lost, even more people have been wounded. The Iraqi government’s Central Statistical Organization says that 2 million Iraqis have been left disabled. (Medea Benjamin and Nicolas J.S. Davies: 12 Ways the US Invasion of Iraq Lives On in Infamy. The most serious consequences of the disastrous invasion and occupation of Iraq confirm what millions of people around the world warned about 17 years ago. Common Dreams. March 18, 2020)

More than 20 U.S. veterans kill themselves every day—that’s more deaths each year than the total U.S. military deaths in Iraq. Those with the highest rates of suicide are young veterans with combat exposure, who commit suicide at rates “4-10 times higher than their civilian peers.” Why? As Matthew Hoh of Veterans for Peace explains, many veterans “struggle to reintegrate into society,” are ashamed to ask for help, are burdened by what they saw and did in the military, are trained in shooting and own guns, and carry mental and physical wounds that make their lives difficult.  (Medea Benjamin and Nicolas J.S. Davies: 12 Ways the US Invasion of Iraq Lives On in Infamy. The most serious consequences of the disastrous invasion and occupation of Iraq confirm what millions of people around the world warned about 17 years ago. March 18, 2020)

23. írás

 Június 22.

Kivételesen nem csak az afgánokra nézve volt tragikus az elmúlt nyári hétvége: 20-án, szombaton 3 amerikai katona vesztette életét a csatározásokban, vasárnap pedig rakétatalálat érte a szovjetek építette, de a CIA és a Pentagon kínzókamráiról hírhedté vált Bagram Air Base(*1) katonai bázist, ahol (legalább) 2 amerikai katona meghalt és 6 polgári személy súlyosan megsebesült.

Többek véleménye szerint a Kaszás irgalmas azokhoz, akiket elragad egy bombatámadás vagy aknarobbanás színhelyéről, mert mérhetetlen szenvedés vár a túlélőkre. Ennek mintegy igazolásaként volt olvasható a Star Tribune szintén vasárnapi számában, hogy öt évnyi kínlódás után meghalt az a katolikus tábori lelkész, aki Irakban túlélt egy útszéli aknatalálatot, melynek során súlyos agysérülést szenvedett, elvesztette a szeme világát és mozgásképtelenné vált. A 44 éves Tim Vakoc 2004. május 29-én éppen misézésről tért vissza a táborba, mikor -- a sors figyelmeztető iróniája! -- találat érte a kocsiját. Következő nap ünnepelte volna pappá szentelésének tizenkettedik évfordulóját. Félig holtan először hadikórházba került, majd egy "Új remény" nevű, invalidusokat gondozó otthonba. Átmeneti kómás állapot után magatehetetlenül, minimális értelmi- és kommunikációs készségre utalva éldegélt, míg végül 5 év nyomorúsága után szombaton végre meg tudott halni.

Vajon még Bush, vagy már Obama halállistáját terheli a neve?  Vagy egy pap esetében hagyjuk inkább annyiba, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek?

*1 (In Bagram) Most forces are American, but many other countries also have troops at the base. Activity at Bagram is high 24 hours a day, with jets and helicopters taking off at all hours. The base has expanded greatly the last several years and sits next to many houses and the village of Bagram itself. The two deaths bring to at least 80 the number of U.S. forces killed in Afghanistan this year, a record pace. Last year 151 troops died in Afghanistan. (Jason Straziuso: Deadly Attack on US Base in Afghanistan)

Addenda:

The US occupation of Iraq has killed as many as 1,320,110 Iraqis and at least 4,312 US soldiers, and as usual, there appears to be no end in sight. (Dahr Jamail: The Dirty War.  t r u t h o u t. July 9, 2009)

MÁS és mégsem

Az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériumának 2009-es jelentése közli a különböző biztonsági-, szállítási- és egyéb szolgáltatásokat nyújtó vállalatok által megadott veszteségi adatokat az Irakban szerződéssel dolgozókra vonatkozóan: ezek szerint a megszállás során 1569 civil személy vesztette életét, míg 34780 szenvedett különböző jellegű- és fokú sérüléseket. Mivel a privát vállalatok nem kötelesek a minisztériumnak jelentést tenni, illetve az adataikat hivatalosan senki sem ellenőrzi, ezért a közlést komoly fenntartásokkal kell fogadni.  Senki sem tudja, hány vendégmunkást szerződtettek például Nepálból, Albániából vagy Mikronéziából -- akiket ha meghalnak, koporsóba rakják, és hazájába szállítják, anélkül, hogy számba vennék őket.  Az iraki veszélyzónában még az amerikai életnek sincs értéke, nem ám a kódis idegenek életének.

22. írás

 Június 19.

Valamelyik nap a 70-es években épült, egyre inkább gondozatlan benyomást keltő washingtoni metrón ülve a vágány menti bozótost és ki tudja mikor mázolt vezetékoszlopokat látva szinte belém hasított a gondolat, hogy milyen régen nem hallottam az Obama házaspár kedvenc jelszavát: HOPE.  Vajon hová tűnt, meglehetősen rövid idő alatt a sokat hangoztatott REMÉNY -- mármint (másik kedvenc jelszavuk) a VÁLTOZÁS lehetőségébe vetett remény --, amit oly meggyőző erővel ajánlgattak a Bush--Cheney-rezsimtől szabadulni vágyó választóknak? És hová lett az Obama "másságába" és feltételezett integritásába vetett bizalom, amely egy Lincoln-féle közérdekű radikalizmust tételezett fel nála?

Akik azt hiszik, hogy az ország jövője és a nép sorsa szempontjából az elnök személye a döntő(*1), azok még mindig repesnek Obama győzelmétől, még mindig bizakodók és elégedettek, hogy McCain vagy Clinton helyett  ő van a kormányrúdnál. Akik viszont tisztában vannak a különböző hatalmi érdekcsoportok óriási befolyásával és kiszolgálója, a kongresszus szerepével, azok az elnök közvetlen (miniszteri, fehér-házbeli, tanácsadói) köre, valamint az országos viszonylatban népszerűtlen demokrata vezetők, Nancy Pelosi és Stany Hoyer tavaly novemberi újraválasztása óta reményvesztetten figyelik az eseményeket. Ha észhez térve a jövőben balra akarna bármiben is  tendálni, kire tudna támaszkodni? Obama ugyanis nem jelölt egyetlen olyan politikust sem a VÁLTOZÁS útjának kikövezésére, aki ellenezte a Bush--Cheney-kormány intervenciós külpolitikáját, aki támogatja az alkotmánysértők és az emberi jogokat sértők hivatalos felelősségre vonását, aki szabályozni akarná a Wall Street és a fegyveripar fojtogató kontrollját vagy aki alapvető emberi jogként fogná fel, hogy minden amerikai egészségügyi ellátásban részesüljön. Az uralkodó demokrata párt vezető funkcionáriusai - Pelosi és Hoyer, illetve a szenátusban Harry Reid - a neokonzervatív ideológia gyakorlati támogatóiként továbbra is sarkuk alatt tartják a tagságot, és kirekesztik az Obamát eredetileg támogató progresszíveket és középutasokat.

Egy hosszú lista készíthető azokból a dolgokból, amelyek közvetve vagy közvetlenül megölték az Obama személye és megválasztása keltette REMÉNYt. (Mivel egy újabb Du Bois színrelépése lila illúziónak tűnt, ezért afro-amerikai intellektuális körökben legalább egy Booker Washingtonra számítottak Obama személyében. . . Washington pragmatizmusa és Obama megalkuvásai között azonban óriási a különbség.) A felháborító csalódások, kiábrándító döntések sora nap mint nap bővül. Az egyik számomra leginkább ledorongoló pillanat volt, mikor áprilisban az Irakban tett látogatása során Obama azt mondta az őt csillogó szemmel ünneplő kiskatonáknak, büszkén szalutál 6 éve tartó erőfeszítéseiknek és rendkívüli teljesítményüknek, mivel „lehetőséget teremtettek Irak számára, hogy saját (erőből) tudjon fennállni, mint egy demokratikus ország”.

Ez egy hallatlanul sokat leleplező kijelentés volt, amely felett elsiklott a lelkesedéstől hevülő hallgatóság figyelme, holott a jövőjüket, illetve aggasztó jövőtlenségüket vetítette eléjük. Az elnök ugyanis ezzel jogosnak és eredményesnek nyilvánította Bush és Cheney neokonzervatív ideológiával átitatott külpolitikai döntéseit, mint az ENSZ jóváhagyása nélküli, hamis vádakra alapozott háború indítását és a szuverén államiság semmibevétele révén az amerikai demokrácia nehézfegyveres terjesztését. (Ahogy az Európai Unió volt főtitkára, Javier Solana írta, "a szuverenitás most már a tárgyalóasztalnál elfoglalt helyben nyilvánul meg". Vagy meghívnak a nagyok közé, vagy a sorsodról távollétedben, önhatalmúlag döntenek.) Megdöbbentő módon Obama utólagosan helybenhagyta, hogy elődje a nemzetközi szabályokat felrúgva 'nemzetépítésbe' fogott a katonailag megszállt Irakban, amelynek során a bábkormányt és a biztonsági helyzetet manipulálva(*2), illetve az irakiakat és az iraki kurdokat egymás ellen játszva lehetővé tette, hogy a nagy nyugati olajcégek megkaparintsák a felújítási, kitermelési és értékesítési jogokat.

De mielőtt közös légvárunkért kizárólag Obamát vádolnánk, juttassunk belőle a médiának is, amelynek kötelessége lett volna visszamenőleg felidézni a szenátorkodása idejéből származó figyelmeztető jeleket: centristaként elkönyvelve is közelebb állt a státus quo elvárásaihoz és a demokraták Pelosi-Hoyers-Emanuel-Reid irányította szélsőjobb szárnyához, mint a fegyverkezést és háborúkat ellenző balhoz és balközéphez.  (A jobb és bal csak irány meghatározása, nem politikai állásfoglalásé.) Például 2004-ben, röviddel azután, hogy szenátorként Washingtonba került, Obama azt mondta, „Úgy vélem, hogy az amerikai haderő továbbra is részese az iraki helyzet megoldásának.” Ez  félreérthetetlen azonosulást jelentette Bush megszálló politikájával, mint ahogy a következő is:  "There's not much of a difference between my position on Iraq and George Bush's position, at this stage." ("Irakra vonatkozólag a jelenlegi stádiumban nincs komoly különbség az én állásfoglalásom és George Bush állásfoglalása között." Miért hallgatta el ezt az azonosulást a választások idején mindenki? Még a legvérmesebb vetélytársai, Hillary Clinton és John McCain is?

Amennyiben Obama ténylegesen ellenezte volna az iraki háborút -- ahogy lelkes támogatója, Ted Kennedy hangoztatta --, akkor a megszállással sem érthetett volna egyet.  Ennek értelmében csatlakozhatott volna az ellenzéki Get Out of Iraq (Ki Irakból) kongresszusi csoportosuláshoz, vagy legalábbis 2005 februárjában támogathatta volna a csoport Irakból való visszavonását követelő javaslatát. Ő azonban a neokonzervatív sakkozó Joseph (Joe) Lieberman szenátorral társult, aki azzal a félrevezető indokkal ellenezte az Irakból való "elsietett" kivonulást, hogy "az iraki nép éppen elérte  a vízválasztót, ahol Szaddám (Huszein) primitív, gyilkos tirannizmusából egy modern(*3), önkormányzati, a saját biztonságáért felelni képes állammá alakul." Ez az "éppen elért vízválasztó" négy évvel ezelőtt volt, önkormányzat, biztonság, gazdasági fejlődés viszont azóta sincs... csak a halottak, nyomorgók, földönfutók száma növekedett.  Ez a Busht és Cheneyt erősítő hatalmas melléfogás (a háborús eszkaláció érdekében szőtt összeesküvés?) egyikük karrierjének sem ártott, sőt! Obamát nagy lendülettel elindította a Fehér Házhoz vivő úton.

*1 “Even though the presidency has all this power attached to it, only has a limited amount of power if the public is not pushing the president to take certain action and pushing Congress as well. There is no substitute, for an informed active citizenry.” (Robert Reich former Labor Secretary)

*2   Patrick Cockburn azt írja, hogy a hatalomátvétel után évekig a CIA kontrollálta és fizette az iraki titkosszolgálat tevékenységét, és nevezte ki a vezetőjét. Nem tudni, mire alapozza, hogy ma már ez nem így van. "In the years after the overthrow of Saddam Hussein the Iraqi National Intelligence forces were controlled and paid for by the CIA. The agency appointed its chief, General Mohammed Abdullah al-Shahwani, who had long worked for the US. For several years Iraqi intelligence did not even appear in the Iraqi budget and senior Iraqi officers in it all worked with US advisers. " (Patrick Cockburn: A Whole New Ballgame in Iraq -- US Troops Leaving the Cities)

*3 Nem valószínű, hogy Lieberman ne tudta volna, Irak az amerikai intervenciókat megelőzően a Közel-Kelet legmodernebb, nyugati mintára szekuláris jellegű országa volt.

Addenda:

He's already made a number of bad judgments. Everything from the financial advisors he surrounds himself with; to his views on education; to his views on foreign policy; to his views on torture, rendition and "State Secrets." But those decisions are not undoable. And I think with Obama, there is a sense that as more people recognize that power comes from the bottom-up, and not the top-down, we'll seize the possibilities.” (Tolu Olorunda: Conversation With Henry Giroux: Let Us Make Haste While We Can. The Black Commentator. June 18, 2009)

"We need more than a president who speaks movingly about children, but does little to address the urgency of the immediate crisis. We need more than sloganized language of "change" and "hope," one that goes well beyond philanthropy and individual charity and transforms government in the interests of both children's and democracy's future."  (Henry Giroux: Children of the Recession: Remembering 'Manchild in the Promised Land')

This (economic) fundamentalism extends well-beyond just the Republican Party. Consider Clinton Treasury Secretary Robert Rubin -- who, despite now serving as a top executive of Citigroup, still plays an integral role in directing Democratic Party policy. In a recent interview, he acknowledged that the "free" trade policies he helped construct exacerbated economic inequality and that such rising inequality is problematic. Yet, he made sure to reiterate his opposition to serious trade reform. "I would not hold back from going ahead on a trade agreement because another country refused to accept labor standards," he said, adding that "I don't think there's anything in the design of the [trade] system we would have done differently." How, then, can America address the inequality problem? According to Rubin, all we need is more of the same. "Once you get the better growth" you supposedly get from "free" trade, he said, "you can figure out the other part, the distribution." Translation: Just keep the faith. (David Sirota: Where economics meets religious fundamentalism. August 11, 2006)

"The Republicans’ latest effort was to pass a callous imitation of a minimum wage increase ($2.10 an hour over two years) after 10 years with no raise. They may fall over in gratitude. And, in the same bill, mind you, this crew of crazed philanthropists insisted on another multibillion-dollar cut in the estate tax. For really, really rich people. Rep. Zach Wamp gloatingly told the Democrats, “We have outfoxed you.” Outfoxed? A tiny increase in the minimum wage and a huge tax cut for multimillionaires. Does this make any sense? Does this even make politics?" "In the most contemptible act of irresponsibility imaginable, the neocons who pulled together to start this war now reject any responsibility for it. Mr. Wolfowitz is busy running the World Bank; it’s no longer his business." (Molly Ivins: Media With No Guts, No Grace)

21. írás

 Június 13.

Három évi szünet után ismét teljes kapacitással működik Bagdadban a hírhedt Abu Ghraib börtön. A Pentagon komoly pénzekért modernizálta, vagyis „maximális biztonsági” szintre emelte a lerobbant és veszélyesen túlzsúfolt épülettömböt, amelyben Szaddám Huszein idejében soha nem volt annyi rab, mint a megszállás éveiben. A hipokrízis csúcsaként még át is keresztelték: ezentúl Bagdadi Központi Börtönnek fogják hívni. Más néven nevezve talán kevésbé lesz gyötrelmes benne a rúgás, kutyaharapás, széklábbal szodomizálás, napokig padlóhoz láncolás? Kevesebb rab lesz öngyilkos?

Az illetékesek ugyan azt állítják, hogy ezentúl a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően fogják kezelni a politikai foglyokat, de erre nincs semmi nemű biztosíték. Azok a személyek, akik a Bush érában magas szinten felelősek voltak az Abu Ghraibben (és más börtönökben, gyűjtőtáborokban) megkínzott, megnyomorított, megőrjített és megölt foglyokért, azokat mind előléptették, vagy kitüntették, vagy mint Bush és Rumsfeld, sokmilliós szerződéssel könyvet írnak. Nem lenne meglepő, ha Bush könyvének alcíme a saját öndícsérete lenne: "No president has ever done more for human rights than I have." („Soha nem volt elnök, aki nálam többet tett az emberi jogokért.”) 

Bár rengeteg dokumentum bizonyítja a vádemelés nélkül fogva tartott irakiak (és afgánok) ellen szisztematikusan elkövetett gyilkosságokat, jogtalanságokat és fizikai atrocitásokat, amennyiben nem kerül sor hivatalos elítélésre és felelősségre vonásra, akkor automatikusan biztosítva lesz a jogfolytonosság a 'bevált' gyakorlat folytatására. Talán éppen ez is a cél. Lehetetlen ugyanis, hogy Obama, vagy az igazságügyi minisztere, Eric Holder azt feltételezné, hogy a Védelmi Minisztérium (vagy akár a CIA) 'kiforrott', vagyis belülről megtisztult, emberségesebbé, törvénytisztelőbbé vált -- csak úgy, magától. Ilyen nincs. Éppen ellenkezőleg. Még inkább radikalizálódni fog. (Ennek legutóbbi jele Stanley McChystal generális kinevezése az afganisztáni NATO erők főparancsnokának -- tegnap volt az első munkanapja Kabulban --, ami megdöbbentő volta miatt külön cikket érdemelne.)

2004 májusában George W. Bush azzal dicsekedett egy kortes beszéde során, „Mivel tettekhez folyamodtunk, a kínzókamrák zárva vannak.” Természetesen nem a saját, hanem Szaddám Huszein állítólagos kínzó kamráira utalt, amelyekről a média információ  legalább annyira eltúlzott volt, mint a lemészárolt (holttest és bárminemű maradványok nélküli) 100 ezer iraki-kurdról, vagy az Egyesült Államokat és Izraelt fenyegető tömegpusztító fegyverekről szólóak. Ha nem kerültek volna nyilvánosságra az Abu Gharib-felvételek, akkor ma az iraki háború egyik fő eredményeként hangoztatnák és Bush humanista tevékenysége csúcsának tekintenék Szaddám Huszein  kínzókamráinak felszámolását. Félelmetes belegondolni, milyen kevésen múlott.

Addenda:

....A mához visszatérve pedig idézzük fel az iraki Abu Ghraib börtönbotrányt, ahol a szadista kínzásokat és gyilkosságokat vigyorogva elkövető katonák azzal mentegették brutalitásukat, nem kaptak „megfelelő képzést és irányítást”, hogyan is bánjanak a kihallgatásra váró foglyokkal.  Egyetlen percig se reménykedjenek a jó keresztények, hogy a köztük legbrutálisabb legény, a katonai bíróság által 10 évre ítélt Charles A. Graner elvetemült istentagadó volt. Éppen fordítva. A Washington Postnak nyilatkozó egyik felettese szerint „Graner ‘hithű’ katona volt, aki segített Bibliát osztogatni az irakiak között.”  A Cambridge University kiadásában most megjelent A kínzás iratai – Az Abu Ghraibhoz vezető út című 1296 oldalas könyv értékelésében Michael Ratner azt írta: „Olvasd ezeket a lapokat és sirasd hazánkat...” (Kulifffay Hanna: Vallás helyett filozófia.  EMPIRIA Magazin)

Seymour Hersh gave a speech last week to the ACLU making the charge that children were sodomized in front of women in the prison, and the Pentagon has tape of it. The speech was first reported in a New York Sun story last week, which was in turn posted on Jim Romenesko's media blog, and now EdCone.com and other blogs are linking to the video. Notes from a similar speech Hersh gave in Chicago in June were posted on Brad DeLong's blog. Rick Pearlstein, who watched the speech, wrote: "[Hersh] said that after he broke Abu Ghraib people are coming out of the woodwork to tell him this stuff. He said he had seen all the Abu Ghraib pictures. He said, 'You haven't begun to see evil...' then trailed off. He said, 'horrible things done to children of women prisoners, as the cameras run.' He looked frightened."

(Update: ... the rape of boys at Abu Ghraib has been mentioned in some news accounts of the prisoner abuse evidence. The Telegraph and other news organizations described "a videotape, apparently made by US personnel, is said to show Iraqi guards raping young boys." The Guardian reported "formal statements by inmates published yesterday describe horrific treatment at the hands of guards, including the rape of a teenage Iraqi boy by an army translator.") (Geraldine Sealey: Hersh: Children sodomized at Abu Ghraib, on tape. July, 2004)

Emlékeztető: " ... the danger of a totalitarian regime was always thought to be exaggerated before it arrived. Only afterwards, when it was too late, was it found that the society was already totalitarian in some aspects which were merely enlarged."  (Israel Shahak)

MÁS és mégsem

A világeseményeket közvetítő fő amerikai híradók  június 12-én szóra sem méltatták Harith al-Obaidi  fegyveres likvidálását. Az Iraki Parlament emberjogi bizottságának helyettes vezetőjét egy nappal azután érte utol bérgyilkosok keze, hogy egy parlamenti vitában felszólalt a börtönökben minden eljárás nélkül, embertelen körülmények között sínylődő  politikai foglyok érdekében: On June 12, 2009, Harith al-Obaidi, perhaps Iraq's leading campaigner against abuse in Iraqi prisons, a Sunni cleric and deputy chair of the Parliament's human rights committee, was assassinated one day after condemning prison abuse in a fiery debate in Parliament. Mr. Obaidi, the report said, "was fighting against such practices as torture and indefinite detention for prisoners, and was trying to improve their living conditions."

20. írás

 Június 8.

A tv-híradók egyhangú közlése szerint június első hetében a munkanélküliség 9,4%-ra emelkedett az Egyesült Államokban. Bár ez a százalékos arány még mindig felfelé ívelő tendenciát mutat, a riporterek szerint azonban lassulni kezdett a leépítés (”racizás”) folyamata. Igen ám, de a Munkaügyi Minisztérium június 5-én kiadott statisztikai kimutatása  szerint -- amelyet nem a nagyközönségnek szántak -- jelenleg nem 9,4%, hanem 16,4 millió dolgozó munkanélküli. Nem kis differencia. Honnan a nagy különbség?

Onnan, hogy a minisztérium által közölt adat sokkal inkább inkluzíve, ha nem is teljes. Belefoglaltatnak mindazok, akik hosszú hónapok, esetleg évek óta hiába próbálkoznak munkát találni;  akiknek lejárt a munkanélküli segélye, tehát kikerültek a hivatalos nyilvántartásból, de nem kerültek vissza a munkaerő-nyilvántartásba; akik kényszerből részidőben dolgoznak, vagy idény munkából, alkalmi munkából tengődnek; akik hontalanná (esetleg sátorlakóvá válva) nem képesek munkába járni;  és egyre többen azok a nemzetőrök, hivatásos katonák és szerződéses civilek, akik az iraki és az afgán háborúból visszatérve olyan fizikai, szellemi vagy pszichikai állapotban vannak, hogy nehezen alkalmazhatók -- ha egyáltalán.

Állásszerzés szempontjából legkilátástalanabb a tapasztalattal nem rendelkező fiatalok helyzete. A tavaly diplomázott fiataloknak csupán 20%-a tudott (a végzettségének megfelelő, teljes foglalkoztatású, biztosítással járó) állást kapni.  Ez komoly hanyatlás a 2007-es évhez viszonyítva, mikor 51% volt képes elhelyezkedni -- ami ha meggondoljuk, szintén messze nem volt kielégítő eredmény.

Az Eleanor Roosevelt, John Kenneth Galbraith (közgazdász) és Hubert Humphrey (volt elnökhelyettes) alapította, nagymúltú, független munkavédelmi lobbi (ADA) jelenlegi igazgatónője, Amy Isaacs szerint mi sem fontosabb, minthogy a munkalehetőség növelése érdekében az Obama kormány minél előbb és minél több államközi dollárt invesztáljon az infrastruktúrába, energiakutatásba, valamint az oktatásba. De rögtön hozzá tette azt is, hogy „igazi gazdasági fellendülésről addig nem lehet beszélni, amíg minden amerikai nem alkalmazott teljes munkaidőben”.

A jelszó tehát ugyanaz -- ha egyszer felbátorodnak a kifosztott, kitaszított, éhes, egyelőre csendben kétségbeesett tömegek --, ami először 1890-ben, és azóta is annyiszor: „MUNKÁT, KENYERET!”

(A munkanélküliség helyzetéről lásd még itt a 8. és 5. írást)

Addenda:

Azt mondják, hogy Kalifornia mint legnagyobb állam az életszínvonal mindenkori mércéje: ha ott jól mennek a dolgok, akkor az ország is jó helyzetben van. És ez az, amiről most szó sincs. Miből gondolták a kaliforniaiak, hogy egy republikánus milliomos izompacsirta -- mellesleg közepes tehetségű action színész -- megoldja a komplex gazdasági problémáikat, az egy gondolkodó européer agyának kezdettől fogva rejtély volt. Ebben a hónapban Kalifornia államkasszája 24,3 milliárd dollár veszteséget jelentett, amit Arnold Schwarzenegger a gazdagok és spekulánsok nyereségének megadóztatása helyett kizárólag a szegényeket sújtó sokkterápiával akarja pótolni: a szociális programok brutális megnyesésével, illetve megszüntetésével akarja egyensúlyba hozni.  Ahogy Lewis idézett cikkének alcíme mondja, "A szegény fizet a gazdag bűneiért":

California is facing a $24.3 billion dollar budget gap, and the governor wants to attack it with cuts to social programs alone. If Schwarzenegger has his way, the price will be paid by 1.9 million people who lose their health care coverage, 1.3 million who lose basic welfare, thousands of state workers who get fired, schools that lose $5 billion in funding, having already survived brutal cuts earlier this year. (. . .) Around the world, government is seen as the last hope to stimulate a comatose economy. In California, anti-tax, anti-spending, and anti-government sentiments are converging: California is facing a de-stimulus package of epic proportions. (Avi Lewis: Schwarzenegger's Shock Therapy -- Poor Pay For Sins Of The Rich. CommonDreams.org)

19. írás

 Június 4.

Barack Obama kampány ígéretei közé tartozott, hogy 2009. június 30-i határidővel kivonja a harci alakulatokat Bagdadból és a nagyobb iraki városokból. Még akik annak idején bízalmat szavaztak  a szenátornak, vagy legalábbis feltételezték, hogy hitelt lehet adni a szavának, még azok is rádöbbentek, mikor  háborús héjákból álló kabinetjét kinevezte -- Joe Biden, Hillary Clinton, Robert Gates, James Jones, Eric Holder --, nagyon valószínű, hogy a Fehér Házbeli VÁLTOZÁS legfeljebb az elnöki ebre fog vonatkozni... Így is történt.  Barney Bush, a skót terrier "celeb" helyét átvette Bo, a játékosabb és fotogénebb portugál vízi kutya.   A törvényszegés, hipokrízis, álpropaganda, félelemkeltés és alantas hazudozás terén viszont minden marad a régiben.

Így aztán az Obama mézesheteket, főleg az alakuló külpolitikát figyelemmel kísérőket nem érte sokkhatásként, hogy a Pentagon mai nappal visszafogott  hangnemben jelezte, az Irakkal kötött szerződés ellenére továbbra is meg akarja tartani stratégiailag fontos katonai központjait, köztük a Sadr City-ben levő bázisát. Obama  Mars istennek hódoló megbízotti- és tanácsadói névsorának nyilvánosságra kerülése után  -- Madeleine Albright, Sandy Berger, Dennis Ross, Richard Holbrooke, Bill Richardson, Zbigniew Brzezinski, Henry Kissinger, John Brennan -- ez várható volt. A  lista ismeretében semmi kétség nem maradt, hogy Irak katonai megszállása továbbra is folytatódni fog. 

(Privát szerződéses zsoldosok, "elit kommandósok"  évek óta terrorizálják az iraki és az afgán lakosságot.)

Az viszont a nap  újdonsága, hogy Gates a kivonulási határidő lejártával 14 „közös” bázist akar továbbra is fenntartani a fővárosban. Washington rá szándékozik kényszeríteni Nouri al Malikit, tekintsen el a biztonsági egyezményben ezzel kapcsolatos megállapodástól. (Az iraki törvények szerint ez nem az elnök, hanem a parlament joga, de nyilván ezt is félre lehet söpörni a demokratizálásához vezető útból, mint annyi minden mást.)

Mike Murray brigadér-generális, a bagdadi amerikai erők parancsnok helyettese szerint a Sadr Cityben levő bázis megtartása „kritikus", mivel mostanig innen kontrollálták a síita militaristákat, akik talán most is szervezkednek. Hm. Ez igen érdekes. Mintha a szerződés nem tartalmazott volna olyan kitételt, hogy a harci alakulatokat NEM kell kivonni, ha az amerikai fél meggondolva a dolgot mégis maradni akar. . .

Az irakiak fel lehetnek készülve a legkülönbözőbb kibúvókra. Az egyik „briliáns” ötlet: meg kell változtatni a főváros határvonalát, méghozzá úgy, hogy a volt Szaddám Huszein repülőtér és a közeli Camp Liberty (új, korsszerű katonai kórházával, maximális biztonságú modern börtönével és egyéb szolgálati épületeivel) a város határán kívülre kerüljenek. Csak pár ceruzavonás, és a Szabadság Táborra máris nem vonatkozik az átadási határidő: 2009. június 30.   A másik, nem kevésbé fifikás taktikázás: a visszavonulás a támadó harci alakulatokra vonatkozik, tehát formailag egyéb feladatokkal megbízott (fegyveres) alakulatok  --"gyors reakciójú" védelem, "speciális" rendfenntartó tevékenység, "tanácsadás", az iraki katonaság és biztonsági erők kiképzése -- a helyükön tudnának maradni. Ezt elintézni csak egyszerű papírmunka.

A háború privatizációja során  Irakban és Afganisztánban több mint 240 ezer szerződéses alkalmazott (egy része zsoldos katonaként és katonai rendőrként) tartja folyamatban az amerikai megszállást, akikre nem vonatkoznak a kétoldalú egyezmény rendelkezései és szabályai. Az irakiakkal kötött egyezmény tervszerű kijátszásának bizonyítéka, hogy az amerikai  Védelmi Minisztérium 2009 első félévi  jelentése szerint 23 százalékkal növekedett a szerződéses munkavállalók, köztük az  XXI. századi idegen légiósoknak is tekinthető "privát biztonsági alakulatok" száma. Az AP hírügynökség riportere egyelőre nem tudott pontos adatot kapni az illetékes minisztériumi hivatalnokoktól, végül is hány amerikai katonát terveznek visszatartani az iraki városokban.  A felszabadulásukban reménykedő iraki városokban.

Addenda:

Afganisztánban az amerikai  megszálló csapatok számának növelésével párhuzamosan 29 százalékkal növekedett a privát szerződésű alkalmazottak száma. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Védelmi Minisztériumnak dolgozó (fegyveres és fegyvertelen) szerződésesek száma -- hivatalosan közel 70 ezer -- majdnem kétszerese a NATO égisze alatt jelenleg ott szolgáló 40 ezer hivatásos amerikai katona számának.

In Iraq, Obama has promised to withdraw all the troops . . . unless, which means that we’re not leaving. Whether it’s 50,000 troops remaining at the “invitation” of the so-called government of Iraq, or just enough to man the 14 permanent military bases, or some combination of U.S. military personnel and private mercenaries that exceeds 50,000 soldiers, our army will almost certainly stay in Iraq past the stated deadline of Jan. 1, 2012.  (John R. McArthur: Obama a Very Smooth Liar. The Providence Journal. June 18, 2009)

It is hard to get a precise number. It appears that, at least in many case, using contractors at least doubles the cost. Part of the reason that it is difficult to get a precise number is explained in the book: the government appears to be financing both the insurance premia for death and disability and much of the benefits (as strange as that may seem.) There is no full accounting. The overall cost of using the contractors is, however, far greater. We have created competition for our military--contractors doing the same work as soldiers are paid far more. This is bad for morale, but it also means that when their service time is over, many leave to work for the better paying contractors. In response, the military is force to pay big re-enlistment bonuses. But the contractors have cost us in other ways: they focus on minimizing costs and maximizing profits, and those objectives are often not consistent with our broader strategic objectives. (Joseph Stiglitz of Columbia University, Nobel Prize-winning economist, co-author of the book: The three trillion dollar war – The true cost of the Iraq conflict. 2008)

Érdekes lesz figyelemmel kísérni, vajon szanálásra ítélik-e Bagdad egyik központi helyén, a Rashid kerületben működő katonai komplexumot, a biztonsági szempontból kérdéses Forward Operating Base Falcont. 2006 októberében ugyanis jól irányzott Katyusa találatok következtében a komplexum fegyver depója és az ott szolgáló katonaság, CIA ügynökök, tolmácsok és karbantartó személyzet súlyos veszteségeket szenvedett. (Egy amerikai kiskatonák által készített videó egy atomsiló robbanását is megörökítette -- a gombafelhő keletkezése hónapokig rajta volt  a YouTube-on.) A tragikus eset komolyságát és a személyi veszteség nagyságát sikerült eltitkolni az amerikai publikum elől. (Egy korai katonai  jelentés szerint a támadás következtében keletkezett robbanásoknak és tűzvésznek több mint 300 amerikai esett áldozatul és 165 súlyos sebesültet szállítottak el a Vörös Keresztes gépek. Iraki részről 122 halottat és 90 súlyos sebesültet jelentettek.) A Pentagonban tisztában vannak a bázis kockázatos helyzetével, tehát indokolt lenne, ha szabadulni akarnának tőle.

Over 300 American troops, including U.S. Army and Marines, CIA agents and U.S. translators were casualties and there also were 165 seriously injured requiring major medical attention and 39 suffering lesser injuries.  122 members of the Iraqi armed forces were killed and 90 seriously injured members of same, were also evacuated to the U.S. military hospital at al-Habbaniyah located some 70km west of Baghdad. Satellite pictures and aerial photographs from neutral sources showed that Camp Falcon suffered major structural damage and almost all the U.S. military’s supply of small arms ammunition, artillery and rocket rounds, tons of fuel, six Apache helicopters, an uncounted but large number of soft-skinned vehicles such as Humvees and supply trucks were damaged or totally destroyed. Foreign press observers noted “an endless parade” of military vehicle recovery units dragging burnt-out heavy tanks and armored personnel carriers to another base outside Baghdad. Many of the walls and towers of the camp were damaged or leveled as were many of the barracks, maintenance depots, and there was considerable damage to the huge mess halls that could hold 3000 soldiers, the huge recreation center with its basketball courts and indoor swimming pools and all the administration buildings.  (Brian Harring: Another Disastrous Coverup -- Forward Base Falcon Disaster. 2006)

By Wednesday, the Islamic Army in Iraq -- one of several insurgent groups in Iraq -- claimed responsibility for the Camp Falcon attack. “With the help of God, the mortar and rocket squads of the Islamic Army have shelled a U.S. Army base with two rockets and three mortar shells,” a Web statement read. “The rockets and shells fell on ammunition dumps causing them to explode.” (BBC News. October 2006)

President Hamid Karzai has said the (U.S.) strikes were "not acceptable" and estimated that 125 to 130 civilians died. Afghan members of the delegation investigating the clash delivered condolence payments to victims' families Tuesday, Helali said. The payments — $2,000 for the dead and $1,000 for the wounded — were ordered by Karzai, he said. (...) Karzai has long pleaded with the U.S. to minimize civilian deaths during its operations. Past incidents have drawn immediate outcries from the government, which contends that such killings undermine support for the fight against the Taliban. The list of the dead has not yet been made public, but the fact that payments have already been made suggests officials consider the investigation complete. (Americans kill 95 children in Afghanistan. Israel News. May 13, 2009)

18. írás

 Május 10.

ANYÁKNAPI GONDOLATSOR

Az anyai szeretetnél csak a gyermekét elvesztő anya fájdalma nagyobb. Nem véletlen, hogy az amerikai média “megkíméli” nézőit a mellékelthez hasonló képek (albashra.org) felzaklató látványától! Még csak az kellene, hogy részvét ébredjen a szívekben, és a szülői gyötrelmet átérezve emberszámba vegyék a “rongyfejűeket”!  A szánakozás könnyeivel küszködve nem lehet olajat rabolni, birodalmat építeni. A hatalmi célok érdekében minden társadalom kitermeli azokat a hivatásos gyilkosokat, akik immúnisak mások szenvedése iránt, és ha úgy adódik, hazug ideológiával felvértezve parancsot adnak a bombázók felszállására. Vajon a generálisok minden szégyenérzet nélkül ünneplik az  Anyák napját? Vajon el tudják hitetni a saját anyjukkal vagy a gyermekeik anyjával, hogy nem az ő rakétáik, hanem az „extrémisták”, terroristák, Hillary Clinton szerint állítólagos „elutasítók”(?) temetik üszkös romok alá Irak jövő generációját? Be tudják beszélni a szeretteiknek -- milyen degradáló rájuk nézve! --, hogy az iraki anyák és apák azért követnek el százával öngyilkos merényleteket, mert attól félnek, hogy „Irak jó irányba halad”?(*1) A nevetséges hazugságok és sokatmondó elhallgatás ellenére azonban az Internet világában csak szándékosan lehet nem tudni a legkorszerűbb fegyverek okozta vérengzésekről. Csak szándékosan lehet figyelmen kívül hagyni az összeégett, megcsonkított, szétzúzott koponyájú gyermekek elvesztése feletti mérhetetlen fájdalmat, amely egyetlenként még az anyai szeretetnél is nagyobb.

*1 Clinton: "I think that these suicide bombings are unfortunately, in a tragic way, a signal that the rejectionists fear that Iraq is going in the right direction."

Addenda: Újabb gyermekgyilkosság: Ninety-five Afghan children are among the 140 people said to have died in a recent U.S.-Taliban battle (May 4-5 clash, H. K.) in western Afghanistan, a lawmaker involved in the investigation into the deaths said Wednesday. Afghans blame U.S. airstrikes for the deaths and destruction in two villages in Farah province. American officials say the Taliban kept villagers hostage during the fight and a spokesman said payments to the bereaved offered incentive to exaggerate. The list, which also includes 65 women and girls, was based on the testimony of family members of the victims, said Obaidullah Helali, a lawmaker from Farah and a member of the government's investigative team. The bodies were buried before an investigation took place, and there are no plans to dig them up. (Rahim Faiez: Afghan official: 95 kids died in US-Taliban clash. AP. May 13, 2009) [The International Committee of the Red Cross also has said that women and children were among dozens of dead people its teams saw in the two villages, but it did not provide an overall figure.]

17. írás

Május 4.

Bruce Gagnon tegnap azt írta az afterdowningstreet.org weblapján, hogy Barack Obama titokban igyekszik tovább kavarni a trutymót Grúziában, ahogy azt elődje, George W. Bush és nem kevésbé az elnökségre pályázó John McCain is tették. Változást ígérő elnökünk ugyanis (Hillary Clintonnal közös) nyilatkozatot adott ki, amely szerint a Bush külpolitika folytatásaként a 2010-es költségvetés keretében 242 milliárd dollár értékű katonai segélyt ütemezett be Grúziának. (Döntésük mintegy figyelmeztetés a  Dél-Oszétia elleni 2008-as fegyveres provokációt nemzetközi szinten elítélőknek, hogy nőjenek végre fel -- felejtsék el a kampányjelszavakat, amelyek a gyermeteg hazai szavazóknak szóltak.)

A McCain és Madeleine Albright által -- na meg szégyenszemre a magyar transzatlantisták által, akik elnézik a kormánynak a Grúziában ma is dívó Sztálin-kultuszt -- izgágán támogatott fegyveres agresszió még a New York Times szerint is „katasztrofális” kimenetelű volt, és a „visszájára sült el”.  Mi több, a grúz népet az amúgy is népszerűtlen, izraeli-amerikai befolyás alatt álló, kettős állampolgárságú államfő  ellen hangolta. A  Mikhail Szaakasvili (Saakashvili) ellen folytatott tüntetésekről tudomást  sem véve Obama utólagos áldását adja a tavalyi provokációra, mi több, anyagi támogatást ígér a labilis kormánynak egy olyan feszült időszakban, mikor a NATO hadgyakorlatra  készül a dél-orosz  határmenti grúz területeken. Ez lenne a megfelelő idő -- ha egyáltalán bármikor is -- felbőszíteni az alvó Nagymedvét?

A NATO-terv hallatán érdekszférája védelmében Medvedev fenyegető hangnemben nyilatkozott: "Nem lehet hadgyakorlatot folytatni azon a területen, ahol nemrégen háborút kezdeményeztek.  Mindazok, akik olyan döntést hoztak, hogy mégis sort kerítenek rá, felelősek lesznek a negatív következményekért."  Nem ártana a hőzöngőknek erre komolyan odafigyelni.

Ebben a témában lásd még itt lejjebb a 12. írást.

Addenda:

It's easy to understand why Saakashvili said this*: he's desperate for American backing and that requires portraying Georgia as a beacon of democracy and freedom and making a none-too-subtle appeal to America’s commitment to defend these values everywhere. Why? Because it requires real creativity to divine a powerful strategic interest for an alliance with Georgia, especially when Washington is trying to get Russian cooperation on issues that clearly matter more, like Iran. It also requires overlooking Saakashvili's less-than-democratic behavior in the past, and the foolish war that he launched a year ago. (Stephen M. Walt: Department of wishful thinking? July 23, 2009)

(*Georgian President Mikhail Saakashvili declared that "in America, as anywhere on earth you can find lots of cynics and realpolitik followers. But in America, idealists ultimately run the show.") [Walt is the Robert and Renée Belfer Professor of International Relations at Harvard University]

The breakaway republic of Abkhazia could assist South Ossetia, another Georgian rebel region, if a full-scale war with Georgia breaks out, a Russian daily said on Tuesday.  The unrecognized republic's security council discussed on Monday measures to help South Ossetia, where at least six people were killed and more than 15 injured in shelling and alleged sniper attacks by Georgian troops on the regional capital of Tskhinvali over the weekend. (Nezavisimaya Gazeta. May 8, 2008) [(The Nezavisimaya Gazeta suggested that Abkhazia, which has no common border with South Ossetia, could attack Georgian troops in the Kodori Gorge, located in the breakaway republic and which Georgia occupied in 2006 in violation of a 1994 ceasefire agreement.  It could also cut the power supply from the hydropower plant on the Inguri River that separates Georgia and Abkhazia, the daily said. The hydropower complex's dam is in Georgia, while the plant is in Abkhazia. Both South Ossetia and Abkhazia broke away from Georgia following the collapse of the U.S.S.R. in 1991 and bloody conflicts with Tbilisi.]

"If Georgia starts fighting against South Ossetia, Abkhazia will open a 'second front’. Abkhazia will without a doubt take part in military actions." (Abkhazia's deputy defense minister, Garri Kupalba. May 8, 2008)

„The republic would do everything in its power to help South Ossetia within the framework of available agreements on mutual aid. We are waiting for the West's response to developments in South Ossetia. We were invited to Germany due to security concerns in the region. However, today when the international community's involvement is really needed, it remains silent. This has caused us to doubt our Western partners' sincerity. Their intention to bring us to the negotiation table appears to be linked to a desire to demonstrate the presence of a negotiating process ahead of a NATO summit in December, when Georgia's admission to a Membership Action Plan will be discussed." (Sergei Shamba Abkhazia's foreign minister. Nezavisimaya Gazeta. May 8, 2008) [Both South Ossetia and Abkhazia broke away from Georgia following the collapse of the U.S.S.R. in 1991 and bloody conflicts with Tbilisi.)

An independent report has blamed Georgia for starting last year’s five-day war with Russia, but said Moscow’s military response went beyond reasonable limits and violated international law.  The report commissioned by the European Union said both sides had broken international humanitarian laws during Russia’s intervention in the rebel province of South Ossetia. The findings were particularly critical of U.S. ally Georgia’s conduct under President Mikheil Saakashvili, which could deepen Western concerns about his leadership and the stability of the former Soviet republic. ‘In the Mission's view, it was Georgia which triggered off the war when it attacked Tskhinvali (in South Ossetia) with heavy artillery on the night of 7 to 8 August 2008,’ said Swiss diplomat Heidi Tagliavini, who led the investigation. ‘None of the explanations given by the Georgian authorities in order to provide some form of legal justification for the attack lend it a valid explanation.’ (Georgia started war with Russia, but Moscow over-reacted, says EU report. Daily Mail Foreign Service. October 1, 2009)

16. írás

Május 2.

Az amerikai tv-állomások, ahonnan a lakosságnak több mint 80%-a tájékozódik, nem verték nagydobra, hogy az angolok bejelentették: ígéretükhöz híven május elsejével felszámolták katonai jelenlétüket Irakban. (Ez volt a végső tőrdöfés Tony Blairnak, aki a leghűségesebb kiszolgálója volt a Közel-Kelet militáris úton történő átrendezését célul kitűző amerikai köröknek.  Megvetéseként nem véletlenül hívta a saját népe George Bush ölebének, és mondatta le miniszterelnöki posztjáról.)   

(Kép: A pápa feloldozást adhatott a katolicizmusra tavaly áttért Blairnak, az iraki gyermekek elleni atrocitáok sorozata azonban megbocsáthatatlan, az emberiség egésze elleni  bűntény marad.)

Az angol csapatok távozása azonban sokkal messzebbre enged következtetni, mint a Guardian kurta hírközlése(*) indokolná.  A háború által megviselt Baszra utolsó bázisát ugyanis a britek nem az irakiaknak adták át, hanem az amerikai főparancsnokságnak!  Ez az eljárás  egy átgondolt hatalmi centralizáció tervezetének része, és komoly bizonyíték arra a Bush-Cheney időkbe gyökerező feltevésre, hogy a bilaterális kormányszintű egyezség ellenére Washington hosszú távon kézbe szándékozik tartani a számára fontosnak tartott stratégia és logisztikai pontokat -- többek között Baszrát, amely Irak második legnagyobb városa és a legnagyobb olajterminállal rendelkező kikötője. A brit kivonulás csak annyit jelent, hogy a Világhatalom lovat váltott a Közel-Kelet Velencéjének tartott nagymúltú városban.

* "The British have ended their military presence in Iraq, turning over their base at Basra not to the Iraqis, but to American forces."

15. írás

Április 22.

Az Agence France Presse volt az a kevés kivétel, amely közölte, hogy a Nobel békedíjas Mairead Maguire “etnikai tisztogatással” vádolta Izraelt.  Maguire -- akinek a 70-es években fontos szerepe volt az észak-írországi violencia felszámolásában -- ismét komoly bátorságról tett bizonyságot, mikor Kelet-Jeruzsálembe utazott, és ott sajtókonferenciát tartott Silwannak azon a környékén, ahol 90 arab házat terveznek a hatóságok elbuldózerezni.

“Meggyőződésem szerint az izraeli kormány etnikai tisztogatást hajt végre az arabok között itt, Észak-Jeruzsálemben. Arról is meg vagyok győződve, hogy az izraeli kormány politikája ellentétben van a nemzetközi törvényekkel, az emberi jogokkal és a palesztin nép méltóságával” -- mondta Maguire abbeli aggodalmát kifejezve, hogy a kilakoltatással újabb 1500 ember veszti el az otthonát, ami némi védelmet jelent az állandó veszélyzónában.

A hatóságok azzal indokolják az emeletes lakóházak lerombolását, hogy szabálytalanul, vagy engedély nélkül épültek Jeruzsálem arab negyedében, amelyet Izrael 1967-ben annektált, és valójában oszthatatlan fővárosának tekint.  Az izraeli emberjogi szervezet, a B’Tselem közlése szerint 2004 óta több mint 400 házat buldózereztek el az izraeli hatóságok Kelet-Jeruzsálemben, amely korábbi béketárgyalások során úgy szerepelt, mint az alakuló Palesztin állam majdani fővárosa.

Addenda:

A Nobel békedíjra jelölt Jeff Halper szerint "Izrael nem demokrácia, hanem etnokrácia".  “Israel is a not a democracy but is an Ethnocracy, meaning a country run and controlled by a national group with some democratic elements but set up with Jews in control and structured to keep them in control.” (Jeff Halper, Founder and Coordinator of ICAHD/Israeli Committee Against House Demolitions and a Noble Peace Prize Nominee for 2006)

14. írás

Április 17.

A progresszív amerikaiak által nagyra értékelt és mellesleg vonzó egyéniségű kaliforniai képviselőnő, Lynn Woolsey, tiltakozó nyilatkozatot tett közzé abból az alkalomból, hogy Obama elnök 83,4 milliárd dollárért folyamodott a kongresszushoz a tetemes háborús kiadások kiegészítésére. Mintegy a Bush szokás folytatásaként akarja ő is, minden megkötés nélkül -- csak úgy a mellényzsebből...

Woolsey (képünk) első perctől kezdve a nyíltan háborúellenes táborhoz tartozik. (A jogtalan iraki megszállás ellenzőjeként és a Get Out of Iraq (Ki Irakból) kongresszusi csoportosulás alapító tagjaként már 2005 februárjában visszavonulást követelő javaslatot terjesztett elő.)  A Progressive Caucus (Progresszív Politikai Csoport) társelnöke tisztában van vele, hogy a költségvetésen kívüli extra 83,4 milliárd dollár 1 billióra  (US trillion) növeli a két „demokratizálás” költségeit, és így hevesen ellenzi az Irakból visszavont katonai egységek Afganisztánba való átirányítását és a Pentagon által tervbe vett csapatlétszám növelést.  Mint nyilatkozta:

“A javaslat szerint ez a pénzügyi fedezet két dolgot fog biztosítani -- meg fogja hosszabbítani az iraki megszállásunkat, legalább 2011-ig, és végletek nélkül elmélyíti és kiszélesíti az afganisztáni jelenlétünket. Én nem támogatom egyik tervezetet sem. Az Afganisztánban és Irakban tornyosuló problémák katonai megoldásával való próbálkozás helyett Obama elnöknek mindkét országban alapvetően meg kell változtatni a küldetést, és megbékélésre, gazdasági fejlesztésre, humanitárius segélyekre és regionális diplomáciai erőfeszítésekre kell koncentrálni.”

Lehetséges lenne, hogy ez az intelligens, széles látókörű, politikában jártas nő egy abszolút irreális világban, Washington helyett Alíz csodaországában bóklászik utat vesztetten? Szó sincs róla! Még ha a szíve mélyén kételkedik is benne, hogy a progresszíveknek, középutasoknak, nemzetieknek, pacifistáknak, zöldeknek, az emberi jogokért kiállóknak jelentősebb befolyása lesz, mint az elmúlt 8 évben, akkor is rendíthetetlen kötelességének érzi, hogy (Pelosival, Liebermannal és másokkal ellentétben) a választói álláspontját képviselje, és megharcolja a harcukat. Ehhez fokozott lendületet adott számára a tudat, hogy Bush második terminusának kezdete óta már az országos többség, gyakran 70% érdekét is szolgálta.  Most is ezen többség által feljogosítva szólítja fel az elnököt a "küldetés megváltoztatására". A józan észben és a progresszivitás lehetőségében való hitéhez nem más, mint a megválasztásáért kampányoló Obama nyújtott neki tavaly ősszel bíztatást, megújuló reményeket:

“Nem adhatjuk meg John McCainnek azt az esélyt, hogy megvalósítsa George Bush harmadik terminusát, hogy négy további év adókedvezményt adjon a korporációs vállalatoknak. . . négy további év adókedvezményt adjon a vállalati vezetőknek. . . négy további évet biztosítson az olyan egészségügyi tervnek, amely a gazdagok és az egészségesek gondját viseli. . . négy további évet juttasson annak az energia politikának, amelyet az olajvállalatok írnak, és természetesen (nem engedhetjük meg, hogy) négy további évet engedélyezzen egy pusztító háborúnak.”

Valakinek -- ha Woolsey hangja nem jut el hozzá, akkor az utca adófizető népének -- emlékeztetni kellene Obamát a saját ígéreteire.

Addenda:

Woolseyt követően egy másik demokrata képviselő, Dennis Kucinich adott ki hivatalos közleményt arról, hogy a gazdasági stabilitás megvalósítása érdekében nem szavaz a háború folytatásának finanszírozására:

"I am committed to doing everything I can to put our community and our nation on the path to economic stability. (...) I will not vote for a budget that ties military spending to the operational funding of our government. This year, the budget includes $130 billion for war funding. We are ramping up the war in Afghanistan, and have yet to find an end to the war in Iraq. Recent media reports indicate that we may double our troop levels in Afghanistan by 2010. This budget helps to authorize that expansion, and I will not endorse a budget that sends more of our brave men and women to a war without an end in sight." (Kucinich on Budget: I Will not Vote for the Expansion of War. April 29, 2009)

13. írás

Április 10.

Barack Obama tegnap este zártkörű, meghitt Passover Seder vacsorán látta vendégül stábja zsidó származású tagjait és közeli barátait.(*1) A meghívottak listájának közzétételekor a kabinet tagjai közül és a tanácsadók köréből többen is panaszkodtak az est szervezőjénél, amiért nem kaptak meghívót -- akik viszont a listára kerültek, nem mind fogadták el. A Fehér Ház három legfontosabb pozícióját betöltő, az elnökkel állandó és korlátlan kapcsolatban levő meghívott közül (mindhárman chicagói milliomosok) csak az örökké tüsténkedő Valerie Jarett, Obama régi tanácsadója és kapcsolatépítője maradt Washingtonban.

 A Fehér Ház hatalmi hármasa: Emanuel, Jarett és Axelrod

Az elnök személyes stábjának főnöke, Rahm Emanuel -- aki kocsis módra káromkodik  és fiatal korában baletttáncos volt! -- hazautazott Chicagóba, és ott családi körben emlékezett a zsidó kivonulásra.  (Valószínűleg egy asztalnál ült a bátyjával, Dr. Ezekiel J. Emanuellel, aki szintén Fehér Házbeli hivatalnokaként a költségvetés főigazgatója, Peter Orszagh főtanácsadója, a neve mégsem szerepelt a résztvevők között.) A választási győzelemig szinte ismeretlen, a háttérből irányító, kazár-muzsik típusú David Axelrod szintén családi jellegű ünneplésre hivatkozva maradt távol az első és nyilván precedenst teremtő Passover vacsoráról, amelyen nem csak az elnöki házaspár, de két kislányuk is részt vett.

Az ünnep alkalmából, bár csak futólag említve, Amir Oren a Haaretzben értékelte Obama előző 10 napi tevékenységét, és az alábbi komoly figyelmet érdemlő megállapításra jutott:

A végeredmény az, hogy megnövekedett az esély, Izrael végre eléri, hogy Amerika megérti egy Irán elleni támadás szükségességét, Netanyahu esélye viszont zéróra csökkent, hogy Amerika megértővé válik a palesztinokkal való diplomáciai kapcsolat felfüggesztése körüli bűvészkedése iránt.  Ahogy Obama nem fog beleegyezni egy nukleáris fegyverzetű Iránba, ugyanúgy nem fog napirendre térni Izrael makacskodása fölött.

A trükk tehát a régi. Izraellel szemben nincs semmilyen konkrét elvárás, de a látszat kedvéért folyamatosan tárgyalnia, vagy inkább tárgyalgatnia kell a palesztinokkal. (Ahogy Hillary Clinton Ramallahban tett márciusi látogatása során közölte: nem áll szándékában „megoldást kényszeríteni” a szembenálló felekre. Lásd lejjebb a 7. cikket) A „diplomácia” a visszatérő „új” varázsszó, Irán, Szíria,  Észak-Korea és most már a Moszkva felé orientálódó Kuba esetében is, aminek nem szabad jelentőséget tulajdonítani. Oren következő kijelentésének viszont annál inkább: “Nem minden muzulmán rossz, de a rossz fickók mind muzulmánok -- az észak-koreaiak kivételével.”  Lehet az ilyen nyíltan rasszista előítéletű közegben őszinte és eredményes tárgyalásokban reménykedni?

A cikkben Oren meg nem nevezett polgári és katonai hivatalnokokra hivatkozott, akik szerint az Obama kormányban az utóbbi hetekben egyre többen realizálták, hogy egy nukleáris Irán és Észak-Korea, és közvetve a nukleáris fegyverek globális  terjedésének veszélye nagyobb, mint egy várható Irán elleni izraeli támadás ára. Mint írta, Obama elnöksége csak egy láncszem a "lehangoló realitással" szembeni folyamatos erőfeszítéseknek, amelyek során nyilvánvalóvá vált, hogy „Obama nem Bush ellentéte”. Ez csak eufonikusabb megerősítése annak, amit már Joe Biden elnökhelyettessé és Hillary Clinton külügyminiszterré kinevezésekor többen is felismertek: Obama Bush-hoz hasonlóan a status quo kőbe vésett irányvonalának követője.  Hogy tudatos és önként vállalkozó, kényszernek engedő, vagy csúnyán átvert balek; a "Sztár keresőre" heteken keresztül tíz milliókban szavazó nép tragikusan egyengetett sorsára nézve teljesen mindegy.

*1 Az AP hírügynökség közlése szerint a Fehér Ház vendégei között voltak a következők: Eric Whitaker, who was visiting from Chicago and attended a Seder last year with the campaign. The staff guest list included aides from the campaign trail who marked last year's Passover at the Sheraton hotel in Harrisburg, Pa. Obama's personal aide, Reggie Love; Michelle Obama's deputy chief of staff, Melissa Winter; personal aide Dana Lewis and associate social secretary Samantha Tubman all received invitations. Also on the guest list were Eric Lesser, a personal aide to senior adviser David Axelrod, and his family. White House videographer Arun Chaudhary. Others in the exclusive group included Michelle Obama's counsel and friend Susan Sher; Herbie Ziskend, a staff assistant to Vice President Joe Biden's policy and economic advisers; and White House deputy director of advance and special events Lisa Kohnke.

Addenda:

However, it seems that the new US administration with all the gutsy talk of boldness, daring and audacity is still unwilling or unable to confront Israel's chaotic and destructive behaviour in Palestine and in the Middle East at large.    Clinton should have used entirely different language and adopted a wholly different approach if she and her administration were keenly interested in investing in a just peace, and not mere "discussions". Instead of trying to entice Israel to engage the Palestinians long enough to deceive the Arabs and alienate Iran, she should have dealt -- and strongly so -- with the provocative politics disseminated by Israel's new right-wing government. (Ramzy Baroud: Clinton’s Unpromising Start. Commondreams.org. May 1, 2009)

MÁS és mégsem:

Mikor Bill Clinton hatalomra került azt ígérte, hogy az ő elnöksége alatt a Fehér Ház gárdája olyan lesz, mint Amerika, vagyis tükrözni fogja a lakosság sok színű, sok rétű és több fajú összetételét. Obama nem hangoztatott ilyen jellegű, a 60-as éveket jellemző magasröptű ideákat, de feltételezhető volt, hogy hasonlóan gondolkodik. Éppen ezért, a tudósítások szerint, Tel Aviv és az izraeli érdekképviseletek csak akkor “nyugodtak meg”, mikor Rahm Emanuelt nevezte ki személyes stábja főmuftijának, akinek tudta és jóváhagyása nélkül semmi sem történhet a Pennsylvania sugárút 1600 alatt. Ahogy a GQ politikai rovatában Craig Crawfordtól olvashattuk, "Emanuel, akinek a középső neve Izrael (nálunk a harmadik lenne), sok szállal kötődik az országhoz. A zsidó vezetők egy nagyszerű barátra számítottak, mikor Obama közvetlen munkatársai főnökévé nevezte ki". Nagyszerű barát? Igen, természetesen, hiszen az apja Jeruzsálemből  emigrált az USÁ-ba, és ő maga két alkalommal is szolgált önkéntesként az izraeli hadseregben. Ha azonban Izraelben azt tételezik fel, hogy nincsenek saját ambíciói -- nem titok, hogy elnök is akar lenni --, és így mindenben engedni fog Tel Avivnak, akkor alaposan tévednek.

12. írás

Április 9.

Hat évvel Szaddám Huszein szobrának ledöntése után az irakiak százezrei még mindig tüntetnek, még mindig tiltakoznak a megszállás ellen, és még mindig lengetik nemzeti egységük piros-fehér-fekete zászlaját -- függetlenségi vágyuk nehezen megvédett(*1) szimbólumát! Minden tőlük telhető módon üzenik a világnak, hogy békét, rendet, egységet, munkát, önálló döntésjogot -- a régi megszokott életüket akarják vissza. Csak aki nem akarja, az értheti félre, az magyarázhatja másképpen.  (Hillary Clinton a napokban nevetségessé tette, sőt lealacsonyította magát, mikor azt az abszurdumot állította, hogy az iraki öngyilkos merénylők azért áldozzák továbbra is az életüket, mert "félnek, hogy Irak a jó úton halad." (*2)

Az ország minden tájáról, 200 kilométer távolságból is jöttek a felvonulók -- akik keresztül tudtak jutni az ellenőrzési pontokon --, és több száz méteren a bagdadiak zászlót lengető sorfalai között özönlöttek a Firdos-térhez vezető utakon.  A Firdos-tér nevezetessége, hogy 2003. április 9-én amerikai tankoktól körülzárva, Ahmad Chalabi felügyelete alatt az általa bérelt suhancok amerikai katonák segítségével itt döntötték le Szaddam Huszein egyik hatalmas szobrát.  A tömeggyűlés színhelye tehát szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen bármelyik más téren is megemlékezhettek volna a tragikus évfordulóról, amelyet csak Washingtonban ünnepelnek Irak "felszabadulási napjaként".

KÉP

(Kép: Firdos-téri tüntetés a nemzeti egység, függetlenség és béke jegyében.)

Érthető, hogy az iraki nép nem ünnepli felszabadulásaként, hiszen a hatalmas amerikai támaszpontok továbbra is teljes kapacitással működnek, a Vörös Kereszt Nemzetközi Bizottságának 2008 novemberi közlése szerint még mindig kb. 60 ezer ember az amerikai és iraki börtönök foglya, a titkos börtönök "árnyék foglyairól" ma sem tudni, hogy hol vannak, a több mint száz vallatásba belehalt irakiért még mindig senki nem lett felelősségre vonva, és az amerikaiak által kontrollált légtérben még mindig meglepetésszerűen, iraki hozzájárulás nélkül érkeznek a Bagdadi repülőtérre az arrogáns külföldi nagyságok -- köztük legutóbb Barack Obama.

Az  Inter Press Service-ben  tavaly megjelent egy cikk, amely az Egyesült Államokat vádolta a közel-keleti terror állapotok állandósításával. Nehéz lenne vitatni. Az Irakból tudósító Ahmed Ali komoly kockázatot vállalva személyes interjúk során tárta fel (lásd lejjebb), hogyan vélekednek az irakiak az amerikai megszállásról, és igyekezett felhívni a figyelmet rá, hogy milyen mély gyökerű az Amerika-ellenesség, a szűnni nem akaró kétségbeesett elkeseredettség. Érdemes elolvasni, mert a széleskörű tiltakozás cinikus figyelmen kívül hagyása  mind a bábkormány, mind pedig a megszállók részéről -- "Tüntessenek csak, ez a demokrácia!"(*2) --, sokkal többet mond az egész Közel-Keletnek, mint azt Washingtonban realizálják. A békés tömegmegmozdulások eredménytelensége és abszolút hiábavalósága ugyanis azt bizonyítja, hogy egy Amerika által "felszabadított" országban a demokrácia eszközei -- mint tömegtüntetés, szabad választás, többpárt rendszer, új alkotmány, Washingtonnal kötött szerződések -- valójában semmit sem érnek.

“The lack of security is a direct result of the occupation,” resident Abu Ali told IPS. “The Americans crossed thousands of miles to destroy our home and kill our men. They are the reason for all our disasters.” Another resident, speaking on condition of anonymity added, “We lived in need during the period of the Saddam government, but we were safe. We were compelled to work sometimes 20 hours a day to earn our living, but we were happy to see our children and relatives together.” U.S. forces, he said, have ended all that.

Abu Tariq believes the U.S. military intentionally destroyed Iraq’s infrastructure. “The Americans destroyed the electricity, water pumping stations, factories, bridges, highways, hospitals, schools, buildings, and opened the borders for strangers and terrorists to get easily into the country,” he said.  The large number of Iraqis killed by U.S. forces has also hardly endeared the forces to the people.

“When targeted by a roadside bomb or suicide bomber, U.S. soldiers shoot at people randomly. Innocent civilians have been killed or injured,” Yaser Abdul-Rahman, a 45-year-old schoolmaster told IPS. “Thousands of people have been killed like this.”

The anti-U.S. sentiment in Baquba is now so high that people no longer hide their distrust of the U.S.

“At the beginning of the occupation, the people of Iraq did not realize the U.S. strategy in the area,” Abu Taiseer, a member of the communist party in the city told IPS. “Their strategy is based on destruction and massacre. They do anything to have their agenda fulfilled. “Now, Iraqis know that behind the U.S. smile is hatred and violence,” Taiseer added. “They call others violent and terrorists, but what they are doing in Iraq and in other countries is the origin and essence of terror. America is the biggest producer of terror, and they spend huge funds for creating and training death squads all over the world.”

Despite the differing U.S. ways of dealing with Shias and Sunnis, the two sects seem one in their hatred of the U.S. “Look at our country, it will need 30 years to get back again,” Edan Barham told IPS. “This has nothing to do with sects; all of us are Iraqis, and we should think of Iraq in a better way than sectarian lines.” Resident Khalil Ibrahim said: “People of Iraq of all sects now realize that it is the occupation represented by the Americans that has damaged the country.”

Political analyst Azhar al-Teengane says the only Iraqis who support the occupation are those benefiting directly from it. “The occupation is good for politicians who have made money, militiamen, contractors and opportunists. These form not more than 5 percent of the Iraqi people.”

Self-rule could help lower anti-U.S. sentiment, said resident Jalal al-Taee. “In order to improve the situation, the U.S. army should let the people of this city run it.”

(Ahmed Ali, IPS correspondent in Iraq’s Diyala province, works in close collaboration with Dahr Jamail, U.S.-based specialist writer on Iraq who has reported extensively from Iraq and the Middle East)

*1  A Bush kormány egy New York-i céggel (!) új, kék-fehér színkombinációjú (?) zászlót terveztetett a hatalomátvételkor, de nem tudta elfogadtatni az irakiakkal.  

*2 "I think that these suicide bombings are unfortunately, in a tragic way, a signal that the rejectionists fear that Iraq is going in the right direction." (Secretary of State Hillary Clinton told reporters aboard her plane leaving Iraq)

*3 A függetlenséget követelő népakaratot figyelmen kívül hagyó legcinikusabb megnyilvánulás Obamától Bush és Cheney korábbi abszurd mondásának szajkózása: "Iraqis need to take responsibility for their own country. (Továbbiakban) nekik kell felelősséget vállalniuk a saját országukért."

MÁS

Ha ma este nem néztem volna már 6 órakor a BBC News híradóját, hanem csak azt követő 3 amerikai világhíradót, akkor fogalmam se lenne róla, hogy a Grúz fővárosban több napra tevezett hatalmas tüntetés volt, amelynek során  a felháborodott tömeg Mikhail Szaakasvili (Saakashvili) azonnali lemondását követelte. (Nem érdekes, hogy ezt az eseményt az amerikai főadók nem érdemesítették közlésre?) Az Egyesült Államokban végzett, (amerikai vagy izraeli) kettős állampolgárságú miniszterekkel és tanácsadókkal körülvett Szaakasvili hónapok óta folyamatos támadásoknak van kitéve, amiért tavaly augusztusban jogtalanul és felkészületlenül indított háborút a szakadár Dél-Oszétia ellen.

(Grúz rakétatámadás Dél-Oszétia ellen.  2008. A New York Times felvétele)

Az elnök és szűk köre azzal a provokációs céllal bombázta és záporozta fürtös-bombákkal(*1) autonómmá vált szomszédját, hogy orosz beavatkozás esetén (amire konkrétan számított) a saját veszélyhelyzetére, illetve a kiegyensúlyozatlan erőviszonyokra hivatkozva  indokolttá tegye és sikerre vigye Grúzia NATO-hoz való csatlakozását. Ennek reményében nem számított az emberáldozat, mint ahogy a globális nemzetközi törvények paragrafusai sem.  Az orosz békefenntartó csapatok ugyan Szaakasvili várakozásának megfelelően közbeavatkoztak, de nem lépték át annyira a hatáskörüket, hogy -- akár nyugati pártfogói szemében is -- komoly veszélyt jelentettek volna Grúzia függetlenségére nézve.  Így aztán az egész terv csúfos kudarcba fulladt.

A konfrontáció azonban komoly anyagi terheket rótt az amúgy is gazdasági nehézségekkel küszködő országra. Mi több, az Európai Emberjogi Bíróság helyet adott, és idén januárban megkezdte a támadást kezdeményező grúz kormány elleni privát feljelentések és kártérítési igények tárgyalását.

Szaakasvili a provokációval végül is azt érte el, hogy a partvonalak védelmére az oroszok hadihajót küldtek, és a két veszélyeztetettet (Dél-Oszétiát és Abháziát) biztosították róla, hogy a jövőben is számíthatnak rájuk. Abházia elnöke, Sergei Bagapsh kilátásba helyezte, hogy további provokáció esetén tengeri bázist fog létesíteni Sukhuminál és katonai egyezséget fog kötni Moszkvával. Közös érdeküknek ítélte, hogy a NATO -- amelynek már legalább 10 hadihajója van és további 8-at tervez vízre rakni -- ne sajátítsa ki teljesen a Fekete tengert, mint a maga privát tavacskáját.

Ami különösen érdekes -- és a jelenlegi tüntetéssorozat ennek ékes bizonyítéka --, hogy a grúz nép igencsak megosztott a jövőt illetően. Vannak, akik eleve ellenzik a NATO-hoz való csatlakozást; mások támogatják, de nem bíznak Saakashviliben, és mindenáron meg akarják buktatni. Megint mások fel akarják újítani az Oroszországgal való régi kapcsolatot, és így mindkét nagyhatalommal jó viszonyt kívánnak tartani, de ők sem támogatják Szaakasvilit.

Washingtonban viszont az összecsapás idején mindkét pártból való nagyságok masíroztak egy dobszóra:  a hatalmi pozícióban levő Dick Cheney, az elnökségért versengő John McCain(*2) és az Obama holdudvarába tartozó, hatalomátvételre készülődő Madeleine Albright egyöntetűen Moszkvát vádolta a "grúz agresszióért".  Ez a kisiskolások bőgéssel kísért vádaskodásának analógiájaként valahogy így hangzott: a háború úgy kezdődött, hogy az oroszok visszalőttek.

*1 A Guardian cikke szerint a grúz védelmi miniszter a Human Rights Watch-nak írt levelében elismerte, hogy fürtös-bombákkal támadták dél-Oszétiát, amit aztán -- meglepetésükre -- az oroszok ugyanazzal viszonoztak.  (A törvénytelenség mindig törvénytelenséget szül. K.H.) 

*2 Az örök hebrencs John McCain ezúttal annyira elvetette a sulykot, hogy a mellét verve hangoztatta, "Mindannyian grúzok vagyunk!" és követelte, hogy az oroszokat azonnal zárják ki a G-8-ból. A szintén republikánus Henry Kissinger viszont, akinek komoly gazdasági érdekeltségei vannak Oroszországban, próbálta csillapítani a magukból bohócot csinálókat, mikor azt mondta: "A kellemetlen tény az, hogy az első golyó a grúz oldalról lett lőve." Hja, vannak, akiknek az igazság mindig "kellemetlen" -- pláne ha zsebre megy.

Addenda:

Reménykedjünk, hogy Obama alkalomadtán emlékezni fog rá, a grúz-orosz konfrontációval kapcsolatban tanácsadója, Albright asszony mennyire melléfogott -- még a New York Times elemzése szerint is: "Newly available accounts by independent military observers of the beginning of the war between Georgia and Russia this summer call into question the longstanding Georgian assertion that it was acting defensively against separatist and Russian aggression. Instead, the accounts suggest that Georgia’s inexperienced military attacked the isolated separatist capital of Tskhinvali on Aug. 7 with indiscriminate artillery and rocket fire, exposing civilians, Russian peacekeepers and unarmed monitors to harm." (C. J.Chivers and Ellen Barry: Georgia Claims on Russia War Called Into Question. The New York Times. November 6, 2008) 

Mr. Saakashvili, who has compared Russia’s incursion into Georgia to the Nazi annexations in Europe in 1938 and the Soviet suppression of Prague in 1968, faces domestic unease with his leadership and skepticism about his judgment from Western governments. Neither Georgia nor its Western allies have as yet provided conclusive evidence that Russia was invading the country or that the situation for Georgians in the Ossetian zone was so dire that a large-scale military attack was necessary, as Mr. Saakashvili insists. The brief war was a disaster for Georgia. The attack backfired. (C. J.Chivers and Ellen Barry: Georgia Claims on Russia War Called Into Question. The New York Times. November 6, 2008)

"The conflict has been sparked by the race for control over the pipelines carrying oil and gas out of the Caspian region. . . .The Russians may just bear with the pro-US Georgian president Mikhail Saakashvili’s ambition to bring his country into NATO. But they draw a heavy line against his plans and those of Western oil companies, including Israeli firms, to route the oil routes from Azerbaijan and the gas lines from Turkmenistan, which transit Georgia, through Turkey instead of hooking them up to Russian pipelines. Jerusalem owns a strong interest in Caspian oil and gas pipelines reach the Turkish terminal port of Ceyhan, rather than the Russian network. Intense negotiations are afoot between Israel Turkey, Georgia, Turkmenistan and Azarbaijan for pipelines to reach Turkey and thence to Israel’s oil terminal at Ashkelon and on to its Red Sea port of Eilat. From there, supertankers can carry the gas and oil to the Far East through the Indian Ocean." (Paul Joseph Watson: "US Attacks Russia Through Client State Georgia". November 2008)

"In addition to the spy drones, Israel has also been supplying Georgia with infantry weapons and electronics for artillery systems, and has helped upgrade Soviet-designed Su-25 ground attack jets assembled in Georgia, according to Koba Liklikadze, an independent military expert in Tbilisi. Former Israeli generals also serve as advisers to the Georgian military." (Israeli Ha'aretz)

An independent report has blamed Georgia for starting last year’s five-day war with Russia, but said Moscow’s military response went beyond reasonable limits and violated international law.  The report commissioned by the European Union said both sides had broken international humanitarian laws during Russia’s intervention in the rebel province of South Ossetia. The findings were particularly critical of U.S. ally Georgia’s conduct under President Mikheil Saakashvili, which could deepen Western concerns about his leadership and the stability of the former Soviet republic. ‘In the Mission's view, it was Georgia which triggered off the war when it attacked Tskhinvali (in South Ossetia) with heavy artillery on the night of 7 to 8 August 2008,’ said Swiss diplomat Heidi Tagliavini, who led the investigation. ‘None of the explanations given by the Georgian authorities in order to provide some form of legal justification for the attack lend it a valid explanation.’ (Georgia started war with Russia, but Moscow over-reacted, says EU report. Daily Mail Foreign Service. October 1, 2009)

Ebben a témában lásd még itt feljebb a 17. írást és a 2009 II. félévben a 6. és az Európai Únió "független' vizsgálati eredményét ismertető 11. írást

11. írás

Április 7.

Nem is volt az olyan régen, mikor George W. Bush hangoztatta, „Our troops will succeed!”  Február 27-én viszont Obama biztatta ugyanezen szavakkal a nagyérdemű publikumot: „A csapataink sikeresek lesznek!”.  Egyikük sem méltatta arra a hallgatóságát, hogy konkretizálta volna, mi is a tét, és mi a mérce?

Mivel az új kormány és az új felállású kongresszus az előzőekhez hűen úgy ítélik meg, hogy az Egyesült Államok háborúban áll Irakkal(*1), ezért a „siker” egyik logikus mércéjének az vélhető, vajon hány "terroristát", értsd ellenállót irtottak ki az évek során a „Hellfire” („Pokoltűz”) nevű rakétalövegek, stratégiai bombázók, az F-16-os és A-10-es támadó harci repülők, a B-2-es lopakodó bombázók, a lánctalpasok és golyószórók.  Az új kormány mégis ugyanahhoz a gyakorlathoz tartja magát, amihez az előző.  Nem tartja számon az iraki halottakat -- mert nem számítanak.

Mivel az iraki nép jogtalan megszállónak tartva kétségbeesett gerillaháborút folytat az idegen katonaság ellen, ezért az amerikai katonai vezetés szemében a polgári lakosság egésze ellenségnek számít.  Ezzel természetesen  nem indokolhatja a városok és falvak bombázást, helyette azzal vádolja a „gyáva terroristákat”, hogy megbújva a civilek közé vegyülnek -- holott ott élnek, ott van az otthonuk, az egyetemük, a hivataluk, az üzletük. Létezik talán valamiféle frontvonal, amiről nem tudnak -- talán egy iraki Maginot-vonal --, ahol a családjuk védelmében harcolniuk kéne? Vagy egy kijelölt csatamező, ahol szemtől-szembe kellene megütközniük az idegen hódítókkal?

Nem véletlen, hogy az amerikai politikai körök és a média évek óta lapít az iraki vérveszteségeket illetően, ugyanis tisztában vannak a számadatokkal. Mikor az MIT Center for International Studies  2005-ös projectjének előző évben kutatott esszésorozata elkészült, az egyik munkatárs, Les Roberts egyetemi docens szembesült azzal a megdöbbentő ténnyel, hogy az iraki invázió okozta (akkor még maximálisan aláértékelt) 100 ezret meghaladó civil halála (többségük asszony és gyermek) a Genfi egyezmény megsértését, tehát kriminális aktus elkövetését jelenti. Tájékoztatásul és a figyelem felkeltés céljából harminc Pentagon alkalmazottnak juttatta el a felmérés anyagát.  Ezek közül az egyik ráförmedt, mi az istent gondolt, mi más történt volna, mikor 50 ezer bombát dobtak le a lakosság közé beépülő ellenállókra?

Tényleg, mit is? És mit gondolt mindenki más?

Az alternatív médiában alkalmanként olvasni lehetett arról a borzalmas öldöklésről és pusztításról, amit a koalíciós erők az évek során véghez vittek. Így a nagy nyilvánosság számára elérhetővé vált az a 2006-ban közzétett, tudományos alapon folyatott Lancet-felmérés, amely szerint legkevesebb 655 ezer haláleset volt elszámolható az Irakban dúló fegyveres erőszak következményének. A felmérés hiányosságának oka, hogy egyes katonailag zárolt városok -- mint a földdel egyelővé tett Faludzsa -- és néhány hevesen ellenálló provincia nem volt megközelíthető a cenzust végzők számára, sőt elszigetelt távoli országrészekből sem sikerült elég adatot szerezni. Ezért a neves brit orvosi szaklap hangsúlyozta, hogy a 655 ezres szám a körülmények következtében aláértékelése a reális valóságnak.

2007 szeptemberében, 18 hónappal később jelent meg az a részletes és szintén megbízható felmérés, amelyet a brit ORB (Opinion Research Business) cég személyes interjúk révén végzett, és amely igazolta a korábbi Lancet kutatás eredményét: a 2003-as invázió óta az erőszakos halált haltak száma meghaladta az 1 milliót. A felmérés során begyűjtött információk szerint az egy háztartásban élő családok 16%-a vesztette el egy tagját, 5%-a két tagját és 1%-a hármat vagy még ennél is többet. Százalékos arányban ez a (2005-ös cenzus szerinti) kicsit több mint 4 millió 50 ezer családot figyelembe véve 1.2 millió áldozatot jelent.

(Annak ellenére, hogy Bush éppen bejelentette, hogy „a szektáns gyilkosságok csökkenésével a normál élet kezd visszatérni Irakba”, biztonsági okokból még mindig nem lehetett információt szerezni bizonyos ellenállási gócokból -- Al Anbar és Karbala provinciákból és a meglehetősen elszigetelt Irbil provinciából. Ugyanígy nem lehetett felmérni a kibombázott, táborokba kényszerült vagy külföldre menekült családok személyi veszteségeit, és nincs végleges adat azokról a több generációs családokról, ahol mindenki életét vesztette. Az 1.2 milliós adat tehát semmiképpen sem lehetett túlértékelés, sőt egyes szakértők szerint minden valószínűséggel aláértékelés.)

A háború 12 éves áldozta, Ali Ismail Abbas (Reuter felvétel. Faleh Kheiber)

Az összeégett kisfiúnak mindkét karját leszakította egy bombarobbanás, 

és népes családja a házuk romjai alá temetve lelte  halálát. 

Az édesanyja öt hónapos terhes volt a kistestvérrel.  (Irak, 2003)

Mivel szakmai alapon sem a Lancet, sem az ORB adatai nem voltak kétségbe vonhatók, ezért az amerikai média ismét szokásos taktikájához folyamodott: igyekezett elhallgatni a megdöbbentő eredményeket. A vezető napilapok közül csak a Boston Globe és a Los Angeles Times közölte az ORB felmérését -- minden kommentár nélkül. A New York Times, a Washington Times és a Washington Post viszont teljesen figyelmen kívül hagyta, és természetesen az esti világhírek egyike sem méltatta említésre. 

Az alternatív médiában viszont, mint említettük, többen is foglalkoztak a megrendítő eredménnyel, többek között a Media Lens, ZNet, CounterCurrents.org és a WSWS.org.  A Media Lens azt a címet adta Gilbert Burnham és Les Roberts professzorok beszámolójának, Az iraki áldozatok  számának nem tudása mostantól fogva lehetetlen. Záró mondatukban ugyanezt hangsúlyozták: „Szándékosan figyelmen kívül hagyni az elhalálozott irakiak számát, az Egyesült Államokhoz méltatlan alternatíva -- ahogy  a magunk felvilágosult  önérdeke szerint is az.”  (Sajnálatos módon az a felvilágosult réteg, amely függetleníteni tudja magát a szélsőjobboldali párt- és médiapropagandától, és tisztában van az ország nemzeti érdekeivel, nagyon keskeny, nincs fóruma, de az új Obama-Biden kormányban nincs semmi befolyása.) 

A WSWS.org által közölt, Patrick Martin tollából származó cikk bevezető szakasza nem próbálta enyhíteni a Fehér Ház háborús bűnökért való felelősségét:

„A Bush-kormány a hosszútávú iraki megszállás igazolása érdekében folytatott kampánya során egyre inkább ahhoz folyamodik, hogy  káoszt, sőt genocídiumot jósoljon az amerikai csapatvisszavonások esetére. Egy új felmérés azonban azt érzékelteti, hogy valami genocídiumhoz hasonló már jelenleg is folyamatban van, méghozzá Amerika égisze alatt.”

A tisztán látó, megfontoltan ítélő Martin a Demokrata Pártot és vezetőségét tejes felelősséggel vádolja az Irakban kialakult „genocídium-jellegű állapotok” miatt, mivel az anyagi fedezet beszüntetésével bármikor megállíthatták volna. Barack Obama, akkor még újonc szenátorként (de már a nagyokkal játszva) azt hajtogatta, hogy semerre nem tudnak lépni, mivel nincs meg a szükséges 67 szavazat, amivel Bush vétóját érvényteleníteni tudnák.  

Amit valahogy elfelejtett közölni, hogy az ország háborús kasszájának kulcsa a kongresszus kezében van, ha tehát úgy döntöttek volna, hogy túl sok az áldozat (akkortájt az irakiak százezrei mellett több mint 3700 amerikai katona), és véget akarnak vetni a megszállásnak, csak rá kellett volna fordítani azt a kulcsot -- Bush tehetetlen lett volna velük szemben. Pénz nélkül nincs háború és nincs megszállás. Obama (már akkor elnökségi terveket szőve) igyekezett elterelni a figyelmet a kongresszus alkotmányos jogáról és arról, hogy a kongresszusi vezetőség szándékosan nem élt ezzel a sorsdöntő joggal.

Nem így Martin! A Demokrata és a Republikánus pártot, és a cinkos médiát egyaránt hibáztatta, hogy elhallgatja a „tömeggyilkosság és társadalmi rombolás” ORB által leleplezett bizonyítékát, amely „az USA koloniális háborújának és megszállásának következménye”. Martin szerint a megszállás leleplezett következményei kihangsúlyozzák az amerikai vezető elit és az összes hivatali intézmény részességét egy „katasztrofális arányú háborús bűntényben”.

*1 Obama automatikusan átvette Bush-tól a legfőbb parancsnoki tisztséget, ami a legális törvény szerint csak háború idején jár az elnöknek.

Addendum:

Her twin sisters were killed trying to flee Falluja in 2004. Then her husband was killed by a car bomb in Baghdad just after she had become pregnant. When her own twins were 5 months old, one was killed by an explosive planted in a Baghdad market. Now, Nacham Jaleel Kadim, 23, lives with her remaining daughter in a trailer park for war widows and their families in one of the poorest parts of Iraq’s capital. That makes her one of the lucky ones. The trailer park, called Al Waffa, or “Park of the Grateful,” is among the few aid programs available for Iraq’s estimated 740,000 widows. It houses 750 people. (Timothy Williams: Iraq’s War Widows Face Dire Need With Little Aid.  The New York Times. February 22, 2009)

Az Associated Press riportere, Lolita Baldor 2007 végén a közel-keleti háborúk várható kiszélesítéséről írt cikkében jelezte, hogy a felderítő jellegű és egyben ellenállókra vadászó, Pokoltűz rakétával felszerelt pilótanélküli gépek több mint 500 ezer órát töltöttek Irak légterében. Nyilván nem csak bújócskáztak a felhők között. „Eredményességükről”, értsd, a sikeresen likvidáltak számáról és a romhalmazzá vált otthonokról, utcasorokról, háztömbökről nincs elérhető képanyag vagy számadat.

Mivel évek óta nincs független, hatásos és kellőképpen koordinált központi kormány Irakban, ezért a kórházak, hullaházak, gyors és titkos privát temetések, és rendőrségi jelentések összesített eredménye messze elmarad az elrettentő valóságtól. Az Angliából jelentkező, legmegbízhatóbbnak tartott Iraq Body Count-ról is tudni kell, hogy csak a nyugati sajtóban (legalább három helyen) közölt konfrontációk veszteségadatait közli.  Így nem tekinthető komoly forrásnak, viszont feltétlen érdeme, hogy az erőviszonyok egymásnak feszülését, a megszállók, az ellenállók, a bábkormány, valamint a különböző pártok és etnikumok közti harcok több éves szüntelen folyamatosságát érzékelteti.

Mielőtt valaki megdöbbenne, vagy kételkedne, hogy ennyi gyilkos őrület a XXI. században megtörténhetett, és nincs felelőse, sőt különösebb indulatokat sem vált ki, annak érdemes újra olvasni a lélektan ismerőjét, Joseph Conradot, aki egy barátjának azt írta: „Az ember kíméletlen állat. A kíméletlenségét szervezetté kell tenni. A társadalom alapjában véve kriminális -- különben nem is létezne.”

The US and UK have never been hauled through any independent judiciary to explain their lies spun to justify the war on Iraq, or the cluster bombs dropped on civilians, the massacres in Fallujah, the million dead and many more who are born deformed. (Chalmers Johnson: How Taxpayers Finance Fantasy Wars. The Looming Crisis at the Pentagon -- Like much of the rest. TomDispatch.com. February 3, 2009)

Ebben a témában lásd még: "Pokoltűz" rakétákkal a demokráciáért

10. írás

Március 27.

A Moszkvai Hírek múlt hónapban közölte, hogy az Állami Duma védelmi bizottságának döntésére 15%-kal visszavágják az idei évre előirányzott védelmi költségvetést, ami 39,5 milliárd dollárt tesz ki. A Duma szóvivője hozzátette, hogy további költségcsökkentés is várható, ami azonban nem érinti az új fegyverek gyártását és fejlesztését. A Védelmi Minisztérium nyilatkozata szerint a végleges összeg döntő meghatározója két fontos tényező: „az államrend fenntartása és a szociális igény kielégítése”.

Mi más is lenne a népképviselet és közvetve a kormány felelős minisztériumának közös felelőssége, mint ezen két tényező figyelembe vétele?  Ha vészesen inog a gazdasági helyzet, növekszik a deficit (az idei évre 8% várható) folyamatosan értékelődik le a valuta (tavaly november óta a rubel egy harmadát vesztette az euró és a dollár ellen) és az össznemzeti termelés csökkenése várható, akkor béke idején az egyik leginkább logikus lépés a korábban bőkezűen támogatott honvédelem kiadásainak lefaragása.

Éppen ezért megdöbbentő, hogy Washingtonban a változást ígérő Obama kormány a Bush kormányhoz hasonlóan engedékenynek mutatkozik a Védelmi Minisztérium mértéktelen követeléseit illetően, és hasonlóképpen elnézőnek mutatkozik az elszámolási kötelezettségei iránt. Azt írtam, hogy megdöbbentő? Na nem igazán. Valójában senki sem számíthatott komoly reformokra a Pentagonban azután, hogy kiderült, helyén marad Bush expanziós külpolitikája iránt elkötelezett hadügyminisztere, Robert Gates, és megtarthatja „megbízható”, korábban kolosszális visszaéléseket elkövető beosztottjait. 

A kolosszális szó első hallásra talán rosszmájú túlzásnak tűnhet, de nem lenne az, ha a média a nagy nyilvánosság elé tárná -- és akárcsak tizede annyit foglalkozna vele, mint annak idején a Lewinsky szex-botránnyal --, hogy az elmúlt négy évben a Pentagon közel 300 millió dollárral nem tudott elszámolni, amit beismerése szerint puszta „véletlenből” fizetett ki külsős vállalati szerződésekre. Valahogy valakik többször is „elnézték” az elszámolásokat. . .

Ez azonban kismiska ahhoz képest, hogy a kormány saját elszámoltatási hivatala szerint a 95 folyamatban levő legfontosabb fegyverprogram kiadásai messze meghaladták a tervezett költségvetést. Hogy mennyivel? A Nation leleplező cikke szerint nemcsak vacak 300 milliócskával, hanem 295 milliárd dollárral, ami természetesen a mit sem sejtő adófizetőket terheli.  Itt is érvényesül, ami általában az új kapitalizmusban: a veszteség (felesleges kiadás) a közt terheli, a nyereség viszont privát.

A minap Russ Feingold demokrata szenátor javaslatot nyújtott be a folyamatosságot élvező, pazarlóan és gyakran illegálisan költekező rendszer megreformálására. „Széleskörű az egyetértés, hogy a Védelmi Minisztérium szerződéskötési eljárásmódja minden kontrol híján teljesen elszabadult, ami féktelen pazarláshoz, csalásokhoz és visszaélésekhez vezetett” -- nyilatkozta Feingold, de alapos kivizsgálás, szigorú felelősségre vonás és anyagi kártérítés helyett továbbra is reformok és komolyabb ellenőrzés bevezetését javasolta. Ezt a könnyű labdát a republikánusok és a neokonzervatív elkötelezettségű demokraták könnyedén le fogják ütni -- ahogy eddig is.

MÁS és mégsem

Míg Moszkvában a realitás (talpuk alatt forrósodó) talaján állva intézkednek, addig Washingtonban a gazdasági problémák és személyi gondok növekedése ellenére az amerikai hadsereg (U.S. Army Corps) ez évi költségvetése szerint 4 milliárd dollár értékben tervez utakat építeni Afganisztánban, de már 2010-re is beütemezett ugyanennyit! (Ennek egy része nyilván meg is fog valósulni, mivel a Pentagon csak a helyi városok és települések elkerülésével képes biztosítani a fegyverszállítást és az utánpótlást. Kérdés, hogy ki fogja kapni a versenykiírás nélküli hatalmas üzletet.) Szintén 2009-re 1.2 milliárd van betervezve az afgán hadsereg és a rendőrség felfejlesztésére (ez továbbra is kiváló, mert ellenőrizhetetlen sikkasztási lehetőség) és 1,4 milliárd 6 új katonai bázis, kihelyezett állások, börtönök és katonai repterek építésére.

Addenda:

A Republikánus Párt által alternatívaként benyújtott idei költségvetés minden más kiadást befagyasztana, kivéve a katonai költségeket:  GOP Whip Eric Cantor went on to criticize Treasury Secretary Tim Geithner's recent statement that the biggest danger was "doing too little" to deal with the meltdown. "Doing too much has huge, huge pitfalls as well," he said. His comments come a day after  the GOP released an alternative budget plan that makes permanent Bush tax cuts for the wealthy, freezes non-defense spending and reduces lower-income tax rates. (Glenn Trush: Cantor: Dems "overreacting" to econ crisis. Politico)

9. írás

Március 16.

„Beszéljünk egy percet a nukleáris kérdésről. A hírszerzésünkre alapozottan tudjuk, hogy (Huszein) nagyon ügyes az ezzel kapcsolatos szándékainak eltitkolásában. Évek álltak a rendelkezésére, hogy ügyessé váljon, és azt is tudjuk, mindenre elszántan próbálkozik, hogy nukleáris fegyvereket birtokoljon. És úgy hisszük, hogy (már) rendelkezik is velük, valójában újraindította a nukleáris fegyverkezési programját.”

Hat évvel ezelőtt, 2003. március 16-án hangzott el ez a teljesen megalapozatlan -- a kormány és a kongresszus által mégis cáfolatlan --, háborút provokáló állítás az akkori elnökhelyettes, Dick Cheney szájából. A legújabb háborús tűzfészek kialakulása idején nagyon fontos lett volna a nyilvánosság előtt visszapergetni mindazokat a véres tragédiákhoz vezető hamis vádakat, amelyekkel Cheney rendszeresen rágalmazta az iraki elnököt és kormányát. Érdemes lett volna szembe nézésre kényszeríteni szándékos hazugságaival, és a nép ítélőszéke elé állítani.

(A média gyakran közölt fantázia térképeket Cheney  háborús uszításának alátámasztására a legveszélyesebb tömegirtó szerek és fegyverek "pontos" lelőhelyeiről. A USA Today közlése. Forrás: a Stratégiai Tanulmányok Intézete, Washington)

Mivel erre ismételten nem került sor, az igazságszolgáltatás esélye egyre valószínűtlenebb, aminek következtében az Obama által beígért békésebb, törvénytisztelő, a világnak példát és irányt mutató időszak reménye szappanbuborékká vált.  Új elnökünk 2002-ben azt mondta, "Az iraki háború ostoba háború lenne. (. . .) Egy olyan háború, amely nem princípiumon, hanem politikai érdekeken alapulna."  Az alantas neokonzervatív és szélsőjobboldali szándékokat annakidején zseniálisan felmérve most mégis átvállalja az illegális háborúkat követő megszállások folytatását, sőt, az erőszakpolitikát Pakisztán felé igyekszik kiterjeszteni.  Ezzel egyre közelebb kerül Cheney veszélyes és eleve bukásra ítélt ideológiájához, amely szerint az Egyesült Államok kötelessége, hogy minden erejével a saját mintaképére  formálja a világot.

*

Az évforduló alkalmul szolgál, hogy az érdeklődők számára saját jegyzeteimből idézzem Dick Cheney, a háborús hisztériakeltés nagymesterének egyéb  hasonló jellegű megnyilatkozásait:

 "It is also important not to focus just on the nuclear threat. (...) One of the real concerns about (Saddam) is his biological-weapons capability."

 (Meet the Press. September 8, 2002)

"Simply stated, there is no doubt that Saddam Hussein now has weapons of mass destruction."

(Speech to VFW National Convention. August 2, 2002)

"Iraq could decide on any given day to provide biological or chemical weapons to a terrorist group or to individual terrorists. . . The war on terror will not be won until Iraq is completely and verifiably deprived of weapons of mass destruction."

(Address to the Air National Guard. Denver)

"Saddam [Hussein] has resumed his efforts to acquire nuclear weapons."

(August 2002)

 "The U.S. has the duty to act with force to construct a world in the image of the United States."

(2002)

"If we're successful in Iraq... we will have struck a major blow right at the heart of the base, if you will, the geographic base of the terrorists who have had us under assault now for many years, but most especially on 9/11."

(2003)

"He (Saddam Hussein) was a patron of terrorism... He had long-established ties with al-Qaeda.

(June 14, 2004)

Cheneyvel szemben a bátorság és tántoríthatatlan tisztesség hangja, Dennis Kucinich, a fenyegető háborús légkör ellenére kimondta: “1998 óta nem volt hiteles hírszerzés előterjesztve, amely azt a látszatot kelti, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket gyárt.” (Since 1998 no credible intelligence has been brought forward which suggests that Iraq is manufacturing weapons of mass destruction." September 12, 2002)

Ne feledjük:

Pelosi nemcsak a százféle formában megnyilvánuló közakaratról nem vesz tudomást, de a kormányszintű számonkérést követelő saját pártjabeliekről sem. „(Bush és Cheney) többször ismétlődően megszegték az alkotmányt. Jogtalanul keresztülgázoltak a nemzetközi törvényeken. Újra és újra hazudtak az amerikai népnek. Az eljárásuk és barbár politizálásuk szeretett hazánkat történelmi mélypontjára juttatta a világ szemében” – háborog a Vietnámi háborút annak idején ellenző, de Nixonnal szemben vesztes volt elnökjelölt, a történelem által fényesen igazolt George McGovern a Washington Post hasábjain. Lehet egy hivatalból felelős személynek, mint Pelosi,  ilyen komoly vádakat kivizsgálás nélkül elengedni a füle mellett?

December óta a Képviselő Ház jogi testületének három demokrata tagja, Robert Wexler, Luis Gutierrez és Tammy Baldwin közös beadványt nyújtottak be a Ház elnöki hivatalába, amelyben szintén Dick Cheney hivatalos felelősségre vonását követelik. Az ún. Wexler-petíció egy rövid idő alatt 288 ezer támogató jellegű aláírást gyűjtött be az Interneten – ennek ellenére semmi eredményt nem tudott elérni.  Több alkotmányjogász, köztük Bruce Fein -- aki viszont republikánus, sőt a Reagan kormány Igazságügyi Minisztériumában szolgált -- rendszeresen kiáll az „impeachment” indokoltsága és elengedhetetlen szükségessége mellett.  (EMPIRIA Magazin Lapszemlék rovat 2008. I félév 1. írás)

"Senior U.S. officials with access to top-secret intelligence on Iraq say they have detected no alarming increase in the threat that Iraqi dictator Saddam Hussein poses to American security and Middle East stability." (Warren Strobel and Jonathan Landay: Lack of Hard Evidence of Iraqi Weapons Worries Top U.S. Officials. Knight Ridder's. September 6, 2002)

Dick Cheney 2004-ben még mindig ugyanazt a hamis al Kaida-Irak nótát fújta, a Guantanamoban megkínzott foglyok kényszervallomására hivatkozva: “The (al Qaida-Iraq) links go back. We know for example from interrogating detainees in Guantanamo that al Qaida sent individuals to Baghdad to be trained in C.W. and B.W. technology, chemical and biological weapons technology. These are all matters that are there for anybody who wants to look at it." (Interview with Rocky Mountain News. 2004)

8. írás

Március 14.

Február egymást követően a harmadik hónap volt, mikor -- sorozatos rekordként -- ismét 650 ezer ember vesztette el az állását. Hivatalos közlések szerint (ami még aláértékelés is lehet) a munkanélküliség 25 éve a legmagasabb fokára hágott: 8,1%. Legalább 13 millió kétségbeesett ember keres munkát -- egyre többen felsőfokú végzettséggel. Kaliforniában a legmagasabb azoknak a száma, akiktől a bank elkobozta jelzáloggal terhelt házát: februárban több mint 80 ezer tulajnak adták tudtára, hogy le is út, fel is út. Ennek következtében a padon alvók és a városszéli sátorlakók száma naponta növekszik*, de azoknak a száma is, akiknek otthonává a kocsija vált. A gyönyörű kaliforniai város, Santa Barbara, egy autóparkolót jelölt ki a kocsijukban lakók számára, akik annyival szerencsésebbek a városon kívüli sátorlakó sorstársaiknál, hogy el tudnak jutni az ingyen konyhához vagy a szociális gondozóba.

Kalifornia, az Arany Állam (Golden State) fővárosának sátorvárosa csak abban különbözik más nagyvárosokétól, hogy enyhébb az éghajlata

Kép: Randall Benton

A köznép egy számottevő hányadát katasztrofálisan sújtó helyzet ellenére a megabank hálózatok és biztosító társaságok központi hivataliban továbbra is hatalmas pénzjutalmakat és járandóságokat fizetnek ki vezető beosztású alkalmazottaiknak  még akkor is, ha azok a csőd szélére juttatták őket, és köz vagyonából lesznek -- ha még egyáltalán lehetséges -- kihúzva a csávából. Az American International Group (AIG) például februárban 170 millió dollár értékben fizetett ki prémiumokat az ügyvezető igazgatóinak -- a jelenlegi pénzügyminiszter fejcsóváló jóváhagyásával. Ez a 170 milliárdocska csak része egy nagyobb, 450 milliós járandóság kifizetésének. Az AIG főigazgatója, Edward Liddy állítólagos "brain drain" miatti aggodalmában azzal indokolta a pénzügyminiszternek, Timothy Geithnernek a nagy stílű honoráriumokat, hogy nem tudnák a cég számára a legjobbakat és a rendkívüli tehetségeket vonzani és pozíciójukban tartani, ha a minisztériumnak önhatalmú (értsd korlátozó jellegű) beleszólása lenne az extra járandóságok kifizetésébe.

És hogy, hogy nem, ez a magyarázat kielégítő is volt a sanda, fura kinézetű, adócsaló, a titkos és "creepy" Bilderberger szervezet által támogatott Geithnernek, aki Bob Rubin és Henry Kissinger protezsáltjaként mindig is legnagyobb ellenzője volt bárminemű beleavatkozásnak a globális pénzügyi intézetek és biztosítók "magánéletébe".  Geithner fel sem vetette, vajon hová is mennének csalódott sértődöttségükben azok a "legjobb és rendkívüli" tehetségek, akiknek az évek folyamán spekulációk tömege sült el rosszul ? Akik a tönk szélére juttatták a vállalatukat, amelynek megmentésére az eladósodott országnak ismét egy rakás pénzt kellett nyomni. (Az AIG a Bush éra utolsó időszakában minden feltétel nélkül 170 milliárdot kapott a szövetségi kormány sürgős, és ezért megkötések nélküli mentőakciójának köszönhetően.)

Az AIG elnöke szerinti  rendkívüli képességű agyaknak, mármint a cég arrogáns, öntelt pojácáinak, spekulánsainak és rafinált sikkasztóinak tulajdonítható, hogy  a múlt év negyedik negyedében az AIG 61,6 milliárd dollárt vesztett -- a legnagyobb veszteséget produkálva a részvénytársaságok egész történelmében.  Ideje, hogy a metrójegyet elbliccelők mellett a gazdasági bűntények  elkövetőire is vonatkozzanak az Egyesült Államok törvényei -- az adófizetők kifosztóira, a spekulánsokra, a belső információkkal manipulálókra, az adófizetési kötelezettségeket kijátszókra, a háborús nyerészkedőkre, a visszaéléseket korlátozó gazdasági szabályzók eltörlőire,  a kiskapukat nyitogatókra, az esztelen részesedéseket aláírókra és nem utolsó sorban a titkos gazdasági (és közvetve hatalmas politikai befolyású) "árnyék" szervezetekre. Egyelőre a nép szándékos elszegényítői, akárcsak a politikusok, a törvények felett állnak.

* A sátorlakókról és sátorvárosokról lásd még itt lejjebb az 5. írást

Addendum:  

Március 16-án Iowa állam republikánus szenátora, Charles Grassley egy rádióinterjú során azt tanácsolta az AIG igazgatói tanácsának, hogy a japán példa nyomán kellene felelősséget vállalnia a kárért, amit az adófizetőknek okozott: “Két féle dolgot tehetnének: lemondhatnának vagy öngyilkosságot követhetnének el.” Érdekes módon Tim Geithnert -- aki a kifizetésekről előzetesen tudva kicsit prüszkölt -- nem említette, holott elsőként neki illene lemondani. (Nem mintha a helyettesétől vagy az Obama gazdasági csapat egyazon Wall Street-beli alomból származó bármelyik más tagjától az ország érdekét számba vevő tisztességesebb döntéseket lehetne elvárni.

"I suggest, you know, obviously, maybe they (AIG executives) ought to be removed. But I would suggest the first thing that would make me feel a little bit better toward them if they'd follow the Japanese example and come before the American people and take that deep bow and say, I'm sorry, and then either do one of two things: resign or go commit suicide. And in the case of the Japanese, they usually commit suicide before they make any apology." (Iowa Sen. Charles Grassley. Cedar Rapids, Iowa, radio station WMT. March 17, 2009)

But don't worry, we are told that Tim Geithner "was really upset by the news" and "berated them" over the phone. What a joke! Wow, that tongue-lashing must have really stung. I wonder if their several million dollar bonus will help cushion the blow of being yelled at. Geithner is responsible for setting the rules in the first place. It's all in the rules. If you let people take the money, they will. If you don't allow it as a condition for receiving the money, they can't. As the politicians scurry to find someone to blame, they should look in the mirror. Now the same politicians who brought you this piece of injustice will claim a) there is nothing that can be done and b) will pretend to be outraged and then not fix the underlying problem. The politicians will huff and puff and probably do nothing. (Cenk Uygur: Fake Outrage by Politicians About AIG Bonuses)

The new budget, overwhelmingly, is about cuts rather than tax and revenue increases, and, not surprisingly, an awful lot of vulnerable people will be battered. The highlights: billions of dollars in spending cuts to already cash-strapped schools. A sharp contraction in welfare, healthcare and in-home services to the poor and sick, with an estimated 40,000 Californians immediately losing in-home aid. A wave of closures of state parks. A forced borrowing of billions of dollars from cities and counties. An indefinite three-day a month furlough (equivalent to a 14% pay cut) for all state employees. And a huge, and likely irreversible, reduction in the state's commitment to its once-vaunted public university and community college system. Already, California State University faculty has voted to accept furloughs. And, soon, pay cuts will be implemented throughout the University of California system that range from 4% to 10% salary reductions.  Prisons, too, have been cut, but by less than other agencies.  (Sasha Abramsky: California's Budget Fiasco -- California's budget fiasco California's new budget ends months of political gridlock, but the cuts to state services are hardly cause for celebration. The Guardian/UK. July 29, 2009)

"After all these years in the trade debate, people in Washington have drunk so much of the free-trade Kool-Aid that they still, to this day, don't see the crisis in trade policy unfolding in front of them." (U.S. Rep. Sherrod Brown, D-Ohio, one of Congress' rare trade critics. 2006)

"Lenin and Stalin both would have loved Bush and Paulsen's bailout plan". (Mike Huckabee former Republican presidential contender)

“What we have found over the years in the marketplace is that derivatives have been an extraordinarily useful vehicle to transfer risk from those who shouldn’t be taking it to those who are willing to and are capable of doing so.  We think it would be a mistake to more deeply regulate the contracts.” (Federal Reserve Chairman Alan Greenspan told the Senate Banking Committee. 2003)

"I believe that banking institutions are more dangerous to our liberties than standing armies. If the American people ever allow private banks to control the issue of their currency, first by inflation, then by deflation, the banks and corporations that will grow up around [the banks] will deprive the people of all property until their children wake-up homeless on the continent their fathers conquered. The issuing power should be taken from the banks and restored to the people, to whom it properly belongs." (Thomas Jefferson 3rd president of US. 1743 - 1826) 

7. írás

Március 8.

Jelen sorok írója korábban írt egy cikket róla, hogy a kép vagy illusztráció milyen hatásos kifejező eszköze a lapszerkesztőknek. Negatív értelemben kiváló példa erre a mellékelt márciusi 4-i  felvétel, amelyet Hillary Clinton Ramallahban tett látogatása alkalmából repített világgá az AP hírügynökség.

Egyéb kormányszintű találkozások alkalmával a tárgyaló felek mindig egymás mellett, vagy egymás felé fordulva, egymásra mosolyogva, vagy szívélyesen kezet rázva láthatók a hivatalos célból közölt képeken.  Ebben az esetben azonban olyan 'beszédes' felvétel kísérte a beszámolót, amelyen a főszereplők szögből, majdnem hátul nézetből lettek fotózva és Mahmoud Abbas palesztin elnök  az amerikai külügyminiszter mögött baktatva látható.  A kép félreérthetetlenül azt közli a világgal, Izraelnek nincs miért aggódni: nem csak hogy az egymás felé nyitás bármi jele nem volt kettőjük között érzékelhető, de a palesztinok számára bármi pozitív eredmény reményét sejtető kontaktusteremtés sem. Az egész megbékélést előkészítő találkozó annyira volt hiteles, annyira volt „valódi”, mint a háttér: a jeruzsálemi Szikla mecset helyett egy freskója.

A Clinton színjáték hasonlónak ígérkezik a Powell és Rice színjátékhoz. „Az Obama kormány aktívan részt vállal az erőfeszítésekben, amelyek tartós békét  fognak kovácsolni Izrael, a Palesztinok és az arab szomszédok között. Én ebben személyesen  részt fogok venni. Ez egy olyan elkötelezettség, amelyet a szívemen viselek, nem csak a portfolióm részeként.” Ha Obama nevét Bush nevével helyettesítjük be.... (A vendéglátó palesztinok az alapvető protokolláris követelmény ellenére is csak másodikak Clinton felsorolásában.) Ezek után nem váratlan meglepetés, hogy a következő lélegzetvétellel Clinton azt is közölte, nincs szándékában „megoldást kényszeríteni” a szembenálló felekre. Virágnyelven ez azt jelenti, hogy Izrael továbbra is Washington teljes támogatásával folytathatja sokéves, nemzetközi vonalon számtalanszor elítélt erőszakpolitikáját.

Addenda:

Secretary of State Hillary Clinton "criticized" (?) Israel the following way after  the government issued a new order to demolish five residential buildings in Jerusalem containing 55 apartments: "Clearly, this kind of activity is unhelpful.” (Clinton a következő módon "kritizálta" az izraeli kormányt, amiért új rendeletet adott ki 5 lakóépület lebontására, amelyekben 55 lakás van: "Az ilyen jellegű rendelkezés nyilvánvalóan nem segítség.")

"Clinton's toothless proclamations were not backed with any concrete sanctions to punish Israel's misdeeds, instead falling back on the standard American formula of expressing mild annoyance at the Israeli government in public, while privately soothing Israeli politicians, patting them on the head and sending them out to play with another year's pocket money to spend on arms, roadblocks and concrete slabs of separation wall." Is there anything sadder than a toothless old lap-dog? (posted by greatbear215 March 7th, 2009 3:28 pm)

The Israeli government's settlement announcement wasn't exactly out of character -- another Western diplomat told me that his own minister's visits to the Jewish state had always been accompanied by a slight sense of dread over what surprise the Israelis had in store -- but it was particularly brutal. Washington's response went way beyond the usual mild protest. The present Secretary of State, Hillary Clinton, said she felt insulted.  A spokesman said the Israeli announcement sent what he called a "deeply negative signal", not just about the peace process, but about Israel's relationship with the United States. Strong stuff.  A few days later, and the tone had already changed. Mrs Clinton spoke of the unshakable bond that ties Israel and the United States together. (History lessons for US policy on Israel? -- With US-Israeli ties at a low ebb over plans to build new homes for settlers in disputed East Jerusalem, the BBC's Paul Adams wonders if a former secretary of state offers lessons for Hillary Clinton in taking on Washington's powerful Israel lobby. BBC News. March 20, 2010)

A kétszínűség koronázatlan királynője, Hillary Clinton, mindig hű önmagához: Sometimes the irony is almost Borat-scale obvious: In early June, Secretary of State Hillary Clinton traveled on a Norwegian research trawler to see firsthand the growing damage from climate change. "Many of the predictions about warming in the Arctic are being surpassed by the actual data," she said, describing the sight as "sobering." But the discussions she traveled to Scandinavia to have with other foreign ministers were mostly about how to make sure Western nations get their share of the estimated $9 trillion in oil (that's more than 90 billion barrels, or 37 gigatons of carbon) that will become accessible as the Arctic ice melts. Last month, the Obama administration indicated that it would give Shell permission to start drilling in sections of the Arctic. (Bill McKibben: Global Warming's Terrifying New Math. Rolling Stones Magazine. July 19, 2012)

"... Mrs. Clinton, the pro-war, pro-occupation senator from New York, is similarly cynical and efficient (like her husband) about the acquisition of political control.  Installed in office by her husband's patronage and fundraising leverage, she fancies herself the future boss of the Democratic Party, as well as its nominee for president in 2008 -- that is, if a Democrat fails to unseat Bush."  (John R. MacArthur, Providence Journal. January 2004)

Hillary Clintonról lásd még: A szép, okos és veszélyes; Meg nem született milliók sorsa; Egy veszélyes asszony; Lapszemlék 2003. II. félév 57. írás; Elveszett évtized

MÁS és MÉGSEM:

A mai vasárnapon 8-10 ezres tömeg tüntetett az agresszív, "rasszista" izraeli külpolitika miatt Malmőben a svéd-izraeli Davis Kupa tenisztalálkozó színhelyén. A kormány rohamrendőrséget vezényelt ki a sportesemény biztonságának védelmében, amely megakadályozta, hogy a háborgó tömeg áttörje a sportcsarnok körül létesített védelmi kordont.  Amerikában az izraeli cégek elleni bojkottra, illetve a palesztinok támogatására való felhívásról és magáról a tüntetésről csak az Óceánon túlról, az európai híradásokból lehetett értesülni.

6. írás

Március 5.

A Foreign Policy In Focus legutóbbi számában David Vine érdekes, de bizonyos kényes kérdést feszeget, aminek 6 méteres rúddal sem akaródzik senki a közelében kotorászni: vajon a hatalmas gazdasági problémák ellenére meg tudja-e az Egyesült Államok engedni, hogy továbbra is mintegy 1000 katonai bázist tartson fenn a világ különböző pontjain?  A hatalmas szám az átlag amerikai metrózó számára csak azért nem megdöbbentő, mert fogalma sincs róla. Honnan is tudná, mikor a média soha nem foglalkozik vele, hogy több mint 50 évvel a II. világháború után az USA még mindig 268 katonai bázist tart fenn Németországban, 124-et Japánban és 87-et Dél-Koreában?(*1)

És még volt olyan ostoba ember, aki elhitte mikor George W. Bush azt hangoztatta, hogy az amerikai csapatok nem maradnak  egy perccel sem tovább Irakban, mint amennyire feltétlen szükség lesz!  Némi sanda hunyorgással kísérve azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy csak egy röpke átmeneti időre rendelte el azon kisváros méretű, korszerűen felszerelt katonai bázisok létrehozását, amelyek saját leszállópályával, víztárolóval, víztisztító berendezéssel és áramszolgáltatással rendelkeznek, és emellett minden más jóval (uszoda, edzőszalon, mozi, kosárlabda pálya, Pizza Hut) ellátottak.   A terv természetesen kezdettől fogva az volt, hogy (szovjet módra) a fővárosból és a nagyobb városokból idővel visszavonulva legalább 50 ezer támadásra kiképzett katona (és legalább kétszer ennyi jól felfegyverzett privát zsoldos és vendégmunkás) fogja biztosítani Irak hosszú távú megszállását és közvetve az olaj biztonságos szállítását.

A csökkentett létszám és a nagyvárosokból kivont haderő következtében a Pentagon várhatóan csak minimális emberveszteséget fog szenvedni, annál is inkább, mivel az esetlegesen renitenskedő lakosságot  kizárólag légi úton fogja megfegyelmezni a vidéki bázisok biztonságos fedezékéből.  És ha nincs amerikai halott, akkor megszállás sincs. Akkor fényes és andalító béke van. Ennek következtében a média figyelme és tájékoztatása minimálisra fog csökkenni -- az iraki áldozatok  továbbra sem számítanak --, és akkor az a csalóka képzet fog kialakulni a saját problémáival küszködő hazai tömegekben, hogy megvalósult a Bush által ígért "demokrácia a Közel-Kelet szívében".

Akinek továbbra is kétségei lennének, hogy Barack Obama a Bush-Cheney neokonzervatív irányvonalú külpolitika folytatójának ígérkezik, annak érdemes az elnök idén február 27-én elhangzott szavait figyelmesen elolvasni:

"Azután, hogy kivontuk a harci alakulatainkat, a küldetésünk (Bush szóhasználata, A Szerk.) támadási jellegéből át fog változni  az iraki kormány és biztonsági erőinek támogatójává, miközben átveszik az országuk biztonságának teljes fedezetét. Ahogy mindig is mondtam, továbbra is ott fogunk tartani egy tranziens erőt azzal a céllal, hogy  három különböző funkciót töltsön be: (katonai) kiképzés (6. éve folyamatos indok a jelenlétre, de ezek szerint teljesen eredménytelen? A Szerk.) hadifelszereléssel való ellátás és az iraki biztonsági erőknek szóló tanácsadás; célirányos terrorizmus ellenes bevetések; és a folyamatban levő polgári és katonai erőfeszítéseink védelme Irakban. Egyelőre ez a katonai erő valószínűleg 35-50 ezer amerikai katonát fog kitenni."

Ha John McCain, vagy Hillary Clinton ezzel a programmal indította volna elnöki mézesheteit, senkit nem ért volna meglepetésként, mivel korábban mindketten nyíltan az expanziós külpolitika folytatójának ígérkeztek -- a választáson ezért vesztettek!  Obama esetében azonban milliók hitték és remélték, hogy véget vet az országot gazdasági válságba sodró megszállásoknak, lecsökkenti a fegyverkezést és felszámolja a hatalmas fenntartási és utánpótlási összegeket felemésztő katonai bázisokat. Mindenki buzgón igyekezett nem emlékezni rá(*2), hogy Obama 2004-ben, már Washingtonba akkreditált  szenátorként azt nyilatkozta: "A jelenlegi helyzetben Irakot nézve nincs különösebb differencia az én állásfoglalásom és George Bush állásfoglalása között."  Egyre nyilvánvalóbb, hogy ma sincs.

Megdöbbentő módon annak ellenére nincs különbség, hogy a Carnegie Endowment nem régen megjelent, az Obama-kabinet számára is elérhető tanulmánya arra a következtetésre jutott, az egyetlen mód az ellenállás megfékezésére a csapatok mielőbbi kivonása. A tanulmány ugyan ezt az afganisztáni helyzet kapcsán írta (Hallóóó, Elnök úr!), de Irakra nyilván ugyanúgy vonatkoztatható: "Az idegen csapatok jelenléte a legfontosabb tényezőként vezérli a tálibok (befolyásának) megújulását." (Tálibok, ellenállók, terroristák, extrémisták, hazafiak, idegen gyűlölők, mártírok, gerillák, al Kaidások esetében. . . mindegy, hogy ki minek nevezi őket, ugyanaz a függetlenségi vágy a hajtóerő.)

Akárcsak gyakran kifütyült, megdobált, lepocskondiázott elődje, Obama is közvetlenül megszólította az iraki népet, és hasonlóképpen lenéző módon, tudatlannak és ostobának tekintve "tisztázta vele" Amerika szándékait:

"Az Egyesült Államok nem formál jogot az Önök területeire vagy az erőforrásaira. Mi respektáljuk az Önök szuverenitását és azt a rengeteg áldozatot, amelyet az országukért  hoztak. Teljes egészében át kívánjuk ruházni Önökre az országuk biztonságáért való felelősséget.  És az (ebben való) előrehaladás során  közös érdekeken és elismerésen alapuló  tartós kapcsolatot építhetünk ki, miközben Irak elfoglalja az őt megillető helyet a nemzetek közösségében. . ."

A gyerekeim korosztályának újak ezek a szégyenletes indokok és ígéretek, az én középkorú generációm azonban nagyon is emlékszik rá, mikor más időkben, más népekkel egy másik világhatalom elnökei közölték, ha megadják magukat, ha beletörődnek a fegyveres megszállásba és hajlandók viselni az igát, akkor "tartós kapcsolat" létesül -- vagyis meggyötörten, megalázottan és kifosztva, de túlélhetnek... Irak jelenlegi helyzetében -- akárcsak a szovjetek által megszállt országokban -- szintén túlélésről, vagy nemzethalálról van szó.

Érdemes megjegyezni, hogy mikor Obama február 27-én a tervezett kivonulásról beszélt, nem a "commiment" szót használta, hanem az "intent" szót, vagyis nem vállalt "kötelezettséget", hanem a kivonulási "szándékát" fejezte ki. És mint tudjuk, 2011-ig még sok víz folyik le a Potomacon... elég egy mesterségesen pattintott szikra, és azonnal a bosszú jogosnak vélt lángja lobban az amerikai szívekben a gonosz iraki terroristák ellen...

Ezért van hatalmas jelentősége a mega-támaszpontok véglegesítésének. A kb. 24 tonnányi robbanóanyagot szállító B1-B bombázók biztonságos le- és felszállását, és a harci repülők és támadó helikopterek gyors reakcióját biztosítva Washington kontroll alatt tudja tartani a teljes iraki légteret, könnyedén sakkban tudja tartani  a lakosságot és a környező országok kormányait, és biztosítani tudja Izrael számára a légifolyosók használatát, amennyiben Tel Avivban elérkezettnek látják az időt Irán bombázására.

*1 További támaszpontok Vine cikke szerint: Others are scattered around the globe in places like Aruba and Australia, Bulgaria and Bahrain, Colombia and Greece, Djibouti, Egypt, Kuwait, Qatar, Romania, Singapore, and of course, Guantánamo Bay, Cuba -- just to name a few. Among the installations considered critical to our national security are a ski center in the Bavarian Alps, resorts in Seoul and Tokyo, and 234 golf courses the Pentagon runs worldwide.

*2 "How many times can a man turn his head / and pretend that he just doesn't see / the answer my Friend is blowin' in the wind". (Bob Dylan)

5. írás

Február 26.

 A világ számos országának népessége kárörvendően szemléli, ahogy az Egyesült Államok kitartóan vágja maga alatt a fát. Gúnyos elégedettséggel figyelik, ahogy mindig többet markolni akarva egyre kevesebbet fog, ahogy önsors rontó módon eladósodik (közel 2 trillió dollárral), és romlásba viszi demokráciája társadalmi gerincét és büszkeségét, virágzó középosztályát.

Valahol az USA-ban segélyért sorban álló munkanélküliek (Huffington Post felvétele)

A kormány mai hivatalos közlése szerint a munkanélküli segélyt jelenleg igénybe vevők száma meghaladta az 5,1 milliót. Ezen kívül 1,4 millióan lejárt segélyük hosszabbításaként „áthidaló” jellegű pótsegélyt kapnak, abban a reményben, hogy belátható időn belül munkát találnak. Ha mégsem – és az esélyek egyre satnyábbak, hiszen a leépítések folytatódnak – akkor durván 6 és fél millió segély kifizetése terheli az amúgy is küszködő államháztartást.  Ez a szám önmagában is igazolja azokat, akik szerint már depresszió van.

A munkanélküliek valós száma azonban még ennél is magasabb. Száz és százezrek, ha nem milliók hosszabb hiábavaló próbálkozás után feladtak minden reményt, és már nem is keresnek munkát – ők már semmilyen statisztikában nem szerepelnek. A segély lejártával teljesen magukra, illetve ha van, házastársukra, élettársukra, szüleikre vannak utalva. Szerencsésnek mondhatók azok, főleg fiatalok, akik átmeneti megoldásként ösztöndíjjal tovább tanulnak, vagy külföldön találnak állást. Egyre többen azonban hazaköltöznek a szüleikhez -- sokszor családostól --, rokonok jóvoltából tengődnek, vagy albérletbe kényszerülnek, alkalmi- vagy részmunkából fedezve a legalapvetőbb túlélési költségeket.

Mivel egy (1) átlagkeresetből már régen nem lehet megélni az USA-ban, ezért azok a családok, ahol akárcsak az egyik jövedelem is hirtelen-váratlan megszűnik, ott azonnal komoly problémák ütik fel a fejüket. Mivel az amerikaiak nagy többsége, akárcsak a tücsök a mesében, nem gondol a holnappal, még kevésbé a téllel, ezért nemigen van spórolt pénze. A felmérések szerint az amerikai családoknak átlagban 10 ezer dolláros hitelkártya adóssága van. (Gyakran egyik hitelkártyáról igényelt kölcsönnel törlesztik a másikat.) Így aztán a leépítetteteknek hamarosan választaniuk kell, a lakbért fizetik vagy a kocsi részletet törlesztik? A villanyszámlával maradnak adósok, vagy csak annyit esznek – a gyerekek is --, amennyi drasztikus fogyókúrának illene be.

A recessziót megelőzően létezett egy viszonylag jól funkcionáló szociális háló, amelyre a bajbajutottak legalább ideiglenesen számíthattak.  A különböző segélyhelyek azonban már tavaly nyáron, majd karácsonykor ismételten vészjelzéseket adtak le, és azóta a helyzet csak rosszabbodott. A jótékonysági céllal működtetett élelmiszer kamrák nagy része üres, sőt be is zárt, a hontalanoknak fenntartott menhelyek tele vannak, sok helyen veszélyesen túlzsúfoltak. Több államnak olyan súlyos deficitje van, hogy a legalapvetőbb segítséget, a villanyszámla vagy a gázszámla fizetését sem tudja biztosítani minden rászorulónak. (Óriási segítség, hogy Venezuela idén is komoly árkedvezménnyel juttat gázt kis nyugdíjasoknak és a  legszegényebbeknek. Ismét Joe Kennedy a széleskörű jótékonysági program pártfogója.)

A fél világon ismert Oprah Winfrey tv-show a múlt héten egész órás műsort sugárzott az otthonukat vesztettek tragédiáiról; többek között helyszíni riportot közölt Sacramentoból, Kalifornia fővárosából, ahol, mint a többi nagyváros szélén kialakuló sátorvárosban is, a nincstelenné váltak a harmadik világ nyomorúságát idéző körülmények között tengődnek. A városi tanácsok az utcáikon és tereiken  kóborló kilakoltatottakat sem képesek ellátni,  éppen ezért próbálnak nem tudomást venni a közigazgatási területükön kívül alakuló sátorvárosokról, ahol nincs víz, nincs villany, nincs csatornázás, nincs út, nincs közlekedés, nincs postaszolgálat, nincs telefonszolgálat, nincs munkaközvetítő, nincs ingyen konyha, nincs orvos és gyógyszertár, nincs semmi más, csak az éhség és a kilátástalan nyomorúság.

Nigel Gault, a nemzetközi kitekintésű intézet, IHS Global Insight közgazdásza úgy nyilatkozott, figyelemmel kísérik és keresik bármi jelét a gazdasági hanyatlás estleges lassulásának, de eddig semmit sem találták. A helyzet sokkal rosszabbra is válthat, mielőtt ciklikus voltának megfelelően fellendül. Aggasztó módon nem csak az építőipar, gépipar, autóipar és a szállítóipar kényszerül nagy számú leépítésre -- akik számára esetleg távlati munkalehetőséget ígér Obama országos jellegű infrastrukturális felújítási terve --, hanem a kereskedelmi- és a szolgáltatóipar is.

Folyamatosan zárnak be az éppen csak megélhetést biztosító kiskereskedések és kis létszámú cégek mellett a nagy nevű áruházak, luxus butikok és évtizedekig sikeres üzlethálózatok. Mi lesz a sorsa azoknak -- nagy számban nőknek --, akik 30 éve eladóként, pénztárosként vagy éppen fodrászként dolgoztak, és semmi máshoz nem értenek? A hídépítéshez vagy az autópálya felújításhoz a legkevésbé. Amennyiben ez a fizetéstől fizetésig élő alsó középosztály még nagyobb számban megszűnik vásárló lenni, elveszti az egészségügyi biztosítását, és képtelenné válik törleszteni a hitelkártya adósságát, veszélyes örvénybe sodorhatja az egész gazdaságot.

Szép számmal vannak -- sajnos nem döntéshozó helyeken, vagy a médiában -- akik a gazdasági hanyatlás és a deficit csökkentés érdekében a közel-keleti megszállások folytatása és újabb konfrontációs gócok keltése helyett visszavonulást javasolnak, ami lehetővé tenné, hogy az új kormány csökkentse a fegyverkezési kiadásokat és felszámolja a hatalmas összegeket felemésztő katonai bázisokat.  Az AP hírügynökség tavalyi felmérése már februárban azt jelezte, hogy a megkérdezettek 48%-a szerint a visszavonulás „nagyban hozzájárulna” a hazai gazdaság problémáinak megoldásához, és további 20% szerint legalábbis „valamennyire”.

A gazdasági helyzet hanyatlásával ez az aránybeli differenciáltság csak növekedhetett. A Kongresszusi Kutató Szolgálat szakértői szerint az iraki és az afganisztáni intervenciók összesített kiadása (2007-es dollárban) már messze meghaladta a 12 éves vietnámi háború költségeit. Ez azonban még csak nem is foglalja magában a veteránok kórházi és orvosi költségeit, a fizikai rehabilitáció és művégtagok árának fedezését, vagy a munkaképtelenné váltak leszázalékolási járulékát, a halott katonák hazaszállítási- és temetési költségeit és hasonlókat.

Mindezek ellenére a Pelosi-kongresszus a tavalyi évben újabb 17 milliárd dollárt hagyott jóvá a magasabb védettséget biztosító katonai járművek gyártására. Amennyiben Obama tényleges csapatleépítést tervezne Irakban -- nem csak egyszerű csapat átrendezést -- akkor joggal eltöröltethetné, vagy legalábbis módosíthatná a Bush éra Pentagonja által kötött, hatalmas anyagi megterhelést jelentő szerződéseket a Buffalo harckocsikra. 

Erről azonban mind ez ideig nem esett szó, és úgy tűnik, nem is illő számon kérni, megszállások, újabb háborús konfrontációk és felfokozott fegyverkezés helyett miért nem a "baby-boom" generáció gyermekei és unokái jövőjének építése Washingtonban a cél?   A városszéli sátortáborok jelenlegi nyomorult lakóinak érdekvédelmét pedig teljesen felesleges lenne felvetni.  Minden politikus tudja, hogy lakcím híján nem szavazhatnak.

Addendum:

Az idők változnak, a problémák és a sémák maradnak. Ernest Hemingway is arra a következtetésre jutott az ő idejében, amire a mi időnk tanúi jutnak, ha végiggondolják: “Az első univerzális gyógyszer egy rosszul vezetett nemzet számára a fizetőeszköze inflálása; a második a háború. Mindkettő ideiglenes felvirágzást hoz; mindkettő végleges romlást idéz elő. Mindkettő a politikai és gazdasági opportunisták menedéke.”

Ez a cikk a Dallas környéki iskolakerületek hontalanná vált diákjairól íródott -- számuk a Carrollton-Farmers Branch iskolakerületben 186%-kal növekedett a 2008-2009-es tanévben -- de az ország számos más részében is hasonlóan problematikus: Dallas-area school districts are seeing more homeless children this year compared with last year, a nationwide trend spawned by families losing their jobs, their houses -- and struggling just to pay bills. In the Carrollton-Farmers Branch school district, the number of students classified as homeless has spiked 185 percent during the 2008-09 school year. Garland's numbers have jumped by 86 percent, while DISD has enrolled about 100 more homeless students so far this year. (. . .) "It's not just poor people," says Toni Gallego, Irving's homeless liaison, who works inside a portable building next to Irving High School. "It's middle-class people who have lost their homes, who have put up their homes to rent and are living with their in-laws." (. . ) Last week, a family in Carrollton-Farmers Branch ISD moved into another family's garage because their lender foreclosed on their house, said Debby Millican, assistant director of student services. That district has enrolled 356 homeless students thus far. Last year, it had 126 homeless students. (Stella M. Chavez: Number of Homeless Students Rising in Dallas-Area Districts. The Dallas Morning News. March 1, 2009)

4. írás

Február 4.

Az Associated Press szűkszavű közlése szerint -- mintha lényegtelen, harmadrangú esemény lenne -- Dimitrij Medvedev ma vendégül látta a Közös Biztonsági Egyezményes Szervezet (KBESZ) tagországait, amelyek a hírközlő szerv szavaival „Moszkva által dominált országok laza szövetsége". Ez a "laza szövetség" most egyre szorosabbá válik. A Kremlben tartott megbeszélés után a 7 tagú csoport nyilvánosan bejelentette, hogy közös megegyezéssel egy gyors reakciójú haderőt hoznak létre, amelynek célja a szövetség katonai dimenziójának kiterjesztése és több síkú megerősítése.

Mint emlékezetes, a KBESZ 2003 szeptemberében alakult, mintegy megkésett ellensúlyozásaként az Egyesült Államok dél-ázsiai (afganisztáni) és közel-keleti (iraki) intervencióinak.  Moszkva sikeresen transzformált egy korábbi, Taskentben aláírt közös biztonsági egyezményt egy regionálisan befolyásos nemzetközi szervezetté. Bár a tagországok több síkú együttműködésben állapodtak meg, a hangsúly mégis a katonai és politikai koordinációra helyeződött. A fő célkitűzés a szövetkező országok territoriális integritásának megőrzése volt, amelyet most -- az afgán eszkalációval és az amerikai támaszpontok szerződéses, "legális" működtetésével Irakban -- ismét fokozottan veszélyeztetettnek éreznek.

Ez a hirtelen-váratlan és nagyon komoly lépés Moszkva részéről már nem Bush, hanem Obama számlájára írandó. Egyik fő oka ugyanis minden valószínűséggel, hogy Bush védelmi minisztere, a "háborús-héja" Bob Gates a kormányváltás ellenére pozíciójában maradt, és megtarthatta legfontosabb embereit.  (Gates  az afgán megszállás kiterjesztésének, egy 30 ezer fős eszkaláció tervezetének főkolomposa.)  A másik nyilvánvaló ok a Pakisztánnal való konfliktus kiélezéseként a határvonal menti területek civil lakosságának bombázása és a pilótanélküli fegyveres felderítő repülők egyre gyakoribb bevetése.

3. írás

Január 27.

Egy Amerika-szimpatizáns szaudi adó, az Al-Arabiya ma interjút közvetített Barack H. Obamával, amelynek során az új amerikai elnök szinte szó szerint ismételte George W. Bush gyakran szajkózott Irán elleni vádjait.  Nemcsak azt, hogy nukleáris fegyverek gyártására törekszik, hanem azt is, hogy ezek révén Izrael megsemmisítése a végcélja.(*1)

Ha a sokszor cáfolt vádakat továbbra is eltorzított formájában ismételgeti, és a terminológián sem változtat(*2), akkor nincs, és nem is lehet valós súlya az ilyen jellegű elnöki közlésének: “Fontos számunkra, hogy hajlandók legyünk Iránnal tárgyalni, és érthetően tudtára adjuk, mik a köztünk levő különbségek, de azt is, hogy mik a haladás potenciális sugárútjai.” Ez közel sem hallatszik olyan személyes hangú nyitásnak, mint amit Obama a pártjelöltségét megelőzően hangoztatott, a két elnök közötti személyes kapcsolatfelvételről pedig -- szavazói nem kis csalódására -- szót sem ejtett.  A kérdés joggal vetődik fel, vajon Hillary Clinton fogja ígéretéhez híven Obama nyitó jellegű külpolitikáját képviselni, vagy éppen fordítva, Obama veszi át a keményvonalas Clinton-külpolitikát?

Anélkül, hogy Obama nevét kimondta volna, Mahmoud Ahmadinejad válaszbeszédében -- Obama hatáskeltő szlogenjét hangoztatva -- többször is utalt azokra, akik “változást” ígérnek -- nem sok kétséget hagyva személyes bizalmatlanságát illetően: “Mikor (egyesek) azt mondják, hogy ‘változást akarunk előidézni’, az kétféle módon történhet: Az első mélyreható, alapvető és hatékony változás . . . a második . . . (csak) taktikai változás.”

Ahmadinejadot az amerikai sajtó évek óta igyekszik fantaszta fajankónak beállítani, az Obama taktikázására való gyanúja azonban legkevésbé sem megalapozatlan. Amit nyilván nem felejtettek el Teheránban, sőt minden washingtoni megnyilatkozás esetében számításba vesznek, az a tavaly lezajlott (minden feltétel nélküli szervilis) versengés az American Israeli Committee, a neokonzervatív amerikai külpolitika egyik legbefolyásosabb zsidó-amerikai szervezetének kegyeiért. 

Clinton a bizottság nagygyűlésén több ezer zsidó származású vezető politikus, társadalmi funkcionárius, gazdag donor és híresség előtt azt hangoztatta, “Izrael mellett állunk a közös értékeink, minden férfi és nő (emberi) méltóságába vetett közös hitünk és az elnyomás félelme nélküli élet jogossága miatt.”  Obama pedig, Clinton által egyre inkább jobbra kényszerítve azt mondta, “Most van itt az idő, mikor éber készenlétben állva szembe kell nézni minden ellenséggel, mikor Izrael gyermekei és minden gyermek békés jövőjének  biztosítására törekszünk. Most van itt az idő, hogy Izrael mellett álljunk...”

Nem lehet tudni, vajon Obama figyelmét elkerülte-e, hogy az Egyesült Államok kormánya mindig, minden körülmények között Izrael oldalán áll, vagy csak retorikai hatáskeltés céljából ismételgette tavaly nyáron a rendkívülinek beállított (“most van itt az idő”) együttműködés fontosságát. Talán nem is lényeges. A kezdő elnök számára ugyanis mindenképpen hasznos felvilágosítás lenne, amit ezzel a sok évtizedes összefonódással kapcsolatban Norman Finkelstein közölt a hónap közepén megjelentetett cikkében:

Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése minden évben szavazásra teszi fel a ‘Palesztin kérdés békés megoldása’ elnevezésű határozati javaslatot. És a szavazati eredmény minden évben ugyanaz: az egész világ az egyik oldalon; Izrael, az Egyesült Államok, néhány Dél-tengeri korallzátony és Ausztrália a másikon.  Ez a szavazat tavaly 164-7 arányú volt. 1989 óta – 1989-et is beleértve, a szavazati arány 151-3, az egész világ az egyik oldalon, az Egyesült Államok, Izrael és a szigetország, Dominika, a másik oldalon.(*3) (Seeing Through the Lies: -- The Facts About Hamas and the War on Gaza)

*1 Mindezt annak ellenére, hogy az Internet jóvoltából bárki számára elérhető az iráni elnöknek tulajdonított fenyegetés szó szerinti szakfordítása, amely nem egyezik washingtoni politikai körök és az amerikai média által makacsul hangoztatottakkal.

*2 Az iráni kormány többször helyreigazította, hogy nem nukleáris fegyvereket, hanem atomerőműveket építenek, ráadásul a Nemzetközi Atomenergia Bizottság felügyelete alatt.

*3  Finkelstein ismerteti a Nemzetközi Igazságügy Bíróság 2004-ben hozott döntését, amely szerint Izraelnek nincs címe és tulajdonjoga a West Bank és Gaza övezetre, mint ahogy Jeruzsálemre sem. "A legfelsőbb igazságügyi testület' döntése szerint arab Kelet-Jeruzsálem megszállt palesztin terület. "The law is very clear. July 2004, the highest judicial body in the world, the International Court of Justice, ruled Israel has no title to any of the West Bank and any of Gaza. They have no title to Jerusalem. Arab East Jerusalem, according to the highest judicial body in the world, is occupied Palestinian territory. The International Court of Justice ruled all the settlements, all the settlements in the West Bank, are illegal under international law.  Now, the important point is, on all those questions, the Palestinians were willing to make concessions. They made all the concessions. Israel didn’t make any concessions." (Norman Finkelstein: Seeing Through the Lies: -- The Facts About Hamas and the War on Gaza. January, 2009)

MÁS és mégsem

Vendégségben lévén egy tv-szobán áthaladva sajnos csak pillanatokra láttam, amint egy külpolitikai műsorban egy Daniel J. Weiss nevű politológus azt hangoztatta, hogy Irán "destabilizációjának" jelenleg a legjobb módszere, ha meggátolják, hogy értékesíteni tudja az olaját.  Megdöbbentő volt az a lezser nyugalom, ahogy a legnagyobb természetességgel javasolta egy ország, egy nép életének teljes feldúlását, problémáinak és nyomorának fokozását. Látszott rajta, hogy semminemű felelősséget és lelkiismeretfurdalást nem érez, hogy az elméletben javasolt káosz -- mint már a történelemben annyiszor -- könnyen teljes anarchiába torkollhat.  Sőt, nyilván éppen a destabilizáció ezen következményének tudatában javasolta, hiszen a rombolásnak, népirtásnak és pusztításnak mindig megvannak a haszonélvezői -- Irán esetében az Új világrend kialakításának mindenre elszánt hívei.

Addenda:

Többek kérésére közlöm a Washington Postban megjelent, farsiból fordított korrekt Ahmedinejad hivatkozást, Juan Cole professzor szakértelmének és a történelmi hűségre való törekvésének köszönhetően. A gyakran, és az amerikai médiában mindig rosszul idézett mondat  a következő: "Az Imám azt mondta, hogy ez a Jeruzsálemet megszállva tartó rezsim  idővel el kell, hogy tűnjön."

In an October 2005 speech to a conference on a "World without Zionism," Iranian President Mahmoud Ahmadinejad was quoted by a state-run Iranian news agency as agreeing with a statement by Iran's late spiritual leader, Ayatollah Ruhollah Khomeini, that "Israel must be wiped off the map." Iran's foreign minister later said the comment had been incorrectly translated from Farsi and that Ahmadinejad was "talking about the [Israeli] regime," which Iran does not recognize and wants to see collapse.  According to Farsi-speaking commentators including Juan Cole, a professor of Middle Eastern history at the University of Michigan, Ahmadinejad's exact quote was, "The Imam said that this regime occupying Jerusalem must vanish from the page of time." Cole has written that Ahmadinejad was not calling for the "Nazi-style extermination of a people," but was expressing the wish that the Israeli government would disappear just as the shah of Iran's regime had collapsed in 1979. In December, a U.S. intelligence review concluded that Iran stopped work on a suspected nuclear weapons program four years earlier, reversing a previous assessment that Iran was determined to acquire nuclear arms." (William Branigan [with Robin Wright] of the Washington Post)

2. írás

Január 19.

Az elmúlt évben a hadsereg és a haditengerészet egyaránt rekordot döntött, de nem dicsőségre méltót, hanem tragikus volta lévén három felkiáltójellel figyelmeztetőt.  Figyelmeztetőt a Pentagonnak, a kormánynak és nem kevésbé az amerikai anyáknak: 2008-ban legalább 128 szolgálatban levő katona és 48 tengerészgyalogos vetett véget az életének.

Az öngyilkosok végleges száma ennél még magasabb lesz, mivel több mint egy tucat „gyanús” haláleset áll még kivizsgálás alatt, amelyek a hadsereg tavalyi nyilvántartásában (nyilván taktikai okokból) eddig semmilyen elhalálozási rubrikába nem szerepelnek.  Bár ezek a katonák erejük teljében levő, edzett, rendszeres orvosi felügyelet alatt álló, tehát az átlagnál egészségesebb fiatalok voltak, mégis az 1980 óta vezetett hivatalos nyilvántartás szerint nagyobb arányban követtek el öngyilkosságot, mint a társadalom egészében, és ez a leghangosabb vészjelzés az iraki és az afgán megszállás folytatása ellen: az emberi tűrőképesség, nemcsak a fizikai, de a pszichikai is, véges!

(Amputálásra előkészítés az iraki háború időszakában - Lucian Read)

Még azok, akik testi épségben szerencsésen hazatérnek a Tigris-Eufrátesz halálvölgyéből, még azok feje fölül sem tűnnek el a vészfelhők. A veteránokat nyilvántartó kormányszerv (Veterans Administration) hivatalos adatokra támaszkodva úgy méri fel, hogy naponta 18 bajtársukat veszítik el a hazai fronton.  A veterán öngyilkosságok összesített száma tehát évente 6480. (Ebbe beleértendők a vietnámi háború mostanra megfáradt, mindennel leszámoló veteránjai is.)

A katonai öngyilkosságokról és öngyilkossági kísérletekről lásd még: 2008. I. félév 13. és 2.írás

Addendum:

A 2009-es év májusi közlés szerint 2008-ban végül 140 szolgálatteljesítő katona vetett véget sajátkezüleg az életének -- bár nem zárható ki, hogy ezek közül néhány okoskodó "bomlasztó elemet" felső utasításra iktattak ki az élők sorából. Gyanakvó veteránok szerint nincs önkényeskedésre, megtorló intékedésekre alkalmasabb idő, mint a háború. A megszállás 6. évében feltehetőleg 60%-kal több katona lett öngyilkos, mint a sokkal veszélyesebbnek vélt intervenció évében.

MÁS és mégsem:

Szintén mély hallgatás övezi a tényt, hogy 2008-ban legalább 71 katona dezertált az európai bázisokról. Egy Andre Shepherd nevű 31 éves katona, aki Németországban kért menedékjogot, egy fél éves iraki bevetésről visszatérve közölte, hogy nem hajlandó tovább részt venni az “illegális konfliktusban”. Mint bajtársai nevében is nyilatkozta, “Teljes mértékben becsaptak minket.” Az AP hírügynökség cikke szerint a Celeveland állambeli Ohioból származó férfi arra hivatkozott menekült státuszi kérelmében, hogy Németország ellenezte az iraki inváziót, és az Európai Unió országai kötelesek biztosítani a menedékjogot azoknak a katonáknak, akik felsőbb paranccsal szembeszegülve megtagadják háborús bűnök elkövetését. Shepherd egy 9 órás hivatalos kihallgatáson ismertette azokat a tapasztalatait, amelyek alapján háborús bűnnek nyilvánítható a megszállást nehezen viselő Tikrit civil lakosságának fegyveres Apache helikopterekkel (és nyilván egyéb illegális módon, K. H.) való kordában tartása. Amennyiben Németország nem biztosít neki menedékjogot, akkor amerikai katonai bíróság elé lesz állítva, vagy deportálni fogják.

Addendum:

Jim Schulze is a Vietnam veteran whose son, Marine gunner Jonathan Schulze, killed himself in 2007 after a tour in Iraq. Jonathan Schulze, a 25-year-old father with two Purple Hearts, told a VA hospital worker that he was suicidal but was placed on a waiting list. He hanged himself before the appointment. Schulze, who lives in Minnesota, said he saw classic signs of PTSD in his son -- sleeplessness, drinking, loss of concentration, flashbacks. (John Simerman. Contra Costa Times)

"I deserted, because I didn't want to return to an illegal conflict. We were completely lied to." U.S. Army Spc. Andre Shepherd said of his fellow soldiers in the Army's 12th Combat Aviation Brigade. Shepherd was among 71 Army soldiers to desert European bases in 2008, but he is the first known to have sought asylum in Germany. His success could open a new door for soldiers looking to escape the military, his supporters say. But rejection could find him handed over to military authorities, or deported to the U.S. "Since we're in uncharted waters and the opponent is the United States of America, anything can happen," said Shepherd, who is from Cleveland, Ohio. (Patrick McGroarty: Germany hears asylum case of deserted US soldier. Associated Press. February 4, 2009)

Olvasói hozzászólások a Shepherd-ügyhöz:

• Everyone has good points: war is hell; this is not a war we should be in if there ever was; killing innocent civilians and risking your life for greedy "corp-gov." is demoralizing; President Obama and congress appear to be ramping up corp-gov's war rather than pulling back as many had (naively) hoped they would; health care (especially mental health care) for returning vets is mostly soul-less pill pushing (more "corp-gov"). Add to this: multiple toxic environmental exposures (depleted uranium being one of the worst), probable exposure to untested experimental vaccines, high incidence of head injury and limb loss, stratispheric stress, and the anticipation of coming home, if ever, to your country in total "recession" (depression). What is so mysterious about ever increasing suicide rates??? (Fri, 02/06/2009 - 17:46 — Marnie Vail, M.D. (not verified)

• 88 months fighting a phony war in Afghanistan . . . Suicide in this context is a warning to us all: these soldiers are like the canary in the mine filled with explosive gas. These citizen-soldiers carry the psychological burden of having joined for all the right reasons (patriotism, idealism, American values), only to discover they serve evil, do evil. They witness first hand what the rest of us understand primarily on an intellectual basis. And in many cases, these soldiers are trapped: no option but another tour overseas, and no hope for a job at home. Despair replaces hope; suicide becomes the only way out. As a previous post pointed out, the answer is not hand-wringing by Army officials and 5-year psychological studies, the answer is to get the hell out of the "mine" . . . to stop doing evil in countries where we have no business being, and where we are not invited. Our imperialism overseas is form of group evil for which every citizen bears responsibility. As long as we buy into the propaganda (that we are spreading democracy & freedom) of the ruling class, until we reject the corporatocracy that controls our mass media, this evil will continue and soldier suicides will increase. (Fri, 02/06/2009 - 16:35 — James (not verified)

• Perhaps the best course of action would to be to stop having American soldiers act in ways that are against what it is supposed to mean to be an American. Perhaps the bulk of these suicides are the result of 'crisis of faith' when they discover that the majority of the risk they take and damage they do is for corporate and political greed. Perhaps the best prevention to armed force suicides would be to never ask them to fight in a war that is morally bankrupt. Perhaps...  (Fri, 02/06/2009 - 16:08 — Anonymous (not verified) 

• Maybe the grim reality that Obama is elevating the war in Afghanistan has closed off hope that soldiers will ever get out of the Middle East. So disappointment with expectations inspired by his victory has made them feel they have no other way out. (Fri, 02/06/2009 - 15:25 — Anonymous (not verified)

• Just get those kids out of there and stay out of where we shouldn't be. If they want to emulate the Roman empire then send the leaders out to fight as the Romans did. "Bundle" the"military/industrial/political complex" leaders together and parachute them into Afghanistan. (Fri, 02/06/2009 - 14:30 — eval (WWII vet) (not verified)

1. írás

Január 5.

Nevess és vigadj, még ha sírhatnékod is van, vagy a fejedet szeretnéd a falba verni!  Ez a szilveszter mindenkori üzenete, amely az újév hajnalán reményeket igyekszik táplálni belénk -- legalább ideiglenesen, pár órácskára feledtetni próbálva az előző 12 hónap búját-baját.  Az amerikaiaknak 8 évi Bush—Cheney-járomviselés után különösen nem könnyű lazítani. Erőnek erejével kell leküzdeni kényszeredettségünket, hogy utólag nevetni, élcelődni is tudjunk a politikai pojácák, vér- és olajbűzű hipokriták szégyenletes, ellentmondásos, gyakran önlejárató megnyilatkozásain, és némileg felszabadultabban tudjunk átlépni a sokak számára komor, kilátástalannak tűnő jövőbe.

(Imádságban, hazudozásban, farizeuskodásban és háborús vérontásban

édesnővérek Hillary Clinton és Nancy Pelosi egy 'kongresszusi imareggelin')

Az itt 1-es számmal közölt írásunk a Lapszemlék-kommentárok rovat 2008-as évi zárócikkének folytatása, ahol George W. Bush megnyilatkozásainak egy-két emlékezetes gyöngyszemét idéztük fel Olvasóink számára.

Az egyik többezres hívősereggel büszkélkedő, többszörös milliomos lelkipásztor, Joel  Osteen a súlyos recesszióról tudomást sem véve azt az égi üzenetet közvetítette egy tv-interjúja során: “Isten azt akarja, hogy gazdagok legyünk, hogy rengeteg pénzünk legyen, és (ezáltal) beteljesüljön a végzetünk, amit számunkra kijelölt.” Természetesen először persze meg kell adni Istennek, ami Istené, és utána Osteennek, ami Osteené... A demokrata szenátor, sikertelen elnökjelölt és ki-érti-hogy-miért külügyminiszter-jelölt Hillary Clinton nagyon is tisztában van vele, mire tudja vinni a saját és „férjem Bill” frissen szerzett millióival: “Gazdag emberek, Isten áldjon bennünket. Mi megérdemeljük mindazokat a lehetőségeket, amelyekkel biztosítani tudjuk országunk (sorsát) és az áldás folyamatosságát a következő generációk számára.” - Osteen főleg a pénzre bukik, Clinton inkább a hatalomra. . .

Clinton hívei mindig abban a hitben ringatták magukat, hogy magasan Bush felett áll. Tévedtek. És, hogy jobb elnök lett volna.  Nagyon kétséges. Az Afganisztán és Irak elleni intervenciót és megszállást készségesen támogató Clinton a sorozatos kudarcok után ugyanazzal a szégyenletes ostobasággal próbálta tisztára súrolni a lelkét, mint Bush: “Megingathatatlan hitem van, ami bátorságot és erőt adott, hogy azt tegyem, amiről azt gondoltam, hogy helyes, függetlenül a világ véleményétől. És ez minden, amit az ember elvárhat és remélhet.” Íme az eredmény, mikor a vallás beépül a politikába. Mikor a "megingathatatlan hit" ötvöződik az alantas erkölcsökkel. Clinton olyan alacsonyra rakja magának a mércét, hogy tűsarkúban is át tudja ugrani.

Egyébként, többek között a szaúdi  Arab News vezércikke is kétségbe vonja Clinton vezetői posztra való alkalmatosságát: “Clinton nukleáris fenyegetése az őrültek házának külpolitikája.  Ugyanazt az ostoba tájékozatlanságot demonstrálja, mint ami Bush külpolitikai kapcsolataiból ismeretes.” Nemzetközi vonalon régen nem titok a kettőjük világhatalmi törekvésen alapuló nézetazonossága. A választási küzdelem során a belpolitikai ismereteit és tapasztalatát állandóan hangoztató Clinton azt jósolta: “(Obama) nem tud nyerni.  Képtelen lesz nyerni.” Hogy foghatott ennyire mellé? Talán Bush-hoz hasonlóan ő sem olvas?  Vagy mint John McCain, ő sincs tisztában az Internet jelenlegi befolyásával? Hogy hogy nem tudott a változás széleskörű igényéről? Hogy hogy nem tudta, a Wall Street jóval több bankóköteget adott Obamának, mint neki?

A demokrata jelöltségre pályázó rivális, Barack Obama választási körútján joggal tette fel a kérdést: „Pontosan mi (Clinton) külpolitikai tapasztalata? Egyezményeket tárgyalt? Krízishelyzeteket oldott meg? A válasz: nem (egyiket sem).” Elnökként megválasztva mégis őt jelölte külügyminiszterének! Hát csoda, ha a republikánusok és a neokonzervatívok ilyenkor a röhögéstől leesnek a székről? Csoda, ha hívei ilyenkor döbbent értetlenkedéssel tárják szét a karjukat?

A külpolitikai hozzáértését és nemzetközi tapasztalatát gyakran hangoztató (ebben az esetben választási csalásokra célzó) Clinton szerint: “Az orosz elnökválasztás mérföldkövet jelent az ország demokráciától való eltávolodásában.”  Érdekes módon sem a 2000-es, sem a 2004-es választást követően nem hangoztatott hasonlóan súlyos vádakat, holott köztudott volt, és bizonyítva lett, hogy Bush mindkettőt csalással nyerte, és csak a bolond nem vette észre, milyen messze kanyarodott a demokráciától.  (Mellékesen, Medvegyev -- akárcsak mentora, Putyin -- olyan komoly fölénnyel nyert, hogy sem külföldön, sem Oroszországban senki nem vonta kétségbe a győzelmét.)

A George Washington University-n mondott egyik beszédében Clinton Obama lejáratására közölte, hogy ugyan találkozni szándékozik az USA ellenfeleivel, de csak feltételekkel: „Én nem fogom (az elnöki naptáramba) bejelölni Irán, Észak-Korea, Venezuela vagy Kuba vezetőit előzetes feltételek nélkül; (ugyanez volt mostanig a Bush-külpolitika is) egészen addig nem fogom bejelölni, amíg alacsonyabb szintű diplomácia révén fel nem mértük ezeknek a diktátoroknak a motivációit és szándékait.” Micsoda? Hugo Chavez diktátor? Ha Clinton ezt komolyan gondolta, akkor ismét megerősítette, hogy fogalma sincs az elmúlt évtized nemzetközi helyzetének alakulásáról, vagy -- és ez semmivel sem jobb -- szándékosan félrevezeti az országot. Chavez és kormánya számtalan olyan választási küzdelem során nyert, amelyet a nemzetközi megfigyelők, valamint az ázsiai és európai média is „szabadnak és fairnek” nyilvánított. Vajon kitől szerzi Clinton az információit -- Paris Hiltontól?

Nyilván ez a kérdés járhatott Paul Krugman fejében is, mikor a New York Timesban “meglehetősen ostobának” („pretty dumb”) ítélte, hogy Hillary Clinton „magas szintű bizottság” szervezését proponálja a házkölcsön-krízis kivizsgálására, nem más, mint „Alan Greenspan bevonásával”. Krugman rögvest helyére tette a dolgokat, mikor közölte: “Alan Greenspan a kulcsfontosságú bűnöző az egész ügyben.” .

Az Irán bombázását jópofáskodó heherészéssel beígérő John McCain -- aki semmi kivetnivalót nem talált abban, ha az amerikai megszállás “akár 100 évig” is eltartana Irakban és Afganisztánban --, más háborús bűnösökhöz hasonlóan pietizmusát tartja védő pajzsként maga elé: “Én minden nap imádkozom (égi) útmutatásért. . .” Talán Marshoz? Mindenesetre., 5 évig még azt sem vette észre, hogy a második felesége súlyos kábítószeres, aki rendszeresen lopott és receptet hamisított, hogy megszerezze a feldobódásához szükséges adagját.

A Vietnami háború idején az alvó falvakra napalmbombát szóró McCain azzal kérkedett: “Én egyáltalán nem szégyellem a Henry Kissingerrel való barátságomat; (sőt) büszke vagyok rá.”  Hátborzongatóan felemelő érzés lehet... 

Nancy Pelosi, a kongresszus demokrata szóvivőjének vezetése alatt az intézmény teljesítményének értékelése és népszerűsége soha nem látott mélységbe, 9%-ra zuhant -- ennek ellenére John McCain szerint “Nancy Pelosi inspiráció az amerikaiak milliói számára."  Talán pizza sütésben....?  Ha ezeknek az általa nagyra tartott hírességeknek a felemlegetésével szavazatokat remélt nyerni, az körülbelül akkora melléfogás volt, mint Alaszka helyi politikájába csak pár hónapja belekóstoló, demagóg, 5 gyermekes Sarah Palin elnökhelyettesi jelölése.

Palin -- aki a rövid kampányidőszakban több mint 180 ezer dollárért vásárolt gyanútlan McCain támogatók hitelkártyájára mindenféle luxus árút, ruhaneműt, fehérneműt és ékszert magának és a gyerekeknek, 40 ezer dollár értékben kézzel varrott öltönyöket, selyem alsót tucat számra és ládányi instant napbarnító sprayt férjuramnak, és ezen felül közel 50 ezer dollárt költött a vele utazó sminkmesterre és fodrászra -- ezzel próbálta kritikusait leszerelni: „Én mindenben isten irányítását keresve rá támaszkodom -- és ez nagyon megfelel nekem.” Úgy látszik, nem csak a pápák és kardinálisok hallják odaföntről az extravaganciára, a mások pénzéből való pazarlásra való utasítást. Akik kritizálni merték Palin engedély nélküli költekezését, azokat McCain azzal torkolta le: „Ő példakép az amerikaiak milliói és milliói számára.”  Különösen dupla recesszió idején...

Palin tehát az a republikánusoknak, ami Pelosi a demokratáknak: inspiráló példakép -- de ez legfeljebb szilveszterkor mulatságos. Pelosi, aki kongresszusi szóvivőnek való kinevezése előtt nyilvános fogadalmat tett, hogy nem fogja Busht utólag semmiért felelősségre vonni („impeacment is off the table”), augusztusban közölte: „Ha valaki valami bűnténnyel tudna előállni az Elnök rovására, az más történet lenne.”(*1)  Pelosi bohóckodásában az a legvisszataszítóbb, hogy 2007 januárjában -- mikor „tragédiának” és „teljes elszúrásnak” nevezte Bush külpolitikáját -- még azt ígérte: „Mi (képviselők) el fogjuk számoltatni az elnököt. Felelnie kell ezért a háborúért.” Ébren vagyunk, vagy álmodunk? Hogy és mikor lett a vérontásért és jogtiprásért elszámoltatható elnökből időközben semmiért se felelős elnök?

Pelosi felügyelete alatt a 9-11-i terrortámadás sem kerülhetett egy pártatlan, tényleges szakértői vizsgálóbizottság elé, sőt mély hallgatásra, majd feledésre lett ítélve. Soha senki nem lett felelősségre vonva a történtekért, annak ellenére, hogy januárban ismét elhangzott egy figyelemkeltő kijelentés a tragédiával kapcsolatban -- méghozzá nem is akárkitől. Gregory M. Zeigler, PhD, aki századosi rangban volt az Amerikai Hadsereg hírszerző tisztje, közölte: Én már 2001. szeptember 18-án tudtam, hogy a 9-11 hivatalos története hazugság volt. Ez akkor következett be, mikor rájöttem, hogy a bűnözők kolosszális melléfogást követtek el, mikor elsőként a Déli Tornyot omlasztották le az Északi Torony helyett, amelyet pedig közvetlenebb módon és korábban érte a becsapódás.”  (Hogy lehetséges, hogy Clinton, aki New York egyik szenátora,  rá se hederített egy ilyen komoly és jelentős személytől származó állításra?)

És íme a szilveszteri tűzijátékok egyik legsziporkázóbbja: Robert Evans egy cikkében a Bush-kormány egyik meg nem nevezett hivatalos személyét idézte, aki azt a kormányálláspontot közvetítette, a fürtös-bombák betiltására szövetkező 100 ország törekvése ellenére nem kellene rossznak (? K. H) nyilvánítani az alkalmazását olyan esetekben, mikor a konfliktusban álló államok felelősségteljesen használják.  Értsd: feleleősségteljesen, mint az Egyesült Államok Irakban és Izrael Libanonban, illetve a Gáza falatnyi területén.

*1 Pelosi a kongresszus Igazságügyi Bizottsága elé terjesztett bizalmatlansági indítvány 35 hazai és nemzetközi jogot sértő vádpontjából egyetlen egyet sem tartott jogi kivizsgálásra érdemesnek. Ennek egyik oka, hogy 2002-ben a CIA hivatalosan tájékoztatta gyakran halálos kimenetelű, nemzetközi viszonylatban is törvénytelen kihallgatási módszereiről, amit minden ellenvetés nélkül tudomásul vett -- tehát maga is bűnrészes a kormánypolitikában. 

VISSZA a Lapszemlék rovathoz

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára